Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet

Milyen osztályzatot adnál a hatodik epizódnak?  

40 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a hatodik epizódnak?

Ajánlott hozzászólás

OFF:

Kikre gondoltok tanácsadók és "püspökszerű" fazonok címszó alatt? :)

Mert gondolom nem a piros ruhás figurákra. Csak mert ők elvileg az uralkodó személyes testőrsége. A Köztársaság idején még (nagyon) sötétkék (talán szürke, fekete) göncben tolták, aztán az Ep.3 idején már pirosban pompáztak.

Hirtelen más formák nem rémlenek az öreg közeléből.

Azok a lények, akik akkor láthatóak amikor Palpatine megérkezik a Halálcsillagra, illetve fent a trónteremben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azóta a legtöbbjük nevet is kapott, és a hivatalos oldal korábbi adatbázisában is volt saját cikkük, így akár hivatalosnak is mondható: Janus Greejatus, aki egyébként szintén a Naboo-ról származott, Sim Aloo, Sate Pestage, most így hirtelen csak ezek jutnak eszembe.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gondolom számotokra amatőr kérdés lesz, de azért felteszem, mert foglalkoztat a magyarázat.

Az 5. epizód végén Csubakka és Lando a Tatooine-ra indult, hogy kiszabadítsák Hant. Mire vártak nagyjából 1 évig és miért nem ment velük Luke, Leia és a 2 droid is?

A 6. rész nyitánya alapján csaknem akkor érkeztek a bolygóra, majd neki is vágtak a mentőakciónak. Ezzel miért vártak ennyi időt?

Valószínűleg ki kellett dolgozni a taktikát, várni a kedélyek megnyugvására és a megfelelő pillanat elérkezésére.

Én azt szűrtem le, hogy közben Luke érettebb és jobb jedi lett, készített is egyedül egy új fénykardot, ill. Lando beépült Jabba palotájának őrségébe (vagy legalábbis vmilyen pozíciót fogott ott). Ehhez nyilván idő kellett.

Nem állíthattak oda Han elfogása másnapján mindannyian parádézni. Ne feledjük, hogy eredetileg nem az lehetett a terv, ami aztán lett belőle. Bár látszólag több eshetőségre is készültek, de talán nem centizték volna ki ennyire alapból.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg (ahogy említettem is) ki kellett várni a hullámok csillapodását. Még így se vártak eleget, mert Jabba simán leleplezte a manővert. Szóval vagy megneszelt vmit, vagy nem voltak elég felkészültek a másik oldalon.

Luke pedig nemcsak összefabrikált egy fénykardot, de látványosan sokat fejlődött minden tekintetben. Ez nem megy egyik napról a másikra. Pláne, hogy közben a Szövetségnek is akadt más dolga, mint Han-t hajkurászni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elfogadom az érviteket, de ez akkor is elég bizarr nekem. Barátjuk fagyottan kerül Jabba elé, aki talán meg akarja ölteni, vagy rosszabb, de hőseink csendben "kivárnak", ahelyett hogy egy gyors és profi művelettel szabadítanák ki Solot. Luke fénykardépítése se hiszem hogy gigászi időtartamot ölelt volna fel. Obi-van jegyzeteivel birtokában lehetett az építéshez szükséges tudásnak és a kellő anyag lelőhelyéhez. Calrissian beépülése is 1 évet vett volna igénybe? Leia, Csubakka meg a droidok elég könnyen bejutottak. Ha akkor biztonsági óvintézkedések vannak Jabbánál, ez nem így zajlik le.

Valószínűleg nem véletlenül kérte Jabba élve Han-t. Esélyes, hogy nem megöletni akarta. Ha pedig igen, akkor rögtön indulhattak volna megmenteni, de akkor se valószínű, hogy időben odaérnek a kivégzésre. Tehát nem volt értelme kapkodni.

Nyilván hülyén hangzik ez, amikor az ember barátja nagy gázban van, de az ő érdekében is kell jól átgondolt terv és alapos kivitelezés. Semmi értelme sietve odamenni és besétálni a saját maguk kivégzésére. A barátjuknak se segítség.

Ezt jól példázzák Yoda szavai az Ep.5-ből. Luke ért annyit, hogy immár megfogadja az öreg mester tanácsát. De az Ep.2 is jó referencia erre, amikor Padmé és Anakin rohannak a vesztükbe.

Nem a fénykard effektív elkészítése tartott ennyi időbe, hanem az, hogy Luke elérjen egy bizonyos szintet. Az önállóan összerakott fegyver csak egyfajta szimbóluma és végeredménye volt a megfelelő szint elérésének.

Emellett (mint írtam is) a Birodalom és Szövetség küzdelme ment a háttérben és a lázadóknak volt egy s más dolguk Han kiszabadítása mellett/helyett.

Beépülni egy őrségbe nem napok kérdése, igenis idő kell hozzá. Meg gondolom Lando-nak se csak Han mentési tervével kellett foglalkoznia akkoriban. Miért jutottak volna be olyan könnyen a többiek? Egy kidolgozott terv keretében jutottak be, ahol mindegyiküknek megvolt a dedikált szerepe. Egyedül Luke jutott be könnyen, de ő jediként megtehette. :)

Arra pedig újfent felhívnám a figyelmet, hogy a siker így is nüanszokon múlott, ugyanis az A-terv befuccsolt. Simán lebuktak, noha úgy tűnt mindent kiterveltek. De elég felkészültek voltak, így a meglepetések ellenére is teljesíteni tudták a főcélt. Ez nem valószínű, hogy sikerült volna ha csak úgy felkerekednek és brute force megoldással beszambáznak a palotába.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elfogadom az érviteket, de ez akkor is elég bizarr nekem. Barátjuk fagyottan kerül Jabba elé, aki talán meg akarja ölteni, vagy rosszabb, de hőseink csendben "kivárnak", ahelyett hogy egy gyors és profi művelettel szabadítanák ki Solot. Luke fénykardépítése se hiszem hogy gigászi időtartamot ölelt volna fel. Obi-van jegyzeteivel birtokában lehetett az építéshez szükséges tudásnak és a kellő anyag lelőhelyéhez. Calrissian beépülése is 1 évet vett volna igénybe? Leia, Csubakka meg a droidok elég könnyen bejutottak. Ha akkor biztonsági óvintézkedések vannak Jabbánál, ez nem így zajlik le.

Bár a lentebb írtak fényében minden kiegészítés nélkül megáll a lábán a film (ahogy a többi 5 is), ha mindenképpen érdekel, mi zajlott az Ep5-6 közt és nem veted meg az EU-t, akkor ajánlom figyelmedbe A Birodalom árnyai c. művet. A regényhez nem volt szerencsém, mert ritkaságnak számít, de képregény formájában könnyen hozzá lehet jutni ezen az oldalon. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kösz a válaszokat! ;)

Az EU-ból ismerek ezt-azt, de nem mondanám magam expertnek. Erről a képregényről még nem halottam, de első blikkre jónak tűnik, mindig érdekelt mi történhetett a 6. rész előtt, mert mint írtam űrt érzek. Úgyhogy majd csekkolom.

Szerkesztve: - Csak 1 rajongó
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Inkább könyvben olvasd el, úgy sokkal jobb.

Amúgy a képlet tényleg nem bonyolult, pb remekül összefoglalta. Landonak beépülnie nem lehetett könnyű (főleg, ha ki akarta kerülni Jabba és Boba Fett figyelő szemét, elvégre ők lehet megkérdezték volna, mégis mit keres ott Cloud City korábbi kormányzója). A kedélyeknek is le kellett ülepednie, valószínűleg Jabba az elején sokkal erélyesebben számolt a Lázadók feltűnésével. Valószínűleg Luke-nak és Leianak is volt éppen elég elintézetlen dolga még a Szövetségben, elvégre ne feledjük, Luke egy űrrepülőgép osztag parancsnoka volt, Leia pedig az egyik főparancsnoka a Szövetségnek. Szóval az Echo bázis elleni támadás után bőven volt mit rendezkedniük, közben valószínűleg jött a hír a II. Halálcsillagról is, stb. Lando és Chewie azért mehettek el olyan gyorsan, mert nekik semmi beosztásuk sem volt a Szövetségen belül. Lando elment beépülni, Chewie meg játszhatta az összekötőt.

És persze közben Luke tanulhatott is, megszokhatta az új kezét, megépíthette új fénykardját, amivel szintén megismerkedhetett. Közben Lando által alaposan kiismerték Jabba palotáját, szokásait, megvolt minden, amire egy jó tervet alapozhattak.

Amúgy szerintem Luke tervének sikerében a szerencse egyáltalán nem játszott szerepet, végig azt akarta, hogy kivigyék őket a Carkoon-veremhez. A palotában túl nagy volt az őrség, és onnan nehéz lett volna kitörni. Viszont odakünn csak néhány őrrel kellett számolni, akik ráadásul összezsúfolódnak egy deregjén, korlátozzák egymást a lövésben. Hát kérem, esélyük zéró egy fénykarddal szemben, aminek ott sokkal szabadabb mozgástere van, mint zárt térben.

Persze szép és jó lett volna, ha Leia kisétálhatott volna Hannal, de gondoljunk bele, ennek mekkora volt az esélye? Erősen konvergál a nulla felé. Jabba nem hülye, és ezt Luke is tudta. Tudta, hogy a vén huttnak felfog tűnni, hogy hirtelen megjelenik két droid egy üzenettel, amiben arra kéri, hogy engedje el Hant, majd váratlan feltűnik egy tök ismeretlen fejvadász, aki elfogta Chewie-t. Hirtelen megsokszorozódott a palotában a Han-pajtik száma, ez még Jar Jarnak is gyanús lett volna. :)

De hát ezért sem vitte magával a fénykardot, hanem inkább adta oda R2-nak, hogy az becsempéssze a fegyvert és átadja, amikor már kinn lesznek a szabadban. Egyedül talán a Rancorral nem számolt, de azt az akadályt simán vette, Malakili legnagyobb bánatára.

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Sokat filóztam már ezen korábban. Nehezen tudtam belőni, hogy mi mennyire volt tervezve.

Az teljesen jogos, hogy az "eredeti" terv túl optimista és naiv.

Ugyanakkor a "B" terv meg túl kockázatos és sokismeretlenes. Mert addig ok, hogy lebuknak és kivégzik őket, de mindig mindenkit a növénykének szántak ilyenkor? Mi van ha őket is egy rancor elé vetik? Vagy honnan tudták, hogy Jabba hagyni fogja Leia-nak, hogy kiszabadítsa Han-t és csak utána fülelik le? Azt honnan tudták, hogy a csajt maga mellé veszi a hutt a "házikedvencnek" és majd meg fogja tudni fojtani a láncával?

Még ha nagyon alaposan felmérték a terepet, akkor is elég bizonytalan dolgok ezek. Ráadásul ha ezeket ki tudták találni, akkor a rancor-ra miért nem számítottak? Az is standard Jabba-féle eljárás volt, sok példát láthattak arra is korábban. Meg eleve mire volt jó az egész Leia-Chewie besurranós akció? Ha a saját kivégzésüket akarták csak kierőszakolni, akkor lett volna rá egyszerűbb mód is. Pláne ha tudták hova fogják vinni őket, ill. hogy szerény lesz ott az őrség, stb..

Összességében ezekért jutottam anno arra a következtetésre, hogy nem így volt minden tervezve. Megpróbáltak egy nagyon primitív A-tervet, de készültek, B, C, stb. verziókkal is. Többrétegű volt a projekt, a primitívtől a kockázatosig bejárta a skálát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugyanakkor a "B" terv meg túl kockázatos és sokismeretlenes.

Hőseink addigra már karriert csináltak a túl kockázatos és sokismeretlenes akciók sikeres lebonyolításából. ;) Azért az, hogy ilyen volt a terv, nem jelenti, hogy nem ez volt A terv. Kockázatos lett volna egy X-szárnyú rajjal lerohanni az épületet, és legalább annyi buktató lett volna benne. Tökéletes terv nincsen, pláne, ha a cél egy minden hájjal megkent gengszter odújából történő kitörés. Mindig hiba a tökéletességet, a logikusat várni, hiszen a való életben sem minden tökéletes és logikus. Luke és csapata kénytelen kockázatot vállalni, ha sikert akarnak elérni.

Vagy szerinted életképes volt bármelyik másik része a tervnek? Bármikor is felmerült volna Luke-ban annak lehetősége, hogy a holoüzenet hatására Jabba lemond kedvenc díszéről? Kizárt, hiszen ezzel egyszer s mint kijelentette volna, hogy megfélemlíthető, ráadásul nem kell komolyabban tartani tőle, ha átvágják, hiszen egy kósza kölyök simán kidumálhatja.

Vagy Leianak valaha is volt esélye kisétálnia az épületből egy vakkal? Miután Luke bejelentkezett, Jabba még akkor is számított volna a mentőakcióra, ha sík hülye, de nem volt az. Bevédte a palotát (az őreinek külön megmondta, hogy ne engedjék be, vagyis várta az ifjú Skywalkert), valószínűleg azt is tudta, hogy Leia bújuk a fejvadász sityak alatt. Ezt nyilván Leiáék is tudták, képtelenség, hogy esélyesnek látták a sima kisétálást. És akkor emellett még piszok nagy zajt is csaptak. Meg gondoljunk bele, ha akkor Leia és Han kijut, mi lesz Chewie-vel, C-3PO-val és R2-D2-val? Újabb mentőakciót indítanak értük?

Vagy Luke-nak lett volna esélye lelőni Jabbát testőrei gyűrűjében? Ha ez bejön, utána mit csinál? Egy szál pisztollyal valahogy kiszabadítja a 200 kilós hullához láncolt Leiát, miközben R2 és C-3PO minden harci tudásukat bevetve fedezik, aztán végiglövi az egész palotát, míg eljut Hanig és Chewie-ig, majd kisétál velük? Ezeknek eddig kicsit több a buktatója, mint az ezután következő eseményeknek. :)

Mert addig ok, hogy lebuknak és kivégzik őket, de mindig mindenkit a növénykének szántak ilyenkor? Mi van ha őket is egy rancor elé vetik? Vagy honnan tudták, hogy Jabba hagyni fogja Leia-nak, hogy kiszabadítsa Han-t és csak utána fülelik le? Azt honnan tudták, hogy a csajt maga mellé veszi a hutt a "házikedvencnek" és majd meg fogja tudni fojtani a láncával?

A lánc valószínűleg improvizáció volt Leia részéről, kár ezt a terv részének nézni. Arról meg szó sem volt, hogy nem használják ki a kínálkozó alkalmat, de ha Leia nem tudja megfojtani, lehet Luke levágta volna, vagy eleve rárobbantják a vitorlását, vagy lelövi Han, és így tovább. A többi viszont magyarázható azzal, hogy Luke Jedi lovag. Ennek két vonzata van, mindkettő nagy előnye Jabbával szemben.

A) Vele van az Erő, és azáltal láthatja a jövő egyes aspektusait. Ez azért ad neki némi kiindulási pontot.

B) Mint elsősorban diplomáciára képzett lovag, jó emberismerő.

