Ugrás a kommentre

Frenkie

Arany támogató
  • Összes hozzászólás:

    15.485
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    10

Frenkie összes hozzászólása

  1. Frenkie

    Évadértékelés

    Befejeztem én is ,az utolsó 8 részt ledaráltam egy nap alatt. Megmondom őszintén eleinte nem igazán tetszett a sorozat, nem volt túl izgalmas egy állomás életét követni. A hangulata nagyon megfogott, de igazából azért folytattam hogy hogyan kapcsolódik a filmekhez és bővíti-e az ismereteinket. Aztán a második félévad már nagyon tetszett. Belecsaptak a lecsóba. Döbbenetes hogy az Első Rend milyen pofátlanul átvette a hatalmat az állomáson. Mint a maffia. Nem fenyegetnek szóban ha kell az éttermed, de úgy alakítják az eseményeket hogy bejöhessenek. Dozának semmi esélye nem volt, ráadásul nincsenek a Köztársaság területén, így az Első Rend azt csinál amit akar. Mondjuk a Vérvonalból kiindulva ha a Köztársaság területén lettek volna akkor sem történik semmi amilyen(a régi Köztársaságnál ezerszer rosszabb) Szenátus volt hatalmon. Az sem volt semmi hogy láttuk hogyan készülhetett a Starkiller, illetve a teszteredményeket. Csak a 2 gyerek maradt életben. Pár szót a karakterekről. Kaz elképesztően fejlődött jó irányban. Bár most is csetlik-botlik, de már a tökösség is mutatkozott benne a végére. Egyedül talán ő látta a legjobban hogy az Első Rend nem barátkozni érkezett az állomásra. Meg azt hogy nem meghunyászkodni kell, hanem harcolni ellenük. Különben az Első Rend végre nem olyan ostoba mint a Birodalom. Szépen levezették ki lehet a kém. Tam. Ha szépen akarnék fogalmazni akkor azt mondom hogy okádhatnékom van tőle. A barátai elelnében(akik mindig kiálltak mellette, és akiket ismer hogy jó emberek) beáll egy szervezetbe amiről ordít hogy diktatórikus. Mindezt azért mer egy ismeretlen nő akit 2 órája ismer duruzsolt valamit a fülébe. Mondjuk azt nem értem hogy ott a platformon Yaeger vagy Kaz miért nem mondta el neki mit tettek a Csillagpusztitóval. Ez hiba volt. Az sem mentség Tam számára hogy ő békében élt és hogy a Birodalomban jól éltek a felmenői. Attól az még diktatúra volt. A náci Németországban és a Szovjetunióban is éltek jól családok, mégsem a demokrácia mintapéldányai voltak. Én sem éltem nácik alatt ,de nem vágyom rájuk. Ráadásul már a lakosság vegzálásánál rájöhetett volna hogy az állomás védőivel nem stimmel valami. Szóval nem csak árulónak tartom, a barátai szembeköpőjének, hanem még ostobának is. Remélem egy jól irányzott lövedékkel kivonják a forgalomból a kedves barátai. Yaeger és Doza a két öreg veterán nagyon jó. Két ellentétes oldalról jöttek, de együtt dolgoznak. Doza meg ugye valamiért otthagyta a Birodalmat azaz nem volt a szívügye. Neeku-t minden részben agyon akartam lőni, de a végén aztán csak ő mentette meg az állomást. Az meglepi volt nekem hogy a Collossus egy űrállomás, de jó ötletnek tartom. Amik még tetszettek az Hux beszéde, meg az az újdonság hogy közvetítették a rohamosztagosoknak. Szerintem csak nekik, nem az egész galaxísnak ment Hux beszéde és a lövés. Ha a galaxisban egy ilyet leadnak tuti kitör a lázadás az Első Rend ellen. Ráadásul mintha személyi panelen nézték volna a katonák az adást. A végén meg ott izgultam hogy hova ugranak. Na mondom ha pont az EP8 elejére ugranak és épp megy még a harc, nekik annyi. Még jó hogy Neeku megint adta magát és elrontotta a koordinátákat. Összeségében nagyon tetszett, főleg a második 8 rész ami megmentett számomra az első évadot. Kiváncsi vagyok hova ugranak majd és hogyan tagozódnak be az Ellenállásba. Most már tudjuk hogy nemcsak a Falconon lévők testesítik meg az Ellenálást, hanem itt van ez a csapat is.
  2. Nem néz ki rosszul. Az tök jó hogy meg lehet fogni a delikvenst, magadhoz húzni az Erővel, és megmártani benne a fénykardot. Mint anno Ventress. Azt hiszem nagyrészt ezt fogom használni a játékban.
  3. Frenkie

    Filmek

    Pár hónapja megnéztem én is. Való igaz a fényképezése fantasztikus, de maga film számomra egy borzalom volt. A főhős srác gyakorlatilag 4 ezredmásodpercig nem élne túl nemhogy egy vadont hanem azt sem ha nincs otthon net. Meg ugye a mai divat szerinti szakáll stb.. Számomra totál hitetlenné tette a filmet az hogy az emberek mintha egy szállodából jöttek volna nemrég lefürödve és megborotválva. Nem hinném hogy az ősemberek így néztek ki.
  4. Frenkie

