Határozottan az eddigi legjobb évad volt, minden szempontból. A hangulat sokkal komolyabb, mint az első-második évadban, a történet pedig helyenként annyira sötét, hogy köröket ver a Birodalom Visszavág-ra, már-már a Sith-ek bosszúját idézi. A CGI -különösen az évad második felében- már nagy költségvetésű számítógépes-animációs mozik szintjét is meghaladta, gondolok itt főleg a Padawan Lost-os Feluciára, amikor egy pillanatig azt hittem, hogy a hangyák a világító fán(?), valódiak és a monitoromon másznak
Clone Cadets és ARC-troopers
Őszintén szólva, az első évados nagy, közönség kedvenc, a "Rookies", anno nekem nem jött be különösebben, de így, trilógiává bővítve, ez a sztori-szál lett az egyik kedvencem. A történet remekül fel van építve, a klónok egyénisége, és egyedisége pedig egyenesen fantasztikusan van ábrázolva. Érdekes volt még ahogy Lama Su beszélt a klónokról. Kimondottan olyan érzésem volt, mintha nem tartaná őket többnek, mint hús-vér droidoknak.
Ami nem tetszett: A Klón Kadétokról egy rossz szavam sincs, az ARC-harcosokhoz is csak annyi, hogy jobb szerettem volna, ha Shaak Ti csap össze Grievous-sel, nem pedig Obi-Wan –már megint. Ja és nem bántam volna, ha nem cenzúrázzák ki Ventress csókjelenetét, de az nem a TCW-csapat hibája.
Ami kiemelten tetszett: amikor a Dominó szakasz tagjai, az első vizsgájuk után „bátorítást” kapnak másoktól (különösen Echo és Fives beszélgetése Shaak Ti-vel), amikor beveszik a tornyot, amikor a lombikok összetörnek, a támadás elején, 99 halála és Echo meg Fives ARC-kinevezése.
9/10
Supply Lines
Ami nem tetszet:…
Ami kiemelten tetszett: Nagyon jó ötlet volt íly módon összekapcsolni az „Ambush”-t és a Ryloth-trilógiát. Ima-Gun-Di mester és Keeli százados nagyon jó páros volt, egyáltalán nem emlékeztettek a többi Jedi tábornok-klón százados csapatra. Még ebben a kis időben is, amit kaptak nagyon megkedveltem mindkettejüket, és sajnálom, hogy nem fognak többé feltűnni a TCW-ben. Végre Bail is kapott egy hozzá illő szerepet. Őszintén szólva, a „Senate Murders”-ben nem igazán tetszett, nem vagyok oda az ilyen „Padmé nyomoz egy véletlenszerűen kiválasztott kollégájával” epizódokért, a többi epizódban pedig csak mellékszereplőként tűnt fel. Itt viszont végre megmutatták, hogy milyen kiváló diplomata, jóember, és mennyire ravasz. Egyértelműen a kedvenc szenátorom.
A TCW-ben először Jar Jar is tetszett, igaz elsőre kissé idegennek tűnt tőle a mutatványa, de Filoni kommentárja után azzal is megbékéltem.
Katuunko király és a miniszterei fantasztikusak voltak. Watto-t ismerve nem voltam nagy véleménnyel a Toydarikról, de ez, az uralkodó tanácsot látva nagyon megváltozott. Az első politikai testület a TCW-ben (sőt, talán az egész SWben!), amit láthatólag nem szennyez korrupció. Emellett kissé mulatságos figurák, én legalábbis szakadtam, mikor az egyik miniszter szinte bekapta az ormánya végét beszéd közben.
10/10
Spere of Influence
Ezzel a résszel kapcsolatban felemásak az érzéseim. Minden tekintetben jól összerakott epizód, mégsem tudtam élvezni. Ahsokát egy kissé idegesítőnek találtam, de nem tudom konkrétan megmondani, hogy miért, Chuchi-val alkotott párosa erőltetettnek hatott, legalábbis nem láttam benne azt a természetességet, mint amikor Barriss-t rakták vele egy csapatba. Az elmetrükk használatot pedig egy kissé túlzónak találtam Ahsoka korához és képzettségéhez képest, de azért elmegy.
