Oldfighter összes hozzászólása
-
Filmek
"Sylvester Stallone javában dolgozik a The Expendables - A feláldozhatók folytatásának a forgatókönyvén. Az akciósztár azt szeretné, ha Bruce Willis lenne a főgonoszt, pletyka szinten pedig szóba jött Dwayne Johnson és Vin Diesel neve is. Dolph Lundgren visszatér, aki elárulta, hogy Jean-Claude Van Damme is benne lenne a második részben és egymás ellen küzdenének. "Stallone valami olyasmit mondott, hogy 'Azt szeretném, ha kitörnéd valahogy a kicseszett nyakát'. Szóval úgy gondolom eléggé sanszos, hogy Van Damme is benne lesz és szerintem rossz fiú lesz. Számára ez kiváló alkalom a visszatérésre" - mondta Lundgren, hozzátette úgy tudja, hogy éppen tárgyalnak egy fiatal színésszel, aki játszott a a G.I. Joe-ban, az illető pedig Channing Tatum."
-
Videjó játékok
Dzséjt, nézz bele a személyes aktákba is. Korábban írtam róluk Amúgy a Kasumis állításoddal nem értek egyet. Szerintem ő volt az egyetlen olyan csaj akihez szívesen mentem be mindig a karakteremmel, mert marha jó szöveget nyomott. Igaz, párbeszédek nem voltak fordulatosak, de legalább nem harapófogóval kellett kihúzni belőle minden szót, hanem a SPACE billentyűvel De én nem is tudnék nagyon rossz karaktert mondani ilyen szempontból. Talán Thane volt kissé nyers, de neki is remek sztorija volt. Csak ilyen legyen a harmadik rész is. Ja és még valami. Ebben a DLC-ben tök jó, hogy feltűnik Liara társa a képregényből.
-
Könyvek és képregények
Én is szépen haladok vele, és egész egyszerűen kiváló
-
Robot Chicken Star Wars Special I-II-III
Anakin hogy leizzadt
-
Avatarok, smiley-k
Áh, tucatarc. Csak kinézek az ablakon és minimum hárman néznek be ilyen képpel
-
Robot Chicken Star Wars Special I-II-III
Jaja, ő visszatérő. A Tatuini szerepe volt a legnagyobb, amikor a kislánya ott volt mellette.
-
Robot Chicken Star Wars Special I-II-III
Gary, a rohamosztagos Nekem nem jött be annyira mint az előzőek, főleg a nagyon durva "véres" részek miatt, kicsit azzal túllőttek a célon. De minden más okés volt Ben ahogy a tükör előtt elmetrükközte magát hatalmas volt
-
Egyéb fontos
Á, az már az Isteni szint
-
Robot Chicken Star Wars Special I-II-III
Mögtaláltam
-
Robot Chicken Star Wars Special I-II-III
A filmre
-
Egyéb fontos
Figyeld meg, ha így folytatja, a Katicában felemeli a sörös korsót és mire belekortyolna borrá változtatja. És nem csak a sajátját, teszem hozzá!!!
-
Egyéb fontos
Már meg se kell szólalnia. A puszta jelenlétével képes befolyásolni másokat.
-
Robot Chicken Star Wars Special I-II-III
Egyelőre még a film sincs meg De azért kösz
-
Filmek
Lassan már mindketten esélyesek az Expendables 3-ra Tudnak durvulni, ennyi már elég. Sőt, csapjuk hozzájuk a kis szöszit is http://www.youtube.com/watch?v=FIoXlAHXjyI&feature
-
Egyéb fontos
És akkor itt még halálra izgulja magát a gyerek
-
Avatarok, smiley-k
Meg kell mondanom, iszonyú szörnyű
-
Egyéb fontos
A kis Frenkie valamikor a nyolcvanas évek utolsó harmadában.....Pár perccel a Rambo 1 megnézése után, kezében az iskolai vonalzójával, homlokán pedig egy széttépett rongyfoszlánycsíkkal.....Helyszín: Fürdőszoba. Pontosabban: a Fürdőszobai tükör előtt. -Beszóltál? -Mi?! Nekem beszélsz? -Valami nem tetszik? -Hogy mondtad? -Velem akarsz kikezdeni? -Öreg, tudod ki vagyok én? (A Kis Frenkiben ekkor tudatosul, hogy be lehet bizony tárazni azt a vonalzót.) -Te utolsó @##@@, ##&@@!!!!!!! (És ekkor elszabadult a pokol. Sörétek millió tépték fel a tükörképet, a csempéket, a falakat, a szomszéd helyiségben tartózkodókat....)
-
Vicces és kedves dolgok
Ennél nagyobb képmutatás sincs. A kutya, a macska és az egerek akik egész évben utálják egymást, sőt, jobbik esetben meg is eszik áldozatukat, karácsonykor hirtelen vegetáriánus életmódra térnek át. Ínségesebb időkben talán a hóember nyalogatják
-
Vicces és kedves dolgok
Móricka ül az íróasztalnál, előtte a Jézus-szobor, és fogalmazza a karácsonyi kívánság-levelet: - Kedves Jézuska! Az idén nagyon jó fiú voltam... (Ránéz a szoborra, összegyűri a lapot, újat kezd.) - Kedves Jézuska! Az idén egészen jó fiú voltam... (Ránéz a szoborra, összegyűri a lapot, újat kezd.) - Kedves Jézuska! Az idén nem voltam túl jó gyerek,... (Ránéz a szoborra, összegyűri a lapot, újat kezd.) - Kedves Jézuska! Az idén igazából elég rossz voltam... (Ránéz a szoborra, összegyűri a lapot, megragadja a szobrot, bevágja a fiókba, majd új lapot vesz elő: - Ide figyelj Mária! A fiadat fogságban tartom, követeléseim a következők...
-
Egyéb fontos
Aki nem megy át a vizsgákon azt szívlapáttal várom A gondoskodás csak úgy lüktet bennem
-
Filmek
Nekem ez a két perc bőven untig elég volt ebből a filmből Ami érdekes az benne volt, másrészről ezt a fajta kéjelgést Christina Ricci ezerszer jobban játszotta el a Black Snake Moanban http://www.youtube.com/watch?v=T233K_9fSWI
-
Videjó játékok
http://www.youtube.com/watch?v=qcZBu0tgEbo&feature
-
Sorozatok
Remélem ez már tényleg arról fog szólni ami. Kergessék csak egymást a viperek és a kenyérpirítók
-
Filmek
Dögunalmas két perces jelenet a Portmanos filmből. http://filmdroid.blog.hu/2010/12/21/kunis_es_portman_leszbi_jelenete Áááásííít......
-
Vélemények és javaslatok
Ez a rozsdásodás dolog közös ellenségünk Nálad mondjuk majd csak később jelentkeznek a tünetek