Ugrás a kommentre

4x08 - The General


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Na akkor vágjunk bele, most az egyszer hosszabb értékelést szeretnék írni.

 

Rendhagyó leszek, mert az összegzéssel kezdem: nagyon tetszett. Látványilag, történetileg, dramaturgiailag (már ami az egész akció ívét illeti) is helyén volt a rész, és egyáltalán nem éreztem, hogy ez csak egy epizód a 4ből (szemben az előzővel, de azt most hagyjuk).

 

Először nézzük a pozitívumokat. Nagyon tetszik, hogy az umbaraiak jelentősen fel vannak fegyverkezve, és végre nem a Szeparatista hadsereg (értsd: droidok) ellen küzdenek a klónok, hanem a jól felszerelt helyiekkel. Jó lenne egyet-kettőt ezek közül pl. legóból is viszont látni, nagyon frankón néznek ki.

A látványhoz nagyon illeszkedik az Umbara néhány sajátossága is, a sötétség, a köd, és a technológiai vívmányok. Számomra ilyen egy igazi háború. Szintén jót tesz a realitásnak, hogy mindkét oldalon hullanak bőven. Az is nagyon figyelemreméltó, és itt most nem a részre, hanem az egész sorozatra gondolok, hogy felépítettek olyan karaktereket mint Rex vagy Fives. Amikor a sérültekkel foglalkoznak, jó érzés, hogy eszembe jutnak a Kaminói citadel bukásuk vagy az egyéb leckék, amiket megtanultak. Jó azt is látni, hogy a Rookiesban még porfészekben tengődő Fives hogyan verekedi fel magát egyre magasabbra. Ugyanakkor Hardcase nekem eléggé Heavy koppintásnak tűnik.

 

Az is tetszett, hogy végre ez a zászlóalj is interakcióba kezdett a többivel, így megtudhattuk, hogy Krell tábornok előző részben "kieszelt" őrült manőveréhez semmi köze nem volt Obi-wannak.

 

És akkor - ha már itt tartunk - térjünk át a negatívumokra, ami továbbra is maga Krell tábornok. A rész címében őt jelölték meg, nem véletlenül. A klónok rész eleji zúgolódása jól mutatja, hogy hova vezet, ha akkor is baromságokat talál ki, amikor lenne működőképes terv (lásd előző rész). Így aztán olyankor, amikor a helyzet tényleg a kockázatvállalást kívánja meg, mert egyszerűen nincs más lehetőség, már a klónoknak sem akaródzik követni a parancsot. Krell rész eleji taktikájával itt nem volt szerintem baj, egyszerűen már minden tiszteletét eljátszotta a klónok előtt az előző részben - teljesen érthetően.

 

A rész közepén aztán megint jöttek Krell elfogadhatatlan tettei. Elsőként: ha az osztagom erősítést kér, de nincs szabad emberem, ugyanakkor ÉN magam valódi erősítést jelentenék számukra, akkor cammogjak már le arról a k/rva dombról, és segítsem ki őket a fénykardommal. Krell egész egyszerűen gyáva. A saját emberén kívül úgy fest senkinek sem meri a fénykardját neki szegezni. Mert azt, hogy egyes földi tábornokok nem szálltak harcba a történelemben (bár akadt ellenpélda is bőven), még megértem, mert ők is csak (általában) átlagos katonák lettek volna (tehát a csatatéren +1 embert értek volna, míg azon kívül jóval többet a stratégiai érzékükkel). Krell ugyanakkor, mint Jedi egyrészről a csatatéren sem "átlagos katona" értékű, másrészről a csatatéren kívül jóval többet árt a harcnak, mintha maga vívná - hála a fantasztikus taktikáinak, amiket kieszel.

 

És aztán jött a fekete leves: amikor Rex világosan közli vele, hogy nem tudnak mit tenni a tankokkal, hiszen nincs olyan fegyverük ami fogna rajtuk, de legalább előáll egy alternatívával... és erre Krell egyszerűen letorkolja - na az mindennek a teteje volt. Abszolút nem logikus, és megint csak végtelenül túlzó. Csak egy elvakult, végtelenül ostoba, a harchoz egyáltalán nem értő, csupán eszmékben hívő ember (Jedi) tesz ilyet.