Ami viszont tetszett: jó volt Papanoida elnök nyomozása, ahogy pedig Jabba eléállította Greedo-t az valami fenomenális volt. Szintén jó volt a lövöldözés a Cantinában, valamint Chuchi „tárgyalása” a neimoidi kapitánnyal.
6/10
Korruption és Academy
Számomra egyértelműen ez a két epizód volt az évad mélypontja. Mi tagadás, Padme sohasem volt a szívem csücske (és akkor finoman fejeztem ki magam), az ilyen részeket pedig, amikor nyomozásba kezd egyáltalán nem bírom elviselni, annál is inkább mert a Korruption már a negyedik ilyen témájú rész volt, miközben Padmé összesen szerepelt tizenkettőben (és abból háromban abszolút mellékszereplőként). A sztori is nagyon le lett egyszerűsítve, ami persze kellett, ahhoz hogy beleférjenek 2x22 percbe. Az egyetlen dolog ami a Korruption-ben tetszett, azok az iskolaigazgató, és a közvetítő karakterei, illetve jó ötlet volt, hogy két külön-külön ártalmatlan anyag felelőtlen használatából és vegyítéséből lett a járványt okozó méreg. Az Academy-ben még ennyi jót sem találtam. A Spere of Influence-el ellentétben, Ahsoka -a film óta először és utoljára- itt kifejezetten idegesített, igaz korántsem annyira, mint az akadémiai növendékek. Satine mintha nem is ugyanaz a kemény, és okos nő lett volna, mint a Korruption-ben és a második évados Mandalór-trilógiában. Ötletes volt viszont a cella, amibe Almec záratta Satine-t.
3,5/10
Assasin, Evil Plans és Hunt for Ziro
Ez a három cím önmagáért beszél. Mindegyik nagyszerűen meg lett csinálva.
Egy kicsit bánom, hogy a Ziro-arc –a Boba-trilógiával együtt- a Holocron Heist előtt játszódik, igaz a Tanács dícsérete, Padmé megmentése, Aurra lecsukása, és Ziro lebuktatása legalább valamelyest megmagyarázza Ahsoka túlzott önbizalmát a Felucia-i csata során, Anakin megjegyzésével együtt. Nagyon jó volt, hogy végre Padmé is azt csinálta, ami egy szenátor dolga: konferenciát szervezett, és szavakkal küzdött a békéért, nem pedig önjelölt detektívként ténykedett. Ez volt az első alkalom a Baljós Árnyak óta, hogy tetszett a szerepeltetése. Az a tesvéries viszony, ami közte és Ahsoka közt van szintén szuperül lett ábrázolva. Hála istennek, Ahsoka ismét olyan volt, amilyennek megszerettem: bátor és ügyes, de nem tévedhetetlen, és ami még jobb, egy kicsit láthattuk, hogy (ekkor még) egyáltalán nem olyan biztos magában, mint amilyennek általában mutatja magát. Aurra éppolyan belevaló és szemét volt itt is mint a Boba-trilógiában. Elképesztően izgalmas rész volt, annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, hogy Padme megússza a merényletet. Ehhez jöttek még Ahsoka kísérteties látomásai, a gyönyörűen kidolgozott Alderaan-i táj és palota, a dejarik tábla pedig már csak a jogan volt a tortán (Bocs, ezt nem tudtam kihagyni).
Ezután következett az Evil Plans, ami ugyan jócskán gyengébbre sikerült, de ennek az alapsztori gyengesége az egyedüli oka, és azt is feledteti, hogy milyen remekül kidolgoztak mindent, a legapróbb részletekig. 3PO és R2 párosa egy-az-egyben az EP4-5-6-ot idézte, méghozzá mesteri fokon. A gyümölcsáruson szakadtam („Mialatt az egészségemre vigyáztam, valaki lenyúlta a kreditjeim!” XD). Jópofa, igaz kissé bugyuta volt a droid-szépségszalon. Cad Bane kifejezetten félelmetes volt abban a vörösfényben, mialatt 3PO-t vallatta. Todo szövege, amivel előcsalta Artu-t, klisés volt ugyan, de éppen ezért imádtam. A Hutt Tanács tagjai pedig nagyon ötletesen lettek „megrajzolva”.
