
lokatelli
Fórumtag-
Összes hozzászólás:
4.319 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
lokatelli összes hozzászólása
-
Jó ötlet! 98-as vb-t végig tippeltem így 3 eredményt találtam el a 64 meccsből. Azóta sem találom azt a szupi NS mellékletet ami akkor volt, igaz, az ágrajz félre volt nyomva, de sebaj. Többinél már nem volt energiám és elfelejtettem.
-
Azért 56-ban szívesen vettünk volna egy kis segítséget, de akkor sem kellettünk senkinek. Persze akkor volt a Szuezi válság satöbbi. Nato csatlakozás ellenzőinél, rengetegszer hallottam, azt az érvet, hogy mikor kellett volna nem jöttek, akkor most sem kérünk belőlük. Pedig pont az az értelme, hogy mostmár nem tudják semmivel elhárítani, ha kellenek, jönniük kell. Az írásod elején tök logikusan levezetted, hogy az usa, csak akkor nyúl hadi eszközökhöz, ha haszna származik belőle. Erre most a végén lecsendőrözöd őket. Szerintem egyébként normális, hogy egy ország, csak akkor háborúzik, ha haszna származik belőle, ebben semmi kivetni való sincs. Az is normális, hogy próbálják jó cselekedetnek beállítani, senki se szereti, ha agresszorként kezelik. Persze maga a háborúzás, egy értelmetlen marhaság, de amíg ember van háború is lesz. Most gondolj bele kinek van haszna északkorea felszabadításán? Csak pénzbe kerül az egész nem térül meg, kész csőd az egész.
-
Már csak 10 nap a VB-ig! Hollandia - Argentína 2006. június 21. szerda 21:00, Frankfurt Halálcsoport is a végjátékhoz ért. Egy biztos a 4 óriás közül kettő elhalálozik. De vajon az óriások közül a legnagyobbak, ennek a párosításnak a résztvevői talpon maradnak-e 2, meccs után? Ki lesz favorit? Nehéz kérdés! Argentína 4 éve elbukta a halálcsoportot, mondhatni megérdemelten. Hollandia négy éve tévén nézte az argentinok vergődését, most akár egymást segíthetik, illetve akadályozhatják. Az egyikük akár magával ránthatja a másikat, kérdés merre? Továbbjutó helyre, vagy a kiesés mélyére? 8 éve 2 szupercsapat találkozott a negyeddöntőben, 2-1-re nyertek a hollandok Bergkamp csodagóljával, és két kiállítás fokozta az izgalmakat. Ezért is van Argentínának törleszteni valója, vb-n bizonyítani valója is, van, a múltkori fiaskó miatt. Persze a hollandoknak is bizonyítania kell, hogy 4 éve is itt lett volna a helyük. Csupa bizonyítási kényszer, nem tudom, hogy ez céltudatossá, keménnyé teszi majd a csapatokat, vagy görcsössé, általában az utóbbi szokott bejönni, de reméljük ez olyan kivétel lesz ami erősíti ezt az íratlan szabályt. Én személy szerint egy argentin továbbjutásnak örülnék, már eleget szenvedtek a múltkori esélyesnek kikiáltott bukásuk óta. Hollandiát gyengének érzem, túl sok esztelenül beválogatott fiatal (olyanok kihagyva akik végigjátszották a selejtezőt, pl Bouma), otthon hagyva a rutin, nem képeznek jó egyveleget. Ha csak fiatal van az is rossz, ha csak rutin az is. Nemzetközi szinten nem biztos, hogy elég lesz a fiatalos lendület. Az nem tudom mennyire játszhat közre, hogy ők már tudják, hogy kivel játszanak, ha első, avagy második helyen jutnak tovább. Ilyen csoportban nem szokott számítani, csak utólag bosszankodnak, hogy ez vagy az jobb lett, volna, ha egy góllal több összejön. Innen csak tovább kell jutni. Néha persze közre szokott játszani, de ennek néhányszor pofára esés böjtje. Ennek a parázs meccsnek Frankfurt ad otthont. Waldstadion az Eintracht Franfurt otthona, idén épphogy két ponttal maradtak csak bennt a Bundesligában. Befogadóképessége: 48132 fő. 1925-ben épült, 2005-ben fejeződött be a felújítása. Már a második napon bemutatkozik a stadion az Anglia-Paraguay mérkőzéssel. 