Oldfighter

Gondoltam, hogy neked is bejön és ugyanaz jutott neked is az eszedbe a börtönös libsi alakról mint nekem. Azért az a favelás tisztogatás megint marha pöpecül nézett ki

Eh, most látom, ott az "of"

A szinkronos miért nem jó?

Jepüjők!!!

Azért a tőlük kapott hálát/szeretetet nem tudja semmi más se pótolni. Csak addig a pontig, meg utána kell elviselni őket

No repülne is őnagysága szép ívben le róla. Eddig egyszer volt megengedve neki, hogy mellettem aludjon, de soha többet. Orom a fogai közt végezte, szakállam meg vissza lett nyesve mire kinyitottam a szemem.

Egy csendes 120 decibelles "Hol a helyed?" megoldotta a problémát

Az ember már a kisujját nyújtja a kutyájának és az egész szobája kell neki A kis r*hadék képes itt ugatni az ajtóm előtt csak mert bent kényelmesebb.

Na ami itt Magyarországon történik az messze van a nyugati országokéhoz képest. Magyarország tönkre van téve, ezért nem működhet az ami ott igen. De enélkül is előbb-utóbb be fog fuccsolni a jelenlegi gazdaságpolitika világszerte. Az első dominót már évekkel ezelőtt meglökték.

Fringe Nem is tudom...Ez olyan semmilyen rész volt. Oks, a főszállal durvulnak, de a sodró lendület ebből a részből hiányzott. Számomra Viszont nézve a kövi két rész előzetesét, évad végére le fogok hidalni tuti

Életszemléletben ugyanezt tudom neked is tanácsolni

Te nem gondolod, hogy ezek a fogalmak a manipulátoroknak kedveznek? Megint csak azt tudom mondani, hogy az emberi tényezők befolyásoltságát nyögjük. Valaki kitalálta, hogy lehet ellehetetleníteni valamit, majd ezeket ilyen frázisokba költötte amit te lexikálisan elmondasz és csókolom. Fölényeskedésre ez mind szép és jó, csak ilyen hozzáállással akkor sose várjunk semmi jót, meg ne kezdjen bele senki semmibe, mert tuti nem jut előrébb. Tök mindegy mi történik, a többség megsínyli, egy kiváltságos kisebbség pedig nyerészkedik vele. A tudásod továbbra is dicséretes, csak jóformán használhatatlan a gyakorlati életben a közjó szempontjából.

Tropa de Elite 2 Hát ez piszok durva volt. Ez a rész hajazott a régi Polip szériára, szóval nem ártott figyelni a különböző összefüggésekre. A film tanulsága továbbra is: Ne sz*rakokodj a BOPE-vel. Még a végén az év filmje lesz nálam

Miért kéne automatice elértéktelenednie a pénznek? Ez csak egy h*lye kifogás lenne. Ha a piacgazdaság kiegyenlített, illetve általános kereslettöbblet jellemezné mert az emberek szívesen költenek erre-arra, nem hinném, hogy a pénz vásárlóereje megromlana. Viszont az tuti ájvékolna aki eddig a machinálásra épített és vinyogna, hogy mi az, hogy ő már nincs anyagilag kivételes helyzetben.

Donát. Több bérért, több mindent tudsz megvenni, növeled a kínálatot, ergó a keresletnövekedés meg termelékenységet indukál. Voálá. Normális országokban ez így működik. Populista? Az. Ez baj? Nem. Mindenki jól jár. A cég fokozza a termelést, az emberek vásárolnak, derűsebbek, családot alapítanak, növelik a vásárlóerőt.

http://www.youtube.com/watch?v=j_MobaFGTHE&feature

Ez kész http://www.youtube.com/watch?v=wsBon3DTwIY&

Szerintem ezen dolgok között nem kell összefüggéseket keresni, vagy belebeszélni. A mezei halandó aki becsülettel dolgozik, gyereket nevel, esetleg még részt is vesz valamely szinten a közélet dolgaiban, annyit szeretne, hogy a munkájáért becsülettel fizessék meg, megélhetése ne kerüljön végveszélybe. Teljesen igazságosan várja el azt, hogy ha ő erkölcsösen él, dolgozik akkor akiknek szavazatot ad, ugyanúgy viszonyuljon hozzá. Azt hogy mit akar hallani, nem jelenti azt, hogy azt ne lehessen véghezvinni. Ha a gazdaság(politiká)ban az emberi tényező hót becsületes lenne, ennek semmi akadálya sem lenne, úgy érzem. Nem minden "rossz" amit eleinte őrültségnek tartanának a közgazdászok. Sz*rul mutatna az éves statisztikában? Kevesebb nyereséget redukálna a befektető milliárdos? Lesz*rom, ha a melós, az adófizető végre látná a jövőjének boldogulását. De valahogy velük, velünk nem törődik senki. És igen, ha valamelyik párt azt mondja, hogy véghezvihető a programja és azt be is tartja, akkor kap tőlem egy esélyt. De többet nem. Soha többé.

Tegnap este belelestem én is. A csapatirányítás eddig kritikán aluli, sokszor jobb ha a földbe ásod magad mielőtt megnyitod az opciót, hogy közben ne lőjenek agyon. Talán jobb lett volna egy Ghost Recon féle, vagy inkább Republic Commandós csapatirányítás. A játék eleje meg elég unalmas ezzel a sok Hammerezéssel.

A rosseb enné meg. Más se hiányzott mint hogy elkezdjenek virágozni a nyárfák. A szemem folyik ki. Tavaly valamikor május közepén virágoztak, de amint elnézem lassan még az orgonák is elvirágoznak.

No ezt a kérdést én is gyakran felteszem. Okoskodásra kb. A gazdasági folyamatoknál sokkal fontosabbak az emberi tényezők melyek azt befolyásolják. Lehet itt beszélni mikro meg makrogazdaságról, csak az velük a baj, hogy emberek.....gyarlók, élősködők, kapzsik ésatöbbi terelgetik, nem pedig a normál ész. És ameddig ezek az emberek nincsenek kiiktatva, addig ez csak blabla marad amivel felvágni biztos lehet, hogy mennyire is érti az ember, de gyakorlatilag hasznosítani és jobbá tenni vele az össznépességet már kevésbé.

Nálunk évtizedek óta válság van. Node majd két év múlva olyan de olyan jó lesz most már mindenkinek....Hallhattuk. Eleget. Unalmas. Ha az állam, a kormány úgy akarná, jól menne/mehetne a gazdaság.

Szerintem ez nem kimondottan filmbéli jelenet.

