Avatar: Fire and Ash

Bár az Avatar: The Way of Water után úgy voltam, hogy a harmadik részt bőven ráérek majd megnézni a Disney+-on, végül a trailerek láttán elkezdtem bizakodni, és kicsit az Avatar: Frontier of Pandora című videójáték is felkorbácsolta az érdeklődésemet. Végül úgy döntöttem, elmegyek rá moziba, üsse kő, lesz, ami lesz. És azt kell, hogy mondjam, utcahosszal jobb lett, mint a második epizód. Legalábbis nekem kurvára tetszett. A második részről úgy jöttem ki, hogy oké, egyszer meg lehetett nézni a moziban, nem bántam meg, de azért na... Ha előre tudom, hogy ilyen, nem nézem meg moziban. Erről viszont úgy jöttem ki, hogy legalábbis nekem bőven megérte az árát. Ugyan az Avatárnál nem tartom jobbnak, de majdnem olyan jónak igen. Hibái persze vannak, James Cameron nem vetkőzött ki önmagából és támadtak hirtelen eredeti elképzelései, így a film ugyanúgy szenved azoktól a betegségektől, amiktől az Aliens, a Terminator 2: Judgement Day és az Avatar: The Way of Water is, nevezetesen: akadnak pillanatok, amiket korábban már láttunk, akár más filmben, akár az előző részben. Főleg a film harmadik harmadában, a végső csata során szembetűnő ez.

A szerencse az, hogy míg ezek az elemek az előző filmben nagy hangsúlyt kaptak, itt lényegében csak mellékes vagy egyik helyzetből a másikba átvezető események vagy elemek. Plusz ezúttal sikerült klassz látvánnyal feltálalni a végső csata utolsó perceit, és a na'vi haderő sem válik kámforrá félúton.

A film első kétharmada viszont szerintem nagyon is rendben van. A sztori ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, vagyis a Sully család még gyászolja Neteyam fizikai létből történt nagy sebességű távozását.

A bú és bánat mindenkire másképp hat, és hát kissé szét is zilálja a Sully família idilljét. Ami ebben nagyon tetszett, hogy az előző részben kispadra ültetett, és félidőben az öltözőbe is kiküldött Neytiri végre újra szerepet, hovatovább, fontos szerepet kapott egy Avatar moziban. Sőt számomra ő lett az egyik legérdekesebb karakter, ugyanis az előző részben felvillantott képmutatását és fajgyűlöletét szépen kikerekítették ebben a történetbe, így a film egy pontjáig számomra inkább tündökölt antagonista szerepkörben. Ellenben Jake csak azt hozta, amit eddig, csupán annyival lettünk okosabbak vele kapcsolatban, hogy a gyászt is úgy kezeli, mint minden mást: harcol. És, ha épp nem harcol, akkor hoz egy olyan döntést, aminek köszönhetően újra harcolhat. Hát, ahogy az első rész elején mondta: nincs olyan, hogy ex-tengerészgyalogos. Leszerelhetsz, de az attitűd megmarad. Viszont sajnos így a harmadik részre bár Dzékszulli még mindig egy roppant szimpatikus ember, a karakter már eléggé leeresztett lufi, és talán jót tenne a sorozatnak is, ha átadná a stafétabotot.

Ami részben meg is történik ebben a filmben, a sztori narrátora például már az ifjabbik (és elevenebb) fia, Lo'ak. A baj az, hogy Lo'aknak még bőven lenne hová fejlődnie, mert míg az előző részben csak idegesítő volt, itt már bosszantó. Oké, érthető, miért teszi mindazt, amit tesz, csak túl melodramatikus az egész. És a fejlődési útja sem elég tiszta, de ez főleg az előző rész hibája.

Viszont Lo'akhoz is kötődik egy számomra remek jelenet, amire azt mondtam, hogy na ezt azért nem vártam volna egy Cameron-moziban.

