Ghadea....
A szokásosnál jóval magasabb pályán siklott a jármű, de ennek jó okai voltak. Egyrészről ott voltak a hajnali égbolt felé meredező faóriások, melyek végeláthatatlanul uralták a tájat, sűrű akadályt képezve a felszínen, másrészről mint mindig, ezekben az órákban is a hajnali pára lepte be a terebélyes lombkoronák világát.
Ghadea napja valahol éppen a hátuk mögött kapaszkodott fel a felhőtlen égboltra melyen majd valamikor délben gyülekezni kezdenek a viharfelhők, hogy délutánra alaposan elárasszák esővel a kiterjed őserdő területét, változatosabbá téve a bolygóra általánosan jellemző kontinentális időjárást.
-Maga még nem is járt erre, igaz őrnagy?
Clive Reese éppen egy ásítást fojtott el magában mikor a háta mögül megszólították.
-Nem, nem uram. -pislogott ki a szélvédőn keresztül az egyhangú tájra. Mellette a sofőr úgy tartotta a kormányt mintha egyenesen hozzánőtt volna.
-Nem fáradt, Cedrick? -jött a következő kérdés immár a sofőrnek.
-Egy kicsit, ezredes. -felelte, el nem vonva a teljes figyelmét az előttük burjánzó vegetációról. -De már közel járunk. Öt perc és megérkezünk.
-Megérdemel egy jó kis alvást, zászlós.
-Igen, uram. Köszönöm.
-....De ránk még más dolgok várnak őrnagy. -váltott pillantást Reese tarkójára.
Reese beleegyezően bólintott, miközben kényszerítette magát, hogy elnehezülő szemhéjai le ne csukódjanak. Az ezredessel ellentétben -akire korábban még félúton vetett egy pillantást míg az elbóbiskolt mögöttük- ő nem tudott félálomba szenderülni. Fejében egyre csak kavargó gondolatok örvénylettek mindarról ami még csak ezek után zúdul rájuk.
Az utolsó másfél percben a sikló csökkenteni kezdte a magasságát, egészen addig mígnem már a legmagasabb fák lombkoronái föléje nem magasodtak és a tejszerű páraréteg körbe nem vette. A turbinák duruzsolását most a fokozatos terhelés alá vett gravitációs emelők hasonló neszei csitították tovább, mígnem megpillanthatóvá nem vált a felszínen fodrozódó aljnövényzet. A közelben egy mesterségesen kialakított tisztás körvonalai sejlettek fel, melyet Reese igyekezet felmérni a maga egyszerű biomechanikus szenzoraival ami nem takart mást, mint a saját látását. Közvetlenül a talajszint fölött a ködpára sűrűsége felhígult annyira, hogy belátható legyen egy akkora terület mint a főváros legnagyobb tere. De a tisztás itt annál jóval kisebb volt. Az őrnagynak nem kellett sok, hogy felfedezze azt az épületet mely leginkább egy hosszában kettévágott hengerre emlékeztette.
Közte és a sofőr közt, előredőlt az utastérből az ezredes.
-Üdv a mi kis titkos támaszpontunkon, őrnagy.
-Ez lenne az? -kérdezte rácsodálkozóan, mert csöppet sem úgy tűnt mintha az épület egy titkos ügynökségi főhadiszállás lenne. Sőt mi több. Számára nem volt más, mint egy kúszónövényeknek alapul szolgáló rozsdásodó kaliba.
Az ezredes elmosolyodott a félhomályban.
-Ez csak a bejárata Reese.
Reese úgy érezte, hogy az álom rögtön kiszállt belőle és teljes tudatával a látványra koncentrált. A sikló lassan elérte a bejáratot mely önműködően tárult szét előttük, automatikusan reagálva a jármű közeledésére vagy éppen azért mert valahol egy képernyő mögül figyelő kezelő lenyomott egy gombot. De egyre ment. A lényeg számára az volt, hogy most ő itt van, egy olyan helyen ahová eddig csak a jelentéseit küldte anélkül, hogy pontosan tudta volna, hogy hová is érkeznek azok.
