Life is Strange: Reunion teszt

Kapcsolódó cikk:

• Life is Strange franchise - Amikor egy pillangó meglebbenti a szárnyát

Maxine „Max” Caulfield élete újra a feje tetejére áll, már csak azért is, mert ezúttal nem csak ő, de gyerekkori legjobb barátja, Chloe Elizabeth Price is visszatért. A nagyszájú Kék Zöld Hajú Lány és az időmanipuláló Super Max újra összeállt, hogy egy utolsó(?) kaland során megmentsék a Caledon Egyetemet a teljes pusztulástól. És megoldják Chloe létezésének válságát. Meg rá kell jönniük arra is, hogy miért jött vissza Safi. És még egy évtizedes rejtély is a nyakukba szakad. Minden összefügg? Vagy mindez csak balszerencsés véletlen? Egy ember vagy többen is a Caledon pusztulását akarják? Nos, Maxre és Chloe-ra vár a feladat, hogy ezekre a kérdésekre választ találjanak, egy érzelmekkel teli, olykor derűs, máskor borús, több szálon futó, döntési helyzetek elé állító, időn és téren túli kalandban.

Társak a bajban

Nos, ne kerülgessük a forró kását. Aki a sorban az hatodik Life is Strange-ről olvas cikket, annak már tudnia kell ezt, ami amúgy mostanra a franchise legismertebb eleme: Chloe meghalhat a Life is Strange végén, ha a játékos Arcadia Bay-t mentette meg Chloe élete árán. Szóval adódik a jogos kérdés: hogyan lehet életben? A készítők csupán az egyik befejezését vették figyelembe a Life is Strange-nek? Nos, a Double Exposure után ez a kérdés értelmetlen, főleg azért, mert az a játék készítette elő a válasznak a terepet.

Chloe visszatérése, bármelyik befejezés mellett döntöttünk is, Maxnek köszönhető, aki ugye a Double Exposure végén egyesített két idővonalat, ám mint az a Reunion során kiderül, ennél picit többet is tett. Ennek a következménye az, hogy Chloe visszatér az életébe – akár holtából, akár csak valamelyik másik államból.

A Reunion nagyon komolyan veszi a Life is Strange végén meghozott döntésünket. Míg a Life is Strange 2-ben, a True Colors-ban és a Double Exposure-ban nem voltak igazán lényeges eltérések, addig a Reunionban komplett párbeszédek folynak le teljesen más módon, attól függően, hogy Chloe csupán emlékszik a halálára, vagy ténylegesen „feltámadt” a halottaiból.

Erre a legjobb példa Chloe és Max első találkozása. Max reakciója sokkal erőteljesebb, ha Chloe tudomása szerint meghalt, ami érthető, ez sokkal kevésbé hétköznapi esemény, mint az, ha az exed csak beugrik hozzád váratlanul. Külön tetszett, hogy ezt nem vették félvállról. Bár az életbe visszatért Chloe emlékei ugyanazok, mint annak, amelyik túlélte Arcadia Bay-t, a beszélgetések során hamar érezhetővé válik egy fontos különbség: az utóbbi esetben ezek Max-szel közös emlékek. A másik esetben csak Chloe emlékei. Egy életé, ami sosem volt. Max is sokkal többet mesél a múltjáról abban az esetben, ha legjobb barátja feltámadt, hiszen így Chloe sem tud semmit Miss Caulfield elmúlt 11 évéről.

És ez a Reunion sava-borsa. Max és Chloe újra egymásra találása. Akármi is történt köztük, akár csak barátok, akár többek annál, akár együtt voltak évekig, akár eltemették az egyiket, ez mindenképpen egy kész érzelmi hullámvasút. A sztorinak vannak igazán mély, érzelmes momentumai és felhőtlen, vidám percei. Néha színtiszta fun nézni a két nő féktelenségét, máskor az ember keresi a papírzsepit, annyira megható. És nem egy esetben a játék képes ebből a két végletből nagyon ügyesen, szinte észrevétlenül átváltani. Minderre Hannah Telle (Max) és Rhianna DeVries (Chloe) teszik fel a koronát, akik minden korábbi munkájukat felülmúlva játsszák el a rájuk bízott karaktereket. Én kimerem jelenteni azt is, hogy mostanra DeVries inkább Chloe, mint Ashly Burch volt, aki a Life is Strange-ben adta a kék hajú veszedelem hangját. Mondjuk ebben az is benne lehet, hogy 11 év után játszottam ki az első részt másodjára, és az összes többi részt elsőre, imigyen DeVries sokkal inkább hozzám nőtt a Before the Storm, Double Exposure és a True Colors után, amikben szintén DeVries adta Chloe hangját. (Plusz nehezemre esik elvonatkoztatni Burch hangját a Horizon-játékok főhősnőjétől, Aloytól.)

