Ugrás a kommentre

Darth Plagueis és Anakin Skywalker


Ajánlott hozzászólás

Bár mint irtam tetszik, hogy még azt se tudjuk, hogy Plagueis birtokában volt-e a tudásnak, én is inkább amellett vagyok, hogy képes volt rá... ez sokkal nagyobb súlyt ad az egész szinházi jelenetnek.

Viszont, ha az egész nem igaz, akkor az is ad egyféle hangsúly a színházi jelenetnek, mégpedig azt, hogy a Sithek hazugsággal érik el amit akarnak.

Azt mondta Anakinnek amit hallani akar, nem az igazságot. Elhúzza a mézesmadzsagot, ami olyan szinten az, hogy nem igaz belőle, még az sem, hogy a Jedik ezt nem mesélik, mert azért nem mesélik, mert nincs mit mesélni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Palpi azt mondja, hogy Plagueis minden tudását átadta a tanítványának. Aki aztán megölte. Javítsatok ki, ha tévedek. Ha mindent átadott, és ismerte a titkot, akkor Palpi is ismeri. Az sem logikus, hogy azelőtt ölte meg Plagueist, hogy az megismertette vele ezt a képességet (Ody lenti ötlete nem rossz erre, de számomra logikátlan).

Ezek szerint ismernie kellett, és később hazudik Anakinnak.

Egyetlen hátrány: nem tudjuk, hogy P ismerte-e. Én hajlok arra, hogy igen.

 

Yoda hallotta Qui-Gon kiáltását az Erőben az ep2-ben, könnyen lehet, hogy Sidious is hallotta, és eltökélte, hogy rájön a titokra, ezért is akarja Anakint, aki a valaha élt legerősebb midi-chloriantár.  

Viszont, hogy Darth Plageuis teremtette volna Anakint, azt kétlem. Jobban tetszik az a lehetőség, hogy az Erő nemzette az egyensúly visszaállítása miatt.

 

Szerintem Sidi nem hallhatta meg Q kiáltását az Erőben. Nem arról volt szó, hogy a Sith-ek nem látnak bele a világos oldalba? Máshonnan rémlik valami ilyesmi.

És Sidi már az epI idején is felfigyelt Anakinra, már onnantól kellett neki.

Teljesen elvetem, hogy P teremtette volna Anakint (bármit mond McCallum a témáról), nem vagyok képes ezt elfogadni. Dzséjt utolsó mondatában írt eset tetszik a legjobban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Palpi azt mondja, hogy Plagueis minden tudását átadta a tanítványának. Aki aztán megölte. Javítsatok ki, ha tévedek. Ha mindent átadott, és ismerte a titkot, akkor Palpi is ismeri. Az sem logikus, hogy azelőtt ölte meg Plagueist, hogy az megismertette vele ezt a képességet (Ody lenti ötlete nem rossz erre, de számomra logikátlan).

 

Hát én Ody teoriájában több logikát érzek. Mégis mi értelme annak, hogy Plagueis kiadja a kezéből a legnagyobb titkot; azt amire csak ő jött rá? Neki miért jó ha MINDEN tudását Palpira ruházza? Azon kivül persze, hogy ezzel nyilvánvaloan aláirja a halálos itéletét...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont, ha az egész nem igaz, akkor az is ad egyféle hangsúly a színházi jelenetnek, mégpedig azt, hogy a Sithek hazugsággal érik el amit akarnak.  

Azt mondta Anakinnek amit hallani akar, nem az igazságot. Elhúzza a mézesmadzsagot, ami olyan szinten az, hogy nem igaz belőle, még az sem, hogy a Jedik ezt nem mesélik, mert azért nem mesélik, mert nincs mit mesélni.

 

Miért talált volna ki ilyen kacifántos sztorit? Szerintem egyszerűbben is megoldhatta volna a dolgokat. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont, ha az egész nem igaz, akkor az is ad egyféle hangsúly a színházi jelenetnek, mégpedig azt, hogy a Sithek hazugsággal érik el amit akarnak.  

