Befutottak a tüzijátékon résztvevő kollégák beszámolói. Az egyikük az ismerőseivel egy kapualjban vészelte át a pánikrohamot. Mesélte, hogy még a tömeg előtt elindultak, mert végig azt figyelte, hogyan változik az idő. Akkor kezdtek el visszamenni a pesti rakpartról, mikor az egyik petárdát befújta a szél a házak felé. Érdekes módon lent az emberek szintjén még nem lehetett érezni a szelet abban a pillanatban. Na ők hátraarcot csináltak, be az utcákba és már bent jártak, mikor jött a nagy zuhé. Akkor az emberek még mindig lefelé mentek, ők meg velük szembe. Erre csak azt tudom mondani, hogy hülyék az emberek, mennek, mint a marhák, nem is figyelnek. Kolléga mondta, hogy már csak a sikolyokat hallották a hátuk mögül. Bementek az egyik kis utcába, és ott vészelték át. Az emberkék meg csak vonultak végig a Vácin, letarolva mindent, és eszükbe sem jutott, hogy esetleg a kis utcákba menjenek, hogy ne nyomorgassák össze egymást. Az üvegcserepek meg csikorogtak a lábaik alatt.
Másik kolléga gyereke meg a Margit-hídnál volt, és látta, hogy szabályosan vitte a szél az embereket. Elképesztő az egész. Fél egyre ért haza vonattal, de kocsival sem volt jobb, mert Pilisen egy helyen rádőlt néhány fa a 4-esre, és ott kellett dekkolni.
Kolléganő mondta most reggel, hogy délután az egyik rádióban hallotta, hogy pont a tüzijátékra várják a meteorológusok a vihart! Na, erről ennyit.