MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Sorozatok
Jah.. ezen a téren erősíthetnének egy kicsit, mert így nagyon kellemes nézni, de valahogy nem esz meg a fene, hogy tűkön ülve várjam a következő részt. Combos koncepcióval persze változna a helyzet, nem is kicsit, ott lenne a legjobbak között.
-
Egyéb fontos
Egyik férfi kollégám most lesz 50 éves (mondjuk neki van 3 felnőtt fia, amúgy informatikus ), és ha ránézek, rágondolok, akkor hihetetlennek tűnik, hogy már annyi, lehetne akár 35 is Jó pár általam ismert ember esetében igaz, hogy az évek nem határozzák meg őket, Te is egy vagy közülük Szívesen olvastam a véleményeket a témáról, mert elég keveset tudok róla, ezért nekem még jöhet belőle.
-
Filmek
Donát, köszi, hogy írtál a filmről, mint írtam, mindenképpen megnézem valamikor valahogyan. Riddick, gondolj bele, hogy Gary Oldmant először jelölték végre Oscarra, és ezért a szerepért
-
Sorozatok
No igen, ez a rész megint a mókáról szólt (a kézsimogatáson kívül), jópofák voltak mindnyájan Jut eszembe, ma Fringe is volt, délután azt is megnéztem. Jó rész volt, de nem sok eget rengető.
-
Sorozatok
Egyébként nem csodálom, hogy sok emberben elsőre, ahogy írtad, heves reakciókat váltott ki, mindig számítani lehet rá, ha valamit nem éppen várhatóan fejeznek be. És ez rosszul esik azoknak, akik meg így végig izgulták Chuck kalandjait, és még képesek is helyén kezelni azt, amit láttak. Ha olvasom őket, biztos az én kedvem is elmegy a további vélemények olvasásától. Ami jó, hogy utána azért lenyugodtak a kedélyek A kulcs pedig valóban az, amit írtál.
-
Vicces és kedves dolgok
A hidat rögtön felismertem (a héten mentem keresztül rajta ), így erről azonnal tudtam, hogy itt forgatták. Sajnos nem ismerem eléggé Pestet, hogy korábban felismertem volna a többi helyet, kellene kicsit többet sétálgatni Pesten. De sokszor elmentem régen ez előtt az épület előtt. Ha innen jönne ki, rögtön felismerem
-
Sorozatok
Örülök, hogy nem csalódtál bennem Jól írtad le az egész történet lényegét, remélem, azon a fórumon pár ember kicsit megvilágosodott tőle.
-
Sorozatok
Kb. 5 percig emésztettem, és erre jutottam: Jó volt nézni ezt a társaságot, megannyi fura alakot, jókat, rosszakat is, bár főleg az előbbieket. Ilyen típusú sorozatokat nem nézek, annyira nem érdekelnek, szóval ez sok mindent elmond Azt hiszem, majd végignézem megint ezt az évadot, most már magyar felirattal
-
Sorozatok
Az enyém jön délután. Azért nem néztem meg eddig, mert nem voltam itthon, de most már nekiállok
-
Vicces és kedves dolgok
Tényleg jó
-
Egyéb fontos
Frenkie, szép kerek születésnapod van, Isten éltessen sokáig
-
SW legends könyvek
Én is rá gondoltam
-
Sorozatok
Örülök, hogy tetszik neked is Az első rész óta követem, bár most a második évad pár részét hanyagoltam a vizsgák miatt, és utólag néztem meg. A második évad jobb volt az elsőnél, és némelyik karakter sorsa elég érdekesen alakult ahhoz, hogy kíváncsian várjam a folytatást. Ja, és a tanulság:
-
Sorozatok
Köszi, kiment a fejemből, hogy megnézzem, van-e már felirat. Avagy éljenek a harcos csajok
-
SW legends könyvek
Hidd el, ha jól van megírva, átjön a hangulat papíron is.
-
A Geonosisi csata
Nem a geonozisiak akarták megöletni, hanem a neimoidiak, akik akkor még csak potenciális szövetségesek.
-
Egyéb fontos
Gratula, és jó a sztori A filmről majd írj, mert én is szeretném megnézni valamilyen formában, és kíváncsi vagyok véleményekre. Mindenképp megnézem, csak érdekel
-
"Nahát! Hiszen őt ismerem!"
Jó ég, ezen filmek, szerepek jó részét láttam, de egyszer sem jutott eszembe, hogy láttam már a színészt valahol, és ráadásul többszörösen. Igen, ezt ismertem
-
Sorozatok
Dzséjt, sajnos a dal szövegét nem figyeltem, nem tudok róla nyilatkozni, a többivel pedig egyetértek
-
"Nahát! Hiszen őt ismerem!"
Fiatalabb is volt, kisebb zsákmányban is utazott, de határozottan ezen a vonalon mozgott akkor is Szólok húgomnak is, hogy nézze meg a videót
-
Sorozatok
- "Nahát! Hiszen őt ismerem!"
Huha, ezt a filmet láttam párszor régebben, és totál elfelejtettem, hogy játszik benne. Á, vajon ki tudta így kiszúrni egy ilyen régi klipben? Sok érdekességet szedtetek össze eddig- Egyéb fontos
Én is éppen erre gondoltam Havazásnak felénk szinte nyoma sincs. Lehet, hogy majd az éjjel, vagy holnap...- Vicces és kedves dolgok
Nagyon jópofa- SW legends könyvek
Remek Jó látni, hogy a könyvekről is megy a dumálás szép számmal, főleg az utóbbi időkben, mivel van is mit olvasni - "Nahát! Hiszen őt ismerem!"