Oldfighter összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Azért csakis egy gyomorrontás tehető felelőssé.
-
Egyéb fontos
Ki akarta kinyírni a tinédzser társaságot? És nem berúgásból indult ki ez az eszmecsere hanem egy súlyos alkoholmérgezéstől ahol még a mentősök is rázták a fejüket. És igen, én ezt drámának látom. De a többit már nem ismétlem. A tv-nek sem a mindennapos berúgást kéne reklámoznia. Szép kis világ felé haladunk sajnos.
-
Sorozatok
Rendezésileg jóval kimagaslóbb ez az évad mint a többi, viszont az nem tetszik, hogy
-
Egyéb fontos
Te valamit nagyon benéztél vagy nem tudom, mert nem erre mondtam azt amit, hanem arra, aki már odáig jut, hogy a halál küszöbére kergette magát. Arra meg inkább nem mondok semmit, hogy szerinted a piálás amolyan középiskolás "életérzés". Legyen a tanulás az, de ne az önmérgezés, főleg ha az könnyen függőséget okoz, még ha nagy vagányan pont akkor ennek tudatában se vagy ( pedig kéne).
-
Vicces és kedves dolgok
- Sorozatok
Én azt hittem, hogy te már túl vagy rajta. És a java még hátravan. Más. 24 6x04, főleg a vége. Hát bazz, ez már tényleg hiányzott. Nagyon durva. Az eddigi legjobb évad.- Egyéb fontos
Lehet akármilyen okos, ha részegen, bedrogozva okozz valami végzeteset. A fiatalság bolondság meg nem azt jelenti feltétlenül, hogy holt részegre kell innia magát az illetőnek, főleg nem egy fejlődésben lévő szervezetnek. A buli kedvéért elég egy pohár is, bár még ebben a korosztályban is soknak tartom, nem hiába létezik az a szabály, hogy 18 ( amerikában pl 21 ) éves kor alatt tilos kiszolgálni az illetőt. Ez nem irigységből hozták hanem a gyerek védelmében.- 4x02 - Gungan Attack
Jó kis kezdés volt és lényegében előttem már leírtak pár olyan dolgot melyet én is megjegyezhetnék. A látványvilág fantasztikus volt, főleg a Venator érkezése a bolygóhoz, vagy éppen ahogy előbukkant a felhőből. Már-már fotorealisztikus volt. Kicsit viszont hiányoltam a légicsatát, logikátlanságnak vélem az elmaradását.- Egyéb fontos
Ez elég szánalmas megjegyzés volt. De tudod mit, vállalom. Valaki még hallgathat a tanácsomra.- Egyéb fontos
Mi ebben a primitív? Aki képes kárt tenni magában vagy másokban az szerinted megérdemli az életet? Ő döntött, nem más. Nem ejtenék könnycseppet egy ilyen alakért. Nem négy-öt éves gyerekekről van szó aki azt hiszi a színes gyógyszerekre, hogy azok cukorkák. Nagyon sajnálatos, hogy a kamasz korosztály ennyire felelőtlen, tisztelet a kivételnek. A kor meg igenis bizonyos körülmények közt aduász, főleg ha életet menthet.- Egyéb fontos
És vajon ki látja jobban a fiatalság jövőjét? Aki már maga mögött hagyta és tudja minek mi volt, illetve lehet a következménye, vagy aki éppen részese annak a korosztálynak? Hidd el, nem ostobaság az idősebbekre hallgatni. Ezek a Szomszédos videókat még ezer év múlva is idézni fogják A Mi "Dallasunk".- Egyéb fontos
Tudom, ezt a legkönnyebb ilyenkor a másik fejéhez verni. Szinte általános jelenség. Egy felnőtt ember sosincs tisztában semmivel se, nem ért hozzá, ha nem a magunk véleményét szajkózza.- Sorozat fordító
Köszi a feliratot.- Egyéb fontos
Tudom De megdicsérni nem fogom.- Ki mit hallgat most?
