Ugrás a kommentre

Lada

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    791
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

Lada összes hozzászólása

  1. Én most eléggé máshogy látom ezt, mint Zééé, pedig hasonló "anyagokkal" építkezem a témában. Annak okait, hogy miért éreznek így az emberek a prequel irányába, azt értem, de nem tudok egyet érteni vele. Ugyanis képesnek kellene lenniük az embereknek látni azt, amit mi látunk, vagyis hogy a Saga egy kerek egész lett minden hibájával együtt. Ez persze elsőre nagyképűnek tűnik, pedig erről szó sincs. Az értékek ott vannak az egész Sagaban, csak a többség ezeket nem aknázta ki. Feláldozták a megértést az "újra gyerek akarok lenni" oltárán. Erről nem a prequel tehet, és nem is Lucas, aki elég tökös volt ahhoz, hogy kitartson az elképzelése mellett. És ebben azért vagyok biztos, mert az elmúlt 15 évben sokunk sok időt fordított arra, hogy utána járjon a részleteknek. Egy haszna volt a sok fikának: még jobban utána néztünk a dolgoknak. Én 99-ben, 2002-ben és 2005-ben is bíztam az új részekben, mielőtt bemutatták őket, mert Lucas megalapozta a bizalmamat az OT-vel. Persze, nekem is más elképzeléseim voltak az új részekről azelőtt, de szerettem volna érteni az okokat. Biztos emlékeznek a régebbiek az olyan véleményekre, mint hogy "lehet az a baj, hogy felnőttem". Nem, nem az a baj, hanem az hogy se gyerekként, se felnőttként nem vette a fáradtságot arra, hogy megértse, hogy mi van a felszín alatt, és inkább a filmeket bélyegzi meg. Ebből pedig az a jelenség születik, amikor a prequelnek felrónak olyat, amit az OT-nál is fel lehetne, de azt meg nem veszi észre. Merem állítani, hogy az emberek nagy része az OT-val sem volt soha tisztában. Ezt azért gondolom így, mert jó pár embernél bepróbálkoztam már egy-két részlettel a filmekből, és meglepetésemre alapvető dolgokkal nem voltak tisztában. Összefoglalva: amikor az említett jelenségekkel találkozom, a 20 évvel ezelőtti számtech tanárom kissé nyers szavai jutnak eszembe: "Nem hülye vagy ehhez, fiam, hanem alkalmatlan."
  2. Lada

    EPVII spoileres topic

    Én már 95-ben vártam az új részeket, amikor is kiadták a Trilógiát vhs-en. Aztán jött az SE kiadás, Cinema lesifotók, 98-ban meg már a netről követtem az eseményeket. Gyakorlatilag egy tíz éves időszakot mengtöltöttek az új részek izgalmas várakozással számomra.
  3. Lada

    A szereplők

    Szerintem pont azt történik, amit J.J. Abrams mindig is tesz a filmjeivel: jól álcázza. Nem lennék meglepődve, ha ez a sok baromság az ő ötlete lenne, hogy amennyire lehet, távol tartsa a népet az igazságtól. Örülök is neki, lepjen meg a bemutatón.
  4. Lada