3 nappal később egy ?rangadó?, Dél-Korea-Togo. 17-én Portugália Iránnal csatázik, majd ez a meccs 21-én. A WaldStadion Július 1-én búcsúzik a vb-től egy negyeddöntővel. Hollandia kerete: Kapusok: Edwin van der Sar (Manchester United), Maarten Stekelenburg (Ajax), Henk Timmer (AZ Alkmaar). Védők: Kew Jaliens (AZ Alkmaar), Jan Kromkamps (Liverpool), Andre Ooijer (PSV Eindhoven), John Heitinga (Ajax), Khalid Boulahrouz (Hamburg), Joris Mathijsen (AZ Alkmaar), Giovanni van Bronckhorst (Barcelona), Tim de Cler (AZ Alkmaar). Középpályások: Mark van Bommel (Barcelona), Philip Cocu (PSV Eindhoven), Denny Landzaat (AZ Alkmaar), Hedwiges Maduro (Ajax), Wesley Sneijder (Ajax), Rafael van der Vaart (Hamburg). Csatárok: Dirk Kuyt (Feyenoord), Ruud van Nistelrooy (Manchester United), Jan Vennegoor of Hesselink (PSV Eindhoven), Arjen Robben (Chelsea), Robin van Persie (Arsenal), Ryan Babel (Ajax). Argentin 23-as: Kapusok: Roberto Abbondanzieri (Boca Juniors), Leonardo Franco (Atletico Madrid), Oscar Ustari (Independiente). Védők: Fabricio Coloccini (Deportivo La Coruna), Roberto Ayala (Valencia), Gabriel Heinze (Manchester United), Juan Pablo Sorin (Villarreal), Gabriel Milito (Zaragoza), Nicolas Burdisso (Internazionale), Leandro Cufre (Roma). Középpályások: Lionel Scaloni (West Ham United), Esteban Cambiasso (Internazionale), Javier Mascherano (Corinthians), Luis Gonzalez (Porto), Pablo Aimar (Valencia), Juan Roman Riquelme (Villarreal), Maximiliano Rodriguez (Atletico Madrid). Csatárok: Carlos Tevez (Corinthians), Hernan Crespo (Chelsea), Lionel Messi (Barcelona), Rodrigo Palacio (Boca Juniors), Javier Saviola (Sevilla), Julio Cruz (Internazionale). Szerintem az argentin keret jobb elosztású, a rutinos tapasztaltak és fiatalok kiváló egyvelege. A hollandok kerete tapasztalatlan túl fiatal. Az én tippem, hogy az egyik nagy elhulló a holland lehet. Argentína tovább megy, és a Szerbek, Elefántok csoportutolsók és a Hollandok lemaradnak a 2-dik helyről. Tipp: 1: 20% X: 40% 2: 40% Feladatot értettem. Akkor most kétszer Te jössz! Javaslom, ha elfogytak a bemutatni való stadionok, egy kicsit a kieséses szakasz ágait vegyük górcső alá.
-
Mondtam, hogy szerintem felesleges pár centin vitatkozni, de szerintem Vader kicsit legurult, meggyulladt. Nem tudott volna Obi elé ugrani, mert obi leszorította volna a kritikus pontra. Palpi azért nem kapott lángra, mert közben Anakin felmászott a "biztonságos" zónába. Szerintem elé nem ugorhat, mert akkor vesztett, lelöki, leszorítja a karddal, erőlökés, stb. Egyetlen megoldás, ha átugorja, erre nem képes. Persze, maradhatott volna platformon, és kiegyezhetett volna döntetlenben, de ez nem az ő stílusa.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
lokatelli hozzászólást írt ebben a topikban: Star Wars Fan Art
Na az sw.hu megpróbálta összeszedni a kampány sw plakátokat. Az írásban megemlítik, hogy: "A gyűjtemény nyilván nem teljes, sokminden elkerülhette a figyelmünket, nem is néztünk körül mindenhol." Hát az biztos, hogy Ody fergeteges alkotása nincs köztük. -
Én úgy emlékszem Irakban nagyon örültek, mikor ledöntötték a Szaddam szobrot.
-
Lehet, hogy mostanában is ott van, elég keveset jár erre.
-
Szerintem nem ugorhatott volna oda, hisz levágása után ott ér földet és lángra kap. Most lehetne vitatkozni, hogy hány centiméterrel arrább esett le, de szerintem obi előtt, már túl forró a talaj, ott nem lehet megmaradni. Elolvad a csukája, vagy egyből lángra kap. Én nem láttam sehol a levágott testrészeket, valaki megtalálta a képen?