Den rögtön megérezte a pilótatársainak halálát amikor a szörnyű események bekövetkeztek. Az események több kilométerrel a háta mögött történtek, mégis, tudatában volt annak, hogy mi játszódott le a pilóták gondolataiban mielőtt végérvényesen elsötétült volna előttük minden. De aztán valami mást is feltárt előtte az Erő, melyet segítségül hívott. A homályból a közeljövő egy adott pillanata elevenedett meg a lelki szemei előtt, ahogy narancsszín lángok és azokkal együtt, éles fémrepeszeső zuhataga veszik őket körül, nem sokkal azelőtt, hogy elérnék a mező határát. Ezek a látomások pedig cselekvésre ösztönözték, olyanokra, melyek minden bizonnyal épp annak nem fognak tetszeni akinek amúgy engedelmességgel tartozna. Egy ki nem mondott jelre, hirtelen a mellkasa felé rántotta a botkormányt. -Ragger Kettes, maga meg mit művel? -emelte fel a fejét a kabintető irányába Servill, amint az egyik képernyőjén világosan észrevehetővé vállt Den szokatlan manővere. -Sajnálom parancsnok, de így nem jutunk ki az aszteroidamezőből. -Miről beszél O'Harmen?! -követte továbbra is a tekintetével az Y-szárnyú fordulóját. -Bízzon bennem. Megállítom őket. Maguk ketten csak folytassák az útjukat. -O'Harmen, ne csináljon semmi őrültséget.... -Den, mi akar lenni ez az egész? -értetlenkedett Dac, elfojtva a kommcsatornából jövő adást. A fiatal férfi ide-oda forgatta a fejét, követve a gépüktől csupán pár méternyire elzúgó hatalmas sziklákat. -Miért szakadtunk el a többiektől? -Nyugalom barátom. Nem lesz semmi baj. -Aha. Ha te mondod. Dac enyhén remegő hangja együttérzést váltott ki Denből. Viszont meg kellett tennie azt, amit nem szívesen vitt véghez. Megszakította a parancsnoki géppel folytatott kommunikációját oly szinten, hogy csupán az ő üzenete továbbítódjon. Mély levegőt vett, majd újból megszólalt. -Lekötöm a figyelmüket parancsnok. Amint kiértek innen ugorjanak. -Lekötöd?! Mégis hogyan? -adott hangot a kételyeinek a lövegtoronyból Dac és ha tehette volna akkor még a karját is széttárta volna a gesztikuláció jeleként, hogy valami látható nyoma is legyen a szavai mögött húzódó aggodalmának. -Sokkal többen vannak. -Csak az őrhajóval kell törődnünk. -mondta nyugodtan Den, lenyomva néhány gombot a műszerfalon, felkészítve a csatagépet az elkerülhetetlenre. Légzése egyenletes maradt ahogy engedte az Erőnek, hogy átjárja a testét. -No és a StarViperek? -Te csak fordítsd az ágyúkat orrirányba, a többit pedig bízd rám. -De akkor hátul védtelenek leszünk! -az igazsággal telített szavait még az R2-es egység is megerősítette a saját elektronikus nyelvezetén. -Nem fognak számítani ránk. Az elülső ágyúkkal talán sikerül áthatolni a páncéljukon. És ennél több nem is kell. Le kell lassítanunk az őrhajót, hogy esélyt kapjanak a többiek. Dac fújt egyet, amit Den a megegyezés jeleként értelmezett. -Rendben, akkor felkészülni. Három másodperc és feltűnnek egyenesen az orrunk előtt. -Remélem igazat beszélsz mert máskülönben nem leszünk többek mint egy darabja ennek a törmelékmezőnek. -fonta szorosra az ujjait az elsütőbillentyűk köré Dac miközben igyekezett nem tudomást venni a méterekről centiméterekre zsugorodott távolságról mely elválasztotta őket az aszteroidáktól amint szűk fordulókkal igyekeztek átvágni rajtuk. -Kekec. -szólt oda Den a droidjuknak mielőtt még túl késő lenne. -Vond el az energiát a hátsó pajzsoktól és vezesd az elülsőbe! Az asztromech egység kelletlenül füttyentett egyet, nem egészen értve egyet a döntéssel, de a magánvéleményétől függetlenül azonnal végrehajtotta az utasítást. És Den jóslatnak beteljesülése alig fél pillanattal később pontosan a géporral szemben bukkant fel, átpréselődve két összeérintkező aszteroida meredek hegyvonulatainak hágóján. Nem sokon múlott, hogy Bhesk nem a vállaival szakította át a külső falakra nyíló fémajtót. Haragja és lendülete csak alig egy milliméternyi előnyt adott a közeledtét érzékelő ajtónak, mely így épségben csúszhatott bele a falakba. A trandoshan veszett vadként robogott át a küszöbön, ki az erőtérrel védett függő permatronra, ahol néhányan hátrafordultak amikor észrevették a felbukkanását. Bhesk félrelökte az útjában lévőket, miközben a mindig mellette lévő testőrei igyekeztek a lépést tartani vele. Kivillantva a tűhegyes fossorait először jobbra, majd balra lendítette hatalmas koponyáját és ellaposodó pofáját, majd egyenesen előremeredt, a hegyszoroson túli fekete égboltra, ahol a csillagok ezreinek előterében, azoknál valamelyest fényesebb fénypontok közeledtek szédítő sebességgel. Bhesk felemelte mordályát, hogy mindenki észrevegye a jelenlétét és a figyelmüket felkeltse. -Aki a legtöbbet megöli az tripla zsoldot kap és saját hajót! -üvöltötte, hogy mindenki jól halhassa, még azok is akik a V-alakban két oldalra nyíló függőfolyosók többi szintjén álltak készenlétben. Cordo százados a homlokát ráncolta amint egyszerre igyekezet megkapaszkodni egy kézzel a feje fölött himbálózó hurkokba és hajolt előre a csapatszállító hajó másodpilótájának válla fölött. Most már szabad szemmel is láthatta a barnás-vöröses hegylánc két széles hegylába közé beékelődött kalóztanya-támaszpontot mely felé közeledtek. A szürke fémváz teljesen felkúszott a hegygerincig, míg a kiszolgáló létesítményei a hegyvonulatra merőleges hegylábak falát járták körbe egy keskeny V alakzatot formázva. A kapott információk alapján igyekezett felmérni a célpontjukat. -Úgy tűnik, hogy nem akarnak leszedni minket. -fordította a másodpilóta az arcát a százados felé. -Egy vadászgép sincs a nyomunkban. -Odalent biztosan várnak minket. -mondta minden érzelmi mellékzöngés nélkül megpaskolva a pilóta vállát a szabad kezével. -Megyek, felkészítem a