Oldfighter

Tényleg jól nézz ki

Ford Fairlanet ídézve: Eszem, ****** megáll! Ez azért már elég beteges film lehet.

Vazz, most majdnem megfulladtam. Épp kaja közben kattintottam

Na aki kitalálta ezt a narrációt azt úgy egy a helyben lecsapnám.

Ezt a lehetőséget is magában foglalhatja a dolog.

Nem hinném. Bár elképzelhető, hogy felkeresi a mandaloriakat egy kis harci lecke tanulására.

Azt, hogy van némi tehetsége a rajzoláshoz.

Remélem lesz majd DVD is ebből az egészből

Egy kis kóstoló http://www.gametrailers.com/video/vehicles...lashpoint/54261

Boszorkányhegy Nem volt valami nagy eresztés, még családi filmnek se. Az SW utalások elmentek Egyszer azért nézhető a film.

Res Rigel, Premsus-kanyon.... -Tiszta. -recsegte a komor éji sötétségben a hang a sisakomban, miközben a látásjavító vizor megjelenítette előttem Demelton őrmester körvonalait amint az, előbukkant pár ember társaságában a fő szurdok egyik mellékágából. -Folytassák a következővel! Tárgyilagosan bólintott, majd a feje mellett lebegő kutászdroid felé fordult. Kisvártatva ugyanez a rövid párbeszéd megtörtént Wertonnal is. Rövid megállókkal tarkítva haladtunk mélyebbre a szektorban ahol a rigeli várost sejtettük. Amint elértünk egy mellékjáratot, rögtön beküldtünk egy droidot, hogy szenzoraival tapogassa le pár száz méter távolságig a sziklafalak közti szűk ösvényt. Rendszerint mindent rendben, tisztának találtak, de ez még nem jogosított fel bennünket arra, hogy lazítsunk az óvatosságon. A szokásos taktikai előrenyomulást alkalmaztuk. A szurdok két oldalán haladtunk előre, szorosan a falakhoz lapulva. Az első emberek felváltva rohantak előre pár lépést, illetve a legközelebbi kiszögelésig, míg a nyomukban követő társaik a sziklafalak peremeit, teraszait tanulmányozták lehetséges ellenfelek után kutatva. Hátul pedig a fedezőemberek biztosítottak mindenkit egy esetlegesen bekövetkező hátbatámadástól. -Nincs mozgás. -közölte az élen haladó, a vállához emelt puskatus mögül. Izmai ugrásra készek maradtak. -Gyanús objektum húsz lépésnyire. -követte őt a másik, fegyverének lámpáját egyenesen egy közepes méretű kődarabra irányítva, mely a bal oldalon félig eltorlaszolta az ösvényt, alkalmas lehetőséget biztosítva egy orvlövésznek, hogy a fedezéket keressen mögötte. Nyomban egy kutászdroid libbent előre a sajátos zümmögő hangjától kísérve. Érzékelőit maximális érzékenységre állította és úgy közelítette meg az ovális kődarabot. Mikor fölé ért, megállt, majd megfordult. Leadta a jelzést. Nincs ok aggodalomra, tiszta volt a terep. -Jól van. Tovább, tovább! -intett a karjával Werton őrmester, miközben sisakomban felreccsent Kolder hadnagy zavaros hangja. Hiába lebegett a fejünk felett a Chaser, biztosítva a kommunikációs rendszer hatékonyságát, a sziklafalak sikeresen vették a ?kihívást? és gondoskodtak az üzenettovábbítás akadályoztatásáról, pedig Kolder alig lehetett távolabb tőlünk mint száz méter. Ők egy másik szurdokot derítettek fel éppen mely az ittenivel párhuzamosan futott. -Százados,......... a város. Ismétlem rábukkantunk a....... Ezt látnia kell. Kül.....a pozíciónkat. A sisakomban megjelent egy kék háromszög a belső kijelző felületén a térség négyzetrácsos vetületén. -Vettem, hadnagy. Biztosítsák a környéket! -Várjuk önöket uram. A rendszer szétkapcsolt. Zim lépett ekkor mellém, miközben a többiek javarészt már elhaladtak mellettünk. -Mi történt? Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. -Kolder megtalálta az átjárót. A korvett dübörgő hajtóművekkel szelte a felsőbb légrétegeket, mikor a híd műszerfalán figyelmeztető jelzés gyulladt ki. -Hajó előttünk! -fordította le a jelenlévőknek a jelzés tartamát a másodpilóta. -Birodalmiak. Mi más. -tette hozzá a szarkasztikus megjegyzését Pallarn. -Kes, pajzsokat maximumra! A társa előrenyúlt, hogy aktiválja a rendszert. Gillen parancsnok erőltetett nyugalommal leste a mozdulataikat, illetve megilletődően konstatálta, hogy beléptek az űr jeges birodalmába. A légkör vibrálása itt már nem fejtette ki a hatását és zavartalanul figyelhette meg a látható csillagok legtöbbjét. Csillagokat, melyek közé egy dárdahegy-forma test fúrta be magát eszelős tempóban. -Elfogópályára álltak. -jelentette ki a női másodpilóta. Rövid, fekete haja talán még sötétebb volt mint a kinti végtelen, jegyezte meg magának Gillen ahogy belemélyedt a kettőjük párbeszédébe. Természetesen már jól ismerte őket, hiszen a myntoi fennsík ellenállásának részesei voltak. Azonban talán eme utazás körüli fontos események hatása alatt most minden részletre nagyobb figyelem hárult. -Tartsd a hárítószöget Kes! -Rögzítve. -Teljesítményt kell nyerjünk. -folytatta Pallarn, végigelemezve az előtte sorakozó kijelzőket. -Lekapcsolok néhány alrendszert. -Az jó lesz. -Fegyverek? -nézett vissza rá Kes, kérdő szemöldökfelhúzással, megállítva a mozdulatát az egyik kapcsoló fölött. Pallarn egy-két másodpercig hezitált a válasszal, majd kibökte. -Maradjanak. Az operátorok álljanak készenlétben. -Harminc másodperc és lőtávolba érnek. -Annyi elég lesz, de remélem nem kell tűzharcba bocsátkoznunk. Hátul, a híd konzoloktól zsúfolt terében, melyet csak egy válaszfal választott le a fülkétől, technikusok és alparancsnokaik sürgölődtek az átlátszó kijelzőfelületek mögött, szorgos tekintetekkel tanulmányozva a végtelen sorjázásba kezdett kiírásokat. Hol rövid üzenetet váltottak egymással, hol pedig kapcsolókat nyomtak le. Egyfajta rendezett káosz uralkodott, melyen igyekeztek felülkerekedni. -A navkomputer pillanatokon belül végez az ugrási előkészületekkel. -Addig valahogy kinavigáljuk őket. -Kitérő manőverekbe kezdenek ezredes. -fordította a tekintetét Morus Ralle felé a másodtiszt, miután leellenőrzött egy kezébe adott adatkiírót. A Chaser kapitánya -ki egyben az egész Alakulat parancsnoka volt-, komor figyelemmel követte a csillagromboló orra előtt zajló eseményeket. Szikár kiállása nem túlzottan táplált az emberei felé bizonytalanságot, mégis, a másodtisztének arca idegesen megrándult a furcsa, beálló csöndben. -Uram...?! -Hadnagy -szólalt meg hangsúlyosan ejtve ki a szót-, kövessék figyelemmel az ellenállók hajójának pályáját és értesítse az Invadert, hogy ha végzett a dolgával eredjen a nyomába. -Uram, ezek szerint nem kapjuk el? -engedett meg magának némi hitetlenkedést a tiszt. -Nem szeretném ha kihagynánk a végső ütőkártyát a kezünkből. A hadnagy ajkainak szegletében egy aprócska ránc görbült fölfelé. -Érdekli az úti céljuk, igaz? Ralle viszonozta az apró gesztust. -Olykor engednünk kell őket, hogy szabadon csapkodhassák a szárnyaikat, hadnagy. Aztán mikor eljön a megfelelő pillanat nem csak egy kóbor fecske lesz a markunkban hanem az egész raj. -Értem, uram. -immár nem rejtette véka alá a mosolyát a másodtiszt. -Azért -lendítette előre a karját az ezredes- pörköltessen oda, hadnagy. Persze csak óvatosan. Nem szeretném ha valami komolyabb bajuk esne a mi kis madárkánknak. A hadnagy a parancstovábbítás jeleként intett a közelükben álló szárnysegédnek, majd visszafordult a feletteséhez. -És a lentiekkel mi legyen uram? Aggasztó jelzéseket veszünk a premsusi térségből. -Nos, őket nem hinném, hogy kímélnünk kellene. -közölte rezzenéstelen tekintettel. -Hozzák vissza onnan az embereinket, utána pedig gondoskodjon róla, hogy a rigeliek tisztában legyenek mivel jár ha hátráltatják a béke és a rendtörekvéseinket. Ideje talán még jobban demonstrálni ennek a hadihajónak a képességeit. -Igen, uram. Nyomban intézkedem. Magasan, a hegycsúcsok közelében sötét árnyékok suhantak végig az olykor alig két-három arasznyi széles kiugró peremeken a felkelő holdak fényében. Szavak nélkül, óvatos léptekkel közelítették meg