    Halhatatlanság-Hallhatatlanság

    Egyáltalán nem lehet tudni, hogy milyen sűrűn beszéltek. A legvalószínűbb - de ez is csak feltételezés - , hogy Polis Massán beszélgettek az ep2-es Qui-gon kiabálás óta. Vajon, ha Yoda már korábban beszélgetett Qui-gonnal, akkor miért nem jelezte ezt a veszélyben lévő jedi-rendnek, hogy van egy ilyen vadi új dolog az Erőben? Ez a nem kellene, hogy eltűnjön a testük miért probléma az elméletemben? Alapvetően nem oszt nem szoroz. Vadernek egy kérdőjel, Luke-nak pedig visszacsatolás, hogy a mesterei egyesültek az Erővel. És hogy nagyobb lesz az ereje, ha meghal? Ez is klappol, hiszen az Erővel egyesül, annál nagyobb pedig nincs. Az örök alvást nehezen lehet csak egy tudat nélküli testre érteni, főleg úgy, hogy a szóban forgó test eltűnik, de valami belőle mégis él és éber. Akkor mi aludjon, ha nincs semmi kézzel fogható? És a bónusz: közvetlenül Yoda halála után Luke és Obi1 nagyon fontos dolgokról beszélnek. Hol van Yoda? Obi1 a halála után 20 másodperccel már aktív volt. Yoda az endori buliig elérhetetlen, pedig Obi1 azt mondta, hogy mindig vele lesz. Ez csak úgy passzol, ha Yoda eggyé vált az Erővel, nincs többé, de ha Luke él az Erővel az olyan, mintha Yodával élne. Csak egy plusz érdekesség a témához: Luke esetében az látható, hogy az Obi1 szellemalak egyenes arányban csökkenti a kiélezettebb helyzetekben lévő kommunikációt Luke fejlődésével. Az elején még szinte a ravaszra teszi Luke kezét, hirtelen helyzetekben segít, aztán a Hoth bolygón még egy kritikus helyzetben jelez, utána már csak a fontos döntések meghozatalánál aktív.
  5. Lada

    Halhatatlanság-Hallhatatlanság

    Szerintem kicsit túlbonyolítjátok ezt a dolgot. De ha már itt tartunk, akkor Yoda megállapítása, a halála előtt hogy "örök alvás", akkor az most mi is? Mert nem éppen az örök nyugalmat érzékelteti pl. Obi1-nak a halála utáni "élete" (és ezzel már Yoda is tisztában van). Miután meghal, végig aggódhat azért, hogy Luke ellenálljon a sötét oldalnak - "Ez a fiú az utolsó reményünk". Ha Yoda már tudja, hogy mi vár rá a halál után (élni fog), akkor mi ez a szöveg, hogy örök alvás? Visszatérve. Szerintem nincs itt semmi speciális technika. Megérni kellett a régieknek (Yoda, Obi1) egy szintre (vagy átértékelni az életüket és az Erővel való kapcsolatukat, elengedni rossz berögződéseket, hiszen a klón-háború nem a jedik szellemiségét edzette, inkább rombolta), amire Qui-gon már jó példa volt, ő tudott váltani, reagálni az Erő szokatlan megnyilvánulására (szűz nemzés). Luke pedig nem a régi rend hibás gondolkodásaiban nevelkedett. De mindezek felett áll számomra, hogy az Erő úgy használ föl dolgokat, ahogy akar, tehát nem az a szentírás, amit Yoda mond, mert neki is igazítania kellett az ep3 után, sőt, pl. úgy halt meg, hogy azt mondta, hogy Anakinnak nincs visszaút. Hogy elég lett volna Anakin megjelenése az ep6 végén a buliban? Meglehet. De így miért baj, hogy ott van mellette Yoda és Obi1? Talán Luke így már megzavarodott, hogy mi ez a tömeg? Nem, pont így jött át teljesen és megnyugtatóan az üzenet: az apám visszaállt és a régi jedik újra egységben vannak. És tényleg utoljára említeném ezt a közel sem elhanyagolható dolgot, ami alapjában véve meghatározza a témát: a megjelenések és a hangok kulcspillanatokban és fontos döntések előtt voltak. Egy olyan esetről sincs beszámoló vagy utalás, hogy ezek a "szellemlények" bármikor, tetszés szerint megnyilvánultak vagy elérhetők lettek volna. Sőt, Luke fél karral a Bespinen hiába várt még csak egy "Sajnálom"-ot is Obi1-tól, még egy fityiszt sem kapott. De pl. Anakinnak vagy Yodáéknak mennyire jelentett volna sokat, ha Qui-gon megszólal, mielőtt a jedik ellen kiadják a 66-os parancsot? Pedig egy buckalakós - a Köztársaságot nem közvetlen érintő - mészárlásnál meg tudott szólalni. Vagy amikor Anakin elárulja a jedi rendet, akkor már nem kiabál neki? Ha önálló tudattal rendelkező lények ezek a szellemalakok, akkor mi gátolta őket más ill. hétköznapibb helyzetekben, hogy megnyilvánuljanak vagy elérhetők legyenek?
  6. Lada