Szóval Lo'ak nem lett a szívem csücske, de a film vége felé elég jó irányba indult el, szóval ki tudja, talán az ötödik részig megszeretem. Ellenben Kiri sztorija érdekes, noha vele Cameron véglegesen letette a nagyesküt arra, hogy a saját különbejáratú Star Warsát készíti, és már abban is biztosak lehetünk, hogy szereti a prequelleket, mert ekkora nyúlást nem csinál olyan, aki minimum nem imádja azt, amiből nagykanállal merít. Oké, nyilván a Star Warsban sem Lucas pici kobakjából pattant ki az ötlet azzal kapcsoaltban, amire ily rejtélyes módon gondolok, hiszen már ő is nyúlta abból a "felkapott brossurából", de mégis, ahogy ebben a filmben ezt tálalták, hát nekem végig a Star Wars lebegett a szemecském előtt.

De ennek ellenére Kiri sztorija érdekes, legalábbis nekem tetszett, ahogy Cameron végig kezelte a karaktert. Bár ebben nagy szerepet játszik valószínűleg Sigourney Weaver alakítása is, illetve az, hogy Kirit egy szerethető figurának írták meg. Mindezeknek hála ő számomra most az egész franchise legérdekesebb karaktere, mert kíváncsi vagyok, hová fut ki a sorsa, és eleve, mi a célja a létezésének. Plusz ott a kapcsolata Spiderrel, ami hát...

De, a Fire and Ash magasan legjobb karaktere az újonc gonosztevő, Varangy volt. Ja, bocs, Varang, nincs benne y, bár akár lehetne is. Na nem azért, mert bűn ronda, sőt na'vi mércével mérve szerintem eddig a legszexibb karakter. De a második rész Hogyishívják tábornoka és a lebutított Quaritch klón után végre újra van egy karizmatikus főgeci, aki még Quaritch 2.0-t is fel tudta emelni. Charlie Chaplin unokája, Oona Chaplin a játékával uralja a vásznat, simán maga mögé utasít mindenkit. Kapcsolata Quaritch-csal ugyan faék egyszerű (hoztam tűzköpő botot, dugunk?), a maga bizarr (és gonosz) módján mégis érdekes, ráadásul sikerül valami értelmet adnia ennek a létezését tekintve értelmetlen Recomb Quaritch-nak.

Varang és klánja ugyanis az eddig megismert na'vik antitézise, még jobban is, mint ahogy azt a trailerek sugallják. Pont leszarják Eywát, a természet egyensúlyát, az eddig megismert kulturális szokásokat. Rohadtul nem zavarja őket az emberi tevékenység, a természettel való harmonikus együttélés meg már-már sértés a lepusztult kis világukban. Quaritch ennek hála hamar képes azonosulni velük, bennük megtalálja a saját na'vi törzsét, így válva egyre inkább Jake antitézisévé. És ez az anti-Eywa állsápont igen komoly problémát okoz már most, hát még milyet okozhat a jövőben, mert például míg egy átlagos na'vi klán elutasítja a fém gyilokeszközöket, azaz a gépfegyvereket, a Mangkwan klán tárt karokkal várja a mennydörgő fémtömböket. Az amerikai őslakosok tudnának mesélni arról, hogy egy nyíl vagy lándzsa és egy puska párbajából nagy átlagban melyik jön ki győztesen.

Varang ráadásul egy rendkívül szadista nőszemély. Sőt egyik jellegzetes húzása már-már a pszichés erőszak szinonimájaként is felfogható, legalábbis, ha a na'vik sajátságos biológiáját vesszük alapul. Ilyesformán Varang az Avatar-széria eddigi legkegyetlenebb figurája.

Talán az egyetlen negatívum vele kapcsolatban, hogy a film utolsó harmadára totál háttérbe szorult, ami azért is csalódás, mert Cameron derekasan épített egy Varang-Neytiri konfliktust, ami végül elég furcsán oldott fel. Nem mondom, hogy rosszul, mert a konfliktusba belépő karakter jól volt beszőve, és megmutatta azt is, hogy Varang meglehetősen álszent, mégis, jobban érdekelt volna egy Varang vs. Neytiri, mint a Jake vs. Quaritch harmadik menet.