fiúkat. A csapatszállító gép pilótái bólintottak, anélkül, hogy elvonták volna a figyelmüket a feladatukról. Cordo hátat fordított nekik, hogy aztán az utastérben összegyűlt embereinek a pillantásai magán érezhesse. -Fél perc a landolásig uraim. -vonult végig közöttük a szűk folyosón melyeknek falait maguk képezték. -Sokaknak ez lesz az első éles bevetése, de ha tartják magukat a gyakorlatokon eljátszottakhoz akkor hamar túl leszünk rajta. Cordo úgy gondolta jobb ha mellőzi azt, hogy ehhez az egészhez mennyi emberveszteség társulhat. Nem szerette volna ilyennel terhelni a társaságot, melynek tagjai éppen a tűzharc előtti izgalmi állapotok jeleit mutatják. -Rendben. -nyugtázta a többiek figyelmét magán érezve immár a hajó farához közel, mialatt mindannyian megérezték a csapatszállító süllyedését. -Akkor sorakozó az ajtóknál. Három másodperces zónánk van, lehetőleg igyekezzenek a talpukra érkezni. Felpillantott a legközelebbi lámpára mely vörös fénnyel világított a mennyezetről. A klón háborúkban gyakran használt csapatszállító az utolsó métereit tette meg a felszínig és alapesetben már az oldalajtók félre is csusszantak volna a mielőbbi kiszállást megkönnyítendő, de azonban most ezek a gépek zárva tartották az ajtajaikat megóvva a bent lévőket a légnyomáskülönbségtől. Csak mikor már átsuhantak a derengő fátyolként vibráló légköri pajzson akkor szisszentek fel a zárak és tárulkoztak ki teljesen. De ekkor már a hajók alig fél méternyire lebegtek a teraszok és a kiszélesedő függőfolyósok felszíne fölött. Közel százötven felfegyverzett katona ugrált le a hajókról, vagy éppen futott le a rámpákról, hogy aztán egy pillanattal később már biztosítsák is a környéket. Amint mindannyian a lábukkal a kóborló világon voltak, az őket ideszállító hajók visszaröppentek az állandó éjszakai égboltra és tisztes távolságra vonultak, messze a légvédelmi fegyverek hatótávolságán kívül maradva. Bhesk szinte páholyból nézte az idegen behatolók érkezését mely sokkal többnek mutatkozott mint holmi kétes üzletember által felbérelt zsoldoscsapat akciójának. Még a profi bérencek se használnak egységesített egyenruhát, főleg olyat nem, mint azok akiket megpillantott a messzelátó optikájában. De igazság szerint nem ez a tény zavarta őt leginkább, hanem egy részére sokkal kézenfekvőbb dolog, melyet nehéz volt nem észrevenni. -A kikötő. Mit keresnek ezek a kikötőben? És egyáltalán mit keresnek még ott azok a hajók? -a kérdést már a lidérces látványtól elfordulva tette fel a twi'lek segédjének. -Hol van az őrszemélyzet? Miért nincs teljes harci szolgálatban a személyzet? -Vezérem...-rebegte a twi'lek, félelemmel vegyes tisztelettel- nem adtál rá parancsot. Csupán a vadá...áááááá A twi'lek nem fejezhette be a szavait, hangja beleveszett abba a mélységbe melybe a trandoshan felettese egyetlen mozdulattal belehajította. Bhesk dühe talán még jobban a tetőfokára hágott mint valaha is arra bárki számíthatott volna. Még a közvetlen testőrei is méterekre húzódtak tőle, messze maradva a védelmezettől és a korláttól mely hirtelen iszonyú kezdetlegesnek tűnt a szemükben. -Rogh, T'zottal! -hörögte vérben forgó szemekkel, kutatva alparancsnokai után, akiknek valahol itt kellett lenniük. Nem is volt szükség újból szólítania őket; a klatooiniai és a zabrak férfi ugyan remegő lábakkal de utasításra várva váltak ki a tömegből. Ez utóbbiban legalábbis csak reménykedtek. Fél szemmel minden esetre a menekülési útvonalat keresték Bhesk dühe elől. -Hozzátok az emberiteket a kikötőbe! Egy zsoldos …..vagy fene tudja miféle szerzetek ezek.....nem hagyhatják el élve ezt a helyet! A két parancsnok megkönnyebbül és fellélegzett, de szinte ugyanabban a pillanatban már rohantak is teljesíteni vezérük parancsait. A rajtaütést vezető Cordo a DH-17-ese felett nézett szét miközben fél térdelő helyzetben maradt, azóta, hogy a hajójuk letette őket. A félhomályos, de sokkal inkább sötétbe burkolózó terület számos rejtekhelyet biztosíthatott az őröknek, hogy össztűzzel rontsanak rájuk. Azonban -egy kisebb meglepetésszerű döbbenetet kiváltva belőle- egyetlen egy torkolattűz sem villant, reflektorok se fordultak feléjük, de még az űrhajók is nesztelen pihentették landolótalpaikat a dúracélon, vagy tapadtak éppen a mágneses rögzítőkorongokhoz a falakon. -Ez fura. -jegyezte meg az egyik hadnagya, -aki kissé jobbra tőle- kandikált ki a fedezéknek használt ládahalom mögül. Cordo összeráncolta a homlokát, majd valahová a távolba vezette a tekintetét, túl a kikötőn és az azt kiszolgáló részleg duracél dzsungelén. Messze, a távolban, a központi toronyépülethez közel, alakok körvonalai bontakoztak ki, akik mint valami egyetlen egy nagy élő szerv, hullámozni kezdtek feléjük. -Ott vannak! -figyelmeztette a társait. Az egybefüggő áradat feltűnése rögtön új irányba fordította a legtöbbjük figyelmét. Cordo tudta, cselekednie kell, mielőtt túl késő lenne. Eddig csupán egy pár fős őrségre számítottak akik távolmaradásukkal valami furcsa oknál fogva teljesen kiszolgáltatottá tették az űrhajókat, de az új „képlet” szerint a helyzetük ezzel nem hogy fényes lett volna, hanem látva a több száz fős, feléjük rohanó tömeget, egyenesen katasztrofális. De ez még nem jelentette azt, hogy minden veszve van, emlékeztette magát, alaposan felmérve a környezetüket. -Vörös szakasz, a lépcsőkhöz! -bökött a fejével egyenesen előre, néhány tucat energiafeltöltő túloldalára ahol a szintek közti közlekedőutak csatlakoztak egymáshoz. Nyomban kivált egy pár fős egység az alakzatból és futólépésben közelítették meg az új pozíciójukat. A százados úgy számolt, hogy egyelőre egy szakasznyi katona, sikeresen fel tudja tartani a helyieket, mielőtt