Mariner....
-Elnökasszony, örülök, hogy újra láthatom.
-Grandal parancsnok el sem hiszi, hogy mennyire megnyugtató most a jelenléte.
A ghadeai katonatiszt már volt annyira edzett, hogy egy arcizma se ránduljon Dynia Loraney szavai hallatán. Azonban a fegyelmezett maszk mögött, honvágyat idéző érzelmek árasztották el a gondolatait. Még talán soha életében nem volt ilyen távol az otthonától, mint most. Miss Loraney jelenléte pedig egyszersmind felidézték benne Ghadea emlékeit. Színeket, szagokat, ízeket.....és még sok más érzést amik őt a bolygóhoz kötötték.
-Az emberei azt mondták, hogy nincs túl sok időnk a beszélgetésre. -folytatta a hang, némi sistergő háttérzörejekkel karöltve, miközben az alig három arasznyi képmás vadul megvillant egyszer-kétszer. Grandal félrepillantott, egy technikusra vezetve a tekintetét, aki megnyugtatásul bólintott egyet, mialatt állított valamit a kommunikációs panelen. Dynia Loraney és az őt körülvevő kékes derengés élesebbé vált és egyben nyugalmi helyzetbe került.
-Igyekszünk az utolsó akadályokat is elhárítani a kommunikáció elől, még ha a közvetlen kapcsolat nem is lesz elérhető.
-Tudom, hogy elég aggályos a helyzet parancsnok, felesleges mentegetőznie. A lényeg, hogy most elérhetővé váltak.
-Igaza van elnökasszony.
Dynia egy másodpercnyi megfontolt kényszerszünetet tartott.
-Rossz előérzetem van parancsnok. -közölte lassan adagolva a szótagokat, miközben az arckifejezése bizonytalanságról árulkodott. -Nem szeretném ha kelleténél jobban aggódnának ott a távolban, de tudnia kell, hogy a Birodalom többet akar mint amennyit elárultak.
Grandal homlokán vagy egy tucatnyi ránc gyűrődött egymás fölé.
-Felderítőik nem csak a Hapan Csillagködöt fürkészik, hanem a Peremvidék közeli szektorait is. Nagyon sokan vannak. Legyenek óvatosak parancsnok.
-Úgy lesz, elnökasszony. És készen állunk ha Ghadea hazahívna minket.
-Köszönöm Grandal parancsnok. A Holdnővérek óvjanak minket a gonosztól.
Ghadea....
Dynia Loraney még egy hosszú másodpercig üresen bámult a megfakult, majd sötété váló holopadra, mely fölött Grandal parancsnok pislogott vissza rá a szűkre szabott percekben. Ghadea első számú embere keserűséget érzett; ez az új helyzet egyenesen a népének megszokott társadalmi rendjébe marta bele a metsző szikéjét. A ghadeaiak mindig is szerettek beszélni egymással, akár a fontos dolgok mellé illesztve a jelentékteleneket is. Most pedig ezzel kénytelenek voltak felhagyni. A Birodalom nem csak a szuverenitásuk kapuján kopogtatott, hanem immár a kultúrájukén is. Nem is beszélve arról, hogy Grimson nagykövet felajánlotta, hogy a Ghadea-i Színház színpadjára hamarosan prominens fellépőt ígért, egyenesen Coruscant kifinomult közösségének megbecsült ikonját invitálva meg. Dynia, a lelkében tomboló ellenszenv ellenére, hagyta magát elcsábíttatni és együttműködővé tenni. A hálás mosolya Grimsonban tükörképre lelt. Dynia legszívesebben lehunyta volna a szemeit, csakhogy ne láthassa azokat a tökéletes fehér fogsorokat, melyek kivillantak Grimson ápolt bajusza alatt. Az összképet a szemek rideg csillogása és a mindezen külső megnyilvánulások alatt húzódó kéjes önelégültség csúfította el, mely nem maradhatott rejtve Dynia előtt.