És legyen még egy, mert közben eszembe jutott:

C) A Tatooine-on nőtt fel, ráadásul Jabba "szomszédságában", a Dűne-tenger szélén, valószínűleg kismillió és egy történet hallott már Jabbáról és a Carcoon-veremről, utóbbi fölött talán el is repült párszor a T-16-osával buckapatkányokra lövöldözve. :)

Na most, Jabbáról csak a filmek alapján már mi is megtudhatunk egyet s mást, amit Luke is simán megtudhatott. Szeret játszadozni az ellenfeleivel, szereti a végletekig büntetni őket, ezért is akarta élve Hant, hogy aztán kedvére szadizhassa, majd maga nyírja ki, ezzel üzenve mindenkinek, hogy az ő áruját csak ne hajigálja ki az űrbe senki, vagy ha mégis, hát szépen fizesse ki az ellenértékét. Persze Boba Fett sokkal szebb ajándékot hozott neki, amit kitehetett a falra a főcsarnokban, úgy, hogy minden érkező pont rálátott. Elég egyértelmű üzenet: így jár mindenki, aki átver. Épp csak nem futott a holoszöveg fölötte. :)

Mindebből következik, hogy Jabba csak a szadista szórakozás kedvéért hagyja végigjátszani a játékot (ne feledjük, már előre tudta, hogy Luke is beesik), pláne, hogy az egyik játékos Leia hercegnő, a Lázadók vezére. Ki nem hagyná az alkalmat, hogy a nagy Leia és a pimasz Han képébe röhöghessen.

És ha már itt járunk, Jabbának volt még egy sajátos perverziója, baromira csípte a félpucér humanoid nőket (ki nem? :D). Ehhez már nem kell különösebb megfigyelő készség sem, Oola, Lyn Me, Rystáll Sant, Diva Shaliqua, mindegyik magától vonzza a tekintet. Leia pedig elég dögös csajszi volt, ráadásul, hercegnő és a Lázadók vezére. Az, hogy őt félpucéran láncra veri, ezután adja magát. Nem csak perverziói miatt, hanem mert így egy sokkal jobb díszt kap, mint amilyen Han volt. Leia ott a farkánnál (Freud, ha láttad volna ezeket a jeleneteket...) metálbikiniben, láncra verve, megalázott, magatehetetlen, kiszolgáltatott helyzetben mit üzen az embereknek? Hát azt,hogy Jabba a Hutt felette áll a Lázadók Szövetségének, a hercegnőknek, mindennek, ő még az ilyen nagyságokat is maga alá gyűri.

Mindent összevetve, Luke-nak még emberismeret és az Erő sem kellett ahhoz, hogy ezt kisakkozza. Egyedül arra kellett odafigyelni, hogy ne provokálják Jabbát addig, amíg Luke oda nem ér.

Ráadásul ha ezeket ki tudták találni, akkor a rancor-ra miért nem számítottak? Az is standard Jabba-féle eljárás volt, sok példát láthattak arra is korábban.

Neked egy példa az sok? Mert a hat részben összesen egyszer hajítottak valakit be a Rancor vermébe, mielőtt Luke odakerült, ebből pont, hogy nem az jön le, hogy ez olyan rendszeres mulatság lenne. ;) De amúgy erre van egy egyszerű magyarázat: Lando már nem tudta leadni a drótot. Egyáltalán nem biztos, hogy a Rancort oly sokszor megetették, elvégre ha annyira standard eljárás lett volna, talán Oola sem a csapóajtón állva kezd el hisztizni. Vagyis még egy ott "lakó" rabszolga is megfeledkezhet róla, ez nekem azt sugallja, hogy azért nem használták napi rendszerességgel. És ha ez így van, akkor lehet, hogy Lando maga is csak akkor szembesült a ténnyel, amikor szegény lány lába alatt megnyílt a talaj. Ám sajnos akkor már késő volt.

Sőt, az sem botor feltételezés, hogy Lando eleve nem tartózkodott sokat a "trónteremben", hogy ezzel is minimalizálja a lebukást, hiszen Jabba vagy Boba Fett simán felismerhették volna.

Meg eleve mire volt jó az egész Leia-Chewie besurranós akció? Ha a saját kivégzésüket akarták csak kierőszakolni, akkor lett volna rá egyszerűbb mód is. Pláne ha tudták hova fogják vinni őket, ill. hogy szerény lesz ott az őrség, stb..

Ha nincsenek ott, hogyan erőszakolhatnák ki a saját kivégzésüket? Erre csak Dr. Evazan volt képes, bár ő tizenkét csillagrendszerben is. :D

És mi lenne az egyszerűbb módszer? Meghívják Jabbát teára a Carcoon-veremhez? :P Persze, nyilván lett volna más módszer is, de Luke ezt választotta, gondolom okkal. Valószínűleg felhasználható erőforrásai és tudása alapján ez volt számára a legjobban és legkönnyebben kivitelezhető akció.

Hogy Chewie-t miért kellett bejuttatni, azt nem tudom, de Chewie eleve olyan szereplő, akinek csak egyszer van haszna négy epizód alatt, amikor összerakja C-3PO-t, amúgy csak díszletelem. Azért kellett becsempészni, hogy ott legyen, mert mindig ott van, ahol Han. Kész. Különben is, jól jöhet egy wookiee a csatában, bár ez a wookiee ebben a csatában csak a lábát fájlalta. Na jó, meg elkapta Hant, aki amúgy sem esett sehová, mert a lába belegabalyodott a kötélbe. (Illetve pre-SE, elég erős volt a bokája ahhoz, hogy megtartsa magát. :D)

Leia szerepe viszont elég egyértelmű: kellett valaki, aki ki tudja olvasztani Hant, mert mégis csak könnyebb egy félvakkal menekülni, mint egy gigantikus karbonittömbbel.

Megpróbáltak egy nagyon primitív A-tervet, de készültek, B, C, stb. verziókkal is. Többrétegű volt a projekt, a primitívtől a kockázatosig bejárta a skálát.

Inkább megpróbáltak egy abszolúte esélytelen D-tervet (a holoüzenet), amivel Luke-ot anyám asszony katonájának tüntetik fel, akinek még annyi vér sincs a pucájában, hogy Jabba színe elé járuljon. Aztán megkíséreltek egy minden pontján vérző C-tervet, amivel az utolsó figurákat is elhelyezhették a sakktáblán. Ezt követte a röhejes, ennél fogva még a D-tervnél is esélytelenebb B-terv. És végül jött a sikeres A-terv.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazad lehet, nagyon szépen levezettél dolgokat és sok olyan aspektust is megemlítettél, ami eddig nem jutott eszembe, elkerülte a figyelmem. ;)

Ugyanakkor továbbra is vannak fenntartásaim. Nem is én lennék, ha nem... :)

A rancor-os dolog elég logikátlan lenne, ha teljesen új metódus lenne. Eleve ott tartanak egy rancor-t, akit etetni kell, Jabba-nak meg (főgengszterként) sok az ellenlábasa. Ugyan sok állatcsont volt a teremben, de talán jutottak oda humanoid lényekéi is.

Miért nem tudta a táncosnő? Mert nyilván ügyelt rá Jabba, hogy mennyire dörzsölt szolgákat vesz maga köré. Nekem az jött le, hogy a táncosnők legalább annyira fogyócikkek voltak a palotában, mint az admirálisok a Birodalomban. Eleve ahogy a "slepp" odasereglett bámulni a haláltusát, amolyan szervezett kivégzésnek tűnt.

Az pedig, hogy mi ekkor láttuk először egyszerűen magyarázható. A 6 rész során nem sokszor lett érintve Jabba. Azért a palotája sem egy Jedi Templom vagy Szenátusi Épület szintű helyszín, ahol már majdnem az alaprajzot is le tudnánk rajzolni fejből.

Az egyszerűbb tervnél én sokkal egyszerűbbre gondoltam. Pl. Lando is simán kiolvaszthatta volna Han-t, ő is nyilván lebukott volna és jött volna a kivégzés. Luke-nak elég lett volna kis csapatával odamenni a veremhez. Pláne ha azt is sejtette milyen felépítésű és erősségű védelem, ill. őrség lesz. Nyilván meg kellett volna oldania, hogy ne szúrják ki őket már messziről, amikor érkeznek a járművekkel, de ez talán könnyebben kivitelezhető, mint a végül végrehajtott terv.

Persze az egész témára valószínűleg egy tök primitív külső ok ad legjobb magyarázatot. Egyszerűen ez egy film, egy mese (a klasszikusnál amúgy is erősebb ez a motívum). Így pedig rámentek a látványra és izgalmas jelenetekre.

Ha nem ez lett volna a terv, akkor lemaradtunk volna egy amúgy viszonylag fifikás stratégiáról és az ezzel kapcsolatos néhány fordulatról. Jabba palotájáról, a rancor-ról, egy-egy menetrendszerű Han-Leia szerelmi szócsatáról és Han-Cheiwe csörtéről. A droidok szerepeltetéséről, Luke bevonulásáról, egy izgalmas csatajelenetről. Könnyen lehet, hogy az egész Sarlecc-es részről és Boba vacsorájáról és Jabba megfojtásáról. És persze nem utolsó sorban Leia bikinis jelenteiről. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A rancor-os dolog elég logikátlan lenne, ha teljesen új metódus lenne. Eleve ott tartanak egy rancor-t, akit etetni kell, Jabba-nak meg (főgengszterként) sok az ellenlábasa. Ugyan sok állatcsont volt a teremben, de talán jutottak oda humanoid lényekéi is.

Miért nem tudta a táncosnő? Mert nyilván ügyelt rá Jabba, hogy mennyire dörzsölt szolgákat vesz maga köré. Nekem az jött le, hogy a táncosnők legalább annyira fogyócikkek voltak a palotában, mint az admirálisok a Birodalomban. Eleve ahogy a "slepp" odasereglett bámulni a haláltusát, amolyan szervezett kivégzésnek tűnt.

Nekem meg pont úgy tűnik, hogy ez kuriózum, nem mindennapi esemény. Azt meg erősen kétlem, hogy Jabba sorra maga elé rendeli az ellenlábasait, hiszen az oltári veszélyes húzás lenne. Bármelyik besétálhatna egy termodetonátorral, aztán adios... Ja, valami ilyesmi történt is. :)

Jórészt kétlábú, bárddal hasogató malacokkal vette körbe magát, nem éppen egy dörzsölt banda. ;) És ez hol adja azt, hogy Oola csak rövid ideig volt ott mellette láncra verve? Ha annyira rendszeresek a kivégzések, mint ahogy írod, adná magát, hogy legalább egy-két alkalmat volt lehetősége megcsodálni. Akkor viszont ügyelnie kellett volna arra, hová lép. :)

És ismétlem, Landonak nem feltétlen kellett minden idejét a trónteremben töltenie, sőt, logikus, hogy a lehető legkevesebb időt van ott, ahol leleplezhetik. Azt meg kétlem, hogy elment volna felfedező útra, és direkt betört volna az alagsorba, mi van ott. Azért na, Jabba palotája nem az a hely, ahol egy inkognitóban lévő embernek érdemes szabadon császkálnia. Nem csak azért, mert felfalhatják, hanem azért is, mert kellemetlen kérdéseket tehetnek fel neki.

Az egyszerűbb tervnél én sokkal egyszerűbbre gondoltam. Pl. Lando is simán kiolvaszthatta volna Han-t, ő is nyilván lebukott volna és jött volna a kivégzés. Luke-nak elég lett volna kis csapatával odamenni a veremhez. Pláne ha azt is sejtette milyen felépítésű és erősségű védelem, ill. őrség lesz. Nyilván meg kellett volna oldania, hogy ne szúrják ki őket már messziről, amikor érkeznek a járművekkel, de ez talán könnyebben kivitelezhető, mint a végül végrehajtott terv.

Na most, Landonak megvolt a maga feladata: ő volt az az ember, akivel senki nem számolt. Egy őr volt a sok közül, a váratlan faktor, ami megbillenti a harc egyensúlyát. Nem véletlen csapott le ő az irányító konzolra. Az más kérdés, hogy elbénázta a feladatát, mert végül őt kellett megmenteni.

Ha ő fedi fel magát, akkor eleve, Luke nem jut fel a deregjére, vagyis esélye sincs fedezni társait. Ugye egy vakot és az őt segítő társát nem nehéz lelőni, pláne nem közelről. Érdekes lett volna látni, ahogy ketten próbálnak meg a slepp ellen harcolni. Nem, kellett oda egy pajzsként funkcionáló Jedi.

Arra esély sem lett volna, hogy Luke bármilyen géppel is odalopakodik. Mivel szét távolra el lehet látni, hamar kiszúrtak volna egy siklót vagy hajót, de meghallani sem lett volna nehéz a bantha mormogások között egy hajtómű süvítését. Legfeljebb homokviharban lett volna esélyük, de akkor meg Jabba nem megy ki. És amint meglátják/meghallják őket, Han és Lando már repül is a verembe, és aligha hiszem, hogy bármelyikük képes lett volna visszapattanni.

Legfeljebb úgy képzelhető el ez a megközelítés, ha már előre odamennek és beássák magukat, de ennek két kemény buktatója van. Egy, a Dűne tengeren bármi felzabálhatja őket idő előtt. Kettő, Han és Lando ketten aligha lennének képesek arra, hogy felbőszítsék Jabbát. Miért is küldte volna oda őket a verembe, két sima ember, mehettek volna simán egy zárkába, aztán majd néhány kínzódroid kezelésbe veszi őket. Luke viszont Jedi lovagként önmagában baromi nagy veszély, az ő ténykedése könnyebben megijesztheti, ennél fogva felbőszítheti Jabbát.

Ráadásul, aligha hiszem, hogy Luke ellenőrizetlenül hagyta volna az akciót. Így végig ő felügyelhette, maga oszthatta a kártyát, személyesen reagálhatott a váratlan eseményekre.

Persze az egész témára valószínűleg egy tök primitív külső ok ad legjobb magyarázatot. Egyszerűen ez egy film, egy mese (a klasszikusnál amúgy is erősebb ez a motívum). Így pedig rámentek a látványra és izgalmas jelenetekre.

Ha nem ez lett volna a terv, akkor lemaradtunk volna egy amúgy viszonylag fifikás stratégiáról és az ezzel kapcsolatos néhány fordulatról. Jabba palotájáról, a rancor-ról, egy-egy menetrendszerű Han-Leia szerelmi szócsatáról és Han-Cheiwe csörtéről. A droidok szerepeltetéséről, Luke bevonulásáról, egy izgalmas csatajelenetről. Könnyen lehet, hogy az egész Sarlecc-es részről és Boba vacsorájáról és Jabba megfojtásáról. És persze nem utolsó sorban Leia bikinis jelenteiről.

Persze, nyilván minden univerzum belüli kérdésre ez az univerzumon kívüli válasz a megfejtés, de ha ezzel pattintjuk le a kérdést, hol marad a móka? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Könnyen lehet, hogy igazad van.

Mondjuk nem arra gondoltam, hogy a rancor minden nap kapta a jutalomfalatokat. Csak amilyen infoknak a birtokában lehettek Luke-ék, amilyen részletekbe menően ismerniük kellett Jabba szokásait, már elvárható lehet egy ilyen elem ismerete is. Ezek szerint másképp értelmeztük a jelenetet, de nekem a verembe való kicibálás és az ottani kivégzés ritkább, különlegesebb eseménynek csapódott le, mint a rancor-os móka. Mégis azt tökéletesen tudták, hogy az fog következni, a másikról meg semmit.

Oola idejében nem kellett feltétlenül elsütni ezt a rancor-os dolgot. könnyen lehet, hogy épp az elődjének járt ki eme sanyarú sors. Tényleg nem gondolnám, hogy napi szinten ment a dolog, annál sokkal ritkábban, de azért nem volt unikális esemény.

