Ugrás a kommentre

2x18 - Zillo Beast

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Mondjuk ettől függetlenül azért még mindig nem teljesen érthető az, ami Malastare körül zajlik (bár ez számomra kb. az ep1 óta nem érthető, csak most a TCW ezt még jobban megkavarta). Vannak a granok, akik közül egyértelműen a Malastare szenátorai kerültek ki, hiszen Ask Aak és Aks Moe is gran, de még a képviselő Ainlee Teem is az. De a Malastare nem a granok bolygója, az a Kinyen. Szóval akkor milyen viszonyban vannak a granok a dugokkal, és legfőképpen, mi a helyzet a granokkal a Malastare-on? A bolygót képviselik, de az ottani természeti kincsekhez annyi közük sincs, hogy jelen legyenek egy ilyen volumenű tárgyaláson? Vagy megosztoztak a dugokkal a bolygón? Az azért érdekes lenne, hiszen nem hiszem, hogy a Köztársaság elnézte volna, amint az egyik tagviláguk leigáz egy másikat (azt meg kétlem, hogy a dugok, mint az ottani technikailag legfejlettebb faj csak egy féltekén/földrészen részen élnének). Ráadásul a dugoknak elég jól fejlett hadseregük is van, és eddig senki sem állította be őket olyan népnek, mint akik egy ilyen hadsereggel tétlenül néznék a nem túl harcképesnek tűnő garnok jelenlétét. Szóval vajon ez hogyan lehet?

Az a baj, hogy a Naboo a leghasonlóbb bolygó a filmekből (most felejtsük el a Mon Calamarit, egyrészt, mert EU, másrészt, mert ott mindkét faj őshonos volt). De ott a gunganok egyrészt nem felügyeltek fontos természeti kincseket, másrészt, nem szóltak bele a bolygó ügyeibe, harmadrészt, a nabooi emberek jó része csak legendának vélte a létezésüket, olyan régen leléptek a felszínről. A dugok viszont nem éppen rejtőzködő bagázs :D Szóval jó lenne, rájönni, mi merre meddig a Malastare-on. A granok "uralkodnak", de alapvetőek kuss van nekik, vagy mi? (Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha beanimálnak egy grant is a képbe...)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Windu moralizálása is érdekes, főleg annak fényében, ahogy korábban Obi-Wan és Anakin elbánt Karinával. Éles a kontraszt még akkor is, ha Zillo "csak" egy állat. Ettől még veszélyes, de Windu minden követ megmozgatott azért, hogy megmentse. Kíváncsi lettem volna, mit szól a Geonosison történtekhez. :D

Azért más a szitu.Karina a klónokat fenyegette, egy tudatos lény volt, Zillo meg csak egy oktalan állat.

Különben nekem nem Godzilla jutott eszembe a storyról hanem King Kong.Viszik a városba az elaltatott szörnyet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért más a szitu.Karina a klónokat fenyegette, egy tudatos lény volt, Zillo meg csak egy oktalan állat.

Különben nekem nem Godzilla jutott eszembe a storyról hanem King Kong.Viszik a városba az elaltatott szörnyet.

így kell leszerelni két mondattal. :D Ámbátor megjegyzem, hogy Anakin és Obi egy egész fajt ítélt halálra a cselekedetével.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk ettől függetlenül azért még mindig nem teljesen érthető az, ami Malastare körül zajlik (bár ez számomra kb. az ep1 óta nem érthető, csak most a TCW ezt még jobban megkavarta). Vannak a granok, akik közül egyértelműen a Malastare szenátorai kerültek ki, hiszen Ask Aak és Aks Moe is gran, de még a képviselő Ainlee Teem is az. De a Malastare nem a granok bolygója, az a Kinyen. Szóval akkor milyen viszonyban vannak a granok a dugokkal, és legfőképpen, mi a helyzet a granokkal a Malastare-on? A bolygót képviselik, de az ottani természeti kincsekhez annyi közük sincs, hogy jelen legyenek egy ilyen volumenű tárgyaláson? Vagy megosztoztak a dugokkal a bolygón? Az azért érdekes lenne, hiszen nem hiszem, hogy a Köztársaság elnézte volna, amint az egyik tagviláguk leigáz egy másikat (azt meg kétlem, hogy a dugok, mint az ottani technikailag legfejlettebb faj csak egy féltekén/földrészen részen élnének). Ráadásul a dugoknak elég jól fejlett hadseregük is van, és eddig senki sem állította be őket olyan népnek, mint akik egy ilyen hadsereggel tétlenül néznék a nem túl harcképesnek tűnő garnok jelenlétét. Szóval vajon ez hogyan lehet?