Azt mondta Anakinnek amit hallani akar, nem az igazságot. Elhúzza a mézesmadzsagot, ami olyan szinten az, hogy nem igaz belőle, még az sem, hogy a Jedik ezt nem mesélik, mert azért nem mesélik, mert nincs mit mesélni.

 

Miért talált volna ki ilyen kacifántos sztorit? Szerintem egyszerűbben is megoldhatta volna a dolgokat. :P

 

Ez azért elég egyszerű. Jóval egyszerűbb, mint azt a mélységet megadni a történetnek, hogy komplikálhatjuk vele így "minden mindennel összefügg". Nem feltétlenül ő találta ki, tényleg lehetett egy ilyen legenda csak épp egyszer sem hangzik el, hogy magáról beszélt. Csupán mindenki ráérez aki ismeri a sagát, hogy a színészi játék és az összefüggések erre vezetnek. Épp így lehet hogy nem magáról beszélt, csak olvasta és a "beleélte magát" ábrázatot látjuk rajta.

Olyan akár egy szatori, amiből összeesküvéselméletek garmadája klónhadseregként és rohamosztagosokként özönlik elő :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Mégis mi értelme annak, hogy Plagueis kiadja a kezéből a legnagyobb titkot; azt amire csak ő jött rá? Neki miért jó ha MINDEN tudását Palpira ruházza? Azon kivül persze, hogy ezzel nyilvánvaloan aláirja a halálos itéletét..."

 

Na, örülök, hogy sikerült felráznom ezt a topicot. Szóval, nem véletlenül emeltem ki B'ommar mondatait... szerintem Plagueis is abba a hibába esett, amibe oly sok Sith előtte. Elbízta magát. Azt hitte, hogy mivel megtud bárkit menteni a haláltól, nem kell félnie. Hisz ha még a tanítványa ellene is fordulna, akkor is képes lenne megmentenie magát. És ha már építő-folyamatokra rá tudta venni a midi-chlorianokat, ugyan mibe telik ROMBOLÓ folyamatokra rávenni - tehát úgy volt vele, hogy az első gyanús jelre kinyiffanthatja. Ő is tudta, hogy a végtelenségig nem húzhatja a dolgot, mert akkor ugyanúgy ellene fordul Palpatine, mintha elmondja, de ez utóbbira legalább konkrétabban számíthat. Szóval ezzel csak azt szeretném kifejteni, hogy bár így is-úgy is történhetett, én az átadta a titkot verzióra szavazok.

 

Donát

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sith-rendnek ez egy igen nagy buktatója lehet. Ugyanis az egyén érdeke ütközik a rend érdekével, hiszen egy Sith csak addig lehet biztos a tanítványa hűségében, amíg tud valamit, amit az nem. Ha ugyanannyit tud a tanítvány is, akkor már könnyen elhalálozhat a mester. Tehát a mesternek nem ártana egy-két trükköt megtartani magának, biztos, ami biztos alapon. Ám ez oda vezethetne, hogy a rend tudása egyre csökken, ami meg összeegyeztethetetlen a Sith-ek filozófiájával. Szóval kompromisszumra van szükség, és bizony át kell adni a tudást, különben az elsatnyulás lesz a rend sorsa, és nesze neked, galaktikus hatalomátvétel... :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sith-rendnek ez egy igen nagy buktatója lehet. Ugyanis az egyén érdeke ütközik a rend érdekével, hiszen egy Sith csak addig lehet biztos a tanítványa hűségében, amíg tud valamit, amit az nem. Ha ugyanannyit tud a tanítvány is, akkor már könnyen elhalálozhat a mester. Tehát a mesternek nem ártana egy-két trükköt megtartani magának, biztos, ami biztos alapon.

 

Én teljesen igy gondolom. Másrészről az igaz, hogy a sithek hajlamosak elbizni magukat, de az, hogy Plagueis átadja MINDEN tudását szerintem túl nagy butaság lett volna a részéről. Márpedig ez a Plagueis elég nagy arc kellett, hogy legyen, hisz Palpi szerint ő volt az első aki ezt a tudást felfedezte!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont ott a probléma, amit SimonZ írt: ha átadnak minden tudást, a tanítvány megöli a mestert. Ha nem adják át minden tudásukat, előbb-utóbb a Sith rettenetesen elgyengül, hisz a megtartott tudás a mester halálával elveszik. Mi van, ha Plageuis valami csoda folytán (végül is nem ismerjük) a Rendjét többre tartotta önmagánál és ezért adta át a tudását.