az egységük java részét kitevő technikus erő végezz a kiszemelt hajók beüzemelésével, továbbá leválasztásukkal. Újra felmérte a feléjük igyekvők helyzetét és úgy vélte, hogy a hátralévő nagyjából ötszáz méter még elég időt szolgáltat nekik, hogy alaposan felkészülhessenek. -Hadnagy! -kiáltott oda a szomszédjának miközben a Vörös szakasz már elérte a lépcsőfordulókat és alkalmas tüzelési pozíciókat veszttek fel. -Le kell rombolni a függőfolyosókat! Szóljon a csapatszállítóknak, hogy vágjanak el minket tőlük. -Értettem százados- biccentett a szakaszvezető, majd nyomban magához intette a híradós tisztet. Eközben Cordo már az űrhajók labirintusának mélye felé vágtatott el a többi katonával és technikussal, hogy még csak véletlenül se érje őket meglepetés mikor felnyitják az első űrhajó zsilipjét. Húzd fel! Húzd fel! Hallotta a fejében a saját hangját Den, amit Dac végtelenített kiáltása igyekezett túlharsogni. Az Y-szárnyú és a Firespray őrhajó egyenesen egymás felé tartottak, miközben körülöttük hatalmas sziklák pörögtek, majdhogynem áthatolhatatlan falat képezve minden irányból. Den lenyomta az elülső ágyúk elsütőbillentyűit, melynek révén a csatagép energiasugarai féktelen viharként törtek utat maguknak. A mint valami ősi ormányos állat fejére emlékeztető járőrhajó pilótájának ideje se maradt arra, hogy módosítsa a pályáját, egyenesen belerohant a sugárnyalábok vérvörös kavalkádjába melyhez csatlakoztak a Dac ágyúiból leadott lövések is. Minden bizonnyal már az elég zavaró volt a vezérlőmű mögött tartózkodónak, hogy egyáltalán szembeszállnak vele, egy olyan viharvert géppel mint a plasztoidablak felé tartó Y-szárnyú vadászgép. A Firespray burkolatát egymás után érték a találatok, elemi erővel dobálva a gépet melynek pajzsai az első lövések után feladták a küzdelmet. De még így is egyben maradt a járőr, akkor is, mikor Den egy fél orsóval kivágódott, elkerülendő a végső ütközést, és elhúzott a súlyos találatoktól vergődő hajó mellett, majdnem leborotválva a kabintető fölötti tornyot az egyik aszteroidán. A járőrhajó ezzel ellentétben folytatta egyenes útját, több mint valószínű, vakon bízva a szerencsében, mintsem a kegyes végzetben. De hogy a műszerfal mögött ülő kalózok javítsanak az esélyükön, vérszemet kapva, vicsorogva fordultak az Y-szárnyú után, elkapva annak elhomályosodó körvonalait. -Elkaptuk a nyavalyást! -csapot a szűk helyen a levegőbe az öklével Dac, nem sokat törődve azzal, hogy majdnem felkenődött a sziklafalra ami már messze leszakadt mögöttük, akárcsak a vadászból lett préda ami egy Firespray osztályú hajóban öltött formát. -Nem, nem. -mondta nyugodt hangon az előtte ülő egykori jedi, követve a figyelmével a monitorokon átsuhanó információkat. -Csak az orrára koppintottuk. -De hisz majd minden lövésünk talált. -ütötte a vasat a fegyveroperátora, keresve az aszteroidák közt eltűnt hajó nyomait. -Valóban. -adott igazat neki. Részben. -De annak a hajónak a páncélzata igencsak jól megvan erősítve. Nem csodálkoznék rajta ha még számos más átalakítást is eszközöltek volna rajta. De amint elnézzem -folytatta belemerülve az egyik képernyő által szolgáltatott adatokba-, a szenzorait és a fegyvereinek egy részét kilőttük. -És ez mennyire jó nekünk? Nekem úgy tűnik, hogy fegyverek nélkül is simán átgázolna rajtunk. Den elmosolyodott az ifjú társának burkolt gúnyán. -Annyi előnyünk azért van, hogy részben láthatatlanok vagyunk nekik. -forgatta körbe a tekintetét, egyeztetve a saját látottakat a gép által szolgáltatott adatokkal. Egy szempillantásnyi idő alatt sikerült kiszúrnia ellenfelüket a távolban, ahol kevésbé sűrűsödtek össze a bolygó maradványai. -Rendben Dac, azt hiszem menni fog a dolog. -emelte fel a gép orrát közvetlen közel repülve el egy sziklaóriás rücskös felszíne fölött, megkerülve az egész objektumot. -Csak mindig előttünk kell tudnunk őket. Azt szeretném ha a stabilizációs emelőikre koncentrálnál. -Oké, menni fog. Remélem. -fújt egyet hosszan, rákészülve a feladatra. -Viszont a vadászaikat nem látom. Te se? -A fenébe! Róluk teljesen megfeledkeztem. -kapkodta ide-oda a fejét. -Ezek az átkozott kövek... -Jól van. Biztos más feladatot kaptak. -közölte higgadtan, hogy csillapítsa Dac újbóli izgatottságát. A fegyverkezelő minden esetre hol az egyik irányba, hol a másikba fordította a fejét, saját szemmel bizonyosodva meg arról hogy van e némi ráció Den szavaiban, de ezzel hamarosan fel kellett hagynia mert pár éles forduló után már a Firespray mögött bukdácsoltak Kekec elégedetlenkedő közbecsiripelései közepette, akit Den szintén igyekezett visszaterelni a nyugalom szigetére. A járőr szemmel láthatóan új taktikához folyamodott, mert éles fordulókkal közbeiktatva egy-egy körülhatárolható szektort fésült át a személyzete által az utóbbi pár percben csak őrültnek nevezett pilóta után aki orvul rájuk rontott a meglepetés erejével. Den egyenesbe hozta a vadászgépüket és kivárt egészen addig a pillanatig, amíg a Firespray körül lecsökken a tér, hogy alkalma se nyílhasson a kitérő manőverekre. De a kalózok óvatosak voltak, állapította meg keserű szájízzel, sose bocsátkoztak olyan pályára melynek valamelyik oldala ne lett volna nyitott. -Mi lesz már, meddig várunk? -nógatta döntésre bírni Dent Dac, ujjait rajta tartva az ágyúi tűzkioldóján. A néhai jedi, aki az utóbbi időben mentálisan mind közelebb került eme kitüntetett rangjához, igyekezet ellazítania magát, teljesen ráhangolódva az ösztöneire melynek partjait az Erő Világos hullámai nyaldostak. Egy jobbos, majd egy balos kitérő manőver után kiadta a végső utasítást és azzal egy időben hagyta, hogy az ő ujjai is ránehezedjenek a botkormánya tetején virító