MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Sport
Az a hihetetlen, hogy egy ilyen baleset után épen kiszállt Webber az autóból.
-
Egyéb fontos
Majd figyelünk rájuk, hogy ne legyen gond az ilyen mászkálásból Az adójóváírás kivezetésének menetétől függ, de lehet 5 számjegyű is az összeg (tekintve azt is, hogy a családin kívül minden más kedvezmény megy, nekem meg van olyan, ami eddig járt). De erről többet nem igazán szeretnék írni, eléggé elkeserít így is, mert most az lesz, hogy aki keveset kapott, az még kevesebbet fog, aki meg sokat, az most még többet fog hazavinni. De elég rossz, csak szerintem nem úgy, ahogy ő írja.
-
Fórumtali
Nagy kár, de hátha majd a következőre el tudsz jönni Te is.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Majd próbálok képeket csinálni, ha már tudok Még a szemeik sincsenek nyitva, szóval mászkálni se fognak még egy darabig.
- Sport
-
Egyéb fontos
Köszi a beszámolót, ebből a gyerekből valami repülős srác lesz Amilyen mosolya is van, a lányok imádni fogják 20 év múlva
-
Egyéb fontos
Á, csak előhozta őket Most ott lapulnak a ládában Szerintem nagyobb biztonságban érzi őket itt, mint valami eldugott helyen, mert itt folyton járkálunk körülöttük, tavaly is megtapasztalhatta, hogy azért vigyázunk a pöttömökre (még ha nem is jó, hogy többen vannak) Szerintem itt is megvan a választási lehetőség, hogy mihez kezdesz az életeddel, nem kötelező a "normáknak" megfelelni Ahogy kb. Dzséjt mondaná, nem állnak puskával a hátad mögött, hogy mit vegyél, tegyél
-
Egyéb fontos
Lentiekhez meg annyit, hogy valamit valamiért, de én nem cserélnék velük. Nagyon durva az egészségügy náluk pl.
-
Egyéb fontos
Srácok, előkerültek a macsekjaink, az anyjuk az éjjel előhozta őket. 4 van, egy szürke, egy szürke-csíkos, egy vörös meg egy halvány zsemleszínű, nagyon extrém a színe. Még elég picikék, de legalább már nem kell találgatunk, hogy mennyi és hol vannak.
-
Egyéb fontos
Nemrég olvastam az országról egy másik cikket is. Hihetetlen állapotok uralkodnak náluk, és hogy képesek ezt a rendszert fenntartani. Valahogy nem hiszem, hogy ez még évtizedekig fennállhat.
-
Sport
Erre a fazonra emlékszem még a 8 évvel ezelőtti vb-ről Németország - Anglia: 1-0 Argentína - Mexikó: 2-1
-
Egyéb fontos
Nálam elég sokan vannak bejelölve Remélem, már jobban vagy!
- Filmek
-
Filmek
Oké, meglesz És most képzeld ide a szokásos blabla szöveget, hogy ízlések és... Gyönyörű Valóban remek élményt nyújt a full HD plazmán a film, hát még a BR-lemezről Éles kép, gyönyörű színek, szóval maximális látványt nyújtott a film, amit csak lehet szoba körülmények között. Nem egészen olyan volt, mint Bomarrnál, annál természetesebb volt a kép, és jobban is tetszett ebben a formában. A 3D nem hiányzott, mint ahogy a gépemen sem, a látványvilágnak így is volt mélysége, "súlya". Ez a film önmagában remekül működik, most is csak magam tudom ismételni, egy jó filmélményhez leginkább jó film kell. De persze megfelelő technikával lejátszva
-
Vicces és kedves dolgok
Krande, volt pár nagyon jó közöttük
-
Egyéb fontos
Már ahol, itt egész nap teljesen borult volt, és délután majdnem végig esett. Morogtam is magamban miatta, mert utaztam. Nálam már jó régóta ismerős vagy
-
Filmek
Srácok, én se tudok sokat a filmről, de szerintem ennyi elég is A moziban mindent meg fogok tudni Nolan + tetszett az első trailer, szóval ennyi elég
-
Egyéb fontos
Én ezt kb. úgy gondolom, hogy ez egy összetett folyamat, és a stressz súlyosbító tényező Egyébként meg az én bajom elég súlyos magában is, de ezt szerintem nem teljesen szó szerint gondoltad
-
Vélemények és javaslatok
Köszi Dzséjt, így már helyre állt teljesen a kép Fura volt az egész, mert azt tudtam, hogy a gépeké nem lehet ugyanaz.
-
Sport
A portugáloknak is szoktam időnként szurkolni, de most nem nekik fogok Remélem, a spanyolok jutnak tovább! Uruguay - Dél-Korea: 1-0 USA - Ghána: 2-1
-
Egyéb fontos
A melóhelyen is mindig ezt mondják, ez a tapasztalat, szóval erre kell mindig gondolni Eh... ha egy tucat idősebb csajjal dolgoznál egy irodában, mint én, akkor hallanál eleget a témáról Nálunk a nagy többség már nagymama, minden évben születik egy-két unoka is, és persze ilyenkor kezdődik a kör elölről Van jó pár gyereknyavalya, amit tényleg ki lehet nőni. A szintébe sok minden más is belefér Nálam sok minden más gondot okoz a meglévő nyavalya, ami valószínűleg nem a stressztől jött 4 éves koromban
-
Sorozatok
Frenkie Haladtam tovább pár résszel tegnap a meccsek között, bár nem sokat
-
Vélemények és javaslatok
Nem is tudom, majd megkérdezem kollégát részletesebben. Ugyanis mintha azt mondta volna, hogy nálunk a kábeles net úgy működik, hogy az egész hálózat ugyanarról az IP-ről lép ki a netre (de lehet kérni saját IP-t is díjért), de lehet, hogy valamit totál félreértettem Szokott is bajom lenni a rapidos letöltések miatt, mert kiírja az oldal, hogy erről az IP-ről már fent vagyok, vagy valami hasonlót (holott nem is).
-
Fórumtali
Remek ötlet, de eső nélkül is hozd csak, én kíváncsi vagyok rá