-
Összes hozzászólás:
15.559 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
10
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Frenkie összes hozzászólása
-
Ebben az epizódban két fontos dolog is történt. Megjelent a Császár, és megszökött Omega és Crosshair. Ami most már biztos, hogy a Palpi-klón kifejlesztése ekkor kezdődött kisérletekkel(illetve a háború alatt is folyhatott) , és egyértelműen az EP9- illetve az ST-t kötik össze a múlttal. Akinek még kérdése van hogyan élhette túl palpi a zuhanást és milyen testbe került már itt is van a magyaraázat. Hisz M-számú egyedeket kellett tervezni aminek az M-száma megegyezik a mintaegyed(vajon ki lehet?) M-számával vagy több kell hogy legyen. Innetől hivatalos hogy olyan klóntestekkel kisérleteztek aminek magas az M-száma. Namost Omegáé az hisz az egyetlen vérminta pozitívat jelzett. Ebből az következik hogy Omega Erőérzékeny méghozzá nem is kicsit. Másrést az is következik ebből hogy mivel Omega klón ezért az EP2 idején Jango mintájához adtak M-ant és így klónózták Omegát. És ő életben maradt. Pontosan ezért imádom a Disney-érát mert előbb vagy utóbb minden a helyére kerül. Nagyon örültem a szökésnek, Dr. Karr még mindig nálam shotivégre kerülne. Persze a kisördög azért megszólalt bennem. 2 napja ment a vita az "Erő ott van mindenhol" topikban hogy a Disney ignorálja a midiket. Erre most az első részben ki is mondják a midichlorian szót, ebben az epizódban meg az M-számot ami tényleg azt igazolja hogy a tudósok az sw-ben is rövídítenek. Ok a BB nem az ST idején játszódik, de az ebben történtek majd az ST-ben csúcsosodnak ki Palpi "újjászületésénél". Szólnom kell a klónkommandósókról is. Hát én rettenetesen csalódtam bennük. A saját bajtársaikat sanyargatják. Együtt nevelkedtek Kaminón együtt harcoltak a Köztársaságért a Jedik oldalán. Ok jött a 66-os parancs, de annak a hatása sem tart örökké. Szerintem minimum már egy év eltelt az EP3 óta. Nem tünt fel az uraknak hogy arra képezték ki őket hogy a Köztársaságot védjék, majd kivégezték a Jediket akik a Köztársaság árulói voltak(nyilván nem csak a chip), és utána nem a Köztársaság maradt hanem létrejött a Birodalom egy diktátorral? Csak gondolkodni kéne hogy valami nem stimmel. Majd ez a Birodalom a Császárral az élen arra ad parancsot hogy sanyargassam a volt bajtársaimat akikkel a Köztársaságért harcoltam.
-
Jó látni hogy a csapat kutat Omega után és meg kellet csinálni egy munkát egy maffiózónak az információért. A lerombolt labor nekem arra utal hogy már a háború alatt folytak ott kisérletek és valamikor a 66-os parancs környékén dózerólhatták le. A 3 kölyök meg akkor léphetett le. Mert ugye azt állítják hogy őket katonának kezdték kiképezni aztán elvitték őket Kaminoról a laborba. A Birodalom megalakulása után(EP3) már nem volt értelme kölyköket katonának képezni hisz vége volt a háborúnak. Ezért gondolom hogy az a labor a háború idején működött. A növényi szörnyek érdekesek voltak, de beleillneke az sw-szörnyek közé.
-
Nem olvastam el a véleményeket még így lehet ütközés. Nekem nagyon tetszett a bevezető rész. Szegény Omega itt sinylődik. Dr. Karr(Hmm, csak nem K.I.T.T inverzéről K.A.R.R-ról van az ötlet?) tipikus diktatúra ksizolgáló. Majd a főnök megmondja hogy helyesen gondolom-e, meg hát ugye te nem vagy fogoly ,minden a te érdekedben történik. És ezt el is hiszi. Nekem nagyon unszimpi ez az agynélküli működés. Crosshair meg szerintem most dolgozza fel a rosssz tetteit ezért mondja hogy hagyja ott ott Omega mert ő odvaló. Hemlock meg az SW Mengeléje, reméljük megpuszul az évadban.
-
Előre is elnézést @Rog a kérdésért. Te amúgy normális vagy? Elvállalsz valamit amitől majdnem felrobbansz a dühtől? Akkor minek vállaltad el? Reméljük @Dzséjt nem írtotta ki fél Veszprémet mert levezette a Mando 3. ávad díjkiosztóját és még a kérdőívet is megcsinálta. Te atyaég. Tényleg csak sűrgös orvosi vizsgálatot javaslok, de egyből Csernus Dokit.
-
A Vodafone és a Digi egy cég tulajdonában van illetve a Digi a Vodafone hálózatát használja. Így lehet hogy eme két szolgáltatónál volt csak hiba.