Az a baj, hogy a Naboo a leghasonlóbb bolygó a filmekből (most felejtsük el a Mon Calamarit, egyrészt, mert EU, másrészt, mert ott mindkét faj őshonos volt). De ott a gunganok egyrészt nem felügyeltek fontos természeti kincseket, másrészt, nem szóltak bele a bolygó ügyeibe, harmadrészt, a nabooi emberek jó része csak legendának vélte a létezésüket, olyan régen leléptek a felszínről. A dugok viszont nem éppen rejtőzködő bagázs :D Szóval jó lenne, rájönni, mi merre meddig a Malastare-on. A granok "uralkodnak", de alapvetőek kuss van nekik, vagy mi? (Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha beanimálnak egy grant is a képbe...)

Ez tényleg nagyon érdekes. Bár a kinézet megtévesztő is lehet...gondoljunk csak Seripasra ugye. :D Amit írtam főleg abban a szellemben fogant, hogy nincs gran ebben az epizódban, tehát valamiért ők kiestek a képből. Nem hiszem, hogy ha van megoldás rajtuk keresztül, akkor így megkerülték volna őket. Az is lehet, hogy egyezség született a két faj között, hogy átengedik a bolygó képviseletét (és minden ezzel járó előnyt) a granoknak, cserébe ők megtarthatják az üzemanyag gyártás monopóliumát. Amikor viszont ez a tevékenység került homloktérbe, már más volt a leányzó fekvése. A dugok voltak előnyösebb helyzetben. Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez tényleg nagyon érdekes. Bár a kinézet megtévesztő is lehet...gondoljunk csak Seripasra ugye. :D Amit írtam főleg abban a szellemben fogant, hogy nincs gran ebben az epizódban, tehát valamiért ők kiestek a képből. Nem hiszem, hogy ha van megoldás rajtuk keresztül, akkor így megkerülték volna őket. Az is lehet, hogy egyezség született a két faj között, hogy átengedik a bolygó képviseletét (és minden ezzel járó előnyt) a granoknak, cserébe ők megtarthatják az üzemanyag gyártás monopóliumát. Amikor viszont ez a tevékenység került homloktérbe, már más volt a leányzó fekvése. A dugok voltak előnyösebb helyzetben.

Ja, ez is egy lehetőség, személy szerint nekem tetszik is. Kár, hogy a készítők erre nem fordítottak figyelmet, így csak találgathatunk :D

Ámbátor megjegyzem, hogy Anakin és Obi egy egész fajt ítélt halálra a cselekedetével.

A geonosisiakat senki sem ítélte halálra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez tényleg nagyon érdekes. Bár a kinézet megtévesztő is lehet...gondoljunk csak Seripasra ugye. :D Amit írtam főleg abban a szellemben fogant, hogy nincs gran ebben az epizódban, tehát valamiért ők kiestek a képből. Nem hiszem, hogy ha van megoldás rajtuk keresztül, akkor így megkerülték volna őket. Az is lehet, hogy egyezség született a két faj között, hogy átengedik a bolygó képviseletét (és minden ezzel járó előnyt) a granoknak, cserébe ők megtarthatják az üzemanyag gyártás monopóliumát. Amikor viszont ez a tevékenység került homloktérbe, már más volt a leányzó fekvése. A dugok voltak előnyösebb helyzetben.
Ha a granok így tettek, akkor elég balgák, hiszen mit ér a politikai hatalom a gazdasági nélkül? Nem sokat. Én is sajnálom, hogy egy mondattal legalább nem kaptunk utalást a két faj helyzetére. Megjegyzem, Sebulbát ismerve nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy így volt, és a dug-ok csinálták az előnyös cserét. :lol:

Egyébként nekem csak most tűnt fel a faj érdekes mozgása, Sebulbánál erre nem figyeltem fel. Talán mert főleg a fogatjában láttuk, máskor pedig csak villanásnyira és mozgásban, no és persze mert biztos mindig másra figyeltem. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még valami az eszembe jutott a ledobott bomba kapcsán: nem ez az első alkalom, hogy egy epizódban egy új szuperfegyvert láthatunk, hiszen az volt a Malevolence ion-ágyúja (aminek a lövedéke nagyon hasonlított a jelen bomba robbanása után keletkező hatógömbre, ami a tényleges elektromos hatástalanítást csinálta), aztán Lok Durd fegyvere a Maridun, vagy éppen a múlt részben szereplő lopakodó űrhajó. Vajon mi lesz ezekkel a technológiákkal később? Miért nem vetik be őket ismételten többször is?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vajon mi lesz ezekkel a technológiákkal később? Miért nem vetik be őket ismételten többször is?

Mert ezek a szuperfegyverek már csak ilyenek, egyszer használatosak, aztán akár működött, akár nem, örökre elfelejtik őket. Kivétel a Halálcsillag :lol:

Mondjuk, a Malevolence ionágyúja voltaképpen használatban volt később is, csak nem ebben a formában (lássuk be, ebben a formában azért nem volt teljesen okés, mert baromi lassan lehetett vele tüzelni). De ott a Hothon a telepített ionágyú, illetve a Birodalmi csillagrombolók is fel vannak vértezve kisebb, de gyorsabban tüzelő ágyúkkal (ugyanúgy a torony mellett vannak a lövegek, mint a Venatorokon).

A piromán fegyver eltűnése szvsz érthető, már az elképzelés is kicsit faramuci, mert szép és jó a nyílt mezőn, de azért lehet, hogy a szeparatisták nem díjaznák, amikor egy bolygója a kincseivel, infrastruktúrájával együtt lángra lobban. Mivel ugye nem csak az élőlények gyúlékonyak egy bolygón. :D

A jelenlegi bomba eltűnésére is magyarázattal szolgálhat az az enyhe mellékhatás, hogy számtalan klón is belehalt, és elvesztettek pár csatagépet, mert úgy tűnik, a robbanás szeizmikus aktivitást eredményez, ami káros a baráti erőkre is. Viszont olyan helyzetekben, mikor még távol vannak a baráti erők, nagyon jól használható lehetne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem ez a kedvenc képkockám az epizódból...

wmplayer201004071714293.png

Meg nagyon tetszik úgy az egész epizódban ez a lilás képi világ... A készítők már a mozifilmben is rokonszenveztek a lilával, gondoljunk csak a Teth-re és a Tatooine éjszakai jeleneteire. De egyébként nem csodálkoztam egy percig sem, hogy Anakin megtámadta azt a teremtményt. :lol: Lehet az bármekkora, szinte biztos, hogy ráveti magát. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tök jól elelmélkedtek olyasmin, ami már nagyrészt meg van magyarázva.

Tudom, hogy a wookieepedia sokszor megbízhatatlan, de a Malastare szócikknél a dug-gran viszony leírását jórészt a starwars.com-ról vették át, így nyugodtan tekinthető hivatalosnak. Ez alapján:

a Galaktikus Köztársaság már BBY (a yavini csat előtt) 8000 körül előőrsöt létesített a Malastareon, mivel az a Hydian Way nevű kerekedelmi út fontos pontján helyezkedett el. Úgy BBY 1000 környékén gran telepesek érkeztek a bolygóra, akik hamarosan véres összetűzésbe keveredtek az őslakos dugokkal (nem derül ki melyik nép kezdte, de a dugok nyilván nem csípték a betolakodókat; a párhuzam egyébként elég nyilvánvaló nem?). A harcoknak a Köztársaság vett véget, és döntésével a granoknak kedvezett. Megalakult a Gran Protektorátus, a dugokat
lefegyverezték
,
megfosztották a politikai jogaiktól
és szülőbolygójuk NY-i kontinensére telepítették őket. A
granok lettek a bolygó urai,
ők képviselték Malasteret a Szenátusban. Kihasználták és
jogfosztottá tették a dugokat
, aki szinte
rabszolgasorban
tengődtek

Amint a kiemelésből is látszik a TCW csak pár apróságban mond ellent az eddigieknek. Az elnyomott népesség egycsapásra jelentős erő lett a bolygón, akiknek komoly pozícióban lévő politikai vezetője, és hadsereg is van. Ez alapján nagyon úgy tűnik, hogy a jobb kéz nem tudja, hogy mit csinál a bal, és a legnagyobb baj, hogy a forgatókönyvírás során senkinek nem jutott eszébe felmenni a starwars.com-ra és elolvasni amit eddig oda feltettek. Az ilyenek miatt fogok teljesen kiábrándulni a TCW-ból.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tök jól elelmélkedtek olyasmin, ami már nagyrészt meg van magyarázva.

