Tegnapelőtt fejeztem be a könyvet, szóval még friss az élmény. Önmagában egy olvasmányos, kaland a Mantis legénységével, igazából (többségében) még a karakterek is jól el lettek találva, Cal és Greez különösen, valamint annak ábrázolása is jó, hogy kezd a csapat szétesni. Szó sincs a Hambly-McIntyre könyvek ólomnehezen lapozható, vontatott világáról. Az Ötödik Fivér súlya a sztoriban töredéke annak, amekkora helyet a borítón elfoglal. Viszont a Cal-Merrin viszony (nem) kezelése önmagában biztos, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot, sőt, az egész regény fő szála miatt főleg hangsúlyos ez a nem figyelembevétel. A képbe bejön egy dezertőr birodalomi nő, akibe Merrin egyből, elég karakteridegen módokon megnyilvánulva zúg bele, Ugye a Fallen Order-ben a Cal és Merrin közötti kémia eléggé teret adott annak a gondolatnak, hogy több is lehet köztük, a Survivor alapján
Ehhez képest a könyv bár kimondja, hogy a két karakter között különleges kapcsolat van, Cal részéről is egyértelműen érezteti, hogy többet érez Merrin iránt, csak épp maga sincs tisztában vele, fordítottan viszont abszolút csak a megjelenő új karakter felé van a vonzódás ábrázolva - az, hogy LMBT a dolog, önmagában nem baj, következetes is, hiszen Merrin a játékban is mesél a régi barátnőjéről a Dathomiron, viszont itt erősen öncélúnak és erőltetettnek tűnik, hogy a két játék karakterépítésébe beleékelnek egy szinte tinilányos csajrománcot. Önmagában tehát nem lenne rossz regény, de a Cal-Merrin kapcsolat szinte teljes negligálása valóban zavaró.