Suzanne Collins - Az aratás hajnala kritika

Suzanne Collins ötödször tért vissza Az éhezők viadalához, és Az aratás hajnalával egy újabb előzménykönyvvel bővítette a sorozatot. A sztori ugyanis az 50. éhezők viadalának eseményeit meséli el, ami 24 évvel előzi meg az első könyv történetét. Illetve 40 évvel járunk azután, hogy Lucy Gray Baird megnyerte a 10. viadalt, ami nem csak elindította Panem későbbi elnökének, Snow-nak a karrierjét, de egyben új kezdete volt a gyilkos játékoknak.

Ennek hála Az aratás hajnala megint egy kicsit másfajta Panemet prezentál, mint amilyennek az Énekesmadarak és kígyók balladájában megismerhettük. Abban még se a Kapitólium, se a Körzetek nem heverték ki teljesen a Sötét Napokként emlegetett polgárháborút, az Éhezők Viadala pedig egy épp kifulladóban lévő, kíméletlenül erőszakos büntetés volt, nem pedig világraszóló showműsor és brutális, halálos, embertelen sportesemény.

Az aratás hanalában Panem már sokkal közelebb áll ahhoz, ahogyan Az éhezők viadala-trilógiában megismerhettük, noha a figyelmes olvasó még észrevehet különbségeket, főleg a viadallal kapcsolatban.

De Az aratás hajnalát nem az teszi különlegessé a sorozatban, hogy bemutatja a hatalma csúcsán lévő Snow által irányított Panemet, hanem az, hogy egy olyan viadalra koncentrál, amit a Futótűznek hála elég jól ismerünk. Az 50. Éhezők Viadala egyben a Második Nagy Mészárlás, azaz egy olyan különleges esemény, aminek során átvariálják a szabályokat. Az Első Nagy Mészárlás során a Körzeteknek maguknak kellett kiválasztania, kiket küldenek a viadalra. A 75. viadal során a korábbi győztesek közül válogattak. Az e könyvben szereplő 50. Éhezők Viadala során pedig minden Körzetből kétszer annyi 12 és 18 év közötti gyereket arattak le és löktek be az arénába, köztük azt a Haymitch Abernathy-t, aki 24 év múlva Katniss és Peeta mentora lesz. Ebből már azt is tudhatjuk, hogy az 50. Éhezők Viadalát ő nyerte meg.

Sőt a Futótűznek hála rengeteg eseményt és néhány résztvevőt is ismerünk, egyiküket ráadásul névről, hiszen Katniss barátnőjének, a filmekből teljesen kimaradt Madge-nek a nagynénje volt. Tudjuk mi történt vele, tudjuk, milyen mutánsok jelentek meg, sőt még konkrét eseményeket is megismerhettünk, mindezt annak hála, hogy Katniss és Peeta megnézték a viadal összefoglalóját a a Futótűzben.

Szóval mit lehet elmesélni egy olyan eseményről, amit ily részletekben menően ismerünk? Nos, nagyon sok mindent, ugyanis csak néhány részletet ismerünk, nem az összest. Hiába vagyunk tisztában azzal, mi történt Maysilee-vel és Haymitch-csel, és hogyan nyerte meg hősünk a viadalt és mi lett a következménye a tettének, Maysilee-t magát nem ismerhettük meg igazán, csak annyit tudtunk meg, hogy leleményes. A másik két 12. körzeti gyereknek pedig még a nevét sem árulta el az írónő a Futótűzben. És további 44 gyerek van a porondon.

Mindezek mellett maga Haymitch is egy enigma, hiszen a könyvekben jóval kisebb volt a szerepe, mint a filmben, így a múltjáról sem tudhattunk meg túl sok mindent, és az is rejtély, miféle ember volt a viadal előtt. Nyilván nem születésétől fogva paranoiás, mindent és mindenit gyűlölő, alkoholista bunkó. Nem, egészen más ember volt korábban, aki kellemes meglepetésként sokban hasonlított Katniss-re. Valószínűleg éppen ezért is kötődött a lányhoz, mert rokonlélekben talált. Persze, azért bőven akad köztük eltérés is, példának okáért Haymitch egyáltalán nem olyan zárkózott, introvertált ember, mint Katniss, ami teljesen más dinamikát ad a viadalnak, illetve az azelőtti felkészülésnek.

Hovatovább, van egy kérdés, ami igazából azóta nem hagyott nyugodni, hogy először olvastam a Futótüzet. Miért bőszítette fel annyira Snow-t az, ahogy Haymitch megnyerte a viadalt?