kioldó vörös gombjára. Az orr-részi ágyúk ismét felvillantak, energiasugarakat lövellve ki magukból, melyekhez betársultak a fülketetőből előmeredező kormos torkolatú lézerágyú csövei is. Az ionizált gázplazmák rohama rövid idő alatt cél ért és belemartak áldozatukba fénylobbanásokat okozva annak hajtóműszekciójánál mely nyugalmi helyzetben a hajó landoló felületét adta. De ezen funkciók egy másodperc alatt váltak történelemé a hajó számára. A főhajtómű fúvókái szikrákat és fémrepeszeket hányva magukból megszűntek létezni és csupán csak a megerősített védőpajzsmezőknek volt hála, hogy nem robbantak bele a hajó törzsébe. De a károk így is visszafordíthatatlanok voltak. A teljes tatrész eldeformálódott a hirtelen támadt és egymást erősítő energiák özönétől, melynek fele éppen a hajó teljes pusztulásától védte meg a bent lévőket. De ez csak a kezdete volt Den és Dac akciójának, mert míg a meghajtó rendszerek kezdték felmondani a szolgálatot, addig Dacnek hála, a másodlagos fegyverrendszer a járőr két, oldalsó stabilizálószárnyát vette célba és a kíméletlen rohamnak hála, az egyiket lerobbantotta a Firespray törzséről. A sebességet és irányíthatóságot vesztett vadászból prédává züllesztett hajó kisodródott jobbra, eszeveszett iramban kapcsolva hol be, hol pedig ki a manőverező segédfúvókákat a hajó peremén, de a sorsát már nem kerülhette el. A legénysége sokkal inkább azzal volt elfoglalva, hogy egymáson vezesse le mérhetetlen dühét és haragját, mintsem azon ügyködve, hogy esélyt adjanak maguknak kompenzálandó a figyelmetlenségüket, hogy hagyták magukat így rászedni. Bár egy jedivel szemben igazi hőstettnek bizonyult volna ha ők maradtak volna talpon a csatában, még ha hátralévő másodperceikben bárki is felvilágosította volna őket, hogy a mögöttük lévő Y-szárnyút egy, a Rendjét elvesztett jedi vezeti, ki nem csak Erőhasználó, hanem tapasztalt pilóta is, megfelelő taktikai előrelátással. Den és Dac elfordították a tekintetüket a fényes villanástól, melyet még az arcuk elé eresztett sötétebb tónusú áttetsző rostély se tudott kellő mértékkel letompítani. A különféle kenő- és üzemanyagoktól kiszínezett tűzlabda betakarta a látótér egy jelentős részét, fekete koromfoltot hagyva annak az aszteroidának a felszínén, melybe a hajó pörögve nekicsapódott. A két ghadeai részéről nem volt különösebb üdvrivalgás, viszont mellkasuk megkönnyebbült a szorító érzéstől. Den, ügyelve, hogy a detonációba került kisebb szikladarabok elkerüljék a gépét, kinavigált a mező sűrűjéből és újra bekapcsolta a rádió kétirányú forgalmazását. Azzal már nem is nagyon törődött, hogy figyelmet szenteljen a tarkója tájékán érzett bizsergéssel. -Itt Ragger Kettes. Járőrhajó kiiktatva. Ismétlem.....-mondta minden színezettséget mellőzve, mikor szavait egy riadt felkiáltás szakította félbe. -Térjen ki Ragger Kettes! Kitérő manőver, MOST! Den fejében ekkor megszólalt a vészcsengő. Nem pislogott, nem kérdezett, hanem kivágta a sarokba a botkormányt. És szinte abban a pillanatban egy nagy halom tüzes fémrepeszeső viharzott át ott, ahol alig fél másodperce még repült. Fém súrolódott fémhez, ijesztő csikordulással, míg a pilótafülkében szikrákat hánytak a kijelzők az energiarendszer túlterhelődésétől, mely a szó szoros értelemben kataklizmák sorozatát indította be. Den a feje elé kapta a kezét, míg Dac az egyensúlyát vesztve rongybábúként zuhant a két pilótaülés közé. Mindenhonnan füst ömlött be a fülkébe és csak kis híja volt annak, hogy a csípős szagú anyagot nem szívta be nagyobb mennyiségben a két pilóta. A légzőrostély működésbe lépett, friss oxigénhez juttatva őket. Azonban ekkor már mindketten ájultak voltak. Az éji sötétbe mártózó űrhajósziluettek közt szinte láthatatlanul futottak előre egyik fedezéktől a másikig a ghadeaiak, akiknek csupán akkor mutatkoztak meg a körvonalaik amikor két pihenő hajó közt átvágtak az antisztatikus padlólemezeken megcsillanó fénytócsák fölött, melyeket a falakra és állványokra függesztett reflektorok keltettek életre némi fény produkálva a tájékozódáshoz. Cordo továbbra is gyanútól megfűszerezve osont előre a landolótalpak sűrűjében karjelzéseivel navigálva a sugárkarabélyokkal felfegyverzett társait, kiket azok a technikusok követtek, felszerelésüket maguk után vonszolva akik Ambrush emberei közül kerültek ki főleg. Ugyan a századost nem hajtotta annyira a vágy, hogy betűről betűre ismerje a hozzájuk csatlakozó szakemberek múltját, annyit azonban sikerül leszűrnie a Marineren még elcsípet hangfoszlányokból, mikor ezen emberek közelségébe került, hogy nem sokkal a klón háborúk lezárását követően, számos leállított, működésképtelen flottabeli élvonalba tartozó hajót sikerült „feltörniük” és mozgásra bírniuk, de nem ódzkodtak a magára hagyott köztársasági hadihajókból se elcsípni egyet-kettőt melyeket minden jel szerint a galaxisban ügyködő űrhajótolvajok, roncskeresők úgyis megtettek volna valószínűsíthetően jó pénzért árúba bocsájtani őket a keresetlen piacok valamelyikén, kétes alakoknak szánva őket. Most legalább ezek oda kerülnek ahol érdemben meg fogják szolgálni a hírnevüket, beállva azon magánflották sorába akik nem csak a maguk javát szolgálva, hanem a galaxis egy jóval nagyobb közösségének a szebb jövőjéért szállnak majd harca azok ellen, akik idáig juttatták többek között Ghadea népét. Cordo megállt egy pillanatra, leguggolva egy rakás láda mögé és visszapillantott a háta mögött érkezőkre, hogy bevárja azokat. Elsősorban a műszaki egység vezetőjét kereste a tekintetével, de aztán igen hamar rá is talált. A kezeslábas és egy dzseki keverékével felvértezett férfi észrevette az invitáló mozdulatot és kétrét görnyedve, hogy takarásban