 

A harc végi monológjáról meg ne is beszéljük, ahol szerinte Rexék a szerencsének köszönhetik az életük, és a misszió sikerét. Hát nem a szerencsének, de nem is neki, Krell tábornoknak, az is biztos. Én komolyan, csak abban reménykedem, hogy a 4. rész végére a saját klónjai ölik meg, mert ez a maximum, ami "kijár" egy ilyen "Jedinek", és az idézőjel mindkét helyen jogos véleményem szerint.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még nem láttam ezt a részt, de mivel én nem ódzkodom a spoilerektől ezért úgy döntöttem nyugodtan megoszthatom itt a gondolataimat. :) Látom egyre többen, köztük Donát is arra voksol, hogy Pong Krell életének bizony a saját klónjai vetnek majd véget. Hát igen, én már a történetszál elkezdése előtt erre gyanakodtam és nagy valószínűséggel így is lesz, szerintem, de majd még meglátjuk.

 

Egyébként épp azon gondolkodtam, hogy még ha Krell tábornok túl ostoba is ahhoz, hogy levezényeljen egy ütközetet... Végül is nem az ő hibája, hiszen a Jediknek nem ez a feladata és nem is kaptak rá kiképzést. Egyszerűen csak belevetették magukat a háborúba és ők lettek a tábornokok. Krell tábornok pedig úgy is kivívhatott kulcsfontosságú győzelmet ezzel a "mindent bele" taktikával, hogy ő maga nem is igazán ért az ilyesmihez.

 

Azt is valószínűnek tartom, hogy azért alkották ilyen ellenszenvesre a figuráját, hogy az utolsó részben minél látványosabban megszabaduljanak tőle. :) Van valami furcsa a tekintetében, amely miatt lehet, hogy a Sötét Oldalon köt majd ki, bár erről még ő maga sem tud. Mondjuk a besaliskoknak mindig ilyen megbízhatatlan ábrázatuk van. Akármilyen jó fej karakternek állították is be Dex-et anno az EPII.-ben, volt benne valami ami miatt nem tudnék megbízni benne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"- Depends on what Dex?

- On how well your manners are, and how big your pocketbook is."

 

Valahogy ez a válasz nekem sem volt túl bizalomgerjesztő az EpII-ben.

Pont erre a jelenetre gondoltam én is, amikor írtam. >.<

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Időközben én is sort kerítettem az epizódra és azt kell mondanom, hogy tetszett, bár nem annyira, mint az előző. :) Ezúttal nem térek ki sok mindenre, Pong Krell továbbra is kicsit... Sajátosan gondolkodik a parancsok kiadását illetően. A végén az a jelenet, amikor láthattuk a lángokat tükröződni a szemében, nos az igen vészjósló, van is egy ötletem, hogy miért, de ezt már korábban leírtam. :)

 

Az umbarai hadsereg igencsak felszereltnek tűnik. Nem semmi, hogy miféle járművekkel vannak feltöltve a soraik. Mellesleg időközben már rájuk is festették a Konföderáció szimbólumát. Egyik ötletesebb volt mint a másik, kellemes változatosságként hat a sok, CIS-el vívott ütközet után. Szegény klónok most igen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen azt sem tudják, mivel állnak szemben és hogy még milyen meglepetéseket tart a számukra.

 

A klónok közül ezúttal Hardcase-t emelném ki, akinek a karakterére meglepően rágyúrtak a készítők. A The Deserterben csak jelentéktelen kis mellékszereplő volt, ebben a szálban viszont sokkal több teret nyert. És ahogy azt láthattuk, egy igazi kretén. :D Az egyik kedvenc jelenetem az, amikor Fivesszal együtt elkötnek egy olyan umbarai vadászgépet, amely mellesleg meglepően fordulékony és meg tud állni a levegőben. Nagyon vicces volt, amikor olyan ewok stílusban csak elkezdték nyomkodni a gombokat anélkül hogy tudták volna, hogy mit csinálnak. :D

 

Krell tábornok parancsai már egyre inkább megosztják a klónokat. Rex százados igyekszik kiállni mellette, hiszen mégiscsak ő a közvetlen felettese és mert muszáj neki. Próbál hinni abban, hogy a tábornok a hírnevét nem véletlenül szerezte és talán tudja, hogy mit csinál. Rajta kívül egyedül csak Dogma osztotta a nézeteit, bár ő amúgy is az a fajta, aki vakon engedelmeskedik mindennek. Fives viszont abszolút nem értett egyet és mivel ő egy híres ARC katona, a többiek hallgattak is rá.