Bár akárhogy is, én úgy gondolom, hogy Plageuis hatalma nem volt olyan nagy, mint azt beállítja Palpatine, vagyis elodázni, nem legyőzni tudta a halált, csak Anakin előtt ferdítette a tényeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bizony ám!

Halhatatlannak érezte és elbízta magát.

Nekem is az a véleményem, hogy a rend fennmaradása, sőt fejlődése érdekében minden tudásukat tovább kellett hogy adják a Sith-ek a tanítványaiknak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De továbbra se felejtsük el, hogy a halál legyőzése nem része a hivatalos sith tananyagnak :wink: Ez nem olyasmi ami mesterről tanitványra szállt, hanem olyasmi amit Plagueis fedezett fel! Tehát addig oké, hogy átadja a tanitványának azt a tudást, amit a sithek közel ezer éve adnak át egymásnak, de azt a tudást miért adná át, amire csak ő képes (és ezen a gondolatmeneten rágodva egyre inkább azon vagyok, hogy az egész csak Palpi kitalációja... ennek semmi értelme, hogy eddig egy sith se volt rá képes, ez a Plagueis meg hirtelen igen... és ha ilyen nagy szám volt, hogy tudták megölni álmában? És egyáltalán, ha ilyen profi erőjártassága volt, miért nem ő tört a Galaxis élére... szerintem ez csak mese) Az pedig, hogy azt hitte, hogy halhatatlan csak feltételezés... ilyesmit nem mondanak a filmben!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

és ezen a gondolatmeneten rágodva egyre inkább azon vagyok, hogy az egész csak Palpi kitalációja... ennek semmi értelme, hogy eddig egy sith se volt rá képes, ez a Plagueis meg hirtelen igen... és ha ilyen nagy szám volt, hogy tudták megölni álmában? És egyáltalán, ha ilyen profi erőjártassága volt, miért nem ő tört a Galaxis élére... szerintem ez csak mese

Palpatine is nagy szám volt, az Erő ura, a Sötét Oldal két lábon járó manifesztációja, mégis a saját tanítványa osont mögés és hajította bele a mélybe. Tehát a hatalom baromira nem számít.

Sehol senki se mondta, hogy ő hirtelen jött rá. De a filmben Qui-Gon sem sűrűn mondogatja, hogy legyőzte a halált, mégis tudjuk, hogy így van, pedig az se lehet hirtelenebb, mint esetleg Plageuis tudása (ugyan olyan, a filmbe egyik sincs elmagyarázva, miből és miért jöttek rá). Akárcsak Qui-Gon, ő is tanulmányozhatott valamit (Will krónikákat, az Erő Sötét Oldalát), amiből megtanulta és amire addig nem gondoltak a Sithek. teszem azt, bár nem tom, miféle a Will krónika, lehet Plageuis elolvasta, míg a többi Sith nagyvíben tett rá, mondván, az a Jedik kütyüje.

És hogy miért nem állt a Galaxis élére? Hisz Papatine mondta, a tanítványa megölte álmában. Nem tudjuk, hogy ő hová tornászta be már magát, sőt, semmit sem tudunk róla biztosan, csak a nevét...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Palpatine is nagy szám volt, az Erő ura, a Sötét Oldal két lábon járó manifesztációja, mégis a saját tanítványa osont mögés és hajította bele a mélybe. Tehát a hatalom baromira nem számít.

 

Azért a kettő messze nem ugyanaz. Palpatine ott élete drámáját éli át, ahogy McDiarmid is mondja. Életében elöszőr elbukott és minden keserűségét Luke-ra akarja kivetiteni. Minden porcikáján azon van, hogy elpusztitsa és akkor hirtelen valaki, akinek a támadására abban a pillanatban abszolut nem számithatott, hisz nemrég vágták le az egyik kezét, felkapja és lecseszi egy aknába. NAGYON nem ugyanaz, mint hogy alszik a sith nagymester és kinyirják álmában... NAGYON nem. Ráadásul Plagueis ezekszerint sokkal nagyobb szám, mint Palpi, hisz ő jött rá erre a képességre tehát pláne nem szabadott volna igy meghalljon.

