MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Nem ki, hanem a fennálló helyzet, pl. mynptári kérdés. Megint morogtam rajta két sort itthon. Remek fotók, pl. Vácra már egy ideje szeretnék eljutni. Cegléd meg egy szép kisvároska, bár úgy látszik, a közgáz nem volt elég szép, hogy lefotózd Ezt a fasort a Rákóczin végig nagyon szeretem
-
Egyéb fontos
Csak nincs igazán hova, és miként. Meg aztán részemről itt szeretnék maradni, és itt élni valahogy normális keretek között Mint ahogy a többiek is, csak nem került így nyilvánosságra. Úgy látszik, velem együtt. Ahogy én emlékszem, akkortájt szűnt meg a munkája, amikor ez a fórum elindult, és sokáig nem is volt. De kereste a lehetőségeket, és elment valami teljesen más munkakörbe, mint amiben azelőtt volt. Ody, szólj közbe, ha nem jól emlékszem. Szóval ő most egy elég rossz példa volt. Egyébként tény, hogy valóban nagyon nehéz munkát találni bárkinek Srácok, egy kicsit azért vegyetek vissza a személyeskedésből, meg ebből a vádaskodó hangnemből, stb. Ha egymásnak esünk, azzal nem lesz jobb. Habár ma én is dühöngtem nem is kicsit, de legalább nem itt
-
Egyéb fontos
Valóban aljas terv. Idén csak 2 hónapit, vagy az összes 14 havit? Megjegyzem, az elv miatt talán veszni kéne hagyni azt a pár hónapot, mert elvégre itt 35-40 évről van szó, a nyugdíj nem rövidtávú kérdés.
-
Sorozatok
Én már szedem, aztán ha lesz felirat estefelé, megnézem
-
Sorozatok
Attól még, hogy ma itthon vagyunk, Dexter-nap van
-
Egyéb fontos
3000 önkormányzat van, mert kb. ennyi helység van Mo-n. Szerintem Neked sem lenne jó, ha helyi ügyek intézése miatt 20 km-t kellene utaznod, mert helyben nincs rá lehetőség. Itt inkább átalakítani kellene, nem pedig egyes faluk önkormányzatát teljesen megszüntetni. Sok a közalkalmazott nálunk, de nekem mindig eszembe jut, hogy amikor arról beszélünk, x százezerrel kevesebb kellene, senki nem tud megoldást mondani arra, hogy mi legyen az elbocsátott dolgozókkal (mert azért ezek többsége nem nyugdíjba menne, mert eléri a korhatárt). Ezek nagyon nehéz és összetett kérdések, mert amit nyersz az egyik oldalon, azt elveszíted a másikon. De így sok minden nem maradhat. A lenyúlásban még ne legyél biztos. Szűk kis környezetemben nem egy emberről tudok és sejtem még párat, akik nem fognak átlépni, így nem is biztos, hogy a mnyptárak megszűnnek. Ha meg én tudok párat, akkor országos szinten sem lehet kevés. Most kormányszinten vizionálják a tömeges átlépést, de ez csak terv, ami nem jelenti azt, hogy biztosan így is lesz. Ha mondjuk az emberek fele nem lép át, akkor fenn maradhatnak, és marad a vegyes rendszer (is). Bár arról megint gőzöm sincs, mi lesz azzal a sok emberrel, akik ebből a szektorból utcára kerülnek. Valahogy nem csodálkoznék, ha mostanában megint ugrana a munkanélküliség. Sose foglalkoztam vele, így aztán már előzőleg sem igazán tudtam mit írni.
-
Sorozatok
Többnyire nekem is az olyan sorozatok jöttek be eddig, amelyekben nagyon jó karakterek szerepeltek.
-
Soundtrack albumok
Jó ez az "utolsó" dupla Lost-album Nagy kedvenc a Dysfunctional setup és Get out of jail free card. Előbbinél háromszori meghallgatás után jöttem rá, pontosan hol hangzik el az utolsó részben, utóbbi meg aztán végigvonul az egész albumon (is). Persze van még pár nagyon jó zene
-
Egyéb fontos
Gratula Igen, az, és piszok nehéz ebből az ördögi körből kiszabadulni.
