Sajnos én is úgy látom, hogy valóban elkényelmesedtünk, ezekért is születik kevesebb gyerek. Azt most hagyjuk is, hogy nagyon sok nőt utána nem vár munkahely, és akárhol is él az ember, egy bérből nehéz eltartani egy családot. De azért a fenti jelenti az elsődleges problémát, a gazdasági, amire fogunk mindent, utána jön. Ha nagyon akarnánk, pár tényezőt ki tudnánk iktatni.
Érzek itt némi fogalomkavart, mert termelés van (én is egy magyar termelő cégnél melózom, a termékei nagy részét a sokat szidott láncok veszik meg és árusítják).
Én is erre gondoltam a magánnyugdíjpénztári elvonásnál is, de itt is igaz.
A bevételekkel operálnak, holott ezek csak egyszer megjátszható (igazából nem lehetne ezeket "megjátszani") lépés, és utána mi lesz? Arról senki nem beszél. És addig is dolgoznak a reformokon, stb.? Csak a mély hallgatás van, amiről meg fennhangon beszélnek, hogy a választóik elhiggyék, jó irányba tartunk, valójában nem éppen jó irányba mutatnak.
Én sem találkoztam még jóravaló, a munkavállalóit segítő tulajdonosról.
Igaz, nem ártana magunkba nézni.
Jó ez a német példa, bár erre tudok egy érdekességet írni. Kolléganőmnek vannak ismerősei Németországban, férjének a 2.VH után rokonait toloncolták vissza Németországba. Évtizedekkel később egy akkor még nagyon fiatal rokon visszajött ide, és elrettent attól, amit itt tapasztalt. Anno úgy mentek ki, hogy sírtak, hova kerülnek, minden lebombázva és a többi, romokban volt az ország, siratták a hátrahagyott életüket. Aztán lett munka, fejlődés és a többi. Azt mondta ez az illető, hogy nem érti, mi folyik ebben az országban, mert azt látja, hogy rengeteget dolgozunk (kolléganőmék tényleg sokat dolgoztak, lévén nem volt semmijük, és ezen változtatni akartak, mégis "csak" egy családi házat és egy kocsit tudnak felmutatni anyagilag, a felnőtt gyerekeiken kívül, ami azért annyi munkával együtt valóban nem sok, és ma is csak kínlódnak), náluk többet, mégis jóval alattuk élünk. Nem értette, hogyan lehet ez. Kolléganőmék sem igazán tudták megmagyarázni, és nekem is inkább csak sejtéseim vannak a sok, ellenben nem hatékony munkáról, az alacsony bérek-cserébe magas szociális háló témáról, meg a lehúzó tulajdonosokról és politikusokról, stb. De ez egy összetett kérdés, és egyelőre keveset tudok a téma történelmi-gazdasági hátteréről.
A magyar élelmiszeripari láncok nem jobbak a külföldieknél, de abban rosszabbak, hogy alacsonyabb bért adnak a kétkezi munkásoknak, mint néhány külföldi, és sokszor drágábbak is. A szerződési feltételek meg kb. hasonlók.
A drága költségről meg annyit, hogy valószínűleg a külföldi sem kapja meg féláron a termeléshez szükséges eszközöket, mint a hazai termelők. Csak valószínűleg rosszabbul gazdálkodnak.
Abban az ágazatban, ahol én dolgozom, évente megy egy-egy nagyobb cég tönkre, a mienk meg él és virul, a mi főnökünk valamit tud. Más kérdés, hogy a munkavállalói mennyit szívnak, de ilyen szempontból a többi tönkrement hazai cég sem volt jobb.