    Star Wars Mozaik

    Mi a legegyszerübb módja hogy egy filmből kiszedjek egy képet? Sok módszer van a legegyszerübb érdekelne.
  5. Frenkie

    Videjó játékok

    Amire én várok az a Half-Life 3. Na jó ne legyünk telhetetlenek, megelégednék a Half-Life 2 Episode 3-mal is. Amit nagyon, de nagyon várok az egy The Last of Us Part 2 megjelenési dátum, de mivel a Sony nem lesz ott így esélytelen. @Dzséjt: A Gamescon mikor is lesz? Emlékeim szerint júliusban szokták tartani nem sokkal a Comic Con elött.
  6. Viszont az EP3 ezt cáfolta. Ez is igazából olyan klasszikus téma mint Anakin és Padmé jogosan írtotta-e a bogarakat a Geonosison. Én azt vallom hogy teljesen kizárt hogy a 66-os kiírtotta az össze Jedit. Először is tuti hogy voltak olyan Jedik akik nem a háborúhoz köthető feladatokat hajtottak végre. Ők ugye túlélték, hisz nem volt klón a közelükben a parancs kiadásának idejében. De tegyük fel a Jedit ott érte a parancs, háborús környezetben. De ott sem feltétlenül kellett klón közelében lennie, hisz lehetett olyan szitu hogy a klón alárendeltjei felderitő úton voltak. Persze visszajövet klón uraságok lőhettek volna ,csakhogy a Jedi az Erő keresztül nyilván megérzi a bajt a 66-os végrehajtása közben és elbújik, vagy lelép. Harmadrészt ott van Kenobi üzenete ami a fenti túlélő Jediknek szól. Nem véletlenül lett ez az EP3-ba berakva. Maga a film bizonyítja hogy a 66-ost sok Jedi túlélhette( minimum 100-ra tippelek). Persze az EP3 után indult a levadászás és jelentősen lecsökkent a szám, de Kenobi sem azt mondta hogy Vader kiírtotta az összes Jedit. Hanem hogy segített a levadászásukban. Ez közel sem azt jelenti hogy az összes megmaradt Jedit leölte. Nekem meggyőződésem hogy sok Jedi életben maradt és elmentek remetének, buszsofőrnek, akárminek. nem használták az Erőt, éltek egy hétköznapi életet. Már emiatt(mármint ha nem használták az ERőt), kizárt hogy Vader mindannyiukra rátalált. Na de a játékról is. Iszonyúan várós.
  7. Frenkie

    Videjó játékok

    Ez most jó értelemben pofánvert. Eddig a ps store-ban mikor néztem mennyibe kerül, csak angol nyelvü jött szembe(vagy én nem voltam figyelmes). Ezek szerint van magyarul, ráadásul ez az ár nagyon jó. https://www.konzolgame.hu/termek/detroit-become-human-playstation-4-ps4-magyar-felirattal/
  8. Frenkie

    Aliens és Predator

    Olyan mintha Scott be lenne lőve vagy rúgva. Napi szinten jön nekem hírlevél az sg.hu-ról, onnan illetve innen tájékozódom filmekről, játékokról stb. Azért onnan mert 95 %-ban igazat írnak, logikusan levezetik miért bukta ami az, és miért nem folytatnak franchise-t ami nem bukta. Ráadásul a tények is őket igazolják, hisz nagyrészt tényleg az van amit írnak. Persze Szekeres "okoskodó sznob" Viktor írásait azért én sem kedvelem annyira(a csávó abból él hogy 15 éve írt egy cikket, azóta azt copy-paste-za). Ráadásul ők is clickbait-elnek azaz pontosan tudom a hír címéből hogy csak azért a za cím hogy rákattints. Pl ha az a cím hogy az AMC megszüntet egy kedvelt sorozatot akkor pontosan tudom hogy a cikkben egy olyan sorozatról van szó amit a kutya nem ismer. Eleinte én is megettem ezeket, azt hittem valami ismert(hisz a közkedvelt szinonímája az ismert) sorozat aztán pár koppanás után már rá sem kattintok. Ha tényleg a nagy többség által ismert sorozatról van szó a cikkben akkor kiírják a címbe is(pl Trónok harca). A fentiekkel csak azt akarom mondani hogy az sg.hu-n irták már szinte a Covenant után hogy nem az elvárt módon teljesített a pénztáraknál ezért a Fox kukázta nagy valószinűséggel. Ami logikusnak tünt lsd Terminator Ganéjzis. Azt is trilógiának tervezték, de nem nem ment rá a nép eléggé és a többi részt kaszálták. Hírek sem jöttek a harmadik részről így azt hittem a Csodálatos Pókember 3. részének sorsára jutott azaz kasza. Örülök hogy nem így lett.
  9. Frenkie