Ami a többi szereplőt illeti, szerintem ezekhez is remekül nyúlt a Deck Nine. A Double Exposure-ból két szereplő kivételével mindenki visszatért, és még abból a kettőből is az egyikkel Max telefonon, a másikkal írott üzenetben vált szót, szóval ők sincsenek elfelejtve.

Viszont ezen a téren a készítők éltek némi visszalépéssel. A Double Exposure ugye úgy ért véget, hogy Max beavatta a barátait és kollégáit a titkába. Azonban az ezt követő kilenc hónap alatt néhány karakter kivételével mindenki megfeledkezett erről. Moses révén ugyan elmagyarázzák a koncepciót, miért történt ez, de narratíva szempontjából kicsit negatív, hogy így rengeteg konfliktushelyzetet úsztak meg a készítők. Mert ugye a Double Exposure-ban olyan emberek is tudomást szereztek Max képességeiről, akik ezt a tudást esetleg ellene fordíthatnák, ám így azok is elfelejtették. Kényelmes megoldás, még akkor is, ha már a Double Exposure-ban elhintették, hogy a két idővonalról származó eltérő emlékek közül az új világba nem beleillők (például Safi halála) elkezdtek megfakulni.

Szóval végső soron a Deck Nine következetes volt ezzel kapcsolatban, de ez akkor is túl egyszerű megoldás, hiába írták bele előre az eggyel korábbi játékba. Amúgy a következetesség végig jelen van a programban. Például Max előző párkapcsolatai pont úgy futottak zátonyra, ahogy arra az előző felvonás végigjátszása után már számítani lehetett. Vhin a Double Exposure-ban sem tűnt többnek alkalmi kalandnál (mint Maxtől megtudjuk, ez a fajta kapcsolat igazából még a Reunion idején is megvan). Amanda pedig már az előző részben is a kiutat kereste mindegyik idővonalon, pedig még csak randira sem került sor köztük.

Emellett Max és Chloe sokszor hoznak szóba régi eseményeket, szereplőket. Noha kettőjükön kívül más, a Double Exposure-t megelőző szereplő nem tért vissza, sokakat megemlítenek, köztük kiemelten Chloe anyját, Joyce-t. De hallhatunk David, Warren, Rachel és Steph felől is, hogy csak néhány példát hozzak. Emellett a Deck Nine még azt is elérte, hogy minden korábbi epizódra legyen kisebb-nagyobb utalás, attól függetlenül, hogy Max vagy Chloe szerepeltek-e benne. Persze nyilván a legtöbb direkt utalás a Life is Strange-re, a Before the Stormra és a Double Exposure-ra van.

Társak az időben

Ami a játékmenetet illeti, itt is a visszatérés a fő motívum. Ugyanis az idővonalak egyesítése után Max elvesztette azon képességét, hogy megfigyeljen alternatív világokat vagy átlépjen másik idősíkra. Ezzel egyidejűleg visszatért az időmanipulálás képessége. Vagyis Max szinte bármikor visszapörgetheti az időt néhány perccel, ezzel megismételhet beszélgetéseket az új információk birtokában, kijavíthat tévedéseket, megmásíthat döntéseket.

Újdonság viszont, hogy a sorozat történelmében először két karakter is irányítható. Bezony, Chloe sem sidekick csupán, hanem aktív résztvevője a cselekménynek. Míg Max a Caledonon kutat a tűzeset okozója után, addig Chloe egyrészt Mosesszel próbálja kideríteni azt, hogy létezésének jelenlegi formája mit is jelent a jövőjére nézve, másrészt a város népével vegyülve segíti barátnője nyomozását.

