Ugrás a kommentre

2x19 - The Zillo Beast Strikes Back


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Igen tudom, hogy nem ő volt a gonosz, de mégis valahogy irritál a szolgaisága. Inkább "mondott volna fel", mint sem elvégezze a piszkos munkát. A szememben a sajnálkozása mit sem ér, amikor egy ártatlan lényt készül megölni. Tehát itt nem azt reklamálom, hogy miért nem szabadítja ki Zillot, hanem azt, hogy miért nem marad ki a megöléséből?

Hát, ő alapjában véve nem olyan erős személyiség. Nincs annyi önbizalma, és nem annyira bátor, mint a többi karakter. És nyilván féltette a pozícióját, főleg azután, hogy burkoltan bár, de Palpatine megfenyegette, hogy ha nem gyilkolja meg a teremtményt, akkor búcsút mondhat az állásának.

 

Mindig, és személyesen neked. :D

Ohhh, micsoda megtiszteltetés... :)

 

És Rex poénja?

Obi-Wan: "Nem kell aggódni. Ha leesnek, csak el kell őket kapni."

Rex: "A leesés a tábornok sok tervének eleme." :D :D

Az is érdekes volt, amikor azt mondta, hogy "Jobb, ha siet, uram. Kimarad a mókából." Ebből is látszik, hogy Rex százados mennyire sokat harcolt már Skywalker mellett, és átvette Anakin néhány szokását. Egy pillanatra mutatják is, ahogy Anakin elmosolyodik, amikor visszaköszön Rexről a saját észjárása. :D

 

Volt ilyenjük régen? :o Nagyon tetszik az ötlet. Meg lenne a házisárkánya. :D

Igen, csak azok sokkal nagyobbak voltak, és több ezer évvel ezelőtt teremtették őket az ősi Sith nagyurak. A Sith alkímia és biotechnológiai kísérletek eredményei, vegyítve némi ősi Sith mágiával. És ezek a teremtmények más élőlények életenergiáival táplálkoztak, amolyan élő szuperfegyverként. :D

 

sithleviathan.png

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És nyilván féltette a pozícióját, főleg azután, hogy burkoltan bár, de Palpatine megfenyegette, hogy ha nem gyilkolja meg a teremtményt, akkor búcsút mondhat az állásának.
Épp erre céloztam, hogy inkább adta volna fel az állását. De inkább azt mondta: "Bocsi Zillo,jó fej vagy meg minden, de kinyírlak"

 

Az is érdekes volt, amikor azt mondta, hogy "Jobb, ha siet, uram. Kimarad a mókából." Ebből is látszik, hogy Rex százados mennyire sokat harcolt már Skywalker mellett, és átvette Anakin néhány szokását. Egy pillanatra mutatják is, ahogy Anakin elmosolyodik, amikor visszaköszön Rexről a saját észjárása. :)
Rex messze a kedvenc klónom. És itt valóban kicsit felvágták a nyelvét. :D

 

Igen, csak azok sokkal nagyobbak voltak, és több ezer évvel ezelőtt teremtették őket az ősi Sith nagyurak. A Sith alkímia és biotechnológiai kísérletek eredményei, vegyítve némi ősi Sith mágiával. És ezek a teremtmények más élőlények életenergiáival táplálkoztak, amolyan élő szuperfegyverként. :D
Akkor egyértelmű immár, hogy mik is lehettek Palpi szándékai a klónozással.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel mostt lett vége HD, így most jutottam el odáig, hogy megnézzem.

Az elején (kb. 14. percig) úgy voltam vele, hogy á!, ez sem lesz egy kedvenc, de amikor feltűnt Yoda és Aayla és elkezdtek akciózni, főleg Yoda, na ott dobtam el az államat jó messzire. Yoda for President! Iszonyatosan állat volt ebben a részben, mind Zillon, mind a futásnál (utóbbinál tök jó, hogy ő futott a leggyorsabban, kicsi a bors, de gyors :) ), elvitte az egész részt a hátán a kis öreg mester.

C-3PO is nagy volt, ahogy olyan hírtelen R2 "nyakába" pattant aztán pedig ahogy Palpatine-t vitte el egy gyors körre :D

 

Nem ismerem Godzillát, így nem tudok a hasonlóságokról beszélni, mindenesetre, ha ilyen a film is, akkor megsroltam magamnak jó pár órát, hogy nem néztem meg :D

Zillo most se nőtt a szívemhez, egyszerűen ronda (3 két, bruuu), ronda dolgokat meg nem szeretek nézni. Viszont a színvilág ebben a részben is ütött, nagyon jól nézett ki, bár az első pár perc nekem nagyon úgy tünt, mintha egy PC-s játék intorja lenne, egyszerűen semmi élet nem volt benne.