maradjon, Cordo mellett ereszkedett féltérdre, lefejtve magáról a csurig pakolt hátizsákját. Pár lépéssel mögötte a társai is megérkeztek, várva a következő lépést. -Ott az egyik hajó mely szerepel a listán. -bökött előre a fejével Cordo. Amaz fürkésző pillantásokkal övezte a látványt, mely egy koréliai ágyúnaszádot foglalt magába. -Látom a kicsikét. -biccentett felkészültnek mutatva magát, miközben beletúrt a félig már kinyitott zsákjába, melyből hirtelenjéből vagy fél tucat vezetékvég ugrott elő. Cordonak fogalma se volt, hogy mire valók azok, vagy egyáltalán csatlakoznak e a másik végükkel valahová, az ilyen dolgok mibenlétét gyorsan kitörölte a gondolataiból és csak a saját feladatára koncentrált. -Maradjanak itt, míg a Zöld szakasz végezz a felderítéssel. -mutogatott fel az ujjával az áltetőt formázó űrhajó hasára mely alatt meghúzták magukat. -A kommlinkje jól működik? -biccentett az állával a technikus mellényzsebére tűzött szerkezetre, mire az megpaskolta. -Nálam nincs olyan, hogy valami ne működne. De nyugodjon meg, a füstjeleket is jól olvasom. Cordo lenyelte a férfi szájából elhangzó könnyelmű szavakat, mellyel talán csak a feszültségét igyekezet palástolni, esetleg egyenesen a századost is ki akarta egy pillanatra szakítani a tömény koncentrálásából. A százados csupán bólintott, nyugtázva a hallottakat, majd a saját kommlinkjéért nyúlt, mely a vörös-fekete egyenruhájának hajtókájára volt csíptetve. -Vörös Szakasz, hogy álltok? -kérdezte a feljáróknál hagyott embereitől, majd szinte ugyanabban a pillanatban mennydörgő robaj támadt, meg azzal együtt fényes világosság, mely hosszú másodpercekre elhalványította a csillagok fénypöttyeit. Cordo hirtelen nem tudta mire vélni a robajlást, melynek léghullámai végigsöpörtek az űrhajók fémtörzsei körül is, de amint a szakasz hadnagya bejelentkezett, rögtön leesett neki a tantusz. -A függőfolyosók fele lerombolva! -jelentette a hang sisteregve. -Ezen a szinten tuti nem jutnak át, de pár szinttel föntebb várható némi gubanc. Lefogadom, hogy a sziklafalak mögött nem egy belső járat húzódik. A pilóta szerint viszont újabb lövésre nincs lehetőség, a kalózok közelebb telepítettek pár ágyút.... -Rendben hadnagy, csak tartsák őket olyan távol amennyire csak tudják. -Igyekszünk, százados. A vonal egy kattanás kíséretében kikapcsolt, amivel egy időben valami éles villant a szomszédos ágyúnaszád túloldalán, a fémpadlón megjelenő fényekből legalábbis erre lehetett következtetni. Aztán hirtelen lézersugarak villantak keresztül a hajó hasa alatt egy villámcsapásnyi idő alatt megváltoztatva az addigi felállást. -Tűz! Állítsátok meg őket! -ordította az előretolt állásból a Zöld Szakasz parancsnoka, mire Cordo és még páran megindultak segíteni nekik. Alig ugrott azonban talpra a százados, mikor a válla fölött visszanézet a technikus csapatra. -Mozgás emberek! Életbe lép a B terv! -A „B”?! -pillantott fel a férfi. -De hisz minket nem is tájékoztattak olyanról. Cordo még futtában is meg tudta vonni a vállait. -Rögtönözzön. A Vörös Szakasz parancsnoka a lépcsőforduló egyik tartóoszlopa mögött talált fedezéket, a szűkös erőtérhártya alatt tomboló szélvihar elől, mely fémszilánkok ezreit záporoztatta végig a szinten a felforrósodott léghullámok hátain. De még ők jártak jobban -vigasztalta magát ahogy kikukucskált az alkarja alól mellyel a védtelen arcát takarta el-, szemben, a megmaradt függőfolyosó darabjain több tucatnyian egyensúlyoztak, illetve repültek hanyatt a detonáció erejétől, teljesen kiszolgáltatva a maradványokeső záporának. Az elsők, akiknek lábuk elől elfüstölték a „talajt”, holtan, vagy súlyosan megégve és testükbe fúródó fémszilánkoktól agonizálva sodorták el a mögöttük érkezőket, ledöntve őket is a lábukról, teljes káoszt teremtve. Ez a káosz aztán végül három szinten gyűrűzött végig további áldozatokat szedve, másokban meg még több gyűlöletet lobbantva lángra. Ez a gyűlölet aztán vérszomjas lövöldözésbe torkollt mely egyenesen a ghadeaiakra zúdult. Ronder Hertz hadnagy -akárcsak az alá osztott katonák- életükben először kerültek harci ütközetbe melyet egyben a saját bőrükön éreztek, a szó szoros értelemben. Eddig egy gyakorlat se volt ilyen intenzív, nemhogy egyenesen fájdalmas, sőt, végzetes. A talpukra állt kalózok az első másodpercekben három ghadeainak vették el az életét, további kettőt pedig oly súlyosan megsebesítettek, hogy kénytelen kellett, de társaik kivonszolták őket a tűzharcból, jelentős hátrányba kényszerűlve. A sugárfegyverek és robbanólőszereket használó puskák dörrenéseibe sikolyok, parancsszavak vagy durva sértések hangjai vegyültek; a harc így fokozódott tovább, egyre több áldozatot szedve a két tábor között. Hertz egészen a tűzpárbaj kirobbanásáig meg volt arról győződve, hogy bőven elegendő lesz ha kábítólövésekkel tartják távol a kalózokat, de eme feltételezését gyorsan fel kellett adnia, amikor néhány számára ismeretlen faj egyedei a szó szoros értelemben lesöpörték magukról a lövedékeket. Kivillantva tűhegyes fogsoraikat, vadállati csatakiáltásokkal gúnyolták ki azokat a ghadeaiakat akiknek célpontjaiba kerültek. Ez nem vált be. -szögezte le Hertz mikor hiábavaló kísérletére sem sikerült a gyengére állított sugárnyalábbal megfékeznie az egyik hüllőszerű teremtményt, mely egy-egy pisztollyal hadonászott felé. Visszaguggolt a mellvéd és a tartóoszlop tövébe, hogy átállítsa a karabélyát, immár halálos lövés leadására. Épp időben cselekedett, mert ott ahol az előbb a feje volt, néhány vörös sugárnyaláb süvöltött keresztül. Annyi időt még engedélyezett magának, hogy a feje fölött húzódó lépcsőfordulókra tekintsen, utánanézve az onnan várható támadásnak. A