NorbiLordi összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Na lett végül folytatása a party hardos tanár úr féle órának. *intro* Online oktatás szépségei 30. rész. Óra rend szerint 14.15-kor kezdődött volna az óra. Tanár úr be is jelentkezett 14.00-kor, hogy 10 és kezdünk. Nem bukkant fel, csak 15 óra körül, addig páran chatben elkezdték dícsérgetni a falat, hogy miyen szép, valamint megszakértették a festményt is a falon hogy reneszánsz stílusban készült. Na megjelent a kedves tanár úr k*rva anyázva, hogy mi mit képzelünk, neki amúgy is annyi dolga van meg lenne is. Elmondta, hogy neki a f*sza tele azzal, hogy ő csak beszél de senki nem reagál semmit, jobb helyeken van a diákoknak mikrofonja ami kötelezően be van kapcsolva. Ekkor páran beleálltak, hogy az előző órán nyújtottak alapján jó lenne ha visszafogná magát, mi akkor is vártunk rá órákat, most is vártunk rá, ne neki álljon feljebb Volt némi fenyegetőzés is, hogy megbuktat mindenkit a g*cibe, aztán valahogyan sikerült dülőre jutni és lett végül óra. A kicsillagozott szavak egyébként szó szerint így hangzottak el, erről videó is készült. A végén egyébként benyalt mindenkinek, hogy a levelezősök mindig a leglelkiismeretesebbek meg a legjobban tanulók általában, meg szép hétvégét kíván mindenkinek Amúgy jegyzem meg, hogy ezt az órát is hétszer szakította félbe, mert vagy telefonált vagy kollégák keresték.
-
Star Wars viccek
- Szavazás - az első évad legjobbjai
Egyet értek- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
Én egy külön díjat megítélek neked ezért, szerintem másnak se lesz ellenvetése- Szavazás - az első évad legjobbjai
Nice- Szavazás - az első évad legjobbjai
Az is igaz, ha Palpatine lehet Skywalker akkor bármi megtörténhet- Szavazás - az első évad legjobbjai
Azt már a Skywalkerek lefoglalták- Szavazás - az első évad legjobbjai
Aztán majd kiderül, hogy Frednek hívják- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Szavazás - az első évad legjobbjai
- Egyéb fontos
Jövőhéten átadják az M3-as metró felújított déli szakaszát. Itt meglehet nézni, hogy néznek ki az állomások Csöppet ég és föld, nekem az Ecseri úti ami a képek alapján nagyon bejön- Vicces és kedves dolgok
Alatta a sertésszüzérme is megérne egy misét szerintem- Star Wars viccek
- Ki mit hallgat most?
- Korabeli forgatási képek
A forgatásonFontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.Account
Navigation
Keresés
Böngésző push értesítéseinek konfigurálása
Chrome (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek → Értesítések lehetőségre.
- Módosítsd a beállításokat.
Chrome (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Válaszd a Webhelybeállítások lehetőséget.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Safari (iOS 16.4+)
- Győződj meg róla, hogy az oldal telepítve van a Kezdőképernyőhöz adás lehetőséggel.
- Nyisd meg a következőt: Beállítások → Értesítések.
- Keresd meg az alkalmazásod nevét, és módosítsd a beállításokat.
Safari (macOS)
- Lépj a Safari → Beállításokmenüpontra.
- Kattints a Weblap fülre.
- Válaszd az Értesítések menüt az oldalsávban.
- Keresd meg ezt a weboldalt, és állítsd be a saját preferenciáidat.
Edge (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések lehetőséget, és módosítsd a beállításokat.
Edge (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Kattints az Engedélyek ehhez a webhelyhez lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Firefox (Android)
- Lépj a Beállítások → Webhely engedélyek menüpontra.
- Koppints az Értesítés menüre.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.
Firefox (Desktop)
- Nyisd meg a Firefox Beállítások menüjét.
- Keresd meg az Értesítések menüt.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.
- Szavazás - az első évad legjobbjai