Viszont Palpatine mesterkedése is csúcs volt a részben, jól kiosztotta Padmét. Szegény Anakin post is kereszttűzbe került, a 2 legszeretettebb ember között kellett volna döntenie.

 

Összességében a fő sztori nem tetszett, de ezek a kis apró momentumok nagyon bejöttek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

amikor feltűnt Yoda és Aayla és elkezdtek akciózni, főleg Yoda, na ott dobtam el az államat jó messzire. Yoda for President! Iszonyatosan állat volt ebben a részben, mind Zillon,
Észrevetted, hogy Yoda egy pillantra még Zillo szájába is beugrott? :) Nem semmi az öreg.

 

Viszont Palpatine mesterkedése is csúcs volt a részben, jól kiosztotta Padmét. Szegény Anakin post is kereszttűzbe került, a 2 legszeretettebb ember között kellett volna döntenie.
Ez azért is remek, mert ha a jövőben több ilyen is lesz, akkor érthető miért borult ki Anakin amikor az EPIII -ban Padmé megint arra kérte, beszéljen a kancellárral. Biztos tele volt már a t*ke, hogy mindig őt küldözgetik hozzá.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez egy erős közepes. Remek zene, szuper fényképezés, végre együtt megint Thripio és Artu...nem is akármilyen helyzetekben! ........pofás beszólások.....Palpatine is rászokott a szállóigék használatára. Oszt ennyiben ki is merül az egész.

A többi meg jócskán középszerű, sok köze nincs az SW-hez.

Jöhet Boba Fett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez egy erős közepes. Remek zene, szuper fényképezés, végre együtt megint Thripio és Artu...nem is akármilyen helyzetekben! ........pofás beszólások.....Palpatine is rászokott a szállóigék használatára. Oszt ennyiben ki is merül az egész.
Nem igazán merül ki, de Te nem szoktál regényeket értekezni egy-egy TCW epizódról (ez nem a Spartacus :) ), amit azért néha sajnálok. Nincs köze az SW -hez? Már hogyne lenne köze az SW -hez, maximum neked nem jön be. Az EPIV fényében az EPI -nek sincs semmi köze az SW -hez. Legalábbis az ádáz kritikusok szerint...
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Saját vélemény volt, mint mindig. Filmekbe, sorozatokban nem nagyon szoktam általános vélemény hangoztatni. Ki is szoktam rakni, hogy "szerintem". Most csupán lemaradt.

 

Fajsúlyában nálam nincs abban a kategóriában a TCW, hogy "oldalakat" írjak róla. De ez majd az élőszereplősnél szerintem változni fog. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ég és föld volt a 2 rész. Amíg az előzőben szinte semmi nem történt, ez tele volt jobbnál jobb szövegekkel, és akciókkal.

 

Nagyon meg lehetett szeretni Zillot, vagyis inkább együtt lehetett vele érezni. Nagyon sajnáltam amikor elpusztították. Olyan van a zene alatta mint a 66os parancsnál. De hát talán még viszont látjuk, ha nem is őt...egy klónját talán. :D

Azért is tetszett nagyon még a rész, mert megint Palpi rész volt. A legnagyobb szemét a világon, és imádom nézni, hogy csűri csavarja a dolgokat úgy, hogy neki jó legyen, és mégse sejtsen belőle senki semmit. Egyet hiányoltam, de az szinte lehetetlen, hogy lenne majd bármelyik részben is, hogy Palpi használja az erejét. Itt is olyan szép lett volna, ha egy egyszerű intéssel megállítja a szörnyet. Én hiszen hogy képes lenne rá. :) (persze nyílván nem)

Amik még bejöttek azok a poénok voltak. ARtu és 3po megint alakított, de ami a legjobban ütött számomra, azt talán nem is poénnak szánták: Amikor Artu lerepül Palpihoz és a pilótához, és a pilóta azt mondja, hogy nem bír el mindkettőnket, menjen maga. :) :)

Mintha lett volna rá esély hogy Ő megy Palpi helyett. :D :D

 

Na szóval jó zene, jó kis akciók, főleg amikor Zillo rombolt Coruscanton, és Palpihoz is beleshettünk.