Hát én meg pont az ilyenek miatt ábrándultam ki az EU-ból. Nekem a Köztársaság fénykorával nem illik össze egy olyan döntés, amelyben a betolakodóknak adnak igazat, az őslakosokat meg elnyomják. Bocs, de ezt úgy nevezik a Star Warsban, hogy Első Galaktikus Birodalom, nem pedig Köztársaság.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nameg azt se felejtsük el hogy ez az új bomba teljesen kiiktatta a köztársasági gépeket is, és igy teljesen kiszolgáltatottá váltak egy ellentámadásnak.
Ennek kapcsán írtam az epizód értékelésemben a következőket:
Illetve ha a saját berendezéseik csak lekapcsolnak, mikor az elektromágneses hullám eléri őket, akkor a droidok miért nem kapcsolnak vissza utána?
mire Odytól megkaptam - bár szó szerin nem mondta ki -, hogy kötekedek.

Hát én meg pont az ilyenek miatt ábrándultam ki az EU-ból. Nekem a Köztársaság fénykorával nem illik össze egy olyan döntés, amelyben a betolakodóknak adnak igazat, az őslakosokat meg elnyomják. Bocs, de ezt úgy nevezik a Star Warsban, hogy Első Galaktikus Birodalom, nem pedig Köztársaság.
De hát ez elméletileg pont nem EU, mert a mindenható Lucas oldalán szerepel. Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennek kapcsán írtam az epizód értékelésemben a következőket: mire Odytól megkaptam - bár szó szerin nem mondta ki -, hogy kötekedek.

De hát ez elméletileg pont nem EU, mert a mindenható Lucas oldalán szerepel.

Őőőő... a droidok elkezdtek visszakapcsolódni :lol: Van egy jelenet, ahol a dugok szépen sorban nyírják ki a kifeküdt droidokat, és közben látni, amint egy pókdroid éppen magához tér.

Ami a filmekben van, az nem EU. Minden más, beleértve a starwars.comot is, az EU. Nem Lucas maga írta oda, és szerintem nem is ő diktálta le, hanem valamelyik bérelt szerzőjük találta ezt ki. De ha mégsem, akkor sincs benne egyik filmben sem, szóval akkor is EU.

(Arról az apróságról nem beszélve, hogy már az sw.com is legalább olyan megbízhatatlan, mint a wookiepedia, mivel az adatbázisa nem igazán frissül, ellenben sok dolgot már rég felül írtak TCW vagy más anyagokkal.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha a granok így tettek, akkor elég balgák, hiszen mit ér a politikai hatalom a gazdasági nélkül? Nem sokat. Én is sajnálom, hogy egy mondattal legalább nem kaptunk utalást a két faj helyzetére. Megjegyzem, Sebulbát ismerve nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy így volt, és a dug-ok csinálták az előnyös cserét. :lol:
Erről a pod race jut szembe, ahol Sebulbának volt egy kis összetűzése az egyik grannal. Jól ki is nyírta. Az a jelenet tökéletesen beleegyezik a két faj közötti viszonyba. :o

A jelenlegi bomba eltűnésére is magyarázattal szolgálhat az az enyhe mellékhatás, hogy számtalan klón is belehalt, és elvesztettek pár csatagépet, mert úgy tűnik, a robbanás szeizmikus aktivitást eredményez, ami káros a baráti erőkre is. Viszont olyan helyzetekben, mikor még távol vannak a baráti erők, nagyon jól használható lehetne.
Ennél a bombánál Zillo feltűnése is nyomós ellenérv lehet. Főleg ha a következő részbeli ténykedésére gondolok. :D

Meg nagyon tetszik úgy az egész epizódban ez a lilás képi világ... A készítők már a mozifilmben is rokonszenveztek a lilával, gondoljunk csak a Teth-re és a Tatooine éjszakai jeleneteire. De egyébként nem csodálkoztam egy percig sem, hogy Anakin megtámadta azt a teremtményt. :D Lehet az bármekkora, szinte biztos, hogy ráveti magát. :D
Nagyon hangulatos az epizód, a képi világa pedig nagyon erős. Ez a lilás köd az egyik ilyen elem, de mondhatnám Urus palotáját, vagy a világító sárga köveket. Anakin pedig gyorsan megmászta Zillot. :D Amikor ráugrik, akkor brutális hangot ad a fénykardja!

