R2-D2

Ha igazán segíteni akarsz, már kibelezett, cippzárosat küldesz.

Jó is lenne, ha egy 10 km-es körzetben tudnék Erő-burkot képezni a város fölé... De egy asztrodroid ilyenre nem képes - az időjárás csak visszaadta a múltkorit, mikor nálunk volt cudar idő. Vagy csupán valakinek fönn nem tetszik az új pápa...

Szívesen! Valamennyire beárnyákolja a képet, hogy az újságmellékletes makett iszonyú gagyi, a leggagyibb az összes eddig megjelent közül ...

Nálunk meg ( +10 km körzetben) - egyedül az országban - nulla centiméter hó van. Kivételesen

Michael A. Stackpole: Én, a Jedi Eléggé vegyes érzelmeim vannak a nem épp rövid (545 oldal) könyv elolvasása után. A végére, az utolsó fejezetekre megjött a kedvem, azokat nagy lendülettel és beleéléssel tudtam olvasni – addig viszont közel két hétbe telt, míg eljutottam. Nagyon lassú, unalmas részek váltakoznak a néha jól elhelyezett izgalmakkal, de a Jedi akadémiás részt totál feleslegesnek tartom… Ráadásul valahogy az első szám első személy nézőpontja sokáig nem nagyon jött be. Ez a könyv olyan, mint egy nagy olvasztótégely, mint mondjuk filmben az EX2. Corran Horn – aki egyébként a Zsiványosztagos történetek kedvenc hőse számomra – karakterén keresztül gyakorlatilag az EU egy részét újra átélhetjük, a Kevin. J. Andersonos Jedi akadémia kötetek, az X-szárnyú kötetek eseményeit és történéseit ezúttal másik szemszögből látjuk. Horn, mint az Akadémia diákja, illetve Horn, mint a KorSec ügynöke: míg az utóbbi viszonylag új és érdekes, addig az előbbi totál felesleges és erőltetett. Egyszerűen a korábbi történetek megerőszakolásának éreztem Horn jelenlétét a Yavin4-en, s bár tudom, hogy pont ellenkező volt a szándék, mégis idegen volt az egész szitu. Ugyan végigvettünk mindent, ami ott történt, kibővítve a Horn vs. Exar Kun konfliktussal, mégis, mivel Anderson könyveiből teljesen hiányzott Halycon neve, egyszerűen nem tudtam összeilleszteni a kettőt. Mint mikor egy kabátra akarsz még egy kabátot húzni… Aztán a könyv második fele már jó volt. Mikortól Mirax keresése önálló szálat kapott, az Invidioussal, a beépüléssel, Koréliával – onnantól lett igazán jó a könyv. Az író mindig jó volt az űrcsaták ábrázolásában, jól és érthetően ír - ez itt sincs másként -, a nyomozás és játék a Túlélők közt nagyon jó volt. A Halycon vérvonal képességei az energiaelnyeléssel Satele Shanra utalnak vissza - mikor is Revan fénykardját blokkolta -, ez nagyon tetszett, s végre Luke is igazán mesterhez méltón volt bemutatva. Kb. a könyv fele volt az, ami maradéktalanul bejött, a másik része viszont csak erőszakkal. De mivel előbbi volt utóbb, így összességében az emlék pozitív maradt. .

Húúú, bocsi. Valami megzavarhatta áramköreimet, hogy ide tettem be. Vélhetően a "... epizód világai" cím zavart meg, csak a világokra figyeltem, nem is néztem, hányadik epizód... Köszi, Ody!

No, az meg egy másik franchise, amit sose láttam. S van még pár...

Egyikkel sem, BD-n, felirattal néztem. Általában alapban úgy nézek mindent. Egyébként túlvagyok a másodikon is, az sem volt rossz.

Nem, még nem. Nehéz is elképzelni, de szerintem Tölzspajzsú Thorin úgysem engedné.

No, azért nem életem filmélménye. Messze nem.

Én meg megnéztem az első Die Hardot, életemben először... Egész jó volt.