Egyedül az elején, az első 1-2 percben volt számomra kicsit fura az animáció, de ezt leszámítva: 7,5/10

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ég és föld volt a 2 rész. Amíg az előzőben szinte semmi nem történt, ez tele volt jobbnál jobb szövegekkel, és akciókkal.
Valójában Zillo a kiválasztott, ezért akarta kinyírni Palpatine -t. :D A balgák nem tudják mit tettek. :)

 

 

Pedig mekkora lett volna már, ha megjön R2 és a testőr egyből rápattan, Palpatine-t pedig ott hagyja :)
Én sajnáltam azt az őrt, de hát ez volt a dolga. Egyébként tényleg semmi esély nem volt rá, hogy ő menjen. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért a címe poén ennek a résznek, mert ebből még lazán kihozhatnak egy egész szériát.

 

Jöhet egy epizód, amiben már a végére jár a klónozás:

The Zillo Beast Menace

 

Sikerrel jár a klónozás:

Return of the Zillo Beast

 

Zillot megint üldözőbe veszi Palpatine-t:

Revenge of the Zillo Beast

 

Bár elpusztul, kiderül, hogy ez egy szűzősgyík, és lerakott egy tojást, ami kikel:

A New Zillo Beast

 

Természetesen az is tombolni kezd Coruscanton:

Attack of the Zillo Beast

 

:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon meg lehetett szeretni Zillot, vagyis inkább együtt lehetett vele érezni. Nagyon sajnáltam amikor elpusztították. Olyan van a zene alatta mint a 66os parancsnál.
Igazad van, tényleg a 66-os parancs hangulata köszönt vissza annál a jelenetnél, zenéstől, mindenestől. :oops: Nekem ez eddig fel sem tűnt.

 

Azért a címe poén ennek a résznek, mert ebből még lazán kihozhatnak egy egész szériát.

 

Jöhet egy epizód, amiben már a végére jár a klónozás:

The Zillo Beast Menace

 

Sikerrel jár a klónozás:

Return of the Zillo Beast

 

Zillot megint üldözőbe veszi Palpatine-t:

Revenge of the Zillo Beast

 

Bár elpusztul, kiderül, hogy ez egy szűzősgyík, és lerakott egy tojást, ami kikel:

A New Zillo Beast

 

Természetesen az is tombolni kezd Coruscanton:

Attack of the Zillo Beast

 

:D

Nagyon adja magát ez a széria-fikció. :D De hogy Zillo-ból valaha is főszereplő legyen az SW-ben, az tényleg túlzás volna. :P Én is nagyon bírom őkelmét, de azért mégis... :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazad van, tényleg a 66-os parancs hangulata köszönt vissza annál a jelenetnél, zenéstől, mindenestől. :oops: Nekem ez eddig fel sem tűnt.

 

Nagyon adja magát ez a széria-fikció. :D De hogy Zillo-ból valaha is főszereplő legyen az SW-ben, az tényleg túlzás volna. :P Én is nagyon bírom őkelmét, de azért mégis... :D

Én is nagyon megkedveltem Zillot, és nem bánnám ha visszatérne a kiválasztott. :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Különben lehet hogy Zillo érezte, hogy Palpi rossz.
Egyre inkább biztos vagyok benne (egyébként az előbb néztem meg 720p -ben, valami gyönyörű az egész). Nekem az fura, hogy a Jedik már megint csak dumálnak, és lényegében asszisztálnak egy lény megöléséhez. Egyedül Padméban merül fel a lehetőség, hogy akár meg is lehetne menteni Zillot.

 

Egyébként a történtek fényében nem vet túl jó fényt Palpatine -ra Zillo Coruscantra hozatala. Vajon ezzel a tettével hogy számol el a nép felé? Sokan meghaltak!