 

Nagyon jó volt a végén a zene, amikor megérkeztek a srácok a vadászgépekkel. Egyetlen problémám az epizóddal az volt, hogy megint nem láthattuk Krell tábornokot harcolni. Akármilyen ellenszenves is számomra a karakter, ezt azért szívesen megnézném, gondolom nem vagyok egyedül ezzel. :)

 

Szerk.: Állítólag van egy baki az epizódban, valahol Krell tábornok szakálla egy kis időre eltűnik. Nekem nem tűnt fel és nektek? :D

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én időközben meglestem még egyszer. A végén van, amikor Krell jelentést kér Rextől. :)

 

Most néztem újra a részt felirattal de nekem megint nem tűnt fel a baki. Csak mikor visszatekertem akkor láttam hogy tényleg :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az előző valamely okból kifolyólag jobban tetszett, de ez is nagyon jó epizód volt.

Krell ugyebár nagy csalódást okozott, főleg azzal, hogy immár 2 rész óta a híres párbajozó nem alkotott semmi érdemlegeset a fénykardjaival( kivéve ugye Fives seggbebillentését....). Na meg ugye, hogy belerúg a halott katonájába.

Az umbarai gépek olyan nagyon nem tetszettek, számomra nagyon erősen a Transformers masináira hajaztak. A hernyótank Sokkolóra, a skorpiótank pedig a katari skorpióálcára. Ráadásul a skorpiótank ugyanúgy lőtte szét a klónokat, ahogy a 3. részben az álcák az embereket. Egy lövés és el is tűntek a civilek/klónok.

Dogma-ról kezd kirajzolódni, hogy nagyon hűséges klón. Egyedül talán ő az, aki kitart Krell mellett. :lol:

Kix is többet szerepelt a részben, Appo feltűnésének nagyon örültem és Fives Hardcase-val alkotott akciója is mosolyt csalt az arcomra. Azok a hahotázások hihetetlen hangulatosak voltak. :D

Rex megint irtott, nagyon durván osztogatja az umbarai katonáknak a kegyelemdöfést. Összességében azonban a harc most nem tetszett annyira, jobban élvezem amikor gyalogság a gyalogság ellen hadakozik.

Összességében tetszett a rész, de az előzőhöz képest talán kis visszaesés. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Zseniális rész volt, remek folytatása az előzőnek. Krellnél most nálam picit rezgett a léc, de az utolsó mondata nagyon helyénvaló volt és visszaterelte őt oda ahol remélem meg is marad. Lehet, hogy megkérdőjelezhetőek a döntései egyesek számára, de nézzük csak meg mennyire kezdenek hatékonyabbá válni a klónok ha szorul körülöttük a hurok. És ez így van rendjén, hogy majdan olyan kegyetlenek legyenek mint a klasszikus trilógiánál. Nem lacafacáznak, moralizálnak, hanem irtanak. Csak kár, hogy ezt egy jedi tábornok indítja el bennük a folyamatot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

nézzük csak meg mennyire kezdenek hatékonyabbá válni a klónok ha szorul körülöttük a hurok.

Hát szerintem a zászlóalj háromnegyedének harcképtelenné tétele nem a legjobb módszere annak, hogy a hatékonyságot növeljük.

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pl. két egyszerű Tatooine -i földműves eleven elégetése számomra pont elég kegyetlen.

Amit mellesleg ha jól tudom, pont Darth Vader rendelt el. De abban az időszakban már amúgy sem klónokról beszélünk, hanem toborzott katonákról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A jawák mészárlását se felejtsük el.

 

Amúgy fejembe jutott, hogy mi van ha Krell egész egyszerűen Palpatine játékszerévé vált? Ismerte Krell un. "hatékonyságát", eldöntötte, hogy hatékonyabbá, kegyetlenebbé teszi a klónokat általa, hogy mire tervét totál beteljesíti, ne legyenek gondjai moralizáló katonákkal. Anakint elhívta és Krell pedig szépen mondva, besétált a csapdába, "neveli" az 501-es klónokat. Amúgy nem kicsit éreztem rinyáló fürdősk*rváknak a klónokat akkor amikor azon nyavalyogtak, hogy nincs mellettük jedi és nélkülük tehetetlennek érzik magukat. :roll: Hát Krell tábornok megmutatta nekik, hogy mire képesek élvonalban kaszaboló jedi nélkül. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azta! Jobban tetszett az előzőnél,sokkal. Umbara világa most is csodás volt.Remekül mutattak a világító/villogó növények/fák.Volt ott piros és lila is :)

Krell még mindig nem szimpi és nem is lesz az. Egy...nem is tudom micsoda....Remélem a kvadrológia utolsó részében valamelyik klón (inkább Rex) hátba puffantja.....