Lando-val kapcsolatban igazad van, de egyrészt nem csak tőle lehettek információik, másrészt pedig nem csak helyszíni szemlével lehet tapasztalatokat gyűjteni. Volt ő olyan dörzsölt figura, hogy óvatosan körüljárja a témát minden ott megfordulótól. Nem volt amatőr, tudta hogyan szerezzen infokat lebukás nélkül. Amilyen részeg tivornyákat csaptak ott, jó eséllyel az őrség is bele-belerántott a buliba. Meg azért nem csak gamorraiak voltak az őrségbe, elvégre Lando is be tudott épülni és nem épp nézett ki malacnak. :)

Arról nem is beszélve, hogy ha az őrség szervezése nem volt igazán profi (ami azért esélyes), akkor mindig máshova voltak "beosztva" az őrök és így lényegében felmérhették az egész terepet. Nem véletlenül oda épült be a szerecsen és ezért is kellett neki annyi idő. Ha már megbíznak benne, akkor kb. ott tűnik fel ahol akar. Ha vki ki tudja magyarázni miért járkál "tilosban", akkor az tipikusan a biztonsági szolgálat egy tagja.

Az jogos, hogy a veremnél már késő lett volna a csata. Nem tudom milyen közel van a palotához a verem, de esélyes, hogy útközben lett volna esély a rajtaütésen. Egy jedi meg tudta volna oldani a dolgot. A bárkára való feljutással, a társak védelmével, mindennel együtt. Han, egy beépített ember és a vuki nem lett volna elég a rendhagyó kivégzéshez? Han-t hajkurászta anno Jabba elég sokáig, majd a legbecsesebb kincse lett. Beférkőztek az őrségébe és elárulták. Mi elég indíték, ha ez nem? Elvégre az elméleted szerint a vermes kivégzés nem volt olyan ritka, hisz tudták, hogy ez lesz a sorsuk. De akkor kik érdemelték ezt ki, ha nem az ilyenek? Ok, hogy Luke jedi volt, elismerem, hogy akár önmagában is elég lett volna erre, de azért nem túl sűrűn fogott Jabba jediket. Pláne, hogy már ~25 éve "nincsenek" is.

Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy az én ötleteim is erősen sántítanak és kockázatosak. De ahogyan írtad is, enélkül nem lehet ekkora szabású akciót végrehajtani. Számomra a viszonyítási alap, nem a garantáltan sikeres terv, hanem a végül megvalósított. Ahhoz képest pedig szerintem ezeknek se lett volna nagyobb kockázatuk.

Amúgy is a káosz volt a lényeg. Luke se sokáig fedezte a csapatot. Megannyi alkalmuk lett volna kinyírni Han-t, Lando-t vagy akárkit. Csak épp legtöbben Luke-ra koncentráltak é teljesen össze voltak kavarva, hisz meglepték őket. Bulira készültek, nem harcra. Tetszőleges rajtaütés hasonló hatást váltott volna ki.

Persze, én se szoktam megragadni (ahogyan itt is a bizonyíték) a külső magyarázatoknál. :) Csak megemlítettem ezt az aspektust is, hogy átfogóbb legyen a kép. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk nem arra gondoltam, hogy a rancor minden nap kapta a jutalomfalatokat. Csak amilyen infoknak a birtokában lehettek Luke-ék, amilyen részletekbe menően ismerniük kellett Jabba szokásait, már elvárható lehet egy ilyen elem ismerete is.

De Jabba palotájának semmilyen különösebb részletét nem kellett ismerniük, hiszen ott semmit nem akartak csinálni. ;) Épp ez a lényeg, hogy kivigyék az egész pereputtyot a hazai pályáról. Erről elég volt annyit tudniuk, hogy hol a trónterem, vagy ha beráncigálják őket a dutyiba, onnan hogyan lehet a leggyorsabban eljutni a kijárathoz. De erre ott volt R2. :)

Lando-val kapcsolatban igazad van, de egyrészt nem csak tőle lehettek információik, másrészt pedig nem csak helyszíni szemlével lehet tapasztalatokat gyűjteni. Volt ő olyan dörzsölt figura, hogy óvatosan körüljárja a témát minden ott megfordulótól. Nem volt amatőr, tudta hogyan szerezzen infokat lebukás nélkül. Amilyen részeg tivornyákat csaptak ott, jó eséllyel az őrség is bele-belerántott a buliba. Meg azért nem csak gamorraiak voltak az őrségbe, elvégre Lando is be tudott épülni és nem épp nézett ki malacnak.

Hát éppen ez az, nála kimerült az álcázás annyiban, hogy felvett egy sisakot. Ergo lebukik, ha Boba Fett véletlen elsétál mellette. Vagyis semmiféle feltűnést, semmiféle olyan helyzetet nem produkálhat ilyen minimális (minimális, zéró!) álcával, amivel magára vonná akár egy röfi tekintetét is. Mondjuk ezért is tartom hülyeségnek, hogy Lando hónapokig lett volna odabenn. Egyszerűen képtelenség, hogy egy sisaknak hála hónapokig nem esik le senkinek, ki jár-kel ott. Ez ugyanakkora baromság lenne, mint Superman álcaszemüvege. Tippem szerint jó, ha pár napig odabenn volt.

Han, egy beépített ember és a vuki nem lett volna elég a rendhagyó kivégzéshez? Han-t hajkurászta anno Jabba elég sokáig, majd a legbecsesebb kincse lett.

A wookiee-t be kellett vinni, ezért is volt szükség Leiára, tehát máris az eredeti tervnél járunk.

Hant pedig igen, hajkurásztatta (így azért pontosabb :D) egy ideig, de aztán a kiolvasztás után egyből egy koszos lyukba lökte. Ugyanoda, ahová Chewie-t is. Vagyis a válasz nem, ennyi nem elég.

Elvégre az elméleted szerint a vermes kivégzés nem volt olyan ritka, hisz tudták, hogy ez lesz a sorsuk. De akkor kik érdemelték ezt ki, ha nem az ilyenek?

Mondjuk akik besétálnak a palotájába, átjutnak az őrségén és pisztolyt szegeznek arra a nagy, randa pofájára? Azért szerintem ez már elég nyomós érv. :) Tömören, azok juthattak erre az ezer évig emésztő sorsra, akik Jabba életére törnek, kis híján sikeresen. Nem feltétlen a palotában, szóba jöhet ez Mos Espában a fogatversenyen, Mos Eisley-ben a kikötőben, stb. Han és Chewie ilyet nem tett, csak lógtak neki némi pénzzel (ráadásul Chewie-re nem is lehetett annyira zabos, mert Fett nem szállította le őt is), de ez nem valószínű, hogy túl ritka egy több száz évig élő hutt gengszter esetében. Leia kiolvasztotta a falidíszét, szintén nem éri meg az üzemanyagot, ráadásul baromi dögös a metálbikiniben (hiába no, őt még a rancor kinyiffantása után sem akarta Sharlacc-nak odavetni). Luke viszont majdnem lelőtte. Aztán még a kis kedvencét is agyonütötte. Eléggé bosszantó.

Luke se sokáig fedezte a csapatot.

Csak a csata végig, egy perccel sem tovább. Először eliminálta a közvetlen fenyegetést, aztán a következő szintet a második deregjén, végül az utolsó szintre vitte a dolgot, a vitorlásra. Szép szisztematikusan haladt. Most képzeld, ha nincs ott, Hant vakon simán belökik az első veszély jelére, Chewie-t meg max tarkón lövik. De a második deregjén eleve elég tűzerő volt ahhoz, hogy akár az egész csónakot a Sharlacc pofájába robbantsák.

Megannyi alkalmuk lett volna kinyírni Han-t, Lando-t vagy akárkit. Csak épp legtöbben Luke-ra koncentráltak é teljesen össze voltak kavarva, hisz meglepték őket. Bulira készültek, nem harcra. Tetszőleges rajtaütés hasonló hatást váltott volna ki.

Naná, hogy Luke-ra koncentráltak, hiszen ő volt mindig az események sűrűjében, plusz elég nyilvánvalóvá tette, hogy ő a legveszedelmesebb. Hanékkal nem sok esélyük lett volna elbánni, amíg Luke él. Te is vele törődnél, ha látnád, hogy fénykardot lóbálva szalad feléd.

Másrészt, nem mindegy, hogy akkor indul a rajtaütés, amikor számítasz rá - márpedig, ha az egész bagázs nem szivárog be és esik "véletlen" fogságba, akkor sanszos, hogy Jabba minden bucka mögé Lázadó kontingenst vizionál, hiszen Luke kinyilvánította szándékait a holoüzenetben. Ekkor pedig nagy az esélye, hogy vagy ki sem dugja az orrát a palotából, vagy sokkal nagyobb erőkkel vonul ki és senki sem készül bulira, csak harcra.

És persze más úgy meglepetést okozni, hogy már minden gyanút eloszlattál, mindenki bulira készül. Utóbbi vezet nagyobb sikerre, de ehhez feltétlen szükséges a kedélyek lecsillapítása. Amit a legkönnyebben úgy lehet, ha minden ellenfél már "fogságban" van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De Jabba palotájának semmilyen különösebb részletét nem kellett ismerniük, hiszen ott semmit nem akartak csinálni. ;) Épp ez a lényeg, hogy kivigyék az egész pereputtyot a hazai pályáról. Erről elég volt annyit tudniuk, hogy hol a trónterem, vagy ha beráncigálják őket a dutyiba, onnan hogyan lehet a leggyorsabban eljutni a kijárathoz. De erre ott volt R2. :)

Nem csak maga a helyszín, hanem a szokások, felmérni az egész miliőt. Úgy összességében mire lehet számítani. Bár azért Luke 1-2 őr kijátszásával simán bejutott, tehát valószínűleg jól ismerte a terepet. De Jabba módszereiről nagyon részletes infokat kellett gyűjteniük egy ennyire végletekig kiélezett terv esetében. Ehhez pedig alaposan körbe kell szaglászni.

Hát éppen ez az, nála kimerült az álcázás annyiban, hogy felvett egy sisakot. Ergo lebukik, ha Boba Fett véletlen elsétál mellette. Vagyis semmiféle feltűnést, semmiféle olyan helyzetet nem produkálhat ilyen minimális (minimális, zéró!) álcával, amivel magára vonná akár egy röfi tekintetét is. Mondjuk ezért is tartom hülyeségnek, hogy Lando hónapokig lett volna odabenn. Egyszerűen képtelenség, hogy egy sisaknak hála hónapokig nem esik le senkinek, ki jár-kel ott. Ez ugyanakkora baromság lenne, mint Superman álcaszemüvege. Tippem szerint jó, ha pár napig odabenn volt.

Lando-t honnan ismerték volna annyian? Tudtommal Boba ismerte csak, hisz ő volt ott a Bespin-en. A malacok voltak a klasszikus "idióta verőlegények", nekik aztán semmi nem tűnt fel. Az intelligenciájuk kb. Jar Jar-éval vetekszik. :) Ráadásul nem is ismerték Lando-t. De másoknak se annyira tűnhetett fel, ha ügyes és óvatos volt. Általában nem az őrség emberei azok, akiket előkapnak, mert mit keresnek itt-ott. Ahogy mondtad is, nem kellett neki minden rejtett zugot felfedezni, ami gyanús lett volna. Sok helyen megfordult, sok lénnyel társalgott és sok dolgot tapasztalt, látott. Ebből összeálltak bizonyosan dolgok és ennyi.

Boba Fett pedig egy igencsak népszerű fejvadász volt, pláne Han leszállítása után ő lehetett Jabba leginkább foglalkoztatott embere. Ez mindkettejüknek nagyon is jövedelmező kapcsolat lehetett. Ebből következően nem ért rá folyton a palotában lebzselni, mert csinálta a küldetéseit. Nem Jabba testőre volt, arra ott voltak mások, neki komolyabb és távolabbi kihívásai voltak. Az, hogy a munkák végeztével elszámolt a huttnak meg sütkérezett egy kicsit a rivaldafényben és levezette a feszültséget, az nem okozott akkora gondot Lando-nak. Nyilván figyelt rá, hogy elkerülje. Azért Boba csak feltűnőbb volt, mint Lando (bármennyire is gyér volt az az "álruha") és ő nem keresett árulót, míg Lando figyelt rá. Ennyi szerintem bőven elég, hogy ne ismerje fel.

A wookiee-t be kellett vinni, ezért is volt szükség Leiára, tehát máris az eredeti tervnél járunk.

Hant pedig igen, hajkurásztatta (így azért pontosabb :D) egy ideig, de aztán a kiolvasztás után egyből egy koszos lyukba lökte. Ugyanoda, ahová Chewie-t is. Vagyis a válasz nem, ennyi nem elég.

Miért is kellett bevinni a vukit? Sok szerepe nem volt, ebben egyetértettünk korábban. :)

Nem lehet, hogy ideiglenesen lökte őket a koszos lyukba? Ha nem lett volna Luke, akkor ott etették-itatták volna őket életük végéig?

Mondjuk akik besétálnak a palotájába, átjutnak az őrségén és pisztolyt szegeznek arra a nagy, randa pofájára? Azért szerintem ez már elég nyomós érv. :) Tömören, azok juthattak erre az ezer évig emésztő sorsra, akik Jabba életére törnek, kis híján sikeresen.

Ebben igazad adok. De ha csak ez hiányzott, akkor Lando-nak is megadatott volna a lehetőség, hogy az életére törjön így vagy úgy. Amúgy meg Lando-nak nagyjából tudnia kellett hogyan őrzik Han-t. Nekem nincs kétségem afelől, hogy ugyanaz a sors várt volna rájuk, mint amúgy. Persze ez már sose derül ki, ill. Jabba se szerepelt annyit a filmekben, hogy a szokásaiból kiinduljunk.

Csak a csata végig, egy perccel sem tovább. Először eliminálta a közvetlen fenyegetést, aztán a következő szintet a második deregjén, végül az utolsó szintre vitte a dolgot, a vitorlásra. Szép szisztematikusan haladt. Most képzeld, ha nincs ott, Hant vakon simán belökik az első veszély jelére, Chewie-t meg max tarkón lövik. De a második deregjén eleve elég tűzerő volt ahhoz, hogy akár az egész csónakot a Sharlacc pofájába robbantsák.

Naná, hogy Luke-ra koncentráltak, hiszen ő volt mindig az események sűrűjében, plusz elég nyilvánvalóvá tette, hogy ő a legveszedelmesebb. Hanékkal nem sok esélyük lett volna elbánni, amíg Luke él. Te is vele törődnél, ha látnád, hogy fénykardot lóbálva szalad feléd.

Ez mind szép és jó, de azért ehhez idő kellett. Nem is kevés ideje lett volna a társaságnak levadászni Luke-on kívül mindenkit. Eleve egyetlen ember (még ha jedi, akkor se) nem tud ennyi másikat fedezni, pláne ennyire sokfelől jövő veszéllyel szemben. Pont, hogy nem fedezte őket, hanem megelőző csapást mért.

Han-ékkal nagyon könnyen el tudtak volna bánni, ha egyáltalán eszükbe jut azzal foglalkozni. De Luke elég durván lekötötte őket és pontosan tudta, hogy ez lesz a helyzet. De ezt meg tudta volna tenni bárhonnan érkezve is. Annyi idő alatt, amíg a slepp szerencsétlenkedett, simán felugorhatott (csak egy példa) volna az adott helyre.

Másrészt, nem mindegy, hogy akkor indul a rajtaütés, amikor számítasz rá - márpedig, ha az egész bagázs nem szivárog be és esik "véletlen" fogságba, akkor sanszos, hogy Jabba minden bucka mögé Lázadó kontingenst vizionál, hiszen Luke kinyilvánította szándékait a holoüzenetben. Ekkor pedig nagy az esélye, hogy vagy ki sem dugja az orrát a palotából, vagy sokkal nagyobb erőkkel vonul ki és senki sem készül bulira, csak harcra.

