Ugrás a kommentre

4x11 - Kidnapped

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A múltkori drámai szál után kifejezetten jól esett most egy jóval könnyedebb, noha pörgős epizódot látni. Arról nem is beszélve, hogy Anakin, Obi-wan és Ahsoka már enyhén szólva hiányoztak, főleg így együtt szerepelve. :) Kira nagyon szép város, a togrutákról pedig én elég keveset tudok, így örültem az alábbi érdekességeknek:

Úgy tűnik a togrutáknál végre van egy kis ivari-kétalakúság, a férfiaknak nagy szarvaik, a nőknek pedig hosszú lekku-ik vannak. Végre a készítők nem csak az emberi anatómiát használva próbálják megkülönböztetni a nemeket egy fajnál. Engem enyhén szólva idegesített, hogy pl a Mon kalamári és gungan nők (amik mégiscsak hal, illetve béka-alapú fajok), melleket kaptak, csak azért, hogy megkülönböztessék őket a férfiaktól.

Köszi, ezeket nem is tudtam. :)

Ezek a kirosi madarak egy az egyben ugyanazok voltak, mint a convorok a Wasskahról, csak ezúttal új textúrát és színezést kaptak.

De most is aranyosak voltak. :D

Öööö......most akkor ez a sori innentől tök következetlen lesz? Még csak egy említés se sehol Krellről?????

Amúgy jó rész volt, önmagában tetszett végig, node mégiscsak egy történetről van szó ami közben azért baljós ha a szereplők "memóriatörlésen" mennek keresztül.

Itt nekem is hiányérzetem volt, de akad erre magyarázat:

Eltelhetett azóta némi idő, így már nem aktuális a téma annyira. Talán már ki is beszélték egymással, Anakin és Rex, csak korábban.

Ha a Krell szállal akarnak még valamit kezdeni, akkor azt célszerűbb később felemlegetni, amikor majd folytatni akarják, ahogy Donát is utalt rá.

És mindezek alapján lehetséges, hogy mégsem teljesen időrendben megy a sorozat.

Mire számítottál? Eddig is így volt. A Mortison történtek se kerültek szóba azóta.

A Mortis nem jó példa, mert az teljesen más sík, mint a történet egésze, egy spirituális szál, azt maximum csak a trilógia végén lehetett volna értelmesen értékelni a szereplők által, ami helyett csak jelentőségteljes pillantásokat kaptunk. Érdekes lesz, hogy veszik majd fel a szálat legközelebb a folytatáshoz emiatt is.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kira nagyon szép város, a togrutákról pedig én elég keveset tudok, így örültem az alábbi érdekességeknek:

Köszi, ezeket nem is tudtam. :)

Nincs mit, pláne mivel én is csak ebben az epizódban figyeltem meg ezeket a különbségeket a togruta nők és férfiak közt :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az alapkoncepció közel ugyanaz. :)

Legalább, mint az űrsikló és a tengeralattjáró: mindkettő olyan közegben mozog, amit ember kevésbé áll. Ezzel kifújt a "közel ugyanaz". Távolról sem ugyanaz!

A rész maga remek volt. Jó látni a togruták otthonát, egyik kolóniáját. Bár Shaak Ti valóban hiányzott, bár belegondolva, fölösleges lenne Ahsoka mellé. Még őt sem zavarta annyira, hogy ez "az ő népe", épp csak megemlítette a rész végén.

Nagyon tetszett a technika fejlődése. Nem csak, hogy egyre több mimikát tudnak a karakterek (Yularen utolsó felbukkanása óta sokat fejlődött, pedig most sem kapott sok szerepet), de kifejezetten tetszett a menetszélbe lobogó haj. Emlékszem, anno a Hidden Enemy epizódban zavart, hogy Anakinnak és Obi-Wannak nem lobogott a haja, mikor a robogón süvítettek. Talán említettem is, nem t'om, de a lényeg, hogy itt már hőseink haja bezony lobog. De amúgy is, hihetetlen részletgazdag ez az évad.

Az, hogy Krell nem került szóba, kérem, valószínűleg az epizód nem az előző részt követő napon játszódik, és könyörgöm, mikor dumáltak volna erről? Mikor lőnek rájuk? Mikor bombákat kergetnek? Ezt valószínűleg megtárgyalták a két rész között off-screen, mert úgy értelmes a dolog. Húsz perces epizódban ne is várhatok olyat, hogy majd egy ilyen triviális kérdést megtárgyalnak, amikor ötven perces epizódokban is magasról tesznek ilyesmikre. Jön majd a következő rész, ami ezzel foglalkozik, és csodás módon mindenki tudni fog mindenről, mint minden sorozatban.

