Ugrás a kommentre
Oldfighter

Császári Birodalom

Recommended Posts

Hapan Konzorcium, Hapes szektor, Déli régiók határövezete....

 

Az elhagyott támaszponton a sisak vizorja lemondóan pásztázott végig. Elkésett, igazán megvárhatták volna. A gyászosan füstölgő romok az arrébb vonult csatára emlékeztettek. A sápad szürke betonra robbanás és égés nyomok rajzoltak bizarr mintákat. Névtelen torzók feküdtek minden felé, talán fél órája nevük volt és arcuk. Haza várták őket. Búcsúzáskor ők is reménnyel telve vigasztalták a szeretteiket. Szemükben az elszántság tüze izzhatott, de most??..Csak számok lesznek a veszteség listán, maradványok a tömegsír hűs vermében. Tucat áru a háború oltárán. Ocsmány folt, maradék a dúracélon. Hiszen itt még a jó anyaföld sincs, mely lassan, a maga ütemében eggyé válna velük. Nincsenek dögevők és kóbor kutyák, kik, mint a csatatér névtelen takarítói eltüntetnék gyászos maradványaikat. A támaszponton és a városon, mely betonnal fedett sebként terpeszkedett, magára vonva a környék figyelmét, csak a távoli morajlások zaja kullogott unottan. Nagy ritkán odébb tolt egy üres tárat vagy fém maradványt. Itt-ott szövet és ruhamaradványok integettek csábosan az elmúlásnak, aki annyira lusta volt, hogy kelletlenül, szinte szívességet téve jött el a hapanokért. Talán a vég nem, mert a fájdalmas sebek, repeszek és égések miatt kínlódók közelébe menni. Lassan az agónia is elült. Ám néma visszhangja évek múlva is ott fog kísérteni, mind a támaszponton, mind a nép emlékezetében. Az épületek olvadt dúracél vázai gúnyos szőlő kacsként kúsztak az ózonnal és égett hús szaggal megfestett ég felé. Várták a soha nem jövő fémes tavaszt. Az elhalt kiáltások és lézerek hideg tüze, karöltve visszhangoztak. Ám ez csak bemelegítés volt, a később felcsendülő borzalmas rekviemhez. A koszorúhoz való virág szerepét a megolvadt fém szívesen betölti majdan. Az egyhangúságot, fehér páncél repeszek fokozták. A harcosok vértjeit mímelő plasztoidok mozaikjaiból senki nem fog újat alkotni. A sisak alatt lévő tekintettől a hanyagul szállingózó füst is megijedt, majd egy utolsó gomolyintással az ég felé vette az irányt. A dühtől izzó írisz türelmetlenül kereste az áldozatokat. Legszívesebben a pillantásával lángra lobbantotta volna a környéket. Azokat, akikre a Birodalom és saját bosszúja lesújthat. Mint, zsarátnokot a szellő úgy szította fel dühét a kihalt támaszpont, ám kissé örült is. Katonái a bombázásokkal remek munkát végeztek. Igazán kiváló sereg kezd formálódni a vezetése alatt. Engedelmes és elszánt klónok és katonák ezrei félik már most parancsait. Az Erő, mint a tatooini sivatagok vörös homokja mindenhol ott termett. Kutakodott, forgolódott, de nem talált semmit, habár Anakinnak továbbra is furcsa érzése volt. Az ereiben cikázó adrenalin tovább fokozta érzékeit, melyek még hiányosan is olyan élesek voltak, mint a darthomiri sasé. Érzett valamit, ám a türelem sosem volt az erőssége. Főként, most mikor határozott céllal jött ide, ám a cél elérése várat magára. Sosem osztotta a bölcsek véleményét, mely szerint az út a fontos, nem a cél. Nem pocsékolta az időt, arra, hogy jobban érezze a környéket, elhanyagolta a megfigyelést. Sietett, kapkodott, mint a gyilkosok többsége. Ennek ellenére is szerencsével járt. Észrevett valamit, mit a Clone háborúk óta nem látott. Mióta mestere megalakította, illetve kikiáltotta birodalmát, szigorú intézkedések korlátozták ezek használatát, már az új éra hajnalán is. Ismerősként nézett a horizont és nagy valószínűséggel a támaszpont másik végén magányosan álldogáló eszközre. Régi emlékek elevenedtek fel. A szenátus, melynek termében száz számra köröztek, mint a jól nevelt méhecskék vagy egy sikeresebb támadás a szeparatisták ellen. Az eredményt eme kis szerkezetek közvetítették a Galaxis cirkuszra és kenyérre éhes népe felé, kik békés és kellemes otthonaikban szájtátva, néhol háborogva függeszkedtek a holofelvételeken. . Használói sem lehetnek messze, vonta le a konklúziót a sith, miközben megkettőzte lépteit. A támaszpont talaja megadóan szétnyílott a fénypenge előtt, mely szándékosan hatalmas karcolásokat ejtett rajta. Hiába a Jedi-templomos mészárlás és felesége elvesztése után Anakin kezdte megszeretni a céltalan pusztítást.

 

-Félre onnan!

-Előre! Nyomás, nyomás!

-Vigyázz, mozgás jobbról!

-Eltaláltak!

-Szanitéc!

Appo akaratlanul is megrázta a fejét, hogy azzal enyhítse a sisakjának hangszóróiból áradó zsibongást. Alparancsnokok, tiszthelyettesek és egyszerű közlegények ontották magukból azt amit felettébb érdemesnek tartottak megosztani egymással a közös csatornán. Legtöbbjüknek csupán egy szó jutott, mások egy sor utasításhalmazt továbbítottak. Ez utóbbiak rendszerint a még élők soraiból kerültek ki. Mindazonáltal a hangorkán erősen sisteregni kezdett, ami már több volt mint zavaró.

A klón tiszt lehajolt. Elég gyorsan ahhoz, hogy ne az ő fejét vigye el a bezúzott szakaszajtó helyén kavargó füst-, és gőzfelhőkből kivágódó vaskos, vörös sugárnyaláb. Swalren már nem volt ilyen szerencsés. A légió újoncának felsőteste jóval gyorsabban párolgott el, mint az a vastag szakaszajtó amire ő maga erősítette fel néhány másodperce a robbanószerkezetet. Appo látta miként teríti be a körülöttük tüzelési pozícióban térdepelő katonákat a fiatal, besorozott rohamosztagos maradványai. Nem ez volt az első eset ma. Megszokni meg........Megvonta a vállait. Erre ő most nem ér rá. Ilyeneken elgondolkodni majd ráér ha visszatértek a támaszpontjukra vagy a csillagromboló körleteibe. Ott majd úgyis rémálmai lesznek éjszakánként. Mint általában mindig. Egy sors mely kijutott neki és a társainak. Ezzel együtt kellett élniük. Más választásuk nem volt.

-Nehézfegyvereik vannak. -figyelmeztette a többieket, mielőtt még bármelyikük nyílt rohammal kísérletezett volna. -Hol vannak a kutászdroidok?

-A Hurrikánoknál van még egy, uram. -jött a válasz közvetve a sisakjából, de a hang forrása vele szemközt volt a folyosó azon végében amit az a lépcsősor zárt le, melyen lejutottak ide.

-Őket nem érem el a vonalon. Interferencia van itt lent. -vetette oda fanyarul, majd egy másodperc töprengés után folytatta.

-Irány a felszín katona és keresse meg a századparancsnokukat! De mire ezt kimondtam már itt is van azzal a droiddal, értve vagyok? Nem szeretnék utolsónak maradni aki elfoglalja a központjukat.

-Értettem uram! -vágta rá a fehér plasztoidos alak, aki azon nyomban elviharzott a lépcsősor felé, mélyen a vállai közé húzva a nyakát. A folyosó túlsó végéből újabb lövedékek villantak.

 

-Ne, ne arra! Balra.

A századosi rangot viselő birodalmi maga után intette a fedezőembereit. Azok ketten követték őt, szorosan a vállukhoz nyomván a puskáik tusait. Mögöttük további rohamosztagosok húzódtak meg. Az 501-es légióba tartozó zászlóalj eme hányada az északi oldalon futó katakombákon keresztül közelítette meg a hapanok utolsó védvonalait. Egy ellenséges tűzfészek maradványai felé araszoltak, óvatosan elkerülvén a kőpadlózat bizonyos elemeit. Alig fél perccel ezelőtt hárman vesztek oda, amikor az egyikőjük rátalált a hapanok leleményes aknájára. A gond abból adódott, hogy ez a felfedezés három katonájának életébe, továbbá öt további emberének életveszélyes sérüléseibe került. Nem csoda, hogy a százados visszavett a tempóból.

A talajt változatosan borították be a szerves és szervetlen törmelékek. A hapan barikádból nem marad sok, de az elég nagy területen szétszóródott. A parancsnok jó párszor átkapcsolt a sisakvízórának állásain a különböző képalkotó variánsok között. Nem akart kellemetlen meglepetést se magának, se az embereinek. Minden összeégett hapan holttest gyanús volt, akárcsak a fel nem robbant aknák és energiatárak. Az óvatosság hasznosnak bizonyult. Gond nélkül átjutottak a tetemeken és elérhették a soron következő szektort. Újabb fontos méterekkel jutottak közelebb a céljukhoz. Már csak jó lett volna tudni arról, hogy a többi század hol tart, mert a kommunikációs rendszer piszkosul csődöt mondott. -emlékeztette magát a tiszt, amikor is az egyik őrmestere elterelte a figyelmét.

-Uram, önt keresik.

A tiszt megfordult, hogy aztán egyenesen szembetalálkozzon az Árnyék század jelölését magán viselő közlegénnyel. A százados helyet biztosított az embereinek akik folyamatosan szivárogtak befelé a folyosón. Csak miután elengedte őket, akkor lépett oda az őrmesterhez és a közlegényhez.

-Azokkal csak óvatosan! -mutatott a páncélkesztyűs kezével a szalutálásba kezdett katona lába mellé. -Tele van velük az egész környék.

-Az őrmester már figyelmeztetett az aknákra, uram. -közölte a rohamosztagos.

-Mi járatban közlegény? Nincs sok időm mint láthatja.

-Sajnálom uram, de Appo parancsnok nem tudott önnel kapcsolatba lépni.

-Az interferencia. -bólintott. -Tapasztaltuk.

-Pontosan. -a közlegény vett egy mély levegővételt. -Erős ellenállásba ütköztünk uram. Appo parancsnok egy kutászdroidért küldött. Úgy hallottuk, hogy önöknél van még egy.

-Sajnálom közlegény. De üres kézzel fog visszamenni.

Egy pillanatnyi néma szünet után a százados lefelé pillantott, majd bakancsos lábával beletúrt egy nagy fémkupacba mely közvetlenül egy szétégett mellkasú hapan katona mellett feküdt.

-Vele már nem sokra mennek. Közölje a parancsnokával, hogy sajnáljuk. Más megoldást kell találnia.

A közlegénynek még alkalma sem nyílt kifejezni csalódottságát, mert a százados elfordult felőle és miközben karabélyát megemelte intett a fejével az őrmestere felé.

-Gyerünk, sok még a dolgunk.

Valami hangosan reccsent a távolban, közvetlenül előttük. Először csak a többi rohamosztagos hátát pillantották meg. Éppen egy tagolt panelekkel körbefuttatott kereszteződésben álltak, ki-ki a maga posztján. Aztán egyszer csak négy vagy öt közülük egész egyszerűen szétspriccelt. A szó szoros értelmében. A folyosó mennyezetéről fémtáblák vágódtak le, azokon keresztül pedig fürge női alakok vad kiáltások közepette.

Sugárnyalábok villantak keresztül, kasul.

A birodalmi rohamosztagosok között kitört a káosz.

 

-Elkéstünk!- Kiáltott fel csalódottan a széles vállú riporternő. Letörve meresztette a szemét, hátha harc nyomait pillantja meg. A felszálló füst lassan kezdett elülni. De ezek a képek még háttérnek sem lesznek jók az élő tudósításban. Unalmasak. Szenvedéssel teliek, kilátástalanok, pedig épp a hősi hapan harci szellemet kéne bemutatni. Vad amazonok rohamát, amint förgetegként söprik el a birodalmi katonákat. Megrugdosta cipője orrával az egyik bűzös hullát. Az nyögött egy utolsót, néhány vér cseppet köhögött fel, majd kilehelte lelkét. Valószínűleg, szag alapján egy klón lehetett, hiszen a hapan hölgyek még halálukban is méltóság teljesek. Eddig ezt hitte.

- Fúj! Ez undorító!- Sípitozott, olyan hangszínen, melytől egy mynocknak is fejfájása lenne. A lábbelijét borító kétes maradványokat igyekezett egy elárvult fűcsomóban letörölni. Nem volt eredményes a művelet. A több ezer kredites cipellőt egyenletes vöröses fekete réteg takarta, megfosztva az időközben, odagyűlt, magasan keringő keselyűket az eredeti szín kápráztató látványától.

-Látszik, hogy még nem voltál harcmezőn!- Morogta a holo-kamerát tartó cingár férfiú. Rutinosan tett-vett, társa inkább hátráltatta a dokumentálásban, mint hasznára lett volna, de a galaxis eme szegletében a nőké a főszerep. Ő csak másodhegedűs lehet, ráadásul csak a különösen szép vagy különösen kiemelkedő férfiakat tűrte meg eme matriarchális társadalom. Ő egyik sem volt, valószínűleg a mesterséges szelekció elsepri majd létét, mint szél a homok szemeket.

- Több tiszteletet, haszontalan egyed!- Villant haragosan a Nye?heter holo csatorna sztárjának acélos tekintete. Gondosan manikűrözött kezével kézi komputerébe néhány adatot pötyögött. Közben undorodva gusztálta a jobbra terpeszkedő, valaha embernek nevezett, ám most hús cafat halmot.

- Felőlem, hisztis tysp?.- Utolsó szavait elnyelte egy messzi robbanás kóbor visszhangja. Ámbátor, biztos nem a hapan nyelv pozitív tulajdonságok leírására alkalmas jelzők voltak azok. ? Lassan készülj egyébként, nem sokára élő bejelentkezést várnak tőlünk.-

- Micsoda?!- Kapta fel fürtős fejét a riporternő. Felháborodottan folytatta. ? Faen! Hogy képzelik, hogy az egész Konzorcium lakossága előtt beszéljek a semmiről!- Dühösen arrébb rúgott egy arra kódorgó félig olvadt töltény tárat.- Ráadásul a körmöm is beszakadt, a hajam borzalmas, olyan szagom van, mintha egy máglyán éjszakáztam volna????-

- Örülj neki, hogy a technikai fejlettség ellenére nem találták még fel a szagos holo-netet?..-

- Akkor is, miről tudósítsak, még mindig a semmi közepén állunk, ráadásul a harcok is?.áh nem is folytatom!- Nyafogott tovább.

- Szerencséd, hogy nem a lövöldözés hevében vagyunk! Különben is, nektek asszonyoknak ez igazán nem okoz gondot!- Gonoszkodott a kamerás.

- Csendet, hímek szégyene! Skitt!- Gyorsan előkotorta retikülljét, majdan rendbe szedte magát, hogy a csatatér szennyében is hibátlan külsővel álljon a szájtáti nézők elé. Hisz manapság nincs fontosabb a külcsínnél, a belbecs csak kevesekből vált ki érdeklődést. Mély lélegzet, merev arc, kifejezéstelen tekintet, kíííp in szmájl, akkor is, ha beledöglesz, valahogy így szól a propaganda, visszaszámlálás.

- En, to, tre!- A holo kamera fémes lencséje a tudósító arcát pásztázta.- Go dag, kjaer nézőink! A hősi hapan harcos nők életüket áldozva megfutamították a betolakodó Birodalmi csapatokat.- A kamera körbe pásztázott, mindenki tudta, hogy ez nyilvánvaló hazugság, ám a Konzorcium területein, a holo-készülékek előtt az emberek egymás nyakába borultak. Anyák, nagyanyák és nővérek újongtak a tév hír hallatán. Az apákról szó sem esett.- Körüs-körül a hatalmas harc nyomait láthatják??- Hullákkal terített, füstölgő és égett dúracél settenkedett be a képbe.

Valahol távol emberek milliói nézték összeszorult szívvel, elakadt lélegzettel. Örültek, hogy távol vannak, kényelmes otthonaikban, az eseményeket csak szemlélőként kísérik figyelemmel. A tudat, megnyugtató, hogy, ha elegük lesz a borzalmakból, mit az újabb képek közvetítettek, bármikor, nyugodt lélekkel elkapcsolhatnak. Mondjuk valamelyik híresség partijáról készült beszámolóra, amelyet irigykedve bámulhatnak vagy egy kibeszélő showra, ahol habzó szájjal szidhatják az ugyanolyan primitív és olcsó szereplőket, mint ők maguk.

-Nézzük meg közelebbről a helyszínt!- Invitálta kényszeres mosollyal apró körútra a nézőket a riporter. Nem ehhez volt szokva, de a műsoridőt megkellett tölteni. Akkor is, ha semmi érdemlegeset nem tudott hozzá tenni, hiszen ő eddig, csak királynői estélyekről, az elit fogadásairól, meseszép bálokról tudósított a nyálát csorgató, egyszerű és birka népnek. ? ŐŐŐ..- Sajnos, épp egy arc és lábhiányos hapan katona tetemébe botlott. ? A harcok egyik főszereplője! Magam halottam, hogy utolsó szavaival is az Erenedát éltette!- A kamera tovább pásztázott a komor tájon????

 

A beton halkan felizzott, amint a vörös penge kósza sebeket ejtett rajta. Itt minden hiányzott, ami, akár egy apró jelzéssel az életre utalt volna. Vadernek eszébe jutot valami, amit ifjú korában, mikor az első leckéket vette, számtalanszor hallott. Tanárai unos-untalan ezt ismételték, de ő nem értette, vagy nem minden részét fogta fel az ősi bölcsességnek. ?Galaxisunk kerek egész, nincs főszereplője. Az ég, a föld, a Nap, az élőlények, mind fontos szereplői. Tisztelet, ezért nekik és a minden élőnek, aki hallgat a természet és saját belső hangjára. Próbál alázattal és békében élni e világban.? El innen őrült és ósdi jedi eszmék, dühösen közeledett az elfoglalt tudósítók felé. Nem vették észre.

 

 

A hapan támaszpont falain kívül, a harcmezőn, hol korábban fenyegető gépmonstrumok trapoltak, most visszafogott nyugalom honolt. A több emelet magas járművek motorjai halkan duruzsoltak, éppen csak annyira, hogy biztosítsák a kiegyenlítő rendszerek műkődését, biztos támaszt nyújtva a jármű kezelőinek. Nem lett volna szerencsés, ha az éji sötétben, a bombakráteres talajon a lépegetőnek az egyik lába rossz helyre kerülne egy vétlen mozdulat következtében.

Alant, a vékony, ám jól páncélozott végtagok sűrűjében a tartalékos egység katonái és droidjai kutakodtak túlélők után. Ritka volt, hogy a parázsló felszínen épp emberbe botlottak volna. Legtöbbször csak maradványokat leltek, de még azok is elporladtak mikor óvatosan megérintették őket szerves és szervetlen végtagjaikkal.

A parancsnoki lépegető tővében egy szürke egyenruhás tiszt állt, mereven kémlelve a horizontot. Figyelme már rég elsiklott a csizmája orránál fekvő, kormos plasztoiddarabról, mely alig fél órája még talán az egyik olyan rohamosztagos törzsét fedte, mely az ő lépegetőjén érkezett ide. Általában hol a medencében elterülő városok fölött táncoló lángnyelveket, hol pedig a támaszpont meredek falait leste.

-Veers őrnagy! -csattant egy hang a magasból, a lépegető nyitott beszállózsilipjének négyzetéből. Az egyik járművezető hajolt ki a széles ajtón. -Közvetitő jeleket fogtunk a támaszponton belülről.

Veers kifejezéstelen arccal nézett fel a válla fölött.

-Nem arról volt szó, hogy az összes kommunikációs műholdat kilőtték a bolygó körül?

-Úgy tűnik hogy néhány mellett elsiklottak. Talán egy külső orbitális pálya....

-Hagyja csak! Majd az 501-esek elintézik. Akárki is próbál adást leadni bentről, sokáig nem húzhatja.

-Értettem uram. -bólintott olyan határozottan a kezelőtiszt, mintha az őrnagy szavai a világot is képesek lettek volna megváltani.

Talán valahol ez volt az igazság.

Magabiztosan tért vissza a pilótafülkébe, hogy közvetítse társának is, nincs miért aggódniuk. A hapanok hasztalan próbálkozásainak hamarosan vége.

 

 

Mennydörgő hang csapott le a föld alatti bunker mélyén lévőkre. A hapan hadműveleti teremből már alig maradt valami, pedig még egyetlen egy birodalmi katona se tette a lábát a helyiségbe. Lassan már az az érzés kezdet kibontakozni a konzol előtt ülőkben, hogy nem is lesz itt mit találnia. Adatokat már biztos nem, hiszen sorjában töröltek ki mindent ami kapcsolatban lehet az ő adattárolási rendszerüktől kezdve az azok titkosításáig bármivel. Amit nem tudtak parancsszavak beütésével eltüntetni azt megtették a hapan katonák fegyverei. Nem egy terminál és adatfeldolgozó egységből maradt csupán fémtócsa a tisztogatások közepette. Másrészről pedig egyre több technikust és katonát temettek alá a törmelékek, melyeknek jelentős része percekkel ezelőtt még vagy a plasztik mennyezetet vagy az ugyanezekből a kompozit anyagokból felhúzott falakat alkották. Jelen pillanatban a berendezési tárgyakra földdarabok hullottak alá, onnan ahol már a dúrbeton is feladta a küzdelmet az őt ostromló erőknek. Talán alig öt perc és mindent a bolygó talaja fog beborítani.

Nien Messy ezredes térdig gázolt a törmelékben. Nem sokat foglalkozott azzal, hogy mi is kerül a lábai alá. A fém, illetve az emberi sikolyokat már rég nem különböztette meg egymástól. Szenvtelenül viseltetett minden agóniára, most csak az számított, hogy a birodalmiak ne juthassanak az ő titkos adataikhoz. Ezt ő már ideje korán mindenki tudomására hozta. Nem volt senki ezt nehezményezte volna neki. A kötelességtudat felülbírált minden erkölcsi normát.

Újabb rengés söpört végig a termen.

Volt aki felkapta a fejét, volt aki nem is törődött vele. Egyre megy. Előbb utóbb úgyis egyszerre fogják meghallani az utolsó morajlást. A végsőt, mely pontot tesz életük végére.

Messy elmosolyodott. Igen, ezek minden jel szerint a folyosók padlóiba süllyesztett aknák voltak. Pompás. Hagyj hulljanak a birodalmiak. Az ostobák, akik talán azt hitték, hogy idelent nem fognak már küzdeni. Hát tévedtek. A hapanok még a végső percekben se adják fel.

Jelzésértékűen pillantott le az ővén lifegő tőrére.

Igen. Párat biztosan ezzel fog eltenni láb alól. Ugyanúgy felhasítja vele az ő torkaikat ahogy tette ezt a saját, engedetlen tisztjeivel.

Másrészről ezek a hangok azt is jelentették, hogy az ellenség közel jár.

Volt még néhány konzol mely pislákolni látszott a közelében.

-Helyzetjelentést! -üvöltötte túl az egyik mennyezeti gerenda szétesését és azzal együtt a padlóra érkezéskor a csattanását.