És persze más úgy meglepetést okozni, hogy már minden gyanút eloszlattál, mindenki bulira készül. Utóbbi vezet nagyobb sikerre, de ehhez feltétlen szükséges a kedélyek lecsillapítása. Amit a legkönnyebben úgy lehet, ha minden ellenfél már "fogságban" van.

Azért ostobaság volt azt hinni, hogy minden veszély elmúlt és gyanú nélkül utazgatni. Attól, hogy Luke-ot is "elkapta", miért ne tűnhettek volna fel a cimborái bárhol? Elvégre Luke is ugyanúgy önként sétált be Jabba-hoz, mint a többiek. Simán lehetett volna olyan terv is, hogy többen kint várnak a kiszabadítási lehetőségre.

Bennem legalábbis csak felmerült volna, hogy jött itt ez az 5 bohóc nagy magabiztossággal és lényegében elfogatták magukat, csak terveznek vmi konkrétabbat is a kamikaze akción kívül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem csak maga a helyszín, hanem a szokások, felmérni az egész miliőt. Úgy összességében mire lehet számítani. Bár azért Luke 1-2 őr kijátszásával simán bejutott, tehát valószínűleg jól ismerte a terepet. De Jabba módszereiről nagyon részletes infokat kellett gyűjteniük egy ennyire végletekig kiélezett terv esetében. Ehhez pedig alaposan körbe kell szaglászni.

Szerintem semmi olyat nem tettek, amihez különösebb kémtevékenység kellett volna. Akkor eleve nem Landot küldik, hanem egy sereg bothant. :D Jabba módszerei nyilván közismertek Tatooine-on (elvégre Qui-Gon csak megemlíti a huttokat, és Watto máris lemond értékes rabszolgájáról), pláne olyasvalakinek, aki Jabba szomszédságában, mondhatni, a hutt gengszter királyságába nőtt fel.

Lando-t honnan ismerték volna annyian?

Nem érted a problémát. Ha Landot olyan helyen kapják rajta szaglászás közben, ahol semmi keresnivalója, akkor könnyen Jabba elé vihetik. Aki mellett ott van Boba Fett. De mivel Lando sem éppen egy ismeretlen figura az alvilágban (hamiskártyás, korábbi csempész, a tanaabi csata hőse, Cloud City csempészközpont kormányzója, jelenleg a Lázadó Szövetség tagja), valószínűleg Jabba is felismerné. Nem attól kell tartania, hogy egy kocaőr felismeri, hanem attól, hogy tevékenységével magára vonja olyanok tekintetét, akik felismerik.

Még az sem játszik, hogy megöli a felfedezőit, mert akkor meg jön a "nyomozás", elvégre valószínűleg Jabba nem nézi tétlenül, ha a házában öldösik az őröket. Picit gyanús.

Ergo Landonak többnyire nem szabadott szem előtt lennie, és nagyon óvatosan kellett ténykednie.

Boba Fett pedig egy igencsak népszerű fejvadász volt, pláne Han leszállítása után ő lehetett Jabba leginkább foglalkoztatott embere. Ez mindkettejüknek nagyon is jövedelmező kapcsolat lehetett. Ebből következően nem ért rá folyton a palotában lebzselni, mert csinálta a küldetéseit. Nem Jabba testőre volt, arra ott voltak mások, neki komolyabb és távolabbi kihívásai voltak.

Ez azért durva feltételezés, mert ha valami nem jön le a filmekből, hát az az, hogy Boba Fett bárhová is elment Han leszállítása után, de az sem következik, hogy olyan marhára népszerű lett. Azért Han nem volt ennyire különleges és nehezen nyakon csíphető.

Plusz, ha az EU szerinti időintervallumot, azaz az egy évet vesszük, kicsit hosszú idő az "sütkérezésre".

A filmek szerint inkább az jön le, hogy ez időtájt Boba inkább testőrként volt fizetve. Az ep4-ben is ott dekkolt mellette, az ep6-ban megint ott volt mindig mellette. Pedig Han fején már az ep4 elején is vérdíj volt, mindketten a Tatooine-on voltak, mégis Greedo ment érte. Fett csak akkor mozdult rá Hanra, amikor már a Birodalom is vérdíjat tűzött ki rá.

Nem lehet, hogy ideiglenesen lökte őket a koszos lyukba? Ha nem lett volna Luke, akkor ott etették-itatták volna őket életük végéig?

Persze, hogy ideiglenesen, aztán életük végéig lehetett volna kínozni őket. Bár az valószínűleg nem tartott volna soká a körülmények között. :)

De ha csak ez hiányzott, akkor Lando-nak is megadatott volna a lehetőség, hogy az életére törjön így vagy úgy.

Persze, de Lando nem Jedi lovag és végképp nem Luke Skywalker, és még mindig áll az a tézis, hogy Luke nem bízza a legveszélyesebb részeket másra. Képességei is jelleme egyértelművé teszik, hogy ő legyen, magára vállalja a terv fő mozgatórugóját.

Ez mind szép és jó, de azért ehhez idő kellett. Nem is kevés ideje lett volna a társaságnak levadászni Luke-on kívül mindenkit. Eleve egyetlen ember (még ha jedi, akkor se) nem tud ennyi másikat fedezni, pláne ennyire sokfelől jövő veszéllyel szemben. Pont, hogy nem fedezte őket, hanem megelőző csapást mért.

Attól, hogy valaki támad, nem jelenti azt, hogy nem fedez. Fedezte őket, pont azzal, hogy mindenki rá vadászott. Ugyanezt nem lett volna lehetősége kivitelezni, ha nincs ott. ;)

Az pedig, hogy később száll fel, nonszensz. Felugrik, aztán? Leia nincs ott, nem kelt zavart a vitorláson. Chewie nincs ott, nem segít be Landonak, az öreg kormányzó pedig aligha bánik el egymaga három vagy négy őrrel, mert ugye a nagy világos foltot látó Hanra aligha számíthat. És mindeközben kétfelől lőnek rájuk.

Arról nem beszélve, hogy kideríteni a siklók útvonalát, menetrendjét, nagy feladat, főleg, hogy mindez random esemény. És akkor még mindig ott van, hogy az érkező gépek túl hamar kiszúrhatóak, előre meg nem áshatják be magukat a sivatagba.

Azért ostobaság volt azt hinni, hogy minden veszély elmúlt és gyanú nélkül utazgatni. Attól, hogy Luke-ot is "elkapta", miért ne tűnhettek volna fel a cimborái bárhol? Elvégre Luke is ugyanúgy önként sétált be Jabba-hoz, mint a többiek. Simán lehetett volna olyan terv is, hogy többen kint várnak a kiszabadítási lehetőségre.

Azért szerintem ha egy kontingensnyi Lázadó landolt volna a Tatooine-on, arról Jabba tudott volna. :D De nyilván készült valamire, hiszen azért öt, elvileg már tehetetlen fogolyhoz elég masszív őrséget vitt.

És azért ne feledjünk el egy nagyon fontos dolgot: "I’ve taken care of everything." - by Luke Skywalker ;)

Luke maga mondja ki, hogy így tervezte a dolgot, intézkedett mindenről.

Sőt, ennek van egy előzménye is, bár a filmbe nem került be, így irreleváns, de érdekességnek azért leírom:

Luke: I wasn’t planning on it. (A terveim szerint nem.)

Han: If this is your big plan, so far I’m not crazy about is. (Ha ez a nagy terved, nem vagyok oda tőle.)

Luke: Jabba's Palace was too well-guarded. I had to get you out of there. Just stick close to Chewie and Lando. I’ve taken care of everything. (Jabba palotáját túlságosan jól őrzik. Ki kellett, hogy hozzalak onnan. Csak maradj Chewie és Lando mellett. Gondoltam mindenre.)

Han: Oh… great! (Ó... remek!)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jabba módszerei nyilván közismertek Tatooine-on (elvégre Qui-Gon csak megemlíti a huttokat, és Watto máris lemond értékes rabszolgájáról), pláne olyasvalakinek, aki Jabba szomszédságában, mondhatni, a hutt gengszter királyságába nőtt fel.

Igen, ebben egyetértünk. Csak nekem nagyon furcsa volt, hogy az egyik kivégzési metódusáról pontosan tudtak mindent (de tényleg minden részletet), míg egy másikról abszolút semmit. Bár lehet azért az öreg hutt is tartogatott némi meglepetést a dörzsöltebbeknek is. :)

Nem érted a problémát. Ha Landot olyan helyen kapják rajta szaglászás közben, ahol semmi keresnivalója, akkor könnyen Jabba elé vihetik. Aki mellett ott van Boba Fett. De mivel Lando sem éppen egy ismeretlen figura az alvilágban (hamiskártyás, korábbi csempész, a tanaabi csata hőse, Cloud City csempészközpont kormányzója, jelenleg a Lázadó Szövetség tagja), valószínűleg Jabba is felismerné. Nem attól kell tartania, hogy egy kocaőr felismeri, hanem attól, hogy tevékenységével magára vonja olyanok tekintetét, akik felismerik.

Még az sem játszik, hogy megöli a felfedezőit, mert akkor meg jön a "nyomozás", elvégre valószínűleg Jabba nem nézi tétlenül, ha a házában öldösik az őröket. Picit gyanús.

Ergo Landonak többnyire nem szabadott szem előtt lennie, és nagyon óvatosan kellett ténykednie.

Itt igazából elbeszélünk egymás mellett.

Egyrészt Lando-nak nem kell olyan különleges helyen szaglásznia, ami miatt elővehetnék. Ahogyan már beszéltük is, nem az volt a szerepe, hogy A-tól Z-ig felmérjen minden zugot a palotában.

Másrészt egy őrnek van a legjobb alibije bármilyen gyanús tevékenységre. Nyilván nem tudna mindig mindent kimagyarázni, de sok dolgot igen. Hisz munkaköréből adódóan megfordulhat rengeteg helyen, sokakkal beszélhet, stb.. Tehát amilyen "kémkedési" és előkészítési feladatokat el kellett látnia, azokat viszonylag kis kockázattal megtehette.

Ha mondjuk csak egy táncos vagy zenész lett volna, akkor kellett volna attól tartania, hogy (pont az őrség) leleplezi ha 2 lépéssel odébb megy a bandától.

Ettől függetlenül persze óvatosnak kellett lennie, de szerintem korántsem annyira, mint amennyire vázoltad.

Ez azért durva feltételezés, mert ha valami nem jön le a filmekből, hát az az, hogy Boba Fett bárhová is elment Han leszállítása után, de az sem következik, hogy olyan marhára népszerű lett.

A filmek szerint inkább az jön le, hogy ez időtájt Boba inkább testőrként volt fizetve.

Én csak abból indultam ki, hogy Boba Fett egy fejvadász. A fejvadászok általában egyedül, máskor esetleg nagyon kicsi csapattal dolgoznak és

különleges missziók végrehajtására vannak "dedikálva". Testőrnek alkalmazni őket rendkívül drága mulatság.

Amúgy meg miért fizette volna Jabba testőrnek, ha amúgy körbe volt véve őrséggel és egy kisebb seregnyi egyéb zsoldost is pénzelt ezen célból. Ráadásul egy fejvadász nem is a legalkalmasabb testőr szerepkörre. Emellett nem Jabba mellett volt, hanem hol itt, hol ott, szerintem ha testőr lett volna, akkor ott kellett volna lennie a hajón és mondjuk kilőni a hercegnőt. ;)

Ha pedig fejvadász volt, akkor nem ott lebzselt folyamatosan a palotában. Azért Jabba kőkemény üzletember is volt, nem hülye, hogy azért fizessen egy (nyilván nem olcsójános) fejvadászt, hogy ott orgiázzon meg bulizgasson a szeme előtt.

Attól, hogy valaki támad, nem jelenti azt, hogy nem fedez. Fedezte őket, pont azzal, hogy mindenki rá vadászott. Ugyanezt nem lett volna lehetősége kivitelezni, ha nincs ott. ;)

Persze, nem akarok a szavakon lovagolni, kicsit olyan ez, mint a sportban. A legjobb védekezés a támadás, stb.. :) Lényeg, hogy szerintem az a fedezés, amit pl. Anakin csinált az Ep.2 végén az arénában a fogatnál, vagy amit Qui-Gon és Obi-Wan csinált az Ep.1-ben a hajónál a Naboo-n. Az, hogy nekiugrok a gonoszoknak (akik ráadásul nem csak egy irányból jönnek) és módszeresen lekaszabolom őket, az nem igazán fér nálam ebbe bele. A konkrét esetben már csak azért sem, mert simán kilőhették volna Han-ékat, ha akarják. Nyilván elévülhetetlen érdeme van Luke-nak a védelmükben, de azért az barokkos túlzás, hogy fedezte őket. Kihasználta a felkészületlenségüket és meglepettségüket és rajtaütött. Mert ez sokkal kifizetődőbb volt, amint megpróbálni fedezni őket, hisz ekkora túlerővel szemben képtelenség lett volna tartani a frontot hosszabb távon. Meg ugye a helyeztük se volt túl stabil azon az akármin (bmi is volt az, deregjét írtál talán :D).

A terv többi részére továbbra is azt tudom mondani, hogy bizonytalan és valószínűtlen, ahogy a végrehajtott is az volt.

Luke: I wasn’t planning on it. (A terveim szerint nem.)

Han: If this is your big plan, so far I’m not crazy about is. (Ha ez a nagy terved, nem vagyok oda tőle.)

Luke: Jabba's Palace was too well-guarded. I had to get you out of there. Just stick close to Chewie and Lando. I’ve taken care of everything. (Jabba palotáját túlságosan jól őrzik. Ki kellett, hogy hozzalak onnan. Csak maradj Chewie és Lando mellett. Gondoltam mindenre.)

Han: Oh… great! (Ó... remek!)

Rendben, meggyőztél. Ha alapból ez volt a koncepció, akkor elfogadom, hogy ez volt a legmagasabb prioritású terv, a többi csak próba és alapozás volt. Luke ezt tervelte ki és végül igaza lett. Bármennyire is kockázatos és sokszor túlkombinált volt a dolog.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, ebben egyetértünk. Csak nekem nagyon furcsa volt, hogy az egyik kivégzési metódusáról pontosan tudtak mindent (de tényleg minden részletet), míg egy másikról abszolút semmit. Bár lehet azért az öreg hutt is tartogatott némi meglepetést a dörzsöltebbeknek is.

Nézd, a Rancoros trükknek éppen az a hatásossága, hogy nem tudnak róla. Ha az is annyira közismert lenne, nem sokat érne, mivel senki sem lenne olyan hülye, hogy rááll a csapóajtóra.

Bár azért megjegyzem, hogy Luke lehet, hogy tudott róla. C-3PO figyelmezteti, hogy ahol áll, az veszélyes, noha nem tudta végigmondani a szöveget. De eleget mondott ahhoz, hogy Luke például odébb lépjen, mégis maradt, sőt, kifejezetten ott állt meg előzőleg, és C-3PO-ra is úgy sandít rá, hogy "nyugi, tudom, mit csinálok". Persze, ez csak egy durva feltételezés.

Másrészt egy őrnek van a legjobb alibije bármilyen gyanús tevékenységre. Nyilván nem tudna mindig mindent kimagyarázni, de sok dolgot igen. Hisz munkaköréből adódóan megfordulhat rengeteg helyen, sokakkal beszélhet, stb.