Jók voltak az újdonságok, az orvlövész droideka, a zygerrianok, a Tecora, a BARC oldalkocsik (:)), a blixus, és maga Kiros világa is. Tetszett, hogy Obi-Wan ezúttal okkal gyengült meg, húznia kellett az időt, de mikor erre már nem volt szükség, egyből lenyomott mindenkit, aki csúnyán nézett rá. Az is bejövős, hogy úgy tűnik, a Phase II páncéloknál már minden klón a saját légiójának festését használja és nem csak a fókuszpontba került karakterek. Így véglegesítve lett az átmenet az ep2 és 3 között. Jó, hogy ilyen apróságokra is figyelnek. Már csak a zöld színt kéne visszarakni a lézerekbe. Aporpó, Boil, szegény, olyan egykének tűnt Waxer nélkül. Már nem is sütött el poént. :(

És Yoda utolsó mondata... hát most érzem azt először, hogy kezdünk az ep3 közelébe kerülni. De jó lenne már egy olyan történet szál is, amiben a Jedik foglalkoznak a Sith üggyel is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy újabb kitűnő részt láthattunk! Nekem nagyon tetszett. Számomra szinte minden új volt benne, hisz a képregényt nem ismertem.

Rögtön az elején meglepetés ért, mert a helyszín egy kolonizált világ én pedig azt hittem ez a togruták őshazája lesz. Jó volt pár szóban megismerni a főbb tulajdonságaikat, melyekkel tulajdonképpen el is helyezték a figurákat a sakktáblán. Sose tudtam hova tenni ezt a fajt, elképzelésem se volt milyenek lehetnek. Most kiderült: rendkívül civilizált, művészetet és békét szerető nép. Az építmények és belső terek mind erről a magas fokú kultúráról árulkodtak. Ez vajon általánosan jellemző a fajra, vagy csak erre a kolóniára? A nagy tudorok esetleg megválaszolhatnák ezt (akkor is ha EU-s a forrás :P ). De visszatérve a togruták jámborságára. Pont ideális a szeparatista megszállásra. Gondolom Dooku összejátszott a Zygerriaiakkal, és már előre lerendezték az egészet. A szeparatisták megjelenése és Dooku viselkedése annyira tipikus és tenyérbemászó, hogy szinte már gyomorforgató nézni. :sick: Még a végén a togruták hálálkodnak neki, hogy lesznek olyan kegyesek, és elhurcolják őket... A gróf ahogy Rohsti vállára teszi a kezét, és löki azt az ájtatos szövegét az nem semmi. :D

A Köztársasági oldaláról is vannak meglepetések. Vegyük mindjárt Yularent, aki kapott egy új rombolót. :) jó volt viszontlátni az öreget, mert azt hittem már végleg megragadt Coruscanton. Hála égnek tévedtem. Aztán ott voltak a klónok, akikre talán mondanom se kell, az előző szál óta másképp tekintünk. Volt is utalás az ott történtekre, bár elég burkolt de mégis észrevehető utalás. Az első ilyen Boil eltűnése, aki láthatóan felfelé vette az irányt a ranglétrán (legalább is nekem úgy tűnt), és immár Waxer nélkül volt kénytelen harcolni. A másik sokkal konkrétabb dolog, amikor a robbanás után Anakin és Ahsoka a sérült klónokkal foglalkoznak, igyekszenek rajtuk segíteni. Apró, ám de nagyon fontos jelenet ez, mert remek kontrasztot alkot az előzőekben látottakkal és talán a készítők azt akarták sugallni ezzel, hogy Krell elszigetelt eset csupán.

A főszereplőink újra egyesülnek ami nagyon jó volt! Még engem is meglepett mennyire jóleső érzés közös akcióban látni őket. :) Anakin és Ahsoka immár nagyon jól megértik egymást, bár a csipkelődés megmaradt. :)A bombák hatástalanítása kicsit a mozifilmre emlékeztetett, ott volt hasonló szitu. Be is ugrott azóta mekkora utat tettek meg ők ketten. Anakin sötét oldala ismét előjött, bár még nem tolakodóan. Ahogy a rabszolgákról lett a szó, azonnal bedurvult. Mekkora jelenet volt már amikor elveszi az Erővel Obi holokivetítőjét és összetöri? Vagy amikor D'Nar nyakához tartja a kardot? Ha Ahsoka nincs ott, akkor biztos ki is nyírja. Ezek elég Vaderes momentumok voltak, de nagyon ültek. A későbbiekben még több durvulást várok tőle. A Zygerri hajó elleni akció nagyon látványos volt, ahol ismét láthattuk mire képesek a Jedik.

