Ugrás a kommentre

Születésnapi nyereményjáték - Eredményhirdetés!


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A születésnapi játékunk során a kvíz mellett egy sokkal kreatívabb játékot is hirdettünk, melyre verseket és novellákat küldhettetek be. Ma pedig, hosszas tanakodás után a zsűri meghozta a döntést. Előtte azonban el kell mondanom, hogy összevontuk a verseket a novellákkal, mert összesen két vállalkozó szellemű rajongó volt, aki verssel próbálkozott. wink.gif Tehát csak egy nyertesünk lesz.

 

A pályázók kihasználták a sok téma nyújtotta lehetőséget, úgyhogy a Star Wars univerzum mindegyik korszakából kaptunk egy-egy érdekes történetet. A zsűri szavazatai alapján egy olyan történet került ki győztesként, mely a Baljós árnyak előtti időkben játszódik. Ez pedig nem más, mint Ayamarus Vérvörös homok című novellája! smile.gif Gratulálok a zsűri nevében is! Ayamarus nyereménye egy 2000Ft értékű kupon, melyet az order66.hu webáruházában lehet beváltani és egy póló! A részleteket e-mailben küldjük majd el. smile.gif

 

A nyertes novella, a Vérvörös homok ide kattintva letölthető! smile.gif

 

Köszönjük szépen mindenkinek a részvételt, akik most nem nyertek, ne keseredjenek el, mert biztos jövünk még játékokkal és nyereményekkel a jövőben! smile.gif És köszönöm a segítséget a zsűri tagjainak, Giának, Sisinek és Kither Deckelnek!

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.