-
Biztos, hogy eldicsekedett vele ? Hisz majdnem odaveszett, és előtte megkörnyékezte őt a sötét oldal. Nem biztos, hogy olyan részletesen elmondta, hogy majdnem belelökött az aknába, de ki tudtam ugrani.
-
Én sem szeretem Bush-t, de azért túlzásnak tartom az amerika ellenszenvet. Persze, hogy ezek a háborúk az olajért vannak, ez nem vitás. Hitler is azt mondta anno, hogy minden generációnak szüksége van egy háborúra, hogy megedződjön. (nem pontos idézet) Ő ezt meg fogja valósítani, 10 évente egy háború. Persze nélküle is egyenlőre ez van. Európát nagyrészt hála az égnek elkerüli. De én még mindig bírom amerikát, sokkal inkább mint a civilizálatlan közelkeletet, ahol születésüktől ilyen marhaságokra tanítják a gyerekeket, hogy legy öngyilkos merénylő, és géppuskákat adnak a kezükbe. Más sem csinálnak már ötven éve csak azért a izraeli területért hadakoznak, meg ölik egymást. Én nem értem az ilyen gondolkodást, és természetesen csak ilyenekre értettem a bigott jelzőt, akik ilyen elborult elmével, mást sem csinálnak csak megölnen magukkal együtt pár embert, és akkor allah megsegíti őket. Egyszerű köznép (bár beléjük is biztos neveltek ilyen nyugat gyűlöletet valamilyen szinten) nem tehet semmiről, nem bántenek senkit élik világukat rendbe van. Az hogy bizonyos időközönként hajlonganak, mert ima naponta 5-ör, nagyon "primitívnek" tartom bizonyos szinten. De amíg másnak nem árt, addig hajrá.
-
Dzséjt Bomarr köszi! Ez a Bosch párhuzam nagyon tetszik, bár általában a képei nem. Knight: Anakin nem akart menekülni, hanem végezni Obi-val. és azt hitte már mindenható, mindent meg tud csinálni amit kitalál, de nem.
-
Te meg továbbjuttattad őket a csoportból.
-
Kár, hogy nem tavaly lett harmadik Red Bullos kocsi SW-s festéssel. Most is Superman palást volt Coulthardon tavaly Vader maszk lett volna?
-
A párbaj végkimenetelében az tetszik, hogy a két fél küzdelmében megmutatkoznak az egyéb tulajdonságaik. Obi-Wan higgadt, feltalálja magét bizonyos helyzetekbe, Anakint illetva Vader nagyurat csak egy érdekli végrehajtani a feladatot. Obi-Wannak jut eszébe felfelé rohanni, mikor dőlni kezd, hisz, ha alul maradnak, akkor végük van elégnek. Anakint ez nem érdekli, még a felfelé mászó Kenobit támadja, ahelyet, hogy fogodszkodási pozíciót keresne. Mikor már úszik a panel a láván, és másznak rajta fel, Anakint csak az érdekli, hogy eltalálja Kenobit, Ő meg inkább feljebb mászna. Ben Ahogy meglátja mi vár rá, ha itt marad, megint lép. Elkapja az egyik huzalt, és menekülőre fogja. Ekkor Anakinon én iszonyatos mérget látok, hogy már megint megelőzött, megint előbb találta ki a megoldást. Gyorsan utánozza. Ekkor azonban győzhetne, ha nem Obi-t akarán eltalálni, hanem csak elvágná a "kötelét", akkor minden bizonnyal a mélybe hullna mestere. De Vader nem elégszik meg, ilyen "félmegoldással" (persze ha gondolt rá, de ez korántsem biztos, hogy a felforrt agyvize ilyenekre gondol, nem jellemző), ő saját kezüleg akar véget vetni mestere életének, ezért a testét támadja, amit Kenobi véd, és megtalálja a menekülés útját. Arra az úszó valamire ugrik. Anakint Megint elönti a düh, meglépett, gondolkodásban megint megelzőte. Most saját menekülését kell megoldania. Visszamászik és távolugrással megoldja. Ez az igazi csupaszív a gondokat könnyedén megoldó Anakint idézi, aki bármilyen nagy bajból egy jó húzással győztes pozícióba kerül. Csak azt nem tudom, hogy a droid miért arra megy amerre szeretné? ?: De ez kit érdekel a film közbe. Obi-Wan mepróbálja másodszor visszatéríteni, sikertelenül. Majd egy dinamikus kardváltás után ismét ő tudja hol a határ. Ő gondolkodik először, hogy itt menekülni is kell, ez nem mehet a végtelenségig. Kiutat talál. Figyelmeztetése a 3. visszatérítési kísérlet, de már nincs segítség, Vader túlontúl önhitt. De sokkal nagyobbat nem tud Ugrani Kenobinál, így vége a harcnak. A film talán második legérzelemdúsabb jelenete következik. A második, ami szinte sírásra kéztet. De ezt a szavak súlya okozza, nem csak a képekés a zene csodálatos egyvelege, ami a 66-os parancsnál. Te voltál a kiválasztott! Micsoda mondat. Micsoda monológ. Bravó Obi-Wan Te mindent megtettél, ennél többet nem lehetett volna tenni.