Meg kell még emlékeznem Obi-Wan -ról, akinek ez volt az első komolyabb feltűnése az évadban. Bár most csak a homokzsák szerepét osztották rá, de azt nagyon jól játszotta. :D Tetszett ahogy húzta az időt D'Nar -al, aki volt olyan hülye, hogy bedőljön neki. Az remek jelenet volt amikor a Zygerri rájött, hogy átverték. :D

Az epizód lezárása is elég baljósra sikeredett, ahol is Yoda elég fontos mondatot mond ki: "A rabszolgaság az egyik eszköze a sithek felemelkedésének." És ez nem csak a telepesekre értendő, hanem a klónokra is szerintem. De ez egy másik epizód története lesz. :) Mindenesetre izgatottan várom a folytatást, és természetesen eszem ágában sincs elolvasni a képregényt. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Legalább, mint az űrsikló és a tengeralattjáró: mindkettő olyan közegben mozog, amit ember kevésbé áll. Ezzel kifújt a "közel ugyanaz". Távolról sem ugyanaz!

Hagyjuk már megint ezeket a szélsőséges megnyilvánulásokat. Mindkettő tud függőleges és vízszintes irányban is mozogni, így értettem a "közel ugyanazt" és ezt te is jól tudod. Azt nem mondom, hogy mind a kettő tudja forgatni a hajtóművét, mert Llew ezt okosan megmagyarázta, hogy mi a különbség, de a laikusok számára a lényeg, azaz, amit leírtam, ugyanaz marad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rögtön az elején meglepetés ért, mert a helyszín egy kolonizált világ én pedig azt hittem ez a togruták őshazája lesz. Jó volt pár szóban megismerni a főbb tulajdonságaikat, melyekkel tulajdonképpen el is helyezték a figurákat a sakktáblán. Sose tudtam hova tenni ezt a fajt, elképzelésem se volt milyenek lehetnek. Most kiderült: rendkívül civilizált, művészetet és békét szerető nép. Az építmények és belső terek mind erről a magas fokú kultúráról árulkodtak. Ez vajon általánosan jellemző a fajra, vagy csak erre a kolóniára? A nagy tudorok esetleg megválaszolhatnák ezt (akkor is ha EU-s a forrás :P ). De visszatérve a togruták jámborságára. Pont ideális a szeparatista megszállásra. Gondolom Dooku összejátszott a Zygerriaiakkal, és már előre lerendezték az egészet. A szeparatisták megjelenése és Dooku viselkedése annyira tipikus és tenyérbemászó, hogy szinte már gyomorforgató nézni. :sick: Még a végén a togruták hálálkodnak neki, hogy lesznek olyan kegyesek, és elhurcolják őket... A gróf ahogy Rohsti vállára teszi a kezét, és löki azt az ájtatos szövegét az nem semmi. :D

Szép írás lett Ody, grat :clap:

Én valahogy soem tudok ilyen összeszedetten írni egy részről.

Ami a Togrutákat illetti, én csak annyit tudok róluk, amennyit még a nyáron itt összefoglaltam...oké, oké igazából csak lefordítottam a wookipediás lapjukat

Gyakorlatilag a szöges ellentétei az EU-s Shili togruták, a TCW-s kirosiaknak. Persze lehet, hogy a kirosiak pont ezért hagyták el az otthonukat :D

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bár volt Rex és a 212-esek is Boilllal!, (Természetesen) Krell-ről sem párbeszéd, se semmi.

Én tudtam, hogy ez lesz. De erről ennyit.

Miért mit vártál? Egy 22 perces epizódban nincs idő ilyenre. Bár alább leírtam, hogy szerintem volt utalás az előző részekre.

Az nem jött be, hogy Obi-wan-t ilyen gyengének állították be egy ökölharcban.

Ugye ezt nem gondolod komolyan? :) Obi-Wan hagyta magát...

A csata végén, ahogy arra már számítottam, Obi-Wan Kenobi Boillal beszélt, aok más választásuk nem nagyon volt a készítőknek azok után, hogy Waxer meghalt a Carnage Of Krellben, a képregényben viszont ő szerepelt, de sok különbség nincs a két jelenet között.

Ellenben ez arra lehet bizonyíték, hogy immár lineárisan halad a történet és külön piros pont, hogy az ilyenekre figyelnek.

Tetszett Anakin Skywalker reakciója, amikor megpillantotta, hogy a parancsnok egy zygerriai. Lehet, hogy egyesek szerint egy kicsit túlreagálja a dolgot, vagy úgy érzik, hogy ez már sok, de én valahogy együtt érzek vele, mert hasonló ellenszenvvel viszonyulok a rabszolgatartás és az emberkereskedelem gondolatához. Obi-Wan és Ahsoka beszélgetése is megmaradt, ám ezúttal egy kicsit korábban sütötték el. Akaratlanul is eszembe jutott a The Clone Wars mozifilm, ahol Anakin elég világossá tette Ahsoka számára a sivatagban, hogy esze ágában sincs a múltjáról beszélni vele.