    Aliens és Predator

    Én is nagyon. Nekem az hogy eddig úgy tudtam elkaszálták az egészet és nem lesz harmadik rész. Ugyanerre vágyom én is. Baromi kiváncsi vagyok a 3. részre és pont azzal megy a macera ami összekötné a kettőt. Nekem a Prometheus és a Covenant is baromira tetszett.
  10. Frenkie

    Filmek

    Ha jól látom ez a Midway Emmerich-film lesz. Olyasmire számítok mint a By-féle Pearl Harbor. Sok valós történelem nem sok lesz benne csak világfelrobbantás.
  11. Frenkie

    Számítástechnika

    Ok akkor a héten beírom. Megint játszottam egy kicsit. Nem mondtak rosszat, sőt, csak lerövidítem.
  12. Frenkie

    Számítástechnika

    @Rog: Sikerült a dolog? Bocs csak ma láttam a bejegyzésedet. Mióta visszajöttem nagyrészt az elmaradt bejegyzéseket olvasom a fórumban és ide le sem görgettem, meg nem mindig vagyok itt. Ha nem ,akkor estefele leírom az egyszerűt.
  13. Sima ps4-em van. De nem gond, jövőre lejjebb mennek az árak, ráadásul nem biztos hogy jövöre jön a 9 rész egyben 4K-ban.
  14. Frenkie

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Van még itt egy sarkalatos kérdés. Mi van ha McGregor nem vállalja? Ha terveznek is Kenobiról valamit, nem biztos hogy Ewan elvállalja. Más színésszel meg nem biztos hogy jó lenne.
  15. Igen most már csak a 4K-s kiadásnak van értelme. Szinte már csak 4K-s tv-ket kapni, illetve eléggé lementek az árai(bár a 100 és 200 000 ft közöttiek "csak" belépőszintűek). Én megvenném, mert csak egy 4K-s bd-lejátszó kéne hozzá(a full hd tv is megjeleníti a 4K-s tartalmat, rengeteg 4K-s videót néztem a tv-men youtube-on. Mondhatom gyönyörű). Csak hát a legolcsóbb is 60 000 ft még, annyit meg nem adok érte. De ha lemegy 30000 ft alá akkor beruházok rá.
  16. Frenkie

    Filmek

    A Rambo 5 tuti moziban nézős. Gyerekkorom kedvenc katonája, és az utolsó igazságosztó. Remélem brutálisabb lesz a 4-nél is. A 4 vége filmtörténeti írtás.
  17. Frenkie

    Videjó játékok

    Az idei COD. Végre újra modern hadviselés. Az rejtély hogy remake, rebbot, vagy folytatás lesz-e. De a legnagyobb durranás hogy Captain Price visszatér.
  18. Frenkie

    Game of Thrones

    Tudok már róla pár fordulatot. Pl Sean Bean , meg egy Havas Jon nevü fószerrel kapcsolatos eseményeket. Persze még fogalmam sincs ki ez. Miattam ne legyen spoilermentes, ahogy magamat ismerem lehet évek múlva kezdem csak el. Ezt a topicot nem fogom látogatni.
  19. Frenkie

    Vélemények és javaslatok

    Köszi, így tényleg gyorsabb.
  20. Frenkie

    Game of Thrones

    Ez tényleg nem hangzik jól. Nálam a gonosz pusztuljon(kivéve Loki). Persze azért bepróbálkozok vele. Én tényleg nem tudok azonosulni gonosz karakterrel, bármilyen eszme mögé(ami akár önmagában jó is lehet) bújik a tömeggyilkosságoknál, vagy akármilyen gonosz tettnél. Nálam nincs bocsánat.
  21. Frenkie

    Filmkvíz

    Cápa?
  22. A "mi"-n morfordírozom a trailer óta. Luke mindig többe szám egyes személyben fogalmaz. Megtanítottunk, veled leszünk, stb.. Én azt szürtem le ebből, hogy szerintem nem csak Luke taníthatta Reyt az elmúlt egy évben. Nála voltak a könyvek, azt olvasgathatta, de szerintem Luke is tanította szellemként. De a "mi" szöget ütött a fejembe. Szerintem a többi Erőszellem is belefolyt Rey tanításába. Vagy Yoda, Vagy Kenobi, vagy Anakin, vagy akár Qui-Gon is(ha Qui-Gon szelleme megjelenik a filmben, engem a mentő fog onnan elvinni. Nagyon szép összekötő kapocs lenne az EP1-el). Az szerintem nem gond hogy Rey nem ismerte őket, bemutakozhattak. Akiket ismerünk azokat se ismertük először.
  23. Frenkie

    Vélemények és javaslatok

    Hogy is lehet kukacoskodni? Azaz úgy megszólítani az illetőt egy hozzászólásban, hogy elötte a kukac jel legyen? Látom ti így csináljátok, de fogalmam sincs hogy kell. Köszönöm előre is.
  24. Frenkie

    Avatar

    Ez már a közröhely komolyan. Minden hírportál már vagy egy éve lehozta hogy forgatják a 2-3-4-et egyszerre. Akkor mi ez a most kezdés?
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.