Egy riadtképű, kontybakötött, szőke hajú lány pislogott fel rá aki az egyik ilyen konzol előtt ült. Szemei rémületet tükröztek. A közelgő halált még ezek az ifjú besorozottak nem mindegyike képes a dícsőség fényébe mártózva várni. -emlékeztette magát az ezredes, lenyelve ellenszenvét. Pedig egy igaz hű hapan számára csak ilyen halál létezik.

-A még működő szenzorok szerint az ellenség már az utolsó védvonalnál jár.

-Hogy állunk az adatállományokkal?

A szőkeség vetett egy futó pillantást a mellette lévő monitorra, mely előtt üresen maradt a szék. Gazdája minden bizonnyal már áttért a dícsőség kapuján.

-Kilencven százalék kész. -jelentette két pillanattal később.

Messy még szélesebbre húzta a vigyort az ajkain. Néma őrültség szikrája lobbant a tekintetébe, melyet valahová a falakon túlra vetítet.

Igen, hamarosan vége ennek az egésznek és ő az embereivel együtt végső áldozatot hozhat az imádott Erenedának. Immár nem csak hallotta a közeledő rohamosztagosok sugárvetőinek sivításait, hanem érezte is azoknak hőjét, illatát.

 

 

Vader dühe, mint a tatooini sirokkó olyan hirtelen csapott le áldozataira. A vöröslő penge halálos táncában nem volt kímélet, gyors volt és pontos. Érezte a meglepettségüket, azt, hogy nem számítottak, utáni a páni rémület hullámai törtek felé, amint a két hapanban tudatosult, hogy eljött a vég. Nincs tovább, a lord, mint a sötétség egyik párkája elvágta életük fonalát. Érezte az éget hús és ózon keverékének émelyítő szagát. A holo-adást nézők rémülten hőköltek hátra ekkora horrorra nem számítottak. A riporternőt egy láthatatlan erő vágja földhöz, míg társa hirtelen térdre rogyik, majd torkához kap. Fekete villanás, valószínűleg a sith palástjáé és a tudósító három jól elkülöníthető darabban búcsúzik az élőktől. A kamerás utolsó másodperceiben is az éltető levegőért küzd, de tüdejére mázsás kövek nehezednek, torkát láthatatlan markok szorítják. Többen felkiáltanak, majd bambán mareredtek az üres adóra. Az utol felvételen egy fénypenge szabdalja szét a holo-kamerát. A vihar elvonulni látszik.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
Vader dühe, mint a tatooini sirokkó olyan hirtelen csapott le áldozataira. A vöröslő penge halálos táncában nem volt kímélet, gyors volt és pontos. Érezte a meglepettségüket, azt, hogy nem számítottak, utáni a páni rémület hullámai törtek felé, amint a két hapanban tudatosult, hogy eljött a vég. Nincs tovább, a lord, mint a sötétség egyik párkája elvágta életük fonalát. Érezte az éget hús és ózon keverékének émelyítő szagát. A holo-adást nézők rémülten hőköltek hátra ekkora horrorra nem számítottak. A riporternőt egy láthatatlan erő vágja földhöz, míg társa hirtelen térdre rogyik, majd torkához kap. Fekete villanás, valószínűleg a sith palástjáé és a tudósító három jól elkülöníthető darabban búcsúzik az élőktől. A kamerás utolsó másodperceiben is az éltető levegőért küzd, de tüdejére mázsás kövek nehezednek, torkát láthatatlan markok szorítják. Többen felkiáltanak, majd bambán mareredtek az üres adóra. Az utol felvételen egy fénypenge szabdalja szét a holo-kamerát. A vihar elvonulni látszik.

Hapan Konzorcium, Hapes szektor, déli régiók határövezete....

 

Lyna Meyner őrmester elsőként vetette át magát az álmennyezet fölötti szellőzőjárat kilazított rácsozatán és elsőként mártotta tövig a vibrokését a legközelebbi rohamosztagos oldalsó mellpáncélillesztékének ujjnyi résébe, egyenesen a katona hóna alatt juttatva el a tőr végét a szívéig. Fél pillanattal később pedig a másik kezében tartott lézerpisztollyal, vörös energianyalábot pumpált az ellenség másik katonájának szeme közé. A meglepettség ereje jó szolgálatot tett neki és a feje fölött soron érkező, hapan társainak, akik vad csatakiáltások özönében folytatták a vérengzés cseppet sem esztétikus kivitelezéseit.

A birodalmi rohamosztagosok mindenre számítottak csak arra nem, hogy egyenesen a nyakukba zuhannak a hapanok. Az első pár másodpercben négyen-öten rogytak össze, hol hörögve, hol pedig felsikoltván. A zűrzavar kellős közepén káosz és ózonfüst terjedt szét, minél aggasztóbb sorsot szánva a fehér páncélosok jövőjére.

Az őket néhány lépésről figyelő századparancsnok a pillanatnyi döbbenet után a vállához kapta a sugárvetőjét. Ugyanígy tett az őrmestere is. Mögöttük az Árnyék század közlegénye iszkolásba kezdett, visszafelé a folyosón. Egy percre se gondolta, hogy itt marad, elvégre fontos üzenetet kell továbbítania Appo parancsnoknak. De túl messzire nem jutott. Sugárnyaláb járta át a testét és a lövedék ereje jókorát taszított rajta. Rémült tekintetének utolsó pillantásával még a karnyújtásnyira lévő keresztfolyosóra sandított. Pedig milyen közel járt már hozzá -futott át még a gondolat az elméjén.

Már halott volt mikor hangos csattanással végigvágódott a padlón, elsöpörve a korábbi tűzharc maradványait.

-Fenébe is! -sziszegte a százados, amikor alig néhány centire zúgott el a válla mellett az a sugárnyaláb mely végzett a közlegénnyel. -Fedezékbe őrmester!

Mind az osztagvezetője, mind pedig saját maga, a falakból kiforduló borítólemezek mögé simultak, nem sokat törődve azok forróságával és javarészt cseppfolyósodó állagával. Hiába állították őket össze a legtűzállóbb kompozitokból és fémekből, ennyi energiának mely most körülöttük cikázott, képtelenek voltak ellenállni.

A sugárvetőik kékes ragyogással felvillantak. Három hapant sikerült leszedniük akik vehemensen tizedelték a századot. Bőrszíjjakkal átfogott védőmellényeik nem bírták el a birodalmi fegyverek tűzerejét. Túl közelről kellett volna hárítaniuk a lövedékeket és túl közvetlenek voltak ahhoz, hogy esélyt adtak volna a viselőiknek. Az égett hússzag már az elviselhetetlenség határa fölé emelkedett és ezt már a rohamosztagosok sisakjai se tudták elnyelni, hiába rendelkeztek a legmodernebb légszűrőkkel.

Meyner őrmester akkor fordított több figyelmet a folyosó távolabbi végéből lövöldöző alakokra amikor két gyors pörgéssel, ugyanazon mozdulattal átvágta a következő áldozatának térdkalácsait majd a torkát. Vibropengéje a maximális rezgésszámon zümmögött és jelentős mennyiségű vér rakódott már le a felszínén. Ezen a fokozaton már a plasztoid páncél sem tudott ellenállni neki.

Kék energiadárdák süvítettek el a hapan nő feje mellett és ez arra késztette, hogy elvonatkoztassa a figyelmét a leendő áldozatairól akik már összeszedték magukat annyira, hogy a néhány méterrel arrébb húzódó árkádok és a folyosókon tárolt ládák mögött fedezékeket találva felvegyék a küzdelmet ellenük. Természetesen az őrmestert nem kellett meggyőzni afelől, hogy ezzel előbb-utóbb ne lett volna tisztában. Ő nem a győzelemre hajtott és még csak nem is a túlélésre. Ezt már akkor tudta amikor Henh százados füstölgő tetemét a háta mögött hagyta az osztaga megmaradt tagjaival és egy hirtelen ötlettől vezérelve a szellőzőjáratokba utasította őket. Meglepetést akart okozni a birodalmiaknak, de akkorát, hogy azzal jelentősen le tudja őket fékezni mielőtt még eljuthattak volna a hadműveleti teremig. A halál így neki nem megváltás lesz, hanem jutalom. Jutalom a tetteiért; az Erenedáért és a népének tett szolgálataiért.

Amint észrevette a feléje vadul tüzelő alakokat és a mellette elhulló társait, lendült is előre. Kétrét görnyedve, alacsonyra hajolva -le a tűzvonal alá-, cikk-cakkban közelítette meg a társait megtizedelő párost. Újabb sugárnyalábok villantak el mellette és már majdnem megúszta amikor két lépésnyire a céljától égő fájdalom vegyült a combjába. Az egyik kék lövedék mégiscsak eltalálta. De szerencsére csak súrolta és csupán kis felületen párologtatta el a combjáról a húst a ruhájával együtt. Mégis, a lendülete megbicsaklott és ez elegendő volt ahhoz, hogy elvétse az első szúrását. A két rohamosztagos közé érkezett és új taktikához folyamodva, egy bukfenccel a hátuk mögé penderült. Elszánt hidegvérrel emelte a tekintetét a rohamosztagosokra, akik közül az egyikük, jól felismerhető paudronnal büszkélkedhetett. De Meyner túl távol volt tőle, távol ahhoz, hogy a második támadását rá pazarolja, pedig egy magas rangú ellenfélt legyűrni igazi elismerést vont volna maga után. De per pillanat nem engedhetett a büszkeségének és figyelmét a tőle jobbra lévő alakra koncentrálta. Neki egy jóval alacsonyabb rangjelzés díszelgett a felkarján, megegyező státuszút azzal mint amit ő maga is viselt a védőmellénye vállrészén. Lézerpisztolyát célzásra emelte, egyenesen a sötét szemüregekre, de nem maradt ideje meghúzni a ravaszt. A birodalmi őrmester felocsúdott a meglepettségéből és egyetlen jól irányzott karlendítéssel kiütötte a hapan nő kezéből a fegyvert. A pisztoly nekicsattant a folyosó falának, majd zörögve bukdácsolt tovább a padlón. De mielőtt még megállt volna, Meyner fogást váltott a a vibrokésén és a rohamosztagos katona sugárkarabélya alatt, a gyomra felé döfött vele abban a hitben, hogy ezen a ponton volt per pillanat legsebezhetőbb az ellenfele. A kioltott életek árán, vértől ragacsos penge azonban sose érte el áldozatát.

A Hurrikán század parancsnoka, némi levegővételhez jutva, kihasználta, hogy a hapan katona figyelme nem őrá összpontosul, így, elszántságától és a túlélésében vetett hitétől vezérelve, a rohamkarabélyának torkolatát volt ideje néhány foknyival elfordítani. A koromfoltos csővég öleléséből ragyogó kék plazmasugár tört ki és repült tovább egyenesen a célpontja felé.

Lyna Meyner őrmester halála gyors volt és a csata hevétől talán túlságosan is véres. A plasztoid páncélos ősmesterre apró csont- és szövetdarabkák záporoztak melyen túl a hapan katona utolsó gondolatai, az agyának maradványaival együtt őt terítette be. Embertelen közönnyel szabadította meg kesztyűs kezével magát a véres cafatoktól, miközben sisakrostélya takarásában hálásan pillantott a felettesére.

-Jövök eggyel önnek, uram.

A százados intett a fejével a kereszteződés felé ahol kíméletlenül folyt tovább az öldöklő tűzpárbaj. Még koránt sem zárhatták le ennyivel.

-Nyomás őrmester! Sok dolgunk van még.

 

Jylett Esher őrnagy a védőszemüvege mögül ugrásra készen leste a folyosó távoli végét, óvatosan, mert olykor-olykor kék energiadárdák vágtattak el mellette. Ha nem itt töltötte volna életének utolsó két évét aktív szolgálatban akkor most igencsak nagy bajban lenne, ha meg kellene határoznia a folyosószakasz pontos hosszát. Ebben a gomolygó füstben bárhol lehetett a járat vége. Két méterre vagy akár húszra is. Ha a szemére hagyatkozott volna, sose lenne képes figyelemmel tartania a szakaszajtót ripityára robbantó ellenség pontos helyzetét. De a nagy erejű és stabil talpazatra állított lézerágyú infrakeresője jó szolgálatot tett. A vörös kijelzőn olykor fehér foltok tűntek fel, jól felismerhető kontúrokkal.

Odabiccentett az ágyú kezelőjének.

-Gyerünk tizedes, folytassa! Most már az se érdekel, ha rájuk bomlasztja az egész folyosót. Beszorítottuk őket, semmi kétség. Most vagy soha!

A fegyverből párolgó hőtől csurom vizes hapan, újra ráfonta az ujjait az elsütőbillentyűkre. Az elektronika végzet a feltöltéssel és teljes tűzerőt garantált a kezelőnek. Azonban mielőtt még vicsorogva lenyomhatta volna a ravaszt, egy zavarba ejtő sistergő hang támadt mögötte. Jobban mondva az egész maroknyi hapan védő mögött.

Esher őrnagy lassan megfordult, mintha csak béklyóban tartották volna eddig a figyelmét. Persze ez csak egy rövid esetlenség volt tőle, mert a következő másodpercben már a kézifegyverével együtt ugrott talpra a fedezéke tövéből ahol eddig gubbasztott. A többiek is a hang irányába fordították a tekintetük, de elégé tanácstalannak bizonyultak. A füst nagyobb része eljutott abba az irányba is amit ők védtek és ahonnét az a furcsa hang áradt. A sima védőszemüveggel csupán a csípő füsttől védhették magukat, nem volt mindegyiküknél olyan modern képszűrű berendezés mint amivel a lézerágyú fel volt vértezve. A tapasztalatukra és a leleményességükre kellett hagyatkozniuk.

-Áttörtek volna valahol? -kérdezte az egyik közlegény, az őrnagy mellé lépve és egyszerre vezetve a pillantását vele együtt a mennyezet felé melyet itt egy betonfödém alkotott. Látni ugyan nem láttak belőle sokat, de hallhatóan az a sistergés csakis onnan fakadhatott, már ha a visszhang nem űzött belőlük csúfos tréfát.

-Az lehetetlen! -rázta meg a fejét. -Felettünk nincs semmiféle lejáró. Ezt a betonréteget áttörni pedig kész lehetetlenség anélkül, hogy......-szavai elakadtak. Mennydörgő csattanás hasított a furcsamód sistergő lövedékektől mentesült közegbe. Valami nem sokkal arrébb a padlóra zuhant, méghozzá valami elég súlyos és méretes ahhoz, hogy a csizmáik talpán keresztül a gyomrukban is megérezhessék a remegést. Szinte egyszerre emelték tüzelési pozícióba a sugárvetőiket. Tekintetük fehér testpáncélos alakokra vadászott. Mást nem igazán volt esélyük várni ezek után. A saját embereik tuti más módot választottak volna ha esetlegesen erősítést küldenének.

Valami felragyogott a távolban. Valami, aminek volt annyi ereje ahhoz, hogy átjárja a sűrű füstréteget és bizonyságot adjon ahhoz a felismeréshez, hogy mesterségesen gerjesztették, méghozzá valamilyen energiafegyverből. De nem sugárkarabély volt a ?bűnős?. Erre rögtön fény derült még a hapanok számára is. A sugárvető lövedékek rendszerint nem egy helyben lebegtek, ellentétben azzal amit ők tapasztaltak. Még a lélegzetüket is visszafogták, annyira lefoglalta őket a furcsa jelenség. És ekkor valami másra is felfigyelhettek. A távolból, nehéz hidraulikus gépekre emlékeztető süvítő hang jutott el hozzájuk. A hang egyszerre volt egyenletes és nyomasztó. Az utóbbit főleg a zsigereikben érezték. Abban az állapotukban ahová a harcok eljuttatták őket, egy ilyen ismeretlen jelenség csak ezt válthatta ki belőlük. A totális bizonytalanságot.

-Mi a....? -adott volna hangot a döbbenetének a közlegény amikor hirtelen a kezeiből kihullott a fegyver és a torkához kapott. Esher őrnagy elképedve nézett a katonájára aki a következő pillanatban hörögve, levegőért kapkodva, elemelkedett a talajról. A hapan tiszt nem vette észre az egyre közeledő vörös fénysugarat, és a nyomában járó süvöltő hanggal se foglalkozott. Csak a közlegény vergődését leste, teljes áhítattal.

-Nem, nem.....ez kész őrültség. Ilyen nincs! -botorkálva, fejét rázva hátrált néhány lépést és csak ezután fordult újfent a közeledő jelenség felé, melyhez immár sötét korvonalak társultak.

Hatalmas alak vált ki a szürke fellegekből; magassága majd két méter és groteszk maszk takarta az arcát, testét pedig ugyanolyan fekete vértezet. Fekete kesztyűvel borított bal kezét kinyújtva tartotta, olyan pózban mintha csak egy poharat fogott volna benne, míg a másikban, lazán himbálva, egy hengeres testet hordozott, mely forrást biztosított a vörös fénysugárnak.

-Őrnagy.....őrnagy....-zihálta rémületében az egyik, falhoz tapadt katona. -Most mihez kezdjünk?

Darth Vader, a Sith Sötét Nagyúra nem sok választási lehetőséget adott a válaszra. Ujjai csak alig rezdültek meg és az Erő segítségével béklyóban tartott hapan közlegény torka összeroppant, míg fénykardjának egyetlen suhintásával kettészelte az őrnagy totálisan lemerevedett testét.

Ezek után a többiek felé fordult.

 

Appo parancsnok -aki az Árnyék század megmaradt embereivel együtt jóval arrébb húzta meg magát-, csupán annyit érzékelt, hogy valahol a messzeségben, fénykéve járja át a levegőt uraló füstréteget és ennek árnyékában rémült sikolyok emelkedtek a magasba. Csendesen nézett össze a társaival; tudták, az erősítés megérkezett, méghozzá egyetlen alakban.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
Appo parancsnok -aki az Árnyék század megmaradt embereivel együtt jóval arrébb húzta meg magát-, csupán annyit érzékelt, hogy valahol a messzeségben, fénykéve járja át a levegőt uraló füstréteget és ennek árnyékában rémült sikolyok emelkedtek a magasba. Csendesen nézett össze a társaival; tudták, az erősítés megérkezett, méghozzá egyetlen alakban.

Hapan Konzorcium, Hapes szektor, déli régiók határövezete.....

 

 

Nem volt hová futni, nem volt hová bújni. A féktelen táncát járó vörös fénypenge oda is eljutott ahová alapesetben egy patkány se fért volna el, mégis, számos hapan, feladva a harcot, a betonfal repedéseiből kaparta ki a földet csak hogy minél távolabb kerüljön a ?fekete árny? kardjától. A pusztulásuk előtti percekben már nyoma sem volt az önfeláldozásuknak, mellyel az Erenedának adózhattak volna. Most, hogy minden egyes pillantásukkor látván miként válnak ketté a társaik sikolyok kíséretében az ellenség dühében, csupán a sors, a végzetük hátráltatása lett a cél. Nem ilyen halálra vágytak.

 

Nien Messy hallotta közeledni a közelharc semmivel sem összetéveszthető zörejeit. A lézerfegyverek hol állandósult sivítással, hol pedig falakat rengető dörrenésekkel jutalmazta őt és azt a maroknyi hapant akik valahogy megúszták a hadműveleti terem totális kataklizmáját. De a legtöbb hangfoszlány emberi ajkak között emelkedett a magasba. És ezek a hangok most elbizonytalanították. Ezek nem azok a harci kiáltások voltak melyekkel a katonáit megáldotta az Ereneda mindenhatóságába vetett hite, hanem valami egészen mások voltak. Körülötte riadtan néztek össze a hapanok utolsó idealizált alakjai és majd valamennyiük remegett. Eluralkodott rajtuk a félelem. Félelem a kint lévő társaik kétségbeesésétől melyekre nem voltak felkészülve. A dicső végzet felé haladó út az önfeláldozásról és a becsületről volt híres. De ami kint történt, annak tükrében csupán annyit remélhettek, hogy hamar túlesnek rajta.

A légkör hirtelen megdermedt. Megszűnt minden zörej és villanás, mely a bejárat helyén tornyosuló barikádokon végigfutó repedéseken keresztül eljutott hozzájuk.

Csend lett. De nem teljesen.

Túlvilági fenevad légzését hallották közeledni. Valami ami hatalmas és könyörületlen. A hapanoknak ez az egyetlen magyarázat jutott az eszükbe.

A súlyos légzések foszlányai pedig közeledni jósolták eme szörnyet pillanatról pillanatra mintha a légzés irányítaná az idő ütemét.

Egyikük se nézett immár a másikra. Ehelyett inkább lehunyták a szemeiket.

 

Appo nyomokban csalódottságot érzett amiért a főparancsnok újfent egyedül vetette bele magát a küzdelembe. Bár igazat megvallva csak elismerően tudta követni felettesét, hogy az miként hasítja ketté áldozatait, mely mindenről árulkodott, csak küzdelemről és kihívásról nem. Minden hapan tehetetlennek bizonyult a Sith Sötét Nagyúra ellen. Ha Darth Vadernek kedve szottyant ujjainak egyetlen apró mozzanatával sújtott le ellenfeleire, vagy egész egyszerűen kirántotta a fegyvert a kezükből, hogy aztán a skarlátvörös fénypengével a húsukba marjon. Nem volt ellenszer ellene. A lövedékek néhány centire a palástjától egész egyszerűen lepattantak róla, esetleg a köpenye szegélyét megperzselték, de a vértezetet messze elkerülték. Sőt, még őket is. A lézersugarak bennük se tettek kárt, mintha a Nagyúrból fakadó gondviselés hatással lett volna rájuk is. Appo minden esetre szívesen támogatta volna felettesét, de szemmel láthatóan amaz úgy gondolta, hogy csak hátráltatnák őt.

 

Magasan fent, ahol az égboltot a hapan csillagköd csillagai és anyagfelhői alkották, méltóságteljesen úszott a birodalmi flotta egyetlen, rendszerben maradt csillagrombolója. A Devastator alacsony orbiton függeszkedett a bolygó déli féltekéje alatt, türelmesen várakozva a légkörből sorjázó szállítójárművekre. Azonban eme türelem csak látszólagos volt. Az űrkompból, mely csak imént ereszkedett a főhangár dokkjába, egy igen feldúlt alak suhant lefelé, a fáradt gőztől szegélyezett rámpán keresztül.

-Vader Nagyúr -termett rögtön mellette a jobbkeze, Piett őrnagy személyében-, a Gépesített Hadosztály nyolcvan százaléka már bedokkolt. Egységeink az utolsó ellenállási gócpontokat is felszámolták a városo....

-Ön kiválóan olvass a gondolataimban Piett őrnagy. Azonban ettől még nem leszek nyugodtabb. Már rég úton kéne lennünk a következő találkozási pontig.

-A Helyőrség felállítása több időt vett igénybe, mint......

Vader megtorpant mielőtt még kijutottak volna a hangárból. Kesztyűs keze a magasba emelkedett, feltartott mutatóujjal.

-Nem érdekelnek a kifogásai őrnagy. Ez rossz fényt vetne az előreléptetésére.

-Előléptetés? -nyelt egy nagyot a birodalmi tiszt, elfehéredve.

-Pontosan. Ön már kellőképp képzett, hogy saját hajót kapjon őrnagy.

-Sajátot? -hüledezett Piett.

-Kétségbe vonja a tudását, őrnagy? -húzta fel a sisak takarásában a nem létező szemöldökét Vader.

-Nnem....Nagyúr. Csupán meglepett. -dadogta zavarodottan.

-Majd hozzászokik Piett.....kapitány. -mondta, újult lendülettel nekilódulva. Piettnek ugrania kellett, hogy felvegye a tempóját.