-
De honnan gondolod hogy az életben nem fogjuk felfedezni jobban? Attól hogy nem volt említve az Ashokában nem következik az hogy nem lesz az Acolyte-ban, vagy a Rey-filmben, vagy az első Jediről szóló filmben. Sok sorozat és film készül még amik már be is vanna jelentve, illetve leforgatva. Ezekben simán kibonthatják a midik rejtélyét.
-
Nálam villámgyors. Telekom.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Frenkie hozzászólást írt ebben a topikban: The Mandalorian - 3. évad
Na erről én is lemaradtam. De pont azok nyeretk akikre én is szavaztam egy-kivételtől eltekíntve. -
Igazából én arra leszek kiváncsi hogy a Rey-film hogyan fogja kezelni ezt a témát.
-
Az előzetes alapján ez is egy tucathorror lesz pókokkal.
-
Persze a PT idején volt pár marha aki nem fogta fel hogy a midik csak közvetitő közeg nem maga az Erő. De én nem vettem észre hogy a Disney-érában emiatt vissza akarnák szorítani ezt. Sabine egy különleges eset. Hát azért nem. Az átlagemberben alig lehet midichlorian szerintem. Kis mennyiségnél egyszerűen szerintem értelmetlen tanítani. Magyarán Sabine, és Han soha nem érnék el még a legutolsó Jedi szintjét sem. Nagyon sok gyakorlással(évtizedek) megtanulhatják az Erőt egy szinten használni, de amit egy jedi tud azt nem hinném hogy elérnék. Persze ez csak az én véleményem. Értem mi a problémád ezzel. Hogyha bárkiből Jedi válhatna csak tanulnia kell az ledegradálná magát azt a tényt hogy a Jedik különlegesek. De szerintem eeről szó nincs. Sabine-nal csak azt akatrják megmutatni hogy mi van ha egy kevés mibichlorian-számú egyént tanítaank. Hiába jó harcos Sabine ez a tehetsége édeskevés hogy Jedivé váljon. Legalábbis szerintem. Nekem is két karom , meg két lábam van se még évtizedes gyakorlással sem leszek olyan focista mint mondjuk Messi, akinek ez veleszületett tehetsége.
-
De miért mondanák ki? Mi is rövidítünk a mindennapi beszédeinkben. Rövidített. Ennyi. Nem hinném hogy át akarnák ezt írni. A Disney-éra azért egységesen kezeli a Sagát, nagyon sok prequel-elem tűnik fel az ST-ben. Sabine Erőérzékenységével kapcsolatban már nekem az nem tetszett hogy meglépték. Viszont mikor láttam már érdekes volt hogy egy kevés M-számú egyed hogyan viszonyul az Erőhöz. Mennyire tudja használni stb. Tulajdonképpen olyan mintha Han Solot próbálnák tanítani. @Dzséjt-el értek egyet abban a tekintetben ,hogy 3 dolog kell a Jediséghez. Tehetség, hit és tanulás. A tehetség annál jobb minél nagyobb az M-szám. De ha mondjuk Anakin az egészben nem hitt volna, hiába van neki a legnagyobb M-száma , nagyjából úgy használta volna az Erőt mint Han. Sehogy.
-
Boldog születésnapot @NorbiLordi.
-
Palpatine szerepe az ep9-ben
Frenkie hozzászólást írt ebben a topikban: Episode IX - The Rise of Skywalker
Pont ez jutott eszembe nekem is. Maga a színész mennyire érti a saját karakterét és szerintem ezért is játssza annyíra jól Ian Palpatine-t. Az ST-utálók példát vehetnének róla. -
Hát igen,de az újra ugyanazt a storyt látjuk más színészekkel nekem már uncsi. Pl a Pókember példádnál ahol rengetegszer láttuk már a pókcsípést meg a gyakorlást. Viszont 2017 óta legalább ez a franchise előrehalad. Új Póki-film = új történet. Superman eredettörténete 2013-ban volt utoljára az Acélember-ben. Bár igaz azt is ezerszer láttuk már hogy kerül a Földre stb.., de nekem ez a kedvencem és azóta Superman is új történetekben tűnik fel. Batman eredettörténetét pedig 2005-ben láttuk utoljára( ha jól tudom). A Ben Affleck-féle Batman már az "öreg" Batman volt, a Robert Pattinson-féle pedig igaz hogy fiatal volt, de ott sem az unalomig ismert eredettörténetetet mesélték el újra. Bár igaz hogy az új Fantastic Fouer-filmnél nem tudjuk hogy mi lesz a történet, csak ne az eredettörténet újra mert az már unalmas.
-
Nekem ez már nagyon erőltetett. Az első szériából volt két rész ok. Majd jött a 2015-ös remake(vagy reboot a fene se tudja) ami brutális bukás lett és tényleg rossz volt. Erre most ugyanazt leforgatják új színészekkel hátha sikeres lesz.