Ugyan nem ismerem a képregényekben bemutatott Quinlan Vos-t, de a Hunt for Ziro-t kimondottan miatta néztem meg háromszor is. Nagyon bejött ez a laza hippi-szerű viselkedése, az pedig ahogy Obi-Wannal oltották egymást az egész részben, überelte Obi-Wan hasonló vitáit Anakinnal. Sy Snootles is klassz karakter lett, de a beszédhangja elég idegesítő volt, az pedig enyhe émelygést keltett bennem, ahogy Ziroval csókolóztak. Mamma a Hutt egyenesen zseniális volt. Snootles árulása totál váratlanul ért, Bane pedig végre megmutathatta, hogy mit is tud valójában. Az alapján, ahogy itt küzdött, biztos, hogy csak hagyta Ahsokát nyerni a Cargo of Dooms-ban.
10+/10
Heroes on Both Sides és Pursuit of Peace
Figyelembe véve, hogy mennyire nem bírtam Padmé korábbi szerepléseit (az Assasin természetesen kivétel) egy kissé meglepődtem rajta, hogy ebben a két epizódban sokkal jobban tetszett, mint amennyire máskor nem. Nagyon jó volt elemében látni őt, ahogy mindent megtett a béketárgyalások előremozdítása végett. Ahogy minden követ megmozgatott, hogy részben Mina emlékére megállítsa az újabb klón-rendelést, nagyon mély és erőteljes jeleneteket hozott. A Pursuit of Peace végére azt hiszem megértettem mit látott benne Anakin (a csinos pofi mellett persze).
Mina és Lux Bonterivel való találkozása révén, Ahsokának rá kellett jönnie hogy, a Köztársasági háborús propaganda, valamint összetűzései Griveoussel és Ventressel szörnyen eltorzították a Szeparatistákról alkotott képét –és bizony az a kép talán még torzabb, amit mi kapunk a TCW-n keresztül, hiszen az ugyanaz, amit a Köztársaság átlag polgáraiba is egyfolytában sulykolnak.
Nagyon jók voltak Lott Dod és a többi Szepi bérenc szenátor beszélgetései. Esküszöm kinyílt a nemlétező bicska a zsebemben, amikor Saam azt mondta, hogy „Folynia kell vérnek, az termeli nekünk a profitot!” Jó ötlet volt takarítógépeknek álcázni a kamikaze-droidokat, Griveous buzdítóbeszéde pedig oltári jó lett.
Padmé mellett, még Palpatine volt nagyon kiemelkedő. Sokkal fenyegetőbbnek éreztem ebben a két epizódban, mint a Sith-ek bosszújában. Ugyanazt a kiszámíthatatlan, titokzatos, fenyegető és sötét aurát árasztotta, mint a Jedi Visszatérben, és amit -én legalábbis- alig-alig fedeztem fel az EP3-ban.
10+/10
Nightsisters-trilógia
Marketinges szempontból egyértelműen ez a trilógia volt az évad húzóereje, de szerintem nem sikerült egészen beváltania azt, amit a hype ígért.
Ami tetszett: Nagyon jó volt ahogy Ventress történetét összekapcsolták Savagéval és rajta keresztül Mauléval. Egy kissé megrázó volt csecsemőként, kislányként és Jedi-növendék tiniként látni ugyanazt a Ventress-t, akit egy kegyetlen n*mberként ismertünk meg. Jó kis párhuzam a kis Ani-vel az EP1-ből, akit a mozitörténet legikonikusabb Sötét Nagyuraként ismertünk meg.
Nagyon érdekesek lettek az Éjnővérek és mágiájuk. Talzin anya éppenolyan titokzatos, mint Palpatine volt az EP5-6-ban, és ugyanolyan jó „sakkjátékosnak” tűnik.
Fantasztikusak voltak a harcok, talán a Ventress-Anakin-Obi-Wan küzdelmet leszámítva, ami eléggé az első évad modell mozgására emlékeztetett.
Ami nem tetszett: Az egyetlen kifogásom ez ellen a trilógia ellen, az, hogy trilógia. A Nightsisters és a Monster tökéletesre sikerült ugyan, de a Witches of the Mist nagyon zsufis, és rohanós lett, nem ártott volna egy egész, külön epizódot rászánni Savage kiképzésére meg Obiék nyomozására, és egyet a végső összecsapásokra.