Én meg mint biztonsági őr, tudom, hogy azért egy őr sem tehet meg akármit gyanú nélkül, sőt! Általában kirendelt helye van az embernek, amit ha elhagy, már önmagában gyanús. Másrészt vannak olyan helyek egy őrzött területen, ahová csak indokolt esetben léphet be. Nyilván nem egy palota, de amikor még működött az üzem, a gépterembe én sem léphettem be, ha a gépek üzemeltek.

Én csak abból indultam ki, hogy Boba Fett egy fejvadász. A fejvadászok általában egyedül, máskor esetleg nagyon kicsi csapattal dolgoznak és különleges missziók végrehajtására vannak "dedikálva". Testőrnek alkalmazni őket rendkívül drága mulatság.

A valóságban talán, de ez a Star Wars, ahol a fejvadászok inkább zsoldosok. Lásd: Jango Fett, aki klónminta volt. Nem éppen fejvadász feladat. Ráadásul a harci értékei miatt választotta őt Darth Tyranus, nem a csinos páncélja miatt. Ergo a klónja (gyermeke) is tökéletesen megfelel testőrnek, katonának, fejvadásznak, gladiátornak, rendőrnek, holo-Call of Duty 5: Galaxy at War tanácsadónak. :D

És szerintem Jabbának elég pénze volt arra, hogy finanszírozza Boba igényeit.

Ja, és ugye a TCW-ben is láttunk arra példát, hogy fejvadászokat alkalmaznak testőrnek.

Emellett nem Jabba mellett volt, hanem hol itt, hol ott, szerintem ha testőr lett volna, akkor ott kellett volna lennie a hajón és mondjuk kilőni a hercegnőt.

Ez a kifogás instant hülyeség! Nem minden testőr áll közvetlen a megbízója mellett, sőt, egy testőrség nagy része pont nincs a közelében sem. Hidd el nekem, bizonyítványom van a témában, igaz, csak alapfokú, de egyéb katonai ismereteimmel kiegészítve azért alkot egy képet a dologról. ;)

A mondat második felét meg igen izzadtság szagú. Most tényleg azt akarod feszegetni, hogy miért a fénykarddal a testőrséget aprító fickót ment elintézni, ahelyett, hogy maradt volna szemmel tartani a félpucér, láncra vert csajt? Nem is tudom, talán mert valamiért Luke veszélyesebbnek tűnt? :pfff:

Ha pedig fejvadász volt, akkor nem ott lebzselt folyamatosan a palotában.

De ott lebzselt. Határozottan láttam a filmben, hogy ott lebzsel, és nem a Bogden holdján keres új munkát, vagy üldözi Labriát a Devaronon. Sőt, még flörtölt is a csajokkal ott Jabba palotájában. Vagy csak a véletlen furcsa közjátéka, hogy Boba Fett pont akkor ugrott be egy év után Jabbához, amikor Luke-ék is befutnak? Nem semmi, hogy ez a Fett mindig akkor van Jabba mellett, amikor az találkozik Hannal.

Az, hogy nekiugrok a gonoszoknak (akik ráadásul nem csak egy irányból jönnek) és módszeresen lekaszabolom őket, az nem igazán fér nálam ebbe bele.

Erre szoktam mondani, hogy egy dolog, amit elképzelünk, más dolog a valóság. A valóságban Luke ténykedése bőven kimeríti a fedezés fogalmát. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én meg mint biztonsági őr, tudom, hogy azért egy őr sem tehet meg akármit gyanú nélkül, sőt! Általában kirendelt helye van az embernek, amit ha elhagy, már önmagában gyanús. Másrészt vannak olyan helyek egy őrzött területen, ahová csak indokolt esetben léphet be. Nyilván nem egy palota, de amikor még működött az üzem, a gépterembe én sem léphettem be, ha a gépek üzemeltek.

Megint ott a gond, hogy én sem mondtam mást. ;)

Nem tehet meg bmit gyanú nélkül és nem lehet ott bhol. De sokkal több helyen lehet ott és sokkal több dolgot tehet meg, mint a górékon kívül bki más. És mivel semmi extrát nem kellett tennie, így ez elég volt. Azt pedig írtam is már korábban, hogy a kirendelt helye változhatott időről időre, így "munkaköri kötelességből" is láthatott sokmindent.

A valóságban talán, de ez a Star Wars, ahol a fejvadászok inkább zsoldosok. Lásd: Jango Fett, aki klónminta volt. Nem éppen fejvadász feladat. Ráadásul a harci értékei miatt választotta őt Darth Tyranus, nem a csinos páncélja miatt. Ergo a klónja (gyermeke) is tökéletesen megfelel testőrnek, katonának, fejvadásznak, gladiátornak, rendőrnek, holo-Call of Duty 5: Galaxy at War tanácsadónak. :D

És szerintem Jabbának elég pénze volt arra, hogy finanszírozza Boba igényeit.

Ja, és ugye a TCW-ben is láttunk arra példát, hogy fejvadászokat alkalmaznak testőrnek.

Azért nem mindennap építettek gigantikus klónhadsereget. :) Jango feladata különleges volt és megvoltak az egyértelmű okai, ahogyan azt később ki is fejtetted. ;)

Emellett Jango feladata volt Padmé likvidálása is, ami peig igencsak fejvadász feladat. Részt vett később az arénai ünnepségen, de ez kijárt neki, mint a slepp tagja. Aztán persze Windu után vetette magát, hogy kinyírja.

Azért lehet mindenre alkalmasnak titulálni Boba-t, de a filmbeli ténykedése alapján erős romantikus véna kell hozzá. ;) Az egyetlen épkézláb húzása az volt, hogy kiszagolta hova mennek a Falcon-nal (tipikus fejvadász szerep). Ezen kívül semmit nem csinált, csak állt Vader mögött, leszállított egy széntömböt, enyelgett a palotában, majd hülyét csinált magából a veremnél (egyik sem igazán fejvadász feladat). :)

Nem az a lényeg, hogy mennyi pénze volt Jabba-nak. Gondold bele magad a szerepébe! Van elvileg egy dörzsölt és elit fejvadászod és egy rakat "ellenséged" szerte a galaxisban. Van pénzed is. Mire fizetnéd a fickót? Arra, hogy ott lebzseljen körülötted 10x annyi pénzért másik több tucat zsoldossal és őrrel? Vagy, hogy menjen és azt a munkát végezze el a pénzedért, amire más nem képes. Láttuk Greedo hatalmas sikerét. A minőségi fejvadászból volt hiány, nem testőrökből.

Ez a kifogás instant hülyeség! Nem minden testőr áll közvetlen a megbízója mellett, sőt, egy testőrség nagy része pont nincs a közelében sem. Hidd el nekem, bizonyítványom van a témában, igaz, csak alapfokú, de egyéb katonai ismereteimmel kiegészítve azért alkot egy képet a dologról. ;)

A mondat második felét meg igen izzadtság szagú. Most tényleg azt akarod feszegetni, hogy miért a fénykarddal a testőrséget aprító fickót ment elintézni, ahelyett, hogy maradt volna szemmel tartani a félpucér, láncra vert csajt? Nem is tudom, talán mert valamiért Luke veszélyesebbnek tűnt? :pfff:

És Boba szerinted csak egy egyszerű átlagos testőr? Nekem kissé egyedinek tűnt ahhoz. Elhiszem, hogy értesz a témához, soha nem is kételkedtem ebben. De ahogyan írtad is: ez a SW és nem a valóság. ;) Másrészt pedig Jabba nem volt katona és nem tűnt egy ultraintelligens és képzett vkinek. Kár feltételezni, hogy körülötte minden 100%-ig szervezett és tökéletesen rendszerezett volt. Láttuk is hogy nem.

Igen, azt feszegetem. Mert ha én paranoid lennék, akkor arra is fizetnék embert, hogy mindig, folyamatosan mellettem legyen és minden körülmények között engem védjen. Ha kitör a 3. világháború, akkor is, mert pontosan ezért fizetem. Arra, hogy a közvetett veszélyeket elhárítsák, fizetek egy rahedli másik arcot. De kell legalább 1, aki mindig a közvetlen veszélytől véd. Ez lenne az egyetlen ésszerű indok arra, hogy egy Boba Fett szintű különleges testőrt tartsak. Ha az első adandó alkalommal már rohan is a csata közepére, akkor ott el is veszti a jelentőségét.

De ott lebzselt. Határozottan láttam a filmben, hogy ott lebzsel, és nem a Bogden holdján keres új munkát, vagy üldözi Labriát a Devaronon. Sőt, még flörtölt is a csajokkal ott Jabba palotájában. Vagy csak a véletlen furcsa közjátéka, hogy Boba Fett pont akkor ugrott be egy év után Jabbához, amikor Luke-ék is befutnak? Nem semmi, hogy ez a Fett mindig akkor van Jabba mellett, amikor az találkozik Hannal.

Szerinted ez volt az ő dolga, hogy évekig éjjel-nappal ott lebzseljen és flörtölgessen? Így kell elképzelni egy hírhedt fejvadászt? Inkább egy kutyára hasonlít. :)

Nekem teljesen az csapódott le a filmből, hogy Boba épp akkor ott volt, mert mondjuk két küldetés közt volt és lazított egy kicsit a buliban. Aztán jött a baj, amiből persze nem maradhatott ki. Ha már ott volt, akkor részt vállalt a harcban, amiből aztán ő húzta a rövidebbet. Én nem tudom elképzelni, hogy ott enyelegjen éveken át a semmittevésben. Mint ahogyan a kocsmai jeleneteknél se feltételezem, hogy azok a bűnözők ott isznak és soha ki nem lépnek onnan.

De más szemmel néztük ezt a jelenetet, ami nem baj, de nehezen fogjuk meggyőzni egymást. ;)

Erre szoktam mondani, hogy egy dolog, amit elképzelünk, más dolog a valóság. A valóságban Luke ténykedése bőven kimeríti a fedezés fogalmát. ;)

Annyira fedezte Luke őket, mint amennyire Boba védte Jabba-t. :) Pontos definíciókat nem tudok, mert nincs katonai tapasztalatom vagy ilyen jellegű végzettségem. Csak egyszerűen minden más filmben és a SW-ban is olyanokat láttam fedezés címszó alatt, amiket leírtam.

Elfogadom a definíciódat, mert jobban értesz hozzá. Csak ezek szerint akkor Qui-Gon és Obi-Wan fedezték a királynőt, amikor megküzdtek Maul-lal? Obi-Wan fedezte a jediket, amikor az arénában állatvadászatot tartott? Yoda fedezte Obi-ékat, amikor Dooku-val küzdött? Obi fedezte Padmé-t, amikor megküzdött Anakin-nal? Akkor is fedezte Luke-ékat, amikor Vader-rel küzdött a Halálcsillagon? Han és Leia fedezték a lázadókat és ewok-okat, amikor az ajtónál lövöldöztek a rohamosztagosokra?

Lehet, de komoly tévedésben éltem akkor eddig. ;)

Példáid egy része mellé lőtt irónia, de sikeresen találtál azért helyes példákat, Yoda valóban védte Obit és Anit az ep2-ben, ahogy Ben is fedezte Luke-ék menekülését az ep4-ben. Lesarkítva minden fedezetnek számít, amikor meggátolod az ellenségedet abban, hogy kinyírja azt a társad, aki éppen magatehetetlen vagy mással van elfoglalva, mint a harc. Hogy ezt offenzív vagy deffenzív módon csinálod, az már rajtad áll.

Valós példa, az arcvonaltól kilométerekre lévő tüzérség is fedező tüzet ad a visszavonuló csapatoknak, annak ellenére, hogy ez offenzív tevékenységnek minősül. Vagy az ep3-ból egy példa: a klónok fedezték Anakinékat a coruscanti csatában. A klónok harcba szálltak a droid vadászgépekkel, míg Anakinék hót máshol röpködtek, de ezzel a Jango-ivadékok elvonták róluk a figyelmet, azaz, fedezték őket. Hasonló a helyzet a Vörös századdal és az Arany századdal az ep4-ben. Az X-Szárnyúak támadásokkal lekötötték a tüzérséget, a TIE vadászokat és a birodalmiak figyelmét, míg az Y-szárnyúak támadhatták a szellőzőnyílást.

Szóval nagyon rossz nyomon jársz, ha azt hiszed, fedezni csak akkor lehet valakit, ha ott ülsz a nyakán és pajzsot tartasz elé. ;) Úgyhogy igen, átkozottul komoly tévedésben éltél eddig. :P

Szerinted ez volt az ő dolga, hogy évekig éjjel-nappal ott lebzseljen és flörtölgessen? Így kell elképzelni egy hírhedt fejvadászt? Inkább egy kutyára hasonlít.

Vagy egy olyan megfontolt üzletembernek, aki képes kombinálni a kellemest a hasznossal. Pénzt kap, miközben pihenhet. ;)

Nekem teljesen az csapódott le a filmből, hogy Boba épp akkor ott volt, mert mondjuk két küldetés közt volt és lazított egy kicsit a buliban.

Ahogy írtam korábban, micsoda véletlen, hogy mindig akkor van Jabba mellett, amikor Solo is ott van. :)

Aztán jött a baj, amiből persze nem maradhatott ki. Ha már ott volt, akkor részt vállalt a harcban, amiből aztán ő húzta a rövidebbet.

Persze mindezt teljesen ingyen, mert miért ne. A fejvadászok már csak ilyenek, jön a balhé, ők meg a semmiért teszik kockára az életüket. És persze végig teljes harci díszben, mert mulatni csak talpig páncélban élvezett, kézben tartott fegyverrel. Szteppelsz a fémcsizmában, közben csörög a mellvért, néha lézershow-t adsz a puskáddal és tűzijátékot szórsz a rakétáddal. :D

Én nem tudom elképzelni, hogy ott enyelegjen éveken át a semmittevésben.

Azt én sem, de mivel még az EU szerint sem telnek el évek, csak egyetlen év, így nincs is szükség arra, hogy elképzeljük. A semmittevés még igen érdekes elképzelés, hiszen láthatóan elég sűrűn volt mit tennie.

Mint ahogyan a kocsmai jeleneteknél se feltételezem, hogy azok a bűnözők ott isznak és soha ki nem lépnek onnan.

Igen, Jabba palotája és a Cantina tényleg jól összevethető helyszín. Végül is, Jabbához bulizni járnak az emberek, a Cantinában meg fizetnek azért, hogy ott légy. Vagy fordítva... vagy valami... vagy megy valahová.

Naná, hogy a Cantinában csak ideig-óráig vannak az emberek, idegenek, hiszen az egy kocsma. Tán te hónapokra szóló beutalót szoktál kapni az ilyen kulturális intézményekbe? Oda pénzt költeni járnak az emberek. :) Ellenben Jabba valószínűleg fizette Bobát a testőrködésért, és nem neki kellett azért fizetnie, hogy hadd védje már meg.

És Boba szerinted csak egy egyszerű átlagos testőr? Nekem kissé egyedinek tűnt ahhoz. Elhiszem, hogy értesz a témához, soha nem is kételkedtem ebben. De ahogyan írtad is: ez a SW és nem a valóság. Másrészt pedig Jabba nem volt katona és nem tűnt egy ultraintelligens és képzett vkinek. Kár feltételezni, hogy körülötte minden 100%-ig szervezett és tökéletesen rendszerezett volt. Láttuk is hogy nem.

Sosem írtam, hogy átlagos volt, éppen te akarod lealacsonyítani egy átlagos, mindig az árnyékodban lévő testőr szintjére.