Aztán van még itt nekünk egy Tukunk és egy Spiderünk (magyar ferdítésben Gekkónk). Szegény Tuk a jelenlétének nagy hányadában csak cuki és/vagy nyüszörög, mert épp bajban van. Vagy sehol sincs. Tényleges szerepe csak a film végén van, bár az tetszetős, kicsit szimbolikus és a jövőt tekintve még fontos is lehet. Ami pedig Spidert illeti, na, ő egy elég érdekes irányba indult el, mondhatni, a történet és a jövőbeli történetek szempontjából kulcsfontosságú karakterré vált. Ahogy azt már a trailerekben agyonpromózták, Spider képessé válik Pandora környezetében maszk nélkül lélegezni, meg még csimbi kis fejcsápot is növeszt magának, hogy igába hajthassa az alacsonyabb rendű létformákat. Viszont ez egy pindurkát másképpen történik meg, mint ahogy azt a trailerek sugallták. Ez egyrészt kellemes meglepetés volt, másrészt kitágítja Spider lehetőségeit a következő filmekre.

Szóval nagyjából ez a felhozatal a fontos szereplők szintjén. Kicsit talán sokan vannak, de a három órás játékidő alatt ezúttal mindenkire jutott legalább egyszer megfelelő mennyiségű idő, szóval nincs olyan, mint az előző filmben, ahol Neytiri a játékidő egy részében teljesen indokolatlanul totál felszívódott, amikor meg jelen volt, akkor csak Jake sidekick-jeként szolgált. A Fire and Ash-ben itt vagy ott, kicsi- vagy nagymértékben, de mindenkinek van szerepe a sztoriban, a cselekmény alakulásában. Mindenki hozza a kötelezőt, de néhányan még érdekesebbek is lettek az előző rész óta.

A Fire and Ash emellett visszahozott egy rakatnyi mellékszereplőt az előző két filmből. Norm és Max már az első rész óta velünk vannak, szerepük kábé most is annyi, mint eddig (ugyan Normnak az Avatarban több játékideje volt, de a szerepe nagyjából ugyanennyi). Nagy visszatérő lehetne az Avatar adminisztrátora, Parker Selfridge, ha az ember nem azon gondolkodna, mi a bánatot keres ez itt, amikor sehol sincs az előző részben. Pedig a két film között in-universe csak néhány hét telik el, vagy annyi sem. Mégis, a The Way of Waterben még csak nem is utalnak arra, hogy a Pandorán lenne, de a Fire and Ash első negyedében sem, aztán hopp, hirtelen nagyfőnök újra. WTF? De a jelenléte legalább üdítő, mert így van valaki, aki mellett az előző részben megismert Quaritch imitátor Ardmore tábornok tűnhet valakinek. Apropó, a hölgyről az új filmben kiderült, hogy nem csak jellegtelen, de még hülye is. Ezt vehetjük karakterfejlődésnek?

És még van jó pár figura, akit felismerhetünk, ha emlékszünk rájuk, vagy, ha nem, akkor később utána nézhetünk, hogy akkor ő és ő miért is volt fontos (ez főleg a The Way of Water eléggé semmilyen ifjabb szereplőire igaz).

