Íme a hiányzó darab, csak hogy senkinek se legyen hiányérzete.
Azt a... Rég óta vártam egy ilyen részre, amely ennyire hangulatos, ennyire dinamikus, ennyire jó zenei aláfestései vannak és ennyire ötletes. A Friend In Need egész egyszerűen megadta nekem mindezt. Először is imádom Mandalore-t, már a második évad óta lenyűgöz és nagyon szeretem, hogy újra és újra visszatérnek ide és folytatják az itt megkezdett történetszálat, csak azt sajnálom, hogy idén csak egy epizódot kaptunk belőle. Jópofa volt látni azt a zöld bőrű szeparatista szentárnőt a Heroes On Both Sidesból, úgy tűnik makacsságából azóta sem engedett. Az a siniteen szenátor pedig úgy nézett ki, mintha fogták volna Lok Durdot és kicserélték volna a fejét. (Bár állítólag ő is szerepelt már korábban.) Ült mellettük egy gossam is, vártam már, hogy esetleg kiderüljön, hogy ő Shu Mai, de ezek szerint nem az, különben sokkal nagyobb szerepet kapott volna. Lux Bonteri belépője hatásos volt és most valahogy sokkal érdekesebb és talpraesettebb figurának tűnt, mint a fent említett epizódban. Ott egy ilyen piperkőc nemesi sarjnak nézett ki, itt pedig egy igazi hősnek. Az nagyon jó volt, amikor Ahsoka és Lux menekültek a kommandós droidok elől és olyan gyönyörű szép folyosókon futottak, hogy csak na. Hiába, Mandalore látványvilágban még mindig az egyik legjobb. De kaptunk még egy bolygót, amely a kedvenceim egyikévé nőtt ki magát, méghozzá a Carlacot... Egyszerűen leírhatatlanul gyönyörű, főleg a növényzete és a települései fogtak meg, ami keleties hangulatának köszönhetően engem Tibetre emlékeztetett. Ráadásul az itt élők is kvázi kínaiak voltak. (Most olvasom, hogy az itt élőket Ming Pónak hívják, ennél tisztább utalás már nem is lehetne.) Sajnos éjszaka, hóviharban nem köszönt vissza a Carlac bája, de ott nem is azon volt a hangsúly. A zene brutálisan jó volt, számtalan alkalommal visszaköszönt a Death Watch zenei témája a második évadból, amely már akkor is ütős volt és most is az. Bo-Katan is jópofa karakter volt, de sokat nem tudtunk meg róla és nem is hoztak ki belőle túl sokat. Azt hittem elsütik azt, hogy leütik róla a sisakot és kiderül, hogy valójában hogy néz ki, de ez sajnos elmaradt. De nem beszélek feleslegesen, rátérek arra, aki az egész epizódban vitte a prímet és ez nem más, mint Pre Vizsla. Úgy tűnik, hogy ő még mindig a legény a talpán és hogy volt benne annyi kurázsi, hogy szembeszállt Dookuval személyesen. Mondjuk nem is vártam volna mást egy vérbeli mandaloritól. Míg a második évadban kicsit szimpatizálhattak volna vele a rajongók, akik a régi mandalorikat szeretik jobban, azoknak most azzal kell szembesülniük, hogy Vizsla tényleg nem más, mint egy terrorista. Ugyanis ő a mandalorik rosszabbik fajtáját képviseli, nem véletlenül a Death Watch vezetője. Értelmetlenül legyilkolt volna egy ártatlan falut, csak azért, mert beszóltak neki. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy hátbaszúrja Trylát. A végső összecsapás volt még nagyon jó, amikor Ahsoka elvágta négy mandalori torkát, csak lestem... Tud ő, hogy ha akar. Pre Vizsla pedig még mindig erős harcos, kettejük párbaja nagyon izgalmas volt, elvégre akármelyikük meghalhatott volna. Persze, tudtam, hogy Ahsoka nem fog, mert benne volt a Deception előzetesében, de attól még Vizsla részéről kérdéses volt a dolog. Egyelő felekként küzdöttek, Vizslának a taktikája ugyan még mindig elég felületes, de elég erős. A harc végül félbemaradt, amolyan TCW-s elánnal. És aztán ott volt a búcsú jelenet. Sky-nak és nekem volt igazunk, sejtettem, hogy valamilyen előrelépés lesz a kapcsolatukban, de nem vártam el, hogy már is összeboronálják őket. Sky sem hitte hogy lesz valami és nem is lett, de mégis... Ott volt valami, mindenki érzi. Hasonlított egy kicsit a Heroes On Both Sides befejezésére, de ez valahogy sokkal több volt annál. A levegő vibrál, azt meg kell hagyni, egyelőre nincs semmi, de majd ha tudomásunk lesz arról, hogy a jövőben lesz egy rész, ahol Lux ismét visszatér, akkor már kezdhetünk kombinálni. Nálam az évad legjobbja jelenleg.