Hát én meg pont az ilyenek miatt ábrándultam ki az EU-ból. Nekem a Köztársaság fénykorával nem illik össze egy olyan döntés, amelyben a betolakodóknak adnak igazat, az őslakosokat meg elnyomják. Bocs, de ezt úgy nevezik a Star Warsban, hogy Első Galaktikus Birodalom, nem pedig Köztársaság.
Filoni mondta, hogy a TCW után egy teljesen új EU vonalat állítanak majd fel. A TCW nagyon sokat tett/tesz hozzá a háttér dolgokhoz, úgy hogy erre szükség is van. Ráadásul ezek 80% -ban Lucas ötletei.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Őőőő... a droidok elkezdtek visszakapcsolódni :lol: Van egy jelenet, ahol a dugok szépen sorban nyírják ki a kifeküdt droidokat, és közben látni, amint egy pókdroid éppen magához tér.
Viszont a sima roham, meg a szuper droidok csak feküdtek. Én azt a jelenetet úgy értelmeztem, hogy a pók droid nem sült ki, tehát egy-kettő túlélte a támadást, és azokat egyesével leszedik.

Ami a filmekben van, az nem EU. Minden más, beleértve a starwars.comot is, az EU. Nem Lucas maga írta oda, és szerintem nem is ő diktálta le, hanem valamelyik bérelt szerzőjük találta ezt ki. De ha mégsem, akkor sincs benne egyik filmben sem, szóval akkor is EU.

(Arról az apróságról nem beszélve, hogy már az sw.com is legalább olyan megbízhatatlan, mint a wookiepedia, mivel az adatbázisa nem igazán frissül, ellenben sok dolgot már rég felül írtak TCW vagy más anyagokkal.)

Ok ez igaz. Viszont nekem addig nincs bajom az EU-val, amíg nem Palpatin klónok meg hasonlók vannak benne. Az jobban zavar, ha egy fennálló rendszert egy semmivel, vagy nem sokkal jobbal felbolygatnak, csak mert nem néznek utána valaminek, vagy mert az nekik nem teszik.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ok ez igaz. Viszont nekem addig nincs bajom az EU-val, amíg nem Palpatin klónok meg hasonlók vannak benne. Az jobban zavar, ha egy fennálló rendszert egy semmivel, vagy nem sokkal jobbal felbolygatnak, csak mert nem néznek utána valaminek, vagy mert az nekik nem teszik.
Mivel a TCW Lucas irányítása alatt készül, ezt nem is csodálom. Olyan mint a filmek. Ami neki tetszik azt rakja bele. Az, hogy ez mennyire van egyezésben az EU -val, az nem igazán érdekli.

Csak itt megint azt érzem, mint a Mandalore szállnál, hogy egy egy epizódos Malastare feltűnésért teljesen újra írják a történelmét.

Még legalább három évad TCW lesz. Nem tudhatjuk, hogy csak ennyi volt-e a feltűnésük, vagy lesz még a sorozatban.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont a sima roham, meg a szuper droidok csak feküdtek. Én azt a jelenetet úgy értelmeztem, hogy a pók droid nem sült ki, tehát egy-kettő túlélte a támadást, és azokat egyesével leszedik.

Mivel a sima harci droidokat is ledöfködték, azt kell mondjam, hogy eléggé félreértelmezted :lol: Mint ahogy az a rákdrodi (rosszul emlékeztem, rák volt, nem pók) sem túlélt, hanem visszakapcsolt, ez elég jól hallható a hangján és látható azon, hogy imbolyogva emelkedik fel a földről. Kisült az rendesen, csak gondolom újra lett benne delej.

