-
Összes hozzászólás:
6.610 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
7
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Nabopolasszar összes hozzászólása
-
Azért Kökörcsinyt kihagyni a Witcher adaptációból olyan lenne, mint ha Trufát és Pipint kihagyták volna a LotR-ből: 1-2 elem átírásával a sztori maradt volna ugyanaz, de nem lett volna az igazi
-
Ciri jónak néz ki, de Yennefer nem igazán jön be ez alapján a kép alapján. Valahogy túl gyámoltalan a kinézete a mindig önfejű öntudatos és makacs Yenneferhez képest. Majd kiderül, hogy mozgóképen, hogy megy neki a szerep
-
Hát a közös jó érdekében belefér az ilyesmi. Az idő sürgette őket, hogy minél hamarabb Theed-be érjenek. Eleve a gunganek érdeke is volt valamilyen szinten, mégha ezt a hagyományos meggyőző módszerekkel nem is tudták volna megértetni velük
-
Mint korábban írtam, az a gond, hogy mindkét álláspont mellé vannak érvek, és a Fox-ot meg feleannyira sem érdekli az egész univerzum vs. idővonal vita, mint itt minket.
-
Azt láttuk, hogy Maul átvette a hatalmat majd elbukott. Ezután még valaki folytathatta ott, ahol Satine elkezdte. Plusz még van egy egész történetszál, ami várat magára Mandalore-ral kapcsolatban. A Rebelsből viszont 100%-ra tudjuk, hogy a mandalore-iak visszatértek a törzsi gyökerekhez
-
Tekintve, hogy még Hulk teljes erejével pofozta Thanost, aki ezt meg sem érezte, nem hiszem, hogy Ghost bármi kárt tehetett volna Thanos belső szerveiben, mégha a külső szövetein át is tud jutni. Az MCU-ban az idegenek belső szervei nem olyan érzékenyek a külső behatásokra, mint a mieink (legalábbis a harcjelenetekből ez kön le)
-
Azért valamilyen szinten vicces, hogy a karakter, akire építették az egész mandalore-i kultúrát, mára már nem számít mandalore-inak Amúgy a régi kánon szerint mindenki aki a mandalore-iak nomád törzsi kultúráját követte mandalore-inak számított, mindegy, hogy hol született, vagy akár milyen fajú. Eszerint a definíció szerint pedig Jango igenis mandalore-i volt, hisz gyermekkorában (miután a Death Watch lemészárolta a családját) befogadták egy ilyen törzsbe, és az általuk tanított értékek szerint nőtt fel. Mellesleg a TCW-ban ezt a nomád életstílust akarta megszakítani Satine egy pacifista központi kormány megalkotásával, ami mint az Rebelsből kiderült nem volt hosszú életű. Satine kormányának szempontjából persze, hogy nem volt Jango mandalore-i, hisz ő egy személyben mindent megtestesített, amitől Satine-ék el akartak határolódni.
-
Basszus, hogy fogok így valaha végére érni a kronológiai maratonnak, ha egymás után ontják a sorozatokat
-
Majd hétvégén összeszedem, hét közben nincs erőm gondolkozni
-
Ott egyetlen komolyabb gond volt, méghozzá az, hogy a Pókemberben 8 évet írtak a Bosszúállók első része és a Hazatérés közötti időszaknak, de ezt amint lehetett ki is javították azáltal, hogy Stark az Infinity War-ban elmondja, hogy pontosan milyen régen is volt a new york-i csata. (Legalábbis a filmekkel ez a helyzet. A sorozatok sokkal kuszábbak, de mivel azok csak lazán kapcsolódnak a nagy egészhez, így annyira nem rontják el az összképet.) Az hogy 2029 van, a filmben elhangzik (az elején egy rádióadásban), a 25 év meg maga Logan szájából hangzik el. Ezek szerintem nem csak véletlen elszólások, hanem szándékosan utalnak arra, hogy összeegyezhetetlen a többi filmmel. Eleve ha 15 évet adnak a szájába, akkor simán összeegyeztethető lenne a DoFP-tel, de szándékosan 25 évet mondattak vele. Frenkie, Az Originsben látott jelenet az eredeti idővonal eseményeit mutatja be, amit a DoFP eltörölt. Az "állatias/tinis" szökés azonban az új idővonalbeli megmenekülést mutatja, úgyhogy ez nem ellentmondás, csak egyszerűen felül lett írva a korábbi (mint ahogy sok minden más is)
-
A Logan 2029-ben játszódik. A filmben elhangzik, hogy 25 éve nem született új mutáns. Ergo a Logan idővonalában~2004 az utolsó év, hogy mutánsok születtek. A DoFP happy jövője (ami ha minden igaz, az új idővonal jövője) 2023-ban játszódik. Az iskola folyosóin látni 10-12 éves gyerekeket is. Ergo a DoFP idővonalán még ~2010 körül is születtek mutánsok. Hacsak az iskola a mutáns hiány miatt nem állt át normális gyerekek tanítására, akkor a Logan nem lehet a DoFP folytatása
