Rixon

Szerintem is logikus lenne, ha összevonnák. Noha nem tudjuk, miről szólna az Új Jedi Rend film, igazából így is már vagy 3 forgatókönyvírót megevett a projekt, szóval mindegy, ha beledolgozzák az ottani koncepciókat a Kinberg-trilógia első részébe akár. Viszont Obaid-Chinoy saját maga irányába terelt fanfárja azzal kapcsolatban, hogy ő lesz az első nő, aki SW filmet rendez (ami nyilván sokaknál kivágta a biztosítékot, de az most mellékes), bizonyos körökben arcvesztéssel is járhatna, hacsak nem egy másik nőre cserélik le. Bryce Dallas Howard, valaki?

Nekem az is nagyon fura volt, nagyon sokáig csak céltalanul történtek az események egymás után és kb. csak a legvégére állt össze valamennyire koherens narratíva belőle. A karaktereket kedveltem és ők elvitték valamennyire, és alapvetően én is kedveltem a könyvet, de A bosszú útja annyival erősebb ugyanazokkal a karakterekkel, hogy miután azt olvastam, nem tudok ugyanúgy visszatekinteni rá.

Ha lenne 1-2 gyengébb, akkor azt mondanám, hogy oké, de itt ez egy tendencia, hogy amit ők írnak az szinten aluli minden máshoz képest. Daniel José Oldernek is vannak megkérdőjelezhető húzásai, de egyrészt ő kb. csak ifjúsági dolgokat ír, itt pedig az elsődleges fennakadásom az volt, hogy az éra egyik fő sztoriját kapta meg Gratton, másrészt Older sztorijai tele vannak szívvel. Ireland és Gratton könyvei olyanok, mintha csak a sztorinak azzal a részével akartak volna foglalkozni, ami őket érdekli (pl. a románc), miközben egy csomó fontos dolog, pl. Marchion parkolópályán van.

Én ezután, illetve a Defy the Storm után állítom, hogy a The High Republic két legnagyobb hibája Justina Ireland és Tessa Gratton. A Defy the Storm gyakorlatilag az első fázisos Out of the Shadows folytatása sok szempontból, amit ezelőtt a leggyengébb THR könyvnek tartottam pusztán amiatt, hogy a karaktere jelentős része mennyire idegesítő és ellenszenves számomra, a helyzet pedig itt sem lett jobb. A Defy the Storm egy teljesen jelentéktelen történet, amibe a blight mintha kb. csak azért lett volna beemelve, hogy legyen bármi létjogosultsága a könyvnek, de mivel ez egy YA regény, nem a "fő fő" sztori, ezért annak még megbocsátottam. De a Temptation mégis mi a kénköves ménkű akar lenni? A könyv egy jelentős része arról szól, hogy Elzar és Avar kerülgetik egymást és próbálnak valami erőltetett magyarázatot találni arra, hogy hogyan lesz oké, ha d*gnak. Mindez pedig úgy van tálalva, mintha romantikus lenne, de nagyon kevésszer van szó tényleges érzelmekről, valahogy előbb-utóbb mindig a testiség tipikus középkorú női szerzős túlszentimentalizásába (ha nincs ilyen szó, mostantól van) fullad. A többi szálon visszatér Xylan Graf, akinek minden egyes felbukkanásánál baromi nehéz nem a Nihilnek szurkolni, hogy valaki loccsantsa már ki az agyvelejét ennek a gyökérnek, meg ott van Porter, akinek az előző könyv végi önfeláldozását azért kellett semmissé tenni, hogy itt teljesen ugyanazt csinálja, mint ott, és továbbra is ciklikusan cseszegessék egymást Viess tábornokkal, ami már egyébként is egy olyan koncepció volt, ami kezdett megfáradni. Bell és Burryaga szála egyébként rendben van, de ez az egész "a drengirek visszajöttek" subplot ezen a ponton kicsit olyan érzést kelt bennem, hogy csak azért volt rá szükség, hogy minden karakternek tudjanak valami feladatot adni. George Mann, Cavan Scott, Claudia Gray és Charles Soule mindannyian mérföldekkel jobb írók, mint ez a két nőszemély, konkrétan egy lapon sem lehet említeni őket. Az Eye of Darkness annyira erős kezdés volt a harmadik fázisnak, majd utána olyan szinten akasztotta meg a Defy és a Temptation, hogy ennél még akaratlagosan se lehetett volna jobban elcseszni. Kínkeservesen szenvedtem végig mindkettőt, a Tears of the Namelessnek pedig még a felénél se tartok és máris harapni lehet a különbséget, hogy mennyivel érdekesebb és jobb az egész, arról nem is beszélve, hogy mennyivel nagyobb léptékben halad ebben a történet. Hála az égnek innentől már csak normális írók könyvei következnek, így a lezárás még felránthatja a harmadik fázist.