Ok ez igaz. Viszont nekem addig nincs bajom az EU-val, amíg nem Palpatin klónok meg hasonlók vannak benne. Az jobban zavar, ha egy fennálló rendszert egy semmivel, vagy nem sokkal jobbal felbolygatnak, csak mert nem néznek utána valaminek, vagy mert az nekik nem teszik.

De hát ezt csinálja a többi EU alkotó is. Valami nem tetszik nekik vagy nem néznek utána, egyszerűen felülbírálják. Jó példa erre Boba Fett már az ep2 előtti két különböző előélete (rohamosztagos vagy Jaster Mereel).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel a sima harci droidokat is ledöfködték, azt kell mondjam, hogy eléggé félreértelmezted :lol: Mint ahogy az a rákdrodi (rosszul emlékeztem, rák volt, nem pók) sem túlélt, hanem visszakapcsolt, ez elég jól hallható a hangján és látható azon, hogy imbolyogva emelkedik fel a földről. Kisült az rendesen, csak gondolom újra lett benne delej.
"The droid army was completly neutralised by the bomb." (A droid hadsereget teljesen hatástalanította a bomba) - Mace Windu 05:24

Na, most szerintem ez azt jelenti, hogy a bomba intézte el őket, max egyes esetekben szükség volt amolyan biztos, ami biztos kiiktatásra. Mert ha a bomba csak egy időleges sokkoló, és mellette végig kell menni a csatamezőn minden egyes droidot lelőni, leszúrni, akkor marhára nem szuper fegyver, és ez esetben meg is van a magyarázat Pildi kérdésre, hogy miért nem használták többet. A hatósugara is véges volt, mi van, ha van mögötte még x sor droid? Vagy ha nem érnek a sereg végére, mielőtt visszakapcsolnak?

Ez lehet, hogy rák, de van pók droid is, ami nagyon hasonló. Legalábbis a RepCom játékban (Scorch: "I hope it's not an Spider Droid...")

De hát ezt csinálja a többi EU alkotó is. Valami nem tetszik nekik vagy nem néznek utána, egyszerűen felülbírálják. Jó példa erre Boba Fett már az ep2 előtti két különböző előélete (rohamosztagos vagy Jaster Mereel).
Ez nem érv. Pont ezért nem kéne Lucasnak a mindenféle kis bér írók magatartását követni. Ami hülyeség azt nyilván írják felül, vagy egységesítsék, de nem kell feltétlenül mindent.

Most jöhet a kérdés, hogy jó, de ki dönti el, hogy mi az ami nem hülyeség, ami jó, ahogy van. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mert ezek a szuperfegyverek már csak ilyenek, egyszer használatosak, aztán akár működött, akár nem, örökre elfelejtik őket. Kivétel a Halálcsillag :lol:
Dzséjt, köszi a magyarázatokat, nagyjából meg is vagyok győzve. :D Gondolkodtam róla, hogy jó lenne-e, ha némi utóélete lenne az ionágyún kívül a többinek is, de mivel akkor a birodalmi időkben is viszont kellene látnunk azokat valamilyen formában, így ez nem nagyon valószínű.

Viszont a lopakodóról nincs valami elméleted, az miért nem szerepelt a Saga-ban a későbbiekben? Azon kívül, hogy nem tudott egyszerre lőni és álcáznia magát, az jól működött.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"The droid army was completly neutralised by the bomb." (A droid hadsereget teljesen hatástalanította a bomba) - Mace Windu 05:24

Na, most szerintem ez azt jelenti, hogy a bomba intézte el őket, max egyes esetekben szükség volt amolyan biztos, ami biztos kiiktatásra. Mert ha a bomba csak egy időleges sokkoló, és mellette végig kell menni a csatamezőn minden egyes droidot lelőni, leszúrni, akkor marhára nem szuper fegyver, és ez esetben meg is van a magyarázat Pildi kérdésre, hogy miért nem használták többet. A hatósugara is véges volt, mi van, ha van mögötte még x sor droid? Vagy ha nem érnek a sereg végére, mielőtt visszakapcsolnak?

Én is inkább ezt a nézetet osztom. A bomba nyilván nem volt tökéletesen pusztító erejű, ezért egy-két kósza droid nem állt le teljesen, mert nem kapott elég adagot a mezőből. Az a rák is azért bírt újraindulni. Ideiglenes bénítás esetén pedig ugyanolyan lenne mint a droid gránát, csak nagyobban. :lol:
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tök jól elelmélkedtek olyasmin, ami már nagyrészt meg van magyarázva.