Anakin reakciója szerintem abszolút nem eltúlzott! Ő is és az anyja is rabszolga volt, mely intézmények az összes sanyarúságát köszönheti. Még szép, hogy elönti a düh. Anakinról beszélünk!! :cool: Az Anakin múltjára vonatkozó utalás viszont nagy bejött. Ahsoka végre megtudott egy fontos dolgot mestere múltjából. Bár érdekes mód nem igazán lepődött meg rajta.

arról nem beszélve, hogy egy fél pillanatra még egy teljesen megváltoztatatlan momong is szerepelt.

És ez miért baj? :) Befogták őket.

Ja és miért már megint Plo Koon kapott szerepet????????? Ha valamikor, most igazán adhatta volna Filoni valamelyik másik Mesternek azt az egy sort. Nem is tudom....például Shaak Ti-nek? :angry:

Mert Filoni Plo Koon buzi. :D Ez a magyarázat.

Öööö......most akkor ez a sori innentől tök következetlen lesz? Még csak egy említés se sehol Krellről?????

Amúgy jó rész volt, önmagában tetszett végig, node mégiscsak egy történetről van szó ami közben azért baljós ha a szereplők "memóriatörlésen" mennek keresztül.

Jajj istenkém... Dzséjt már jól leírta, de azért ne legyél már ennyire képzelőerő nélküli. :D De én elképzeltem a párbeszédet. Folyik az üldözés, majd Rex rádión odaszól Kix -nek:

"-Mekkora g*ci volt ez a Krell nem?

- De! A fene vinné az emlékét is.

- Ja. Haladjunk."

Vége. Szuper lett volna. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

El lehet bagatelizálni a jelenetet, de azért jediként nagy hangsúlyt kapott volna az egész Krell ügy. Számomra ez így komolytalan. De persze lehet, hogy csak én támasztottam a kelleténél nagyobb jelentőséget az egésznek.

És miből gondolod, hogy nem kapott elég nagy hangsúlyt ez az ügy? Mert most nem arról szólt a történet?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

...azt akarták sugallni ezzel, hogy Krell elszigetelt eset csupán...

Ezt komolyan leírtad? :)

Ezzel most magadat nyugtatod, vagy a klónokat, vagy kit?

Persze, hogy elszigetelt eset volt!

És a klónok nem vonnak le ebből messze menő következtetéseket és általánosításokat a Jedikkel szemben, mert normális emberek.

Nem az itteni pátyolgatós jelenet itt az utalás. Ehhez nem kell utalás.

Ez a Jedi trió és a Jedik 99,9%-a jó fej.

Volt aki felhozta Mortis-t, hogy a sokatmondó (semmitmondó) tekinteteken kívül elkelt volna a következő részben egy kis magyarázat.

Ebben a részben méginkább elkelt volna. Csak egy kicsi.

De nem vagyok naív, én is kiismertem már magam az alkotók szokásain és abban túlságoasan benne a van a "tiszta vizet a pohárba/ami volt elmúlt".

Régen egy Nahdar Vebb halált "kivezetett" Yoda, hogy "erővel erőre egy Jedi nem felelhet bla-bla-bla."

Most meg semmi, hajrá rabszolgaság!

Na. Ha nem sütne a visszavágás görcsös akarása az írásodból, akkor még talán komolyan is venném. :D

Igen, komolyan írtam alább.. A jedik 99,9 %-a jó fej? Ezt miből gondolod? Épp ez az, hogy nem biztos... És utalás is volt az előző szálra csak észre kell venni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És miből gondolod, hogy nem kapott elég nagy hangsúlyt ez az ügy? Mert most nem arról szólt a történet?

Pontosan. Nincs folytatása a történetnek illetve az eseményeknek. Mintha a klónok minden ilyen esetben nyugodtan rátámadhatnak a jedi tábornokokra, vagy éppen a jedik félvállról vennék Krell őrületét. Nincs semminek se következménye. Talán lesz majd valamikor, néhány bratyizás, meg harcmezőkön való andalgás után. Aztán egyszer csak ott lesz a 66-os parancs. :S
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pontosan. Nincs folytatása a történetnek illetve az eseményeknek. Mintha a klónok minden ilyen esetben nyugodtan rátámadhatnak a jedi tábornokokra, vagy éppen a jedik félvállról vennék Krell őrületét. Nincs semminek se következménye. Talán lesz majd valamikor, néhány bratyizás, meg harcmezőkön való andalgás után. Aztán egyszer csak ott lesz a 66-os parancs. :S

Biztos visszatérnek még rá, de most más történet kezdődött el. Nincs ebben semmi felfoghatatlan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg kell még emlékeznem Obi-Wan -ról, akinek ez volt az első komolyabb feltűnése az évadban. Bár most csak a homokzsák szerepét osztották rá, de azt nagyon jól játszotta. :D Tetszett ahogy húzta az időt D'Nar -al, aki volt olyan hülye, hogy bedőljön neki. Az remek jelenet volt amikor a Zygerri rájött, hogy átverték. :D

Érdekes, hogy ez mennyi embert megtévesztett itt. :) Pedig annyira nyilvánvaló volt, Obi még bíztatta is magában Anakint, hogy siessen, gondolom, annyira nem tetszett neki ez a homokzsák-szerep. :D De Obi-t dicséri, hogy zokszó nélkül hagyta magát püföltetni a cél érdekében. :)

Anakin reakciója szerintem abszolút nem eltúlzott! Ő is és az anyja is rabszolga volt, mely intézmények az összes sanyarúságát köszönheti. Még szép, hogy elönti a düh. Anakinról beszélünk!! :cool: Az Anakin múltjára vonatkozó utalás viszont nagy bejött. Ahsoka végre megtudott egy fontos dolgot mestere múltjából. Bár érdekes mód nem igazán lepődött meg rajta.