-U-uram. Ön igen nagylelkű.

-Ameddig a bizalmamat élvezi..... -harapta el a mondat végét egy vállrándítás mellékelésével. Piett pislogott kettőt, de nem szólt. Átlépték a kijárat jellegtelen küszöbét és jobbra fordultak a fekete padlózatú folyosón.

-Hamarosan a fedélzetre hozzák a gépemet. -folytatta Vader. -Szedjék rendbe a technikusok amilyen gyorsan csak lehet. Reewex kapitány pedig azonnal induljon amint visszatért az utolsó szállítóhajó is.

-Igen, Nagyúr.

-A kabinomban leszek.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
-Valóban. -Grimson tekintette nem követte Lasardét, hanem valahová pár foknyival a bolygó horizontja fölé emelkedett, egyenesen Ghadea egyik égi kísérőjére, úgy, hogy abból a kapitány nem észlelt semmit. -Valóban kevés az esélye annak, hogy ilyet feltételezzünk.

-De ha óhajtja, akkor leküldök előre egy teljes detektoros különítményt....-ajánlkozott volna fel a kapitány, mire Grimson, egy intéssel félbeszakította őt.

-Felesleges kapitány. Ne adjunk okot a bolygó vezetőinek, hogy paranoiásnak tarthassanak minket.

...Csak magát, megbízó. -tette hozzá magában Lasard.

-Akkor máris utasítom a komp legénységét az indulásra.

-Tegye meg a szükséges lépéseket kapitány. -mosolygott újfent rá a megbízó fejet hajtván, és elkezdte elővenni a zsebeiből a kedvenc, fekete kesztyűit. -Két perc és a hangárban leszek.

Ghadea, Nexu század....

 

-...Ismétlem, tartsák a pozíciójukat! Ne bocsátkozzanak más manőverbe!....-recsegte el immár másodjára a figyelmeztetést, a nyitott kommcsatornában az Adin feje fölött lévő, jelenleg gombostűfejnyi méretűnek látszó birodalmi űrkomp elsőtisztje. A fiú mogorván, de érdeklődve nyújtogatta a nyakát a fülketető felé, hasonlóan, mint a társai. Olykor, igen kacifántos megjegyzések érkeztek a század privát frekvenciáján. A parancsnokuknak kellett leintenie őket.

-Elég legyen fiúk! Örüljetek, hogy nem kértek fel minket díszkíséretnek.

Adin torka egyre inkább elszorult amint mindinkább kivehetővé váltak az űrkomp terebélyes szárnyelemei és a kis hajó ionhajtóműveinek nyomvonalán ereszkedő apró, gömbtörzsű vadászgépek. Vajon rohamosztagosok is vannak a fedélzetükön? -tette fel magában a kérdést, egy pillanatra élesen bevillantva emlékeiből azt a képet ami a nevelőszüleinél történt. Azt a mészárlást nem lehetett elfelejteni.

-Ezt nézzétek srácok! TIE vadászok. -kurjantotta el magát a legfiatalabb közülük, akinek mániája volt az összes létező vadászgéptípus jellemzőinek bemagolása, saját szorgalomból, nem ám mint ahogy azt a lecke kimondja. Persze a többiek amikor csak tehették cukkolták emiatt, hogy stréber és az oktatók kedvence, de a háttérből valósággal csodálták a hihetetlen memóriájáért. Egyesek szerint simán versenyre kelhetne bármely adatbankkal.

-Gyerünk Mice, nyűgözz le minket. Mik az esélyeink ellenük? -ütötte meg a forró vasat valamelyikőjük kinek eltorzult hangját Adin nem ismerte fel. A birodalmi kötelék közeledtével interferenciahiba keletkezett.

-Mellékes pofázást befejezni! -csattant fel ismételten a századparancsnok határozott hangja, a zavarás ellenére elég erélyesen. -Visszatérünk a bázisra.

Ő maga, bizonytalanul kémlelte a műszereit. Máshol és más időben meglehet, hogy teljesen másképp cselekedne. Nem szerette azt amit művelt a gyakorlópilótákkal, de elengedhetetlen volt a biztonságuk érdekében. Egyenlőre.

 

Ghadea, Elnöki Palota....

 

Asyle Meereto mélyen beleharapott az alsó ajkába. Zafírkék szemeivel Dynia hivatali öltözetét vizslatta. Ha akarta se tudta volna leplezni a lelkében viharként tomboló feszültségét.

-Biztos, hogy ezt akarod? -kérdezte halkan a neki hátát fordító Dyniától, aki a ruhakölteményének egyik vékony szövésű tagján lévő fodrok rendezgetésébe kezdett. Ugyan a hasán még csak enyhén domborodott ki az anyag, de úgy tűnt, hogy a szabó nem tágított eleget a kedvenc ruháján, mert ha az nem is erősen, de szorította az adott testrészét, és ez ösztönös aggodalmat szült az elnökasszonyban.

-Asyle, ne idegeskedj, nem lesz semmi baj. -terelte rá a figyelmét a helyettesére, miközben hátrahagyta a szobai tükröt és meghagyta magának, hogy amint vége a birodalmi küldöttséggel való találkozásnak, beszélni fog a szabójával az újabb módosításokról.

-De olyan aggasztó ez az egész. -keseredett el Asyle arcvonása, miközben tördelni kezdte az ujjait. -És ha mégsem diplomáciai ügyben vannak itt? Máskülönben minek jöttek volna egyből egy hadihajóval. És ami Skythdoron történt szegény......

Dynia fáradtan és egyben türelmetlenül felsóhajtott, azonban megtartotta a kifelé sugárzó nyugalmát.

-Ne aggódj. -lépett oda a vele hasonló korban lévő nőhöz és gyengén megfogta a karjait. -Ne feledd Asyle, hogy bolygónk nem igen rendelkezik más hasznos funkcióval, mint az esetleges turizmus. Még csak a fontosabb, galaxist átszelő hipertérútvonalakhoz sincs túl közel.

-Biztos ez? -pislogott rá amaz kissé megkönnyebbülten.

Dynia meggyőző mosolyt küldött felé.

-De még mennyire. És biztos lehetsz abban is, hogy nem egykönnyen fogjuk beadni a derekunkat.

 

 

-Csodálatos bolygó ez Loraney kisasszony! -villantotta ki a tökéletes fogsorát Grimson, miközben az Elnöki Palota folyosóin haladtak, egyre mélyebbre az épületbe, pár fős kísérettel a nyomukban. -Ékes bizonyítéka annak, hogy a galaxist nem rontotta meg teljes egészében a bűn és a pusztítás hulláma. El se tudja képzelni hány olyan planétán jártam ahol a háború teljesen tönkretette az ökoszisztémát.

Dynia lágy lépteire koncentrálva igyekezet palástolni ellenszenvét a férfival szemben. Nem látta ugyanis a férfi szemét mosolyogni, ami az őszinteségre utalt volna. Sőt, amint görbülni kezdtek ennek a Grimsonnak az ajkai, úgy redőztek visszataszító ráncokba a szem környéki vonásai. Igazság szerint pontosan erre számított. A ?kedves, távoli vendég? álarca mögé bújt megtestesült gonoszra.

-Megbocsájtson, de mit is mondott? Pontosan milyen megbízatással jött el hozzánk? -kérdezte tapintatosan, mentesítve magát attól, hogy felismerhető gúnyba merítse a hanghordozását.

A férfi megtorpant és amolyan tessék-lássék szertartásossággal fejet hajtott.

-Kérem ne tévessze meg az egyenruhám, én amolyan nagyköveti státuszban lennék. Őfelsége, Palpatine Császár megbízója vagyok.

Dynia rezintegráltan fogadta a feléje irányuló tiszteletadást.

-És mondja csak nagykövet úr, kíséretét mindig katonák adják? -leplezetlenül pillantott a csoport hátsó részét képező fehér testpáncélos alakokra, illetve egy magas rangot képviselő zöld egyenruhás fiatal férfire, aki olyan merev arckifejezéssel pislogott előre, hogy simán részét képezhette volna a folyosón időközönként felállított márványszobrok sorainak.

Grimson egy néma pillanatig maga is az embereire pillantott, titkon lenyelve a szájában érzett keserű ízt. Nem volt csöppet sem kedve ehhez a mézes-mázos szöveghez, de belátta, hogy céljai teljes eléréséhez eme elengedhetetlen taktikai húzására szükség volt. Szerencséjére mielőtt még magyarázkodásba kezdett volna, egy sötét egyenruhába bújt alak tűnt fel az ellenkező oldalról. Szemmel láthatóan az elnökasszony is felé terelte a figyelmét.

-Üdvözlöm őrnagy. Örülök, hogy csatlakozik hozzánk.

-Elnökasszony.....

Az újonnan érkezett vagy fél fejjel alacsonyabb volt nála, de talán izmosabb. -állapíthatta meg Grimson, immár kihúzva magát, felkészülve arra, hogy fontos pozícióba tüntesse fel magát a másik szemében.

-Őrnagy, ez az úr itt Grimson...nagykövet a Galaktikus Birodalom küldötte.

-Óh, üdvözlöm. -biccentett a férfi, mintha csak véletlenül futott volna össze vele, majd kezet nyújtott.

-Nagykövet -folytatta az elnökasszony-, az úr az egyik tanácsadóm, Reese őrnagy.

Grimson félmosollyal fordult felé, miközben még Reese kezét rázta.

-Nocsak, mióta van szüksége egy ilyen békés világnak katonai tanácsadóra?

Látta amint a nő zavarba jön és elpirulva félrefordította a fejét. Egy-egy.

-Kérem nagykövet, erre. -nyújtotta ki a karját a legközelebbi ajtó felé amaz, melyet az egyik Palotaőr kitárt előttük. -A fogadóteremben folytathatjuk.

-Természetesen. -közölte előzékenyen, majd magához intette a zöld egyenruhás tisztet a háttérből.

-Parancsnok, önök itt várakozzanak!

A birodalmi tiszt biccentésével jóváhagyta az utasítást. Grimson pedig visszafordult.

-Elnökasszony, csak maga után.

 

 

-Hogy feleljek az imént feltett kérdésére nagykövet úr -szólalt meg Dynia az asztal végéhez érve-, Reese őrnagy igen hasznos tanácsokkal látott el a kalózfenyegetettségek alkalmával. Mint tudja, itt a Külső Gyűrűk peremén, független világként és a közeli népekkel folytatott kereskedelmünkkel, kiszolgáltatottá váltunk bizonyos törvényen kívüli köröknek.

-Ezt megértem elnökasszony és kérem nézze el nekem az előbbi faragatlan megjegyzésemet. -szabadkozott az ujjait széttárva a férfi, bocsánatkérő pillantást mérve az asztal körül helyet foglaltakra. -De, hogy megnyugtassam önöket.....-folytatta, némi levegővételnyi szünetet követően-, Őfelsége ragaszkodott hozzá, hogy eme szektorba tett látogatásom alkalmával egy hadihajót rendeljen ki mellém. Tudják a szomszédságukban lévő Hapan incidens......

-Tudunk róla nagykövet úr. -szakította félbe őt Dynia. -És be kell valljam kissé aggódva figyeljük az eseményeket. Ebben a szektorban már évtizedek óta béke honol. Sose tételeztük volna fel, hogy pont a hapanok részéről érheti fenyegetés a környéket. Ők mindig is a belső ügyeikkel voltak elfoglalva, de ez alapvetően jellemző akármelyik szomszédos világra. Egészen pontosan miért is van itt nagykövet?

-Beszélgetni, természetesen. -rázta meg a fejét, mintha teljességgel meglepte volna a kérdés. -Gondolom ezzel nem sértek semmit se, mint vendég.

-Ön mégiscsak hivatalos közegben van itt Grimson nagykövet. -vette át a szót Reese őrnagy, emlékeztetve őt, mire amaz érdeklődve fordult felé. -Bizonyos információnk szerint önök jelentős erőt vezényeltek a saghírok területeire. Másrészről pedig úgy érezzük, hogy felelősséggel tartoznak Gilleon tanácsos haláláért.

-Kérem, őrnagy, tartsuk be a fokozatosság elvét. Igen, valóban állomásoznak birodalmi erők Skythdoron, de ez csak az ő biztonságukat szavatolja. Sőt, továbbmegyek. Az önök biztonságáét is. Valamennyiükét. -mutatott rá jelképesen a tekintetével mindegyikőjükre. -Jelen pillanatban igen veszélyesé vált a Hapan Konzorcium határa közelében élni. Az önök által említett kalózflották is felbátorodtak, hogy hasznot húzzanak a zűrzavarból, a csempészekről nem is beszélve. De Coruscant se lehet biztonságban.

-Mégis mi fenyegeti ennyire akár az önök, akár a mi érdekeinket a hapanok részéről? -kérdezte Dynia. -Ismeretünk szerint a hapan nép elzárkózottan él a határain belül.

-Tudja elnökasszony, mikor a szenátus néhány tagja a jedikkel együtt karöltve az akkori főkancellár ellen fordult, ...ki immár a császárunk..., némelyikük a nyílt szembeállás helyett a megfutamodást választotta. Köztörvényes bűnözök kértek menedéket a hapan Anyakirálynőtől és az a mihaszna némber......-Grimson hangja hirtelen elcsitult és zavarodottan nézett szét. -Bocsájtsanak meg, ha túl elragadtak volna az érzelmek, de....

-No és mi a magyarázata Gilleon tanácsos halálára? -Dynia határozottabban tette fel a kérdését. Asyle és még néhány kisegítő megrebbent tekintettel pislogtak rá. Egy pillanatra maga is megdöbbent, hogy milyen hévvel merült bele ebbe a színjátékba.

-Nos, ami a feljegyzéseket illeti, én úgy tudom, hogy az önök követének halála sajnálatos árulása lett a chelairoknak, akik erőszakkal válaszoltak a magriasok, felénk irányuló kapcsolatának kiépítésére. Egy békés gyűlésen támadtak a tanácsosra.....

Dynia számára lassan elhalkultak a birodalmi nagykövet hazug szavai. Fojtogató érzés kerítette hatalmába, ami egyszerre mart a torkába és a szívébe. Mi mást is gondolhatott volna erről a férfiről? -tette fel magában a kérdést. Az álarc már akkor lehullott róla amikor kilépett az őt ideszállító siklóból és nyájasan belevigyorgott a képébe.

Innia kell valamit, hogy enyhítse a torkát mardosó jeges marok szorítását. Automatikusan előrenyúlt az egyik tálcán elhelyezett frissítő felé. Makacsul körbefonta az ujjaival a poharat és megemelte azt.

-Köszönöm, hogy megosztotta ezt velünk nagykövet. -szólalt meg, mikor az egyik rá következő pillanatban ?magához? tért, leküzdve a torkán néhány kortyot a nedűből. -Sajnálatos módon Arikan kormányzótól mi nem kaptunk semmiféle információt.

Mindent Den mesélt el. -tette hozzá magában, határtalan dühöt érezve Grimson és az egész Birodalom felé. Ő ott volt, átélte a szörnyűséget.

-Nem kell aggódniuk elnökasszony. Az akcióban részt vevő jedik is elnyerték méltó büntetésüket. Erről egyenesen Vader Nagyúr gondoskodott.

Tudom. Megölte azokat az ártatlanokat és te mégis csak mosolyogsz ezen. Velejéig gonosz vagy Grimson, akárcsak a Galaktikus Birodalom. De én erősebb vagyok nálad. El se tudod képzelni, hogy mennyire.

Lepillantott a hasára, furcsa émelygést érzett.

A gyermekem......Igen, ő érte is teszem ezt.

Jöhet immár a következő forduló.

-Ez megnyugtató. -hajtott enyhén fejet a férfi felé, miközben minden erejével azon volt, hogy ne remegjenek az ajkai.

Grimson felhúzta a szemöldökeit a váratlan, megenyhült hangnemre.

-Így most már talán megnyugszanak a kedélyek a körünkben. -folytatta Dynia, jelzésértékűen vezetve végig a tekintetét a többieken. Tudta jól, hogy mindannyiuk ennek ellenkezőjét vallta, de most minden azon múlt, hogy mennyire tudnak uralkodni az érzelmeiken. Még Asyle is leszokott az ajkai harapdálásáról, bár arca olyan sápadt volt, mint egy háromhetes vízi hulláé.

-Nos talán a jó kapcsolat reményében, meghagyhatom Arikan kormányzónál, hogy a tanácsosuk holttestét, itt a szülőbolygóján temethessék el. -vetette fel tapintatosan a birodalmi követ.

-És ezt mi méltányolnánk is. A családja örülni fog a hírnek.

Grimson anélkül húzta fanyar grimaszba az ajkait, hogy ennek látszatát kelthette volna.

Sikerült. Sikerült úgy a ghadeaiak bizalmát elnyernie, hogy ezek a mihasznák tudtában lennének azzal, hogy mi is vár rájuk. Persze tartania kellett magát a maga által diktált tempóhoz.

-Örülök, hogy szolgálatot tehetek egy ilyen gyönyörű világnak. Tudja, a klónháborúk után -sóhajtott fel ábrándozva-, valódi kincsé lettek ezek az érintetlen ékkövek.

-Ezt már egyszer említette nagykövet. És úgy gondolom, nem lenne akadálya annak ha Ghadea kinyitná a kapuit a Birodalom polgárai előtt. Szívesen várjuk a pihenni vágyókat....

Grimson fészkelődni látszott. Ezzel párhuzamosan fel is köhintett.

-Khm....nos talán ez igen örvendetes hír lenne és higgye el méltányoljuk a vendégszeretetüket, de tartok tőle, hogy ez elengedhetetlen biztonsági intézkedéseket kívánna részünkről. Ugyebár ha nem tudják garantálni a polgáraink biztonságát.....

-Talán megteszi úgy is, hogy amint végeznek a hapanok elleni offenzívájukkal.....

-Amit talán felgyorsíthatnánk, közösen.....közös érdek gyanánt....

Dynia ráhunyorított a férfire.

-Mire céloz nagykövet?

Újra azok a visszataszító ráncok Grimson szemei körül. Sunyik, ördögiek, haszonlesők.

-Egy koordináló állomásra lenne szükségem.....szüksége a flottának.

Dynia fél szemmel végigpillantott a tanácsosain, figyelmen kívül hagyva Grimson válaszának megbicsaklását. Leste a reakciókat. Ugyanazt látta mindannyiukon. A méla beletörődést a helyzetükbe. Elégedett volt.

-Ghadea erre sajnos nem alkalmas, mint....

-Nem, nem is a bolygóra gondoltam. -szabadkozott a férfi.

Dynia megrázta a fejét.

-Akkor talán egy orbitális pályát tudunk biztosítani, egy pár fős egységnek.....

-Elnökasszony -vágott a szavába zavart mosollyal-, én az egyik holdjukra gondoltam. Draian tökéletes hely lenne egy bázisnak.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
Leyna lehajolt, hogy megtudja azt amit akart. Kellettek azok a belépőkódok. Pedig hadizsákmányként se lett volna utolsó ez a férfi. -állapította meg, félrebillentett fejjel. Voltak olyan időszakai amikor kedvelte az ilyen keménykedő hímeket.

 

Hátul, a híd sötétebb végében, a kijáratot éppen elhagyta Rylett százados egy kisebb csoport élén, amikor mögötte esztelen sikolyok csaptak a magasba. A hapan tiszt önkéntelenül is behúzta a füleit a vállai közé.

Vajon most melyik vallatási módszerét alkalmazza az őrnagy? -tette fel magában a kérdést, majd egy alig hallható szisszenéssel végre helyükre csúsztak az ajtók.

Hapan Konzorcium, Hapan-szektor, északi határövezet....

 

Ameddig a szem ellátott, birodalmi hadihajók gyülekeztek, mélán lebegve a falként eléjük tornyosuló csillagködfelhő előterében. Annyian voltak, hogy jórészt eltakarták a galaxis csillagait ha a bámészkodó a flotta közepéről nézett volna szét. Egy emberöltő is kevés lett volna arra, hogy bárki is számszerűsítse őket, abban a strukturális folyamban ahogy egymás mögé, illetve mellé rendeződtek. A Galaktikus Birodalom semmit sem bízott a véletlenre. A flottája pedig annál inkább igyekezett határozott erőként felvonulni. Fürge futárhajók, őrszondák, biztosítóhajók siklottak a monstre csillagrombolók törzse körül, hogy akár a legapróbb változásokról is azonnal értesíthessék a megfelelő embereket, akik a megfelelő pillanatban válaszlépéseket indítványozhattak. Az egyik ilyen ember akinél az információk felhalmozódtak Yularen admirális volt. Zászlóshajója félhomályos hídfedélzetén állt és a hátsó szenzorállomás közepén terpeszkedő taktikai térképet figyelte, komor tekintettel, a segédtisztjei társaságában.

-Ez nem túl jó hír uraim. -rándult meg a szavai közben a sűrű bajusza. -Ha ezt a zavarást előbb-utóbb nem tudjuk megszűrni akkor baljós lesz összhangba hozni az offenzívát Moore admirális flottájával.

-Sajnálom uram -hebegte az egyik szemtelenül fiatal segédhadnagy akiről lerítt, hogy ?tegnap? még az Akadémia padját koptatta-, de tartok tőle, hogy az egész csillagköd tehet a kommunikációs zavarokért. Lehetetlen megszűrni egy ekkora zavarást.

Yularen admirális borúlátóan ráncolta össze a homlokát. A fiatal tiszt viszont folytatta, miközben lenyomott pár gombot a hozzá közelebbi konzolon, aminek következtében a Hapes-szektor kinagyítódott köztük.

-Azonban úgy tűnik, hogy a kutászdroidjainknak sikerül mélyebbre hatolniuk a rendszerben.

Néhány pályagörbe és helyzetjelző fényfelvillanás derengett elő a feltűnően fényes csillagpöttyök sűrűjében. -Nagyobbrészt tisztán vesszük a jeleiket és a felderítés alapján a Hapan Véderő Hapes környékére összpontosul. A környező rendszerekben csupán jelképes hajóállomány tartózkodik.

-És ezeket könnyen le is gyűrhetjük. -vette át a szót magabiztosan, egy sorhajókapitányi rangban lévő tiszt, aki egyben a parancsnoki hajó kapitánya is volt.

-Ne következtessen mindig a legkedvezőbb előrelátásokra kapitány. -fordult felé Yularen. -Akárhogy is nézzük, mindazon hír mely eljutott hozzánk a Gallinore szektorból, a hapanokat nem egyszerű legyőznünk. Tartok tőle, hogy sima megfélemlítéssel nem sokra megyünk. Flottánk nagyobb hányada pedig még tapasztalatlan kadétokból és tisztekből áll.

A kapitány zavartan sütötte le a szemét.

-Óvatosnak kell lennünk uraim. -folytatta az admirális, résnyire hunyt szemmel követve a hologram ábráinak változásait. -Mindazonáltal Vader Nagyúrnak mielőbb szándékában áll elfoglalni Hapest.

Következetesen felsóhajtott, majd végigvezette a tekintetét a tiszteken.

-Készítsék fel az egységeiket uraim. Bármikor megkaphatjuk a jelet az offenzíva megindítására.

 

Hapan Konzorcium, valahol mélyen a Gallinore-szektor szívében....

 

Roncsok mindenfelé. Keserű végtermékei egy csatának, melyet hapan szem még nem tapasztalt ily méretekben. Carnin Heyla pedig már számos ütközetben vett részt. Mégis, be kellett látnia, hogy az uralkodóházak közti leszámolás mennyire is eltörpül a Galaktikus Birodalom által okozott károk mellett. A szállítójármű ablakán kipillantva, végső búcsút vett a hajójától, mely immár menthetetlenül sodródott a több tucat társával együtt a végtelenben. A Napfényt olyan súlyos károk érték, hogy könnyebb volt őt az olvasztókemencék mélyére küldeni, mint felújítani.