céljaikat, egy-egy olyan sziklafalrészt, ahol a szemben lévő hegy oldala nem volt messzebb mint egy karnyújtás. Kézről kézre különös hengeres tárgyak jártak, melyek hátizsákokból kerültek elő és végül a hágcsókon logó emberek markába kerültek, akik aztán a fal repedéseibe dugdosták azokat. Mindeközben kézjelekkel adták hírül közvetlen társaiknak ha elkészültek. Ekkor különös hangok hasítottak a holdfénybe, egyszerre több helyről emelkedve fel, magasan a hegyvonulatok fölé. Vijjogó, nem e világi hangoknak tűntek. -Ezt nézze meg Madness százados! -érkezett elénk Kolder hadnagy. Félreállt az útból és sisakjától megszabadulva, azt a hóna alá csapva, elégedetten mérte végig az elénk táruló látványt. Egy mesterséges ?kráterbe? érkeztünk. Premsus City ott tornyosult előttünk. Volt valami egészen furcsa az egészben. Valami ami kísértetiesé tette az egész helyet. -Kiürítették. -Mi?! -ocsúdtam fel a hirtelen támad elbóbiskolásból. -Elhagyatott, uram. -vágta a csípőjére a kezeit, némi csalódottságot színlelve a szája szegletével. -Nem ütköztünk semmiféle ellenállásba sem. -Evakuáltak mindenkit. -tette hozzá Zim, körbefordulva. A szinteket jelképező teraszokon rohamosztagosok tűntek el, vagy éppen elő, amint végeztek a falakba fúrt helyiségek átvizsgálásával. -Gondolom a Chaser azokat a hajókat érzékelte melyekkel kitelepítették a várost. -Úgy van. -bólintott Kolder, miközben valahonnan premsusi sólymok rikoltásai hallatszottak. -Nem hagytak maguk után semmi használhatót. -Komputerek, terminálok? Valami ami a nyomukra enged következtetni.... -Sajnálom százados, de eddig semmi ilyesmit sem találtak az embereim. Viszont több menekülőalagutat fedeztek fel a....... Robbanások hangjai szakították félbe a hadnagy szavait. Nem túl távoli mennydörgőszerű robajok áradtak mindenfelől, melyeket morajlás, majd iszonyatos erejű földrengésszerű remegések kísértek. Úgy tűnt, hogy Res Rigel ki akar szakadni a lábunk alól. -Ez meg mi a nyavalya?! -tört ki Kolderből, miután visszanyerte az egyensúlyát. Kis híján én is a földre kerültem. Még időben sikerült megtámaszkodnom az egyik derékmagasságig érő kőalakzatban. A kommunikációs csatorna megelevenedett ahogy mindenki hívni akarta a másikat. -Demelton! Őrmester! Mi történt? -igyekeztem hangommal érvényt szerezni a káoszban. Olykor a szavak közé jelentős statikus zörejek épültek be. -....százados! A Nyugati oldal..........A törmelékek mindent eltorla....... -Őrmester! Egy szavát sem értem! Az érthetetlen szavakat sercegés némította el, hosszú másodpercekre, miközben a totális fejetlenség kavargott a teraszok környékén. Zim nekiveselkedett, hogy a szakaszát megfegyelmezze. A kommunikáció végül visszaállt az egységek között, igaz, először nem Demelton őrmester hangja tért vissza. -Madness százados? Itt Lánglovag. ...Lánglovag... Az ide vezető hágó bejáratánál hagytam őrposztban. -Jelentsen, Lánglovag! -Uram, a hágó járhatatlan lett. Sziklák torlaszolják el az utat. Összeráncoltam a homlokom. Éreztem, baj közeleg. Kolder eközben jelzett, hogy ő is vonalban van az egyik őrmesterével és jól láthatóan ugyanezt közölték vele is. -Itt valami nem stimmel közlegény. Tartsa nyitva a szemét. -Meglesz, uram. Átkapcsoltam másik csatornára. -Demelton, Werton! Minden szakasznak és rajnak. Álljanak készenlétbe! Vendégeink vannak. -Fenébe is Manquad, ez meg mi volt? -Fogalmam sincs őrnagy. -bukkant elő a mindent belepő porfelhőből a hadnagy sisakos feje. Egy könnyű fegyverzetű terepsikló mögé szorultak mikor a hágójuk két végében hirtelen beomlottak a falak. Manquad -hogy tájékozottabb legyen-, megkapaszkodott a sikló peremében, majd kiegyenesedett. A vállán lifegő karabélyát maga elé emelte. A cső alatti lámpa elsötétült mikor az irtózatos erősségű robbanások a levegőbe repítették. Először megrázta, majd tenyerével párszor ráütött. A