Szerintem is jó ötlet volt egy rabszolgatartó szeparatistát behozni a képbe, így olyasmi miatt lehetett dühös Anakin, ami nagyon is érthető, és Ahsoka számára is valahol elfogadható, így megmarad a bizalom és a jó kapcsolat kettőjük között. Őszintén szólva, én nem számítok olyasmire, hogy összevesznének, a lány másképpen fog eltűnni a sorozatból, bár ez csak megérzés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az, hogy Krell nem került szóba, kérem, valószínűleg az epizód nem az előző részt követő napon játszódik, és könyörgöm, mikor dumáltak volna erről? Mikor lőnek rájuk? Mikor bombákat kergetnek? Ezt valószínűleg megtárgyalták a két rész között off-screen, mert úgy értelmes a dolog.

Biztos visszatérnek még rá, de most más történet kezdődött el. Nincs ebben semmi felfoghatatlan.

Kissé ellentmondásos, hogy az Umbarán történtek kiemelten fontosnak tartjátok, de ha valaki éppen ez miatt várna valami fél mondatos utalást, vagy kapcsolódási pontot Anakin vissztrése kapcsán, akkor meg elbagatellizáljátok a kérdést, hogy nem volt rá idő, képzeljük el, vagy majd egyszer visszatérnek rá. Persze lehet, de ha már ekkora jelentőségű ügynek állították be, rááldoztak négy részt, akkor nem 5-10 rész múlva kéne rá esetleg visszautalni, hogy volt ott valami jedis gubanc, most akkor vigyük kicsit tovább.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, hogy ez mennyi embert megtévesztett itt. :) Pedig annyira nyilvánvaló volt, Obi még bíztatta is magában Anakint, hogy siessen, gondolom, annyira nem tetszett neki ez a homokzsák-szerep. :D De Obi-t dicséri, hogy zokszó nélkül hagyta magát püföltetni a cél érdekében. :)

Azért D'Nar párszor jól a földhöz csapkodta. :D A vége felé már biztos elege volt az egészből.

Szerintem is jó ötlet volt egy rabszolgatartó szeparatistát behozni a képbe, így olyasmi miatt lehetett dühös Anakin, ami nagyon is érthető, és Ahsoka számára is valahol elfogadható, így megmarad a bizalom és a jó kapcsolat kettőjük között. Őszintén szólva, én nem számítok olyasmire, hogy összevesznének, a lány másképpen fog eltűnni a sorozatból, bár ez csak megérzés.

Én csak azt nem értem, hogy a tanács miért nem állította le Anakint az ügyről? Tudhatták, hogy ez a szokásosnál jobban érinti a fiút. Bár a lovagoknál efféle megkülönböztetés eddig se volt divat. :)

Kissé ellentmondásos, hogy az Umbarán történtek kiemelten fontosnak tartjátok, de ha valaki éppen ez miatt várna valami fél mondatos utalást, vagy kapcsolódási pontot Anakin vissztrése kapcsán, akkor meg elbagatellizáljátok a kérdést, hogy nem volt rá idő, képzeljük el, vagy majd egyszer visszatérnek rá. Persze lehet, de ha már ekkora jelentőségű ügynek állították be, rááldoztak négy részt, akkor nem 5-10 rész múlva kéne rá esetleg visszautalni, hogy volt ott valami jedis gubanc, most akkor vigyük kicsit tovább.

Szóval akkor most már az évad végéig erről kellene szólnia a sorozatnak? Így is négy részes volt az Umbara szál, szerintem nem bírt volna el többet egyszerre. Azt se értem miért baj az, hogy ha később esetleg visszatérnek rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval akkor most már az évad végéig erről kellene szólnia a sorozatnak? Így is négy részes volt az Umbara szál, szerintem nem bírt volna el többet egyszerre. Azt se értem miért baj az, hogy ha később esetleg visszatérnek rá.

Sarkítgatunk, sarkítgatunk? :) Senki nem ezt mondta, de ha már ekkora ügyet csináltak belőle, akkor mondjuk a bevezetőbe befért volna annyi, hogy az Umbarán történtek kivizsgálása mellett/helyett a jedi tanácsnak/Yoda mesternek/Rexéknek, vagy akárkinek újabb feladattal kellett szembenéznie.

