Ugrás a kommentre

Brodie

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    1.608
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    1

Brodie összes hozzászólása

  1. Na, megnéztem zsinórban az első két részt. (mára ennyi, holnap folyt. köv.) Egyetértek Ody minden szavával. Az Ep1-et már eleve régen láttam. Nálam vegyesek voltak az érzések, mert olyan volt Nekem is, mint mára egy klasszikussá érett film (a'la Ep4) és olyan is mint egy teljesen új film (ilyen Yodával ezt nem nehéz elérni). Mindenesetre 1999. szeptembere óta nem élveztem így ezt a filmet, mint most, kedveltem Jar Jart, sőt mosolyogtam rajta Anakin és Shmi búcsújánál majdnem könnybe lábadt a szemem (ami nálam óriási szó). Qui-Gont imádom (szinte teljesen elfelejtkeztem róla). A kép meseszép volt, DE nem lett igazam ugyanis nem ez lett a legszebb de majd erre kitérek. A hang valami fantasztikus, ilyenkor fáj a DTS-HD hiánya és tényleg a fénykardoknál a legkáprázatosabb. Ezután jött a II. rész ami egy lehelettel még szebb színt ad számomra. Semmi zöldséget nem tapasztaltam. Kamino fantasztikusan fest. Hang (fénykardok!!) ismét csak isteni. Anakin rémálma frenetikus lett. Jobban is passzol az EpIII-hoz és így már nem is nevetnének rajta a kretén osztálytársaim. A végén a vágás módosításra mondjuk nem tudom mi szükség volt igazán A szinkronba bele hallgattam a módosításoknál, és nagyon szépen, igényesen oldották meg, és nagyon jól is szól, de soha nem fogom azzal nézni. Nincs bajom a szinkronnal, csak az eredetivel az igazi, na. De jó, h van rajta, és jó, h ilyen jó lett, mert ha majd gyerekeim lesznek, ők is tudják élvezni. A doboz szép, jó minőségű, stabilnak tűnik. Belsőre az amcsit preferálnám, de marad már ez. Betettem a TCW BR mellé. Biztos, h a TCW évadokat is meg fogom majd vásárolni, de csak BR-en kell, így majd az USA-ból rendelem meg. Szép lesz az SW BR polc. Holnap folytatom
  2. Nekem: Csomag feladva/elküldve De azért nem reménykedem
  3. Brodie

    Qui-Gon Jinn

    Csak Dzséjt episode guide fordítását tudom idézni: 1x15: A „napok fia” („son of suns”) kifejezés visszatérő elem a Star Wars filmek forgatókönyvében. A korai vázlatok utalnak egy próféciára a Napok Fiáról, melyet azonban sohasem használtak fel egyik mozifilmhez sem. Egyes rajongók úgy vélik, hogy a abban a próféciában hivatkozhatnak így a kiválasztottra, mely az Erő egyensúlyának megteremtéséről regél, illetve páran úgy vélik, hogy az ep1-ben a Naboon, az ep6-ban a Coruscanton az ünneplések alatt a tömegek azt kiáltják, hogy „a napok fia”, ám ezt 2007-ben megcáfolták. 2x02: A kyber memóriakristály már hosszú ideje jelen van a Star Wars történelmében, de most először jelenik meg eredeti formájában. Először az ep4 korai forgatókönyvvázlatában találkozhattunk vele, akkor még simán kyber-kristályként, mely egy Erő-koncentráló dolog volt, ami a Jediknek és a Sith-eknek is kellett. Ezt végül Lucas kihúzta a forgatókönyvből. Eztán új formájában feltűnt az 1978-as Erőpróba (Splinter of the Mind's Eye) című könyvben, mint Kaiburr-kristály. Az ep2 szkriptjében aztán újra megjelent a Kyber kifejezés. Eredendően a fegyvert, amivel Jango Fett megölte Zam Wesellt, kamino kyber nyílként azonosította volna Dexter Jettster. Végül a kész filmre ezt megváltoztatták kardnyílra (saber-dart; a szinkronban elveszett a jelentése, egyszerűen nyílhegyként fordították). Most, több, mint 30 évvel a kitalálása után a Kyber eredeti írásával, majdnem eredeti funkciójával végre része lett a Star Wars kanonnak. Ezeket hasonlóknak tartom, mert a korai vázlatokat óta, folyamatosan előkerültek. És a TCW által végre, a hivatalos Star Wars kanon részei lettek.
  4. Brodie