Amikor Krell "arréblöki" a földön fekvő klónt...szerintem csak megnézte,hogy él -e még...

Az umbaraiak fejlett technológiája nekem tökre bejött.Ami viszont nem jött be,az továbbra is Krell.Mi a ráknak áll fönn a hegy tetején,amikor az emberei élethalálharcot vívnak? Nem kellett volna neki is harcolni,ha már a háta mögött lévő emberekre nem fenyeget veszély? Oké,talán fenyeget,de akkor épp nem. Ha én vagyok a tábornok,akkor könyörgöm, oda megyek,ahol szükség van rám. És akkor viszont szükség is lett volna Krell-nek odamászni....És a szemében a tűz...hát pajtikám,az lesz a te sorsod én azt hiszem...

Ötös és Hardcase kis kalandja nem egyszer csalt mosolyt az arcomra :) Vicces volt :D Szerintem senkinek sem sikerülne elsőre felszállni egy olyan vadásszal :)

A rész végén lévő beszélgetésnél én komolyan azt hittem,hogy Rex nekimegy a tábornoknak :evil: Legalábbis az ökölbehúzás azt sejtette.

Összességében nekem nagyon tetszett,az évad eddigi legjobb része :) 9/10,azért nem 10/10,mert még várom az igazit és tudom,hogy lesz ennél jobb is :)

Szerkesztve: - Ágki
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fantasztikus rész volt, méltó az előzőhöz és a TCW -hez. Szerintem valami különleges van születőben, de a végső verdikttel várjuk meg a hátrelévő két részt. :)

 

Maga az Umbarai világ továbbra is lenyűgöző. A vörösen pulzáló nagy indafélék mindent vittek. Annyira hangulatos az egész hely, hogy ha a klónok egész nap csak a fűben heverésznének, azt is naphosszat elnézném. :D De persze erről szó sincs. Keményen harc folyik, ami jelenetről jelenetre meg tud lepni. Ez ennek a szálnak a legnagyobb erőssége. Kiszámíthatatlan. Bárki eleshet, senki sincs biztonságban. Sehol egy, a filmekből már jól ismert szereplő, majdnem mindenki a TCW szülötte. Ez a feszültség, drámaiság nagyon meglátszik és érződik a része(ke)n. Még talán sose izgultam ennyire a klónokért.

 

Apropó klónok. Itt aztán tényleg rágyúrtak a témára. Dee Bradley Baker nem hiába mondta, hogy ha szeretjük a klónokat, akkor oda leszünk ezért a szálért. A karakterfejlődés olyan gyönyörű némelyik klónnál, hogy csak ámulok. Rex -hez nem hittem volna, hogy még sokat hozzá lehet adni, de sikerült. A csata eddigi részét az ő parancsai és meglátásai vitték előre. Jó Jedi válna belőle. :) Ha lehet akkor Fives talán még inkább a szívemhez nőtt. Talán ő most az egyetlen olyan klón, akit a kiképzése óta ismerünk és látjuk, mennyit fejlődött. Itt is határozott véleménye van, de azért Rex bölcsebb katonának tűnik nála. A kiegészítő katonák is hozzák a magukét akik közül talán Hardcase karakterét építették a leginkább ebben a részben. Akciózása Fives -al nagyon szórakoztató volt. :)

 

Az Umbaraiak most már biztos, hogy az egyik legfejlettebb technikai repertoárral felszerelt fajhoz tartozik. Olyan fegyvereik vannak amiket még a klónok se láttak soha azelőtt. Eléggé militáns nép lehetnek. Mind a lépegetők, mind pedig a föld alól kibukkanó hernyók olyan halálos gépezetek, melyeket még sosem láthattunk eddig. Őket legyőzni órási dolog lenne, egyben hatalmas veszteséggel is járna.