-
Boldog születés napot Coce!
-
Ehhez a Schumacher lefulladt témához, annyit tennék, hozzá, hogy most a rejt előtt láttam a belső kamerát, és elég érdekesen forgatta a kormányt. Jobbra kellett volna tekerni, hogy forduljon bár be a kocsi erre kétszer is balra húzott vele. Nem nagyon tudom, hogy működnek ezek a kocsik, de ezt a lefulladósdit soha nem érettem. Miért nincs nekik belül önindító? Akkor nem lett volna gond. Miért csak kívülről azzal a rúddal lehet indítani? Régen sem értettem soha, mikor kicsúsztak, de ha nem fullad le a kocsi vissza tudtak volna jönni némely esetben.
-
Szerintem Paraguay nagyon simán fog nyerni, és attól függ a továbbjutása, hogy meg tud-e verni még egy nagyot. Nem fog remegni a lábuk ez tuti, az utolsó két vb-n, mindig az utolsó meccsen előztek, és hajtották végre az előzést. 98-ban Nigéria elleni győzelem, 2002-ben pedig Szlovénia ellen 0-1-tán pont annyi gólt lőttek amennyi kellett, hogy gólkülönbségük jobb legyen, mint a Dél-Afrikai vetélytársé. Szerintem nem szánalmas, hogy Tobagó kikapott Walestől (ha mondjuk 8-0-ra kap ki, az már igen). Wales majdnem kijutott a 2004-es vb-re, és milyen jól fociztak Hughes fiai, még az olaszokat is megverték. Szerintem Színesíti egy vb-t egy trinidad szintű csapat, és egyben biztos vagyok nem fog annyit kapni senkitől, mint amennyit, mi rúgtunk El-Salvadornak.
-
Már csak 12 nap a VB-ig! Portugália - Mexikó 2006. június 21. szerda 16:00, Gelsenkirchen D csoportban kicsit egyszerűbb a helyzet, a B-hez képest. A 2 továbbjutó helyre itt a két nagy futball hagyományokkal rendelkező ország pályázik, de persze a másik két csapat sem adja fel a küzdelmet, de játékerejük jóval gyengébb, így itt két igazi továbbjutásra esélyes csapat van ebben a csoportban. Szóval most valóban csoport elsőséget eldöntő párharcról beszélhetünk, egy igazi csoportdöntő. B csoportban ez ugye azért nem biztos, mert nem lehet, tudni, ki-ki ellen botlik és akkor máris mások a favoritok. Itt, ha a két nagy múltú csapat botlik is majd, nem tud szerintem akkorát botlani, hogy az utolsó fordulóban, a két kiscsapat megelőzhesse akármelyiket. Szóval aki itt nyer csoportelső, de valóban jó-e ha csoportelső az ember ebben a csoportban. Mert a halálcsoportból kap ellenfelet. Onnan szinte mindegy, hogy kit kap, mind nehéz, és lehet, hogy majd taktikáznak, hogy kit kapjanak, de persze, majd inkább a C csoport résztvevői tudnak igazán válogatni, mert már tudják, hogy ki az első illetve második a D csoportban. Most csak a meccsre koncentrálva szerintem a két csapat közül Mexikó egy árnyalatnyit erősebb. Portugálok meg fiatalodóban vannak, néhány sokat látott ?nagyöreg? még van a csapatban, de ki tudja, hogy muzsikálnak majd. Szerintem Mexikó összeszokottabb, célratörőbb. Borgetti, Fonséca, Marquez nagyon erős gerincet alkotnak. Persze, most lehet mondjuk hasonló gerincet a portugáloktól, de az szerintem