Két dolog van még, amit így kiemelnék külön. Az egyik, hogy elég komoly terítékre került a klónok kérdése és az a tény, hogy sok szereplő bizony csak egy avatár. Úgy értem, itt van Recomb Quaritch, aki bár végig úgy tesz, mintha ő lenne az igazi Miles Quaritch, úton útfélen emlékeztetőt kap arról, hogy márpedig ő nem az a személy. Miles Quaritch meghalt több mint tíz éve. Ezt azért díjazom, mert a legtöbb filmkészítő és sajnos a nézők többsége a klón kérdést rosszúl kezeli, és úgy tesz, mintha az eredeti karakter és annak klónja egy és ugyanaz lenne. Ezért kell még mindig kiokosítanom embereket például arról, hogy Ellen Ripley sosem támadt fel, a negyedik részben Ripley 8, egy ember-xenomorph hibrid/klón (vagy starwarsosan: strand-cast) szerepel. Itt is, Recomb Quaricth egy klón, ráadásul még nem is az egy az egyes klónja az igazi ezredesnek, hanem ő is inkább egy "strand-cast", egy hibrid/klón. S bár ezt már a The Way of Water is próbálta érzékeltetni például azzal, hogy Recomb Quaritch szétroppantotta a mintaegyed koponyáját, a film ez előtt és után is inkább úgy kezelte az új változatot, mintha ugyanarról a karakterről lenne szó. Szóval örültem, hogy ebben a részben ezt kidomborították, sőt Recomb Quaritch karakterfejlődésének részévé tették.

A másik Jake és gyermekeinek léte. Ez is olyasmi, amit az előző részben már felhoztak, de itt bontottak ki igazán. Jake Sully ember. Lehet, hogy úgy néz ki, mint egy na'vi, de akkor is csak egy ember avatár testben. És ezek az avatárok pontosan ugyanolyanok, mint a recombok, vagyis ember-na'vi hibrid/klónok. A plusz csavar, hogy Jake avatárja még csak nem is az övé, hanem az ikertestvérének, Tom Sully-nak a klónja. Szóval Jake a testvére klón/hibrid testében csinált hibrid gyerekeket egy földönkívüli lénynek. A Skywalker-családfa ehhez képest egyszerű, mint az egyszer egy. De a lényeg, hogy itt domborodott ki igazán, hogy Jake a külseje ellenére ember, emberként gondolkodik és cselekszik, emberi fejjel neveli a gyermekeit, akik szintén hordoznak emberi DNS-t (ami külsőleg is megmutatkozhat, mert például Lo'aknak öt ujja és szemöldöke is van, míg a na'viknak négy ujja van és nincs szemöldökük). Imigyen pedig alaposan kiütközik, hogy Neytiri gyűlölete az emberek és különösen Spider iránt milyen nagy mértékű képmutatás tőle. Milyen jogon gyűlöli az embereket, miközben a férje egy részben emberi testbe bújt emberi lény, a gyermekei pedig szintén részben emberek? Még Kiri is, akit csak örökbe fogadott.

Ami a látványt illeti, hát az még mindig első osztályú. Ugyan nekem nem volt szerencsém IMAX-ben megtekinteni, de a film kedvéért (na meg azért, mert sajnos a veszprémi mozi már baromi szar) Székesfehérvárra mentünk, ahol szép nagy vásznon nézhettük meg a filmet. Hát pazar, na. A na'vi kultúra újabb elemekkel bővült, Pandora és az RDA is szépen kiteljesedett. Külön imádtam Bridgehead városát, mert bár a Hell's Gate is remek kontrasztot mutatott Pandora többi részével, az csupán egy bázis volt, ez viszont egy baromi nagy város. Már az előző epizódban is impozáns volt, de itt igazán a mélyére megyünk, és azt kell, hogy mondjam, nagyon markáns érzést kelt, ahogy a nagy, nyitott, színpompás területek után bekerülünk ebbe a szűk, sötét, szürke ipari komplexum együttesbe. Nem a felrobbanó rakéták azok, amik igazán megmutatják azt a pusztítást, amit az emberek itt végeztek, hanem az a klausztrofób, komor hangulat, amit Bridgehead jeleneteiben érzünk. Ennek már csak azért is örültem, mert a The Way of Waterben nagyon háttérbe lett szorítva az RDA Quaritch ténykedésének javára (bár a tulkun mészárlás nyilván erőteljes, mégis, egy bolygó ipari szintű felszántása erősebb kép). Sőt igazából az Avatar nyitójelenete óta nem láttunk ilyen erőteljesen azt, hogy mit is művelhet az ember Pandorával, ha Jake-ék nem állítják meg őket valahogyan. Az Avatar nyitányában Jake-et követve láthattuk, milyen zsúfolt lett a Föld, hogy a nagy, nyílt utcák is olyan hatást keltenek a tömegek és a mindent beborító neonfényes reklámoknak hála, hogy a nézőnek így is klausztrofób hangulata van. Ez az érzés később már nem köszön vissza, még Hell's Gate jeleneteiben sem, mert az is barátságosabb összképet ad a füstokádó kémények és betonplacc ellenére. De Bridgehead tokkal-vonóval hozza az első rész földi jeleneteinek sötét hangulatát.