 

Arról már nem is beszélve, hogy Anakin is megállapitja, hogy a sithek csak magukkal törödnek. Ez a rend lényege, ellentétben a jedikkel akik másokért vannak. Tehát igenis eltudom képzelni, hogy ők inkább megtartják maguknak a tudást, mert ők nem egy nagyobb és magasztosabb célért vannak, hanem csak a saját céljaikért (az EU mást mond, de az engem nem érdekel, a lényeg a film).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De továbbra se felejtsük el, hogy a halál legyőzése nem része a hivatalos sith tananyagnak

 

Sajnos nem tudjuk igazából Plagi sztoriját. Lehet, hogy ő is hatalmi babérokra tört, csak éppen nem volt ideje megvalósítani a céljait. :) Palpi biztos elferdített valamit, csak azt lenne jó tudni, hogy mit.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De honnét tudod a film alapján, hogy Plageuis olyan nagy guru volt? Hiszen megölték álmában, akkor még sem volt nagyobb palpatine-nal.

Ennyi erővel azt is kijelenthetnéd, hogy Qui-Gon nagyobb Jedi volt Yodánál, hiszen ő jött rá arra, amire előtte egy Jedi sem. Mégis, Qui-Gont aktív harcban győzte le egy Sith tanítvány, és elméletileg, mint a valódi örök élet titkának felfedezője, Qui-Gonnak Maulnál is nagyobb Erőhasználónak kellett lennie, a levezetésed szerint pedig akkor Maul nem ölhette volna meg se álmában, se aktív harcban. A hatalom baromira nem számít, lehetsz valamiben nagy, ha másban gyenge vagy, azt fogják ellened fordítani. Maul ellen azt fordították, hogy játszadozott győzelmében. Sidious ellen azt, hogy nem bírja a kudarcot. Vader gyengélye a saját jósága volt. Qui-Gon koránál fogva bukhatott el Maullal szemben. Mindenkinek van egy gyengepontja, Plageusnak valószínűleg az volt, hogy megbízott a tanítványában, úgy, mint Dooku a mesterében. Mindkettő ugyan abban az emberben bízott, mindkettő ugyan azon ember miatt is veszett oda.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De honnét tudod a film alapján, hogy Plageuis olyan nagy guru volt? Hiszen megölték álmában, akkor még sem volt nagyobb palpatine-nal.

Ennyi erővel azt is kijelenthetnéd, hogy Qui-Gon nagyobb Jedi volt Yodánál, hiszen ő jött rá arra, amire előtte egy Jedi sem. Mégis, Qui-Gont aktív harcban győzte le egy Sith tanítvány, és elméletileg, mint a valódi örök élet titkának felfedezője, Qui-Gonnak Maulnál is nagyobb Erőhasználónak kellett lennie, a levezetésed szerint pedig akkor Maul nem ölhette volna meg se álmában, se aktív harcban.

 

Nem vágom, hogy jön ide Qui-Gon. Az ő képessége teljesen passziv; valoszinüsitem, hogy ő maga sem tudta, hogy a halála után mi lesz vele... csak ő annyira másképp állt az Erőhöz, hogy amikor egyesült az Erővel (amit nem ő fedez fel, Anakin egyáltalán nem ütödik meg amikor Yoda mondja neki, hogy fogadjuk el, ha a halottaink egyesültek az Erővel... nyilván ezaz alap) meg is tudott szólalni... bár talán ez is túlzás; erre majd Yoda meg Obi-Wan lesznek képesek igazán. Plageuis képessége azonban egyáltalán nem passziv, hisz a saját akaratával másokat vissza tud hozni a halálból. Egyrészt. Másrészt: Kérded honnan veszem a filmek alapján, hogy milyen erős volt. Ilyen alapon én kérdezhetném, hogy te honnan veszed a filmek alapján, hogy élt valaha egyáltalán Plageuis nevü sith lovag. Mert Palpi azt mondta? Ugyan már. Itt csak feltételezésekkel tudunk dobálozzni. Mindenki spekulál valamit, meg probál odavetett félmondatokban meglátni a maga igazát, de azaz igazság, hogy semmit se tudunk.