    Qui-Gon Jinn

    Minden szóval egyetértek. Egyáltalán fogalmunk sincs, h kik azok a Whill-ek. Ha, már Star Wars kánon lett a kyber-kristály és a "son of sun" is bekerült, jöhetnek ők is. Persze az is lehet, h meg lesz magyarázva és semmi köze a Mortishoz, bár ezt erősen kétlem. A Qui-Gon dolgot viszont, csak Yoda tudhatja meg...
  5. Brodie

    Qui-Gon Jinn

    Két tippem van, vagy a Blu-ray-s kivágott jelenetből derül ki (nem hinném mert a kivágott jelenetes szereplők eltűntek) vagy a TCW-ből, a Mortis szál folytatásakor. Az valami hihetetlen jó lenne!!!
  6. Brodie

    Qui-Gon Jinn

    A megújult starwars.com enciklopédiájából kikerült minden EU cucc, csak a filmek és a TCW maradt. És azt írták Qui-Gon Jinn neve alá, h "student of the whills". Ezt el tudnátok nekem magyarázni, ill. ez eddig is közismert volt? Vagy esetleg a TCW-ből lesz az?
  7. Brodie

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Szuper lesz. Mi lesz velünk TCW nélkül? (pláne ha nem lesz élőszereplős...) Na akkor lesz ténylegesen vége (számomra) a hivatalos SW-nek. Nálam az EU nem játszik...
  8. Persze így van, tényleg nem ugyanaz, sok mindenkinek nincs még HDTV-je és lejátszója. Töltsék, a szememben nem lesznek kisebb rajongók, meg nem is szeretem az ilyen versenyeket, és el is buknék rajtuk. Csak annyit kértem, h ne a megjelenés előtt 1 héttel legyen ITT megbeszélve a letöltés. Igaza van Bomarrnak, túl is tárgyaltuk ezt. Písz!
  9. Nem sajnálom én senkitől, mint írtam, sajnálom aki nem tudja megvenni, engem itt sem fog zavarni 16-án (mert hálistennek világpremier lesz nálunk is) , sőt most is van privát üzenet. De milyen lett volna, ha 2005-ben az EpIII premier előtt 1 héttel, beszéltük volna a letöltési linkeket? Egy rajongói fórumán ennyi tisztelet a filmek iránt még szerintem nem túlzás.
  10. De jó, h mindig az szív, aki megveszi. Például a cam-os "barátaink" miatt büntet minket warner a moziknál. Ráadásul a kalóz változat, előtt nincs "ne lopj" videó, meg trailerek... Én 40-et adok érte (1 hét múlva) más meg már "megunta"... Nem az itt jelenlévő emberekről beszélek, hanem a sok okostojásról, akiket Lucas nem nyúz meg vagy mi... De azért tényleg ne az legyen már itt a téma, h hol lehet letölteni. Sajnálom aki nem tudja megvenni anyagi okok miatt (nekem sem volt könnyű előteremteni) de még a vásárlók meg nem kapják, tényleg ne az legyen már a fő, h honnan lehet leszedni.
  11. Ezt a bónuszfilmes dolgot én is szerettem volna megkérdezni, mert nem igazán értem. Nincs is igazán olyan ami kellene/ vagy nincs meg. A Drakulásat így ingyen elfogadnám mert jól néz ki...
  12. Én megveszem mégpedig az xpress-ről. Remélem pénteken már meg is érkezik.
  13. Lehet, h nem abból van, DE már ilyen is marad hiszen ennyi idő alatt már kiderült valószínűleg az összes változtatás. Bár az ilyesminek nem igazán van jelentősége. Mellesleg nem is értem hol kellene látni a kábelhiányát.
  14. Kár, de sejtettem... Pedig azt hittem, h Liam Neeson azért szinkronizált a TCW-ben mert ehhez az extrához hívták. Animatics? Ugye csak Yoda, Qui-Gon nem lett szellem?
  15. Brodie