nem ilyen erős. Enyhe mexkói fölényt érzek, persze, lehet, hogy nem jön be. Gelsenkirchen, Arena AufSchalke 53804 fő befogadására alkalmas, hipermodern stadion 2001-ben épült. Ez már valóban a 21. század, amit ez az aréna tud. Fű kitolható a napra, mozgathatók a szektorok is, akár néhány perc alatt mondjuk kosárlabda csarnokká alakítható (nem tudom, hogy használták-e ilyen célokra, de egy koncert kedvéért biztos összetolták egy kicsit.).Ezen a mérkőzésen kívül 3 csoportmeccsnek és egy negyeddöntőnek ad otthont. Lengyelo.-Ecuador, USA-Csehország, és Argentína-Szerbia játszik majd itt. Portugál 23-as keret: Kapusok: Ricardo Pereira (Sporting), Quim Silva (Benfica), Paulo Santos (Braga). Védők: Paulo Ferreira (Chelsea), Miguel Monteiro (Valencia), Ricardo Carvalho (Chelsea), Fernando Meira (Stuttgart), Marco Caneira (Sporting), Ricardo Costa (Porto), Nuno Valente (Everton),. Középpályások: Armando Petit (Benfica), Costinha (Dinamo Moszkva), Tiago Mendes (Lyon), Maniche Ribeiro (Chelsea), Hugo Viana (Valencia), Luis Figo (Inter), Deco (Barcelona), Cristiano Ronaldo (Manchester United), Simao Sabrosa (Benfica). Támadók: Luis Boa Morte (Fulham), Pauleta (Paris SG), Nuno Gomes (Benfica), Helder Postiga (St. Etienne). Mexikói 23-as: Kapusok: Oswaldo Sanchez (Guadalajara/Chivas), Guillermo Ochoa (America), Jesus Corona (UAG/Tecos). Védők: Jose Antonio Castro (America), Rafael Marquez (Barcelona), Mario Mendez (Monterrey), Ricardo Osorio (Cruz Azul), Francisco Rodriguez (Guadalajara/Chivas), Carlos Salcido (Guadalajara/Chivas), Claudio Suarez (Chivas USA), Andres Guardado (Atlas), Gonzalo Pineda (Guadalajara/Chivas). Középpályások: Luis Perez (Monterrey), Pavel Pardo (America), Antonio Naelson (Toluca), Rafael Garcia (Atlas), Gerardo Torrado (Cruz Azul), Ramon Morales (Guadalajara/Chivas). Csatárok: Jared Borgetti (Bolton Wanderers), Guillermo Franco (Villarreal), Francisco Fonseca (Cruz Azul), Omar Bravo (Guadalajara/Chivas), Jesus Arellano (Monterrey). Összegzésnek, szoros csata várható, két jó stílus, élvezhető játék, amiből akármelyik kikerülhet győztesen. Én Mexikót érzem egy picit összeszokottabbnak és tapasztaltabbnak. Aztán úgyis az győz aki. Tipp: 1: 28% X: 30% 2: 38%
-
Azért mégiscsak, ez az Arnayfénykard győztes!
-
Én azért örülök, hogy a körmükre néztek. Ezek az bigott arabok veszélyesek, ha valaki bevadítja őket. Most legalább le vannak foglalva.
-
Már tavaly nyáron érett ez a dolog. Abramovicsnak lesz kivel beszélgetnie.
-
Anglia otthon kikapott a menői nélkül a Fehéroroszoktól. 2-1-re
-
Na majd, holnap böngészem ezt az eb oldalt. Érdekes, nekem a Népstadion terve tetszik legkevésbé, és a Győr a legjobban(olyan hagyományos). Azok a csillogó tornyok, nem tetszenek, ráadásul azon a résen fogják világítani a pályát, vagy mi? Épület? Többi tetszik. Gyurcsány fog a finisben Decemberben prezentálni, most a horvát minsizterelnök.
