Nem szívesen cincálom szét írásodat idézősdivel, így csak néhány gondolat a filmről összességében – ám kritikádat is szem előtt tartva..
Tulajdonképp jól fogalmaztad meg a lényeget számomra is, bár annyira egyértelműen nem derül ki az írásodból, hogy is állsz a filmmel. Ugyanazt az ambivalens érzést olvasom ki soraidból, amit magam is érzek: láttam valamit, ami sokkal jobb is lehetett volna, ha érzelmileg nagyobb hatással lett volna rám, ugyanakkor valahol mégiscsak többet nyújt a mozi, mint az átlag.
A rabszolgaság és a szembenézés témaköréhez nem tudok mit hozzátenni, maximum annyit, hogy európaiként természetesen jobban meg tud érinteni mondjuk egy német szembenézős film, mint egy amerikai – így ezt a történetet is kissé kívülállóként néztem. A 12 év ugyanakkor – tekintve hogy egy ember nézőpontjából láttatja a világot -, jóval enyhébb képet fest a rendszerről, mint tették azt eddig más mozik. Cumberbatch karaktere így számomra a déli rendszer rákfenéje: túl emberséges ő oda – viszont ilyen eddig rabszolgás filmben nem nagyon volt.
Nekem eszembe sem jutott a Django-hoz hasonlítani, inkább végig az Amistad járt a fejemben (újra is nézem hamarosan). Ebből hiányzott annak a spielbergi érzelgőssége, s ahogy írtad is, messze nem olyan brutális, mint mondják. Nem mondom, hogy semmi kemény rész nincs benne, de a rengeteg hosszú snitt, kitartott kamera elveszi ezek élét. A színészek dicsőítésében is csak bólogatni tudok, bár jómagam alapban sem Cumberbatchtól, sem Fassbendertől nem esek hanyatt. A feketék viszont tényleg jók voltak, kíváncsi vagyok, mernek-e Ejiofornak szobrot adni (hozzáteszem, hogy McConaughey is esélyes). S végül: nekem nem volt diszkomfort érzésem, inkább az unalom és álmosság kerülgetett közben – ezen állapotomból pedig csak a néha előrántott erőszak tudott kirángatni.