-Remélem nem veszi zokon ezt az apró kellemetlenséget, hogy személyesen Önnel kívántam beszélni. Tudja, nem szeretném, ha a terhességére ez....
-Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, nagykövet. Vagy szólítsam inkább diktátornak?
-Ha úgy óhajtja...
Grimson a zsigereiben érezte Dynia Loraney felől áradó gyűlöletet és megvetést. Hozzá képest az elnöki irodában tartózkodó tanácsadók angyali közömbösséggel gyújtották rá az egyenruháját, a bőrét és az alatta lévő hústömeget. Ezért is döntött úgy, hogy nem fog ellenkezni a rázúduló düh és harag ellen, hanem egyfajta cinkos társként segíteni fog, hogy megszabaduljanak ezektől az érzésektől. Minél előbb, annál jobb, gondolta. Ez az egész őt leginkább arra emlékeztette mikor egy főtiszti kikapcsolódás gyanánt vad garr-okat fogtak be, ezzel bizonyítvány a beosztottjaiknak, hogy nem az Akadémián szerezték a bátorságukat és kitartásukat amivel példát mutathatnak a kételkedő bakáknak. De ez a nő itt -emlékeztette magát- sokkal jobban ellenállt az ő akaratának. A pórázt azonban nem akarta idő előtt meghúzni.
-Tudja nem csalódtam magában. -tartott ki az érzelmei mellett Dynia miközben arcbőre teljesen kifeszült.
-Meereto kisasszony is hasonló véleményen volt.
-Pontosan tudom, hogy milyen véleményen van a helyettesem. És most mit akar? Likvidál mindenkit aki szót emel a maga.....a Birodalom hazugsága ellen?
-Dehogy! Eszemben sincs! -húzta ki magát Grimson, mintha egyenesen megrémült volna a szavaktól és nem is attól, hogy egy ilyen otromba cselekvést az ő nevéhez kapcsolnak. Ennek felismerése csak az ez utáni pillanatban tudatosult benne.
Dynia kíváncsian húzta fel a szemöldökét miközben hátradőlt a derekát alátámasztó párnára.
-Félreértett engem elnökasszony. Sőt, hogy lássa én sose preferálnék ilyesmit szeretném ha az utóbbi napok kellemetlenségeiért új kapcsolatokat nyitnánk mely messzemenőkig távol állnak a katonai dolgoktól. -lopva pillantott a néhány lépésnyire a háta mögött strázsáló Hervill őrnagyra akinek ezekben a percekben is kijutott a lángoló tekintetekből.
-Már gondoskodtam róla, hogy idekísérjék Leya Dyas'ant és a társulatát. Nem is tudja elhinni, hogy micsoda szervezői munka kell ahhoz, hogy egy ilyen dívát....
-Ha békeidőben találkoztunk volna még értékelném is ezt magától. -szakította félbe a férfit.
-Kérem, ne utasítsa ezt vissza. -kérte Dyniát messzemenőkig igyekezve alátámasztani a bekövetkező csalódottságának eshetőségét. -Tudom, hogy nem volt szép tőlem a múltkori kirohanás, de ne legyen ennyire makacs. Ez csupán átmeneti megoldás. A harcoló alakulataink ígérem nem okoznak gondot önöknek.
Dynia hunyorgó pillantást mért a nagykövetre, majd kinézve tanácsadóira, beleegyezően bólintott.
-Rendben Grimson úr, az asszisztenseim majd gondoskodnak arról, hogy a művésznő jól érezze magát minálunk. Van még valami? -kérdezte ridegen.
-Öööö nem sok.....-emelkedett fel a székéről, mintha indulni készülne. -Talán csak egy apróság.
Dynia leutánozta a férfi mozdulatát, miközben két oldalán az asszisztensei közelebb húzódtak hozzá. De Dynia intett, hogy nem szorul segítségre.