Viszont ha abból indulunk ki, hogy semmit se tudunk a valós háttérből, akkor nem tudunk diskurálni se róla :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról már nem is beszélve, hogy Anakin is megállapitja, hogy a sithek csak magukkal törödnek. Ez a rend lényege, ellentétben a jedikkel akik másokért vannak. Tehát igenis eltudom képzelni, hogy ők inkább megtartják maguknak a tudást, mert ők nem egy nagyobb és magasztosabb célért vannak, hanem csak a saját céljaikért (az EU mást mond, de az engem nem érdekel, a lényeg a film).

 

De a Sith-nek van egy közös célja: elpusztítani a Jediket. Márpedig erre képtelenek, ha minden egyes Sith-generációval elvész a Sith-tudás néhány százaléka.

Darth Bane átvette a Jedik néhány tulajdonságát, többek között a türelmet is. Ezzel együtt pedig a Sith-nek képesnek kellett lennie az önuralomra, ami eddig nem volt rájuk jellemző, tehát hiába szeretne egy Sith azonnal egyedül uralkodni a galaxison, mégis várnak ezer évet, míg alkalmas lesz az idő. Az addig eltelt generációk tehát visszafogták az uralmi vágyukat.

Vagy: itt jön az, amire tegnap utaltam, hogy vajon hány generáció volt Darth Bane és Darth Plagueis között. Mi van, ha csak egy, mert Darth Bane tanítványa maga Darth Plagueis volt? Ő rájött a titokra, és így igen hosszú életű Sith-mester lett belőle. Kinevelte Sidioust, aki aztán megölte őt, és befejezte a Sith ezeréves tervét. Ez a válasz megoldaná a tudás átadásának és elvesztésének dilemmáját is, na meg a Sith-ek közismert önzése is mindvégig megmaradhat. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De a Sith-nek van egy közös célja: elpusztítani a Jediket. Márpedig erre képtelenek, ha minden egyes Sith-generációval elvész a Sith-tudás néhány százaléka.

 

És miért kéne elvesszen? A sith mesternek csak addig ál érdekében megtartani a titkot, amig él, aztán a halálos ágyán már elmondhatja, hogy xy helyen megtalálja azt, amibe levan irva, hogyan válhat teljes értékű mesterré. Csak egy példa. És eddig is hangsúlyoztam, de akkor újra: nincs információ elveszés, ha Plagueis nem adja tovább a halál legyőzésének titkát. Ez nem egy sith praktika ami nemtom hány száz éve mesterről tanitványra száll. Ezaz ő saját találmánya, már ha egyáltalán... ugyebár. Ugyhogy továbbra se vágom, hol a Sith tudás elveszése ezzel. A Darth Bane-es dolgok meg EU... engem tényleg csak a film érdekel, mégha az EU-t, mint érdekességet, azért néha magam is bújom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A sith mesternek csak addig ál érdekében megtartani a titkot, amig él, aztán a halálos ágyán már elmondhatja, hogy xy helyen megtalálja azt, amibe levan irva, hogyan válhat teljes értékű mesterré.

 

Azért levelező tagozaton nem lehet valakiből teljes értékű Sith, ugyebár. :roll: És ha megöli a tanítványa, vagy hirtelen hal meg, és nem tudja elmondani, hova dugta a többi tananyagot? :roll:

Amúgy ha Darth Plagueis Sith-nagyúr felfedezte ezt a titkot, akkor ez már a Sith-ek tudásának a része, nem? Célszerű beépíteni a Sith-ismeretek közé, mert igen hasznos.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért levelező tagozaton nem lehet valakiből teljes értékű Sith, ugyebár. :roll: És ha megöli a tanítványa, vagy hirtelen hal meg, és nem tudja elmondani, hova dugta a többi tananyagot? :roll:

 

Miért talán ezutobbi veszély nem áll fönt akkor hogyha simán kitanit mindent a mester. Talán akkor nem fordulhat elő, hogy meghal mielött kitanitana mindent? Vagy meghalhat mielött tanitványt talál. Nem értem, hogy ezek a veszélyek miért csak az "én verziómra" vonatkoznak.