dobogó lábak közelsége és a fémállványzat remegése nem sok jóval kecsegtetett. Itt tovább nem maradhatnak, főleg úgy nem, hogy alant és hátul, a kikötőszinten egyetlen hajó se mozdult még mely az akciójuk végét hirdette volna. Viszont fél szinttel lejjebb volt jó néhány fedezéknek használható konténer és láda. Onnan még visszatarthatják az őrült lövöldözésbe kezdett kalózokat. Kilőtt a mellvéd fölött kétszer a kalózokra, majd odakiáltott az embereinek. -Hátra, a konténerekhez! Leadott egy következő sorozatot, hogy fedezze a mellette elrohanó embereit, majd egy következőt, mielőtt még maga is elindult volna a többiek után. Segítője is akadt, Olpan közlegény részéről, aki szintén fedező tűzzel biztosította a társait. Odaát hárman roskadtak össze, égő húsfoszlányként, majd mikor a fiatal ghadeai katona át akarta volna ugrani az utolsó lépcsőfokokat a kikötő szintje fölött, háta felszikrázott a levegőben élettelen rongybábút teremtve rögtön belőle. Mikor füstölgő és szétroncsolt felsőtesttel földre ért Hertz mellett, már halott volt. A hadnagy keserű pillantást mért a fiatal közlegényre, akit mindenki kedvelt a szakaszban. Többre azonban nem maradt idő, mert fentről, a korlátokon áthajolva már őt is célba vették a tömeg elején loholó kalózok. Megeresztett egy lövést majd a nyakába vette a lábait és bevetette magát az egymásra pakolt ládák labirintusába. A kikötőben se volt rózsás a helyzet, az űrhajók hasa alatt ádáz tűzpárbaj alakult ki a ghadeaiak és a hegyoldalba rejtett hangárakból kiözönlő kalózok között. Cordo már vagy az ötödik ellenfelét szedte le, mikor engedélyezett magának egy pillantást vissza, a hátrahagyott műszakiakra, akik három vagy négy hajónál tevékenykedtek immár, néhány melléjük rendelt katona társaságában. A századost némileg megnyugtatta a tudat, hogy ők legalább biztonságban vannak és teszik a dolgukat alkalmazkodva az új körülményekhez. A többit pedig úgy döntött majd saját kezébe veszi, mint amerről a menetparancs is szólt. Újra és újra elsütötte a DH-17-ese ravaszát megpörkölve néhány kalózt melyek meggondolatlanul keresztülszaladtak a nyílt téren, mely elválasztotta a hajókat a fényes világosságot sugárzó hangáraktól melyek gigantikus szájként nyíltak meg felfedve a hely eddig láthatatlan részeit. Kisvártatva azonban a kalózok alkalmazkodtak és a háttérben már nehézfegyvereket kezdtek összegyűjteni, hogy azzal kompenzálják hátrányukat. Páran már rögzítőtalpakat állítottak fel odabent, míg mások a két kezükben átölelve hozták a súlyos ágyúcsöveket és az azokat működtető generátorokat. -Le kell zárnunk azt a hangárkaput valahogy. -dörmögte az orra alatt a mellette maradt két katonájának. Tekintetét végigfuttatta a meredek sziklafal oldalába vájt hangárkapú kerete mentén, mígnem a jobb oldalon megpillantotta a külső kapcsolótáblát. Ebből a távolságból olyan közepes nagyságúnak tűnt, mely azt jelentette, hogy masszív és ellenálló volt a legtöbb fizikai behatás ellen, viszont másrészről a távolságnak hála el is törpült a jelentőségéhez képest, ami Cordo formálódó terveihez nem volt túl biztató. Az egyik katona észrevette Cordo arckifejezését. Követve a századosának pillantását, végül maga is felismerte, hogy mire célozhat vajon amaz. -Elég snasszos, de ha jól tudom Nered kiváló lövész a szakaszban. -bökte meg azzal a harmadik ghadeait, aki megállás nélkül szedte le továbbra is az elérhető célpontjait. -Nered őrvezető, -szólította meg Cordo az első másodpercekben értetlenséget sugárzó férfit- lője szét azt a kapcsolótáblát. -Öööö...igen, uram. -váltott új pozíciót a fedezékük mögött és immár feltérdelve emelte a vállához a karabélyát. Nyilvánvalóan legszívesebben egy erre a célra sokkal használhatóbb fegyvert használt volna, vélte Cordo, de be kellett érnie azzal ami a rendelkezésükre állt. Nered célzott, majd lőtt. A vörös energianyaláb felszikrázott a távolban....de pár centire a kapcsolótábla szürke fémlemeze fölött. -Fenébe. -sziszegte bosszúsan. -Túl messze van. A koherencia nem tartja egyben elégé az ionizált gázplazmát. -Csak nyugodtan őrvezető. -paskolta meg a vállát a századosa. Nered újra próbálkozott, mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta a levegőt, végül pedig meghúzta a ravaszt. Épp akkor mikor az ő fedezékük is találatot kapott. Mindhárman lebuktak, mialatt újabb lövedékek cikáztak el körülöttük. Aztán hirtelen valami súlyos csattanást hallottak, mire kikukucskáltak. A hangárkapú immár zárva volt, miközben jobb oldalt a vezérlőpanel fekete üszkös maradványként eregette a kékes-szürke füstfellegeit. -Sikerült! -kiáltott fel aki Neredet ajánlotta a feladatra. -Megcsináltad bajnok. Cordo arcán egy elégedett mosoly futott végig, miközben több helyütt is üdvözölték az őrvezető sikerét. -De most aztán futás vissza a hajókra. -billentette a fejét az időközben elfoglalt járművek irányába, mely felől már vadul integettek a társaik. -Tűnjünk el innen! -Itt Cordo százados. Hertz hadnagy, hall engem. -hívta a leszűkített csatornán a Vörös Szakasz parancsnokát, amint az egyik ágyúnaszád fedélzetén volt. A talpa alatt erősen remegni kezdett a hajó. -Irány vissza a kikötőbe hadnagy. Cordo komoran ráncolta össze a homlokát a kommlinkből áradó recsegésre reagálva. Elnyomott egy káromkodást, majd futva a híd felé igyekezet, átvágva a botladozó sebesültek és a kimerült katonák csoportján. Mikor felért, a hajó már a levegőbe emelkedett és éppen fordulóba kezdett, hogy főhajtóműveit begyújtva kitörjön a hegyvonulat tövéből. -Állj! Állj! -ordította még az előtérből, majd szinte berobbant a hídra. Ketten voltak odabent és kissé meglepetten fordultak hátra. -Nem maradhatunk tovább. -közölte az