-
Már csak 14 nap a VB-ig! Csak két hét! A nyakunkon az esemény, sőt két hét múlva ilyenkor már két meccsen túl leszünk. Svédország - Anglia 2006. június 20. kedd 21:00, Köln Befejeződik a B csoport is. Csoport rangadó marad utoljára. Nagyon fontos kérdés, hogyan érkeznek ide a csapatok. Ha valamelyik óriásnak kell még pont a tovább menetelhez és nem egyszerűen csak egy csoport elsőséget eldöntő ütközet lesz, akkor a vesztes akár búcsúzhat is abban az esetben, ha Paraguay elég pontot csent a többiektől, ahhoz, hogy egy könnyed Tobago elleni győzelemmel előzzön, vagy megtartsa helyét. Számszerűsíteni nagyon nehéz, nem is vállalkoznék rá. Hisz ha Trinidad-ot, mindenki megveri, akkor szinte csak egymás elleni eredmény dönt. 4 éve 1-1 lett az eredmény, de akkor mindkét gárdának ez volt a debütálása a vb-n. Most is szoros csata várható, nagyon érős mind a két csapat. Nekem vagy egy olyan tippem, ha csak elsőséget dönti el, akkor nem lesz csata, leikszelnek. Ha egyikük továbbjutott már a meccs előtt, akkor az a csapat nyer, amelyiknek kell a pont és továbbjutnak mind a ketten. Igazi csata akkor lesz, ha egyikük sem jutott még tovább. Azért is jó, hogy egy időben vannak a meccsek, mert például, ha a bundázás lehetőségét kivesszük a pakliból, akkor is előfordulhat, hogy érdektelen lenne a Paraguay meccse, ha ők már tovább jutottak. (VB ezen szakaszán én mindig két tv-t hozok le, és egyszerre nézem mindkét meccset.) Köln, VB stadion. 1947-ben épült 2004-ben fejezték a be a felújítását. 46120 néző kényelmesen 21. századi körülmények között, nézheti az itt rendezendő 5 mérkőzést: Angola-Portugália, Csehország-Ghána, ezen találkozót, Togo-Franciaország és az egyik nyolcaddöntőt (G1-H2). Svédeknél nincs meglepetés, az angoloknál annál inkább. Az, hogy Rooney-t még sérülése ellenére is viszik, pedig az orvosok szerint a csoportmeccseket tuti kihagyja. A Kieséses szakaszig, pedig valahogy el kell jutni. Walcott pedig igazi rizikó, Primier Ligás meccsek nélkül. Svédek: Kapusok: John Alvbage (Viborg), Andreas Isaksson(Rennes), Rami Shaaban (Fredrikstad). Védők: Erik Edman (Rennes), Petter Hansson (Heerenveen), Teddy Lucic (Häcken), Olof Mellberg (Aston Villa), Mikael Nilsson (Panathinaikosz), Fredrik Stenman (Bayer Leverkusen), Karl Svensson (IFK Göteborg). Középpályások: Niclas Alexandersson (IFK Göteborg), Daniel Andersson(Malmö), Johan Elmander (Bröndby), Mattias Jonson (Djurgarden), Kim Källström (Rennes), Tobias Linderoth (FC Köbenhavn), Fredrik Ljungberg (Arsenal), Anders Svensson (Elfsborg), Christian Wilhelmsson (Anderlecht). Csatárok: Marcus Allbäck (FC Köbenhavn), Zlatan Ibrahimovic (Juventus), Henrik Larsson (Barcelona), Markus Rosenberg (Ajax). Angolok: Kapusok: Paul Robinson (Tottenham), David James (Manchester City), Scott Carson (Liverpool). Védők: Gary Neville (Manchester United), Rio Ferdinand (Manchester United), John Terry (Chelsea), Ashley Cole (Arsenal), Sol Campbell (Arsenal), Jamie Carragher (Liverpool), Wayne Bridge (Chelsea). Középpályások: David Beckham (Real Madrid), Michael Carrick (Tottenham), Frank Lampard (Chelsea), Steven Gerrard (Liverpool), Owen Hargreaves (Bayern München), Jermaine Jenas (Tottenham), Stewart Downing (Middlesbrough), Joe Cole (Chelsea), Aaron Lennon (Tottenham). Csatárok: Michael Owen (Newcastle), Peter Crouch (Liverpool), Wayne Rooney (Manchester United), Theo Walcott (Arsenal). Az angoloknak rövid a kispadja a támadók tekintetében. EB-n Rooney termelte a gólokat, most ő nincs a csoportban biztosan. Az angolok 4 éve bizonyították, hogy 2 rúgott góllal is tovább lehet jutni egy halálcsoportból. Ez a csoport olyan sokkal nem könnyebb annál, és ezen a vb-n C és E után a 3. legerősebb, vagy inkább kiegyensúlyozottabb. Gyáva leszek az egymás elleni eredmények nem ismeretében nem tudok semmit mondani, egyébként is 3 esélyes. Hát még így! Tipp: 1: 33% X: 33% 2: 33%
-
De azért ezt mégse rójuk fel Atlasnak, hogy újank tűnteti fel és felhívja rá a figyelmet. Aki még nem látta annak, nagy újdonság.