 

Amúgy ha Darth Plagueis Sith-nagyúr felfedezte ezt a titkot, akkor ez már a Sith-ek tudásának a része, nem? Célszerű beépíteni a Sith-ismeretek közé, mert igen hasznos.

 

Ebben a gondolat-sorban sok az ön-rész. Oké, akár lehetett az is, hogy a Sith tanok úgy mentek tovább, hogy mindenki hozzátette a magáét, de a filmben ilyesmiről nincs szó (mondjuk másról se nagyon) ... egyébként kijelenthető, hogy Plagueisnek egyáltalán nem volt célszerű ezt a tudását tovább adnia, ha aztán a tanitványa megölte... mondhatnia meglepően alacsony hasznossága volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

egyébként kijelenthető, hogy Plagueisnek egyáltalán nem volt célszerű ezt a tudását tovább adnia, ha aztán a tanitványa megölte... mondhatnia meglepően alacsony hasznossága volt.

 

De ezt Plagueis másképp láthatta! Nem tudjuk milyen viszonyba volt Sidivel. Ahogy ismerem a kis férget, nála is jól benyalta magát a két színű szövegével. :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem vágom, hogy jön ide Qui-Gon.

Csak azért kevertem bele Qui-Gont, mert ő megtalálta a halhatatlanságot (amit Plageuis is, vagy nem, de mindenképpen keresett), és mivel te azt írtad, hogyha Plageuis képes volt ilyesmit önmaga megtanulni, akkor nem ölhette volna meg Sidious, erre írtam, hogy akkor Qui-Gont se ölhette volna meg senki, mert ő is önmaga jött rá a halhatatlanságra. Csak emiatt kevertem bele, hogy a hatalom mit sem számít. Amúgy meg melyik Jedi trükk nem passzívabb a Sith praktikáknál. Természetes, hogy a Sith halhatatlanság és a Jedi halhatatlanság más és mást jelent. Az egyik testi, a másik szellemi.

 

De én továbbra is azon a vonalon vagyok, hogy egyrészt Darth Plageuis létezett, elvégre azért csak nem habókra beszél ilyenekről Palpatine, pláne a mosolya miatt, másrészt elodázni volt képes a halált, nem legyőzni, de életet teremteni azt egyáltalán nem tudott (nem a Sith módszere).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Qui-gon abszolút nem vágyott halhatatlanságra, nem kereste a "titkot". Ő kapott valamit ajándékba az Erőtől, ami szerintem az Anakinhoz fűződő kapcsolatához köthető. "Az Erő akarta, hogy rátaláljak" - EPI Tehát mondhatjuk, hogy maga az Erő Qui-Gon-t is kiválasztotta egy szerepre. :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez se rossz megoldás, még tetszik is. Csak hát ha ezt az Erő adja, akkor hogyan lehet tanulni? Az Erő elmondja, hogyan lehet beszélgetni a vele eggyé vállt Jedikkel, akik aztán majd megtanítják, hogyan érdemeljék ki az Erő eme "jutalmát"?

 

Viszont, ha ez tényleg egyfajta "jutalom" lenne, akkor érthetőbb lenne Anakin felbukkanása az ep6-ban. Ellenben, jogossá vállna a kérdés, miért csak Yoda, Qui-Gon és Obi-Wan kapta meg ezt. Mace Wundu, vagy a lemészárolt Jedik tízezrei közül nehogy már egy se legyen olyan, aki kiérdemelte ezt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Qui-gon abszolút nem vágyott halhatatlanságra, nem kereste a "titkot". Ő kapott valamit ajándékba az Erőtől, ami szerintem az Anakinhoz fűződő kapcsolatához köthető. "Az Erő akarta, hogy rátaláljak" - EPI Tehát mondhatjuk, hogy maga az Erő Qui-Gon-t is kiválasztotta egy szerepre. :roll:

 

Igy van. Ehhez csak annyit, hogy Plagueis nem talált semmiféle halhatatlanságot (egyáltalán kereste?). Csak visszatudott hozni embereket a halálból.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Helósztok!

