reaper összes hozzászólása
- Filmek
-
EPVII spoileres topic
A királydráma-hasonlat már a RoTS-nél is többször előkerült, mégis emellett egy 100%-ig SW filmet kaptunk.
-
Sorozatok
DW, Danny-témában nekem egy másik felvetésem akadt: Amúgy az évad nekem kifejezettem bejött, Capaldoki is nyerő inkarnáció nekem, nagyon bejön a stílusa. Kicsit a Hatosra emlékeztet, ő volt még ilyen arrogáns típus Egy másik kérdéshez:
-
EPVII spoileres topic
Részletek egy állítólag Luke-ot ábrázoló képből.
-
SW legends könyvek
Tomboló erő 2: Féltem tőle, hiszen az első rész sokszor hatott prózásított végigjátszásnak, és a második játék története is arányában sokkal rövidebb, mint amennyire ez a könyv az elődjéhez képest, de végül pozitívan csalódtam. Egy-két akciójelenetnél még előkerült a játékszerűség, és az ebből fakadó néha erős túlzások, de az, hogy főleg Juno szemszögéből bővült a történet, kerekebb, a saját lábán jobban megálló adaptációvá teszi a könyvet, mint az első rész volt. Sajnos a játék folytatásra kihegyezett fináléja miatt a félbe vágott befejezés továbbra is bosszantó, de ez már egy másik történet. A formálódó lázadás itteni bemutatása is érdekes, bár az itt olvasottak után azért talán nem tűnik első jelentős sikernek a Halálcsillag terveinek ellopása.
-
Így készült a "Birodalom visszavág"
David Prowse a sisak nélküli jelenet felvételén.
-
EPVII spoileres topic
Khm... oké, hogy a Legends alkotások mint ötletforrás biztosítottak, de azért egy ekkora Revan-újrahasznosítás nem kéne. Persze azért a fake-faktor sem elhanyagolható.
- Filmek
-
EPVII spoileres topic
Naná, ez nálam hagyomány Sok plusz jelenettel valószínűleg itt találkozhatunk elsőnek amúgy is. Amúgy biztos vagyok benne, hogy a képeken a régi stílusú X-szárnyúak és TIE-k és rohamosztagosok csak az elképzelhetőség miatt vannak, minden más kikerült kép és info már az új gépparkra/páncélokra utal. Több helyen láttam, hogy sokan már egészen beleélték magukat, hogy egy az egyben a régi darabok kerülnek elő újra, már várom hogy majd később induljon az értetlenkedés, hogy a korai concepteken bezzeg nem ez volt A roncsok között tetszene, ha előkerülne pár még a polgárháború előttről odaszakadt tárgy is, egy fél fogatturbina, vagy egy háttérben megbúvó rohamdroid fej sokat dobna számomra a dolgon, mutathatná, hogy a Külső Gyűrű nehézségei, a klónháború, a Birodalom elnyomása és a lázadás, és minden, ami azóta történt mind nyomott hagyott ezen az új korszakon.
-
EPVII spoileres topic
Azta... Ha ezek mind igazak, több pletykát már nagyobb eséllyel kezelhetünk valószínűnek, hogy (legalábbis közel hasonló formában) a filmben is viszontlátunk. Ahogy látom, a polgárháború idején látott Galaxis talán még egy vidám helynek fog tűnni az új érában látotthoz képest. Közben egy új vadászgép leírásai is olvasható, amely szerint az U-szárnyúval bővül az eddig látottak köre. A leírás szerint inkább C-betűre emlékeztetni, és persze ott lesz az elmaradhatatlan helye a pilótafülke mögött R2-nak is.A pilótafülke kapcsán a Rebels Phantom-ja, csak lekerekítve, mint Mig-29 -é.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Azért ez keményen só a sebbe Viszont tartják a szavukat, ilyen-olyan mód megkapjuk a kimaradt történeteket
-
SW legends könyvek
Az én választottjaim: - Tatooine Ghost - The Approaching Storm - Jedi Trial - Tales from the Empire - Tales from the New Republic
-
"Nahát! Hiszen őt ismerem!"
Ez nem lesz nehéz Az Ómen első részéből a csúf véget érő Brennan atya, vagyis
-
A spin-off filmekről, általában
Felmerült a pletyka, hogy Obi-Wan kapja az egyik saját filmet, a karakter népszerűsége miatt.. http://www.starwarsunderworld.com/2014/09/rumor-obi-wan-kenobi-stand-alone-film.html
-
EPVII spoileres topic
Valóban érdekes dolgok olvashatóak, itt egy gyors összefoglaló belőlük:
-
Ki mit vár a hetedik epizódtól?
Jó lenne minél több dolgot a premierre hagyni, de ismerve magamat.. Ha lesz regényváltozat a film előtt, mindenképpen elolvasom, ez már az előző három film óta hagyomány nálam.
-
A Rebels animációs sorozat
A videó végére érve rohadt fájdalmas volt, hogy nem nézhettem tovább Ha a sorozat humora is hasonló vonalon fog haladni, akkor az egy mínusz a túlzott gyerekességtől való félelmekből. A hangeffekteket meg külön kiemelném, sokat dobtak a hangulaton a régi jó gépzúgások/visítások!
-
SW legends könyvek
A Jedi Akadémia könyveknek az újrakiadása is már elég rég jelent meg, a bolti árukészlet évek óta kifogyott, az újabbak meg évek óta szinte csak a kiadótól rendelhetőek. Jobban jársz, ha te is ott nézelődsz: https://www.szukits.hu/
-
EPVII spoileres topic
-
SW legends könyvek
Áramlatok: A könyv olvasása közben eszembe jutott a Klónok támadása regényváltozatának az a filmben el nem hangzó felvetése, miszerint Amúgy a könyv nagyon jó volt, a vége felé már igazán bekeményedett. Az időutazást is jól sikerült beemelni, szerencsére nem úgy, hogy bármikor előhúzható fogás legyen. Amúgy nem árt alapszinten képben lenni a NJO-korszak utáni dolgokkal is, bár anélkül is érthető a sztori, de a teljes élvezethez nem árt. Erősen várom a folytatást!
-
A történet
Csatlakozok, egész megtetszett ez a koncepció, el tudnám fogadni, ha végül ezt, vagy hasonót kapnánk. A vadászok vonalat el lehet kezdeni építeni a Rebels-ben, hogy végül az új filmekben teljesedjen ki. Talán még a próféciát is újra lehetne vele értelmezni, Anakin helyre billentette az egyensúlyt, és a vérvonala tesz róla, hogy a Sötét oldal többé ne emelkedhessen fel.
-
Videjó játékok
A régi hangeffektek rendesen megadják a hangulatot! Remélem a hangulat kellemesen borult lesz.
-
25 (10, 15, 20) éves a Baljós Árnyak
Utána nem sokkal meg a "Fenyegető árnyak" cím is sokat forgott közszájon, néztem is még az év májusában/júniusában, amikor a könyv már kijött még a film előtt magyarul, hogy ez mégis mióta Baljós árnyak
-
Videjó játékok
Dehogy is, csak már többet szeretnék látni
- Sorozatok