-Mi megtettünk mindent, kapitány. -motyogta mellőle egy fáradt hang, melyhez egy koromfoltos arc társult. Heyla kapitány szótlanul fordult a hadnagya felé. Nem jutott az eszébe semmiféle olyan gondolat melyet most megoszthatna a másodtisztjével, vagy az utastérben velük együtt lévő túlélőkkel. Egyszerre kavarogtak az elméjében a kiábrándító és a tenni akaró gondolatok. Tudta jól, hogy az első nem illik hozzá; nem egy hapan flottakapitány világához tartozik, míg a másodikhoz pedig nincsenek megfelelő eszközei. Pedig voltak pillanatok amikor legszívesebben a puszta kezeit használta volna. De azok most csupán az ülésének karfáit szorongathatták.

 

 

Seryan Leyna őrnagy rezzenéstelenül figyelte amint a hangárkapuk pajzsain keresztül újabb és újabb kompok érkeztek. A flotta újdonsült parancsnoki hajójának fedélzetén tartózkodott sok-sok sebesülttel és hadifogollyal. Nem lehetett pontosan meghatározni, hogy hányan zsúfolódtak már össze a hapan űrhajó folyosóin és kabinjaiban, de itt a hangárban is temérdek emberi alak kuporgott a szerelő- vagy éppen muníciós ládák töveiben, illetve azok tetején. A gárdaparancsnok tekintette elvándorolt az egyik kompból kivezetett és tarkóra tett kézzel menetelő rohamosztagosokról és fekete egyenruhás tisztekről, mert figyelmét elterelte a soron érkező komphajó és annak rámpáján megjelenő ismerős alak.

-Kapitány! -indult meg felé, kikerülve néhány egészségügyist akik agonizáló emberekhez siettek.

-Őrnagy. -emelte fel amaz a tekintetét, mely olyan fátyolos volt akárcsak őszi hajnalokon Hapes égboltja.

Seryan aggódó pillantást vetett a kapitányra és fájdalmas ráncokba redőzte a homlokát amikor a mögötte lévőkről is a keserűség köszönt vissza.

-Igen, őrnagy. Sajnos csak ennyien maradtunk. -olvasta ki Carnin a gondolatot a szeméből. -Csupán azok élték túl akik a hídon maradtak.

-Nagyon sajnálom. -közölte megbicsakló hangon, lehunyva a tekintetét, néma imát mormolva a bajtársai emlékének.

-De úgy hallom, ön rendkívüli sikereket ért el őrnagy. -emelte meg az állát a kapitány, büszkének mutatva magát még a jelenlegi állapotában is. És persze igyekezett elterelni a saját gondolatait is a Napfény és azzal együtt majd az egész hapan flotta kataklizmájáról.

-Elfoglaltuk az egyiket, kapitány. -mondta ki nagy nehezen a szavakat. -Egy csillagrombolót.

-Gratulálok őrnagy. Biztosra veszem, hogy elnyeri a jutalmát az Erenedától.

-Itt nem csak engem illetne jutalom, kapitány. -engedte le a csizmája orrára a tekintetét, melyet hapan és birodalmi vér egyaránt bepiszkolt. -És ez még közel se a siker kapuja. A birodalmi flotta talán már Hapes felszínét ostromolja. -szakadtak fel a keserű szavak Seryan ajkai közül.

-Nem szabad engednünk, hogy a csüggedés úrrá legyen rajtunk. -Carnin igyekezett megacélozni a hangját. Úgy érezte ez kell ahhoz, hogy se az őrnagy, se ő maga ne süllyedjen a letargia szintjére. Seryan hallgatag bólintott, mint aki tisztában lenne mindazzal amit a kapitány el akart érni, de más egyéb per pillanat nem jutott az eszébe. Most az a fontos, hogy összeszedjék az erejüket, aztán majd kitalálják, hogy hogyan is tovább. Feladniuk azonban nem szabad a küzdelmet.

-Heyla kapitány! Heyla kapitány! -harsogta egy erőltetett alt hang valahonnan a távolból, mire ők ketten odakapták a tekintetüket. Egy altiszti egyenruhába öltözött hapan nő lengette a karjait a hangár jelentős részét elfoglaló hordágyak túl feléről. Alig fél perccel később már maguk is ott álltak, közel az egyik kijárathoz amin ki-be jártak mindazok akik éppen nem feküdtek valamelyik vértől mocskos vászon fekhelyen.

-Daraan admirális várja önöket az eligazítóteremben. -mondta az altiszt, szalutálást követően. -Kövessenek kérem.

 

Daraan magas volt, széles vállakkal, figyelemfelkeltően magán hordozva a hapan nők idealizált atletikus termetét. De nem csak ő rendelkezett eme előnyökkel, hanem az eligazítóteremben összegyűlt hapan flotta megmaradt főtiszti kara is. Puhány, ápolatlan hapan nőt nem lehetett látni, még az esetleges sérüléseiken fakadó fájdalmaikat is kellő önérzettel viselték el. Itt most nem volt helye sírásnak-rívásnak, vagy hasztalan merengésnek. Daraan admirális egy emberként várta el tőlük, hogy tettre készeknek, elszántaknak mutatkozzanak.

-Ez a parancs nemrég jutott el hozzánk. -bökött az állával jelképesen, a terem közepén terebélyesedő asztal lapján sorjázó adattömbök egyikére. -Hapeshez rendeltek minket. -folytatta szigorú tekintetet lövellve mindegyikőjükre. -Mindazokat akik még élnek és mozogni tudnak. Az se érdekel ha az illető csak kúszni-mászni tud.

-Admirális, minden tiszteletem, de.....

-Folytassa csak Newanda kapitány! -biccentett Daraan, érzékelvén a bizonytalanságtól jól kihallható szünetet az illető tiszt hangjában. Tisztában volt vele, hogy lesznek majd elégedetlenkedő hangok akik veszik a bátorságukat és a kockázatokat figyelmen kívül hagyva véleményezik majd a parancsot. Máshol, más körülmények között, igen valószínű, hogy hanyagolták volna eme mozzanatot. De itt most Daraan is kíváncsi volt a szavaikra, legyenek azok ellenszenvvel fűtöttek, vagy éppen valami ötlettől vezérelve stratégiailag fontosak.

-.....A hajóink admirális. -Newanda a csípője mellett tanácstalanul széttárta a karjait és megrázta a fejét. -Javarészüket elvesztettük. Ha még minden egyes könnyebben sérült emberünkkel fel is töltjük a megmaradt hajóinkat, akkor is.....

-Tisztában vagyok az esélyeinkkel kapitány. Lehet, hogy velejéig hű vagyok az Erenedához és a népemhez, de ostoba nem. Elég jól kigondolt tervem van ahhoz, hogy hathatós csapást mérjünk az otthonainkat veszélyeztető birodalmiakra.

Daraan egy másodpercnyi hatásszünetet tartott, éppen elegendőt ahhoz, hogy felmérje a többiek kíváncsiságát.

-Maradt pár olyan hajónk, melyet ugyan nem sok minden tart össze, de elegendőek ahhoz, hathatós fegyveré válhassanak.

-Mire gondol, admirális? -kérdezte a karbafont kezekkel álldogáló Carnin Heyla kapitány.

Daraan újfent kivárt egy pillanatot. Tudvalévő dolog volt róla, hogy kedvelte ezt a fajta közjátékot. Alapos drámai hangulatot tudott ezzel olykor teremteni. Például mint most is.

-Feltöltjük őket annyi robbanóanyaggal amennyi csak megmaradt. Majd ezek után ütközőpályákra állítjuk őket.

-Nem rossz ötlet -szólalt meg Seryan Leyna őrnagy-, de gondolja, hogy a birodalmiak nem fogják időben észrevenni a cselt?

-Természetesen gondoltam erre is. -bólintott. -Ezért is szükséges, hogy kijátszva a tömegspektrométerüket feltöltsük őket a megfelelő legénységgel.

Többen felhördültek az admirális kijelentésére és kapkodva, egymás tekintetéből igyekeztek kiolvasni, hogy jól hallották-e az elhangzott szavakat.

-Nyugalom, hölgyeim. Nyugalom. -intette le őket és ez hatásosnak bizonyult. Köszönhetően többek között annak a hagyománynak, hogy a soron következő felszólítás mellé nem egy esetben vibrópengét szoktak használni a magas rangú tisztek. -Nem hapan legénységre gondoltam. Egyenlőre.

Duruzsolás támadt, amolyan halk, settenkedő. Nem kétséges, néhányukat zavarta az az ?Egyenlőre? szócska. -gondolta Daraan, de csöppet sem bánta a dolog. Ha kell, úgyis ki fogja adni a parancsot, hogy áldozzák fel magukat az emberek a népük megmentéséért. De erre csak a legvégső esetben kerülhet sor.

-Számos foglyot ejtettünk hölgyeim. -folytatta, emeltebb hangnemben. -A következőkben ezeket az illetőket a még olyan működőképes hajókra szállítjuk melyeknek megmaradt a meghajtása, viszont harci potenciálja már megszűnt.

-No és a jutalom a flottatiszteknek? -kérdezte némi daccal a hangjában egy alacsonyabb termetű hapan kapitány, aki a vörösesbarna haját különös copfba kötötte össze. -Ismerjük a hagyományokat mindnyájan.-jelzésértékűen végigpillantott a társain.

-Lyette kapitány. -szólította meg őt Daraan aki kimérten a nő elé sétált, majd alig néhány centiméternyire tőle, szigorú tekintettel megállt. -Gondolom nem veszi zokon, ha Őfelsége és népe javára most lemondana a hadizsákmányáról. Szóljon ha nem így gondolja, kapitány.

A hapan nőből a furcsán hangoztatott szavak némaságot kényszerítettek ki.

-Gondoltam. -mondta a hideg fém hangjával és ehhez mérten le nem vette a tekintetét Lyette kapitány egyre halványabb szempárjáról. -Esetleg valaki más nehezményezné ezt az aprócska áldozatot?

Tapintható csend telepedett az eligazítóteremre.

-Dicséretes.

Daraan elengedte a kapitányt, akinek rögvest mázsás súlyok kerültek le a válláról. Az admirális sarkon fordult és visszatért az előző helyére, de közben folytatta a stratégia ecsetelését.

-Máskülönben meg, mint hírlik, Amestris főtengernagy közvetlen vezetése alatt, hamarosan ellentámadás indul a határaink közelében állomásozó ellenséges egységek ellen. Talán van némi reményünk arra, hogy megakadályozzuk a flottáikat abban, hogy közvetlenül Hapesnál egyesüljenek.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

-Az italod Sing.

A fejvadásznő szenvtelen tekintettel fogadta a csapos mozdulatát, melynek keretén belül, elé helyeztek egy vöröskés itallal telített ibriket. Vékony, inas karjával kinyúlt az ívóalkalmatosság felé.

-No és mond csak szépségem, mi járatban itt a Nar Shaddaa-i palotámban?

-Dick, legalább te ne áltasd magad. -szólalt meg a fagyos hangján Aurra Sing, két korty után. -Ehhez te túl büszke lélek vagy.

-Nos, talán így van. -könyökölt rá a pultra a nagydarab férfi, félredobva az aktuális törlőkendőt a kezéből. -Ronda, visszataszító vagy, a csehóm pedig egész egyszerűen undorító mocsokfészek a koréliai negyed szívében. -közölte egy szuszra, majd felsóhajtott. -De tudod mi a szitu amikor beteszed a lábadat Dick Bárjába. Túl rég jártál errefelé, hogy most csak úgy lenyeljem az ittlétedet.

Várakozó pillantással mélyesztette a tekintetét a fejvadásznő gonoszan csillámló szemeibe, mely körül sötét folt terebélyesedett, és Dicknek fogalma sem volt, hogy a sápadt arcon ezt a foltot pigmentáció vagy valami különös, felvitt festékanyag okozza e.

Aurra Sing ajkain egy halovány mosoly futott végig. De éppen hogy csak meggörbültek a vonalak a szája szegletében.

-Aggaszt az ittlétem?

-Cseppet sem. -rázta meg lebiggyesztett ajkakkal a fejét a férfi, továbbra is teljes nyugalommal, magabiztosan könyökölve a pulton. -Tudnék arról ha rám küldtek volna valakit. De talán mást igen.

-Ha annyira tudni akarod, akkor elmondom. Üzletet kötni jöttem ide.

Dick elismerően hümmögött egyet. -Az se rossz program. Szóval akkor nem fogsz lövöldözni, se csontokat törni azokkal a bájos kacsóddal?

-Jó kislány leszek, ígérem.

-Remek. -jegyezte meg elégedetten a férfi, aki eltolta magát a pulttól és valahová a söntés másik végébe indult, egy új betérő vendég felé, de még félig a nőn tartotta a figyelmét. -Szeretem ha ismerik az itt érvényes szabályokat. Ja és többet is mosolyoghatnál. Tudod akkor meglehet, hogy barátságosabb lennél.

Aurra Sing lenyelte a feléje irányuló megjegyzést, és ha nem éppen Dick szájából hangoztak volna el, akkor meglehet, hogy már nem élne az illető. De itt mindig is Dick hozta a szabályokat és a hírneve elégnek bizonyult ahhoz, hogy még egy olyan elvetemült fejvadász mint ő maga, ura legyen az ösztöneinek.

Újabb kortyokat küldött le a torkán és várt. Várta a megbízót aki néhány órája üzenetet küldött neki a hajójára. Pont amikor napok óta a távolsági szenzoraival a Hapan Konzorcium határánál gyülekező birodalmi flotta mozgását tartotta szemmel, azzal együtt pedig minden könnyelműen kódolt adást lehallgatott. Még a Devastatornak küldött híreket is. Annak a hajóét melyen Darth Vader tartózkodik. Egyszerre volt elégedett és dühös. Elégedett a kiváló letapogatórendszerért, amiért nem kevés összeget fizetett egy árusnak aki direkt ilyen spéci cuccokkal foglalkozott, másrészről dühöt érzett, hogy a lehallgatott üzenetben csak John Maclaine haláláról számoltak be. Minden jel szerint a Firehawk és a megmaradt legénység továbbra is a csillagokat szeli. De legalább a bosszújának egy darabkáját már meglelte.

 

-Ugye maga az? Maga az a fejvadász?

Aurra felpillantott a merengéséből és rögvest alaposan le is szúrta magát amiért csak az utolsó pillanatban vette észre az őt megszólító barna fejű lényt, kinek kopasz koponyájából két, hátrafelé görbülő szarv tartott a tarkója felé. Pedig mindig ügyelni szokott arra, hogy először ő vegye észre a számára gyanús alakokat és ennek fényében állandóan a bejárattal szemben ül le, lehetőleg arra a pontra ahol ő még javában takarásban lehet. A bárpult eme vége biztonságosnak tűnt. Egészen eddig.

De aztán úgy látta, hogy a vicsorgó fajzat szájából kikandikáló tűhegyes, sárga fogsoron kívül más fenyegetettség nem érinti. Persze ez még nem jelentette azt, hogy hanyagolta volna az óvatosságát. A lény ruhája alatt minden bizonnyal van minimum egy sugárvető. Itt mindenki hord valamilyen fegyvert -emlékeztette magát.

Vetett egy pillantást az alak háta mögé, mielőtt válaszolt volna. Nem is túl messze, de nem is a fickó mögött közvetlenül, ketten elég kirívóan különültek el a bár közönségétől. Aqualishok. -ismerte fel a faji jellegzetességük alapján őket.

Minden jel szerint az ördögi kinézetű idegen is felfigyelt Aurra kutakodó pillantására.

-Némi elővigyázatosság. -billentette oldalra a fejét.

Aurra Sing kifejezéstelenül intett a fejével egy távolabbi boksz felé, valahová a csehó sarkába.

-Jöjjön, de csak maga! Hátul biztonságosabb. -tette hozzá jól kihangsúlyozva, mikor szeme sarkából észrevette, hogy Dick pár lépéssel mintha közelebb araszolt volna hozzájuk. A férfitól kapott egy féloldalas mosolyt, míg az idegen egy kézjellel megnyugtatta a biztosító embereit.

 

 

Ez most nem jött össze. -nyomott el egy néma szitkot magában Dick a pultot hátrahagyó Aurra Sing libegő copfjára pillantva, mely a hátát verdeste. Nem tagadta -főleg magának nem-, hogy csalódott. Nem volt az a tipikus hallgatózós jellem, de tény és való, Aurra Sing jelenléte picit felpiszkálta az ?állóvizet?. Persze nem mintha a fejvadásznő okozhatná itt a legkiélezettebb kényes szituációkat, de per pillanat ő volt itt az egyetlen akitől nem csak Dick tarthatott, hanem a csehó valamennyi vendége, plusz, a más egyéb üzletfelek, akik közül naponta többen is bejártak hozzá. Nem lenne túlzottan szerencsés ha ezek után Sing ideszokna és itt beszélné meg a megbízatásait. -vélte Dick, majd odabiccentett a fejével az egyik emberének, aki éppen egy rekesz itallal tért vissza a raktár mélyéről, hogy váltsa fel őt. Ezek után kilépett a söntés mögül és a hátsó iroda- és más helyiségek felé vette az útját. A saját irodájába ment és miután bezárta maga mögött az ajtót, letelepedett az asztala mögött. Felpattintott egy fedéldarabkát az íróasztalán és az alatta húzódó kapcsolótáblán leütött néhány billentyűt. Egy süllyesztett vetítőrendszerből fénysugár tört utat magának, mely nem jutott távolabb az asztallaptól mint három arasznyi magasság és ebben a fordított kúpos derengésben lassacskán kirajzolódott annak a boxnak a belseje, melyben nem más, mint Aurra Sing és az az idegen devaronian tartózkodott. Egymással szemben ültek le a kerek asztalhoz, melyet félkörívben kerített körbe egy ?U? alakú pad. Szemmel láthatóan nem voltak közeli ismerősei egymásnak, Dick legalábbis ezt a következtetést vonta le az elhelyezkedésükből és a testtartásukból. Egyfajta távolságtartás érződött, főleg Sing felől. Két villanás után, hang is csatlakozott a látványhoz.

-.....de szólítson csak G'hevurnak.

A közvetített hang nem éppen a legtisztább volt, de Dick már annak is örült, hogy az igen érzékeny, és egyben a plafonba rejtett felvevőberendezés ki tudta szűrni a boxban ülők szavait a csehóban uralkodó zsibongásból.

-Oké G'hevur, pontosan mit akar tőlem? -Aurra Sing hátravetett fejjel és a pad háttámlájának szegélyére könyökölve tette fel a kérdését. Dick eközben homlokráncolva igyekezett kutakodni az elméjében, hogy nem e ismerős neki valahonnan a devaroniannak a neve.

-Egy aprócska szívességet. Semmi mást.

-Borsós ára lesz, előre szólok.

 

-A pénz nem számít. -villantotta ki a találkozásuk óta nem először a fogait a devaroniani hím, úgy tüntetve fel magát, mintha ragadozó életet folytatna. Valahol ez igaz is volt -győzte meg magát Aurra Sing- ámbár tudvalévő dolog volt, hogy eme ördögfejszerű ábrázattal megáldott fajnak az uralkodó osztálya éppenséggel a nőstények közül került ki. De ez persze még nem jelentett garanciát arra, hogy ez a G'hevur nevezetű egyén ne mutasson éppen a fajától teljesen eltérő tulajdonságot magáról. Másrészről meg -fűzte tovább a gondolatait- eme bűntől mocskos sárgolyóbison nem éppen tündérlelkek szoktak összegyűlni.

-Egy helyet ajánlok fel önnek egy expedícióba. -folytatta a devaronian, egy másodpercnyi szünetet követően.

-Na na, várjunk csak. -fejtette le a kezeit a háttámláról Aurra és az asztallapra fektette az alkarjait, jelentősen közelebb húzódva a fickóhoz. -Ez úgy hangzik mintha maga tenne szívességet nekem.

-Hagyjuk a mellébeszélést Sing. Ha jól tudom elég nagy pácban van. Az ?ajánlólevelei? az utóbbi időben igen szegényesnek mutatkoznak, főleg ugye Fwell óta....

-Arról meg maga honnan tud?! -billent előre ültében, maga villantva ki az ajkai közül a fogsorát.

-.....de természetesen a hírnevét mi sem öregbíthetné jobban mint azok a legendák amik önről keringenek. -fejezte be egy csöppnyi aggodalmasabb arcot vágva és pár foknyival hátrébb hajolva az asztaltól. -És kérem, erre semmi szükség. Nem azért vagyok itt, hogy felbőszítsem. -pillantott végig Aurra Sing fenyegető testtartásán.

A fejvadásznő kivárt egy pillanatig, majd érzékelve a körülöttük pár lépésnyire bekövetkező fagyos levegőt és a devaronian testőreinek fegyvertorkolatainak diszkréten feléje irányuló figyelmét, visszaereszkedett a helyére.

-Szóval szükségem van önre. -folytatta G'hevur, jóval tapintatosabb hangnemben. Tudta, nem sokon múlott, hogy valamelyikük helyén egy iszamós nyálka maradjon.

Aurra Sing bólintott, hogy ne hagyja abba.

-Néhány napja birtokomba került egy olyan információ mely alapján mindazok jövője biztosítva lenne akár generációkra levezetve, akik tulajdonába kerülne annak a lelőhelynek a tartalma melyről a hírforrás beszélt nekem. És ez egy igen megbízható hírforrás, nekem elhiheti.

-Mi maga? Egy rossz útra tévedt régész? -vetette neki a kérdést gúnyosan. -Engem aztán nem érdekelnek holmi csecsebecsék meg kiszáradt csontok. Nem is tartozik a munkakörömhöz holmi kísérgetés vagy expedícióvezetés. -lekezelően intett egyet. -Csak az időmet vesztegeti.

-Ugyan kérem. Én önt ennél higgadtabbnak gondoltam. Higgye el nekem, nem fogja megbánni ha a kis csapatommal tart.

-Csapat? -kérdezett rá, féken tartva a további indulatait.

-Úgy van. Méghozzá ezek nem olyan amatőrök mint annak a K'hashnak a szedett-vetett bandája mely oly csúful átejtette önt.

-Honnan tudsz te erről egyáltalán? Az már tuti, hogy te se állsz messze attól a szemétládától. Aki őt ismeri az ugyanabból a mocsokból származik mint ő maga.

-Ez igen kedves bók öntől, Sing. Jól van, jól van. -furcsa sziszegő hang hagyta el G'hevur ajkait ami nála a nevetésnek felelt meg. -Tény, hogy nem a törvényes utakat járom be, de higgye el, magam is undorodtam attól a fickótól. Persze némiképp kompromisszumot kellett kötnöm a hasznos információkért cserébe.

Aurra Sing enyhén félrebillentette a fejét. A devaronian közelebb hajolt.

-Tudja ezt a végére tartogatom. Előbb szeretném ha kezét adná arra, hogy csatlakozik hozzánk, mint amolyan ?harmadik szem?. Tudom, hogy kiváló nyomolvasó és hogy semmi se kerülheti el a figyelmét. Semmi olyasmi amit esetleg én vagy a társaim kihagynánk a sorból.

G'hevur pillanatnyi hatásszünetet tartott, feltérképezve minden egyes rezdülést Aurra Sing arcán.

-Másrészről pedig meg kell ígérnie, hogy nem fogja bántani a pilótáimat.