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kellemesen csalódtam az epizódban, persze akadtak nem tetsző elemek is... de én már csak ilyen kekeckedő vagyok. :D Nálam egyáltalán nem jött át a sokat emlegetett Godzilla-feeling sőt, sokkal inkább a King Kong alapszituációját idézte fel ez a rész, leginkább Zillo felhőkarcolóra való felmászása, illetve az egész "fenevad" ártatlannak való szemléltetése miatt. Ezekkel együtt nem érzem zavarónak az "ötletátemelés" gondolatát. Egy ilyen sorozatnál természetes, ha innen-onnan elcsípnek alapszitukat, esetleg teljes jeleneteket, én legalábbis sokkal jobban örülök ennek, mintha a klónok és a droidsereg irtását látnám 22 részen keresztül. Maga az epizód sokkal jobban tetszett az előzőnél, ami nagyon meglepett annak fényében, hogy ismét Coruscant-on játszódott az egész történet, így nem vártam egy úttörő epizódot. Mégis azt kaptam. :oops: Az egész rész rendkívül elgondolkodtató húrokat pengetett, engem legalábbis megérintett, ami ezidáig egy epizóddal sem fordult elő ilyen mértékben. Már jó ideje fut a TCW, de Palpatine-t ennyire aljasnak és gonosznak még nemigen láthattuk. Az egy dolog, hogy olykor-olykor manipulált a Szenátusban vagy ahol épp kedve támadt a háttérben, de nyíltan kiadni a parancsot egy ártatlan élőlény elpusztítására az egyik leggerinctelenebb, legszívtelenebb dolog a világon. A nyitó idézettel pedig maximálisan egyet értek, talán a legsokatmondóbb mondat az egész TCW-ben. Ezek után pedig Palpatine titulálja állatnak és fenevadnak Zillot? Az is szomorú, hogy Anakin szerint Palpatine érvei jók...a sz*rt jók! A frontokon sorra esnek el a klónok és a páncél védelmében kevesebb lenne az áldozat. Ezt aláírom. De maga a háború is Palpatine műve (bár ezt rajta kívül csak Dooku tudja) úgyhogy miatta hal meg számtalan klón. Ezek után van pofája azzal érvelni, hogy egy állat életének kioltása semmi a klónok életéért cserébe. A saját hataloméhsége miatt pusztul el megannyi klón és szerinte természetes, hogy egy általa "csak egy állat"-nak vélt, kihalófélben lévő lény is elpusztuljon. Másrészt nem hiszem el, hogy még a Jedik is ennyire naivak... tulajdonképpen ez még a Köztársaság, vagy már a Galaktikus Birodalom? Mert Palpatine parancsolgatása, önkényes döntéshozatalainak sorozata és értelmes létformák belevonása a háborúba ez utóbbira enged következtetni. Tudtommal a demokrácia nagy vonalakban az, amikor a köztársaság tagjai (szenátorok, képviselők, stb.) KÖZÖSEN hoznak döntéseket, nem csupán egyetlen személy. Ellenben egy birodalomban pontosan így zajlik a "kormányzás". Windu és Padmé próbáltak tenni ez ügyben, különösképp Windu volt nagyon szimpatikus minkét részben, mind a Zillo, mind a Palpatine-hoz való hozzáállása miatt. A rész elején Mace nézése a kajánul vigyorgó Palpa...khmm...Sidious-ra, sokat sejtető volt. Valóban érezni lehet, hogy nem járunk már olyan messze az EP3-tól. Anakin a kancellár tenyeréből eszik, a nem korrupt szenátorok és a Jedik pedig tehetetlenek Palpatine egyre növekvő befolyásával szemben.

Zillo mindvégig szerethető maradt, annak ellenére, hogy végzett egy kis városképformálást Coruscanton. :D Azok után, ami történt vele, még aránylag szelíd is volt és csak Palpira pályázott. Értelmes lény, talán még érti is a közös nyelvet, azt viszont kétlem, hogy "csak úgy" tudta, merre keresse az öreget. Amikor Zillo kitört a fogságból, Palpi pedig a vetítőn dumált, látható volt a kancellár mögött a Szenátus épülete. Lefényképezte az agyában a képet, felmászott a felhőkarcolóra, utána pedig nem volt nehéz dolga, hogy megtalálja az öreget. Miután kimenekültek a vészfolyosón Palpatine-ék, tovább tetézte az aljasságát, amikor a testőre feláldozta magát érte.

Palpatine és a doktor viszonya érdekes volt és valóban nagyon jellemző "ránk" is. Az alkalmazott megteszi amit a főnöke kér, még akkor is, ha egyáltalán nem ért egyet vele. Nem nézem le emiatt a dokit, hiszen ő is sajnálta Zillot és minden tőle telhetőt meg tett, hogy megmentse. Egyébként is mit tehetne egy "mezei" tudós a Köztársaság főkancellárával szemben? Nem sokat...

Yoda és Aayla akciózása jó volt, a feltűnésük szempontjából, de ez inkább amolyan "ők is itt vannak" felbukkanás volt, semmint komolyabb szerep. Azt már fel sem merem vetni, merre járhatott Ahsoka? :D Anakin természetesen szerepelt, bár itt egy fokkal indokoltabb volt, mint az előző epizódban. Aaylát szó szerint jó volt látni, de sajnos elég értelmetlen szerepet kapott. Akár csak C-3PO. Artu megint bevetette a nevetséges fuvarozó képességét, de szerencsére kiderült, hogy neki is vannak korlátai és 2 személyt már nem bír el. Yoda akciózása is jó volt, de ha gyorsabb egy fiatal twi'lek csajnál, minek neki sétapálca?

