Néhány sor A Dűne Messiásáról. A történet egy része számomra nem volt meglepetés, mert korábban már olvastam A Dűne gyermekeit, melyből ez-az kiderül. Az valahogy nem lopta be magát a szívembe, de ennek is megvan a maga oka.
Ha a folytatásoknál eltekintek a következő dolgoktól, amit én egy Dűne könyvtől várok, akkor onnantól kezdve nincsenek bajaim velük: az Arrakis legyen sivatag (ami ugye nem áll, mert a bolygó átalakítása folyamatban van), legyen benne homokféreg lovaglás, és minden más egyéb sivatagi esemény, no meg legyen több helyszínes a cselekmény. Tudom, hogy ezek a kritériumok lököttségek tőlem, de ezeket elvárnám. Miután túltettem magam rajta, már élveztem a könyv olvasását, tetszett. A cselekmények többsége Arrakeenben játszódik, csak a vége felé tér át a „sivatagba”. Idézőjelbe írom, hogy sivatag, mert ebben a sivatagban gyümölcsös és pálmafák vannak, sehol egy homokféreg a környéken. A könyv nem egy olvasós, érdemes rövid időn belül még egyszer nekifutni. Minimum. Nekem filozófikusabbnak tűnik, mint maga A Dűne.
Tegnap jártam Pesten, és megvettem első Dűne könyvemet, A gépírtó hadjáratot. Végre ez is összejött Még van előtte más olvasnivalóm, így egyelőre el kell raknom, de remélem, hogy jövő héten már neki tudok kezdeni.
Mielőtt láttam volna, hogy írtál, a fentieket begépeltem Wordben, beszúrtam, hogy mégse vesszen el
Örülök, hogy tetszett a könyv.
Össze fogom majd otthonra gyűjteni az összes könyvet lassacskán.
Írni is fogok még róla. Ezt folyton csak ígérgetem, de igyekszem.