-
A Loganben látott jövő se nem az eredeti idővonallal, se nem a megváltozott idővonallal nem összeegyeztethetőú Mellesleg nem csak itt téma a sok ellentmondás
-
Amúgy ha érdekel a játékok sztorija, akkor összefoglalhatom neked, mert ugyan nem Andzrej-től származnak, de a könyvek történetet viszik tovább, és rendesen lezárják az egész Eredin - Avallach - Cirilla történetszálat.
-
Pedig a legelfogadottabb álláspont az, hogy a First Class az ellentmondások ellenére a régi és az új idővonal közös pontja. Ezért is van az, hogy sokan teljesen külön univerzumnak kezelik az új filmeket a régiktől (és az apokaliptikus jövő a DoFP-ben nem a trilógia jövője, hanem egy teljesen új jövő, amit akkor láttunk először)
-
Azért a reboot nem feltételezi, hogy az új filmmel minden eddigit eltörölnek. A JJ féle Star Trekek is rebootnak számítanak, és valamilyen szinten újra is kezdték a szériát, de ezt úgy csinálták, hogy közben beilleszthető legyen a ST univerzumba. Az Elsők esetében úgy volt, hogy megpróbálnak egy eredetsztorit csinálni, de megpróbálják úgy, hogy az a maga helyében is megálljon (ne függjön mindenben a korábbi filmektől), és ha jó lesz a film, akkor később arra építkezhessenek (ami meg is történt). Valami lehet egyszerre előzmény és reboot is. Az igazi reboot, a DoFP lett, mert ott egyértelműen megvan a pont, ahol a 2 idővonalat el lehet különíteni: Ha Trusk meghal, megy minden az X trilógia felé és a DoFP-ben látható apokaliptikus jövő felé, de megmentették, és így megy minden a DoFP-ben látott "happy jövő" felé. De mint mondtam ezzel lehet vitatkozni, mert a Fox hagyott bőven fogódzkodót mindkét álláspont híveinek Mint írtam, elindult az X trilógia jövőjéből, megérkezett a közös múltba, és Trusk megmentésével létrehozta az új idővonalat, ahova később "visszatért". De írtam is, hogy igen, utazott a világok között
-
Tudom. Eleve én soroltam fel, hogy az Elsők miért nem működik, mint előzmény. Ennek ellenére a többség úgy van vele, hogy a két sorozat egy univerzum, de a DoFP eseményei miatt két idővonal. Ezzel Revan haverja nem értene egyet, és meg is értem, hogy miért, de ez a legjobban elfogadott álláspont
-
A legelfogadottabb megegyezés szerint igen. Viszont először a saját múltjába ment vissza, és amikor a tudata visszaérkezett, akkor az Elsők jövőjébe ért vissza. Mondjuk a Dark Phoenix ezt még keresztbe húzhatja
-
Akkor kezdem sorolni: Az X1-ben Charles egyértelműen kijelenti, hogy a Cerebrot ő és Erik készítették. A First Class-ban kiderül, hogy az egész Hank műve volt. Az X2-ben Hank még ember, amíg az X3-ban már mutáns. Az X3-ban Hank meglepődik, amikor kiderül, hogy van ellenszer. Ezek alapján Hank valamikor az X2 és X3 között alakult át, és soha nem fejlesztett ki semmilyen gyógymódot. Az Elsőkben Hank már a 60-as években átalakul szőrőssé. A DoFP-ben meg maga fejleszti ki az ellenszert (és ez még az időutazás előtt volt). Az X3-ban van egy flashback, ahol Charles és Erik együtt mennek el Jeanért valamikor a 70-es években. Az Elsők szerint a kapcsolatuk már a 60-as években megromlott. (Azt, hogy Charles még tudott járni a 70-es években, később kimagyarázták, de ha csak az Elsőket nézzük, akkor ez is ellentmondás lett volna) Az X1-ben Charles azt mondja, hogy Jean, Scott és Ciklon voltak az első tanulói. Az Elsők ezt teljesen semmissé tette. Az X1-ben Scott a késői húszas/korai harmincas éveiben van. Az Elsőkben Alex - Scott testvére - a korai húszas éveiben van. Ez azt jelenti, hogy a 2 testvér között 30-40 év van. Később ugye behozták Scottot is az Elsők idővonalába, de az X1-re így is öregebbnek kellene lennie, mint amennyi. Moira szerepel az X3 stáblista utáni jelenetben (miután Charles átvitte az elméjét egy kómában lévő testbe), mint egy doktor. Moira az Elsőkben teljesen más szerepet tölt be.