    Halhatatlanság-Hallhatatlanság

    Igen, de ha én mutatok egy halott emberről készült felvételt valakinek, az úgy tűnik mintha élne, de valójában nem egy létező személyt látok és hallok. Ezen a vonalon az Erő miért ne csinálhatna hasonlót. Ha már sikerült neki nemzeni egy kiválasztottat is, akkor egy elhunyt személyt újra jeleníteni valszeg könnyebb művelet. Ismét hangsúlyoznám: a megjelenések és hangok kulcspillanatokban és fontos döntések előtt voltak, nem rendszeresen és akármikor. Ez nekem inkább az Erő irányítását érzékelteti, mintsem különálló tudattal rendelkező szellemlények megnyilvánulásait. A hangok és megjelenések miért ne lehettek volna "csak" eszközök?
  7. Lada

    Halhatatlanság-Hallhatatlanság

    Pont ez az. Az üzenet az lehetett, hogy az Erő megnyugtatta Luke-ot arról, hogy az apja valóban visszatért, és az Erőben újra egyensúly van.
  8. Lada

    Halhatatlanság-Hallhatatlanság

    Szerintem ez a tanulás dolog is relatív. Nem feltétlen egy technikát foglalhat csak magában, amit el kell sajátítani. Lehet ez pl. gondolkodásmódbeli változtatás is, amit meg kell tanulni. És figyelemre méltó, hogy mindig fajsúlyos helyzetekben jönnek elő a túlvilági szereplők. Vagyis az egy dolog, hogy Yoda tanított valamit Obi1-nak, de az még nem jelenti azt, hogy Obi1 akkor beszélt Qui-gonnal, amikor csak akart. És az is érdekes, hogy Yoda tanulásra buzdítja Obi1-t a remeteség idejére, miközben a Qui-gonnal való beszélgetésre már rögtön megtanítaná. Ezek megint csak tág értelmezésre adnak lehetőséget. És akkor még ott van a tanulatlan Luke esete is.
  9. Lada

    Halhatatlanság-Hallhatatlanság

    Akár hányszor olvasom az erről szóló diskurzusokat, nekem akkor is mindig az a következtetésem, hogy a szellemek nem a korábbi emberek túlvilági megjelenései, hanem az Erő kivételes kivetülései, mindig az adott helyzethez és emberekhez. Qui-gon azt tanította Anakinnak, hogy a midi-chlorianok által beszél az Erő. A szellemalakokat vehetjük különálló öntudattal nem rendelkező speciális kommunikációs eszközöknek, amit még a jedik sem ismertek addig.
  10. Szerintem Palpatine az ep2-ben még nem játszott arra, hogy Anakin miként viszonyul Padme-hoz. Az anyjáról valószínű, hogy tudott, de a Padme mellé való kirendelés lényege sztem a fiú játékba hozása volt. Így végre önállósodhat a kiszemeltje, és ha a nagy terv (háború) elindul, ráér még kigondolni a fiú átállítását.
  11. Lada

    EPVII spoileres topic

    J.J. mint Lucas: kockás ing+farmer combo.
  12. Akkor azzal mit kezdenek, amikor Yoda az ep6-ban azt mondta Luke-nak, hogy: "Jól tudom, hogy a te családodat átjárja az Erő." Ebből elég erősen lehet következtetni, hogy nem mindenki olyan, hogy jedi lehet belőle. Ez nem jelenti azt, hogy pl. Mon Mothma vagy Bail Organa ne lenne erkölcsös, de ahhoz, hogy valaki jedi vagy sith legyen, más is kell. De különben ez megint olyan, hogy ha egy kicsit gondolkozik az ember rájön és összeáll a kép. A fikagépek erre alkalmatlanok.
  13. Alapvetően mindkét oldallal egyetértek. Valahogy mindig ott van egy kellemetlen szájíz az újabb megjelenések után. Kéne már egy olyan kiadvány, ahol a kép is és főleg a hang is odaver a mai filmeknek. Ugyanis a lehetőség bőven benne van a Saga-ban. Ha egy Oblivion lezúzós hanggal tud rendelkezni, akkor egy Saga-nak is azzal kéne. Ugyanakkor elég egységes lett minőségileg a BR-re az egész. Legalábbis a DVD-s megjelenés után mindenképpen.
  14. Lada

