MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Sok mindenkinek elege van, nekem is, de attól a közgazdaságtan létezik, és baromira nem mindegy, hogyan hatnak a gazdaságra mindenféle gazdaságpolitikai döntések.
-
Egyéb fontos
Már tavaly megmondták, hogy 3 év alatt kivezetik az adójóváírást, engem akkor ért sokként, azóta meg csodálkozom, hogy nem kerül szóba az ügy. Most itt van, nem meglepetés, de akkor is szörnyű Senki sem állította, hogy könnyűek Anno 3. osztályos középsulis koromban a húgomat elkísértem a középsulis felvételijére, és nem tudtam teljesen egészében megoldani a matek felvételit, pedig amikor én mentem, mindent sikerült Tegnap a hírek hallgatása közben ezen azért jót nevettem Bár inkább csak kínomban, hogy ez a színvonal ebben az országban. Ez most fogós kérdés. Ugye az adójóváírás az alacsony keresetűeknek jár, tudjuk, miért. Ugyanakkor így kevesebbel járulnak hozzá az adóbevételeknek, de az állami szolgáltatásokhoz ugyanúgy hozzájutnak, mint aki többször annyi adót fizet. Ezért az adójóváírás létezése szigorúan nézve nem lenne jogos, de ismerve a magyar béreket, mégis az. Nem azzal van a probléma, hogy van-e adójóváírás vagy nincs, hanem azzal, hogy a bérszínvonal mélyen a béka s**e alatt van. Egyébként 10 éve még 3000 Ft/hó volt az adójóváírás, amit utána emeltek fel a minimálbér drasztikus emelésével együtt (huszonvalamennyiről 40000-re a minimált, 9000-re az adójóváírást), hogy a minimálbér adómentes legyen (lévén, hogy nagyon kevés). Akkor annyira nem figyeltem, de utólag belegondolva, biztosan okozott némi zűrt ez a lépés. 10 éve azért még másképp viszonyultak az emberek ezekhez a kérdésekhez, teljesen mások voltak a bérarányok (pl. minimálbér is, aminek tényleg csak annyi jelentősége volt, hogy ezzel jelentették be az embereket, szerintem ma már több jelentősége van, de ez csak magánvélemény, alátámasztani nem tudom).
-
Filmek
Még egy trailert sem láttam a filmről, ha jól emlékszem, de ez nem rossz. Csípem az X-meneket (eh.. eleve tsz.), szóval valamilyen formában majd megnézem
-
Egyéb fontos
Gratula, a legjobb ötbe kerülni nagyon szép eredmény, aztán meg várjuk a további híreket, hátha mégis
-
Filmek
Unknown: akkor vélemény tőlem is nagyon dióhéjban: kellemes szórakozás volt Liam Neesonnal, miatta megérte megnézni, egyébként viszont nem annyira emlékezetes, a fordulatokban nem sok meglepő van, 7/10 (Neeson nélkül 6/10 lenne). Ennél már jobban tetszett a Source code (Forráskód), az kap egy 8/10-et a remek befejezés miatt (még másnap is kavargott a film a fejemben, szóval ha jól átgondolom, lehet, hogy picit feljebb is húzom ezt az alig másfél órás szösszenetet)
-
Sorozatok
Nekem is inkább a sztorival vannak bajaim, nem érzem, hogy olyan veszettül meg szeretném nézni a következőt, bár ott van már mindkét folytatás a gépemen. Lehet, hogy a pilot részt nem tudták kellően összerakni, majd elválik a folytatásokból, hogy érdemes-e nézni. House
-
Egyéb fontos
Még én sem, pedig a cégem még fagyasztja is. Frissen azért biztosan jobb, de egyszer majd veszek egy zacskóval kipróbálásra (csak valami jó recipe kéne hozzá, bár azt hiszem, fűszerként fokhagyma helyett is lehet használni, főleg az érzékenyebb gyomrúaknak), errefelé nem igazán árulják, poros sík alföld (az alföld köznévként) vagyunk.
-
Sorozatok
Leszedtem már az első részt, csak most idő híján leszek egy ideig. Hmm... lehet, hogy így is megnézem egyik nap, nyáron utólag kidumálni már nem az igazi Valamelyik nap olvastam, hogy tulajdonképpen melyik regényből készült, és annak a címe már elém került párszor, csak sose néztem utána tüzetesebben. Azt hiszem, a regényeknek nem is most fogok, de ha a sorozat jó lesz, akkor teszek azokkal is majd egyszer csak egy próbát. The Borgias eléd került már? Az első részt megnéztem, de még nem tudom eldönteni, hogy érdemes lesz-e nézni, egyelőre nem kapott el a hangulata, de érdekel. A többi részt illetően meg lásd fent, egyszer csak időt szakítok rájuk.