Nem szoktak zavarni az ilyenek, de a löveghajók kék lézerei eléggé illúziórombolók voltak. Anakin rögtönzése jó volt, még akkor is, ha nem a legépeszűbb ötlet, amit Obi-Wan és Mace párbeszéde is alátámasztott.

Zillo halála... őszintén sajnáltam a lényt, szomorú jelenetsor volt, a háttérzenének köszönhetően kellően megindító is. A végén Palpatine önelégült arckifejezése pedig fokozta a helyzetet. Talán mindvégig klónoztatni akarta Zillot? Gondolom nem véletlenül épp Coruscant lett a kiszemelt helyszín, ahol megtalálhatóak a szükséges berendezések. Jó lenne, ha később lenne még némi infó arról, hogy végül mire jutott a doki és mihez kezdett Palpatine.

Összességében elégedett vagyok ezzel az epizóddal, ha kicsit jobban odafigyelnek a készítők és egy-két dolgot másként csinálnak, talán az egyik kedvencemmé vált volna ez a rész.

 

Most viszont jöhet Boba! :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű írás Sky! Le a kalappal. :D Még hogy nem lehet kisregényt írni... :oops:

 

Másrészt nem hiszem el, hogy még a Jedik is ennyire naivak... tulajdonképpen ez még a Köztársaság, vagy már a Galaktikus Birodalom? Mert Palpatine parancsolgatása, önkényes döntéshozatalainak sorozata és értelmes létformák belevonása a háborúba ez utóbbira enged következtetni. Tudtommal a demokrácia nagy vonalakban az, amikor a köztársaság tagjai (szenátorok, képviselők, stb.) KÖZÖSEN hoznak döntéseket, nem csupán egyetlen személy. Ellenben egy birodalomban pontosan így zajlik a "kormányzás". Windu és Padmé próbáltak tenni ez ügyben, különösképp Windu volt nagyon szimpatikus minkét részben, mind a Zillo, mind a Palpatine-hoz való hozzáállása miatt.
Éppen azért csodálatos ez a sorozat, mert ezeket a dolgokat bemutatja. Eddig csak sejtésünk lehetett erről, de konkrétan látni is, az egy másik kávéház. Egyébként amit írsz jogos, jelesül a Birodalomhoz közeli feeling. Gyakorlatilag a Köztársaság ebben az állapotában már csak névileg az. Palpatine zsenialitása abban rejlik, hogy feszegeti ugyan a határokat, de sose lépi át azokat. Ebben az epizódban is tanújelét adta annak, mennyire ki tudja forgatni a magasztos eszméket. Minden gaztettét kimagyarázza a háborúval, és a demokráciával. Folyton a nagyobb jóról dumál, és ezzel láthatóan a Jedik se tudnak mit kezdeni. De lehet, hogy nem is akarnak...? Szomorú volt látnom, hogy megint csak Padmé volt az egyedüli, aki talán tovább gondolt 1+1 -nél (amikor Amedda burkoltan elküldi a sunyiba a szenátornőt, azért kinyílt a bicska a zsebemben), a többi Jedi csak szomorúan nézte Zillo halálát, és VÉDTE A KANCELLÁRT! Yoda ugrálása a szörny hátán maga a mélypont a Jediket tekintve. Ennyit érnek csak? Kezdem érteni, hogy lehetett megvezetni az egész rendet oly' hosszú időn keresztül.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként a történtek fényében nem vet túl jó fényt Palpatine -ra Zillo Coruscantra hozatala. Vajon ezzel a tettével hogy számol el a nép felé? Sokan meghaltak!

Szerintem valahogy rá fogja kenni a Jedikre. Elvégre ők akarták életben hagyni a Malastare-on, ők tették hajóra, stb. Elintézi az úgy a dolgokat, hogy ő mossa kezeit, a Jedik meg mehetnek a francba. :oops:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem valahogy rá fogja kenni a Jedikre. Elvégre ők akarták életben hagyni a Malastare-on, ők tették hajóra, stb. Elintézi az úgy a dolgokat, hogy ő mossa kezeit, a Jedik meg mehetnek a francba. :D
De épp erről beszélget Windu és Obi-Wan a tanácsteremben, hogy a kancellár akarta odavinni Zillot, és semmilyen módon nem lehetett lebeszélni róla. :P Tehát ha ezután elnéznék azt, hogy rájuk kenje Palpi a dolgot, akkor szimplán hülyék. :P
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.