Nos, a válasz az, hogy amit Katniss és Peeta láttak, az a propaganda volt. Valójában sokkal több minden történt az 50. Éhezők Viadalán, mint azt elsőre gondolnánk. Olyan dolgok, amik nagyon sokat adnak hozzá az egyik korábbi könyvhöz. Nem, nem Az éhezők viadalához, hanem a Futótűzhöz.

A Futótűz számomra a leggyengébb könyv a sorozatban, méghozzá azért, mert bár Katniss a főszereplő és az ő szemén át látjuk az eseményeket, valójában semmi befolyása nincs a cselekményre, csak sodródik az árral tehetetlenül. Még maga a viadal sem jelent olyan mértékű fenyegetést, mint korábban, mert Katniss-t rengetegen védik. És a legrosszabb, hogy halvány lila gőze sincs arról, mi folyik a háttérben, nem lát rá az igazán lényeges és érdekes eseményekre, így az olvasó/néző is teljesen kimarad azokból.

Bizonyos szempontból ez jó, mert így a végén átérezhetjük Katniss meglepettségét. Ugyanakkor az nem jó, hogy ennek hála az olvasó a könyv végén úgy érzi, átbaszták. Mert ennek a módszernek hála a Futótűz csak Az éhezők viadala újrakeverése, a könyv nagy részében ugyanazokon az eseményeken kell végigmenni, amin már az előző könyvben végigmentünk. És hiába a kisebb-nagyobb módosítások, akkor is olcsó húzásnak tűnik. Ráadásul a könyv végén kiderül, hogy amúgy nagyon nagyszabású események folytak Katniss látóterén és hallótávolságán kívül, amikről sokkal érdekesebb lett volna olvasni, mint egy újabb éhezők viadalán végigcsoszogni.

És akkor még ott vannak azok a könyv által hátramaradt kérdések, amiket a folytatás, a Kiválasztott sem válaszol meg.

Nos, ha Az aratás hajnala nem is javítja fel a Futótüzet, elég sokat ad hozzá ahhoz, hogy egy fokkal élvezetesebb legyen. Főleg azokkal a karakterekkel kapcsolatban, akiket a Futótűzben ismerünk meg, majd néhányan még a Kiválasztottban is fontos szerepet játszanak. Az Énekesmadarak és kígyók ballladájával ellentétben itt nagyon sok visszatérő szereplő van, akiket annak ellenére ismerhetünk meg jobban, hogy az írónő újfent E/1-ben meséli a történetet, ezúttal Haymitch-et használva nézőpont karakternek. Collins imigyen is képes kialakítani azokat a kapcsolatokat, amik később a Futótűzben lényegesek lesznek, csak ott erre nem láthattunk rá. Hovatovább, képes megvilágítani bizonyos megszólalásokat, vagy éppen bemutatni, miféle tragédiákat kellett átélnie bizonyos karaktereknek.

Mindezeknek hála a könyv egy igai érzelmi hullámvasút. Sokkal inkább, mint bármelyik korábbi epizód. Mert itt Snow az aranykorát éli. A Kapitólium ereje teljében van, még egyáltalán nem fenyegeti az a veszély, hogy összeroppan néhány mérgezett bogyó miatt. Ha valaki hibát követ el, halott. Ha valaki megpróbál a rendszer ellen fordulni, legyen az a lázadás akármilyen léptékű, olyan megtorlásban lesz része, amit élete végéig megemleget. A propaganda gépezet pedig száműzi az igazságot a Kapitóliumon és a Körzeteken túlra, de még ha valakihez el is jut, az is csak suttogva, jól átgondolva mer róla beszélni – s még így is lehet, hogy megjárja.

Személy szerint többször is a könnyeimmel küzdöttem a könyv olvasása közben. És a végén megint úgy éreztem, mint az Énekesmadarak és kígyók balladája végén: Katniss és Peeta iszonyú szenvedéseken mentek keresztül, de még így is jobb sorsuk volt, mint Haymitch-nek vagy Lucy Gray Baird-nek. Szóval bátran merem ajánlani Az aratás hajnalát annak, aki eddig is szerette Az éhezők viadalát, de azoknak is, akik szívesen megismerkednének ezzel a világgal. Mert szerencsére a könyvhöz nem kell ismerni se az előzményeket, se a későbbi eseményeket, tökéletesen megáll a saját lábán. Sőt, ha ezután olvassa el valaki a Futótüzet, valószínűleg jobban fog tetszeni neki, mint azoknak, akik régebben olvasták.