Majd Ortis beszámol, vasárnap Szolnokon voltunk, Nolcsi utószülinapi ajándéka a repülősmúzeum megtekintése volt.
(azért Ortis, mert ő tudja megmondani, Nolcsinak mik jöttek be legjobban)
De a gyerek lelkesedéséről mesélek. Mikor odaértünk, már fent volt. Az út nagy részét ugyanis átaludta. Én naívan úgy képzeltem, h megérkezünk, eszünk, aztán bemegyünk. De hát Anya tervez, Nolcsi végez. Ugyanis ahogy bekanyarodtunk a parkolóba, Nolcsi azonnal kiszúrta a gépeket amik kilátszottak a kerítés felett. És ahogy apum kinyitotta a kocsi ajtaját, Nolcsi beközölte: Megyünk repülő, jó? - és már indult is! Ortis nem győzött futni utána. Én legközelebb már a volt kormánygép feljáróján láttam viszont.
A másik ami aranyos volt, mikor ebbe a bizonyos kormánygépbe vagy harmadszor ment fel a fiam. Nagypapija kísérte. Előttük pár külföldi ment fel, és mentek a pilótafülke felé - ami amúgy zárva volt. - Nolcsi elvágtatott mellettük, és közölte: EZ A PILÓTAFÜLKE! Apukám majd behalt a nevetéstől.
Hazafele pedig a Ferihegyi repülőtér leszállópályájának végére mentünk, ahol megnéztünk 4-5 leszállást. Nolcsi teljesen elhült, hogy a gépek milyen hangosak valójában!