Igen, azt feszegetem. Mert ha én paranoid lennék, akkor arra is fizetnék embert, hogy mindig, folyamatosan mellettem legyen és minden körülmények között engem védjen. Ha kitör a 3. világháború, akkor is, mert pontosan ezért fizetem. Arra, hogy a közvetett veszélyeket elhárítsák, fizetek egy rahedli másik arcot. De kell legalább 1, aki mindig a közvetlen veszélytől véd.

Aha, és ez nem az egyszerű, mezei testőrök szintjére való lealacsonyítás... ááááá... :) Pont attól lesz jó és különleges egy testőr, ha képes felmérni a helyzetet. Nyilván bölcs döntés lett volna tőle, egyedüli emberként, aki képes hatékonyan szembeszállni egy Jedivel (vagy legalábbis, lett volna esélye, ha nem lövi hátba az a marha, majd katapultálja egy vak marha :D), hogy megvárja, míg az a fénykardot lengető őrült kardtávolságra ér a klienstől. Nem értelmesebb a veszélyt akkor elhárítani, amikor még nem közvetlen közeli, távol tartani valakit a klienstől, aki közelharci fegyverrel van felszerelve?

Jango feladata különleges volt és megvoltak az egyértelmű okai, ahogyan azt később ki is fejtetted.

Emellett Jango feladata volt Padmé likvidálása is, ami peig igencsak fejvadász feladat. Részt vett később az arénai ünnepségen, de ez kijárt neki, mint a slepp tagja. Aztán persze Windu után vetette magát, hogy kinyírja.

Boba feladata különleges volt, és megvoltak az egyértelmű okai, ahogy korábban ki is fejtettem. Emellett Boba feladata volt Han elfogása, ami pedig igencsak fejvadász feladat. Részt vett később a carcooni kivégzésen, de ez kijárt neki, mint a slepp tagja. Aztán persze Luke után vetette magát, hogy kinyírja. :whistle:

Azért lehet mindenre alkalmasnak titulálni Boba-t, de a filmbeli ténykedése alapján erős romantikus véna kell hozzá.

Író vagyok, azt hiszem, elég erős a romantikus vénám. :D

Az egyetlen épkézláb húzása az volt, hogy kiszagolta hova mennek a Falcon-nal (tipikus fejvadász szerep). Ezen kívül semmit nem csinált, csak állt Vader mögött, leszállított egy széntömböt, enyelgett a palotában, majd hülyét csinált magából a veremnél (egyik sem igazán fejvadász feladat).

Na most döntsd már el, hogy Boba fett akkor dörzsölt és különleges, aki nem alacsonyodhat le mezei testőri feladatokra, vagy egy haszontalan, csak mázlival operáló figura. A kettő egy kicsit kizárja egymást, pláne, ha egymás után álló bekezdésekbe akarod a dolgot kifejteni.

Nem az a lényeg, hogy mennyi pénze volt Jabba-nak. Gondold bele magad a szerepébe! Van elvileg egy dörzsölt és elit fejvadászod és egy rakat "ellenséged" szerte a galaxisban. Van pénzed is. Mire fizetnéd a fickót? Arra, hogy ott lebzseljen körülötted 10x annyi pénzért másik több tucat zsoldossal és őrrel? Vagy, hogy menjen és azt a munkát végezze el a pénzedért, amire más nem képes. Láttuk Greedo hatalmas sikerét. A minőségi fejvadászból volt hiány, nem testőrökből.

De a fenti állításod alapján Boba is távol állt a minőségi fejvadásztól, hiszen "az egyetlen épkézláb húzása az volt, hogy kiszagolta hova mennek a Falcon-nal (tipikus fejvadász szerep). Ezen kívül semmit nem csinált, csak állt Vader mögött, leszállított egy széntömböt, enyelgett a palotában, majd hülyét csinált magából a veremnél (egyik sem igazán fejvadász feladat)." Ennyire Greedo is képes volt. :P

Ja, és ha már beleképzelem magam. Hm... Én vagyok Jabba... Nem jó, nincs a környékemen metálbikinis rabszolganő... Na mindegy, talán megy e nélkül is. Szóval, én vagyok Jabba. Hahahahahahaaa-hohohohohoooo. Van egy halom ügyefogyott bőven vágósúlyba ért, gyanúsan zöld kocám, akik bárdokat lengetnek a lézerpuskák korában. Aztán van néhány takonyképű weequey-aim, akik legalább már eljutottak oda, hogy néhányuk lézerfegyvert hord dárda helyett. Occó munkaerő, nem vitás, kosztért és kvártélyért is dolgoznak, és az adóból is leírhatom, ha szociális kisegítésként könyvelem el, eleve ki más alkalmazna disznókat és ragyaképűeket. Ez sajnos egy nagyon előítéletes világ, hahahahahahaaa-hohohohohoooo, kree... Ja nem, bocs, szereptévesztés. Szóval Jabba...

És akkor itt ez a fess fiatalember, tetőtől talpig király páncélban, tud repülni, rakétákat kilőni, karján, kezében kész fegyverarzenál. A faterja sem volt semmi, ráadásul vagy egymillió rohangászik belőle a Galaxisban. Hát csak tud valamit, bantha pudu bele. Lehet, hogy megkéri az árát, de basszus, egymagában száz kocát felülmúl. Majd kevesebbet kapnak a többiek. Ez a páncélos sátánivadék tuti megvéd mindentől, talán csak egy Jeditől nem tudna, de hát manapság erre mennyi az esély? És még fejvadászkodni is elküldhetem, tök jó, mert mindig kéznél lesz, ha erre van igényem. Hahahahahahaaa-hohohohohoooo! És útiköltségben is max. a benzinköltséget kell elszámolnom, nem kell komplett hajót a hátsója alá tennem, legénységgel, mi több, ha kicsit ügyesen játszok, talán még szállást sem kell neki adnom, elvan ez a repülő vasalóján. Hahahahahahaaa-hohohohohoooo! Remek üzlet, dörzsölném is a kezem, de nem érnek össze. Na, gyere Leia, le a bikinivel. Hahahahahahaaa-hohohohohoooo! :hehe:

Megint ott a gond, hogy én sem mondtam mást.

Nem tehet meg bmit gyanú nélkül és nem lehet ott bhol. De sokkal több helyen lehet ott és sokkal több dolgot tehet meg, mint a górékon kívül bki más. És mivel semmi extrát nem kellett tennie, így ez elég volt. Azt pedig írtam is már korábban, hogy a kirendelt helye változhatott időről időre, így "munkaköri kötelességből" is láthatott sokmindent.

Nem, te azt írtad, hogy tudomást kellett volna szereznie a Rancor létezéséről, mert ő őr, és ez már önmagában adja ezt. Én meg azt mondtam, hogy távolról sem következik az őr mivoltából, hogy tudnia kellett a Rancorról is. Ez a vita tárgya, nem az, hogy jogában áll-e fűre lépni, vagy sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgyhogy igen, átkozottul komoly tévedésben éltél eddig. :P

Elfogadom az érvelést, mert Te értesz hozzá. Ezentúl elkülönítem az aktívabb (offenzív) és passzívabb (defenzív) fedezési stratégiát. Mindig tanul az ember, köszi. ;)

Ahogy írtam korábban, micsoda véletlen, hogy mindig akkor van Jabba mellett, amikor Solo is ott van. :)

Az a mindig talán összesen 2 eset. De ha több is, ebből az utolsó érdekes, mert amíg Han aktívan tevékenykedett, addig nyilván ott lehetett Boba, ahol ő, hisz az ő feladata (lesz) "levadászni". Ehhez pedig célszerű jól felkészülni a leckéből. ;)

Persze mindezt teljesen ingyen, mert miért ne. A fejvadászok már csak ilyenek, jön a balhé, ők meg a semmiért teszik kockára az életüket. És persze végig teljes harci díszben, mert mulatni csak talpig páncélban élvezett, kézben tartott fegyverrel.

Nem mondtam, hogy ingyen. Nyilván tudja, hogy ha jön a balhé és bekapcsolódik, akkor utána csörög a zseton.

A páncélos leírásod tetszett (:D), de bmennyire is hihetetlen, sok pl. játékban láttam én már teljes harci díszben parádézó karaktereket. Persze az nem valóság, de a SW is egy film, ahol történhetnek furcsa dolgok. Pl. csajokkal enyelegni se páncélban szokott az ember, Boba mégis ezt tette. Abban azért egyetérthetünk, hogy ahhoz a szerepkörhöz, amit Boba betöltött akkor ott a palotában, nagyon nem volt szükség a mandalore páncéljára.

Egyébként azt elfogadom, hogy Boba (amikor nem volt más küldetése) feladata volt Jabba védelme is, még ha nem is testőr szinten. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy ez az idő kevés részében volt így és általában korántsem ezzel foglalkozott. Amikor igen, akkor is kevesebb pénzért, mint amikor különlegesebb misszión volt.

Azt én sem, de mivel még az EU szerint sem telnek el évek, csak egyetlen év, így nincs is szükség arra, hogy elképzeljük. A semmittevés még igen érdekes elképzelés, hiszen láthatóan elég sűrűn volt mit tennie.

Értem, elnézést, akkor egyetlen évnyi semmittevésről van szó. ;) Honnan láttuk, hogy ez idő alatt sűrűn volt dolga? Mert a legvégén jutott volna neki némi szerep, ha csinált volna bmit a palotában vagy nem ökörködte volna el a kivégzésen? Azért nem hiszem, hogy mindennapos volt, hogy vki bepofátlankodjon a palotába (ahol szerinted Boba melózott végig) Jabba-t fenyegetni.

Aha, és ez nem az egyszerű, mezei testőrök szintjére való lealacsonyítás... ááááá... :)

Na most döntsd már el, hogy Boba fett akkor dörzsölt és különleges, aki nem alacsonyodhat le mezei testőri feladatokra, vagy egy haszontalan, csak mázlival operáló figura. A kettő egy kicsit kizárja egymást, pláne, ha egymás után álló bekezdésekbe akarod a dolgot kifejteni.

De a fenti állításod alapján Boba is távol állt a minőségi fejvadásztól...

OK, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. ;)

Boba Fett egy elit fejvadász volt, szakmáján belül az egyik legjobb. Tehát klasszis fejvadász volt. Ez nem azt jelenti, hogy ugyanilyen szintű testőr, katona, mesterlövész, pilóta, jedi vagy sakkmester volt. Ugyanis az átfedések ellenére, minden szakmának megvannak a saját kihívásai és igényei (kompetenciák terén). Épp ez volt a mondandóm lényege.

A fejvadász feladatokat tökéletesen el is látta. Lokalizálta, aztán leszállította Han-t. Az, hogy nem ő kapta el, egy más kérdés. Minek foglalkozzon vele, ha megteszi más? Ezzel semmi baj nincs.

Miben volt "amatőr", amiért kritizáltam? Pontosan más szerepkörben, ahol kifejezetten leszerepelt és látványosan vergődött. Ezért nem tartom elképzelhetőnek, hogy Jabba alapból ilyen feladatokra jelölte volna ki, ő pedig elvállalta volna. Nem fogok egy elitkatonát befogni szakácsnak, mert a harctéren elpazarlok egy zsenit, aki szenved a konyhán, én meg eszem a rémes kaját. Senki nem jár jól.

Ezért is nem akarnám lealacsonyítani egy testőrré. De nem azért, mert ő azt kisujjból megoldaná, mert annyira nagy tehetsége van hozzá, mert nincs. Hanem azért, mert jó testőrből sokkal több van, mint jó fejvadászból. Szimplán pazarlás lenne.

Pont attól lesz jó és különleges egy testőr, ha képes felmérni a helyzetet. Nyilván bölcs döntés lett volna tőle, egyedüli emberként, aki képes hatékonyan szembeszállni egy Jedivel (vagy legalábbis, lett volna esélye, ha nem lövi hátba az a marha, majd katapultálja egy vak marha :D), hogy megvárja, míg az a fénykardot lengető őrült kardtávolságra ér a klienstől. Nem értelmesebb a veszélyt akkor elhárítani, amikor még nem közvetlen közeli, távol tartani valakit a klienstől, aki közelharci fegyverrel van felszerelve?

Pont ettől nem lesz az. ;) Bölcs döntés lett volna-e, amit leírtál? Nézzük meg!

Ha vki, akkor Boba pontosan tudta, hogy nincs esélye egyedül szembeszállni egy jedi-vel. Elvégre szemtanúja volt apja halálának, aki ezen vesztett rajta (mondjuk egy másikat lelőtt, de az aligha égett úgy Boba memóriájába). Persze, Luke nem Windu és Boba sem Jango, de aligha okos feltételezés, hogy nyílt támadással levadászhat egy jedi-t.

Luke célja nem a kliens megtámadása volt, hanem a társai fedezése és kiszabadítása. Ellenben amíg a "testőr" elkóricált a csatatérre, addig Leia lazán kinyírta a klienst.

Kijelenthető tehát, hogy ha tényleg felmérte volna a helyzetet, akkor rájött volna, hogy a kinti lövöldözése van elég ember, vele csak eggyel többen lesznek. Ha a több tucat őr nem tudja levadászni a támadókat, akkor majd pont ő. Emellett ugye Jabba egyedül volt és simán megölték úgy, hogy azt még egy gamorrai is meg tudta volna akadályozni, ha épp ott lett volna. Lehetett-e számítani Leia akciójára? Nem igazán, de egy klasszis testőrnek épp az ilyen szituációkban kell nagynak lennie.

Ha pedig likvidálni akarta Luke-ot vagy másokat, akkor miért nem "sunyiba" próbálta? Mindenki el volt foglalva a maga dolgával, simán megkísérelhette volna vhonnan feltűnés nélkül kilőni a célpontot. Csak éppen nem ez jutott eszébe és valószínűleg képtelen is lett volna rá, mert nem mesterlövész. Megint ott tartunk, ahol eddig: más szerepben max. átlagos volt.

A kis rögtönzött Jabba-s szerepjátékod tetszett. :D Ez alapján tényleg jó irományaid lehetnek, szívesen olvasnám máskor is. De komolyan. ;)

Konkrétan annyit tennék hozzá, hogy leírtad Boba nem olyan testőr volt, aki csak ott lógott Jabba nyakában. Elfogadom az érveidet, mert logikusak és én magam is ezért nem látom értelmét testőrnek alkalmazni. Csak akkor arra lennék kíváncsi, hol voltak ezek a klasszikus testőrök mellőle? Mert ha mégis Boba-tól várta volna ezt, akkor jól mellényúlt vele. :)

Megint úgy érzem magam, mint a fedezés eseténél. Én a testőrt úgy értelmezem, hogy közvetlen védi a klienst. Bármi is történjen, nem kószál el, pláne nem egy harc közepére. Az mások dolga. Pláne, hogy ő meg nem ért hozzá, mert egy fejvadász nem a nyílt és tömeges harcra van felkészítve. Megint hozhatnék erre több tucat SW vagy más forrású példát. Szinte minden ilyen esetben a helyéről elcsábított testőr van lúzernek beállítva, mert benézte a témát.

Ezen kívül szerintem Neked is szemet szúrt a párhuzam Jango és Boba közt az arénában és a veremnél. Mindketten ott díszelegtek egy fejes mellett, majd belekeveredtek a harcba és rajtavesztettek. Vagy Jango is Dooku testőre volt? ;)

Nem, te azt írtad, hogy tudomást kellett volna szereznie a Rancor létezéséről, mert ő őr, és ez már önmagában adja ezt. Én meg azt mondtam, hogy távolról sem következik az őr mivoltából, hogy tudnia kellett a Rancorról is. Ez a vita tárgya, nem az, hogy jogában áll-e fűre lépni, vagy sem.

