
Nabopolasszar összes hozzászólása
-
Boba Fett
Viszont egy kifejezetten karakter-filmhez szerintem alapvető. Ha ez már megvan, lehet rá pakolni a többi dolgot is, amiktől igazán jó filmmé válhat. Lehet egy fa akármilyen szép kívülről, ha a közepe kirohadt, akkor soha nem lesz belőle tengerjáró hajó. Egy Boba Fett film soha nem lesz sikeres, ha nem lesz benne Boba, de akkor sem, ha az a Boba unalmas és egysíkú marad a kezdettől a végéig. Az emberek szeretik Bobát, mert abban a pár jelenetben, ahol szerepel, szűkszavúságának ellenére tekintélyt parancsol a jelenléte, jól végzi a munkáját (leszámítva a halála előtti pár másodpercet) és mert király páncélt hord. És ennyi, ezzel szinte ki is merül Boba jelleme. Nincs az az ember a világon, aki egy ilyen karakterből egy másfél/két órás filmet össze tudna hozni, anélkül hogy kibővítené a jellemvonásait. De egy ilyen bővítéssel is csak azt érnénk el, hogy elmondhatjuk: nem csak egy mozgó páncélt bámultunk a moziban. És azt kell hogy mondjam: ez manapság egy franchise építéshez még mindig vajmi kevés. Talán max. kétszer el lehet játszani azt, hogy ugyanazt a karaktert küldik a moziba, de harmadszorra ez már senkit nem fog érdekelni (legfeljebb a kemény magot), negyedszerre meg már őket sem. Viszont jogos lehet a kérdés, hogy ki beszél itt rögtön franchise építésről? Látva a marvel filmek tendenciáját én erre számítok: sok karakter franchise, amik egyre több kapcsolatot teremtenek egymással és az epizódokkal. És azt kell mondjam, hogy nem bánnám, hisz ahogy a Disney építi egymásra a filmjeit/sorozatait példaértékű bármely stúdió számára
-
Boba Fett
De egy Boba Fett nélküli Boba Fett film úgy elhasalna, mintha csináltak volna a Jedi visszatérből 2 spin off-ot, ahol nem látunk mást, minthogy beszéló ewok macik rohangálnak fel-alá valami boszorkányt üldözve A SW egyik legkirályabb karakterével ezt egyszerűen nem lehet meglépni. És nem, nem mindegy, hogy ki van a páncél mögött, hisz tudjuk, hogy a valaha volt legnagyobb fejvadász pontos mása van mögötte. Bárki más lenne ott, ő nem lenne méltó rá, hogy viselhesse. Az a megközelítés, hogy csak az áldozatait látjuk, ott hasalna el, hogy az áldozatok senkit sem érdekelnek. Ha én beülök egy Boba Fett mozira, nem egy csapat idiótát akarok nézni, ahogy éppen menekülnek Boba elől, hanem magát a mestert munka közben. A misztikussághoz még annyit, hogy ez így szép és jó... amíg egy utolsó háttérszereplőről beszélünk, de ha filmet(/filmeket) akarunk ráépíteni akkor ez már édes kevés. Egy idő után kell egy jellem neki, amit jellemfejlődés követ, nehogy egysíkúvá váljon az egész, és megragadjon az általad lenézett marvel karakterek szintjén (,ami mondjuk nem teljesen igaz, mert Thor és Stark is egész szép ívet írt le e téren).