 

De mindenképp kevesebbel, ha nem Krell irányítaná a klónokat. Az első rész után még védtem őt, de most eljutottam oda, hogy nem tudom hova tenni. Látszólag az a célja, hogy minél több katona meghaljon. Nem igazán érdekli az életük, eldobható eszközként tekint rájuk. Krell egyszerűen utálja a klónokat. Az ok, amiért nem török felette pálcát az az, hogy talán ennek a viselkedésnek oka van. Még nem tudom mi az de nagyon súlyosnak kell lennie ha már ennyire gyökér a katonákkal szemben.

 

Ellenben ha Krell alapból ilyen mentalitású akkor kaptunk egy olyan Jedit, aki tökéletesen illik Yoda EPII -es leírásához. Beképzelt és öntelt a Besalisk. Bevallom volt olyan szituáció, amikor magam kértem volna egy DC-15 -öst hogy agyonlőjem. Eddig ilyen Jedit még nem láttunk, és csak most döbbenek rá, hogy mennyire hiányzott ez az attitűd. Eddig akiket ismertünk mind szépek és jók voltak, ebből kifolyólag szinte érthetetlen a bukásuk is. De az a szervezet ahol olyan alakok megélhetnek mint Krell, látszólag teljesen ellentmondva saját szabályaiknak, halálra van ítélve. Krell egy újabb szög a Jedik koporsójába (ha csak ki nem derül valami a múltjáról). Nem beszélve a 66 -os parancs magyarázatáról, ami talán ezzel a szállal veszi kezdetét.

 

Talán mondanom se kell mennyire várom a folytatást. :) Talán még annyit hozzátennék, hogy ennyire erős epizódok a korábbi TCW évadok ezen szakaszában nem voltak jellemzőek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A rész végén lévő beszélgetésnél én komolyan azt hittem,hogy Rex nekimegy a tábornoknak :evil: Legalábbis az ökölbehúzás azt sejtette.

Az nagyszerű és sokatmondó jelent volt. Rex is nehezen bírja már.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az nagyszerű és sokatmondó jelent volt. Rex is nehezen bírja már.

Pedig aztán Rex a leghűségesebb klón, aki a Kamino vízmosta padlójára lépett. De ebből látszik, hogy ő is fejlődik. Szerintem ha az umbarai csata után ülne le sakkozni Cuttal, már nem biztos, hogy ugyanazon a véleményen lenne, mint anno.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig aztán Rex a leghűségesebb klón, aki a Kamino vízmosta padlójára lépett. De ebből látszik, hogy ő is fejlődik. Szerintem ha az umbarai csata után ülne le sakkozni Cuttal, már nem biztos, hogy ugyanazon a véleményen lenne, mint anno.

Valószínűleg. De itt is van egy jó kis "vitája" Kix -el aki Krell -hez hasonlítja őt. Miért kell otthagyni a sebesült klónt a harctéren? Meddig lehet elmenni? Jó kérdések ezek, főleg egy klón számára. De Rex -nek meg van a saját kódexe. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínűleg. De itt is van egy jó kis "vitája" Kix -el aki Krell -hez hasonlítja őt. Miért kell otthagyni a sebesült klónt a harctéren? Meddig lehet elmenni? Jó kérdések ezek, főleg egy klón számára. De Rex -nek meg van a saját kódexe. :)

Hát igen, és háborúban moralizálni a katona halálát jelentheti a harctéren. Viszont más az, ha értelmetlenül ölik meg az embereket, miközben aki kiadta a parancsot, biztonságból élvezkedik, és más az, ha a harctéren kell döntened, van-e értelme feláldozni az életet. Bonyolult dolog ez, és morálisan Rex döntése is megkérdőjelezhető, de ő a harctéren hozott egy nehéz döntést, Krell meg biztonságban hoz meg iszonyú rossz döntéseket.