 

-Másrészről pedig meg kell ígérnie, hogy nem fogja bántani a pilótáimat.

Dick komoran és résnyire hunyt szemmel igyekezett értékelhető jelzést leolvasni az arasznyi nagyságú Aurra Sing hologramjáról. Meglehet, hogy most minden azon múlik, hogy ő azelőtt észreveszi e a figyelmeztető jelzéseket, mielőtt valami durvulás kezdődne a csehójában. Keze máris az asztali kapcsolótábla fölé nyújtózott, a sok gomb közül főleg ahhoz közelebb, mely értesíti egyrészt a kidobóembereket, másrészt aktiválja a védelmi berendezéseket.

-Beszéljünk inkább először a díjazásomról. -változtatott némileg kényelmesebb testtartást a fejvadásznő.

-Tíz százalék a zsákmányból ha eredményesek leszünk. Osztozunk páran, ezt ne felejtse. Többet nem tudok garantálni.

-Ha nem tudnám, hogy miféle, akkor még hinnék is önnek. Tizenöt. Plusz húszezer a készenléti díj.

A közvetítővonal ismét jelentősen eltorzította G'hevur sziszegő nevetését.

-Nem csalódtam magában Sing.

Aurra Sing figyelmen kívül hagyta a dicséretet.

-De mondja csak, miféle zsákmányról van szó?

-Önnek meglehet ismerős, ezért is magát kerestem fel és nem valami céhes alakot. Sok köze van talán a maga kis akciójához Fwell-en.

Még a hologram vibrálásán túl is látni lehetett ahogy megfeszültek Sing izmai. Dick ujjbegye alig fél centiméternyire közelítette meg azt a bizonyos gombot. Emellett talán még dupla annyi redő fodrozódott össze a homlokán.

-Folytassa! -vált hirtelen túlzó követelőzővé a nő hangja és testtartása is kissé elbizonytalanította a devaroniant, de egyben készségesé tette.

-Minden jel szerint az információ azokról az elveszett kincsekről szólnak, melynek nyomai Fwellen is megtalálhatóak voltak. De ennél többet nem mondhatok. A hírforrásaimat nem szoktam kiadni....

-Ennyi éppen elég lesz. -vicsorogta a nő sziszegő hangon és lassan visszadőlt a pad háttámlájához. -Ha az érzésem nem csal, akkor meglehet, hogy duplán jól jár velem.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Külső Gyűrűk, Skythdor, valahol az északi-féltekén....

 

 

-Sobor, képzeld, apa telirókázta a kabint!

-Hol van az új mogur, hadd nézzem meg magamnak!

Az Öregharcos hangjába -mely elnyomta kisebbik fiának, rá nem túl hízelgő megállapítását-, beleremegtek a falak, ám szava elhalt, mikor az ünnepi öltözetben lévő fiát megpillantotta.

-Gratulálok! -mondta tömören, könnybe lábadó szemmel. Igazán büszke volt mindkét fiára. De most az idősebbiken volt a sor, hogy átölelje.

-Jajj! Jó van, ez csak egy titulus, majd meglátjuk??.- motyogta Sobor. -Neked is jó napot Zolta!

-Még megvan a totemed? Azt hittem, hogy örökre elengedted. -megsimogatta a ragadozó madár nyakát.

-Visszatért hozzám! Úgy látszik ez a kapocs egy életre szól. -mosolygott a hatalmas árnyék a kisebbre, majd vállon veregette. A reflektort kioltották és tüzet gyújtottak helyette. Az évmilliós barna falakon, lassan fekete árnyak keltek életre. Ősi tűz rég kihunyt fénye. Szinte eggyé váltak a barlangrajzokkal, ahogy a turániak egyenként beléptek. Szemüknek kellet egy kis idő, hogy megszokják a pislákolóan homályos fényt. Meghitté varázsolta a tágas termet, mely közepén a tűz ezernyi lángjának fényében ott ragyogott az Árnykorona és a többi kegytárgy. A fémek, arany és ezüst, játékosan csillogtak. Úgy tetszett, mintha pajkosan versenyt villódznának a lángokkal, a régi kohó és tűz emlékére, melyből ők is születtek.

-Anyáék küldik. -az ifjú turáni egy hatalmas pakkot helyezett arra a kőasztalra, ahol a kegytárgyak is pihentek. A mogur elnéző mosollyal letette a barlang hűs kövezetére, majd óvatosan kibontotta. Nem tévedett, a zsákban töménytelen mennyiségű sült, sütemény, tejtermékek és egyéb étkek lapultak, arra várva, hogy valaki megegye őket. Gyorsan kivett két combot, egy kis sajtot és elmerült a hazai ízek nyújtotta emlékekben. Mattu, Belénd és Öregharcos csendben letelepedtek, illetve az utóbbi ledobta magát a földre. Igazából nem tudták, hogy mi vár rájuk, bár mindketten kiváló turáni katonák voltak, ám a szellemvilágban nehezen ismerték ki magukat. Áldoztak az ősök szellemének, csata előtt, születéskor és esküvőkön, a halotti toron, igyekeztek megfogadni a tanításaikat. Nagyjából ez volt minden. A komolyabb dolgokat, mint a test és a lélek gyógyítása, a jövő látása, tudás átadása, énekek és mondák ismerete meghagyták a sámánoknak, füves embereknek, regősöknek, turáni édesanyáknak. Összhangban élni a természettel, azzal, amit létrehoztak a cirkálóikon nyomasztó hontalanságuk tudatának enyhítésére, vagy azzal, ahol épp megtelepedtek, letáboroztak. Nem elvenni, mindig csak annyit használni, amennyi szükséges, minimális kárt okozni annak a Galaxist átfogó rendszernek, melynek nem leigázói, nem az urai. Ellentétben azzal, ahogy a több milliárdnyi másik értelmes faj tartja. Az egész részének lenni, nehéz megérteni, de meséik és mondáik, már ki tudja mióta, ezt tanították, apró részek, mint erdőnek az erdő fái. Csak együtt alkotnak egészet. Tisztelték tudásukért a sámánokat, olyanokat láttak, tudtak, éreztek, amiket ők sosem fognak. Toluc és a többi turáni fegyveres visszavonult; őrt álltak az alagutak mélyén, míg Keche egy hatalmas ragadozó, szén vonalai mellett ácsorgott. Nézte a tüzet, az ékszereket. Elégedettség töltötte el. Mióta várják ezt a pillanatot! Most tán kiderül, hogy a többi kincs, ami az évezredekkel ezelőtti háborúkban elveszett hol bujkál.

-A Hadak ura taposson meg! -Szegény denevér, pedig csak igyekezett biztonságos helyre repülni. Enned hozta a formáját. Amióta betért ebbe a vacak barlangba, alig látott valamit. Nehezen szokott hozzá a félhomályhoz, bár nem volt olyan magas, mint Öregharcos vagy Mattu, mégis ő verte be a fejét az aláfüggő cseppkövekbe, botlott meg a kövekben, vagy nehezen fért át egy szűkebb részen. Volt még egy komoly problémája is az elhatalmasodó klausztrofóbiáján kívül.

-Annyira utálom ezeket a dögöket! -utalt a riadtan repkedő kis emlősökre.

-Higgye el, jobban félnek öntől ezek a kis parányok! -Thorbjörn is helyet foglalt. Szerette a barlangokat, a Hapesen is volt pár, kicsit enyhítette honvágyát, bár világpolgárnak tartotta magát. Mostanában gyakran vágyott vissza a Konzorciumba, hála a perem vidékre szivárgó híreknek.

-Kérem, ide fáradna egy kicsit? -Sobor jelentőség teljesen végig mérte a régészt, aki eddig egy csont darabbal volt elfoglalva. A lány felpattant és az ékszerekhez sietett.

-Tessék?!

-Meséljen nekem az 5000 évvel ezelőtti időkről. -kérte a sámán.

-Magának fölösleges, halovány tudásom szerint önöknek meg van a képessége arra, hogy ?..

-Nézze, - hajolt közelebb a lányhoz, zavarba ejtően közel- elárulom önnek, lövésem sincs, hogy mit kéne csinálnom, hiába vagyok én a mogur. Szerintem, halott mesterem se tudná.

-Öööh, ez meglepő?.

-Csak ihlet kéne, tehát kezdjen bele. Nem szeretnék csalódást okozni nekik. -a türelmesen várakozókra nézett. Tudta, hogy teljesen megbíznak benne.

-Valami transz szerű állapotra gondol?

-Nevezheti annak, ha úgy kényelmes?.

 

 

Nem volt valami beszédes a társaság, mely egy jellegtelen de annál fontosabb értékekkel felvértezett ösvényen baktatott a hol fűvel, hol pedig mohával borított rögös sziklákból képződött dombokon és hegyeken a céljukhoz. A sort Kadar Greefen Calrissian és lánya, Inara vezette. Mögöttük a két droid, majd a Firehawk legénységének többi tagja haladt. Ha olykor-olykor meg is szólalt valaki, az legtöbbször kihívta Kadar mogorvaságát. Ez a valaki pedig legtöbbször Thripio volt. Sőt, ő volt az egyedüli aki nem bírta magában tartani a gondolatait. Már ha robotnak voltak gondolatai. Ő úgy érezte, hogy számára kötelező jellegű hol a talajt, hol pedig a szikrázó napsütést becsmérelni, de még a hátralévő távolság tudata a céljukig is totál ki tudta őt készíteni. Általánosságban egy kész panaszáradat volt minden egyes szava és robot létét beállította a galaxis szenvedő alanyainak a soraiba. Pontosan a legutolsó helyre.

-Neked aztán tényleg nincs okod panaszkodni. -förmedt rá a mellette zötykölödő Artura, aki alig egy pillanattal korábban, Kadar intését követően, csendre intette a protokolldroid társát. -A te készítőid nem törődtek a végtagjaiddal és a mozgatásukhoz szükséges hidraulikával. Te bőven megelégszel azzal, ha ide-oda gurulsz az egyszerű kerekeiden, az emelkedőn meg a karjukba vesznek, hogy kisegítsenek. De nekem bezzeg folytonosan emelgetnem kell a lábaimat és nyújtóznom a kapaszkodókért.

Artu magyarázkodó, elektronikus csipogását, a folytonos rázkódás, amit az egyenetlen, rögös talaj okozott, eltorzította.

-Nem, nem fogok kerekekért koldulni Organa gazdánál! Mint az ember-droid kapcsolatok fő....

Pár lépéssel előttük Kadar odahajolt a lánya füléhez, figyelmen kívül hagyva a protokolldroid panaszait.

-Hogy is mondtad lányom, mikor kívánkozol visszaadni őket a gazdájuknak?

Inara elmosolyodott, kiérezvén az apja szavaiból az enyhe célzást. Tény és való, hogy indulásukkor még az idős Calrrisian felettébb ragaszkodott a droidokhoz, de úgy tűnik, hogy az azóta eltelt néhány órában ez az elkötelezettség elpárolgott, akárcsak a hajnali tó felszíne fölött lebegő ködpárna az éledező napsugarak hevében. Mindazonáltal jobbnak látták ha egész egyszerűen felhagynak az értelmetlené váló figyelmeztetésekkel és hagyják, hogy Thripioból kifogyjon a szusz. Ez persze nem jött össze maradéktalanul, de fél óra további gyalogtúra után Kadar megálljt intett a csapatnak és ez nem csak a menetelésüket szünetette be, hanem Thripio monológjait is elakasztotta.

Inara először értetlenül pislogott az apjára, majd követni kezdte annak hunyorgó pillantását, el, egészen úgy kétszáz méternyivel lévő és valamivel magasabb pontig ahol ők most álltak. A szokásos zöld vegetációval borított, itt-ott kopárságot hírdető fehér területekkel virító sziklafalak egy helyen hágószerű képződménybe vetődtek és annak tövében egy sötét üreget tártak fel.

-Hé, barátocskám! -intett oda Artu-Detunak a férfi, aki óvatosságból az ösvény melletti kőalakzatok mögé bújtatta a többieket. -Gyere csak közelebb!

A kis droid csippantott egyet, majd odagördült. Testéből hallatszó zörgő hangok baljóslatúan tudatták a többiekkel, hogy bizony a kis asztromech droidot is elégé megviselte az ösvény hepehupás talaja.

-Ha jól sejtem, megérkeztünk.

Artu kétszer körbeforgatta a kupolás fejrészéből kikandikáló antennáját, majd helyeslően felfüttyentett, miközben Thripio -a többiekkel együtt- érdeklődve tekintett előre. Talán csak Ferinán látszottak másfajta arcvonások, aki legutolsóként éppen az ellentétes irányba forgolódott. Ez feltűnt Linknek is, aki a homlokát kezdte ráncolni.

-Valami baj van? -ereszkedett le mellé, figyelmen kívül hagyva a többiek közt lezajló eszmecserét a hogyan továbbról.

-Nem is tudom. -motyogta az ex-jedi. -Az az érzésem, hogy követnek minket. Azt azonban nem tudom, hogy azok az állatok közül néhány amikkel pár száz méterrel lejjebb találkoztunk, vagy valami egészen más.

Ferina Nikki le se tagadhatta, hogy tényleg bizonytalan volt, azonban cseppet sem tűnt túlzóttan aggódónak.

-Pedig elégé óvatosak voltunk mielőtt elindultunk a kikötőből. -jegyezte meg Link a távolba révedve.

-Nem, az kizárt, hogy onnan valaki, de.....

-Hé! -vágott Ferina szavaiba Dozer öblös hangja. Mindketten felpillantottak. A kopasz férfi rosszkedvűen intett a kezével. -Indulunk tovább!

Immár Artu haladt az élen, mellette, hatalmas puskáját szorongatva Dozer lépkedett, hideg pillantásokat lövellve maga elé. Ehhez a felálláshoz azóta ragaszkodtak, ahogy átlépték a barlangnyílás képzeletbeli küszöbét. Inara -előhúzva maga is a sugárvetőjét-, óvatosan követte őket. Artu csipogással és halk duruzsolással nyugtatgatván magát, homlokrészének kivetítőegységéből fehér fénykévét bocsájtott ki, mely viszonylagos világosságot teremtett a barlang üregében és annak mélyén fekvő folyosók falai között.

-Jaj, tervezőm -sipánkodott Thripio, felemelt kezekkel-, ugye itt nincsenek droidevő szörnyek Inara kisasszony?

-Nem, nincsenek, Thripio. -felelte a fiatal nő nem túl meggyőzően, miközben tekintetét le nem vette volna Artu alkalmi lámpásának fényköréről, ami végigsiklott a falakon, bizarr, különböző szélességű és mélységű repedéseken.

Ám mielőtt még Thripio fellélegezhetett volna, kielemezve Inara szavaiból az alternatívákat, amaz hozzátette.

-Semmi olyasmi legalábbis ami nagyobb lenne nálunk.

-Hogy mondja Inara kisasszony? -meredt rá a sárga fénnyel tündöklő fotoreceptoraival, nem egészen értve a hangban bújkáló célzást, mire Inara előremutatott a pisztolya torkolatával. Méterekkel előrébb, ahol Artu éppen megállította a fejéből kiinduló fénykévét, nagyjából vele egymagasságú fekete alakok lógtak alá a fal egyik vastag repedéséből, mint valami alvilági lidércosztag mely csak őrájuk várt eddig.

Nem volt vitás, hogy az aranyszín droid legfélelmetesebb rémálmai köszöntek vissza rájuk.

-Ó, te jóságos!

 

Jóval arrébb, figyelmes tekintetek kísérték az idegenek felbukkanását és pillanatnyi bizonytalanságukat amit a skythdori denevérek látványa okozott nekik. Toluc csendre intette társait akik mellélopózva várták a fejleményeket. Az egyik folyosó kanyarulatában gyülekeztek, várva a megfelelő alkalmat, amikor közös erővel a legváratlanabb pillanatban csaphatnak le a betolakodókra kiknek kiléte a félhomály miatt még igen kérdéses volt. A számbéli fölényük azonban nem hagyott kivetnivalót az iránt, hogy a küzdelem végkimenetele már az első másodpercben el lesz döntve. Sőt, már most biztosnak mutatkozott, hogy nem is lenne szükség mindannyiukra. Minden esetre a sugárvetőiket és plazmaíjaikat már teljes feltöltéssel tartották a kezeikben.

Ám mielőtt eljött volna számukra az a várva várt pillanat amikor turáni harcosok módjára móresre taníthatták volna a hívatlan betolakodókat, hirtelen idegen, felettébb derűs hang támadt hátulról.

-Szép jó napot az uraknak.

 

-Rendben, megvannak! -csendült fel Link hangja valahonnan jobb felől, mire Artu elfordította a fénykévét a denevérekről és egy maroknyi furcsa kinézetű alakra célozta, akik hosszú, köntösszerű öltözéket viseltek, kiegészítve azokat, több ujjnyi széles bőrszíjakkal és tarsolyokkal.

-Ahogy számoltunk velük. -tűnt fel immár Link is mögöttük, büszkén mosolyogva, Ferinával együtt. Ők ketten terelték azt a fél tucat alakot akik tarkóra tett kezekkel sorakoztak fel az alagutak csomópontjában.

-Szép munka volt kis barátom. Ha odakint nem figyelmeztetsz akkor most komoly bajban lettünk volna. -paskolta meg Kadar Artu kupolás fejét és tett egy lépést a hunyorgó emberek irányába akiket szemmel láthatóan bántott az éles fénysugár. Artu hamarosan le is csökkentette a kivetítőjének fényerejét, ki nem mondva, de megenyhülve feléjük.

-Nocsak, nocsak! -torpant meg egyenesen az egyik előtt, megemelt állcsonttal.

-Hát maga az? -motyogta a vele szemben álló, miközben Dozer is közelebb húzódott, olyan szögbe melyből mindannyiukat szemmel tarthatta. -Méregfog.

-Ti ismeritek egymást? -kérdezte Inara az apjára pillantva.

-Ő itt Toluc. -mutatott előre. -Pár hónappal korábban már összefutottunk....

-Ez jó. Összefutottunk. -kacagott fel kényszeredetten a turáni, meg se várva, hogy a másik befejezze a mondatát. -Miért nem mondja inkább azt, hogy nem kevésen múlott az élete? Ha nincs....jut eszembe, hol vannak a csempész barátjai? -zavartalanul kémlelt a folyosók felé. -Ezeket itt még nem ismerem.

-Cypher és Moryn? Hm,ők most másfajta üzletben vesznek részt. Minden bizonyára, már amit a lányom mesélt róluk.

-Oh, maga a lánya? -pillantott derűsen, a barna bőrű nőre, feledtetve a keserű kudarcát. -Valahogy nem hasonlít az apjára. De ezt ne bánja. Még a szakáll nélkül se lett szimpatikusabb. Sőt.

-Úgy látom, hihetetlen mód örülnek neked, apa. -jegyezte meg epésen Inara, kissé elunva a beszélgetést. -De mi lenne ha tovább mennénk. Gondolom már nem vagyunk messze.

-Igazad van lányom. -bólintott az apja. -Másra egyenlőre úgy sincs időnk.

Artuhoz fordult.

-Kis barátom, mutasd tovább az utat. Úgy hiszem, hogy ?barátaink? most nincsenek abban az állapotban, hogy elvezessenek a célunkhoz.

-Jól érzi, Méregfog. -vetette oda Toluc. -Tudtam, hogy anno nem szívességből hagyott elmenni minket.

Kadar félig visszafordult, miközben a kis droid felé igyekezett.

-Erre még visszatérünk Toluc.

A turáni kínlódva a tétlenségétől, megvetően pillantott utána, majd kelletlenül tűrte, ahogy Dozer és Link terelgetni kezdte őt, a társaival együtt az egyik alagút felé.

 

 

-Rendben! -bólintott Carina, végigsimítva a kőasztal felületén sorjázó ábrákon és írásjeleken.

A történet elkezdődött.

Az emlékezet szárnyán visszarepültek a múltba. Megelevenedtek a csillagok, bolygók, rég elhagyatott világok. Gigászi csaták, bukás és győzelem hullámzott az évszámok tengerében. Néha-néha megelevenedtek a legendák, a babonák. A regék hősei újra éledtek. A sámán munkához látott, ösztönösen cselekedve elrendezte a kegytárgyakat; az anyabolygót formázó gömböt az asztal közepén lévő foglalatba, míg a jogart a kőlap peremén lévő számos aljzat egyikébe helyezte. A koronát otthagyta maga előtt és ajkai halk imát mormoltak közben. Néha felnézett a festett égboltra és a rajta virító csillagokra, melyek közt az erózió repedéseket tárt fel. Valami szerepük csak van, hiszen nem hiába festették oda őket. Nem díszítésnek szánták, konkrét cél vezérelte az alkotókat. Mint azt a férfit és csapatát, akik hirtelen a tűz fényébe léptek. Olyan halkan osontak be, hogy senki sem vette észre jövetelüket.

-A próbálkozásod hiába való fiatal barátom! -Mire Calrissian kimondta az utolsó szót, addigra három megfeszített plazma íj, Enned, Belénd és Öregharcos sugárvetője meredt rá. Még se olyan rosszak a harcosok reflexei, gondolta a kalóz. -Hiányzik néhány kiegészítő eme remek gyűjteményből, nemde bár! -folytatta nyugodtan.

-Öreg barátom ide figyelj! -szólt Enned magabiztosan. -Ne akard, hogy a molekuláid itt maradjanak barlangrajznak! ? Hanyagul Calrissian felé legyintett a sugárvetővel. Már ifjú harcosként jobban kedvelte a plazmaíjnál.

-Elláttuk már a baját egy-két hozzád hasonló kalóznak a Peremvidéken! -mondta Mattu is, füle mellé húzva a felajzott nyílvesszőjét. Az ideg megnyugtatóan zümmögött, az íjszarvára szerelt erősítőknek hála.

-Tehát rutinosak vagyunk. -folytatta Keche. -Nyögd ki, mit akarsz, még mielőtt darált húsként végzed, te és a bandád! -nézett végig Calrissian csapatán.

-Várjunk csak! -emelte fel a karját Sobor, gyanakvó arckifejezéssel. A mogur rosszat sejtett, érdekes a szándék nem pont a hirtelen felbukkanó vendég körül öszpontosult. Zavarba ejtő, gondolta, hiszen a férfi érzelmei csak vágyakozásról tettek tanúbizonyságot. -Toluc és a többiek....Zelek, Hodac, Terek, Golak.....ők hol va....

-Itt vagyunk uram. -hallatszott egy keserves hang az idegenek mögül.

Inara és az apja szétváltak, hogy helyet adjanak a Dozer által bekísért és egyben lefegyverzett turániaknak, akik az orraikat lógatva, tekinteteiket lesütve léptek be a gigantikus barlanghelyiségbe. A bent lévő turániak hirtelen köpni, nyelni nem tudtak döbbenetükben; egy emberként pislogtak, hol Mattu parancsnokra, hol pedig a türtőztetett nyugalommal álldogáló Soborra. Keche, már egy velős turáni káromkodáson törte a fejét, ám inkább megtartotta magának.

-Készültem mint láthatja.....-szólította meg halovány önelégült mosollyal az ajkain Kadar, a fehér köntösében szótlanná vált mogurt-.....Sobor, ha nem tévedek.