-
Boba Fett
Andris, minden amit elmondtál jót tenne a filmeknek... akarom mondani az epizódoknak, ugye amik a legfontosabbak a SW szempontjából. A spin off-ok szerintem kezdetnek maradjanak a "Marvel filmek" szintjén: legyenek szerethető karakterek, legyen jó humora és legyenek jó akciók, egy szó mint száz: legyenek emészthetőek a nézők számára. Majd ha a "megszerettetés fázis" megvan, és a kívánt szintre ki lesznek bontva a karakterek jöhetnek a drámai szálak, amik mélységet adnak majd az egésznek. Különben is Boba karaktere jelenleg nem áll olyan szinten, hogy egy ilyen típusú csavar nagyobb megdöbbenéssel járna a nézőknek. Az epV-ös jelenet is azért ütött ennyire, mert addigra már mind ismertük és szerettük Luke-ot, az apja múltját is szinte vele együtt tudtuk meg, és a fordulat minket is annyira sokkolt mint őt. Az ilyen szinten lévő kötödéstől Boba esetében még távol állunk, ezért érzem értelmetlennek ezt az egészet
-
A Rebels animációs sorozat
Szerintem rosszul látod, ezek már mind echte birodalmi cuccok, de nem is baj, mert már majdnem 20 évvel járunk a klón háborúk után
-
Filmek
Az első Amcsi kapitány filmet nagyon nem bírom, ez viszont iszonyat jónak ígérkezik.
- Sport
-
A történet
De akkor Luke honnan tanulta meg látni Obi-Want? Nem hiszem, hogy Obi megtanította neki, azalatt a pár együtt töltött óra alatt, és javítsatok ki, ha tévedek, de Yodáig nem is találkozott, senki olyannal, aki megtaníthatta volna ezt neki. Ennek ellenére már a Halálcsillagról való menekülés közben hallja az öreget, és a Hoth-on már látja is.
-
Egyéb fontos
Boldogat, Frenkie!
-
4x14 - A Friend in Need
Csak egy baj van ezzel a Death Watch ábrázolásmóddal, és az az, hogy homlokegyenest szembe megy a többi szereplésükkor látottakkal
-
Egyéb fontos
Gratulálok, Karrde!
-
Sport
Broncos - Patriots Seattle - 49ers
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Azért erre nem vennék mérget, hisz a Marvel filmek esetében is évente minimum 2 kijön, ráadásul azok még egyenrangúak is, és viszonylag egész jó színvonalúak.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Miért? Valószínűleg napokkal később már fent lesz az angol, abból meg magyart csinálni nem egy nagy "was ist das"
- Egyéb fontos
-
Sorozatok
Sherlock Nem ájultam el az évadzárótól, az utolsó jelenet meg... hát... érdekes mindenesetre.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Szerintem ez egy kissé túlságosan optimista lista, én maximum 12-16 részt várnék
-
Sport
Saints- SH Colts - Pats 49ers - Panthers Chargers -Broncos
-
SW képregények
Ha jól vettem ki a szövegből, akkor a TCW megmaradt forgatókönyvei alapján dolgoznak majd. Így viszont mindenképp érdekes lesz
-
Vélemények a Legends művekről
Várható volt. Már csak a Marvel művekből kiindulva, minden szoros gyeplő alatt lesz.
-
SW képregények
Nem, a Marvel csak az eredeti trilógiával kapcsolatos képregényeket adott ki. Az ősi időkről szólók már Dark Horse kiadások
-
Sorozatok
Átlagos évad közepi rész: nem rossz, de semmi extra
-
Sport
- The Clone Wars DVD és Blu-Ray
Elég valószínűtlennek tartom, hogy a Bonus Content ne jelenjen meg bolti forgalomban. Mivel a sorozat vége már (szinte) belátható időn belül van, én a helyedben megvárnám, amíg lesz egy olyan kiadás, amelyikben az összes rész szerepel. (Ha netán nem lesz ilyen kiadás - például valami jogi fiaskó miatt -, még mindig megveheted az első 5 évadot és a BC-t külön-külön.)- Sport
Nem, mert mindegyik meccsnek két lehetséges kimenetele van, és ezek egymástól függetlenek, azaz 2x2x2x2- Sport
Bár engem majd a Patriots beszálltával fog igazán érdekelni a rájátszás, azért egy tippet dobok ezekről is Kansas @ Indianapolis New Orleans @ Philadelphia San Diego @ Cincinnati San Francisco @ Green Bay - The Clone Wars DVD és Blu-Ray