fény erőlködve tört utat magának, majd egyenletessé vált. Csupán alig pár méternyire szórta el a fényét, de Manquadnak ez is elegendőnek bizonyult. -Maradjon itt uram. -fordult meg a hadnagy mielőtt még elindult volna. -Mást nem nagyon tehetek úgy se. -nyögött fel az őrnagy. -Azt hiszem eltört a lábam. Manquad némán bólintott, majd a terepsikló orra felé indult. A por időközben ülepedni kezdett és már a fénysugár is láttatni engedte az előttük lévő járművet. Legalábbis azt a részét, mely megmaradt belőle. A lebegő tank, kettős orrvége ugyanis szó szerint eltűnt jó pár tonna törmelék alatt. És amint Manquad tovább araszolt a gép mellett, nagyon úgy festett, hogy a harci jármű őrzésére rendelt katona is az életét vesztette. Erről adott tanúbizonyságot, a kövek alól kikandikáló végtag is. -Zöld szakasz. Zöld szakasz. -aktiválta a sisak hírközlőjét buzgó aggodalommal. -Jelentést kérek. Veszi valaki az adást? A sisak komrendszere néma maradt, ám helyette fenyegető mordulás hallatszott valahonnan, aminek a forrását ő a háta mögül határozta meg. Manquad ledermedt és beletellett pár másodpercbe mire megfordult. Érezte, hogy nincs egyedül. Kavicsok morzsolódtak egymáshoz, majd roppantak össze a sötétben. A hadnagy homlokán izzadságcseppek kezdtek gyöngyöződni, térdei pedig remegni kezdtek. A lámpájának fénysugara rávetült a hátrahagyott terepsiklóra és megdöbbent azon amit látott, vagyis jobban mondva, amit nem látott. Marssont. Marsson őrnagy ugyanis eltűnt. De csak egy kis időre. Éppen mikor a pánikhangulat kezdett volna eluralkodni rajta, akkor valami súlyos tárgy csapódott neki, egyenesen fentről, az éj homályából. Rögtön a földre került, a hátára esve. Karabélya kicsúszott a kezéből az esés közben, de a cső és azzal a lámpa egyenesen az ő lábai felé irányultak, így nem volt teljesen vakságra ítélve, már ami az emberi szem által felfogható tartományt illette. Karjaival hadonászni kezdett maga körül, hogy megszabaduljon a terhétől és csak amikor végül sikerült maga mellé söpörnie a testet, akkor ismerte fel a páncél jelzéseiről, hogy az nem volt másé mint Marssoné. Az őrnagy többé nem mozdult, végtagjaival együtt a nyaka is groteszk mód volt kicsavarodva. Manquad gyorsan elvetette azt a lehetőséget, hogy akár a becsapódás akár az ő mozdulatai okozták volna a sérüléseket. Zihálva nézett szét, ki-be kapcsolgatva a vizor látásjavító szenzorait. Mindhiába. Épp mikor az infratartományban meresztette a tekintetét, valami hirtelen felragyogott vele szemben. A fegyvere még mindig ugyanott volt ahová ejtette és most annak a fénysugara fehér ragyogásba borított valamit. Valami hatalmasat, valamit aminek még egy villanásnyira megpillanthatta a kivillanó éles fogsorát. -Ryffek. -dünnyögte az orra alatt Zim, miközben mindannyian a város közepén terpeszkedő térre hátráltunk. Fent, magasan egymás után tűntek fel a ragadozók ahogy a holdvilágos csúcsok felől közeledtek. -Ezt aztán jól kitervelték. -tette hozzá foghegyről, célzásra emelve a puskáját. A ryffek szemmel láthatóan nem kapkodták el a támadást. Még csak a felsőbb teraszokon lézengtek fel s alá. Minden bizonnyal a fajtársaik erősítésére vártak. Elégé intelligensek voltak ahhoz, hogy egy ilyen húzásra számítson részükről az ember. Demelton vágtatott be jobbról egy maréknyi emberrel a nyomában. -Egy....egy hangárig jutottunk, százados. -zihálta. -De az egész az egyik pillanatról a másikra berobbant. -Tudjuk, őrmester. Több helyről jeleztek hasonlókat. Demelton ekkor vette észre a vonyító és vicsorgó ryffeket. Azon nyomban ugrott egyet a levegőbe és maga elé rántotta a karabélyát. -Ez meg mi a fene akar lenni? -Csak nyugalom, őrmester. Közelebb kell engednünk őket, ha nem akarjuk pazarolni az energiát. Ne felejtse, csak a szemük közé célozzon. -Hol vannak a járműveink, uram? -Az ellenállók elvágtak