Ám míg Max esetében a döntések javát megmásíthatjuk, próbálkozhatunk más útvonalakkal, Chloe esetében minden döntés, minden elhangzott szó végleges. Emiatt jobban oda kell figyelnünk Chloe környezetére, és különösen a beszélgetéseire, már csak azért is, mert visszatért a backtalt funkció a Befrore the Storm-ból. Ezzel zöld hajú hősnőnk képes a saját szája íze szerint irányítani a beszélgetést. Ám ahhoz, hogy ezt jól tudjuk használni, egyrészt oda kell figyelni arra, mit mond a beszélgetőpartner, másrészt információkat kell gyűjtenünk, amik segítségünkre lehet a backtalk folyamán.

A legjobb az egészben, hogy ezek az információk nem pont akkor kerülnek elő, amikor a backtalkot is használnunk kell, mint a Before the Storm-ban. Könnyen lehet, hogy egy-egy infó jóval korábban pottyan az ölünkben. Például egy mellékes beszélgetés során megismerjük valakinek a családi hátterét, amit két fejezettel később felhasználhatunk a backtalk során. Ez is mutatja, mennyire fontos az, hogy odafigyeljünk a beszélgetésekre az egész játék folyamán.

A másik, ami nagyon tetszett, hogy néha teljesen jelentéktelennek tűnő döntés is nehezítheti az életünket később. Példának okáért még a játék elején egy kis szóbeli konfrontáció során elhangzott Max neve olyasvalaki füle hallatára, aki finoman szólva sem kedveli Miss Caulfieldet. Később ennek hála nem szereztem meg egy fontos infót, ami segített volna a gyanúsítottak szűkítésében.

És itt jön a következő nagyon jó húzás a Reunionban: több gyanúsított van. Szám szerint hét ember neve jön szóba, és bizony nagyon sok bizonyítékot kell összeszednünk ahhoz, hogy leszűkítsük a kört. Ha sikerül összeszedni mindent, akkor a játék automatikusan megmondja, kire kell rámennünk, de ha csak egyetlen dolog is kimarad, akkor a józan paraszti eszünket kell hasznosítanunk. És itt megint bejön az, hogy oda kell figyelnünk a játéktérre, a karakterek viselkedésére, kapcsolataikra, és arra, mikor mit mondanak, mert ezek remek mankót adnak, ha végül tippelnünk kell.

Ha rosszul választunk, akkor emberek fognak meghalni. Ennek hála a Reunion vége alapvetően három fő motívumon halad – itt is van egy utolsó döntés, ami meghatározza a történet legvégét –, ezt a három lehetőséget nagyban befolyásolja, hogy mennyire vagyunk sikeresek a nyomozás során.

Negatív effektus

Nem sok rosszat tudnék mondani a Reunionra, amit igen, azok inkább olyan hiányosságok, amik az előző részekben benne voltak, de ebből valamiért kimaradtak. Az egyik a szociális hálózat. Ez az elem a True Colors-ban jelent meg a MyBlock formájában, majd a Double Exposure-ban jött a Crosstalk. Mindkettő afféle Facebook-X-Instagram keverék, a lényeg, hogy a karakterek ezen át tartják egymással a kapcsolatot, osztanak meg gondolatokat, mesélnek a mindennapjaikról.

Személy szerint szerettem ezt az elemet, mert így Alex és Max látóterén kívül is láthattam valamit a világból, érezhettem, hogy az NPC-k nem csak addig élnek, amíg interakcióba kerülnek a hősökkel. Sajnos a Crosstalk nem tért vissza a Reunionban (bár emlegetik), Max csupán a fontos karakterekkel (Chloe-val, Mosesszel, Safival, stb.) tud kapcsolatot tartani a telefon messengerén át, de már itt sincs interaktivitás, nem dönthetjük el, mit válaszolunk. Ugyan tudom, hogy sokan panaszkodtak erre a szociális média elemre, én személy szerint nagyon hiányoltam. Jó lett volna például megismerni, mit gondolnak az Abraxas-tagok a kialakult szituációról, vagy a Caledon tanárai az új igazgatóról, de Lakeport lakóinak gondolatait is jó lett volna megismerni.

Ugyanígy hiányoltam azt, hogy más ruhát is fel lehessen adni Maxre és Chloe-ra. Igaz, egy DLC keretében megkaphatjuk a páros Life is Strange-beli ruháit, amiket a menüből alkalmazhatunk, de ennyi.