Ez a különbség Anakin és Krell között is. Ahogy mondta is az egyik klón, Anakin legalább ott harcol mellettük. Ő is feláldozza az embereket - bár pont Anakin az, aki a végletekig elmegy (akár a neki kiosztott parancsot is megszegi), csakhogy ne áldozzon fel senkit -, de azon túl, hogy nem értelmetlenül teszi, legalább a harctéren hozza meg a döntéseket, segíti az embereit miközben a saját életét is kockára teszi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát igen, és háborúban moralizálni a katona halálát jelentheti a harctéren. Viszont más az, ha értelmetlenül ölik meg az embereket, miközben aki kiadta a parancsot, biztonságból élvezkedik, és más az, ha a harctéren kell döntened, van-e értelme feláldozni az életet. Bonyolult dolog ez, és morálisan Rex döntése is megkérdőjelezhető, de ő a harctéren hozott egy nehéz döntést, Krell meg biztonságban hoz meg iszonyú rossz döntéseket.

Ez a különbség Anakin és Krell között is. Ahogy mondta is az egyik klón, Anakin legalább ott harcol mellettük. Ő is feláldozza az embereket - bár pont Anakin az, aki a végletekig elmegy (akár a neki kiosztott parancsot is megszegi), csakhogy ne áldozzon fel senkit -, de azon túl, hogy nem értelmetlenül teszi, legalább a harctéren hozza meg a döntéseket, segíti az embereit miközben a saját életét is kockára teszi.

Igen. Krell a rossz Jedik mintapéldánya. Legalábbis most úgy tűnik. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Appo kérdéshez csak annyit tennék hozzá, hogy most úgy tűnik Rex az 501 -esek parancsnoka. Tehát az EPIII- ra ki lesz vonva a forgalomból. :(

 

Wookie szerint: "Rex served on Geonosis alongside Denal and was promoted to the rank of captain, he was also in command of Torrent Company, a unit in the famous 501st Legion. " Tehát csak a Torrent század parancsnokaként írják.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody, Oldie: igen, nem voltak könyörületesek a Jawákhoz és Beruékhoz sem, de valószínűleg azért, mert megkapták a parancsot, hogy nem maradhatnak nyomok a droidok után.

 

A Krell féle könyörtelenség csak egy dolgot magyarázhat meg számomra a klasszikus kapcsán: hogy miképpen romolhatott annyira a klónok hatékonysága a klónháború után. A rohamosztagosok kis túlzással egy egyeneset nem tudnak lőni a régi részekben.

 

Ezt persze nem szó szerint értem. Inkább arra gondolok, hogy a birodalom során inkább a mennyiségre helyezték a hangsúlyt, sem mint a minőségre. Mindegy volt, milyen áldozatok révén állítják meg a lázadókat (ld.: Jerjerod parancsa, hogy robbantsa fel az Endor holdat, de lehetne még sorolni), ami itt visszaköszön Krell "stratégiának" csúfolt terveiben is.

 

Valaki írta alább, hogy a klasszikusokban már sorozott katonák voltak. Ez téves, klónok voltak ott is, csak különböző mintákból származók.

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody, Oldie: igen, nem voltak könyörületesek a Jawákhoz és Beruékhoz sem, de valószínűleg azért, mert megkapták a parancsot, hogy nem maradhatnak nyomok a droidok után.

 

A Krell féle könyörtelenség csak egy dolgot magyarázhat meg számomra a klasszikus kapcsán: hogy miképpen romolhatott annyira a klónok hatékonysága a klónháború után. A rohamosztagosok kis túlzással egy egyeneset nem tudnak lőni a régi részekben.

 

Valaki írta alább, hogy a klasszikusokban már sorozott katonák voltak. Ez téves, klónok voltak ott is, csak különböző mintákból származók.

A Wookieepdia írt a sorozásról és egyáltalán nem téves. Igen, valóban gyártottak még klónokat különböző mintákból, de ugyanakkor egy időben már létezett a sorozás is. De ez OFF.

 

Egyébként el tudnék képzelni egy olyan háttértörténetet Krellről, hogy a tanítványa néhány klón katona alkalmatlansága miatt vesztette életét. Persze ötletem sincs, hogy ez hogyan lehetséges. :) Mondjuk olcsó húzás lenne utólag jófiút csinálni Krellből, bár szerintem ezt nem fogják megjátszani. :)

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Krell féle könyörtelenség csak egy dolgot magyarázhat meg számomra a klasszikus kapcsán: hogy miképpen romolhatott annyira a klónok hatékonysága a klónháború után. A rohamosztagosok kis túlzással egy egyeneset nem tudnak lőni a régi részekben.

Ezt nem értem. Éppen, hogy inspirálta őket a tábornok háttérben maradása.

 

Elérhető a teljes epi guide az első posztban. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.