egyikőjük, aki éppen a hajó vezérlőrendszerén tartotta a kezét. -Nem hagyunk hátra senkit se. Megértette? -förmedt rá Cordo, kettőjük közé keveredve, onnan fürkészve a kinti tájat, mely ahogy fordult a hajó, úgy siklott tova, jobbról balra tartva. Ambrush embere megvonta a vállait, bár egyáltalán nem volt kedve tovább maradni ezen a helyen. -Ahogy akarja. De ne felejtse el, hogy azok ott lent hamar össze fogják szedni magukat és nekünk meg nincs annyi emberünk, hogy megvédjük a hajókat. Cordo tudta, hogy a férfi igazat beszél, de viszont őt és a többit ghadeai katonát egészen másfajta eskü kötötte, mintsem hogy engedjenek más aggodalmaknak. A százados két másodperc alatt felmérte új helyzetüket és heves mutogatásba kezdett, kifelé pillantva az ablakon. -Oda! Látják? Ott vannak. Azok ketten a nyakukat nyújtogatták, mígnem saját szemükkel pillantották meg az összehordott konténerek tövében villódzó energiasugarak kaotikus egyvelegét. -Vigye lejjebb a hajót! -mondta Cordo, miközben igyekezet kivenni a részleteket. A sötétség miatt nem sok minden látszott, de a lövedékek irányultságából leszűrhette, hogy érdemes volt kockáztatniuk. A pilóta csökkentette a magasságukat, közelebb ereszkedve a permaton pereméhez, de kellő távolságot tartva a tartóoszlopoktól. A koréliai ágyúnaszád oldalából nyíló beszállórámpa hozzákoccant a korlátokhoz, de komolyabb baj felé nem sodorták se a hajó legénységét, se a hajó felé igyekvő ghadeai katonákat. A szórványosan leadott fedezőtűz közepette egymás után léptek fel a fémlemezre, elfogadva néhány segítségükért kisiető bajtársuk karját. Nem egész fél perc alatt a túlélők biztonságba kerültek, maguk mögött hagyva a kalózok hadát. Az űrhajó átlépte a mesterséges légkör határát, majd egy erős fényfelvillanás kíséretében, kitört a csillagok felé, hogy csatlakozzon a társaihoz. -.....Két ágyúnaszád, egy cirkáló és egy korvett. A marineri bázis vezérlőtermében üdvrivalgás harsant, elnyomva a sercegő kommunikációs vonal legapróbb zörejeit is. Grandal legszívesebben csatlakozott volna a társaihoz, de ennek lehetősége most igen távol állt tőle. -Remélem, hogy hamarosan kárpótolni fognak minket ezek a hajók a veszteségeinkért. Sok jó embert vesztettünk el. Hangereje ugyan jelentéktelennek tűnt a helyiség méretéhez képest, de mikor kimondta az utolsó szavakat még a konzolsorok legtávolabbi végeiben is lecsillapodtak a kedélyek. -Igen. Mindketten sok embert adtunk azért, hogy a Birodalomnak immár tisztességesen visszavágjanak. -Azt hiszem elkélne még egy kis segítség Weel. -Ez csak nem egy felkérés egy csatlakozáshoz? Grandal megengedett egy félmosolyt magának, érezvén Weel Ambrush hangjában bujkáló reményteljességet. A férfinek -bár ezt nem igazán vallotta volna be saját maga-, nem volt hová mennie. Bhesk jóformán elpusztította a piacát amiért most bosszút állt. Ideje volt tovább lépnie, egy egészen másfajta vállalkozásba. -De igen, pontosan. -Nos, akkor hosszas mérlegelés után..........Naná, hogy elfogadom az ajánlatát. -csapott föl hirtelen a derűs hangja és Grandal örült, hogy ezekben a percekben ilyet hallhat. Neki ugyanúgy szüksége volt jó szakemberekre, mint nekik egy „otthonra”. -Várjuk önöket haza.... -Csak simán admirális, parancsnok. -használta ki a kínálkozó lehetőséget hahotázva. -Ambrush admirális. Nem is olyan rossz. -mondta maga is jobb kedélyállapotba kerülve. -No és van valami híre az otthonáról, parancsnok? -váltott át komolyabb hangvételbe a vonal túlsó oldalán Weel Ambrush. -Majd elmondom ha megérkeztek. -Rendben. Sietünk. A savanykás ózonszag még egy óra elteltével is ott kavargott az oxigénernyő alatt, mialatt Bhesk végigjárta a csatateret. A sötét padlólemezeken számtalan annál is sötétebb folt éktelenkedett, némelyikük mellett üszkös hullák társaságában. A lövedékektől megfeketedett területeken átlépve egy sebtében kialakított gyűjtőterületre tévedt, ahol az életben maradtak gyűjtötték össze a halottakat, származzon az bármelyik oldalról is. Némelyiken felismerte a saját kézjegyét. Ismétlőpuskájának lövedékei nem egy ellenséges katona mellkasát tépték fel és ennek jelei elütöttek a sugárfegyverek nyomaitól. -Eddig nyolcvanat számoltunk össze. -közölte vele az egyik kisebb jogokkal rendelkező talpnyalója vetve egy pillantást az elesett kalózok felhalmozott maradványaira. -És ők? -fordult a trandoshan az emberi halom felé mely nem sokkal maradt el nagyságilag a kalózokétól. -Negyvenhét. Bhesk közelebb lépett a bűzlő hullákhoz. -Kik lehetnek ezek? -kérdezte az egyenruhájukat méregetve, már amelyiken még felfedezhető volt. -Fogalmam sincs Vezérem. Iratokat egyiknél sem találtunk. Hirtelen új hang támadt, közvetlenül néhány szétroncsolódott konténer felől, melyek közt tovább folyt a kutatás. -Itt van egy! Még él! -emelt fel két rongyokba csavart alak egy harmadikat, mely szinte eltörpült közöttük. Bhesk felmordult és sziszegve kiöltötte a nyelvét. -Ide érzem a hullaszagát átkozottak. -Nem Vezérünk, nem. -magyarázkodott az egyikük, közelebb vonszolva a férfit, kinek lábai a talaj fölött pár arasznyival himbálóztak. -Még lélegzik. Mikor Bhesk elé értek leengedték az alakot, aki ott helyben összerogyott halk, igen távoli nyögés kíséretében. A trandoshan kalóz újra beleszimatolt a levegőbe, de immár elégedettebben pillantva a társaira. -Tegyétek tisztába ezt az embert! Terveim vannak vele. -utasította őket ellenvetést nem tűrően, majd elfordult onnan, miközben kéjes vigyorba húzta az ajkait. Ideje volt, hogy most ő álljon bosszút és hamarosan meg is fogja tudni, hogy ki ellen.

Épp tegnap láttam pár képet a forgatásról Remélem a low budget ellenére megközelíti majd a Halo Reach élőszereplős filmjeit.