-
Harry Potter
Akár meg is nézheted előtte, vagy ismét a 7/1-et
-
Filmek
Én is nagyon várom hasonlóan, de tartok is tőle, hogy nem sikerül (ismét) azt az igazi vérbeli szórakoztató érzést hoznia, mint az első résznek. De meglátjuk, hátha mégis
-
SW legends könyvek
Ezen én is pislogtam egy kicsit. Ezek szerint a Sith szó jelentése/mibenléte nem volt egyértelműsítve annak idején
-
Könyvek és képregények
Nekem mostanában nagyon nem lenne jó (nem mintha a másiknál igazán részt vettem volna), és sose olvastam ezt a könyvet.
-
Harry Potter
- Egyéb fontos
Gondoltam már rá, hogy itthon kellene a kertbe telepíteni mondjuk a málna alá medvehagymát, csak sajnos nem hiszem, hogy ezen a homokon megélne. És legalább találtatok, ha már vadásztatok rá?- Filmek
Én is nagyon várom, szerencsére már nem kell túl sokat Addig úgyis elég elfoglalt leszek, jön egy POTC4 közben, szóval unatkozás nem lesz- Harry Potter
- Harry Potter
Köszi Nálam a 3. film vezet, szorosan utána a 4-kel, mert hiába a sok változtatás, egyszerűen filmként jó nézni. Az 5-nél sajnálom, hogy nem sikerült egy picikével jobbra, mert végül is félig-meddig kedvenc karakterem filmje volna, még a halála sem sikerült annyira jól, hogy igazán ütős legyen a vásznon.- Egyéb fontos
- Harry Potter
Nem is olyan kicsit bővítettek akkor rajtuk. Hmm... köszi a választ, utána járok, hogy "beszerezhetők-e". Angolul is jók, mert ezeknél a filmeknél azért tudom a magyart (és amúgy sem nehéz egyik sem, ha jól rémlik).- Egyéb fontos
- Harry Potter
Ez így igaz, én is ezt érzem az egész Potter-széria filmjeivel kapcsolatban. A 6. résszel kapcsolatban hasonló gondolataim vannak nekem is. És elcs*szték Piton jelenetét a végén, azért nagyon haragszom a készítőkre.- Harry Potter
Úgy tűnik, hogy nagyjából igen Ami meg a többit illeti, én is azért morogtam a korábbi részeknél egy-két kimaradt apróság miatt (pl. kedvenc Weasley-m, Billy kihagyása), mert nem tudtam elképzelni ezek nélkül az utolsó részt. Most pedig próbáltak mindent beleszuszakolni, kit zavart, kit meg nem, ez egyéni ízlés kérdése. Lehet, hogy engem is csak azért zavarnak, mert olvastam a könyveket, de ha nem is olvasom, a fene megevett volna, hogy pl. a térképről megtudjak többet, mert picit lóg a levegőben (arra gondolok, hogy szerepelnek a készítői rajta, aztán az 5. részben elhangzik Siriusnak a térképen található neve, és nem derül ki a filmekből, hogy akkor ez most hogyan is van; aki többször megnézi csak a filmeket, annak biztosan feltűnnek az ilyen meg nem magyarázott apróságok). De ez csak egy példa volt, hogy néhol bizony hiány van a filmekben a könyvek ismerete nélkül is. Sajnálom, hogy mégsem tér vissza, és marad Desplat, aki tud jó zenéket írni, de nem jó a Potterhez. A filmzene nagyban tudja befolyásolni a film hangulatát, legalább is nálam. Azt hiszem, az a bajom, hogy nekem ez a hangulat nem jött át a vászonról Vagy csak szimplán nem tetszett annyira, pedig általában semmi bajom a lassan építkező filmekkel. Van egyáltalán bővített verzió? Úgy látszik, valamiről nagyon lemaradtam. Az előző hozzászólásban nem kicsit gépeltem el pár dolgot, bocsi a fogalmazásért, csak nem olvastam vissza, amit írtam, aztán hibás maradt.- Sport
Nem volt rossz futam Sajnálom, hogy Button úgy benézte a boxot, jobban örültem volna az ő győzelmének. A Webbe-féle manőver meg rém vicces, újabb taktika a láthatáron- Harry Potter
Úgy látszik, én inkább azok táborát gyarapítom, akiket nem nyűgözött le ennyire a film. Kivéve az elejét, az zseniális. De aztán már nem annyira, hiába felel meg nagyon jól a könyvnek. Lassúnak érzem a közepét. Inkább módosítottak volna picit többet, mint az előző részeknél, és csináltak volna valami olyat, ami igazán vászonra valót. Ami érzésem szerint inkább majd a következő rész lesz. Szerintem a nem idevaló zene nagyban rontotta az élményt. Nem azt mondom, hogy nem jó, nagyon is tetszett, de nem ennyire, mint a többségnek- Egyéb fontos
Köszi, én is csak reménykedni tudok, hátha - Egyéb fontos