Megvárta míg csitulnak benne ezek a negatív érzések, majd hátrahagyta a helyiséget, kis idő múltán az Elnöki Palota folyosóit is. Kilépve az épületből az öböl távoli fodrozódó víztükrére pillantott, ahol a horizont felé ereszkedő nap, narancsszín fényösvénnyel színezte be az óceán felszínét. A látvány rögtön frissítésként hatott rá, ugyanis ráeszmélt, hogy ma estére még fontos teendői vannak hátra. Sóhajtott egy nagyot és a rá várakozó sikló felé fordult.
-Szóval ezek szerint még nem döntötted el, hogy merre tovább. -szűrte le az elhangzottakból, illetve, pontosabban fogalmazva, az el nem hangzottakból a megállapítását Adin, mialatt egy újabb szelet húst csempészet magának az asztal közepén álló tálcáról. Szemben vele, Den, meg nem erősített hümmögést hallatott. Éppen egy nagyobb falat körettel küszködött.
-Talán újból repülhetnél. -folytatta Adin, megvonva a vállait. Figyelme továbbra is a vacsora fogásaira összpontosult. Le sem tagadhatta, hogy éhes, mindazonáltal ezzel párhuzamosan nem volt híján a dicséretekkel sem. -Elvégre a Köztársaságban remek pilóta voltál. Dynia -pillantott át az asztal és az azon sorakozó ételek fölött-, ez remek lett! Nem is tudom, hogy mikor ettem ilyen finomat.
-Ezt jó hallani Adin. És köszönöm. -mosolyodott el szerényen. -De az érdem legnagyobb része Willrielé.
-Tényleg? -kérdezte cinkos kacsintással Adin, miközben Willriel nagyokat bólogatott mellette.
-Mondjuk úgy -tette hozzá Dynia, Willrielre sandítva és hiteltelen komolyságot színlelve a hangjában-, hogy engesztelésképp felajánlotta a segítségét.
-Csak nem rossz fát tettél a tűzre? -vetette oda neki Adin, mire a kislány szertelenül lesütötte a tekintetét, de a pisze orra alatt egy csibészes mosoly szélesedet ki az egyik fülétől a másikig. Adin, ezzel egyetemben látta, hogy miként kalimpálnak Willriel lábai a székről lelógatva. Nem volt vitás, Willriel nagyon izgatott volt már, de Adin tartva Den felé tett ígéretét, nem akarta felfedni a valódi gondolatait. Pedig már alig várta, hogy Dynia végre-valahára kibökje a nagy hírt. Nagyjából ugyanannyira mint Willriel, aki le se tagadhatta, hogy Adin reakcióját várja.
-A mi kis konyhatündérünknek tegnap eljárt a szája. -felelte a kislány helyet Dynia, aki ezek után játékosan megcsiklandozta Willriel oldalát. A kislány rögtön összerándult, majd felkacagott.
-Jaj, anyu, mond már el!
-Nocsak?! -húzta fel a szemöldökét Adin, miközben Den átkacsintott felé. -Csak nem valami titokról van szó?
-De igen, igen! -vágta rá izgatottan Willriel, mit sem törődve a tányérja tartalmával. Jószerivel még csak nem is evett egy falatot sem. Rápillantott az anyjára, olyan tekintettel, mint aki életének legfontosabb szavait várja.
Dynia kinyúlt és megfogta Den kézfejét, aki a nem várt mozdulatra még az evőeszközét is kiejtette a másik kezéből. Mindennek eredménye egy halk csörömpölés és egy elnéző mosoly lett. Dynia mégis úgy tekintet rá, mint életének egyetlen fontos szereplőjére.
-Adin, -vágott bele végül- mondani szeretnénk valamit.
Adin magára öltötte a legfigyelmesebb és a legvárakozóteljesebb ember maszkját.
Dynia kivillantotta a tökéletes fogsorát.
-Dennel gyermeket várunk.
-Hűha! -Adin meglepettnek tűnt. Hol Denre, hol pedig Dyniára pillantott. -Ez...ez igazán remek hír! Az Iego angyalaira! Gratulálok!