-
Ma este nem ezt akartam megnézni, de most már kiváncsivá tettetek. Megnéztem a Marveleket én is. Nagyjából @Dzséjt és @MissKarrde, valamint @Ody Mandrell véleménye között vagyok én. Ha mondjuk 0 %-nak vesszük Ody tetszési indexét, és 60 %-ra Dzséjtét és Karrdéét akkor én a 30-on vagyok. Tényleg nagyon rossz, de a Thor 4 ennél sokkal rosszabb. Ugyanakkor az is igaz hogy szórakoztató. Pl a cicák, akiket imádok a valóságban is. Az is tény hogy Kamala baromi idegesítő, de ezt be tudom annak hogy ő tini én meg 52 éves vén fószer vagyok és nekem az ő korosztálya már távoli. Lehet egy tinilány kedveli. Illetve a stáblista utáni egyik jelenet most már biztossá teszi hogy jönnek az MCU-ba az.. Amit fontosnak tartok még kiemelni, főleg a Végjáték utáni filmekkel kapcsolatban hogy már nem elég a filmek ismerete, és itt a Marveleknél ez hatványozottan igaz. Aki csak a filmeket nézte meg annak Rambeau(aki ugye a kislány az első részből, de szerintem ezt az emberek 90%-a elfelejtette) és Kamala karaktere mit sem mond. Ezen film elött érdemes megnézni a Ms . Marvelt(Kamala eredettörténete), illetve a Wandaviziót(Rambeau hogyan kap szuperképességet). Mindkettő egy minisorozat. sorozatokként egy nap alatt ledarálhatóak simán. A stáblista utáni másik jelenetben felbukkan.. Ahhoz hogy tudjuk ki bukkant fel és ki ez ahhoz meg a Hawkeye-sorozatot kell megnézni. Ott derül ki ki ez. Szóval ugyanaz van mint az SW-nél hogyha azt akarod hogy minden világos legyen, akkor minden sorozatot meg kell nézned. Ahogy írtam ezek minisorozatok, hamar ledarálhatóak. Viszont az MCU szempontjából a legfontosabb sorozat az egyértelműen a Loki eddigi két évada. Múlt héten lenyomtam a második évadot és nagyon ajálom megnézésre mert elég sok fontos dolog történik benne a filmekre nézve főleg a vége a kemény.
-
Mert nagyon jól mutatja meg a 3 rész hogy lett az a világ ahol majd 3000 évvel késöbb leszál Charlston Heston. Az elsőbe még egy újsághír mutatja is ahogy felszállnak. Na meg hogy lett intelligensek a majmok, és egybitesek az emberek. Valahogy az egész összeál, jó színészekkel, izgalmas sci-fi. Persze véleményem szerint már az első részben ki lehetett volna nyírni a majmokat az embereknek míg fölényben voltunk, de hát a fránya repülés szétvitte a vírust(lsd Covid), így hiába írtottuk volna ki az intelligens majmomakt a mi értelmes agyunknak akkor is annyi lett volna. Mindez jól van felépítve. Mérfőldekkel ezt a 3 filmet tartom a legjobb Majmok bolygója filmeknek, illetve a Charlston Hestonos mondjuk 0. részt. Annak folytatásai kritikán aluliak a Mark Walhberges meg olyan mint a Thor 4. Na hát ezért.
-
Nem maga a mainstream a baj, hanem konkrétan ez a film. Semmi gond ha egy világsztár, egy nagyon jó színész ezekben a filmekben játszik. De ebben a filmben Bale karaktere is annyira rossz hogy hiába jó színész egyszerűen ez nem tud kibontakozni. Nolan Batman-trilógiája meg számomra etalon a szuperhősös filmek közül, egyszerűen a csúcs. Össze sem lehet ezzel hasonlítani.
-
Imádom az első 3 részét. Ezt is moziban tervezem megnézni.
-
Egyetértek. A Thor 4 annyira borzasztóan rossz, hogy maguk a színészek is látványosan unják. Portman és Hemsworth-ön lerí hogy legyen már vége a forgatásnak, elmondják a szöveget és kész. A legnagyobb rejtély hogy ebbe az írdatlan f*sba hogy került Christian Bale és egyáltalán miért vállalta el, hisz ő azért egy magasan kvlifikált színész. Szerintem egy szétbulizot éjszaka után írta aalá a szerződést.
-
Kiváncsi vagyok ugyanaz lesz-e mint amit a Celebrationon láttunk tavaly, vagy új lesz.
-
Adam Christopher: Shadow of the Sith
Frenkie hozzászólást írt ebben a topikban: Star Wars Expanded Universe
Elkezdtem olvasni én is A harmadánál tartok és eddig fantasztikus. Szó szerint hiánypotló regény az EP9-hez, de úgy általában az ST-hez is. Ochi egy mekkora aljadék. Remélem lassan fogyasztotta el a kígyó. Az UK bürokráciája már itt 17 évvel Endor után is jelen van. Ahogy szoktam is mondani nagyjából semmi különbség nincs a Régi és az Új Köztársaság között. Pedig belegondolva ha most 6 évesen Rey Luke védőszárnya alá kerülne máshogy történnének az események. Kiváncsi vagyok a folytatásra. -
Azért Quarron, - aki valljuk be mára a PT-utálat Grand Masterévé vált- arcát megnézném mikor ráébred mivé vált a PT. Illetve a többiekét is akik miatt ott kellt hagyni akkoriban a főfórumot.