tőlük minket. -Remek. És most? Amennyien ezek vannak, nincs sok esélyünk ellenük. -Százados! -lépett hirtelen mellém az egyik híradós tiszt. -Talán van mégis esélyünk a túlélésre. -Fejtse ki, tizedes! -vontam össze a szemöldökömet a sisakom rejteke alatt. -Jobb ha megmutatom, uram. -bökött a fejével az egyik közeli barlangnyílás felé. -Arra lesz. -Nos? -ráncoltam össze a homlokom, miután letettem a sisakom magam elé a helyiségben lévő ütött-kopott konzolok egyikére egy hordozható lámpás társaságába mely szórt fényével bevilágította a környezetét. Bryfelt híradós tiszt rácsapott a fekete kesztyűs tenyerével egy másik konzol tetejére. Volt ott még több is, de ő kimondottan az egyik sarokban árválkodóhoz vezetett. Rajtunk kívül még két ember tartózkodott az ismeretlen szerkezetek között. -Erről lenne szó, százados. Fogalmam sincs honnan kaparták elő, melyik korból, de még működik. Hunyorogva fókuszáltam a hol üvegnek, hol pedig valami átlátszó műanyagnak tűnő borítólemez alá, ahol bizonyos időközönként fények villantak, egy nagyobb kijelző alatt amit vonalak különös rácsozata hálózott be. -No és pontosan mi is ez? -Egy Hysellhant adó-vevő egység kezelőfelülete, uram. -felelte tökéletes szakmai hanghordozással. -Vagy harminc éve nem gyártják. -No és rá tudja hangolni a mi jeladónkra? -Azon vagyok, százados. De tekintve, hogy a helyiek összezúzták a berendezési tárgyak legtöbbjét, és azzal együtt a hálózati elosztókat, idő kell a kalibráláshoz. De el tudom vele érni a Chasert. -Mennyi időre van szüksége? Odakintről kiáltások harsantak, azzal együtt fegyverdörrenések. Mindketten odakaptuk a fejünket egy pillanatra. -Még legalább tíz perc, uram. Kezembe kaptam a sisakomat és megindultam kifelé. -Kap hármat. Kegyetlen ütközet bontakozott ki előttem, amint kiléptem a helyiségből. Ryffek üvöltötték el magukat, mintha versenyre akartak volna kelni a sugárvetők robajával. Mögöttem, a két rohamosztagos társammal, sietősen csatlakoztunk a központi téren vadul tüzelő embereinkhez. Már a harmadik lépés után elsütöttem a karabélyomat. Oldalról, hatalmas ugrásokkal közeledő ryffet céloztam meg, akinek meg se kottyantak a teraszok között lévő több méteres szintkülönbségek. Egyikről a másikra rugaszkodott el, majd ruganyosan érkezett a lejjebb lévőkre. A skarlátvörös energiadárdák rendre cél tévesztettek és csupán a sziklafalakban tettek kárt. A ryff túl gyors volt. Oly annyira, hogy további két ugrást követően máris leteperte az egyik rohamosztagost. A közlegény segítségért kiáltott, de a ryff kitátotta a veszedelmes pofáját és satuba zárta a társunk fejét, miközben vaskos lábával a mellkasán keresztül a talajhoz préselte. A holdfényben tündöklő vörös irhájába hiába robbantak bele a sugárvető lövedékek, nem tudták őt megállítani. Állkapcsában a hadonászó rohamosztagos fejével, elfordította a sajátját, majd rántott egyet rajta. A bajtársunk karjai nyomban lehanyatlottak; nem mozdult többé. A ryff felénk fordult és elüvöltötte magát. Újra meghúztam a ravaszt, immár a koponyájára célozva. A fél pofája lerobbant a fejéről, de nem adta fel. Előrelendül, hogy eltaposson az útjából. Ujjam immár folyamatosan a ravaszon rándult, egészen addig, amíg a teljesen megcsonkított test össze nem roskadt, alig két lépésnyire előttem. Egy apró sikerélmény. Igazán apró. -Mindenfelől támadnak! -Vigyázzatok! Harsogták többen is. Fejemből kirázva a majdnem végzetes találkozást életem harmadik rám támadó ryffjével, megpördültem és már lendítettem is a fegyverem. -Zim! Balról! -kiáltottam oda a veterán klóntisztnek, aki az egyik sebesült társunkat húzta be a csoport közepére. Az egyik térdén támaszkodva, emelte fel a tekintetét, épp jókor. Az általam kiszúrt ryff kivált a falkájából és a sebesült társunkból csordogáló vér szagától teljesen felajzottan, támadásba lendült ezen az