-Valóban? -nézett át az asztala fölött.
-A Draianon lévő technikusaink egy apró problémával szembesültek. Tudja némelyikük elég hanyag volt ahhoz, hogy az ott lévő adattároló berendezéseket állítsa újra üzembe ahelyett, hogy megvárták volna a birodalmi szállítmányokat és szembesülniük kellett azzal, az általános programjaink nem kompatibilisek a tárolókon maradt adattöredékekkel.
Dynia ezekben a másodpercekben úgy érezte, hogy talán mégis szükségesek lennének a segítői mert a szavak hallatán hirtelen szédülés fogta el. A nagykövet hangjai is mintha egy elválasztófal túloldaláról jutottak volna el hozzá, annyira valószínűtlenné vált minden körülötte. Még szerencse, hogy nem kerülte meg teljesen az asztalt, így ujjai hegyével a kritikus pillanatban meg tudta magát támasztani az asztal sarkához nagyon közel.
-Gondoltam mielőtt engedélyezném azoknak az adatoknak a kitörlését megkérdezem, hogy szűkségük lenne e rájuk. -emelte feljebb az állát Grimson és ezzel a tekintette is is magasabbra emelkedett. Csak épp annyira, hogy onnan tisztában láthassa az árulkodó jeleket melyekre kíváncsi volt.
-Tudja -kezdett bele bizonytalanul Dynia az első szavakba-, évekkel ezelőtt mikor lezártuk azt az állomást minden információt Reese őrnagyon keresztül kaptam meg és így talán erről ő maga tudna majd nyilatkozni.
-Ó, hát ez nagyszerű! -örvendezett szélesen elmosolyodva. -Merre találom? -nézett körbe, mintha most azon nyomban szándékában állna letisztáznia ezt a dolgot.
Dynia mielőtt még összeszedhette volna teljesen magát, elsápadt. Jószerivel csak most tűnt fel neki valójában, hogy a katonai tanácsadóinak feje nem tartózkodik a teremben.
-Nos, ő most egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott csatlakozni hozzánk, de amint végzett értesíteni fogom az ügyről.
-Hát persze. -mondta Grimson teljesen hétköznapi fogadtatással vételezve a szavakat. -De kérem ne felejtsen el szólni neki, mert sajnos az idő minket is sürget. Hervill őrnagy! -fordult hátra. -Itt végeztünk. Egyelőre.
Még egyszer utoljára biccentett az elnökasszony felé és csak merte remélni, hogy az utolsó kis rövidke, de annál nagyobb jelentőségű szó maradéktalan emléknyomot hagy a jelenlévőkben. Egyébként meg teljesen elégedett volt magával. Ugyan csak részeredményekről volt szó de még ezek is jelentőségteljesek voltak az ő szempontjából.
-Jól van, asszonyom? -sietett oda Asyle Dyniához, amint a birodalmi küldöttek elhagyták a termet és csatlakoztak a folyosókon maradt rohamosztagosokhoz.
Dynia csak nehezen pillantott fel az aggódó helyettesére, tekintette valahová oda révedt ahol az ujjai nehezedtek rá az asztal lapjára.
-Merre van egészen pontosan Reese őrnagy, Asyle?
Asyle tanácstalanul rázta meg a fejét és látszott rajta, hogy ezt a kifejezést mennyire is fájlalja.
-Nem tudom asszonyom. Tegnap óta nem is hallottam felőle.
-Van valaki aki tud róla valamit? -pillantott most a többiekre akik erre a hozzájuk legközelebb lévő szomszédjuktól várták a választ.
-Keressék meg őt de azonnal. -szavai ellenvetést nem tűrően maradtak a normál emberi beszédhang tartományában. És így még riadalmat keltőbbek voltak. -Ha kell akár a föld alól is kotorják elő nekem.
-Egészen pontosan milyen mélyen vagyunk?