    EPVII spoileres topic

    Nekem most még az egyik ilyen félelmem pont ez a klasszikus trilógia majmolás, ami hosszú távon árthat az új részeknek. Ha ebben a szellemben készítik, akkor az új részek csak feleslegek lesz a saganak. Remélem J.J. azt jól megértette, hogy ilyen gondolkodással csak egy emléket kergetne ő is, amit nem lehet megismételni (ettől egyedülálló), mert most nem abban a világban élünk.
  15. Lada

    Zene

    Nekem is most már kialakult egy meghatározó kép az új DM albumról. Az előző 'Sounds of the Universe' albumuk nálam piros pont volt, mivel teljesen visszakanyarodtak a 80-as évek hangzásvilágához. Azt kell mondjam, hogy a Delta Machine erre rátett még egy lapáttal, pontosabban még több érzelemmel teli adaggal. Minőségi rendszeren elképesztő hangélményt nyújt ez az új album. Hasonlóan pozitív élmény lett számomra az új Dido album is. Az előző, szerintem kicsit borúsabb 'Safe Trip Home' után, tisztán hallható az anyagon, hogy a hölgynek gyereke született azóta, és jóval fesztelenebbül állt hozzá az új albumhoz. Nem fél az elektronikus hangzástól, nem akar nagyokat mondani. Mivel ott van Dido sajátos hangja, ehhez inkább fűszer lett a hangszerelés. Könnyedebb, de mindenképpen minőségi album lett a 'Girl who got away' album. Egyébként nálam minden zenei anyagnál a 3-szori meghallgatás a döntő. A 3-ik után már tudom, hogy ezentúl milyen érzéssel gondoljak az adott albumra. Van, amikor elsőre erősen fintorgok (most is ez volt az új DM-nál), de aztán a harmadik meghallgatásra beszippant egy zenei anyag.
  16. Lada

    Filmek

    Nekem is nagyon tetszett az újabb Star Trek. Így, hogy JJ már a SW-ban is benne van, egyenesen premiernapi nézést tervezek az új ST-vel. Ezen kívül az Acélember és a Szörny Egyetem a 'moziban látnom kell' kategória eddig.
  17. Én a spinoff-ok közül egyedül Yodában látok potenciált. 900 évet élt, vele sok minden érdekes történhetett. De még így is azt mondom, hogy a Sagahoz nem lehet mérni ezeket.
  18. Lada

    Anakin/Vader

    Továbbra sem értek egyet. A Jedi Tanács már az ep1 idején is eléggé komoly problémában volt, csak ennek külső jelei még nem voltak annyira nyilvánvalóak. Viszont a hozzáállásukat jól érzékeltette az Anakinos eset. Annak alátámasztására, hogy a helyzet csak romlott, ott van az ep2. Anakin még nem áll a sötét oldal kapujában, de már a jedik orra előtt kitörik egy galaxist átívelő háború. Mégis milyen látással rendelkeztek, ha ez megtörténhetett? Nem azt mondom, hogy nem voltak jó gondolataik, de a fontos döntéseknél úgy tűnik sokszor hibáztak. Mégis miért mondja Windu Yodának, hogy szólni kéne a Szenátusnak, hogy meggyengültek az Erőben? Vagy, hogy már az idősebb jedik is önteltséget és túlzott magabiztosságot mutattak, ahogy Yoda mondja? Ez rájuk nézve szégyen. Nekem továbbra is az a problémám a jedikkel, hogy egy általuk veszélyesnek, ugyanakkor rendkívülinek tartott tehetséget, ha már elfogadták a kiképzését, miért bíztak egy tapasztalatlan és fiatal mesterre? És ez még a prófécia hitelességétől is független. A tény az volt, hogy a fiú Yodánál is Erő-érzékenyebb. Nyilván nem mondhatjuk, hogy más mesterrel nem történhetett volna meg az, ami végül történt, de hogy nagy kérdőjel és a későbbi események így nem játszanak bizonyítékként ebben a kérdésben, az biztos. Mert mi van, ha egy másik mester ügyesen kezeli Anakin ragaszkodását, helyrerakja őt érzelmileg akkor, amikor kell és úgy, ahogyan kell? Akkor lehet, hogy Padmet vagy az anyját megfelelő helyen kezelte volna. Szóval látni kell a jedik nagy felelősségét ebben a kérdésben. Nekem nem kétséges, a Renden belül komoly problémák keletkeztek, amiért súlyos árat fizettek.
  19. Lada