Válaszcsapás S3 Valami érezhetően megváltozott: s szerintem egyáltalán nem előnyére… A korábbi évad(ok) jellemző vesztek el ezzel, ami ugyan önmagában még nem lenne baj, de a Strike Back feeling nálam erőteljesen sérült ez által. Kezdjük azzal, hogy a duplaepizódos történetmesélés nagyjából a múlté. Legalábbis az eddigi, kötöttebb formában: még ugyan ki lehetett hozni a cliffhangereket és a lezárásokat a páratlan és a páros epizódok végére, de az érezhetően előtérbe tolt főszál sokat ront az összképen. Ehhez kapcsolódik, hogy végig Afrikában vagyunk, a korábbi évadok üde sokszínűsége itt beleolvad a forró harmadik világ folyamatos látványába: ezáltal azonban egy újabb védjegy tűnt el a sorozatból... A sztori nagyjából annyi, hogy egy fehér ember (?) hőn szeretett kontinensét (?), Afrikát nukleáris arzenállal próbálja kiemelni a sárból (?), a négy indítófej visszaszerzéséért hőseink pedig természetesen mindent megtesznek. Lekaszabolnak iszonyat mennyiségű afrikait, akik szinte direkt futnak bele a gépfegyvertűzbe, Scott ismét végigmegy majdnem az összes elérhető nőn, Strombridge pedig egy súlyos drámát is kénytelen feldolgozni közben. Kemény, harcos, lövöldözős ez az évad is, sőt egynémely eseménye miatt a drámaiságra sem lehet panasz, nekem mégiscsak hiányérzetem maradt. Az egy helyben toporgás, a Dél-Afrikában letett bölcső miatt hiányzik a különböző népek, kultúrák, országok bemutatása, Afrikán belül nekem minden fekete egyforma volt. Ráadásul a sorozat készítői itt sem vették a fáradtságot, hogy a kontinens valós problémáira rávilágítsanak – sőt a végén Knox motivációját is elbagatellizálták -, mikor odáig jutott volna a sztori, gyorsan csináltak egy hatalmas akciójelenetet, tömegesen hulló statisztákkal. Aztán lehet, a hiba megint nálam van, az élet velejárója a változás, a SB készítői pedig változtattak. Ezáltal még inkább eltávolodtak az angol originál évadtól, felvettek egy pörgős, de ízig-vérig amerikai stílust: kvázi valóban csináltak egy 24 copyt, csak itt két Jack Bauer van. Dicséret illeti azonban az új figurák beillesztését. Grant után Dalton egy újabb női – nagyszerű – parancsnok, tetszett a barbár csaj, Markunda is, az ellenfél oldalán pedig rögtön három kiváló figurát ismerhetünk meg: a főgecit, Knoxot, elsőszámú fullajtárját, Matlockot, illetve a zakkant Hansont. Mind kiváló karakter, nagyszerű színészi alakítással. A háttér, Afrika forrósága, kilátástalansága és keménysége nagyszerűen van megcsinálva, mint ahogy az akciójelenetek koreografálása is. Az más kérdés, hogy néha túlzottan hosszúak lettek: de kellett a golyózápor – mint ahogy kellett Scott, meg a dugásai is. Nos, ez érdekes kérdés: a sorozat közben két olyan numera is volt, ami bosszantóan életszerűtlenre sikeredetett, míg az utolsó három részben már egy sem akadt!!!! Vélhetően csak nem tudtak már kit Scott elé tenni, de ha így maradna, én akkor sem bánnám. Az évad mindkét (sőt, három) drámai halálesete üt rendesen, az már más kérdés, a következményeik mennyire jól kidolgozottak. Különösen a katona esetében, hisz utána Dalton egy primitív forgatókönyv nyomán megírt akciót csinál, ami talán az egész évad leghiteltelenebb és idegesítőbb képsora. Egyébként is: úgy érzem, hogy Chris Ryan öröksége a múltba veszett, a kemény, ámde hiteles bevetések végleg áldozatul estek a nézettség és a popularitás oltárán. Ettől persze a sorozat totál szerethető, a két főszereplő elviszi a hátán, de nem csodálkoznék, ha hamarosan elkaszálnák az egészet. Jobb esetben a Sky visszaveszi… .

Bár nem engem kérdeztél, de a zenei ízlésünk nekünk is megegyezik.. Hammerfall ügyben az első három album (Glory to the brave, Legacy of kings, Renegade) hibátlan, szinte nincs is rajtuk gyenge pillanat, de nekem valami megmagyarázhatatlan okból a negyedik a favoritom, a Chrimson thunder. Megvan CD-n, DVD Audion, meg koncert DVD-n is.

Halálcsillag Mielőtt belekezdtem, azon gondolkodtam, mi értelme is van könyvet írni egy gigantikus űrállomásról, aminek a sorsát minden SW rajongó, sőt talán minden filmrajongó ismeri. A SW Univerzum egyik ikonikus létesítményéről szóló könyv vajon mi újdonságot képes nyújtani, milyen történet lehet az, ami úgy is izgalmas, hogy tudjuk a történet végét… Nos, kétségeim hamar eloszlottak. A Halálcsillag zseniális könyv lett, ahol a helyszín csupán másodlagos, csupán egy díszlet a karakterek számára. A könyv egy maroknyi szereplő életét követi végig, akik akarva-akaratlanul kerültek a Császár új játékszerére, az ő sorsukat, kapcsolataikat, érzéseiket kísérhetjük figyelemmel. Bemutatva azt, hogy nem mindenki volt eredendően gonosz még ezen az űrállomáson sem… Kétségkívül szerteágazóan és messziről indul a sztori, hogy aztán a végére minden összekapcsolódjon, mindenki szerephez jusson a nagy bumm idejére. Mindez kifejezetten izgalmasan, jó nyelvezettel, remek karakterábrázolással van megírva, a könyv vélhetően akkor is tök jó lenne, ha nem a Halálcsillagon játszódna… De ott játszódik, és ez benn a legnagyszerűbb húzás. Az események kiválóan bele vannak illesztve a filmek történéseibe, úgyhogy minden - akár vaskalapos – SW fan elégedetten dőlhet hátra. Szó szerinti idézetek az EP IV-ből, nagyszerű kapcsolódási pontok a prequel trilógiához, mindez abból a nézőpontból, ahogy eddig soha nem láthattuk. Gondolatok, érzések az Alderaan felrobbantásakor, reakciók Soloék felszabadító akciójára, Darth Vader gondolatai Kenobi halálakor, s finom kis kiegészítések, ki, hogy segítette Luke-ékat a háttérben, titokban. Tökéletes. S még valami: a Halálcsillag nem csak a filmeket fűzi egybe, egyfajta láthatatlan láncként, hanem Daala beemelésével nagyon szépen, ámde diszkréten az EU-t is beolvasztja. Számomra ez külön öröm volt, ettől lett a könyv kerek egész. A végén pedig gyerekes lelkesedéssel újra átéltem a Lázadók Szövetségének sikeres akcióját, egy másik nézőpontból, ugyanazzal az érzelmi töltettel. Ha nem lett volna tavaly az a néhány SWTOR regény, ez lehetne az év SW könyve.

Úgy legyen.