Ahhoz képest, hogy mennyit kellett várnom erre az epizódra, nem tapasztaltam semmilyen katarzist a befejező képsorok után. Igazából bennem van a hiba, mert teljesen kirázódtam a TCW-s hangulatból, és nem is vártam ettől az epizódtól, hogy képes lesz visszazökkenteni, de azt azért leszögezném, hogy nem volt rossz.
Onaconda Farr halálát egy kicsit gyorsnak éreztem. Az egészet letudták néhány másodpercben, amire persze az időhiány miatt kellett kényszerülniük, de így nem éreztem olyan nagy veszteséget a karakter halálakor. A gyászbeszéden Silood is tiszteletét tette, (Ahogy Satine is, ami egy újabb jó pont) és most előszőr szólalt meg a közös nyelven a sorozat folyamán. Az elhomályosuló koporsó pedig nagyon ötletes húzás volt.
Aztán előkerült ez a Tan Divo hadnagy. Számomra ő jött be a legkevésbé ebben az epizódban. A hangja, és a beszédstílusa jópofa volt, éppenséggel a kinézete volt valami furcsa. A többi szenátor mellett sokkal rajzfilmesebbnek, sokkal gyerekesebbnek tűnt. És azokkal a rendőrdroidokkal sem vagyok még igazán kibékülve.
Mee Deechi volt még egy nagyon érdekes szereplő, bár igazából az irodája volt az, ami mindent elárult a karakterről. Maga a megtestesült fenyegetés.
De az új szereplők közül akkor is Halle Burtoni visz mindent. Elképesztően jól megalkotott karakter. És az én szememben kicsit kilóg a többi kaminói közül. Ő nem volt olyan szelíd, mint a korábban látott kaminói hölgyek, mint például Taun We vagy Nala Se. Sokkal inkább hasonlított Lama Súra, ő viszont nem volt ennyire aljas.
Bail Organára pedig végre felkerült a köpenye. A Hostage Crisisben elég bénán festett a köpenye nélkül. Így sokkal... "Organásabb." Végre Mon Mothma is előkerült, és komolyabb szerephez jutott. Ez már hiányzott.
Összességében egy jó epizód volt, de közel sem a legjobb, és én sokkal inkább várok a Cat And Mouse-ra, mert úgy érzem, hogy az alázni fog egy csomó epizódot az évadból, legalábbis reménykedem benne.