-
Az X-men univerzummal az a baj, hogy a rajongókat sokkal jobban érdekli a kontinuitás, mint a készítőket, akik sokszor csak simán csokiztak a korábbi filmekre. Akármennyire is szeretem a First Class-t, szinte teljesen összeegyeztethetetlen az azt megelőző filmekkel. Az Eljövendő múlt napja megpróbálta összehangolni a múlt és a jelen X-men filmjeit, de ez is csak félsiker lett, aztán hagyták is az egészet a fenébe (a Logan már látványosan sz*rik mindenre, ami előtte volt, csak azért, hogy elmesélhessen egy jó történetet). Ilyen szempontból kár is azon vitatkozni, hogy mennyire egységesek/összeegyeztethetőek, hisz a készítéskor sem ez volt a cél
-
Erre fog kijönni
-
Várós. Sajnos sokára lesz majd, hogy elérek odáig
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Nabopolasszar hozzászólást írt ebben a topikban: Episode VIII - The Last Jedi
Igazából nincs annyi véletlen, mint amennyi elsőre tűnik. Az egyetlen véletlen az, hogy Tekka pont azon a bolygón volt, mint Rey, illetve hogy a Falcon is épp itt parkolt (és hogy Han-ék pont a környéken jártak). Poe és BB-8 eleve azért mennek a Jakkura, hogy megkeressék Tekkát, így az ő ottlétük nem véletlen. FN-2187-et szintén Tekka elkapására vezérlik ki a Jakkura, és menekülés közben sem véletlenül fut bele Poe-ba, hanem szándékosan kihasználja, mint ez egyetlen embert a Finalizer fedélzetén rajta kívül, aki dobbantani akar az Első Rend elől. BB-8 is valószínűleg addig bolyongott a sivatagban, amíg nem talált valakit, akiben megbízott (valószínűleg tudta, hogy mi várt volna rá, ha egyedül gurul be a Niima bázisra, hisz még úgy is el akarták rabolni, hogy volt "gazdája"). Oké, itt van egy kis szerencse, hogy pont belefutott Rey-be, miközben a bázis felé hurcolták, de ezt tényleg az Erő számlájára lehet írni. Finn sem véletlenül társult be Rey-hez, hanem mert felismerte Poe droidját. -
Jobb klikk a könyvjelzőre, Szerkesztés, és egyszerűen kitörlöd a nevét
-
Ha kitörlöd a nevüket és csak az ikonokat hagyod fenn, simán elférnek Nekem pl. így néz ki az egész sáv
-
Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Összehasonlítani egy sci fi kalandsorozatot, amelyiknek néhány epizódja horror beütésű (nem tudom mennyi, ST ismeretem kimerül a JJ féle filmekben), és egy űroperát amelyik jeleneteiben felsejlik némi félelemkeltés egy olyan filmmel, ami arra van kihegyezve, hogy egy "természet feletti entitás" konkrétan vadászik a kiszolgáltatott emberekre...
- 2.117 válasz