
Nabopolasszar összes hozzászólása
-
Filmek
Godzilla Hát nem estem hasra tőle, de ez még mindig inkább volt Godzilla film, mint a '98-as. Inkább maradok az eredetinél
-
Qui-Gon Jinn
De azért ne mérjük már Mortist a Dagobah-hoz, két teljesen más kaliber. Ezt a megjelenést én a hátúszáshoz hasonlítanám: én pl. medencében (általános körülmények között) nem tudok hátúszni, mert nem tanultam meg, de ha egy erős sodrású patakban vagyok (különleges körülmények között) mégis képes vagyok hátrafelé haladni a vízben.
-
Qui-Gon Jinn
Pedig ott minden szava olyan volt, mint amit az igazi Qui-Gon mondott volna. És ha hozzávesszük azt is, hogy Mortison az Erő más szabályokat követ, mint bárhol máshol a Galaxisban szerintem teljesen elképzelhető, hogy a bolygónak(?) hála sikerült vizuálisan is manifesztálódnia
-
Filmek
Igazából ez elég jól néz ki
-
1x01 - Spark of Rebellion
Itt főleg az apróságok számítanak: a Kanan fénykardja olyan vékony, mint amilyenek az OT-ben voltak; a lézerlövedékek is csak szinte behúzott piros vonalak, mint ahogy azok 1977-ben néztek ki; a Ghost Erősen hajaz a Millenium Falconra (+ eleve a tény, hogy egy teherhajó legénysége körül forog a sztor); az űrcsaták is inkább az OT-ra hasonlítanak, mint a PT-ra; Ezra börtöncellája is Leia ANH-os celláján alapul stb.
-
Sorozat fordító
.rar-ban ugyanúgy nem engedi, és most 7zip-et csak ezért nem fogok telepíteni Szerk.:Feldobtam DropBoxra, elvileg itt vannak Szerk.2: Megnéztem őket, és tényleg nem jók
-
Sorozat fordító
De egy mappába pakolja be, ahonnan ki lehet szedni. Én feltölteném, de azt írja ki hogy "Hiba Nincs engedélyed ilyen típusú fájlt feltölteni"
-
Értékeld a filmet
Egy ilyennel (vagyis inkább több ilyennel)
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Köszönjük a vezénylést. Legtöbb kategóriában a favoritom nyert, de nagy csalódásnak így is csak R2 győzelmét tudom mondani, ugyanis az volt az egyetlen meg nem érdemelt győzelem
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Már nem tudom mire ment a voks, egyszerűen mind zseniális (na jó talán a Clovis-os csak simán jó). Első évem, hogy nincs konkrét favoritom ebben a kategóriában
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Nem nagy meglepetés, de reméltem, hogy a sötét oldal izgalmasabbá teszi a végjátékot
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Ez Sidious évadja volt, bár elég erős a mezőny
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Már csak a Neeson iránt érzett tiszteletem miatt is rá szavaztam.
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Yoda ezt is behúzza Sidious-szal karöltve
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Noooooo. Kijárt volna Jinn mesternek még egy cím, de végülis Yoda is megérdemelte
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Az én voksom itt is Qui-Gonra ment. Egyszerűen még Yoda is zöldfülűnek (hehe) tűnik mellette.
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Ez egyértelműen Sidious évadja volt. Más meg sem érdemelné
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Negatív karakter
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Szerintem nem kérdéses a győztes kiléte
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
:lol:
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Idén megtörtem a szokásomat, és a Venator helyett Yoda csillagvadászára szavaztam. Egyszerűen annyira jó, hogy gondoltak ilyesmire is, nem is szavazhattam másra
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Good.
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Azt hiszem itt Banere voksoltam, bár nehéz vol a döntés, hisz a másik 2 esélyes sem kispályás
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Ahogy kellett
-
Szavazás - a hatodik évad legjobbjai
Ha jól rémlik, én Jinn mestert tiszteltem meg a szavazatommal