 

 

Fjedor undorodva seperte el azt a néhány megszáradt denevérürülék rögöt, melybe majdnem belekönyökölt. Lemerte fogadni, hogy nem volt túl elővigyázatos amikor keresztülkúszott az immár háta mögött hagyott járaton, mely alig volt magasabb mint ötven centi. Mosshatja majd ki a ruháját és még csak az se biztos, hogy utána maradéktalanul kijön ennek az ocsmányságnak a szaga. De legalább nem talált itt azokból a rusnya dögökből és valószínűleg nem is fog egy darabig. Az a két eopihajcsár, Trekk és Sol még egy darabig talán távol tudja őket tartani azzal az elektromos zavaró berendezéssel, mely állítólag olyan ultrahangtartományban bocsájtsa ki a jeleit mely még a legelszántabb területvédő denevéreket is megőrjíti. Erről az oldalról pedig -pillantott végig a hatalmas barlangtermen, melynek úgy a kétharmad magasságában bukkant fel- védve volt tőlük. Az alant tartózkodó emberek minden bizonnyal a jelenlétükkel már elriasztották őket.

Fjedor, így, hozzávetőlegesen elégedett volt, vagyis lehetett volna. Messze volt még az a pillanat mely végleges elégedettséggel öntötte volna el, és kárpótolta volna ezért a barlangászásért, meg minden más kockázatért mely e hely körül forgott. Csak remélni merte, hogy a szerencse mellé fog szegülni. Ő minden esetre mindent megtesz azért, hogy ebbe senki meg ne tudja őt gátolni.

Óvatosan előhúzta a vállára akasztott táskájából az apró felvevőt és gondosan elhelyezte a nyílás peremén, egyenesen lefelé fordítva a lencsét, a kőasztalra és az a körül állókra.

Kezdődhet a szerencséjének kovácsolása.

 

-Mit akar itt öreg? -kérdezte higgadt türelemmel a turániak újdonsült szellemi vezetője. Zavaros egy helyzet.

-Óh, szólítson csak nyugodtan Calrissiannak, de még jobb ha a keresztnevemet használja. Tudja egy hosszú, gyümölcsöző kapcsolatban ez közvetlenebbül hangzik.

Sobor szótlanul figyelte egy darabig, mint kerüli meg őt az idősebb férfi és tesz érdeklődő pillantásokat a terebélyes kőasztalra, majd a kupolára. Érezte, amint a vállán pihenő karvaly körmei a húsába vágnak. Az állat ideges volt.

-Gondolom ez az önteltsége most betudható annak, hogy magánál vannak a fegyvereink. -kérdezte némi éllel a hangjában. Bárcsak olyan tapasztalt lenne, mint egykori tanítója. Esetleg egy kevés rálátása lenne a jövőre, vagy az idegen szándékának mozgató rugóira. Ám a látomások és a megérzések most valahogy elkerülték. Vajon Mendet a kora és a tapasztalata tette oly bölccsé vagy az ősök szellemeinek segítsége, esetleg tökélyig fejlesztett képességei. Vagy a rutin adta kezébe a jó döntéseket, melyekkel népének bárkáját kormányozta. Ki tudja most már?! Ő olyan egyszerűnek érezte magát, mint egy kavicsdarab, képességei valahogy csődöt mondtak. Nagy reményű tanítvány és mostan mogur, ám tapasztalatok híján ez mit sem ér. Igyekezett visszaemlékezni Mend szavaira. Nyugalom, türelem. Mélyeket lélegzett, hátha ez segít lejjebb vinni az egekben röpködő pulzusát, helyet teremt a világos gondolatoknak. Végignézett a jelen levőkön. Enned a szokásos fintorokat vágta, öccse kissé megszeppenve álldogál, apja, Mattu, Keche és a többiek arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Nem az első és nem az utolsó helyzet, hogy fegyvert fognak rájuk. Csak a megfelelő alkalmat várták, természetesen tágra nyílt füllel figyelték a párbeszédet.

-Nem, csöppet sem. -rázta meg a fejét Kadar, némi nemtetszésének helyt adó hümmögés után. -Ne higgye, hogy azért jöttem ide, hogy őrült mészárlásba kezdjek.

-Azt azért remélem tudja, hogy innen nem egykönnyen fog szabadulni, ha az emberei valami ostobaságot csinálnának. A rendszer széli aszteroidamezőben egy állig felfegyverzett cirkálóm áll készenlétbe. -szólt a turra kimérten. Nem egy tipikus kalóz, gondolta. A legtöbbjük azonnali hisztériába kezd, ha nem adják át neki a kincseket vagy dölyfösködik fölényével, ám Kadar, eddig igyekezett diplomatikusnak látszani.

-Nocsak! -vonta fel egy milliméternyit a szemöldökét Kadar, hátrapillantva a válla fölött, mialatt végigsimított az asztal peremén, a foglalatából kiálló jogaron. A mogur totemének feket gomb szeme egy ragadozó könyörtelenségével mustrálta azt a kezet, mely a kegytárgyakat érintette. -Tudja a tábornokom is azt a helyet választotta, hogy elrejtse a birodalmi szenzorok elől a hajómat.

Sobor felhorkant, kényszeredett vigyorgással. Madara kitárt szárnyakkal igyekezett ismét megtalálni az egyensúlyát gazdája vállán.

-Ügyes! -ismerte el.

-Szóval akkor ezek szerint egy-egyre állunk. -mondta csendesen Keche. Itt nincs, mit tenni, várni kell, már derengett benne a terv. Ha Calrissian meglép az ékszerekkel riasztja a Csillag Flottát, nem juthatna messzire???.

-De én mégse nevezném patthelyzetnek. -mondta Kadar, immár közvetlenül ott állva Sobor tekintette előtt. -Van egy üzleti ajánlatom, mely talán feloldja magában a feszültséget.....fiatal barátom.

-Hé! Több tiszteletet a mogurnak! -förmedt rá Athes.

Kadar vetett egy pillantást az öreg felé, aki szemmel láthatóan alig bírta már féken tartani haragját és dühét. Kadar úgy tett, mintha egy szimpla társasági rendezvényen lenne és amolyan diplomatikusok módjára megdöntötte pár foknyival a törzsét előrefelé.

-Isten mentsen, hogy tiszteletlennek tűnjek itt bárkinek is a szemében, de nézzék el udvariatlanságomat......évekig kalóznak tituláltak és már magam is majdnem elhittem ezt.

Athes fogsora mintha valamelyest jobban kivillant volna.

-Tartok tőle, hogy ezzel éppen ellenkezőjét éri el, mint ami a szándékában állna. -szólalt meg egy új hang valahonnan a sarokba összegyűjtött csoport közepéből. Nem kellett szólni, Thorbjörn kilépett a tömegből, mindazonáltal a szeme sarkából tartva figyelemmel azt a nagy darab kopasz fickót aki egy félelmetes mordályt tartott feléjük. -Ezek itt turániak és kíméletlenül utálják a kalózokat, akárcsak az én népem vezetői odahaza. Nekem aztán elhiheti.

-Bizonyára. -billentette meg a fejét Kadar a hapan férfi felé is. Figyelmét visszaterelte Soborra. -De talán térjünk rá a kissé drámainak ható idejövetelem céljára.

-Folytassa. -mondta Sobor mindennemű él nélkül, testtartásában továbbra is ügyelve a méltóságára.

-Talán tud róla, talán nem....-kezdett bele Kadar-.....de a maga Toluc barátja -pillantott el a háta mögé- éppenséggel tőlem szerezte vissza a maguk egyik kegytárgyát.

-A részleteket nem mesélték el, de nekem elhihetni, hogy immár tudva ezt, igen meggyőzőnek kell lennie ahhoz, hogy minimum valami azonosító jel maradjon magából és a kis csapatából ha.....- A karvaly fülsiketítő vijjogással hatalmas kört írt le a barlangban, majd megállapodott az Árnykorona mellett.

 

-Biztos jó döntés volt az apádra bízni ezt az egészet? -súgta oda Ferina Inara fülébe. -Nem vagyok biztos benne, hogy ez a fajta megközelítése a témához kifizetődő lenne mindannyiunk számára.

-Igazat megvallva kezdek én is kételkedni, de.....-felelte volna Inara kimérten, de Thripio hirtelen köztük termet és igen aggodalmasnak tűnt.

-Bajban lennénk Inara kisasszony? Talán amíg nem késő, meg kéne adnunk magunkat. Az áramköreim gyanúsan sokat....

-Ssshhhh. -tartotta a szájához a mutatóujját az ex-jedi, majd visszafordult. -Talán jobb lenne ha átvennéd az irányítást. A megérzéseim alapján már az összes turáni fejében a lerohanás gondolat forog. És amint elnézzem ahhoz túl kevesen vagyunk, hogy megvédjük magunkat egy ilyen akció folyamán. Másrészről meg nem szívesen tennék olyasmit, ami ellenkezne a....

-Nos, talán igazad van Ferina, de szerintem két perc kivárás még nem kerül semmibe. Apám se olyan bolond, hogy ilyen veszélynek tegyen ki minket.

-Vagy csak nem vallaná be magának. -tette hozzá a jedi, kétkedve Inara szavaiban.

-Minden esetre légy készenlétbe.

-Mi is, Inara kisasszony? -kérdezte a toporgó Thripio aki még úgy is meghallotta a suttogásaikat, hogy kissé hátrébb araszolt.

-Igen, Thripio, ti is. -vágta rá Inara türelmetlenül, sem mint tapintatosan.

-Hallottad Artu?! -pillantott le a társára. -Állj készenlétbe. Nem akarok miattad egy alkatrésztelepre kerülni.

Artu, ellenvéleményének hangot adva, dühösen sípolt egyet.

 

 

-Íme tehát az ajánlatom. -mondta Kadar ünnepélyesen, egy mély sóhaj után, túljutva Sobor fenyegetőzésén. -Én működésre bírom a jogarjukat és ezt a térképtermet, maga pedig garantálja, hogy a fellelhető kincsek bizonyos hányadát eljuttatja olyan szervezetekhez mely akár tetszik, akár nem, de céljaikban az önökéhez hasonlatosak.

-Mi egy új otthont akarunk teremteni magunkat. -válaszolta Sobor, hunyorogva, mint aki egyenesen át akarna látni Kadar Greefen Calrissian szándékán. Legalábbis fenntartani a népet és a cirkálókat, gondolta.

-És természetesen bosszút állni a veszteségeikért. -tette hozzá, kiegészítve Sobor szavait. -Tisztában vagyok vele.

Tűnődve lépett el a mogur mellett, visszalépkedve a jogarhoz. A madár most békésen ücsörgött a kőasztalon.

-Én se szeretnék semmi mást, mint megbosszulni mindazokat a sérelmeket melyeket a Bir....áh, de ezek most nem lényegesek. -legyintett a kézfejével. -Mielőbb végére kell járnunk ennek a helynek a felfedezésével. Ha a szimatom nem csal, akkor nem csak mi vagyunk akik még érdeklődnek a kincsekért.

Sobor úgy kapta oda a fejét, mint akit álmából riasztottak volna fel és csak most venné komolyan, hogy mi is történik körülötte.

-Azt mondja mások is ide tartanak? Mit tud még mondani?

Kadar jót derült magában a mogur hirtelen támad kíváncsiságán és az a mögött húzódó aggodalmán. De be kellett vallania még magának is, hogy ez utóbbit maga is egyre fokozottabban érezte, sőt, mi több, némiképp szégyellte is magát, hogy titkon egy olyan ember érzelmein élcelődik akivel jóformán semmi baja sincsen. Egész egyszerűen a helyzet hozta úgy, hogy most a turáni az ellenségének tekinti őt. Ő pedig nem készült fel erre elégé, és merte remélni, hogy a szerencséje még kitart egy darabig, és tud olyan meggyőző lenni, hogy életük ne váljon haszontalanná.

Mindazonáltal felvillant előtte az a kikötőbéli kép azzal a hajóval és annak emlékével....eh, hess!

-Erre nincs idő, hogy részletezzem. -felelte szaporán, fittyet hányva arra, hogy még magának is idegesnek tűnt a hangja.

Sobor már éppen ellenkezni akart, amikor Kadar se szó, se beszéd kihúzta a jogart a peremen körbefutó lyukak egyikéből és a vastagabbik végén forgatni kezdett egy vékony gyűrűt.

-Hé! Ahhoz csak úgy nem érhet hozzá! -nyújtotta ki fenyegetően a karját Keche, de csak azért, hogy Dozer a puskája csővével vissza ne kényszerítse azt az eredeti helyzetébe. -Az egy szent.....

-Pontosan tudom, hogy mit tartok a kezembe. -dünnyögte Kadar, le sem véve a szemét a jogarról. Figyelmét teljesen lekötötték az egymás felett sorjázó forgatható gyűrűk és az azokon elhelyezett apró jelzések. Inara eközben a fejével intett, hogy Dozer nyugodtan visszavehet a szigorból, el azonban nem hívta a turániak mellől. Sobor csak azon lepődött meg, hogy toteme nem csinál semmit. Viselkedésében óriási változás következett be. Oda szállt, hogy a korona mellett legyen, de?? Hm érdekes, minden bizonnyal már rég ki kellett volna kaparnia a férfi szemét, de nem. Az a tollas ördög csak bájosan totyog az ékszerek között és barátságosan csivitel. Talán az ő megérzései, mint a természet teremtményének, pontosabbak, kifinomultabbak. Tudta, hogy a sámánok hallgatnak szent állataikra, miért ne tenne ő is, így?! Az állatok nem hazudnak. Kicsit nyugodtabban figyelte a kalózt. Vajh mik azok a sérelmek, melyek érhették a Birodalom részéről morfondírozott.

-Volt alkalmam tanulmányozni amíg nálam volt. Hm...meg is van. -feljebb emelte a jogart, hogy utoljára alaposan megnézze magának a jeleket amiket a gyűrűk ide-oda tekerésével szinkronba hozott. -Azt hiszem ez lesz a helyes.

Inara és Ferina a droidokkal együtt közelebb léptek, míg Link meg Dozer továbbra is szemmel tartották a turániakat.

-Pontosan mit csinálsz, apa? -kérdezte Inara, érdeklődő hangnemben.

-Mint meséltem neked lányom, ez egy kulcs. Kulcs ahhoz, hogy működésre bírjuk ezt a berendezést. -a kőlapra fektette a tenyerét. -Látod azt ott középen? A turáni Anyabolygó szimbóluma.....és egyben egy frappáns kis térkép melyet az ősi turániak helyeztek el a belsejében a kalandozásaik után. Ha minden igaz, akkor valami bonyolult mechanika és még ki tudja milyen ősi technológia folytán -gesztikulált egy keveset a kezével, majd egyenesen felfelé mutatott, a rajzokkal és pontokkal telezsúfolt kupolás mennyezetre-, ott fent megpillanthatjuk azoknak a világoknak a helyét melyeken a rejtett kincsek találhatóak. A korona pedig -folytatta, miután kiszúrta az ereklyét a kőlapon-, ha igazak a legendák, akkor egy arra alkalmas egyénnek megmutatja a kincsek pontos helyét az adott világon, de hogy hogyan azt már meg ne kérdezd tőlem.

-Ez lenyűgöző! -szólalt meg Carina a beálló csendben, magára terelve mindannyiuk tekintetét. -Csak nem maga is történész szakon végzet?

-Ó, nem, hölgyem. -rázta meg a fejét. -Mint mondtam életem egy részében kalóz voltam. -zavartan felnevetett. -Ragadt rám ez meg az, tudja!

-Kár! -motyogta a régész csalódottan.

Nem egy turáni szempár izzott fel újfent.

-Khm....nos igen. Öööö...állj csak kicsit hátrébb lányom!

 

 

-Ez roppant érdekes. -motyogta Fjedor, továbbra is ott kushadva a nyílásban, a mennyezet alatt, immár szeme sarkából figyelve a felvevő oldalán pislákoló apró led fényét mely jelezte a felvételi mód működését. Izgatottan pörgette a fejében tornyosuló gondolatokat, miközben áldotta a mázliját, hogy azok ott lent nem vették őt észre. Trekk és Sol is csendben maradt; a fülhallgatója legalábbis néma volt, azóta, hogy jelzett az embereinek, hogy átért a résen. Úgy tűnik, hogy ez az ő napja lesz...és persze a soron következők is. Ha itt minden jól megy, akkor talán már néhány óra elteltével újabb infókat oszthat meg azzal a devaronian-i cimborával. Egy lépéssel már így is előrébb járnak. -emlékeztette magát, majd óvatosan kissé kijjebb dugta a fejét, hogy pontosan nyomon követhesse a pár méterrel lentebb zajló eseményeket.

 

 

-Nos, úgy tűnik, hogy az apád végre tudja, hogy mikor kell elhallgatnia.

Inara, nem kommentálta Ferina megjegyzését, inkább tett még egy lépést hátrafelé, követve apja utasítását, mely nagyobbrészt nem az iránta való aggódáson alapult, hanem egész egyszerűen el akarta terelni a gondolatai arról, hogy a turániak hirtelen feladják a túsz-szerepüket az ő meggondolatlan kijelentései miatt. Azonban volt egyfajta furcsa megérzése, mely azt tolmácsolta neki, hogy biztos ami biztos, mégiscsak óvakodjon az asztalszerű kőlap közelségétől. Főleg, hogy apja is igen lassú, precíz mozdulatokkal dugta vissza a jogart a peremszéli lyukba, kettővel arrébb, mint amelyikből kihúzta.

-Ó, egek! Most vajon mi fog történni? -csendült fel Thripio hangja izgatottan, mintha valamennyiük gondolatát igyekezett volna megszólaltatni.

Artu kissé odébb gurult, hogy jól lássa a fejleményeket, ellentétben az emberekkel akik ellenkező irányba léptek egyet. A barlangra furcsa csend telepedett, majd mikor utolsóként Kadar is ellépett a kőasztaltól, baljóslatú morajlás hallatszott. A hang egyenesen áradt a kőalkotmány mélyéről és a falakon túlról egyaránt.

-Hallottad ezt Artu? -vetette hátra a fejét Thripio hangvevőivel igyekezve meghatározni a zaj forrását.

A kis droid társa aggodalmasan füttyentett és csipogott párat, majd közelebb somfordált Thripiohoz, aki talán bátorítóan, talán maga is együtt érezve vele, a fémtenyerét barátja fejére tette.

A morajlás eközben egyre erősödött, mintha minden irányból súlyos kőlapokat toltak volna el egymáson. Sobor madara odébb költözött egy biztosabbnak látszó kiszögellésre. Az emberek suttogni, imádkozni kezdtek, tanácstalanul fürkészték a gyertyák fényében lüktető falakat.

-A csillagokra! -motyogta Sobor.

De a lényeg az asztal törzsében zajlott. A többi csak illúzió volt, a visszhang furcsa játéka.

Az asztalként elterülő kőlap ábráin keresztül fehér fény vált egyre erősebbé, majd inkább vakítóvá, miközben középen a turáni anyabolygót formáló ereklye mélyén ugyanez történt. A gömb először elsötétült, majd fokozatosan áttetszővé vált, felfedve először a alkotóelemeinek sűrűségét és kavargó anyagrétegeit, majd egy mindennél vakítóbb fényárban tört ki, leutánozva egy mini csillaglobbanást, aztán elhalványult annyira, hogy az emberek visszafordíthassák a tekinteteiket. És amikor megpillantották újfent a barlangot, még a lélegzetük is elállt. A fény mely a gömbön keresztül utat tört magának az asztallapból, valami hihetetlen színskálában öltöztette fel a mennyezeti kupolát. Ember nem volt a talpán aki különbséget tudott tenni eme technika és a legmodernebb asztrotermek vetítőberendezése között.

-Ez...ez hihetetlen! -igyekezett hangokat kiadni magából Inara, de csodálkozásra nyílt ajkai alig engedelmeskedtek akaratának. Apja, csak forgott és forgott körbe-körbe, de még talán a turániak is vele együtt forogtak volna ha nem tartottak volna még Dozertől és a fegyverétől. A látványt teljes áhíttat övezte.

-Három minrast áldozok az ősöknek és tudásuknak! -mondta áhítattal Öregharcos.

Csillagok, anyagfelhők, ősi kataklizmák nyomai, mind-mind ott terpeszkedett szét felettük.

-Ha jól sejtem akkor Calrissian kapitánynak igaza volt. -mondta Thripio inkább Artunak intézve a szavait, mintsem a barlangban tartózkodóknak. -Ez egy térkép.

Artu egy sor elektronikus füttyentést hallatott.

Thripio kisebb megdöbbenéssel nézett le a társára.

-Hát persze, hogy felismerek egy egyszerű térképet te kis pökhendi ócskavas. Programozásom egyik.....

Kissé arrébb, Ferina és Irana mit sem halott a droidok civakodásából, a termet fokozatosan töltötték be a felocsúdott emberek susmogásai.

-Lenyűgöző, nem? -fordította még mindig a mennyezet felé a figyelmét Ferina, engedve, hogy elméje magába szívja a látványt.

-Igen, az. -felelte. -De be kell vallanom egyik csillag, vagy konstelláció se ismerős. Biztos, hogy a mi galaxisunk?

-Én ismerek néhányak, de ez itt több ezer éves térkép amit.....

-Igaza van barátom. -szólította meg őt Kadar, melléjük lépve. -A felfestett jelek igen ősiek. De a gömb megmutatja nekünk, hogy azok a helyek ahol a kincsek vannak most hol is találhatóak a csillagrendszerünkben. Látjátok?! -mutatott felfelé, nem messze a kupola szegélyétől fél méternyire, az egyik fényesen ragyogó pontra. -Az az egyik. Minden jel szerint ennek a térképszobának az alkotói valami speciális festékanyaggal vitték fel a csillagokat, melyet az asztal és a kegytárgy együttesen olyan fényben világít meg.......-lemondóan elmosolyodott. -De talán nem is annyira fontos a ?hogyan?. Örüljünk, hogy sikerült egyáltalán működésre bírnunk a szerkezetet. -belátóan bólintott, majd a lánya mellé gördülő Artura pislogott. -Rögzítsd kérlek ezt az egészet. Később majd.....Nocsak, fiatalember, jól van?

-Valami itt nincs rendjén. -motyogta Ferina. A férfi elgondolkozva pillantott valahová a talaj felé......aztán fel, egyenesen az egyik fali repedés irányába. -Van ott valaki. Érzem!

Sobor hirtelen felé fordult.

-Igaza van! -hasított belé a felismerés. Több okból is. Ez a férfi valószínűleg jedi, esetleg Erőhasználó. Most már látja amit eddig a zsigereiben érzett.

Visszaemlékezett arra a csatára, amit Darth Vader mellett vívott ellenük a Hapan szektorban. A világosság szolgálói ott is hasonló kisugárzással bírtak, mint ő, bár az övüké erősebb volt. Lehet, hogy ő alig használja megadatott képességeit?! Igen, immár egyre világosabb minden. Nem Calrissianéktól kell tartani, hanem? A növekvő rosszindulat érzése, mely folyamatosan ott motoszkált a tudatalattijában, kikristályosodott.

-Hogy?! -futott össze rögtön néhány ránc Kadar homlokán, majd Artu élesen felvisított.

-Uram, Nikki úrfinak igaza van! Artu érzékelői szerint valaki figyel minket. Méghozzá egy ember.

 

Fjedor érezte, hogy baj van. Már akkor amikor majdnem figyelmetlenségből lebuktatta magát az asztallapból kitörő fénysugár miatt, mely még a lába mögött is megvilágította a nyílás minden egyes négyzetcentiméterjét. Szerencséjére akkor nem csak neki kellett eltakarnia a szemét, de odalent mindenkinek ha nem akartak megvakulni. De most valami egészen más történt és maga se értette, hogy hogyan is fedezték fel az ittlétét. Minden esetre két pillanattal később odalentről már minden szempár feléje irányult. Nem volt idő a tétlenkedésre, cselekednie kellett. Gyorsan visszahúzta a felvevőt a peremről majd a zsákszerű táskájába dugta és tolni kezdte magát kifelé, vissza arra a folyosóra melytől idáig eljutott. Közben a szája elé tolta a fülhallgatója mikrofonját.