Juj, TNT koncert megy De utálom. A múltkor olyan jó volt; ablakunk alatt lakótelepi piknik volt ( nem röhög! ) és valami ótvar amatör banda rikácsolt iskolai székekre helyezett hangkeltőkön keresztül kora este. Több se kellett, szépen beraktam az Eagles bokaf*satós DTS-ben szóló koncertjét és elnyomtam őket Most, így tizenegy fele kissé merész próbálkozás lenne, mivel az ellenfél kb háromszáz méterrel arrébb rikácsol és pár ezer watt előnnyel bír.- Egyéb fontos
Pontosan. Védeni szeretnék a gyerekeiket. Ennyi.- Egyéb fontos
Piszok büszke lehetsz magadra ha te ezt így gondolod. Gratulálok.- Egyéb fontos
Mai informatív világban nincs olyan, hogy valaki tapasztalatlan maradjon ilyen-olyan szinten. Sőt, a szülők részéről is érkezik pár tanács ( vagyis kéne egy kamaszkorban járó fiatal felé főleg), hogy mit szabad és mit nem. Ha ezt nem képes felfogni, akkor reménytelen a delikvens. És ez nem csínytevés, hanem ön-, és mások veszélyeztetése. Nem egy kategória a kettő!!!! Ha egy ilyen ember meghal, akkor azt csak egy élet elodázása miatt sajnálnám. A személyisége miatt nem.- Egyéb fontos
Jaja, benő a feje lágya ha túléli a túladagolást. Az meg nem kifogás, hogy egy 16 évesnek nincs felelősségvállalása, se valamilyen tapasztalata ( nem személyesre gondolok). Lehet látni, olvasni elég figyelmeztető videót, írást ésatöbbi. Felült a heccnek és majdnem ott maradt. Gondolom nem tartottak pisztolyt a fejéhez. De én a szülőket is elővenném az tuti.Mindegy. Ha lesz kölköm tuti nem az lesz a nevelési módszer, hogy odacsapom a tv elé és nézze azt a sok sz*rt. Fel lesz hívva a figyelme őnagyságának, hogy mit szabad és mit nem. Ki a valódi barát és ki az érdekbarát.- Egyéb fontos
Nem, nem próbál ki mindenki minden hülyeséget és főleg nem játszik a saját és mások életével. De ha majd felnőtt korba lépsz máshogy fogod látni vagy csupán az értékrended alapul máshogy. Sok újszülött vagy kisgyermek nem kap annyi esélyt, mint ez a h*lye picsa. Elodázza a kapott lehetőségét és szerintem ha Dzséjték nincsenek ott, akkor tényleg múlt időben lehetne róla beszélni. Kicsit gondolj bele, ha eddig elment, hogy mérgezésig -fiatal szervezete révén, majdnem a haláláig- elment, akkor az ilyen embernek mit érhet az élet. Semmit. És ugyanez vonatkozik a baráti társaságára akik semmit se tettek érte.- Egyéb fontos
Akkor kicsit gondolkozz el rajta. Egy ilyen, a hányásában fetrengő alak, miféle erkölcsi normát adhat tovább vajh majd a gyerekeinek? Jól van kisfiam, kislányom, bető"tötted a tizenötöt, idd le magad, ösztökéld erre a barátaidat is, ettől leszel remek, a társadalom számára hasznos tag. (?) Az ilyen(ek)re semmi szükség. Ebből jó feleség és jó családanya biztos nem lesz. Ugyanez vonatkozik a drogosokra is. Hulljanak.- Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Már nem emlékszem, hogy hol olvastam, de ez a hír is a többi változtatás közt volt.- Egyéb fontos
Hulljon a férgese. Erre az egészre csak ennyit.- Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Tényleg több vadászgép van a Jedi visszatérben?- Vicces és kedves dolgok
http://www.youtube.com/watch?v=wg2U7EUoCBg&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=hRjbeMZuGg0&feature=related - Sorozatok