MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
SW legends könyvek
Sajnos még egyetlenegyet sem olvastam a tavalyi könyvek közül! Viszont csak hármat tudtam megvenni év végén (HCS, Árulás, Végzetes szövetség, ahogy nézem a véleményeket, pont a jobbakat néztem ki magamnak), szerintem a többi nálam ki is marad. Kicsi sajnálom, de muszáj válogatnom közülük. A Plagueis és a Hűség meglesznek. Olvasás: a jó ég tudja, mikor Így együtt már öten lesznek, nyáron bele kell húznom.
-
Sport
Webber valóban katasztrofálisan rajtol, szerencsére a Ferrarisok pont ellenkezőleg, most is reménykedtem, hogy egy-két kanyar után már előrébb lesznek, és nem kellett csalódnom.
-
A fórum közössége
Találóak a nevek, és kb. kettőre nem jöttem rá elsőre, nem a legutóbbi írás alapján, hanem a többiből.
-
Sorozatok
És a kivétel erősíti a szabályt, személyemben Sorrendben láttam őket, és mégis az utolsó a legkedvesebb Á, de jó ez a GoT-trailer, és már nem sokat kell várni rá, remek évad lesz
- Sport
-
Sorozatok
Nem is kell, az epizódok legyenek jók Nekem mindkét előzetes tetszett, de most már inkább nézném őket normál menetben. Lok, a Rómát annak idején jó páran néztük és kibeszéltük Az archívum részben biztosan megtalálható még, de utólag elég nehéz visszakeresni, miket írtunk.
-
Sport
Azt mondták, hogy délutánra már nem várható eső. Mindenesetre az időmérő folytatását kihagyom, majd reggel megtudom, mi volt.
-
Sorozatok
Egyébként is egyszerre kezd ez a két sorozat. Jó kezdés ma reggelre ez a trailer Csak aztán tényleg jöjjön a másik is
-
Sport
Nézte más is az időmérőt?
-
Egyéb fontos
Még mindig nem, szóval most már hagyjanak ki végleg
-
Filmek
A Hét életet még nem láttam, de majd észben tartom, annak idején szerettem volna látni.
-
Egyéb fontos
Nekem sem Arra tippelek, hogy a telefonkönyv-letiltás lehet az oka, nálam legalább is
-
Filmek
Az az, csak nem jutott eszembe a címe.
-
A fórum közössége
Szerintem is nagyon jól sikerült A lenti ábra tanúsítja, honnan jött Idegen neve
-
A Sith program: "Jedi Order 66"
Az elképzelhető volna, hogy csak a 66-os parancs volt beléjük kódolva? Mert ha igen, akkor az egyéb szimpla parancsokat tudják mérlegelni, ezt viszont nem, mert benne van a genetikájukban.
-
Egyéb fontos
Szerencsére, mire felkeltem, család már némileg eltakarította a havat. Kicsit hanyatt vágott, amit az ablakból kifelé nézve reggel láttam. Bár nálunk valamivel jobb a helyzet, mint mondjuk a Dunántúlon, de a 20 centi feletti hótól így is agybajt lehet kapni. Sok pénz és miegymás is gazdát cserélt, a pápák, stb. gyerekeinek karrierjéről nem is beszélve
-
Filmek
Játszottak már együtt, szintén apa és fia figurákat, szerintem jók voltak párosban. Azóta eltelt pár év, szóval ki tudja, most mire számíthatunk tőlük.
-
EPVII spoileres topic
Ezt kikérem a könyvelők nevében +1.
-
Szükség van-e a VII. Epizód elkészítésére?
Hasonló véleményen vagyok én is. Egyébként meg miért nem lehet örülni annak, hogy egyáltalán volt TCW, és előre tekintve izgatottan várni az újdonságokat? Belőletek sem lenne jó Jedi
-
Egyéb fontos
Dzséjt, remélem nem esett senkinek, semminek baja! Az idő valóban sz*r Persze erre mondta a kolléganőm, nem baj, legalább még nem kell kimenni a kertbe dolgozni. Végül is igaza van A kirándulóknak viszont nagy veszteség.
-
Sorozatok
Kedvenceim az EW címlapján Tyrion hiányzik a trióból, de sebaj.
-
Vicces és kedves dolgok
Ez jó volt
-
Vélemények és javaslatok
Nekem is rögtön ez jutott eszembe, ahogy megláttam a kérdés felvetését. Picit csodálkozom is rajta, hiszen a fórum az akkori ismereteink szerint utolsó SW-film után jött létre, így eleve tűnhetett akár halott ügynek is előremutató téma híján (kivéve az EU-t, aminek elég sok olvasója, írója van, sőt, az utóbbi években indult meg igazán ez a téma). És lám, még mindig itt vagyunk, mert a közben eltelt időben is volt miről beszélni, összekovácsolódott a csapat. Mint ahogy Dzséjt is írta, ez egy felület, ahol napi kapcsolatban vagyunk egymással. Én sem elsősorban az SW miatt járok már ide, hanem az egészért, aminek egy, a társaságot összeverbuváló szelete az SW, ami időközben valami többé nőtte ki magát. Sorozatot is többnyire az alapján nézek, amit itt ajánlanak Sok ember társasága hiányozna, ha többé nem járhatnánk fel ide
-
Szükség van-e a VII. Epizód elkészítésére?
Egyetértek, ezért kár gyűlölködni... Nem mellékesen részemről inkább ep7, eddig is vártam az új filmet, ezentúl sem lesz másképpen, kivéve, ha nagy h*lyeség derül ki róla, de bízom a rendezőben
-
Egyéb fontos
Sajnálom én is Jó zenéik voltak a bandával.