    Anakin/Vader

    Pusztán egyvalamit hagytál ki Anakin számvetéséből: hogy ki tanította. Obi1 is elismerte, hogy nem volt elég jó mester Anakinhoz. És tényleg, egy új lovagra bízni egy nem mindennapi tehetség tanítását... Ez alapjában borítja fel a "mi lett volna, ha" témakört. És épp ezért Yodáék felelőssége továbbra is fenn áll. De a legszebb az egészben, hogy még így is Anakin kezében ott volt a jó döntés, képes lett volna azt meghozni az ep3-ban. Viszont a többi jedi sem éppen a legjobb oldalról közelítette meg a fiút, már a kezdet kezdetén. Szóval így nem meglepő, hogy én Yodáékkal nem értettem egyet az ep1-ben, és ezt Qui-gon is jól reagálta le: "Nem veszélyes, csak ködös a sorsa." És benne az alázatból is több volt, mert ezek után még azt mondta, hogy: "A Tanács majd dönt Anakin jövőjéről". Míg Yodáék egy kicsit sem vizsgálták volna meg a próféciát és annak Anakinnal való esetleges kapcsolatát. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a maguk részéről nem tettek meg mindent. Ettől persze a fő felelősség továbbra is Anakin vállát nyomja.
  20. Lada

    A Jedi és a Sith rend

    A vitát tekintve a probléma szerintem ott van, hogy a másik oldal a már meglévő, kialakult konfliktusból (ep1-3) akarja felépíteni az elméletet a jediséggel kapcsolatban. De pont hogy a probléma az volt a jediknél, hogy amikor még nem volt háború, ők már meggyengültek az Erőben. Ezt ők is észreveszik, csak későn. Az, hogy a nagy káoszban jó-e, hogy kardot ragadnak, és megelőző csapást szeretnének mérni a gonoszra már veszett fejsze nyele. Ezért reagált az Erő már korábban, hogy olyan segítségről gondoskodjon, ami képes a sötétség gyökerét kiszaggatni. A jediknek már az ep1-ben azzal kellett volna foglalkozni, hogy mi az Erő válasza az egyre nagyobb korrupcióra, a sith megjelenésére. Ehelyett kételkedni kezdtek az orruk előtt lévő bizonyítékokban. "A jövője ködbe burkolózik". Már az a tény, hogy Anakinnak Yodánál is magasabb midi-chlorian száma volt, arra kellett volna indítania őket, hogy a figyelmüket őrá összpontosítsák. Qui-gon ezt felismerte, ő tudott gyorsan reagálni, a többiek nem. És nem harccal meg támadással reagált (bár igaz, nem volt még igazi háború akkor), hanem azzal, hogy foglalkozott a kiválasztottal még a naboo-i konfliktus közepén is. Nem véletlen, hogy Obi1 az orra alá dörgöli, hogy ne szálljon szembe megint a tanáccsal. Qui-gon gyakorlatilag jobban érzékelte, hogy mit akar az Erő, mint a többi nagy jedi. És ebben szó sincs arról, hogy nem ragadhatnak kardot, ha kell. Nyilván, ha Palpatine fénykarddal a kezében közeledik Luke-hoz, nem dobta volna el. Bár a tróntermi szitu kicsit extrém is egy jedi mindennapi kötelezettségeihez viszonyítva. Viszont olyan, hogy tábornokok legyenek katonák élén, kötve hiszem, hogy az eszméikkel összeegyeztethető lenne. És mennyire gáz a helyzetükre nézve, amikor az ep2-ben Dooku, a Köztársaság legfőbb ellenzője nyugodtan kijelentheti róluk, hogy vakok. Nekik már rég ki kellett volna szúrni, hogy ki irányítja a Szenátust. Az ep2-ig fel is lehetett volna készíteni a kiválasztottat, és aztán kopogni Palpatine ajtóján. (És nem úgy, ahogy Winduék: ők előbb nyitották a kardot, mint Palpatine.) Akkor nem úgy kezdődött volna az ep3 nyitószövege: "Háború... mindenütt felüti fejét a gonosz." Ezt vessük össze azzal, amit Luke mondott Palpatine előtt: "Én jedi vagyok, mint korábban apám is". Ezt pedig még Anakin is tudta mit jelent még az ep3 idején: "A jedik önzetlenek. Ők másokért élnek."
  21. Lada