oldalon. Talán éppen ő volt az aki pár másodperce épp a társunkat akarta felfalni és most a zsákmányáért újra kockáztatott. Igen ám, de Zim résen volt. Továbbra is térdelő helyzetben maradva, megemelte a karabélyát és tüzelt. Csatlakoztam hozzá és alig két pillanat múlva megismétlődött az ami az előző ryffel. Széthasított fejjel roggyant össze, saját vértócsájában végezve be a sorsát. Zim felém pillantott, majd biccentett egyet. Többre nem is jutott idő, ugyanis még több ryff indított rohamot ellenünk. Bryfelt kényszerítette magát, hogy ne remegjenek az ujjai az áramköri lapkák közt meghúzódó vezetékek labirintusában, de -be kellett látnia- ez nem ment valami fényesen. Hogy is mehetne, tette fel magában a kérdést. Odakintről a legvadabb holofilmbe illő vészjósló hangok áradtak befelé, és bár nem tartotta magát beszari alaknak, azért érezte, hogy nem sokon múlik, hogy össze ne rogyjanak a térdei. Már az előző helyen is, ahol az a két ryff nekik rontott, úgy leizzadt, hogy nem látott semmit a sisak alatt a szemébe csordogáló verejtéktől. Eldöntötte, hogy ha itt végeznek és legfőképp ha túlélik, akkor kimenőt fog kérni. Persze egy így egy jó nagy ostobaság volt, mert jószerivel hadiállapot uralkodott ebben a szektorban a törvényen kívüliekkel szemben, de viszont ha nem próbálja valami kellemes elfoglaltság felé terelni a gondolatait, akkor még az eszét is vesztheti a halálfélelemtől. Nyelvét a foghegye közé csippentve, aztán végül sikerül a megfelelő energiacsatlakozókra rálelnie a poros áramköri lapkák közti hézagolásban. -Ez az, csak most ki ne csússzál....! -motyogta magának elharapva a mondat végét, majd a megfelelő tartalék tápra kötötte a csatlakozókat. Amint végzett, felpattant a nyitott oldalú konzolfaltól és a kijelzőkre meresztette a tekintetét. -Mi lesz már? -paskolta meg a szerkezet oldalát, hiába várva a megfelelő kontrollfények felvillanását. Majd egy hirtelen ötlettől, de sokkal inkább a düh által vezérelve, lábával belerúgott a gépbe. És ekkor megtörtént az ami meg szokott történni a mesékben. A konzol életre kelt. Bryfelt diadalittasan belecsapott az öklével a levegőbe, majd nem feledve az idő sürgetését, az eszköz kapcsolóinak állítgatásába fogott. Pár pillanattal később, máris fülelni kezdett, ugyanis statikus sistergések szűrődtek ki a beépített hangszóróból. Ádáz küzdelem folyt a város főterén. Sugárvetők ontották magukból a halált hozó sugaraikat, ryffek csattogtatták veszedelmes állkapcsaikat a holdfény udvarában. Sokat segített Res Rigel égi kísérője, ezt el kellett, hogy ismerjem, de sajnos nem eleget. Példának okáért nem tudta megakadályozni, hogy további két emberem ne vesszen oda, viszont ennek ellensúlyozásaként egyre kevesebb vakfoltot hagyott a városban. A telihold már a város fölött járt, bekukucskálva annak több emelet mély mesterséges kráterébe. -Piszok gyorsak! Lehetetlen pont a fejüket kilőni! -jegyezte meg valaki dühösen a sisakok komrendszerét használva. Nagyjából hasonló megállapítások áradtak mindenfelől, így okozva káoszt az üzenettovábbításban. Szerencsére mikor éppen mondandóm volt, akkor részleges szünetet tartottak. -Werton őrmester! Ez így nem lesz jó! -szóltam a mellém keveredő osztagparancsnokomhoz. -El kell tűnnünk a főtérről. Werton körbefordult, maga is átlátva azt a fajta helyzetet, hogy teljesen kiszolgáltatottá váltunk. A kezdeti terv nem jött be. Nem tudtunk elegendő számú pontos lövést leadni, hogy képesek maradjunk minden irányból szemmel tartani a falkát. -Értem, százados. -bólintott, visszaterelve a figyelmét az irányomba. -Valami ötlet? -A helyi vezérlőállomás. -böktem a fejemmel a hátunk mögé. -Hogy?! -Az a barlanghelyiség ahol Bryfelt ügyködik. -Ja. Értem. -Rendelje oda az osztagát és szóljon Zimnek és Koldernek is, hogy...... Éles sípolás hatolt ebben a pillanatban a fülembe és