Vagy bomba hatástalanításkor Rex vagy Cody megjegyezhette volna, hogy a szakasz készen áll, Anakin meg válaszolhatott volna, hogy ő nem Krell, hogy a háttérből nézelődjön, aztán elrohant volna.

Mert így úgy tűnik, mint ha nem is tudnának róla. Visszatérés meg nem baj, hanem pont kéne, csak nem 10-20 rész múlva, hanem mielőbb, mert folytatás nélkül semmit nem ért.

Szerintem nem kevésbé ellentmondásos mint a Shadow Warrior-féle hirtelen gungan átpártolás.

Az, hogy a történetek ellentmondásak, vagy Ody-ék hozzáállása egy-egy kérdéshez, az két külön dolog.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sarkítgatunk, sarkítgatunk? :) Senki nem ezt mondta, de ha már ekkora ügyet csináltak belőle, akkor mondjuk a bevezetőbe befért volna annyi, hogy az Umbarán történtek kivizsgálása mellett/helyett a jedi tanácsnak/Yoda mesternek/Rexéknek, vagy akárkinek újabb feladattal kellett szembenéznie.

Vagy bomba hatástalanításkor Rex vagy Cody megjegyezhette volna, hogy a szakasz készen áll, Anakin meg válaszolhatott volna, hogy ő nem Krell, hogy a háttérből nézelődjön, aztán elrohant volna.

Mert így úgy tűnik, mint ha nem is tudnának róla. Visszatérés meg nem baj, hanem pont kéne, csak nem 10-20 rész múlva, hanem mielőbb, mert folytatás nélkül semmit nem ért.

Az, hogy a történetek ellentmondásak, vagy Ody-ék hozzáállása egy-egy kérdéshez, az két külön dolog.

Jó.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alapjáraton nem volt semmi extra az epizódban, átlagosan jó volt, viszont a tény, hogy végre újra együtt akciózott a 3 főszereplő, - amire a nem éppen ma vetített Citadel-trilógia óta nem volt példa - rengeteget dobott rajta.

Bár nem szerepeltek túl sokat (egyelőre), nagyon örültem a togruták felbukkanásának, mivel azon kívül, hogy az egyik kedvenc fajom ebben az univerzumban, régóta érdekelt, milyen is a kultúrája Ahsoka népének. Tetszett, amit láttam, az épületek montralokra emlékeztető kialakítása nagyon hangulatos látványelem volt, ahogy maga a Kiros is. Remélem, azért a sorozat folyamán a Shilit is megismerhetjük majd. Ami még bejött, szintén a togruták kapcsán, hogy hihetetlenül részletesen kidolgozták őket, nem láttam két azonos, de még csak nagyon hasonló személyt sem (amit azért egy rodiai, twi'lek, weequay, mon calamari, stb. faj esetében nemigen mondhatok el). Eltérő montral és lekku formák, minták, színek, változatos bőrszínek, szemszínek... minden. :clap: Az emberen kívül talán még nem is láthattunk ennyire részletgazdag fajt, már ami a külső megjelenést illeti. Úgyhogy ez nagyon tetszett az epizódban, remélem a további 2 részben komolyabb szerepet is kapnak. Egyébként fájdalmas a hasonlóság a Ryloth-on történt eseményekhez képest, ahol a szakadárok hasonló módon hurcolták el a lakosokat rabszolgának.

Dats D'Nar tipikus barbár senkiházi a kis pink "baglyával" érdekes látványt nyújtott. Antipatikusság terén meg sem közelíti Krellt, de ettől függetlenül fénykardélre való figura.

Anakin... nem írom le századjára is, hogy nem épp a kedvenc karakterem (csak megtettem, na mindegy :D ) de, ezúttal nem csodáltam ezt a fajta agresszív és bosszúszomjas viselkedést - akármennyire is idegeneknek kéne lennie ezeknek az érzéseknek egy Jeditől -, mivel ez az egész rabszolgás téma komoly sebeket tépett fel nála, amit aligha intézne el egy vállrándítással bármely hasonló cipőben járó illető. Ha nincs ott Ahsoka, amikor elkapták D'Nart, szinte biztos, hogy Anakin meglékelte volna a zygerriai fejét. Jó, hogy tovább pedzegették ezt az "Anakin - sötét oldal" témát, bár láthattunk már ennél durvább kirohanásokat is kevesebbért (Poggle).