-Köszönjük, Adin. -szólalt meg Den is, majd megcsókolta Dyniát. Willriel felkacagott Adin mellett:
-Kistesvérem lesz. Méghozzá egy kisfiú.
Az asztal körül üllőkön még percekig az öröm és boldogság hullámai fodrozódtak. Adin megcsókolta Dyniát, átölelte Dent és még egy alkalommal Willrielt is az ölébe kapta játékosan. Aztán kis idő elteltével újra a vacsora fogásai közé merültek; Willriel immár teljes mellszélességgel az élre került fogyasztásilag. A kedvenc édességéből például háromszoros adagot szervírozott magának, mígnem a végkifejletben hatalmas ásításokkal vonta magára a figyelmet. Dynia rögtön elnézést kér a többiektől és megfogva az álmos Willriel kezét a fürdőszoba felé kezdte terelgetni a lányát. Az asztalnál egy percig néma csend honolt, majd Den szólalt meg elsőként.
-Köszönöm, Adin. Ha Dynia rájön arra, hogy....
-Ugyan. Én köszönöm, hogy ezt az estét veletek tölthettem.
-A családunkhoz tartozol.
-Hát igen -dőlt hátra, tenyerét a hasára fektetve-, és ennek van egy bizonyos előnye, ami nem utolsó sorban egy apró hátránnyal is rendelkezik. Szétpukkadok.
Mindketten felnevettek, majd Den töltött Adinnak egy újabb pohár bort.
-No ez majd segít. De ha gondolod a vendégszobában nyugodtan ledőlhetsz.
-Ó, nem, köszönöm. -ellenkezett Adin a felajánlás ellen. -Nem akarlak titeket jobban leterhelni. Holnap úgyis új hét kezdődik és a parancsnok nem igazán örülne ha késnék. Lassan jobb is lesz ha indulok. Későre jár már.
-Azért azt a poharat még idd ki nyugodtan. -bökött rá Den a bordó színű folyadékra.
-Na jó, erre még rábeszéltél. Node, visszatérve a vacsora eleji témához, milyen terveid vannak?
Den lepillantott a tányérjára, melyen csak kósza ételmaradványok árválkodtak. Jószerivel fogalma sem volt, hogy mit válaszoljon az unokaöccsének.
-Legfőképp most itt van a család. Talán Sensval visszavesz a....
-Ugyan Den...-adott hangot a méltatlankodásának Adin. -Mindketten tudjuk jól, hogy a lehető legközelebbről szeretnéd figyelemmel kísérni a birodalmiakat. Az Őrflotta áthelyezése óta nem sok tapasztalt ember maradt hátra. Szükség lehet olyan pilótákra mint például amilyen te vagy. Sose lehet tudni, hogy mikor kell lépnünk. Ezt a hapanok elleni offenzívájukat még akár az előnyünkre is kovácsolhatnánk. Nem egy pilótatársammal beszéltem már erről és tudod ők....
-Mi?! Ti szervezkedtek, Adin? -futottak össze a ráncok Den homlokán.
-Nnem. -szabadkozott a fejét rázva. -Csak nyitva tartjuk a szemünket....
-...Veszélyes dolgok ezek.
-Veszélyesek, de nem miránk. Annál semmivel sem nagyobb mint amekkorát ők jelentenek a számunkra. -érvelt Adin fellelkesülve. Lerítt róla, hogy ez a téma jóval közelebb áll hozzá, mint ahogy ő azt gondolta volna.
Den kipillantott az előszoba felé, majd mielőtt folytatta volna a magáét, a hátsó terasz felé bökött a fejével, melynek kijárata a szomszédos nappaliból nyílt. Adin szó nélkül követte. Odakint a stég lépcsőjénél álltak csak meg. Az közeledő éjszaka csillagpalástja tündökölt rájuk fentről és a tó víztükréről.