Igen, ezt írtam, mert ezt is gondolom. ;)

Nem olyan kis dolog egy rancor-t tartani a "pincében". :) Nézzük logikusan! Nem akarom, hogy boldog-boldogtalan a kis kedvencemnél kószáljon. Mi a megoldás? Beteszem vmi elkülönített helyre. De így még random odatévedhetnek, amit nem akarok. Nyilván odaállítok pár őrt a helység közelébe, hogy senkit ne engedjenek oda, elvégre ezért fizetem őket. Így persze kinek van a legnagyobb esélye a rancor közelébe kerülni? Pont az őrnek, mert ő őrzi másoktól. Vagy eleve tudja mit őriz, ami célszerű, mert a kíváncsiság miatt egy szimpla őr is utánajárna. Vagy ha nem, akkor is kb. fél perc kideríteni. Elég ha egyetlen őr tudja, hisz az info gyorsan terjed azok közt, akik tudnak róla, tehát az őrségben. Így ha Lando nem is volt soha abban a pozícióban, hogy a rancor-t őrizze, elég volt finoman szóba elegyedni néhány őrrel, hogy megtudja a dolgot.

Ha pedig tud a rancor-ról, akkor a funkciója lehet érdekes. Aki látott már olyan kivégzést, az aligha felejti el. Nyilván sok ilyen van, megint csak finoman érdeklődni kell. Sok a buli, részegek tivornyáznak mindenhol, rengeteg "ember" van mindenfele, csak ki kell szúrni a megfelelőt, akiből ki lehet szedni az infot kockázat nélkül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként azt elfogadom, hogy Boba (amikor nem volt más küldetése) feladata volt Jabba védelme is, még ha nem is testőr szinten. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy ez az idő kevés részében volt így és általában korántsem ezzel foglalkozott. Amikor igen, akkor is kevesebb pénzért, mint amikor különlegesebb misszión volt.

Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni.

de bmennyire is hihetetlen, sok pl. játékban láttam én már teljes harci díszben parádézó karaktereket. Persze az nem valóság, de a SW is egy film, ahol történhetnek furcsa dolgok

Én is láttam már ilyet, a mai napig vakarom is a fejemen azon, hogy Shepard a Fellegvárban miért állhat be teljes harci díszben táncolni a diszkóba, pláne, hogy nem is tud táncolni! (Mass Effect 1-2) :) De azért egy filmnél, még ha az olyan fantasztikus, mint egy űropera, ennyire furcsa dolgok azért ne történjenek. Az enyelgésben igazad van, bár egyrészt, ez nem képezte eredendően részét a koncepciónak, hiszen csak az SE-be került bele, másrészt, szolgálatban is enyeleghet az ember, ha szép nők veszik körül. Szerencsére, nincs sokról szó, csak egy könnyed mozdulatról. Ha ehhez hozzáképzelünk némi előzményt, aztán meg pláne. :cool:

Abban azért egyetérthetünk, hogy ahhoz a szerepkörhöz, amit Boba betöltött akkor ott a palotában, nagyon nem volt szükség a mandalore páncéljára.

Hát már hogy a fenébe értenénk egyet, amikor azt állítom, hogy csak úgy van értelme annak, hogy Boba harci díszben volt egy bulin is, ha testőrként funkcionál. Amúgy nem tudom, mi bajod van a testőrökkel, hogy ennyire ledegradálod ezt a feladatkört, hogy egy sehonnai fejvadász (amilyennek beállítod Bobát) már el sem végezheti... Ennyi erővel akkor az ep1-ben Qui-Gon és Obi-Wan is megalázkodott, hogy Jedi lovagok ellenére koszos testőröknek alkalmazták őket. :roll:

Az a mindig talán összesen 2 eset. De ha több is, ebből az utolsó érdekes, mert amíg Han aktívan tevékenykedett, addig nyilván ott lehetett Boba, ahol ő, hisz az ő feladata (lesz) "levadászni". Ehhez pedig célszerű jól felkészülni a leckéből.

Igen, két eset Han Solo három filmjéből. Ebből kettőben szerepel Jabba. Vicces arány. :) Ráadásul, az ep4-ben Han fején már vérdíj van, Greedo mondja is, hogy minden fejvadász keresi. Kivéve Boba Fett, aki ott dekkolt Jabba mellett. Ha annyira fontos volt Jabbának Han feje, hogy minden fejvadászát ráuszította, akkor miért pont a legjobbat fogta vissza? (Megjegyzem, ez sem volt eredendően a koncepció része, szintén az SE plusz adaléka.)

Értem, elnézést, akkor egyetlen évnyi semmittevésről van szó. Honnan láttuk, hogy ez idő alatt sűrűn volt dolga? Mert a legvégén jutott volna neki némi szerep, ha csinált volna bmit a palotában vagy nem ökörködte volna el a kivégzésen? Azért nem hiszem, hogy mindennapos volt, hogy vki bepofátlankodjon a palotába (ahol szerinted Boba melózott végig) Jabba-t fenyegetni.

1) Szerintem csak pár hét telik el az ep5 és 6 között, ahogy azt korábban jeleztem is. A filmek szempontjából sokkal logikusabb ennyi idő, mint az, amit az EU állít (pláne azokkal az indokokkal, amivel állítja - mondom ezt úgy, hogy szeretem a Shadow of the Empire-t, csak nem tartom lehetségesnek).

2) Ha elfogadtam volna valaha is az EU állítását, akkor eleve nem állíthattam volna olyat, hogy végig ott volt, hiszen az EU szerint nem volt ott.

3) Még úgy sem állítottam egy szóval sem, hogy végig ott volt, hogy nem fogadom el az EU állítását. ;)

Feltételezésem, hogy abban a pár napban/hétben ott volt és testőrként dolgozott, nem fogadott el egyéb munkákat. Eme feltételezéseimet a filmek megerősíteni látszanak (Boba páncélban, feltűnően sűrűn olyan pozícióban, ahonnan védeni tudja Jabbát, stb, lentebb kifejtettem), szóval erre látok nagyobb esélyt.

Ugyanis az átfedések ellenére, minden szakmának megvannak a saját kihívásai és igényei (kompetenciák terén). Épp ez volt a mondandóm lényege.

De nem feltétlen kell minden embernek csak egyvalamihez értenie. Jango is jó harcos volt, és ő képezte ki a fiát, az ő felszerelését használta. Jabba egyértelműen alkalmazta testőrnek is, akkor mi a frász mondatja veled azt, hogy márpedig egy béna fütyi volt, ha harcra kerül sor. Mert peche volt? Mert akkor mindenki béna ebben a Galaxisban, akit valaha is legyőztek, Anakinnal kezdve a sort, Obi-Wanon át, bezárólag Yodával.

Miben volt "amatőr", amiért kritizáltam? Pontosan más szerepkörben, ahol kifejezetten leszerepelt és látványosan vergődött. Ezért nem tartom elképzelhetőnek, hogy Jabba alapból ilyen feladatokra jelölte volna ki, ő pedig elvállalta volna. Nem fogok egy elitkatonát befogni szakácsnak, mert a harctéren elpazarlok egy zsenit, aki szenved a konyhán, én meg eszem a rémes kaját. Senki nem jár jól.

Na most, egyrészt, az elitkatonákat is befogják szakácsnak, mert megesik, hogy konyhaszolgálatra küldik őket. ;) Amikor éppen nem kell bevetésre menniük, akkor más, alantasabb munkákat is el kell látniuk, nem csak a hátsójukat vakargatják.

Másrészt, miért ne lehetne egy elitkatona mesterszakács is? Nézd meg az Úszó erődöt. :hehe: Viccen kívül, nem értem, hogy szerinted egy embernek miért csak egy dologhoz kell értenie. Pont azok a legszutyokubból megírt karakterek, akik csak egy dologhoz értenek, azon kívül semmi hasznuk.

Harmadrészt, mikor és hol vergődött Boba? Az nem vergődés, ha peched van.

Ha vki, akkor Boba pontosan tudta, hogy nincs esélye egyedül szembeszállni egy jedi-vel. Elvégre szemtanúja volt apja halálának, aki ezen vesztett rajta (mondjuk egy másikat lelőtt, de az aligha égett úgy Boba memóriájába). Persze, Luke nem Windu és Boba sem Jango, de aligha okos feltételezés, hogy nyílt támadással levadászhat egy jedi-t.

Ja, szóval ami nem felel meg az érvnek, azt hagyjuk csak ki diszkréten. :P Jango mellesleg legyőzte Kenobit is, pont Boba segítségével, de gondolom ez sem égett bele a memóriájába. :death: Másrészt, ha nincs esélye távol a klienstől, miért is hagyja közel menni a klienshez? Szerinted ha Jabba mellett van, akkor több esélye lett volna megvédeni? Pláne az ő fegyverarzenáljával, amivel még a drága pénzautomatáját is veszélybe sodorhatja.

Luke célja nem a kliens megtámadása volt, hanem a társai fedezése és kiszabadítása. Ellenben amíg a "testőr" elkóricált a csatatérre, addig Leia lazán kinyírta a klienst.

Sajnos Fett nem volt látnok, és józan paraszti esze miatt, no meg az általad emlegetett tapasztalatai okán is valószínűleg veszélyesebbnek tartott egy az "elittestőrség" soraiban tömegmészárlást végző Jedi lovagot, mint egy félpucér, láncra vert kis csajt. Nem is tudom miért volt ez, fel nem foghatom. Pedig én is így csinálnám, ha egy tank éppen elgyúrná a biztonságiakat, tuti a playmate-tet tartanám elsődleges veszélynek, és addig tartanám szemmel, míg a tank szét nem lövi körülöttem az egész kócerájt.

Kijelenthető tehát, hogy ha tényleg felmérte volna a helyzetet, akkor rájött volna, hogy a kinti lövöldözése van elég ember, vele csak eggyel többen lesznek. Ha a több tucat őr nem tudja levadászni a támadókat, akkor majd pont ő.

Ha nem kezd el rá lövöldözni az egyik "elittestőr", még sansza is lett volna rá. Elvégre alig, hogy beröppent, máris lekötötte Luke figyelmét. Aztán valaki egy lézerágyúval a sarkára lőtt.

Emellett ugye Jabba egyedül volt és simán megölték úgy, hogy azt még egy gamorrai is meg tudta volna akadályozni, ha épp ott lett volna.

Egyedül? Nahát, az én verziómban elég nagy a mocorgás és a sikoltozás körülötte. ;)

Ha pedig likvidálni akarta Luke-ot vagy másokat, akkor miért nem "sunyiba" próbálta? Mindenki el volt foglalva a maga dolgával, simán megkísérelhette volna vhonnan feltűnés nélkül kilőni a célpontot. Csak éppen nem ez jutott eszébe és valószínűleg képtelen is lett volna rá, mert nem mesterlövész. Megint ott tartunk, ahol eddig: más szerepben max. átlagos volt.

Már nem is mesterlövész, ez egyre jobb! És ezt miből szűrted le? A sisakja kerületéből vagy a csizmája méretéből? :P Meg nyilván azt a bilit is azért tartotta a fején, mert az tuti nincs felszerelve mindenféle célzás segítő kütyüvel.

Azt meg csak csendben súgom meg, hogy megpróbált a sutyi dolgot is, csak közben katapultálták. Ez volt az első, amit tényleg elbaltázott, figyelnie kellett volna arra a vakon hadonászó Han gyerekre.

Megint ott tartunk, hogy maximum peche volt.

A kis rögtönzött Jabba-s szerepjátékod tetszett. Ez alapján tényleg jó irományaid lehetnek, szívesen olvasnám máskor is. De komolyan.

Örülök neki. Nyár végén remélhetőleg lesz rá lehetőséged (illetve, már most is van, akad itt-ott egy-egy novellám, kisregényem, Valyon Tamás, Dwayne Hudson, Dzséjt, eme neveken fellelhetők google-n és könyvesboltokban). Fő az önreklám. :D

Csak akkor arra lennék kíváncsi, hol voltak ezek a klasszikus testőrök mellőle? Mert ha mégis Boba-tól várta volna ezt, akkor jól mellényúlt vele.

Ott lézengtek körülötte, csak sajnos nem költött rájuk eleget. Egyszerűbb egy elitet megfizetni, mint százat, bár nem feltétlen logikusabb vagy biztonságosabb. Rajta is veszett. Mondjuk megjegyzem, nem Boba Fett volt ott az egyetlen fejvadász, ott lézengett még Bossk és Dengar is, akik ki sem vették a részüket a csatából. Gondolom azért, mert őket nem fizette meg ilyen célokra.

Amúgy, és ez durva feltételezés részemről, de szerintem Bobát alkalmazni, mint testőri feladatokat is ellátó egyén, valahol presztízskérdés is volt. Elvégre a Fett név valószínűleg elég híres volt a Galaxisban, Boba Vadernek is dolgozott (nem is egyszer, ahogy arra Vader célzott), egy ilyen embert értékes melletted tartani. Nem is kell feltétlen aktívan megnyilvánulnia, sokakban már az okot adhat a visszakozásra, hogy ott strázsál Jabba mellett. Boba volt Jabba Al Nerije. :D

Megint úgy érzem magam, mint a fedezés eseténél. Én a testőrt úgy értelmezem, hogy közvetlen védi a klienst. Bármi is történjen, nem kószál el, pláne nem egy harc közepére. Az mások dolga. Pláne, hogy ő meg nem ért hozzá, mert egy fejvadász nem a nyílt és tömeges harcra van felkészítve. Megint hozhatnék erre több tucat SW vagy más forrású példát. Szinte minden ilyen esetben a helyéről elcsábított testőr van lúzernek beállítva, mert benézte a témát.

Azért van ez így, mert a testőri munkát egyetlen dologban látod megnyilvánulni: golyófogó. Természetesen sarkítottam, de általában ez a lényeg. Egy ember, aki odaveti magát a golyó elé, ha kell. Ezt pedig csak közvetlen közelről teheti meg. De a testőrség dolga elsősorban nem a már folyamatban lévő veszély elhárítása, hanem mindennemű veszély ellehetetlenítése. Hogy a veszély el se érje a klienst. Ha már azoknak a testőröknek kell közbeavatkoznia, akik közvetlen a jóember mellett vannak, akkor a testőrség rosszul végezte a dolgát. Ezért vannak olyan testőrök, akik az ajtókat biztosítják, akik a volánnál ülnek, akik a tömegben keresnek, akik a kamerákon át pásztázzák a területet, akik előzetes felmérést végeznek, akik bombadetektorokkal keresgélnek, stb. Ott az USA titkosszolgálata, ott az összes aktív ügynök egyben testőr is, pedig, aki egész életében csak nyomoz, felderít és elhárít lehetséges veszélyforrásokat, amikor azok még tervezési szakaszban vannak.

Ugyanakkor ezek az emberek elitkatonákra jellemző kiképzésen esnek át. De említhetnék más ügynökségeket is, az NCIS-t, a MOSZAD-ot, stb. De még én, talpas biztonsági őr is kaptam személyvédelemre okítást, noha az közelében sincsen egy titkosügynöknek, vagy egy hivatásos testőrnek, a szervezési és logisztikai feladatokat eltudnám látni - ami szintén dolga az ilyen ügynökségeknek.