Ahsoka felbukkanásának is ideje volt már így... 7 rész után, ha az umbarai 1 másodpercét nem számoljuk (ennyi kimaradással egyébként rekordot döntöttek), remélem nem akarnak ebből rendszert csinálni, mert morcos leszek. :nana: Az Obi-Wannal való beszélgetése jó jelenet volt, de ami igazán tetszett, amikor akcióba lendült. Nem semmi, amilyen fürge és profi akrobatikát lenyomott. :o

Obi-Want se vitték túlzásba a készítők, úgyhogy örültem, így majdnem fél évad után, hogy végre hús-vér szereplőként is debütált. És milyen szerepben... az első néhány ütés után már leesett, hogy csak elvonta D'Nar figyelmét, ennyire egy Jedi sem amatőr, nem hogy Obi-Wan Kenobi. Hihetetlen egy figura. :cool:

Egyébként jó volt a párhuzam, amit a mozifilmmel szemben állítottak, Obi-Wan figyelemelterelése és Ahsokáék bombahatástalanítása kapcsán. De Yularen felbukkanása is jó pont, valahogy ő sem volt túl aktív karakter mostanság. Az, hogy a Krell-esetről nem beszéltek egyáltalán nem zavaró. Mivel valószínűleg nem közvetlenül az umbarai események után járunk, már bőven megbeszélhették ezt képernyőn kívül. Én még egyszer nem láttam a szereplőket wc-re menni, de ebből nem fogok arra következtetni, hogy mindenkinek székrekedése van. :P Remélem érthető a sarkítás. Majd ha ismét téma lesz, nyilván kiderül a Jedik álláspontja, illetve az esemény további hatása az érintettekre, de ebben az epizódban semmi helye nem volt.

Összességében átlagosan jó volt rész volt, a könnyedebb, kalandosabb fajtából, de bőven ideje volt már egy ilyennek ezzel a trióval.

Mivel meguntam a Web-DL-re való várakozást, 720p-ben néztem meg, ami sajnos tele volt pixelhibákkal, ennek ellenére, a látvány szokásosan színvonalas volt a legapróbb részletig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ami a Togrutákat illetti, én csak annyit tudok róluk, amennyit még a nyáron itt összefoglaltam...:

http://kaminopedia.wikia.com/wiki/Togruta ...oké, oké igazából csak lefordítottam a wookipediás lapjukat

Ezt te írtad/fordítottad? Grat hozzá!

Akadt, amit nem tudtam, úgyhogy kösz, hogy betetted. :peace:

Gyakorlatilag a szöges ellentétei az EU-s Shili togruták, a TCW-s kirosiaknak. Persze lehet, hogy a kirosiak pont ezért hagyták el az otthonukat :D

Ha azt nézed, az ember, mint faj sem egysíkú. Én a togrutáknál is könnyen el tudom képzelni ezt a fajon belüli kulturális változatosságot. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Biztos visszatérnek még rá, de most más történet kezdődött el. Nincs ebben semmi felfoghatatlan.

Nem akarok nagyon ezen az ügyön lovagolni de gondolj bele, milyen lett volna akkor amikor az EP III-ban miután Anakin jelentett volna Windunak Palpi mibenlétéről, a lila kardforgató csupán félvállról ennyit szólt volna:

-Relax ifjú Skywalker. Ne is törődj vele, gyere inkább üljünk be egy pofa koréliai sörre Dexterhez. Aztán elmegyünk pár droidot aprítani, aztán majd a háború után visszatérünk erre a kis ügyre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hagyjuk már megint ezeket a szélsőséges megnyilvánulásokat. Mindkettő tud függőleges és vízszintes irányban is mozogni, így értettem a "közel ugyanazt" és ezt te is jól tudod.

A helikopter is. ;)

Kissé ellentmondásos, hogy az Umbarán történtek kiemelten fontosnak tartjátok, de ha valaki éppen ez miatt várna valami fél mondatos utalást, vagy kapcsolódási pontot Anakin vissztrése kapcsán, akkor meg elbagatellizáljátok a kérdést, hogy nem volt rá idő, képzeljük el, vagy majd egyszer visszatérnek rá. Persze lehet, de ha már ekkora jelentőségű ügynek állították be, rááldoztak négy részt, akkor nem 5-10 rész múlva kéne rá esetleg visszautalni, hogy volt ott valami jedis gubanc, most akkor vigyük kicsit tovább.

Egy 24-ben felrónám. Egy Lostban is felrónám. Stb. Ezek olyan sorozatok, amelyek epizódjai vagy egy napon játszódnak, vagy egymás utáni napokon. Pl. Oldi példája ezért baromság. Mert itt nem egymás utáni percekben, órákban, mi több, szerintem még csak nem is napokban játszódnak az események. Két rész között hetek is eltelhetnek, és ezzel a holtidővel ez a sorozat nem foglalkozik. Sose foglalkozott, soha nem is fog. Mindig a cselekményen volt a hangsúly, nem az unalmas csacsogáson. Korábbi események mindig csak akkor jönnek elő, amikor újra hasonló esemény történik. Például Rodia pálfordulásának csak részekkel később lett hozadéka, addig viszont Ono bácsi olyan vígan ücsörgött ott a háttérben, mint aki nem is állt soha a szeparatisták oldalára. Vagy ott van Coruscant megtámadása, Toydari helyzete, vagy maga Sidious, akit a Jedik még csak nem is keresnek az ep2 óta. És a többi. De ez így megy minden ilyen jellegű sorozatban, ahol részről részre vagy történetszálról történetszálra élnek. Ilyen a Doctor Who, a Stargate, a Terra Nova, a CSI, az NCIS, stb... stb... stb... Ezekben is csak akkor foglalkoznak az előzőek fontos kérdéseivel, ha újra aktualitása lesz (vagy akkor sem). Márpedig valamivel komolyabb sorozatok. Az, hogy ti egy teljesen más jellegű sorozatnak akarjátok beállítani a TCW-t, az nem a sorozat hibája. Szóval nem várom el közvetlen a következő részben, mert ilyen a sorozat jellege. De elvárom, hogy legyen még róla szó a későbbiekben.