    Filmek

    Mivel '86-os vagyok így persze én is Brosnan-nel ismertem meg Bondot. Sőt akkor még tetszett is... de utána ahogy megnéztem a Connery-s filmeket, olvastam az '50-es években írt regényeket... megértettem, h ki az igazi Bond. Amitől a producer család jó ideje lekanyarodott, és most ismét visszatért.
  16. Brodie

    Filmek

    A Casino Royale nekem is az egyik kedvencem a szériából, több okból is, de főként mert ez hasonlít az egyik legjobban a könyvekhez, még ha a jelenbe is tették át. A Quantum of solace már gyengébb lett, de borzalomnak Én nem nevezném pláne a szörnyű Brosnan és Moore korszak után. Igen én olyan rajongó vagyok, aki tisztában van, h vannak sz*r Bond filmek. De egyszer egy kritikus mondta, h nincs olyan rossz Bond film amiben ne lenne valami jó. Amúgy más a rendező és a forgatókönyvíró is. Nem is akárkik.
  17. Brodie

    Filmek

    Se egy Batman, se egy Prometheus?
  18. Ebbe mit is kellene nézni? Vagy mi a baj? Nem is találom...
  19. Brodie

    Filmek

    Mivel az idei nyár eltelt, így szerintem jogos a kérdés, h jövőre ki melyik filmet várja a legjobban? Ugyanis 2012-ben rengeteg KIZÁRÓLAG MOZIBAN nézős film. Bele sem kezdek a sorolásba, úgyis tudja mindenki. Számomra az első a legújabb James Bond film. Ugyanis minimum annyira James Bond fanatikus vagyok mint Star Wars fan, tehát... És ráadásul minden adott hozzá, hogy az ezzel 23 részessé váló széria LEGJOBB darabját kapjuk meg. Eleve Daniel Craig a valaha volt legtehetségesebb Bond színész, és John Logan a forgatókönyvíró (Gladiátot, Aviátor) és Sam Mendes a rendező (Amerikai szépség, A kárhozat útja) és úgy néz ki, h Javier Bardem lesz a "gonosz".
  20. Sajnos sokan meg is tették. Nem a zsemle a kicsi, a pofájuk a nagy? Na innen nem fogunk tudni előre mozdulni. Másképp látjuk a világot, ennyi. Egy utolsó szellemes idézet: "Ráadásul Spanyolországban a legdrágább a világon, de így megspórolnak nekem 100 eurot" Bárcsak itt is ilyen drága lenne.
  21. Úgy értem a megszívatást, h ugyanúgy nem kapnak eredeti HD hangot. Amúgy most olvasom a Fox spanyol részlegű profilját facebook-on. És nagyon nagy lázongás van náluk. Egy higgadtabb komment Alba Fiderico Figuero-tol: "Nem az, hogy az emberek Spanyolországban jobban tudnának angolul mint németül. Az angol az eredeti hangsáv, a film nyelve amin rögzítették. Ha a Star Wars-t magyarul forgatták volna, magyar HD sávnak kellene lennie"
  22. Ezt elfogadom, sőt egyet is értek vele, mert sajnos tényleg így van. Csak akkor a németek vagy a spanyolok miért lettek megszívatva...
  23. Brodie

    HD formátum és a házimozirendszerek

    Jaja, sokaknak a heti sorozat 720p változata, A HD....Az avatar BR képminősége, a szószerinti CSODA. Az a film 2szer utasított rá, h tátott szájjal csodáljam, először IMAX 3D-be utána itthon BR-en. És az SW-től is ilyen minőséget várok, ami ha 100%-ot kapott talán meg is felelhet.
  24. Ja azt nem írtam, h mellesleg nagy valószínűséggel a Holiday Special rajzfilm betét lesz az easter egg. Az egyetlen jó dolog abból a... Igen még arra is képes voltam, h a HS-t végignézzem
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.