 

Mivel többnyire spekulálunk, ezért lenne egy hasznos ötletem. Most nézzük meg a tényeket, azaz hogy pontosan mi is hangzik el a filmben, pontosan mit is tudunk. Először írok egy kis vázlatot, de aztán majd alább kifejtem a véleményemet a dolgokról.

 

Darth Plagueis - A bölcs.

 

Palpatine operaházi elmondása szerint:

 

->Darth Plagueis, a bölcs, a Sith Nagyúr volt.

->Iszonyatos hatalma volt Plagueisnek: képes volt arra ösztökélni a midichloriánokat, hogy életet nemzenek.

->Átadta a tudásának a lényegét a tanítványának.

->Csak attól félt, hogy elveszíti a hatalmát.

->Tanítványa megölte őt álmában.

->Tudása abból állt, hogy bárkit képes volt megmenteni a haláltól.

 

Palpatine Anakin áttérítése előtt:

 

->"Könyörgök, használd a tudásom!" Palpatine felajánlja tudását Anakinnek, és elmondása szerint csak ő tudja megmenteni Padmét a biztos haláltól. Konkrétan nem mondja ki, hogy ismeri Plaguies titkát, sem azt, hogy a tanítványa lenne.

 

Palpatine áttérítése után:

 

->"A halál fölött eddig csupán egy ember aratott diadalt." Ez a mondat három lehetőséget vetít előre:

a) Palpatine hazudott az operában. Csak Plagueis ismerte a titkot/és azt sem zárhatjuk ki, hogy csak a tanítvány ismerte a titkot.

B) Palpatine most hazudik. A tanítvány is ismerte a titkot, de ezt valamiért elhallgatja Anakin elől.

c) Az egész Plagueis történet kamu. És csak azért nem ismeri ezt be, mert fél attól, hogy Anakint maga ellen fordítja.

 

 

Hozzáfűzött spekulációk:

 

-Opera:

 

Érdekesség, hogy Palpatine nem mondja a tanítvány nevét, pedig ha Plagueis neve fennmaradt, a tanítványé miért nem? Ez elég konkrét utalás arra nézve, hogy a tanítvány ő maga. Különben miért hallgatná el a nevét? Nézzük tovább. Darth Plagueis, a bölcs. Nem véletlenül hívták bölcsnek. Lehet, hogy azért ragadt rá ez a név, mert a Sith-érdekeket a saját érdekei elé helyezte. És átadta a tanítását az utódának.

Egy érdekesség: Vajon honnan tud Palpatine Plagueis titkáról? Ez is azt támasztja alá, hogy ő maga a tanítvány. Itt ezt már majdnem biztosra vehetjük. Csakhogy ez felvet egy kérdést: Miért árulta el Plagueis tanítványának, hogy mit tud? Mert szerintem csak akkor árulta volna el, ha át is akarja adni a tudást. Anélkül aligha hinti el, hogy "Én ismerem az örökélet titkát. Persze neked nem árulom el, ifjú tanítványom!" Szóval szerintem vagy átadta a tudását Plagueis, vagy az egész kacsa.

 

Anakin áttérítése előtt:

 

Érdekes, hogy bár Palpatine felajánlja a tudását, EGYSZER SEM említi, hogy ő lenne Plagueis tanítványa! Miért?

 

Anakin áttérítése után:

 

a) Mivel fentebb kifejtettem véleményemet arról, hogy Plagueis ha élt, akkor át kellett adnia tudását, ezért ezt a gondolatmenetet továbbkövetve látható, hogy Palpatine itt hazudik, és nem az operában. A halál fölött (szerintem) vagy senki, vagy ketten is aradtak már diadalt. Csak Plagueis/csak a tanítványa nem tehette meg.

 

B) Ez már valószínűbb. Könnyen lehet, hogy Palpatine most hazudik, hogy:

- ne kelljen beismerni-e, valójában senki sem ismeri a titkot

- ne kelljen beismerni-e, hogy ő is ismeri a titkot

 

c) Ez is lehetséges. lásd b/2.

 

Na, szerintem ez így kerek. :roll:

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.