nem sokon múlott, hogy rögvest ne rántsam le magamról a sisakomat. A sípolás ahogy felcsendült, úgy némult is el, de nem a fejemből. -Madness százados, itt Bryfelt tizedes! Werton elillant, míg én a vezérlőállomás felé fordultam. -Mondja! -Sikerült, uram. -közölte nem titkolt lelkesedéssel. -Megvan a kapcsolat a mieinkkel! -Nincs sok időnk tizedes. -süvítettem keresztül a helyiségen, alkalmasint átgázolva a berendezések maradványain. Bryfelt a kommunikációs egység fölött görnyedt. -Jöjjön csak százados. A jel......Fenébe is! -Mi az? -húztam össze a szemöldököm, míg a sisakomat félretettem. -Előbb bejött az adás, uram. -nézett fel riadt tekintettel, mialatt a konzolból sistergő hangok áradtak. -Miféle adás? -A Kaptár Egyé, uram. A Chaser kompokat küldött, hogy...... -Alfa Felderítő szá.......ssshhhzzz....jelentkezz! -recsegett fel hirtelen a panelbe süllyesztett hangszóró. Bryfelt szökkent egyet a levegőbe és úgy rántotta el a kezeit a szerkezettől, mintha azzal a veszéllyel lettek voltak fenyegetve, hogy rögtön odasülnek a géphez. -Ez az, uram! Az adásuk! -Ismétlem, itt Kaptár......ssshhhzzz A hangszóró elnémult. -Remek, tizedes. -jegyeztem meg gúnyosan. -Ennél azért többre számítottam magától. -N-nézze uram, igazán sajnálom.... -Csináljon valamit tizedes, mert máskülönben.... -ssshhhzzz.......Hol a jó pokolban vagytok fiúk?! Bryfelt értetlenül és megzavarodva rám pillantott, majd éppen ellenkezőleg cselekedett, mint néhány másodperccel ezelőtt. Odaugorva a géphez, rácsapott annak egyik gombjára. -Kaptár Egy. Kaptár Egy. Veszitek az adást? -ssshhhzzz........ Hosszú csend következett, leszámítva a sercegést. Mögöttünk eközben feltűntek a többiek, kimerülve, fújtatva. A lövések hangjai már közvetlenül a helyiség falai közt visszahangoztak. Tudtam, már csak fele annyi időnk maradt, mint amire számítottam. -Félre onnan tizedes. -söpörtem el egy mozdulattal Bryfelt, majd letettem a sugárvetőt a sisakom mellé. Egy gyors felmérés után, lenyomtam a megfelelő gombot a konzolon és közelebb hajoltam a szerkezethez. -Kaptár Egy, itt Madness százados az Alfa Felderítő századtól. Ha hallják az adást jelezzék a vészprotokoll szerint. Vészprotokoll volt az egyik neve annak a módszernek, mellyel feltűnés nélkül lehetett felhívni valakinek a figyelmét ha gond adódhat a direkt kapcsolatfelvétellel. Rendszerint ennek egyik megnyilvánulása az volt, ha ki-be kapcsolta az ember az adó-vevő egységet. Az ilyenkor fellépő kattanás elegendő információval bírhatott. Jelen esetben két kattanás volt hallható. A közvetítő vonal nem volt valami stabil. -Rendben Kaptár Egy. Mérjék be a pozíciónkat az adás alapján. -ssshhhzzz......negatív, uram. Ez egy átkozott hely. Olyan interferen......ssshhhzzz..... -Fenébe is százados, nem tudjuk őket sokáig már visszatartani! -üvöltötte a bejáratból Zim, miközben éppen tárat cserélt. -Kaptár Egy. -fordultam vissza a konzolhoz. -Nincs más megoldás. Ismétlem, mérjék be valahogy ennek a nyavalyás adónak a helyzetét és jöjjenek olyan...... -......látok valamit. Azt hiszem.....Ó, igen! A mieink lesznek!...... -Zim! -üvöltöttem túl a fegyverek dörrenéseit. -Állítólag itt vannak fölöttünk. A hadnagy kipillantott, majd felém fordulva széttárta a karjait és megrázta a fejét. Valami nagyon nem volt rendjén itt. -.....Ó, nem. Ez nem lehet! Mind meghaltak! -áradt továbbra is a hang a gépből, talán egy foknyival tisztábban. -Kaptár Egy. Mi élünk! Ismétlem...még élünk! -Százados?! Mi a fene folyik itt? Egy halom roncs van alattunk, szétcincált testekkel mindenhol.... -Marsson. -nyögtem ki az orrom alá motyogva. -Hát persze. Mind odavesztek. -Nem értem tisztán, százados? ?..ssshhhzzzz...... -Haladjanak tovább Kaptár Egy! Értik? Önök helyzetétől mi pár kilométernyire vagyunk megközelítőleg észak felé. Valaki felüvöltött a bejáratban. -Siessenek!