    A Jedi és a Sith rend

    Talán nem meglepő, de Zééé-vel és Ody-val értek egyet. Az ep1-3-ban lévő jedi-felfogást, mint bizonyítékokat szerintem hanyagolni kéne a vita szempontjából. Pont azért nem tudtak jól reagálni a sötét oldal térnyerésére, mert eltévesztették a fontosabb dolgokat, vagyis a hitvallásuk alapjait tekintve elcsúsztak. Erre várt a sith. Saját magukat köpték szembe azzal, hogy asszisztáltak a háború kitöréséhez. "Mi a béke őrei vagyunk, nem katonák." - Ehhez képest meg tudjuk jól mit tettek. (Talán nem véletlen Dooku meglepődött arca sem az arénában, miután Windu kegyetlenül elbánik Jango-val. Nyilván nem így ismerte ő sem a jediket.) És igen, a fenekükön kellett volna maradni, és érzékelni, hogy mi az Erő akarata. Ami pedig nem más volt, minthogy egy személyt felkészítsenek a sith likvidálására. Ők viszont kiléptek a szerepükből és elkezdtek katonást és megmondóemberest játszani. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kisajátították a jogot maguknak arra a feladatra, ami valójában csak Anakint illette meg. Csak ő volt felruházva a prófécia szerint arra, hogy kiiktassa a Sith-et. Ezt a nagy tévedésüket végül Yoda valamilyen szinten belátta, de milyen áron? "A harc senkit nem tesz naggyá". A prequelekkel kiegészülve a Saga-nak pedig az lett a nagy tanulsága, hogy összesen két személy tudta felismerni, hogy mi az Erő igazi akarata, és hogy ebben egyénenként nekik mi a szerepük: Qui-gon és Luke. Tehát szerintem a nagy vitában, pont a lényegi elemet hagytátok ki: a kiválasztott szerepét. Nem véletlen küldte el az Erő: nyilvánvaló volt, hogy kiválasztott nélkül háború és hosszan tartó sötétség vár a Galaxisra, még ha a jedik beszállnak a bunyóba, akkor is. És ez is lett.
  22. Lada

    EPVII spoileres topic

    Így van. Egy-egy SW epizód eseményszámba megy az egész világon, egy TCW -évad közel sem.
  23. Lada

    A szereplők

    Az ismert szereplők visszahozásával szerintem nincs probléma. A prequelből is jó pár karakter szerepel a régi trilógiában: Obi1, Palpatine, Yoda, Boba Fett, Vader. De hangulatban valóban mást kellene majd adnia az új trilógiának.
  24. Lada

    EPI elemzés

    Arra gondoltam, hogy Gunray mondhatta a kormányzónak, hogy: "most pedig küldünk egy adást, amiben kétségbeesetten kéri a királynőt, hogy jelentkezzen... különben tényleg ezrek fognak meghalni." Ez a stílus meg amúgy is illik a helytartóhoz.
  25. Lada

    EPI elemzés

    A "naponta ezrek halnak meg" szöveg az is lehetett, hogy erre kényszerítették. Elvégre az eltűnt királynőt akarták valamilyen módon bemérni. Szóval ez nem feltétlen egy szabad akarattal vegyes kétségbeesett kérés volt.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.