8,5/10
Mortis-trilógia
Határozottan és megmásíthatatlanul a kedvenc arc-om, az egész TCW-ben, de még sem tudok kizárólag szuperlatívuszokban beszélni róla. Akárcsak a Nightsisters esetében ezt a trilógiát is kissé kidolgozatlannak, kapkodósnak érzem. Persze lehet, hogy csak Darth Bane és Revan kiírása által hagyott betöltetlen űr zavar.
Az Overlords egy valódi gyöngyszem lett, mindent gondosan adagoltak benne, az üteme remekül kijött. Nagyon jók voltak a látomások, különösen tetszett, amit a Fiú mondott Shmi bőrében, meg Anakin és az Atya beszégetése. Ahogy Anakin megzabolázta a Fiút és a Leányt, az valami félelmetes volt, különösen a mesterien megkomponált zenével. Tényleg mintha egy isten születését látnánk.
Azonban mégsem lett tökéletes. Furcsa volt például, hogy a Leány megállapítja, hogy a Fiú okozta a sziklaomlást, és, hogy Anakin veszélyben van, erre ott hagyja őt a sziklaszirt peremén? Ha legalább kiderült volna, hogy miért így cselekedett!
Az Altar of Mortis és Ghosts of Mortis valamivel gyengébbek lettek, és ezt az időhiány számlájára kell írnom. Ez a sztori egész egyszerűen túl összetett, sokrétű és túl mély ahhoz, hogy hatvanhat percben mondják el. Jobban ki kellett volna térni az Erő hordozókra, a Tőrre, magára Mortisra. Ahsoka átállása, halála és feltámasztása tökéletes volt ugyan, de Anakin átállása és megmentése annál kevésbé. Ez az arc szerintem legalább öt epizódot követelt volna meg ahhoz, hogy mindent elmondhassanak, amit akartak.
9.5/10
Citadell-trilógia
Egy fantasztikusan megcsinált akciódús arc. Anakin arckifejezése, amikor leesett neki, hogy Ahsoka is felszökött a hajóra, valami eszméletlenül élethű lett, első megnézésre hangosan röhögtem rajta, pedig hajnali négykor keltem fel, hogy minél előbb láthassam. Ossi Sobbeck, Even Piell és Tarkin mind nagyon jók voltak benne. Dathmor és Mortis után azt hittem, hogy már nem maradt meglepetés, a bolygók felszínét tekintve legalábbis, de Lola Sayu-val még ezen a kettőn is túltettek. Nagyon jók voltak a Citadel csapdái. Amikor a Counter Attack-ben az egyik klónt félbe vágta a csapóajtó nagyot néztem. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg meg merték ezt lépni a készítők, pedig nem is mutattak semmit belőle. Echo halála is nagyon váratlan volt, az akkor még működő hivatalos fórumon nemegy háborgó megjegyzést olvastam miatta, de azt kell mondjam így kellett történnie. Piell mester halálára viszont többé-kevésbé számítottam, igaz álmomban sem képzeltem, hogy ennyire brutális lesz (a brutálist persze, ahhoz képest mondom, hogy pl Ventress csókjelenetét túl durvának találták)
Egyetlen dolog van, ami miatt szomorkodok, az pedig az, hogy ez a trilógia eléggé kilóg a sorból. Talán jobb lett volna a negyedik évadra hagyni, és akkor több idő jutott volna a Nightsisters-nek és Mortis-nak, de ez csak az én véleményem.
9/10
Padawan Lost és Wookie Hunt
Ehhez a két epizódhoz nemigazán tudok mit mondani. Nekem nagyon tetszett mind a kettő, talán a Felucia-i összecsapást egy kicsit jobban kidolgozhatták volna,de ezt leszámítva tökéletesek lettek.
9,5/10
Mindösszesen: 8,5/10
Megjegyezném, hogy a pontokat nem kifejezetten aszerint adtam, hogy nekem melyik rész mennyire tetszett-nem tetszett, hanem az alapján, hogy az egyes sztori-arcokban a készítőknek mennyire sikerült megvalósítaniuk a céljukat szerintem.
Bocs ha értékelésem egy kissé túl hosszúra nyúlt.