Tetszett nekem is az első rész, de szerintem ebből most csak egy normál, nagy vidit fogok csinálni, ha kijött az egész, nem akarom rögtön teljesen elaprózni magam

Nekem is ez volt a gondolatom, de aztán jah, eléggé szétesett a dolog.

Nekem úgy rémlik, hogy Palpatine úgy írta le, amit érez, mint az erejének a forrása, és Thrawn is segített neki abban, hogy felkutassa azt, hiszen ő az Ismeretlen Területekről származott. Ez lett végül az Exegol, szóval szerintem nem ehhez lesz köze. Minden jel a mortisi istenek szerepére utal, így továbbra is Abelothot tartom a legvalószínűbbnek. Azt nem hiszem, hogy kifejezetten a mandóverzumban nagyobb szerepet kapna, de ha mondjuk Ahsokáék fel tudják valahogyan tartóztatni, akkor az ep 9 utáni idővonalon lehet főellenfél Rey új jedi rendjének, akár a Simon Kinberg trilógiában.

Ez pontosan így van, ez minden filmről elmondható. Csak vannak olyanok is, amikről ennél többet is el lehet mondani. Erről nehéz Határozottan a valaha készült filmek egyike :DD

A tegnap esti újrázás után nekem is jobban tetszett, így hogy már tudtam, mire számítsak. Alapvetően el lehet vele lenni, talán a közepe lehetne egy kicsit feszesebbre vágva. Továbbra is az a fő bajom, hogy ilyen nothingburger. Rossznak semmiképp se nevezném, de olyan kifejezetten nagyon jónak se. Ez egy film, ami létezik

A GS-es kritikám kommentszekciójában jött egy jó hozzászólás, aminek mentén átgondoltam egy kicsit a filmet újra és egy hasonlattal megpróbáltam leírni, hogy mit érzek. Szerintem elég szemléletes lett, szóval gondoltam itt is megosztom, hátha kicsit érthetőbbé válnak a gondolataim még

Igen, holnap, a Rebo csapattal meg Zsófival. Ők akkor látják majd először.

Rossznak semmiképp se mondanám, nehéz rá jelzőt találni. Inkább olyan semmilyen volt nekem, se íze se bűze. Megnéztem, elvoltam vele, de ha nem SW lenne jövő hétre elfelejteném.

Na szóval. Ez a film olyan, mintha szanaszét fókuszcsoportozták volna, hogy lehetőleg semmi olyan ne legyen benne, amin bárki fel tudná magát baszni (valószínűleg ez is történt), semmi kockázatot nem vállal, emiatt eléggé sótlan, illetve a legnagyobb hangsúlyt arra fekteti, hogy az is értse a sztorit, aki még nem látott semmi előzményt. Ezt szerintem amúgy sikeresen teljesíti, mellette viszont ilyen kikacsintásokon meg easter eggeken kívül kb. semmit nem ad a régebbi fanoknak olyan szinten, hogy a Mandóverzum történetét egy centivel se mozdítja előrébb. Nagyon keveset csinál, de amit csinál, azt amúgy vállalhatóan teszi, pörgős, akciódús, jók a helyszínek, többnyire a látvány is, f*sza a zene. A párbeszédek nem Acolyte szintűek, az expozíció nem esik le a képernyőről annak ellenére sem, hogy elég sok van benne. Jobbnak ítélem meg, mint a Boba Fett könyvét és a Mando 3. évadát, de az első két évad szintjét szerintem nem éri el, elsősorban azért, mert nagyon erőltetetten próbál egy standalone adventure lenni és semmi igazán jelentőségteljes nem történik benne. Az anzellanok poénkodása lehet, hogy valakinek sok lesz, Grogu viszont tök jó, ő elég sokat fejlődik a filmben. Az univerzum szempontjából igazából az adja szerintem a legtöbbet, hogy végre megtudtuk, mi van Rottával a TCW után. Összességében azt a mondatomat tudnám kiemelni, hogy amit csinál, azt nem csinálja rosszul, viszont végig azt éreztem, hogy ez a film nem nekem készült (amivel amúgy végülis nincs gond, csak nem tudom, hogy a kitűzött célját az új nézőkkel mennyire fogja tudni teljesíteni, ezt nem tudom megítélni). Illetve hét év után egy ilyen kis langyoska sztorival visszarakni az SW-t a moziba, szerintem egy kicsit sovány. Ez utóbbi a legnagyobb bajom. Részletesebben: https://www.gsplus.hu/kritika/star-wars-a-mandalori-es-grogu-kritika-review-the-mandalorian-382332.html

Nem ilyen egyszerű azért a helyzet, de majd leírom délután

Az embargó lejártakor jön a kritikám GS-en. Nem leszek népszerű szerintem, elöljáróban ennyit