Összességében tehát azt kell, hogy mondjam, három órás játékideje ellenére végig nagyon élveztem az Avatar: Fire and Ash-t. Ugyan itt is szembeötlőek Cameron legnagyobb gyengeségei, így tagadhatatlanul vannak olyan jelenetek, amik nagyon erőteljes deja vu érzést keltenek, és még finoman fogalmaztam. Ugyanakkor a remix ezúttal sokkal kiegyensúlyozottabb. Míg a The Way of Water esetében kábé a film kétharmadánál azt éreztem, hogy ez ugyanaz, mint az Avatar, csak más helyszínen, itt mindössze az egy harmadának egy részében éreztem ugyanezt. Márpedig az előző résszel ez volt a legnagyobb bajom. Emellett az új felvonás képes volt kicsit érdekesebbé tenni a Recomb Quaritch-ot, találtak mellé egy remek új gonoszt, szerintem jó irányba vitték tovább Kiri és Spider karakterét, s bár Lo'ak nem lett a szívem csücske, ő is olyan irányba fejlődik, amiből még akár lehet is valami. A cselekmény pedig üdítően sokszor kimozdul az előző két rész cselekményvonalából, és, amikor épp mégsem, akkor elég jól remixelik azokat ahhoz, hogy ne üvöltsön a képedbe az ismétlés. Szóval nincs már túltolt jelenetsor arról, hogyan kell az avatár testben létező embernek na'viként élnie, a két új klánt sikerült más módon bemutatni. Emellett Cameron újra képes volt némi szimbolizmust belevinni a sztoriba, úgy a történet, mint a látvány szintjén, ami nekem fájdalmasan hiányzott a The Way of Waterből. Már a cím, Fire and Ash is több értelmezéssel bír, mint anno az Avatar, míg a The Way of Water... nos, mi is az pontosan? Egy értelmet nem találok benne, nem, hogy többet.

Kicsit úgy érzem, hogy magának Cameronnak is nyűg lehetett a második rész elkészítése, és csak le akarta tudni, hogy elhelyezze azt a sok figurát a játéktáblán, hogy aztán a harmadik részben kedvére játszhasson velük. Mert, így utólag azt már a The Way of Water javára írom, hogy ott letudták a féltucatnyi új szereplő bemutatásának kínkeserves kötelezettségét, így azzal itt már nem kellett az időt húzni. Most már csak az a kérdés, miről fog szólni a maradék két rész? Ugyan az RDA-t nem rugdosták ki a Pandoráról, mint az Avatar végén, de mégis, egy olyan helyzetben hagyjuk el a bolygót, ami után az embernek az az érzése, hogy a cég masszívan beszopta a lompost. Ezután mégis még évekig a Pandorán maradhatnak? Márpedig ez a helyzet, mert az Avatar 4 cirka öt évet fog ugrani az időben. Na mindegy, a fontos számomra jelenleg inkább az, hogy most bizakodóbb vagyok a következő epizóddal kapcsolatban, mint voltam ezzel a résszel kapcsolatban. És ezúttal már azt is elmondhatom, hogy van, ami érdekel a következő felvonásban, méghozzá Kiri és Spider sorsa.

Az Avatar: Fire and Ash kibeszélhető az Avatar topikban.