-
Sorozatok
Nagyon jó volt a heti Castle Spoiler: Picit sajnálom, hogy rájöttem, ki a titkos hódító Meg egy-két trükkre is az ügyben, de hát ezt a sorozatot nem azért szeretem, mert sokszor kitalálhatóak a fordulatok vagy gyilkosok, hanem mert szórakoztató A végén azért volt egy kis dráma.
-
Könyvek és képregények
Köszi, és kár, hogy nem tudtam tevékenyebb lenni Gratula a többieknek
-
Könyvek és képregények
Köszi Pedig még kevesebbet is akartam írni, de gondoltam, hogy biztos nem jó, ha 1000 alattit írok
-
Filmek
Nem érzek benne olyan kihívást, mint az eddig ellenfelekben. Arról nem is beszélve, hogy valami igazán nagy dolog kell ahhoz, hogy Batman átmenjen közellenségből bűnüldözőbe, és ne őt kergesse a fél rendőrség. Ezt is meg kell oldani valahogyan. Nála agyilag meg külsőleg is.
- Könyvek és képregények
-
Filmek
Pingvin meg aztán végképp ne legyen, bár nem tudom, milyen a képregényes, az előző mozist marhára nem csíptem.
-
Könyvek és képregények
Közben vagyok, csak hát nem igazán emlékszem...
-
Könyvek és képregények
Én is vagyok, bár sokat érdemben nem tudok ma sem hozzátenni. Sebaj, olvaslak titeket
-
Egyéb fontos
Remélhetőleg megbirkózik a cégirányitás egyéb gondjaival is, mindenesetre sok sikert neki Ami viszont a gondot okozhatja egy multinacionális vállalatnál, hogy a vállalatirányítás költségei megnőhetnek (olyan ktg is bejöhet, ami egy KKV-nál kevésbé fordul elő), szóval ez egy picit árnyalja a képet. Csak a teljesség kedvéért
-
Filecserélők - etikai, jogi oldal
No akkor beszéljünk kicsit az árrugalmasságról Mo-n más a helyzet, ez tény, és már párszor előkerült, hogy ez nálunk mentalitás kérdése is. No meg nem kicsit bosszantó, ahogy a másik cikk egyik hozzászólásában szerepelt, hogy külföldön a lemezek ára nem csak a fizetéshez képest olcsóbb, hanem ténylegesen is.
-
Sorozatok
Off Valóban így van, és piszkosul érdekel. Majd valahogy beszerzem. Sejthető volt. Azért a maradék pár részt megnézem.
-
Könyvek és képregények
Én is attól tartok
-
Könyvek és képregények
Az akár maradhatna is talomban (mármint A Dűne című könyv a folytatások és előzmények nélkül), hátha végül befutó lesz Sci-fiből mi lenne jó? Ehh... meg sem fordult a fejünkben
-
Egyéb fontos
Köszi a biztatást, biztos így lesz Én is gondoltam már rá, hogy nyáron azért jobb lesz. Ilyenkor még a korai sötétedést is nagyon utálom, hát még állandóan sötétben ülni a könyvek felett.
-
Egyéb fontos
Felsőbb évesek írták, hogy vannak, akiknek januárra max. 1 vizsgájuk marad, mert korábban kezdődik a suli egy héttel, így a vizsgaidőszak is a többihez képest, ezért meg lehet csinálni a nagyját decemberben. Azért is lesz érdekes az egész, mert nekünk az utolsó hétvége már a vizsgaidőszakra esik. Pl. gazdtöri csak dec. 18-án lesz (ebből fix, hogy januárban megyek). A dec. 24 munkaszünetes nap, de ha akkor lesz, akkor megyek Minden vizsgánk írásbeli lesz most, ebből a szempontból valószínűleg nem lényeges, hogy karácsony van.
-
Könyvek és képregények
Itt van a polcomon De akkor már inkább A nyomorultak, mindkettőt egyforma régen olvastam