Miért is gondolom úgy, hogy Jake már ki is rakta "háttérképnek" a visszaszámláló órát?!

Szíverősítő, oxigénpalack, defiblilátor. Ezeket szerezd be addig

Jaj, ezek a művésznevek!

"Véletlenül" nem fűzte bele a felíratba, hogy az swsaga rajongói körének?

Akkor vedd alapnak a szövegértés fogalmát a filmre vetítve.

Pfff......csak ezzel tudtak szolgálni. Valami sötét kamrából halászták elő.

Mi az hogy nem 3D-s?!?!?! Amúgy jó

Teszem hozzá, hihetetlen élmény lenne még ma is látni esetleg az azokban az időkben elhunyt zenészeket, hogy még esetleg ma is zenélnének. Janis Jopiln, Jimmy Hendrix, Brian Jones...... Sajnos ők ugye a kábszerhasználatban elhunytak Azért borszató, hogy ilyenre folyamodtak és valahol keserű szájízzel nézi ilyenkor az ember Joe Cockert is az alábbi felvételen. De ők hála az istennek leszoktak Santanával, Claptonnal és még sok más zenésszel egyetemben és ezért még ma is velünk lehetnek.

Nem csak a közönség, de a még ( hála az égnek) élő zenészek Cocker, Santana, Who énekese meg gitárosa..... Hatalmas visszanézni róluk ezeket a képeket.

Hát ennél a dolognál szerintem nem. Hiszen nem csodálkozott el azon, hogy Luke mire is kéri A könyv meg azért ebben még jobban kiegészíti ezt az egészet.

Persze, vannak azóta is több fellépős rockfesztiválok, de ezeket azért már nem lehet akkora fajsúllyal ídézni. Talán a Live Aid volt még ilyen.

Ezek is mekkora jelenetek voltak má'!

Szerencsére nekem megvan a fesztiválról készült DVD. Amúgy nagy kár, hogy majdhogynem az utolsók közt volt ez a fesztivál, mert egy-két éven belül teljesen megszüntették őket. Abban az időben valahogy nem tudtak kellően felkészülni egy ekkora érdeklődésre számot tartott eseményre. Rendre élelmezési és más ellátási próblémák léptek fel pl a woodstocki fesztivállal kapcsolatosan, nem is beszélve a decemberi altamonti eseményekről ahol sajnos halálos kimenető balesetek(?) is történtek. Még a '73-as Watkins Glen Summer Jam fesztivál volt amolyan össznépi ünnepély ( 600 ezer fős!!!), aztán lecsillapodtak a hippi kedélyek.