-Körülbelül egy húsz méteres földkéreg fedi a bázist. -jegyezte meg a járműből utolsóként kikászálódó ezredes, maga is követve Reese pillantását, mely a fogadócsarnok mennyezetére szegeződött amerről érkeztek egy sötét aknán keresztül. -Tökéletesen le vagyunk árnyékolva a legtöbb szenzor elől. Maga az erdő is egyfajta ?pajzsként? működik.
Clive Reese csak nehezen tudta felfogni a látottakat, nem mintha a fél galaxist bejárva manapság nagyon meglepte volna bármi is, de ezzel a támaszponttal most tökéletesen sikerült. El se merte képzelni, hogy a saját népének múltja még miféle meglepetésekkel lehet teli mely a mai napig párhuzamosan létezik az éppen a feje fölött és innen jó pár ezer kilométerrel arrébb burjánzó demokratikus, ezidáig jóformán idili jelennel.
-Erre őrnagy! -szólt hátra a válla fölött az ezredes aki már félúton járt a hosszúkás téglalap alakú helyiség túlsó falán húzódó páncélozott ajtóig. Mire Reese csatlakozott hozzá, az ajtó már működésbe lépett és egy többszörös zármechanikával felvértezett szerelvényerdő siklott a falakba.
-Zászlós, ön távozhat.
-Értettem, uram. -csapta össze a bokáját kimerülten amaz, miközben a hátuk mögött a záródó ajtószárnyak immár véglegesen elválasztották őket a fogadócsarnoktól melyben gépi karok és emelők ragadták meg a megüresedett siklót és húzták azt rejtett fali tárolók felé.
-Nos, Reese őrnagy......-fordult vissza a némileg még zavarban tobzódó férfi felé, kinek tekintete elé egy új látvány terült. Alkalmasint a liften lefelé ereszkedve tökéletesen meg volt győződve arról, hogy egy sötét alagutakból és nedvező falakból létrejött odúba hozták, de most csalódnia kellett. Mindent a tisztaság és a fegyelem tartott össze. A közepes nagyságú előtérből négy felé nyíltak folyosók melyeket világos plasztoid elemek határoltak. Minden ilyen folyosó mennyezetén világítótestek fűzére futott végig, egyenletes fénnyel árasztva el a falakat, melyeken időközönként ajtókeretek sziluettjei bontakoztak ki.
-....azt hiszem most már rájött arra, hogy az évek óta állandósult költségvetési hiány mi célt is szolgált valójában. Bár meg kell valljam, hogy ennek Kernar miniszter nem igazán örülne.
Halk kuncogás hagyta el az ajkait, majd a velük szembe lévő pulthoz invitálta Reeset. Egy holografikus igazolványt mutatott fel, majd csúsztatott bele az őrpultnál szolgálatban lévő katona orra előtt lévő leolvasóba. Eközben a szolgálatos őrség további tagjai rezzenéstelenül mérték végig Reeset. Aztán mikor a tekintetük az egyenruhájának rangjelzéshez értek, tanácstalan pillantást mértek az ezredes felé. Látszott rajtuk, hogy ?külvilági? ide ritkán téved.
-Az úr itt Clive Reese. Az elnökasszony katonai tanácsadója. Az én utasításomra van itt.
-Értem, uram. -biccentett a rangidős őr a pult mögül és egy belépőkártyát nyújtott át.
-Ezzel itt bármelyik Kék részlegben lévő helyiségben be tud lépni, uram.
Reese megköszönte és átvette az őrtől a kártyát majd az ezredest követve bevetették magukat a szomszédos folyosó forgatagába. Civil és egyenruhás alakok jöttek-mentek mindenhova, legyen az mellékfolyosó vagy egy-egy félrecsúszó ajtó mögött felbukkanó szoba.
-Ideje munkához látni, őrnagy. -közölte egy személyzeti lift felé vezetve őt. -Először is menjünk a központi terembe. Aztán majd eldöntjük, hogy merre tovább.