Emellett még fájó pont kicsit, hogy bár Chloe backtalk képessége visszatért, azt mindössze háromszor használhatjuk a végigjátszás során. Írhattak volna még néhány olyan párbeszédet, ahol Miss Price szájkaratéját bevethettük volna, mert azért ez így karcsú.

Továbbá jobban is kihasználhatták volna a Caledon Egyetemet. Bár kaptunk egy teljesen új placcot, sajnos a FAB nagyobb részére és a North Quadra nem mehetünk vissza, noha mindkettő elkészült az új játékhoz is – szóval sanszos, hogy idő és pénz hiányába ki kellett vágni az ide tervezett szakaszokat. Ugyanígy sajnálatos, hogy Max házában is csak rövidke időt tölthetünk el, bár tény, hogy az a játék egyik legjobb szakasza.

Max és Chloe mindörökre

A Life is Strange: Reunion tehát visszatért a gyökerekhez. Max és Chloe 11 év után újra összeállt, ezzel sok rajongó álma teljesült – ami talán a Double Exposure-t is rehabilitálja valamilyen szinten. Azt a rajongók ugyanis leginkább amiatt kritizálták, hogy Chloe nem kapott szerepet benne. A Reunion tükrén át nézve viszont érthető a döntés, legalábbis én értem. Chloe-t nem lehetett csak úgy visszahozni aktív szereplőként. A Life is Strange befejezése ezt ellehetetlenítette. Persze ott volt az alternatíva, hogy soha többé nem térnek vissza, de én azért örülök, hogy nem így lett.

Ahogy annak is, hogy a Double Exposure képében a Deck Nine egy egész játékot és komplett sztorit szánt annak, hogy megalapozzák egy halott vagy elhagyott karakter visszatérését. Ennek hála a Reunionban már nem kell hosszú, áltudományos maszlagokkal, szóban alátámasztani az egykori kék hajú leányzó megjelenését. Egy egész játék áll rendelkezésünkre, hogy ezt megértsük, Maxnek és Mosesnak pedig elég pár szót áldozni erre az egészre. Minden más mehet a Reunion saját sztorijára.

Viszont azzal, hogy Chloe visszatért, nem lett aláásva a Life is Strange vége. Ugyan Arcadia Bay visszatérése a létezésbe sajnos nem kapott nagy hangsúlyt, épp ellenkezőleg, eléggé elmismásolták a dolgot, ez valahol érthető. A város messze van, és Max szemszögéből sokkal fontosabb Chloe. Ugyanakkor egy későbbi játék még előhozhatja ezt a témát, ahogy a Life is Strange 2-ben és a True Colors-ban is voltak a város sorsához kapcsolódó elemek, mint David, Steph és Drew megjelenése.

Ám Chloe (és feltehetően Arcadia Bay lakosságának) bizonytalan létezése továbbra is fenntartja a kérdést: jó ötlet volt úgy dönteni, ahogy döntöttünk a Life is Strange végén? Sőt a kérdés immár Safira is igaz.

Apropó, Safi, kicsit úgy érzem, az ő karaktere bár továbbra is jelentős, harmadik kerékként háttérbe szorult. Az előző rész végén feldobott „Avengers” megközelítést teljesen dobták a készítők, ami azért elég nagy visszatáncolás, noha engem személy szerint nem zavar a kisebb léptékű sztori. Ráadásul lehet, hogy ezzel a témával még kezdenek valamit, mert a Reunion nem csak elhinti a folytatás lehetőségét, de már azt is elárulja, kit szánnak főszereplőnek. Szóval a jövő még nyitott.

Hogy ebben Maxnek és Chloe-nak lesz-e még szerepe, az jó kérdés. Ugyan a Deck Nine úgy harangozta be a Reuniont, hogy ez a páros utolsó kalandja, néhány beszélgetés azzal a jövendőbeli főszereplővel felveti annak a lehetőségét, hogy ha máshogy nem, mellékszerepben Max még visszatérhet. És, ha ő jön, jön Chloe is. De addig is itt van nekünk a Life is Strange: Reunion, ami egy nagyszerű játék lett, szerethető karakterekkel, izgis sztorival, vidámsággal, drámával, időmanipulálással, visszabeszéléssel és egy párossal, akiknek a visszatérésére 11 évet kellett várni. Véleményem szerint bőven megérte, mert ez az a folytatás, amire az első rész megjelenése óta vártunk.