-Hé, srácok! Akadt egy kis probléma.

 

-Gyerünk, van még közületek valaki itt? -kérdezte nem kis dühvel a hangjában Dozer, két marokra fogva a puskáját. A vele szemben álló turániak megrázták a fejüket, míg Mattu a zűrzavar közepette, borúlátóan pillantott a férfi fegyverére.

-Azt jobb ha nem lengeti annyira. Még a végén kárt tesz valakiben.

Dozer vicsorogni látszott, majd Inara lépett oda mellé.

-Erre már nincs szükség Doz. -tenyerével eltolta a fegyver irányzékát a turániakról. -Apám megegyezett velük. Közös érdekünk, hogy segítsük egymást.

Dozer nem tűnt túl belátónak, de azért eleget tett Inara szavainak.

-Ki kell jutnunk innen. -tette hozzá még Inara.

-Úgy ám. -vette át a szót az apja, sietősebbé téve a mozdulatait. -A kis droid végzett és ha a megérzésem nem csal akkor egy igen veszélyes alak kutakodott utánunk.

-Csak nem arra célzol akit a kikötőben.....

-Egy pillanat. -lépett közéjük Carina hol Inarára, hol az apjára pillantva. -Mattu parancsnokkal mi is láttunk egy kalózhajót a városban. Önök is ismerik őket?

Kadar kelletlenül felsóhajtott.

-Tartok tőle, hogy az ő keze van a dologban. Nem véletlen, hogy pont itt találkoztunk vele. De majd odakint, ha kijutottunk, mindent elmesélek. -mutatott előre, a kijárat felé.

Némi további szóváltás és bizonyos dolgok letisztázása után, mindannyian megindultak. Hátrahagyták a hatalmas termet és bevetették magukat a cseppkövek és más akadályok labirintusai közé. Most már előkerült néhány fáklya is amit a fegyvereiket visszakapó turániak emeltek, vagy legalábbis igyekeztek a fejük fölé emelni. A lobogó lángnyelvek azonban a sok természetes akadály miatt, nem voltak képesek nagy távolságra eljutni, így továbbra is Artu haladt elől, kihasználva érzékelőinek előnyét. Thripio pár lépéssel mögötte csoszogott sietősen, bízva abban, hogy nem most fognak rájuk ugrani azok a félelmetes bőrszárnyú bestiák akikkel befelé jövet összefutottak. Az már túl sok lett volna az áramköreinek.

 

-....nem, nem. Gyalog jöttünk. -válaszolta Kadar, Sobor kérdésére reagálva, jó néhány forduló után. Kezdtek a felszín közelébe érni. -De a lányom bármikor idehívhatja a hajónkat.

-Erre nem vennék mérget. -szólalt meg Link mögöttük. -Joxxy nem az a pilótalelkületű ember. Már ha érti, hogy mire célzok. Ő lenne az utolsó akire a Firehawk kezelését bíznám.

-Öööö, nos....akkor azt hiszem nagyon óvatosan kell eljárnunk Fjedorral.

-Fjedor? -kérdezte Sobor, de a megerősítést Mattu parancsnoktól kapta.

-Ő az akit mi is láttunk a leszállás után. Vérbeli zsoldos. Elszánt és könyörületet nem ismerő. Egyszer szívesen az övemre akasztanám a skalpját. Párszor már a nyomában voltunk. Számtalan olyan bolygón fosztogat, ahol letelepedett társaink élnek. Elrabolja az asszonyokat és a gyerekeket, kereskedik velük, dézsmálja a csordákat?.- Nagyot sóhajtott. ?A legrosszabb, hogy félig turáni!

-Ha Ennedet venném alapul, hogy véleményt formáljak, akkor eme tényen nem lepődnék meg! -Carina nem bírta megállni, hogy ne kommentálja a szárazföldiek parancsnokának rövid ismertetőjét.

-Hé! Attól, hogy a nép egyszerűbb gyermekei közé tartozom, nem kereskedek nőkkel és gyerekekkel!

-Ne hasonlítson engem egy olyan ganéhoz, mint Fjedor!

-Mily hízelgő szavak. -csattant fel hirtelen egy hang pontosan velük szemben. Úgy húsz lépésnyire tőlük, egy sötét alak állt szétterpesztett lábakkal és a mellkasa előtt felemelt sugárvetővel, plusz még szorongatott valamit a combja mellett a másik kezében, de hogy pontosan mit és milyen tűzerősségű fegyver volt nála azt a kellő fény hiányában nem tudták megállapítani. Minden esetre biztosnak látták, ha megállnak.

-Szép kis társaság, nem mondom. -folytatta magabiztos hanghordozással. -És persze élükön néhány régi kedves ismerőssel.

-Csalódtam is volna benned ha köszönés nélkül távoznál......Fjedor.

-Hogy akasztottak volna föl kétnapos korodban!

Ez a sértés, még Ennednek is becsületére vált volna. Mattu, alig bírta türtőztetni magát. Sok olyan helyen járt, ami a kalóz és bandája miatt vált néptelenné vagy véráztattává.

-Mattu, turáni testvérem, üdvözölhetnél szebben is! -vigyorgott pimaszul. -Greefen, régi "kedves", áruló társam, meg kell valljam sokat nem segített rajtad a szakáll hiánya.

Néhány turáni megemelte a fegyvereit, de Kadar nyugalomra intette őket. Túl szűk volt a járat ahhoz, hogy kellő tűzerőt tudjanak csiholni, és jelenleg pont egy olyan szakaszánál jártak a barlangnak ahol egy árva fedezékként használható cseppkőképződmény se volt található. Ilyen felállásban pedig csak azt kockáztatták, hogy néhányukra igen gyors halál járna. Pedig valamit cselekedniük kéne, gondolta borúlátóan, majd megrázta a fejét, hogy kiverje ezeket a gondolatokat, hogy újból Fjedorra tudjon koncentrálni.

-.......de most végre elkaptalak. De tartok tőle túl drága nekem az energia, hogy azt rád és a díszes kompániádra pazaroljam.

-Mit akarsz tőlünk Fjedor? -rikkantotta oda neki. A falak visszhangot vetettek.

-Már megkaptam amiért jöttem! -kiáltotta vissza. -De nehogy azt hidd, hogy ezzel vége. Nem, csöppet sem.

Kadar jól látta, amint Fjedor felemeli a másik kezét is.

-Egy kis meglepetés! -jutott el még hozzá a gúnyos kacajjal vegyített hang, majd éles búgás hasított a levegőbe.

-Ó te jó ég! -buggyant ki az ajkai közül, majd kitárta a karjait és mindenkit visszafelé kezdett terelni a járatban. -Gyorsan, gyorsan!

A búgás abbamaradt és egy iszonyatos erejű dörrenés kelt életre a hátuk mögött.

-A földre! Mindenki!

Por és kőfelhő zúdult mindenkire.

 

Fjedor víg derűvel dugta vissza az övébe az időzítőt és ha éppenséggel nem gomolygott volna felé a sötét anyagfelhő ami megmaradt a robbanás után, akkor minden bizonnyal még egy percet adózott volna a látványnak, hogy láthassa azt a több mázsányi sziklát meg végérvényesen betemette az ellenfeleit.

Mielőtt még elérte volna a porfelhő, sarkon fordult és csatlakozott az embereihez.

-Ezeket elintéztük fiúk. Nyomás a fővárosba! Remek üzlet elé nézzünk.

Kacaja még odakint is folytatódott amikor a barlangnyílástól nem sokkal arrébb leereszkedett az űrhajója. Ruganyos léptekkel tette meg a maradék távot és jóízűen dörzsölgette össze a tenyereit.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Külső Gyűrűk, Skythdor, valahol az északi-féltekén....

 

Sokáig csak a sötétség létezett, illetve azok a visszaverődő hangfoszlányok melyek percekkel ezelőtt még a távoli barlangjáratokból fordultak vissza, hogy most, újra, a robbanás színhelyén egyesüljenek. Aztán megmozdult valami. A sötétségben fény gyúlt; apró színes fénypontok sokasága. Apró kövek csikordultak a kerekek alatt, majd pityegés hallatszott.

Artu egyensúlyba hozta tömzsi kis törzsét, mely félig felbukott a detonációban. A fejrészi kontroll kijelzők tettek egy fél fordulatot a kupolás fejtetővel együtt, majd hirtelen fénysugár vágódott ki közülük. Ugyanaz mellyel alig egy órával ezelőtt az utat mutatta a többieknek. A fénykéve először a levegőben lebegő apró porszemcsékről verődött vissza, majd egy újabb fordulat után rákúszott a padlón fekvő emberekre.

Artut aggodalom fogta el. Nem elég, hogy szenzorai csődöt mondtak, de még egy tucatnyi ember halála is az ő lelkén fog száradni. Lekapcsolta a fehér fénykévéjét, hogy aztán az életjel analizáló, pásztázó sugárnak adja át a helyét. Lapos, kék, legyezőszerű fényfolyam kelt útra a földön heverő mozdulatlan alakokon, gyászos, tanácstalan csipogások sűrűjében.

-Jaaaaj, a fejeeem!

Artu ijedtében felvisított a kissé torzulásba hajló hangra. A bal oldaláról jött, egyenesen onnan, ahol ő is feküdt korábban.

-Ó, egek! -vált egyre ismerősebbé a hang, miközben Artu óvatosan hátrébb araszolt. Kerekei alá apró, szilánkos törmelékek kerültek. Szkenneljét leoltotta és duruzsolva elemezte magában az eshetőségeket.

-Artu-Detu, te vagy ott? Hát persze! Ki is más lehetne ilyen gondatlan, hogy egyenesen az én fejemre zuhanjon! Szégyelld magad! El se merem képzelni, hogy hogy nézhetek ki.

Artu szégyenlősen, de boldogan felsípolt, majd zötykölődve visszatért a korábbi helyére, közben eleresztett néhány bátortalan csipogást is.

-Nem, szerencsére nem tört el semmim. -felelte mogorván Thripio a vak sötétben. -A bocsánatkérést természetesen el is vártam. De fölkapcsolnád a lámpád végre! Azt hiszem az infravörös képelemzőm odalett. Jó lenne tudni, hogy a többiek hol lehetnek.

Természetesen ott voltak mellette, valamennyien. Erre már a következő pillanatban rá is döbbenhetett. Artu engedelmesen kapcsolta be az alkalmi lámpását.

-Ó, nézd mit tettél te selejtes alkatrészpótlék! -förmedt rá újult erővel a kis társára, aki bocsánatkérő csiripelésbe kezdett. -Megölted őket! Ha időben észrevetted volna.....

Thripio szava elakadt amikor alig pár lépésnyire tőle megmozdult az egyik végtag a sok közül. Ezzel egyidőben érthetetlen motyogás is hallatszott valahonnan.

-Ó, mi történik ott? Látod te is, Artu?

A kis droid lelkesen füttyentett egyet.

-Jobb lenne ha segítenél te mihaszna! -intett felé a portól maszatos protokoll-droid. -Hátha szüksége van segítségre.

-Nem, nincs szükségem semmire se. -dünnyögte a hang, melyet kisebb köhögésroham követett. -De annak már jobban örülnék ha nem kiabálnátok. Aúú...

-Calrissian kapitány! Micsoda megkönnyebbülés!

-Halkabban....

-Oh, bocsánat. -kért elnézést a droid a lassan feltápászkodó férfitól akit tényleg zavarhatott a hang, melyet a falak hatványozottan vertek vissza, mert a halántékát tapogatta. De az is megeshet -gondolta Thripio-, hogy súlyosan beverte a fejét amikor a lökéshullám ledöntött mindenkit. Egy másodperccel később már több helyről is mozgolódás támadt, és azzal együtt felcsendültek az emberi hangfoszlányok sokasága, jelét adva annak, hogy mindenki sikeresen túlélte a merényletet. Artu ennek felettébb örült.

-Mindenki jól van? -pillantott körbe Inara, miután egy letépett ruhacsíkfoszlánnyal felitatta apja homlokáról a szivárgó vércsíkot mely egy mélyebb karcolásból eredt. Jópáran szenvedtek hasonló sérüléseket.

-Legalábbis egészben. -válaszolta Sobor, Mattu parancsnokot támogatva Keche segítségével. A turáni katona, mint kiderült, kificamította a bokáját.

-Piszok nagy mázlink volt. -jegyezte meg Link a folyosót előttük elzáró törmelékre pillantva. -Ha ön, Calrissian kapitány nem figyelmeztet akkor most mind ott lennénk alatta.

Inara apja némán bólintott, majd Artu felé bökött az ujjával.

-A kis barátunk úgy tűnik nincs jó formában.

Artu az utóbbi néhány percben ki tudja hanyadszor, de újra bocsánatkérő pityegésbe kezdett.

-Artu felettébb sajnálja a fejleményeket, Calrissian kapitány, de tartok tőle, hogy több feldolgozóegység is tönkrement a társamban. Egy sor diagnosztikai programot lefuttatott magán. Úgy tűnik, hogy az út viszontagságai súlyos károkat okoztak az alkatrészeiben. -fordította le készségesen az elektronikus jeleket.

-Jól van, jól van. -legyintett fáradtan. -A lényeg, hogy élünk.

-És most.....most hogyan tovább? -kérdezte Link tanácstalanul, széttárt karokkal. -Nem hinném, hogy itt egyhamar át tudnánk ásni magunkat. -bökött a neki háttal lévő omladékra.

-Csodálkozom, hogy olyan könnyedén túl jártak az eszünkön. -lépet ki a sorból Toluc. Az ő arcát is jó pár milliméternyi kosz takarta. -Ha ezt tudom, nem adtam volna könnyen magunkat.

A nem turániak kérdő pillantást lövelltek feléje, kivéve Carinát és a hapan férfit.

-Azt hittem jobban felkészültek. Van más kijárata is a barlangnak. -folytatta a turáni harcos. -Erre. -intett a fejével, egyenlőre visszafelé.

-Sietnünk kell. -mondta Kadar. -Fjedor nagy előnyre tehetett már szert.

-Azt hiszem jobb lesz ha megpróbáljuk idehívni Joxxyt. -közölte Inara, miközben néhányan már elindultak az alagútban. Előhúzta apró adó-vevőjét és bekapcsolta.

-Joxxy, hallasz?! Jelentkezz!....

 

Külső Gyűrűk, Skythdor, a bolygó fővárosa...

 

Fjedor csak azért lőtte szét az ajtóban strázsáló rohamosztagosokat, hogy érkezése, látványos legyen. A gyönyörű intarziákkal és kárpitokkal díszített falon égésnyomok és emberi maradványok ücsörögtek füstölögve. Berúgta az ajtót, majd a meglepett Arikan, Skythdor kiskirálya kezéből is kilőtte a frissítős kelyhet. Az ital jeges patakként csordogált a padlón elterülő szilánkok közt.

-Hé! -kiáltott fel a magrias előkelőség aki kis híján hanyatt esett a míves székével együtt.

-Beszélnem kell egy Birodalmival! -közölte ellentmondást nem tűrően, miközben egy kényelmes fotelbe vetette magát. Természetesen a fegyvert gondosan a helytartóra szegezve.

-Most lőtte őket darabokra. -nyelt egy nagyot.

Arikan belátta, hogy fölösleges az őrségért szalasztania ilyen szorult helyzetben. Inkább igyekezett a malmára hajtani a vizet. Jelen pillanatban annyi is hasznára válna, ha nem egy szép foltként végezné ő is a hímzett falikárpiton.

-Nem mondja?!

A kalóz, figyelmeztetésül lőtt egyet a levegőbe. A mennyezetből csinos kis darabok hullottak alá gipsz esővel borítva be a már megviselt aljzatot. -Ne szórakozzon velem pojáca!

-Rendben??.máris hívom a Birodalmi nagykövetet. -nyűszítette, miközben remegett, mint a kocsonya. Igyekezett minél gyorsabban kapcsolatot létesíteni az egyik csillagrombolóval. Néhány másodperc múlva, kékes derengés, mint az egykori lápi lidérc fénye világította be a szobát.

-Gondolom, nem azért hívott, hogy az adó befizetésének késéséről magyarázkodjon?! -A tiszt, mint egy acél színű felkiáltójel magasodott Arikan fölé. A köszönésről elfeledkezett.

Jól ismerte a Skythdorit. Evvel csak így érdemes beszélni. Tudta, hogy ha nem jól alakulnak a dolgok, akkor szeret sumákolni, elkendőzni a dolgokat. Az adók beszedését, illetve kisajtolását a népből még meg se kezdte, minden valószínűség szerint, akkor fog észbe kapni, mikor megjelenik pár osztag katona a főváros utcáin és a biztonság garantálását kiegészítik néhány meggyőző módszerrel. És az felettébb nem fog jó fényt vetni a kapcsolatukra.

Nem jól van ez így, hiszen senkinek sem jó, ha kölcsönös utálatban élnek egymással, ez nem vezet semmi jóra. Nép és új vezetői, no meg a régi új vezetői képtelenek együtt működni. Valami dacos, gyerekes ellenállás, ki húzza tovább kicsinyes játéka mérgezi az amúgy is feszült légkört. Nem lesz ennek jó vége. A délen élő emberek közel hetven százaléka elköltözött, elvándorolt, fosztogat vagy kalóznak állt. Se hírük, sem hamvuk, eltűntek, mint harmat a nyári fűszálról. A puszták üresek, a földeket alig műveli valaki, az állatokat alig őrzik. A többiek a városokba húzódtak. Ebből nem lesz adó. A pökhendi északiak is beláthatnák! Ő csak egy tiszt, megbízott, fontos feladattal, annak minden gondjával-bajával a Birodalomnak eme szegletében, ám kezdte megkedvelni a kis planétát. Kietlen tájak, érintetlen természet. Változatos és üdítő. Feleségének és kislányainak, már küldetett haza két kisebb minrast is. Valószínűleg kedvelné az ittenieket, ha a sors nem ezzel a szerencsétlennel hozza össze. A sztereotípia nagy úr és néha hasznos is tud lenni. Hordozza az összes emberi gyarlóságot, ami ebben a Galaxisban előfordul, ráadásul önző és ostoba. Nem tud egy emelkedettebb célért, mint a közösség vagy a nép jó léte küzdeni, ellentétben számos Birodalmival, már rég nem itt tartanának. Nem megszállott bolygó lenne ez a kis ékkő, hanem virágzó gyarmat. Akárcsak Ghadea. Nem szerette volna ha vérrel és tűzzel kellene kicsikarnia az együttműködést minkét világtól.

-Nem?.nem, a jelentéktelen adók -Arikan kínlódva mosolyt erőltetett arcára,- miatt keresem, keressük.

Gyomra görcsbe rándult, az ár, aminek fizetését most kezdi behajtani a Birodalom, hatalmas volt. Kezdte belátni, hogy nem arányos önös érdekeinek mértékével. Már majdnem mindenki gyűlöli, pusztulását kívánja. Egykori szövetségesei elfordulnak tőle, hátba támadják vagy morogván fújnak rá. Lassan a szűk támogatói rétege is semmivé foszlik. Pedig próbálta még tovább erősíteni a kiváltságosok jogait. ?Hála? a rendkívüli adóknak....amit, amit most már tőlük lesz kénytelen beszedni. Olyan, mintha mi élelmeznénk az egész Császári sereget, gondolta.

Fjedor megunván a nyögvenyelős beszédet, felpattant és arrább lökte, majd egyenesen a birodalmi szeme közé nézett. Keményen, arrogánsan, agresszívan. A Perem vidéken ez dívik.

-Ide figyeljen díszpintyem! Bár utálom az Uralkodótok pofáját és sleppjét, mégis üzletet ajánlok neked és neki! -vagányan csípőre tette a kezét, mint azok a vakmerő karakterek akiket néha látni szokott egy-egy holofilmben.

Micsoda egy modortalan tuskó, gondolta a tiszt. Csak költséges neveltetésének és az akadémián eltöltött fegyelmezett éveknek köszönhetően nem válaszolt hasonló irodalmi stílusban.

-Hmmm. A Birodalomnak nincs ideje és fölösleges energiája jelentéktelen kis fűszercsempészeket támogatni vagy alkudozni velük!

?.azonban olyan távolra se merészkedett azoktól.

-Elnézem a sértést, barátom! -váltott hangnemet a kalóz. -Mondjuk elég kecsegtető ajánlatom van. Ex-kancellárunk nem repesne az örömtől, ha kimaradna belőle!

-Nem hiszem, hogy érdekelné a szeszcsempészet az Uralkodót. -az utolsó szót hangsúlyosabban ejtette.

-Á, csak ugyan?! Két szót mondanék a ?kedves? császárnak, turániak és az Árnykorona.

Izgatottan várta a fejleményeket. Arikan csak meresztgette a szemeit. Nem tudta, hogy miről van szó. Igazság szerint, szívesen kimaradt volna az ügyből, kivételesen. Elég szégyenletes, hogy pár söpredék bejutott ide, bár ez inkább a bolygó körül keringő megszállókat minősíti. Elméletileg rég eljutott ide a hír, mely sokakból kétkedést, másokból, lesajnáló gúnyos mosolyt váltott ki.

-Hallottam, hogy feldúlták a Palotát, tetemes károkat okozva. Palpatine nagy erőkkel keresi azt a hordát! -válaszolta a tiszt óvatosan.

-Nem kell, hogy tovább keresse. Megtaláltam őket és sok más kincset is!

Azzal egy apró kép rögzítőt vett elő az övén lógó táskák egyikéből. ?Bizonyíthatom, ha a Felség úgy kívánja!

A Birodalmi tiszt belátta, hogy nagy lehetőség előtt áll. Talán újabb plakett kerül, majd az acélszínű egyenruha váll lapjára. Tudta, hogy a Császár felkutatná értük a Galaxist, nem csoda????..ő pedig megkönnyíti a dolgát.

-Kapcsolom Coruscantot!

 

Coruscant....

 

Palpatine harmadszorra tekerte vissza a felvételt a gondosan megvágott anyagról. Időnként nagyokat hümmögött, ábrándozva leste a koronát és az ékszereket. Keze ökölbe rándult, mikor e kép azt a fehérbe öltözött alakot, valami varázsló félét mutatta???..

Kitörő érzelmeinek azonban gátat szabott az, hogy vele szemben várakozóan lebegett a levegőben az üzletet ajánló hologramja. Türtőztetett nyugalommal -mely már annyiszor a malmára hajtotta a vizet-, pillantott fel a torz és haszonleső fényben csillogó szempárra. Mintha önmagát látná viszont azokban, gondolta.

-Mit is mondott, mennyit is akar ezért az információért?

-Eh, látom, végre döntött....Felség. -vigyorodott el a kalóz és érződött, hogy legbelül micsoda megvetést is tanúsít feléje. Sebaj -gondolta a Császár-, jutalma úgy se lesz felettébb értékes. Sokkal inkább véges.

-Meg kellett bizonyosodnom, hogy ezek a felvételek valódiak. -recsegte a száraz hangján.

-Örülök, hogy megbízik bennem. Node, ugye a fizetség.... -dörzsölte meg a borostás állát. -Nos, hogy lássa nem vagyok tiszteletlen és, hogy biztosítsam önnek szolgálataimat...a turániakat ingyen adom át önnek. -vigyorgott hamisan. -Már ami megmaradt belőlük.

-Megölte őket. -a szavak kijelentések voltak, mintsem kérdést tanúsító.

-Gondolom ez a méltó büntetésük azok után, ami Coruscanton történt.