Tudom, hogy a wookieepedia sokszor megbízhatatlan, de a Malastare szócikknél a dug-gran viszony leírását jórészt a starwars.com-ról vették át, így nyugodtan tekinthető hivatalosnak. Ez alapján:

a Galaktikus Köztársaság már BBY (a yavini csat előtt) 8000 körül előőrsöt létesített a Malastareon, mivel az a Hydian Way nevű kerekedelmi út fontos pontján helyezkedett el. Úgy BBY 1000 környékén gran telepesek érkeztek a bolygóra, akik hamarosan véres összetűzésbe keveredtek az őslakos dugokkal (nem derül ki melyik nép kezdte, de a dugok nyilván nem csípték a betolakodókat; a párhuzam egyébként elég nyilvánvaló nem?). A harcoknak a Köztársaság vett véget, és döntésével a granoknak kedvezett. Megalakult a Gran Protektorátus, a dugokat
lefegyverezték
,
megfosztották a politikai jogaiktól
és szülőbolygójuk NY-i kontinensére telepítették őket. A
granok lettek a bolygó urai,
ők képviselték Malasteret a Szenátusban. Kihasználták és
jogfosztottá tették a dugokat
, aki szinte
rabszolgasorban
tengődtek

Amint a kiemelésből is látszik a TCW csak pár apróságban mond ellent az eddigieknek. Az elnyomott népesség egycsapásra jelentős erő lett a bolygón, akiknek komoly pozícióban lévő politikai vezetője, és hadsereg is van. Ez alapján nagyon úgy tűnik, hogy a jobb kéz nem tudja, hogy mit csinál a bal, és a legnagyobb baj, hogy a forgatókönyvírás során senkinek nem jutott eszébe felmenni a starwars.com-ra és elolvasni amit eddig oda feltettek. Az ilyenek miatt fogok teljesen kiábrándulni a TCW-ból.

Igazad van, egyetértek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, most szerintem ez azt jelenti, hogy a bomba intézte el őket, max egyes esetekben szükség volt amolyan biztos, ami biztos kiiktatásra. Mert ha a bomba csak egy időleges sokkoló, és mellette végig kell menni a csatamezőn minden egyes droidot lelőni, leszúrni, akkor marhára nem szuper fegyver, és ez esetben meg is van a magyarázat Pildi kérdésre, hogy miért nem használták többet. A hatósugara is véges volt, mi van, ha van mögötte még x sor droid? Vagy ha nem érnek a sereg végére, mielőtt visszakapcsolnak?

Máris meg van minden magyarázva. Ez a fegyver egy rakás bantha pudu, mint a gyújtós verziója az első évadban :lol:

Ez lehet, hogy rák, de van pók droid is, ami nagyon hasonló. Legalábbis a RepCom játékban (Scorch: "I hope it's not an Spider Droid...")

Igen, ezt már tudom az ep2 óta, abban bukkantak fel az első pókdroid típusok, azaz a törpe DSD1-es és a nagy OG-9-es (a rák meg az ep3-ban) :D

Ez nem érv.

Na de akkor a TCW-vel szemben sem :D

Na meg, az EU már olyan szerteágazó és önellentmondásos, hogy ahhoz már baromi nehéz lenne alkalmazkodni (mert hát, ki döntené el, mi hülyeség és mi nem :D :D)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát én meg pont az ilyenek miatt ábrándultam ki az EU-ból. Nekem a Köztársaság fénykorával nem illik össze egy olyan döntés, amelyben a betolakodóknak adnak igazat, az őslakosokat meg elnyomják. Bocs, de ezt úgy nevezik a Star Warsban, hogy Első Galaktikus Birodalom, nem pedig Köztársaság.

Azért a Köztársaságot sem kellett félteni ebben az időszakban sem. Gondoljunk arra, hogy a Köztársaság sem volt túl idilli az EPI. idején, mert mindenki, aki tudta, lefizette Valorum főkancellárt, aki pedig olyan döntéseket hozott, amilyeneket mondtak neki. Meg hát ott volt a Duchess Of Mandalore-ban is... A Szenátus, Satine hercegnő szavait figyelmen kívül hagyva ráerőszakolta az akaratát a bolygóra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.