-Tudom, hogy kavarognak benned az érzések. -szólalt meg elsőként Adin, nekidőlve a stég korlátjának. Den összefonta a karjait a mellkasa előtt és valahová a sötét horizont felé kémlelt. -Féltesz engem.....Dyniát....Willrielt...a születendő gyermeked.....és minden bizonnyal ha alkalmad nyílna rá, akkor már most eltörölnéd az egész Birodalmat. Tudom, türelem. Ki kell várnunk a megfelelő pillanatot. De talán kicsit bízhatnál bennem, vagyis jobban mint ahogy azt kimutatod. Oké, kissé talán forrófejű vagyok és lelkes......de én nem vagyok jedi, hogy elfojtsam ezeket.
Adin lepillantott a korláton babráló kezeire.
-Sok hibám van, de hogy ne lennék meggondolt az nem igaz.
-Adin, én ilyet soha nem mond.....
-De gondoltad, Den. -A fiú felpillantott a nagybátyjára. -Igen, tudom. Kételyeid vannak.
Den szippantott egy nagyot Ghadea esti hűs levegőjéből.
-Tehetetlennek érzem magam Adin. El se tudod képzelni, hogy mennyire. Ha nem uralkodnék az érzéseimen akkor már rég veszélybe sodortam volna mindenkit aki fontos nekem.
Adin arcvonásai pillanatnyi elképedésről árulkodtak. A fiú számára ez a kinyilatkoztatás rendkívülinek és nem vártnak bizonyult. A szemében ezidáig Den O'Harmen, az ő nagybátyja képviseltette a tökéletes harmóniát a környezetével, melyről a jedi lovagok és mesterek elhíresültek a mondákban. Persze a mondák mások mint a valódi világ történései ahol az ármánnyal és cselszövéssel átszőtt galaxisban árulóvá lettek mindannyian.
-Hiányzik a Jedi Tanács. A javaslataik, az útmutatásaik.......-folytatta Den elmerengve a távolba és valahová az emlékei mélyére-, ...és persze azok akikre ráleltünk, de sajnos el is vesztettük őket.
Keserű félmosolyra húzta az ajkait mikor visszaterelte a figyelmét az unokaöccsére.
-Ferina Nikki maradt az egyetlen jedi akihez fordulhatnék.
-Nos -vonta meg hetykén a vállait Adin, hogy egy kicsit jobb kedvre derítse Dent-, igaz, hogy nem tudunk lebegtetni dolgokat, se felugrani az épületek tetejére, de.....-nagybátyára sandított és látva, hogy az vette a lapot, bátrabban folytatta-, de piszok jó pilóták vagyunk és képesek vagyunk akár hetekig is elviselni a laktanya kosztját.
-Ez jó érv, Adin. -jegyezte meg immár széles vigyorral az elhangzottakra reagálva. -A humorodat az anyádtól örökölted.
-No és mit felelsz? Érzel legalább késztetést afelé, hogy repkedjél még a felhők fölött?
Den kezdett visszavedleni komoly, megfontolt emberré de továbbra is közvetlen maradt. Karját kinyújtotta és tenyerét Adin vállára fektette.
-Gondolkodom rajta Adin. Az biztos, hogy valamivel el kell ütnöm az időt amíg el nem jön az a bizonyos pillanat.
-Remek. -bólintott rá Adin, ugyan nem tudta eltitkolni, hogy kicsit elszántabb választ várt inkább. Elfordultak az eddigi panorámától és megindultak vissza, a ház felé. Hangjuk egyre távolibbnak tűnt a susogó nádastól.
-Ha pedig szűkségesnek érzed akkor szólhatok egy-két jó szót az érdekedben a bázisparancsnoknál.
-Tényleg? Ez rendes tőled.
-És persze a srácoknak is bemutatlak.
-Nos...
-Persze, persze, nyugi. Nem árulom el, hogy fényszablyával nyesed le a gallyakat a fákról.
-Uh te, te.... Hé, el ne rohanj! Gyere csak vissza!