És majd felrovom a Krell ügy hiányát, ha a sorozat végéig egyáltalán nem kerül többet szóba. De ez sajnos csak a sorozat végén fog kiderülni, mert jövendőmondó még nem vagyok.

Nem akarok nagyon ezen az ügyön lovagolni de gondolj bele, milyen lett volna akkor amikor az EP III-ban miután Anakin jelentett volna Windunak Palpi mibenlétéről, a lila kardforgató csupán félvállról ennyit szólt volna:

-Relax ifjú Skywalker. Ne is törődj vele, gyere inkább üljünk be egy pofa koréliai sörre Dexterhez. Aztán elmegyünk pár droidot aprítani, aztán majd a háború után visszatérünk erre a kis ügyre.

De az egymás után következő esemény, jó, ha egy óra eltelt közben. Itt meg napok vagy hetek teltek el. Nem ugyanaz! Azalatt egész konferenciát is tarthattak az ügyben. Aztán most jött a meló, mással kellett foglalkozni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De az egymás után következő esemény, jó, ha egy óra eltelt közben. Itt meg napok vagy hetek teltek el. Nem ugyanaz! Azalatt egész konferenciát is tarthattak az ügyben. Aztán most jött a meló, mással kellett foglalkozni.

Ne az időt nézd, hanem a dolgok súlyosságát.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na. Ha nem sütne a visszavágás görcsös akarása az írásodból, akkor még talán komolyan is venném. :D

Igen, komolyan írtam alább.. A jedik 99,9 %-a jó fej? Ezt miből gondolod? Épp ez az, hogy nem biztos... És utalás is volt az előző szálra csak észre kell venni.

Azt aláírom, hogy nem ennek a résznek kellett volna lenni az előző 4 rész kimagyarázásának.

Ez egy új dolog.

Hanem annak magának a 4 résznek kellett volna valami megoldást találni a végén.

Hát 4 rész, az négy rész kérem!

Ez a rabszolgás és pl.: Nightsisters is csak 3-at kapott, pedig a történet ezeknél sem foglalható össze 2-3 szóban.

Az umbara középső két részét kicsit máshogy kellett volna felépíteni és akkor talán lett volna 2 perc(nem több), a záróepizódban.

Így hogy nem került bele, gyanítható, hogy jegelik még sokáig (lásd Zillo), vagy ennyi volt. "Keressünk utalásokat".-mint te Ody.

Ügyesek vagyunk találunk mi, csak -és utálom ezt kimondani- de ez egy gyerekeknek szánt sorozat(messze nem az!).

De velük mi lesz?

Bár talán pont ők azok, akiket símán megvesznek kilóra egy ilyen új résszel, mint ez a Kidnapped;

"végre Ani-Obi-Ahsoka-kalandok-szörnyek-droidok-egyértelmű gonoszok."

És mehet Krell, meg Zillo meg Mortis a sunyiba.

Azt továbbra is tartom, hogy nem mindig gazdálkodnak jól a 22 perccel és néha azzal sem, hogy hány résznek kell lennie egy történetnek.

Valaki írta, hogy a Kidnapped is csak az első darabja egy hat részes történetnek.

Kezdhetünk aggódni, hogy össze lesz csapva a vége ennek is?

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó rész volt. Az előttem szólók nagyjából leírták a lényeget, sok újat nem tudok hozzátenni. Kíváncsi vagyok a szerelmemre a következő részben (nyugi Darth Sky nem veszem el tőled) csak vicc még mielőtt valaki komolyan venné. :P

Szerkesztve: - Ben
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az, hogy a történetek ellentmondásak, vagy Ody-ék hozzáállása egy-egy kérdéshez, az két külön dolog.

:pfff: Nem kéne már fáradtan fórumoznom, mert ilyenkor csak felületesen olvasom el a hsz-okat.

Arra akartam kilyukadni hogy szerintem a Shadow Warriosr-os gungen pálfordulat sokkal nagyobb hiba mint ez a levegőben lógó Krelles ügy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.