Ami Boba Fett alkalmazását illeti, nyilván nem csak emberfelderítési képességei teszik kiemelkedővé, máskülönben aligha lenne olyan sikeres a szakmájában, hogy még Darth Vader is az alkalmazásába veszi. Az apja képezte ki, Mandalore életformát követ, és a kütyüi önmagában is potenciális támadó-védő eszközök, amiket nyilván megtanult kezelni. Már csak ezek használata egyértelművé teszi, hogy nem csak egy hobbi-harcossal van dolga az embernek. De, erősen megnyomva: DE, HA mégis, akkor sem utolsó dolog egy olyan embert alkalmazni, aki emberek felkutatására képes egy egész Galaxisban. Miért? Mert nyilván jó emberismerő, jól ért a rejtett nyomok - így a rejtett veszélyforrások - felkutatásához, képes idő előtt kiszúrni az ártó szándékot. Képes olyan technológiákat alkalmazni, amikkel felderíthet veszélyes egyéneket, és utána oda lehet küldeni a likvidáló csapatokat.

Amúgy meg, a testőrök általában pontosan arra vannak kiképezve, amit Fett is művelt, közelharcra, illetve rövidtávú harcokra. Ők nem katonák, hogy "tömeges harcokban" vegyenek részt. A fegyverek, amiket a testőrök használnak nem mesterlövész puskák, se nem nagy tűzerővel bíró, viszonylag nagy hatótávolságú karabélyok. Pisztolyok és géppisztolyok alkotják arzenáljukat, amikkel csak rövid távra lehet pontosan lőni. Úgyhogy az, hogy "ő meg nem ért hozzá, mert egy fejvadász nem a nyílt és tömeges harcra van felkészítve" nem állja meg a helyét, mert egy testőr sincs erre kiképezve. A testőrség feladata tehát még egyszer: veszélyek felderítése, azok elfojtása a lehető legkorábbi szakaszban, veszély elhárítása, amennyiben bekövetkezik, lehetőleg minél távolabb a célszemélytől, hogy ne legyen kitéve veszélynek, célszemély gyors és biztonságos eltávolítása a veszélyzónából. Jabba esetében ez utóbbi kivitelezhetetlen lett volna egy ember számára, mert nem éppen könnyűléptű, nem volt alkalmas szállítójármű és aligha lehetett volna ölbe kapni. :D

Ezen kívül szerintem Neked is szemet szúrt a párhuzam Jango és Boba közt az arénában és a veremnél. Mindketten ott díszelegtek egy fejes mellett, majd belekeveredtek a harcba és rajtavesztettek. Vagy Jango is Dooku testőre volt?

Ez egy jó kérdés, mert Jango feladata az ep2 vége alapján nehezen meghatározható. Minden esetre ellátott olyan feladatokat, amik egy testőrre illenek: megvédte Dookut, az ő parancsait követte, elfogta Anakint. De amennyi a filmből lejön, Jango inkább alvezérként vagy tettestársként volt jelen, semmint alkalmazottként - ami a klónok ügyét tekintve nem csoda, hiszen Jango volt az egyetlen a Galaxisban a két Sith-en kívül, aki tudta, hogy a klónokat Dooku rendelte meg.

Nem olyan kis dolog egy rancor-t tartani a "pincében". Nézzük logikusan! Nem akarom, hogy boldog-boldogtalan a kis kedvencemnél kószáljon. Mi a megoldás? Beteszem vmi elkülönített helyre. De így még random odatévedhetnek, amit nem akarok. Nyilván odaállítok pár őrt a helység közelébe, hogy senkit ne engedjenek oda, elvégre ezért fizetem őket. Így persze kinek van a legnagyobb esélye a rancor közelébe kerülni? Pont az őrnek, mert ő őrzi másoktól. Vagy eleve tudja mit őriz, ami célszerű, mert a kíváncsiság miatt egy szimpla őr is utánajárna. Vagy ha nem, akkor is kb. fél perc kideríteni. Elég ha egyetlen őr tudja, hisz az info gyorsan terjed azok közt, akik tudnak róla, tehát az őrségben. Így ha Lando nem is volt soha abban a pozícióban, hogy a rancor-t őrizze, elég volt finoman szóba elegyedni néhány őrrel, hogy megtudja a dolgot.

És általában az ember a titkát direkt a legpletykásabb őrökre bízza, nem a legmegbízhatóbbakra. Hát hogyne... És amikor már boldog boldogtalan erről beszél, akkor sem büntetjük meg a lepcses szájúakat, hadd terjesszék tovább az igét. :)

Persze nyilván a Rancok nem volt titok, ha csak azok, akik odabenn dekkoltak a kivégzések alkalmával, nem ítéltettek örök palotafogságra - kivétel persze a megbízhatóak, mint mondjuk Boba. De ami valószínűbb: Lando nem sokáig volt ott és eleve nem felderíteni ment, hanem azért, hogy ott legyen a szükség óráiban.

Minek felderítőt küldeni, ha van egy R2-D2-ud odabenn, aki instant leholózza neked az egész területet és még el is komlinkezi. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát már hogy a fenébe értenénk egyet, amikor azt állítom, hogy csak úgy van értelme annak, hogy Boba harci díszben volt egy bulin is, ha testőrként funkcionál. Amúgy nem tudom, mi bajod van a testőrökkel, hogy ennyire ledegradálod ezt a feladatkört, hogy egy sehonnai fejvadász (amilyennek beállítod Bobát) már el sem végezheti... Ennyi erővel akkor az ep1-ben Qui-Gon és Obi-Wan is megalázkodott, hogy Jedi lovagok ellenére koszos testőröknek alkalmazták őket.

Mert nyilván nem lett volna jó "civilben" 1-2 fegyverrel, hogy feltűnés nélkül kilőhesse, aki megtámadja Jabba-t, neki fontos volt ott úgy kiöltözni, mint aki egy nagy kaliberű fejvadász misszión van. :)

Semmi bajom a testőrökkel. Boba-t pedig pont nem sehonnai fejvadásznak írtam le. ;) Elvégezheti ő is, ahogyan Obi-Wan vagy Qui-Gon is, csak épp nem főállásban. Beállhat az elitkatona is szakácsnak (hogy a példánál maradjunk), de csak ha nagyon nincs milyen értelmes feladatot adni neki.

Ráadásul, az ep4-ben Han fején már vérdíj van, Greedo mondja is, hogy minden fejvadász keresi. Kivéve Boba Fett, aki ott dekkolt Jabba mellett. Ha annyira fontos volt Jabbának Han feje, hogy minden fejvadászát ráuszította, akkor miért pont a legjobbat fogta vissza?

Csak nekem tűnt úgy, hogy Greedo blöfföl? Épp azért, amit írsz is. Mennyire hihető, hogy az egész alvilági galaxis (nyilván a busás vérdíj így értendő) Han-t keresi és pont egy bűnözőkkel teli lebujban nem találják meg? Csak pont az a "szerencsés" Greedo, aki nem sokat élvez ki a "sikerből". Boba is nyilván ment volna keresni, ahogyan mindenki, aki sok pénzre pályázott.

Szerintem csak pár hét telik el az ep5 és 6 között, ahogy azt korábban jeleztem is.

Jaaaaa, várjunk... Akkor itt van az egész dolog nyitja. Hol jelezted ezt korábban? Elkerülte a figyelmem, pedig akkor itt a lényeg. Ezért láthatjuk merőben máshogy a dolgokat, mert más időintervallumot fednénk le. ;)

Egy másik topikban beszéltük ezt másokkal és ott fejtettem ki miért is telhetett el annyi idő az 5-6 közt, amennyi.

De nem feltétlen kell minden embernek csak egyvalamihez értenie.

Másrészt, miért ne lehetne egy elitkatona mesterszakács is? Viccen kívül, nem értem, hogy szerinted egy embernek miért csak egy dologhoz kell értenie.

Természetesen lehet. De mennyi példa van arra az életben, hogy vki több dologban is világklasszis? Nem szimplán jó benne, hanem a szűk elit tagja elit. Van rá példa, de kevés. A lényeg az, hogy Boba fejvadászként volt a legértékesebb, így minden más szerepkörben eltöltött idő csak a képességeinek bizonyos szintű pazarlása volt. Persze ha épp nem volt fejvadásznak való feladat (amit hosszabb távon nehezen tudok elképzelni), akkor befoghatták másra is.

Sportban sem szeretem, amikor a középpályás játszik csatárt, pedig nyilván ott se hal meg, még jól is játszhat, de akkor sem ott a legjobb. ;)

Mert peche volt? Mert akkor mindenki béna ebben a Galaxisban, akit valaha is legyőztek, Anakinnal kezdve a sort, Obi-Wanon át, bezárólag Yodával.

Jabba egyértelműen alkalmazta testőrnek is, akkor mi a frász mondatja veled azt, hogy márpedig egy béna fütyi volt, ha harcra kerül sor.

Harmadrészt, mikor és hol vergődött Boba? Az nem vergődés, ha peched van.

Egyrészt nem mondtam, hogy béna fütyi volt, csak hogy az egyéb képességeihez képest igenis gyengébb volt alternatív szerepben.

Nehezen tudod megmagyarázni, hogy csak pechje volt. Látványosan össze-vissza szerencsétlenkedett, már-már Jar Jar babérjaira tört.

Amúgy Boba sorsa nekem az egyik legnagyobb szívfájdalmam, mert egy kis könnyedségért és humorért komplett hülyét csináltak az egyik ikonikus karakterből... Az a jelenet egy "börleszkbe" illett volna, nem a SW-ba, de ez van, ezt kell szeretni. :)

Ja, szóval ami nem felel meg az érvnek, azt hagyjuk csak ki diszkréten. :P

Ez nem értem mire vonatkozik...

Jango mellesleg legyőzte Kenobit is, pont Boba segítségével, de gondolom ez sem égett bele a memóriájába.

Legyőzte Kenobi-t? Mert otthagyták Kamino-n? Vagy mert egy kis kitérőre és trükkre késztették a Geonosis felett? Ennyi erővel Qui-Gon is legyőzte Maul-t vagy Anakin Obi-t. Nem akarok ironizálni, de az nem "legyőzés" volt, hanem egy kis részsiker, egy pofon. Ehhez képest Jango-t lefejezték. Na őt tényleg legyőzték.

Másrészt, ha nincs esélye távol a klienstől, miért is hagyja közel menni a klienshez? Szerinted ha Jabba mellett van, akkor több esélye lett volna megvédeni? Pláne az ő fegyverarzenáljával, amivel még a drága pénzautomatáját is veszélybe sodorhatja.

Sajnos Fett nem volt látnok, és józan paraszti esze miatt, no meg az általad emlegetett tapasztalatai okán is valószínűleg veszélyesebbnek tartott egy az "elittestőrség" soraiban tömegmészárlást végző Jedi lovagot, mint egy félpucér, láncra vert kis csajt.

Lényegesen több esélye lett volna megvédeni, mert így semmi esélye nem volt, akkor meg lett volna. ;)

A fegyverarzenálja elég széles volt ahhoz, hogy ne robbantsa fel Jabba-t és magát (ha erre céloztál).

Nem volt látnok, épp ezért kellett volna a pénzautomata mellett maradni és védeni. Nem a bikinis playmate-en van a hangsúly, bmennyire is megindítja a fantáziánk. :D Amíg Boba kint erőlködött, addig kb. bki kinyírhatta volna Jabba-t. Amekkora felfordulás volt ott meg pláne. Leia-nak adatott meg ez a dicsőség, de én is odapofátlankodhattam volna (ha a környéken lettem volna) megtenni, mert senki nem védte közvetlenül. Az egyedüllétét is így értettem. Nyilván rengetegen zsibongtak körülötte, de láttuk mennyire megszakadtak, hogy segítsenek neki. ;)

Ha nem kezd el rá lövöldözni az egyik "elittestőr", még sansza is lett volna rá. Elvégre alig, hogy beröppent, máris lekötötte Luke figyelmét. Aztán valaki egy lézerágyúval a sarkára lőtt.

Már nem is mesterlövész, ez egyre jobb! És ezt miből szűrted le? Meg nyilván azt a bilit is azért tartotta a fején, mert az tuti nincs felszerelve mindenféle célzás segítő kütyüvel.

Azt meg csak csendben súgom meg, hogy megpróbált a sutyi dolgot is, csak közben katapultálták.

Ezért nem kell belefolyni a csata közepébe. Mert könnyen érheti "pech" az embert. Miért nem tudott felröppenni a "tetőre", ahol a madár se jár és szépen nyugodtan kilőni a célt? Annyi esze volt, hogy odament a lecsóba, aztán még sajnáljuk, hogy belefulladt? :)

Miért? Szerinted mesterlövész volt? Ha ilyen vénája lett volna, akkor azt csinálja amit előbb írtam. Pláne, ha még a technika is segítette. Egy mesterlövész nem repül oda közvetlen az ellenséghez. Próbálta sutyiban is? Annyira volt sutyiban, hogy Han bele tudott gabalyodni... Meg lehet nézni hogyan csinálta Jango Coruscant-on. Őt nem vágta hátba senki és nem azért, mert szerencséje volt, hanem mert nem is adott rá lehetőséget.

Amúgy, és ez durva feltételezés részemről, de szerintem Bobát alkalmazni, mint testőri feladatokat is ellátó egyén, valahol presztízskérdés is volt. Elvégre a Fett név valószínűleg elég híres volt a Galaxisban, Boba Vadernek is dolgozott (nem is egyszer, ahogy arra Vader célzott), egy ilyen embert értékes melletted tartani. Nem is kell feltétlen aktívan megnyilvánulnia, sokakban már az okot adhat a visszakozásra, hogy ott strázsál Jabba mellett.

Ebben van ráció. Ha épp nem volt jobb dolga, akkor ott lehetett mellette ezen okokból kifolyólag is.

Amúgy meg, a testőrök általában pontosan arra vannak kiképezve, amit Fett is művelt, közelharcra, illetve rövidtávú harcokra. Ők nem katonák, hogy "tömeges harcokban" vegyenek részt. A fegyverek, amiket a testőrök használnak nem mesterlövész puskák, se nem nagy tűzerővel bíró, viszonylag nagy hatótávolságú karabélyok. Pisztolyok és géppisztolyok alkotják arzenáljukat, amikkel csak rövid távra lehet pontosan lőni. Úgyhogy az, hogy "ő meg nem ért hozzá, mert egy fejvadász nem a nyílt és tömeges harcra van felkészítve" nem állja meg a helyét, mert egy testőr sincs erre kiképezve.

Ezt most akkor nem értem. Én is azt írtam, hogy nem a tömeges harcra vannak a testőrök, Boba mégis ebbe ment bele. Nem ért ehhez, mert egy fejvadász nem erre van kiképezve. Egy testőr sem, így szerinted se ért hozzá. A fegyverarzenálról meg pont azt írtuk, hogy volt ott minden jóság.

És általában az ember a titkát direkt a legpletykásabb őrökre bízza, nem a legmegbízhatóbbakra. Hát hogyne... És amikor már boldog boldogtalan erről beszél, akkor sem büntetjük meg a lepcses szájúakat, hadd terjesszék tovább az igét. :)

Nem hallottál még a pletykákról? Általában semmi nem úgy indul, hogy a legféltettebb titkomat elmondom vkinek, hogy az jól kikotyogja. Ez egyszerűen megtörténik "magától". Az a rancor nem volt egy nagy titok, többen tudtak róla, aligha maradhatott titokban. És kiknek volt legnagyobb esélyük tudni róla? Az őröknek. Én csak ennyit mondtam. Nem kell túldimenzionálni a témát. ;)

Azért pedig külön jár a pacsi, hogy Te is vágod a Mass Effect témát. ;):D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.