Azt majd én eldöntöm. -mondta Palpatine magának.

-Remélem megkínozta őket, mielőtt végzett velük. -jegyezte meg, megjátszva a cinkost.

-Mondjuk úgy, hogy súlyos terhek nehezedtek a vállukra mielőtt kihunyt volna belőlük az élet. -villantotta ki a gonosz mosolya mögül a fogsorát.

-Minden esetre ha nem bánja ezt leellenőriztetném egy osztaggal.

-Ó, csak nyugodtan. -vonta meg némi zavarodottsággal a vállait a kalóz. Palpatine jól tudta, hogy az alak tart tőle. Nagyon is. Elvégre a Sötét Oldal ereje kiváló szolgálatot tehet ilyen párbeszédek lebonyolítása közben is.

-No és a többi? -húzta fel a csuklyája alatt a szemöldökét. -Mit vár hát cserébe?

-Fizetséget....Felség. A kincsekért cserébe.

-Gondoltam, hogy ezzel fog hozakodni. Ám legyen.

-Ha nem bánja, akkor egyenként küldeném át magának a rejtekhelyek pontos helyét. Mindig a megkapott összegek után.

Arcátlan féreg. -gondolta Palpatine, miközben ajkai megremegtek. És még van mersze ezt gúnyos mosoly mögül megejteni neki.

-Szóval ezek szerint megvan önnél az összes koordináta.

-Pontosan, Felség.

Remek! Igazán remek.

Palpatine némileg megkönnyebbült és elhatárolódott attól, hogy villámokat szórjon az ujjaiból az anyagtalan beszélőpartnere felé.

-Nagyszerű munkát végzett barátom. -ejtette ki eltitkolt undorral az utolsó szót. Óvatosnak kellett lennie, hogy minden az ő tervei szerint alakuljon. -Akkor várni fogom a pontos helyszíneket.

A hologramalak ostobán fejet hajtott és elenyészett az iroda félhomályában.

Ideje volt, hogy Palpatine megtegye a következő lépését. Tudta is, hogy kihez kell fordulnia.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Skythdor, valahol az északi féltekén....

 

-Key! ?....Key! ?.....Hol a fenében vagy?

Joxxy tehetetlenségében a folyosó egyik merevítőbordájához koccintotta a kezében szorongatott hidrokulcsot. Visszafogott mozdulat volt ez tőle, pedig legszívesebben mást, és jóval erősebben vágott volna valami keménynek. Az az átkozott droid jól kitolt vele. Öt perce már, hogy elküldte őt egy elosztóért a raktárba, pedig alig fél perces meló lett volna megtalálnia a megadott rekeszben. Most meg hátrahagyva a gépház szerelőaknáját magának kell utánajárnia mindennek. Na persze tény és való -morgolódott tovább magában-, Key idekerülése előtt mindent egymagának kellett megcsinálnia. Fenébe. De most mégiscsak itt van segédnek az a mihaszna droid, de úgy tűnik nem igazán számíthat rá. Talán valamit kihagyott, amikor átprogramozta a Tatuini kitörésük után.

-Key, el foglak cserélni egy magnis gyökér szeletelőre! -kiáltotta bele a raktér terébe. Ahogy haladt lefelé a lépcsőn, a hidrokulcsa többször is fémesen koccant annak korlátján.

Amint leért körbehordozta a tekintetét, hátha csupán arról van szó, hogy Keyt valahol utolérte a lemerülés állapota és egész egyszerűen ott fekszik valahol magatehetetlenül. De maga is elégé meglepődött amikor két másodperccel később felcsendült a droid ismerős, kamaszos kicsengésű hangja.

-Joxxy! Joxxy! Gyorsan, a pilótafülkébe!

A droid ott lebegett a hídra vezető folyosó bekötő járatában és hatalmas, egy szem kékesen derengő fotoreceptorával nézett éppen lefelé.

A technikus fiú elnyomott magában egy halk káromkodást, majd megindult felfelé a másik feljárón. Mikor felért, Key kissé hátrébb araszolt a levegőben, feltűnő pillantásokat mérve a Joxxy kezében tartott szerszámra.

-Óh, egek! Teljesen kiment a fejemből. Az elosztó....

-Rimánkodj, hogy valami fontos legyen mert máskülönben ezzel hámozom le a borítólemezeidet. -mordult rá a fiú, fenyegető mozdulatokat téve a kulccsal.

 

 

-.....em, ha veszik az adást jelezzenek! Itt Cypher kapitány......

-Oké, mi akar ez lenni Key? -ráncolta össze a homlokát a Firehawk technikusa, miközben tanácstalanul leste a műszerfal kommunikációs paneljének kijelzéseit.

-Gyanítom, hogy valami végtelenített adás amit bizonyos időciklusokként újból és újból elküldenek. -felelte a droid, miközben pislogáshoz hasonlatosan megrezzent a fény a fotoreceptorában. -És minden jel szerint minket, vagyis jobban mondva Inara kisasszonyt keresi a hívó fél.

-....Itt az Ezeréves Sólyom kapitánya beszél. Miss Inara Calrissian, vagy bárki más a Firehawk nevezetű teherhajóról, ha veszik az.....

-Várjunk csak! -kapta fel a fejét a fiú. -Ez nem az az ember akivel Ghadeán futottunk össze? Igen! Ez annak a hajónak a kapitánya lesz mely Tatuinról kihozta Inarát meg Linket.

-És most mit akarsz tenni? -kérdezte Key, a hirtelen izgatottá váló Joxxyt.

-Nem is tudom. -harapta be az alsó ajkát amaz, miközben folyamatosan ment a szöveg a hangszóróból. De mielőtt bármit kiötölhetett volna, felberregett valami oldalt, a műszerfal szélénél.

-Fenébe is! -pillantott oda, miután elzárta a kommunikációs egységet.

-Mi történt? -fordult utána Key, izgatott hangon.

A technikus lenyomott egy gombot, mire életre kelt az egyik elülső kamera. Két rohamosztagost örökített meg amint a mellső raktérkapunál álltak, tétován bambulva a zsilip zárrendszerére. Egy pillanattal később feltűnt egy szürke egyenruhás alak is, aki valószínűleg az elektronikus kopogtatón jelzett és eddig kívül rekedt a lencse képmezején.

-Ezek aztán nem hiányoztak! -dünnyögte aggodalmas hangon, majd felpattant a másodpilóta ülésből és kiviharzott a fülkéből. Key utána iramodott, halk, zümmögő hangján amit a repulzora táplált.

-Most mit akarsz tenni Joxxy? Ha ezek detektorokat is hoztak akkor nekünk....

A fiú egy kézjelzéssel hallgattatta el a droidot amikor megperdült.

-Elég a krákogásból! Jobb ha inkább itt maradsz. Ezt bízd rám.

Továbblendült, elkanyarodva a főfolyosón, visszafelé tartva a raktérbe és az onnan nyíló zsiliphez. Menet közben igyekezett alkalmi süketnek mutatkozni Key előtt, aki szemlátomást igencsak aggodalmasra fogta a helyzetét, nem várt ?vendégek? felbukkanását illetően, mintha egyenesen az ő nem létező vállain függne a hajó és a legénység sorsa. De az is meglehet, hogy csak simán az idegeire akar menni. Keytől kitelne. -morgolódott magában tovább, majd hirtelen eszébe ötlött, hogy fogalma sincs, hogy mit is mondjon a birodalmiaknak. Csak most tudatosult benne az, hogy kik is kopogtattak be hozzá. És ez egy picit elbizonytalanította. Ennek következtében majdnem lebukfencezett a lépcsőn amikor megcsúszott egy pillanatra a sarka az egyik lépcsőfok peremén.

Valamit sürgősen ki kell találni, valamit amivel éppen az életüket mentheti meg.

Vetett egy pillantást az övtáskáinak egyikéből kifelé lifegő olajos törlőkendőre....

 

A birodalmi tiszt türelmetlenül csettintett a nyelvével a többszöri sikertelen próbálkozás után és már azon volt, hogy egy mágneses pecsétet helyezzen fel a hajó zsilipjére, a hivatalos eljáráshoz alkalmazkodva, amikor fémes csikordulás támadt a burkolat mögül. Nem volt az az ijedős ember -saját bevallása szerint-, de majdnem feldöntötte a háta mögött strázsáló rohamosztagos párt akik egykedvűen szorították a mellkasukhoz a karabélyaikat. Úgy tűnt, hogy ők nem különösképp éreztek aggodalmat a jelenség iránt, kellő tapasztalat állt már a hátuk mögött. A tisztnek kétsége se lehetett afelől, hogy ezzel mennyivel is csökkent a tekintélye a bakák szemében. Tudta jól, hogy most valószínűleg mosolyogva tesznek meg egy-két megjegyzést róla, a sisakrostélyaik takarásában. Mindazonáltal vetett feléjük egy amolyan szigorú pillantásfélét, hogy tisztázza saját magát és a tekintélyét. Megigazította a zekéjét és igyekezett a menet közben gyászos nyikordulással lefelé ereszkedő rámpa irányába kellő határozottságot mutatni. Akárki is jöjjön le vele szemben, meg fogja emlegetni, hogy ennyi ideig megvárakoztatta, sőt, bónuszként még hozzá is fog tenni valamicskét, hogy megorolja az előbbi kis incidenst.

A rámpa széle felkavarta a betonra ülepedet port ahogy halk kondulással befejezte az ereszkedését. Fentről egy húszas éveinek elején járó, fejtetőig gépolajos fickó baktatott lefelé, mocskos kezeit egy még mocskosabb törlőkendőbe törülgetvén. A birodalmi tiszt, először hátrahőkölt a látványtól, aztán tanácstalan pillantással igyekezett kihámozni a hajó gyomrából feltűnt alak szempárját az arcot behálózó maszatos koszcsíkok szövevényéből.

-Üdv, uraim! -szólalt meg először a fickó, aki magabiztos, űrjárók lezserségével felérő léptekkel közeledett. -Segíthetek?

-Öné ez a hajó? -pillantott fel a rozsdabarna burkolatra, majd hozzátette: -Mi a tulajt keressük.

-A piacon megtalálják. -bökött el a fejével a kikötőt övező épületek mögé. -Történt talán valami? Rossz helyen parkolunk, vagy esetleg....

-Nem a parkolással van a gond. -szakította félbe a vállát vonogatva értetlenkedő fickó szavait. -A hajó ellen körözést adtak ki. -egy adatleolvasót emelt fel az oldala mellől. -Állítólag néhány napja egy ugyanilyen osztályú hajó tört ki a Tatuinról egy intézkedés során. Ellenőriznünk kell, hogy ez az állítás megállja e a helyét.

-Hogy?! -vágott egy igen furcsa hitetlenkedő grimaszt az alak. -Csak nem azt mondja, hogy a Lady Inara ki tudott törni bárhonnan is? -karjait a háta mögötti raktér ürege felé lendítette. -Uram, én már annak is örültem, hogy ide le tudtunk szállni anélkül, hogy a támlábak helyett nem a feje tetején állt meg ez az ócskavas! Másfél órája mást se csinálok, mint életet lehelni azokba a francos energiaszabályozókba, hogy....

-Uram, nekem kötelességem mindent bejelentést megvizsgálni. -vágott közbe az egyenruhás, egy foknyit engedve a szigorából. Nem csodálkozott volna azon ha azok a Tatuini forgalomirányítók félrenéztek volna valamit. A hajó már külsőre se nézett úgy ki, mint ami le tudna rázni egy határőrhajót, vagy bármi mást ami a galaxisban repül. De a hivatalos eljárás megkövetelte, hogy ragaszkodjon hozzájuk.

-Amennyiben sikerül tisztázni a helyze....

-Mi?! Meg akarja nézni azt a szétéget és bevallom, kissé megrugdosott szeméthalmot ami még órákra le fog kötni? Jöjjön, nem bánom. -intett a piszkos kendővel. -Már ha nem félti azt a drága egyenruháját, hogy bekoszolódik...

-Nézze, uram.....én csak a munkámat végzem, és....

-Ne szabadkozzon, jöjjön csak fel! Maguk is. -pillantott a rohamosztagosokra, akik vetettek egymásra egy pillantást. -Talán maguk fognak visszatartani attól, hogy szét ne vágjam ezt az átkozott szeméthalmot....

A tiszt zavartan a szája elé emelte az öklét, köhintett egyet, miközben körülnézett. Mint kiderült jónéhányan a járókelők közül, a kelleténél több figyelmet szenteltek nekik. Persze ez különösképp nem zavarta volna, de korántsem volt kedve olyan dolgokkal foglalkozni, mint a jelentésének kibővítése olyan bekezdésekkel, melyek az amúgy is feszültebbé váló magriasok viselkedéséből származhatott volna. Az erő ugyan a Birodalom kezében összpontosult, de meglehet, hogy az igazán magas rangú tisztek szemében nem vetne jó fényt rá, hogy szolgálati idejében a helyiekkel viaskodik, hangos szóváltások közepette. Valahol még féken kell tartania az önérzetét, addig legalábbis amíg ez a cirkusz, a kiárusításokkal befejeződik. Elvégre a haszon a Birodalom, és azzal együtt az ő zsebébe is fog vándorolni.

-Oké rendben. -mondta. -Úgyis át kell vizsgálnunk a hajó azonosító transzponderét.

 

Joxxy tessék-lássék előzékenységgel, elengedte maga mellett a két rohamosztagost, meg a felügyelőt. Mindezt csupán azért, hogy a hátuk mögött, a benne felgyülemlett feszültségtől, most egy néma káromkodással megszabaduljon.

A transzponder. Ha ezek rájönnek, hogy az utóbbi hónapokban nem egyszer és nem is kétszer lett megbütykölve az adósugárzó....A fenébe is!

 

-Átkozott csillagszelek! -rázta meg a markában lévő adó-vevőt Inara ingerülten. -Ezzel aztán sokra nem megyünk.

-Nyugalom lányom. Túl mélyen vagyunk még, hogy a jelek kijussanak innen.

-Ha ez így megy tovább nemcsak a jelek nem jutnak ki innen, de mi se. -dünnyögte rosszallóan, mire Toluc tarkójára emelte a figyelmét, aki előttük vezette a csoportot.

-Messze vagyunk még attól a bizonyos kijárattól?

A turáni csak félig fordult meg, hogy válaszoljon. Nem túlságosan bízott a fáklyájának erejében ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjon egy szemből érkező esetleges denevértámadást, vagy más hasonló állatnak a meglepetésszerű felbukkanását.

-Még két forduló. -közölte nyers modorsággal. Inara nem vette zokon a rideg feleletet, tudta mire fel a férfinak ez a fajta hozzáállása. Legalábbis remélte, hogy jól tudja. Hiába jött létre az amúgy gyenge lábakon álló ?szövetség?, ha a turáni önhittség csorbát vesztett. Jószerivel a friss kapcsolat bármely pillanatban átcsaphat valamiféle bosszúba. Turániak nem voltak feledékeny népség, ez már korábban is kiderült. Amikor csak turáni szempárra révedt a tekintete, szinte majd mindegyikben apró lángcsóvákat látott lobogni.

-Mintha ezt mondta fél órával ezelőtt is. -súgta oda Inara az apjának kétkedve, mire az megvonta a vállait. Nem tehettek mást mint hogy a turániakat követik. Ezt itt az ő játszóterük, még ha egy pillanatra ők felül is tudtak kerekedni eme előnyükön.

Két perc elteltével megejtették az első kanyart, mely jobbra vezette őket, egy valamelyest szélesebb alagúton keresztül mint amit a hátuk mögött hagytak. Így nem kellett ragaszkodniuk a kettes felálláshoz, hanem a hátul lévők fel is zárkózhattak akár. Sobor azonban mégse nyújtotta meg a lépteit, hanem bevárta a pár lépéssel mögötte érkező Ferinát. A mogur mindazonáltal nem tett le ama szándékáról, hogy a figyelme ne összpontosuljon a karvalyának eltűnésére, illetve várva visszatértét. Minden jel szerint a robbanás elriasztotta és most keresi a gazdáját, aki pedig őt. Nem igazán szerette volna ha nélküle kéne innen távoznia, de legbelül mélyen érezte, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Az ex-jedi gyanútlanul érte utol, mire ő felvette annak tempóját.

-Azt hiszem még meg sem köszöntem, hogy ott, a térképteremben figyelmeztetett.

-Hogy?! -pislogott zavartan a vele egykorú Ferina. Eddig leginkább hol a barnán csillogó falakat, hol a sötétebb padlót fürkészte, koránt sem érezve azt, hogy társalgásba elegyedjen bárkivel is. A magányt arra igyekezett felhasználni, hogy a kiutat meglelje az Erő rezdüléseire koncentrálva. Ám ez nem teljesedett be, volt valami furcsa a közelben ami elhomályosította a látását. Korábban is érezte, de nem ennyire nyilvánvalóan. Már éppen egy átfogóbb elemzéshez folyamodott volna amikor megcsapta a fülét a turáni mogur feléje irányuló figyelme, így teljességgel meglepte. -Ja, teljesen felesleges. -mosolyodott el félszegen.

-Tudja, elgondolkoztam a dolgon. -folytatta Sobor érintőleges komorsággal. Ferina kíváncsian vonta fel a szemöldökét. Valami azt sugallta, hogy legyen óvatos de szemlélődő.

-Nem tudom ugyan, hogy mennyit tud a turániakról, de gondolom érzi, hogy közülünk egyesek mások mint a többiek.

Sobor szavai megfontoltan és apránként adagolva jutottak el Ferina fülébe. Ő nem szólt, csendesen lépkedett továbbra is. Azonban visszatértek azok a bizonyos megérzések; talán azok melyekre pont célzott a mogur.

-Mint például jó magam is. -tört ki Soborból egy másodpercnyi hatásszünet után, és nem volt olyan pillanat amikor ne Ferina arcvonásait leste volna. Nem lehetett tudni, hogy pontosan mit vár tőle, minden esetre úgy tűnt, megelégszik a hallgatagságával.

A mogur mély sóhajt vett és előre terelte a figyelmét, de csak azért, hogy még idejében elhajoljon egy falból kidomborodó sziklaalakzat elől.

-Azt hiszem, hogy mi ketten sokban hasonlítunk........jedi barátom.

Ferina halványan elmosolyodott; immár minden világossá vált, kiléte nem titok a mogur előtt, pont előtte akihez hozzárendelhette azt a különös megérzését. De emellett torkát furcsa szorongató érzés mardosta.

-Már korántsem ez a megszólításom. -közölte, halkan. -Nem vagyok a Rend tagja.

-Persze, persze. Volt hír arról, hogy a Császár árulóknak kiáltotta ki őket és....

-Nem. Félreért. -szakította őt félbe keményen. -Engem már korábban elbocsájtott a Rend.

-Oh! -adott hangot a megdöbbenésének a mogur. -Ezek szerint akkor maga nem azok közül való akikről azok a kósza pletykák szólnak, hogy akadtak olyan jedik akik túlélhették az Uralkodó parancsát? Értem.

Ferinát még a korábbinál is zavarba ejtő gondolatok kezdték gyötörni. Csupán félrehordó pillantással válaszolt.

-Én nem voltam alkalmas lovagnak. Ezért bocsájtottak el. -hazudta leplezetten. Tudta jól, hogy lehet, ennyi nem elég, hogy az igazságot ferdítse el eredményesen, de a mogur felettébb zavarbaejtő szavai elbizonytalanították. Oly annyira, hogy ezek után, jobbnak látta, ha csatlakozik Linkhez, aki legutolsóként mögöttük ballagott azzal az Öregharcos nevezetű idősebb turánival és a felőlük hallatszó szótöredékekből ítélve, éppen a hozzájuk illő, téma volt terítéken. Ők ketten, megállás nélkül, a pilótakalandjaikról -a tehetségük fényezését is latba véve-, áradoztak Szerencséjére, mielőtt még Sobor ?önfeláldozóan? vele együtt lassított volna le, elölről furcsa zsivaj, vele együtt pillanatnyi döbbenet jutott el hozzájuk. Furcsán, csapkodó hang érkezett és vele együtt figyelmeztetések.

-Hé! Vigyázzatok! Fejeket le emberek! -szólt valaki, amihez társult Thripio jajveszékelő hangja is.

-Már megint ezek a vérszomjas állatok! Artu, kergesd el innét!

Valami sötét test cikázott keresztül két fáklya között, melynek lángjai elfeküdni látszottak egy pillanatra. Szinte majd egy emberként bukott alá mindenki a fejmagasságban érkező test elől, aminek lehetetlen volt a körvonalait kivenni. Egyvalakinek azonban sikerült.

Sobor, egyedüliként nem mozdult. Magabiztos testtartással állt és merészen pillantott előre. A sötét árny közeledett felé, majd tempója néhány lépésnyire tőle mérsékelődött. A mogur kinyújtotta jobb karját, mire vaskos lábak kapaszkodtak bele.

-Üdv neked, szépségem. -köszöntötte a karjára ereszkedett lényt, aki nem volt más mint a totemállata, a sötét tollakkal díszített karvaly.

Nem egy méltatlan tekintett zúdult Sobor felé, főleg a Firehawk jelen lévő legénysége részéről.

-Majdnem lelőttem azt a dögöt. -mordult fel Dozer, undorral lesve a karvaly utolsó szárnycsapkodásait mellyel elhelyezkedett a gazdája, jobban mondva, lelki társa karján. A mogur nem sokat törődött a sértő szavakkal, sokkal többre tartotta kedvence jelenlétét mintsem energiáit egy modortalan alakra pazarolja.

-Askam szerint a közelben van egy kijárat. -szólalt meg pár másodperccel később, miután a madár két rikoltást hallatott.

-Nagyszerű, még társalog is vele. -jegyezte meg epésen Dozer.

-Csillapodj Doz! -szólt rá mérsékelt hangerővel Inara. -Mióta itt vagyunk egyfolytában.....-megrázta a fejét, nem találván a megfelelő szavakat, esetleg csak hitetlenkedve attól, hogy ki kell mondania őket.

-Nem, nincs semmi komoly. Ne aggódj. -dörmögte az orra alatt. -Csak utálom a szűk, sötét helyeket.

-Clyptos a gond, mi? -hirdette fennhangon Link aki átvágta magát a turániakon, hogy csatlakozhasson társaihoz.. -Emlékszem, hogy bepánikoltál akkor. Szép kis helyzet volt, annyi szent. Három nap a föld alatt, egy felderítetlen alagútban.

-Nem lett volna semmi gond, ha tudtad volna, hogy melyik kürtőbe kell leereszkedni. -dünnyögte rosszalló tekintettel.

Link még a sötét koszfoltok alatt is elvörösödni látszott.

-....nos......

-Nos talán szedhetnénk a lábunkat is, nemdebár? -tett pontot a pilóta zavarának végére Inara csípőre vágva az apró ökleit. -És jobb ha most tisztázzuk. -fordult a turániak felé is. -Odakint nem tűrök meg még egy neheztelő, acsarkodó, önimádó, önhitt, egoista megjegyzést sem! Senkitől se! Apám szövetséget kötött és a szövetség kötelez.

Néma csend fogadta a hirtelen kitörő szavakat, melyek egy felettébb mérges amazon ajkaiból áradtak. Ilyet turáni csak akkor tapasztalt amikor az esti vacsoráról lekésik, vagy asszonyai közül valakit megkülönböztető figyelemmel kényeztet a többi rovására. De egy valami biztosnak tekinthető. A galaxis bármely nőnemű lénye gondoskodni tud arról, hogy jóval tovább meghurcolja a férfi tűrőképességet mint amennyit annak megteremtettek.

-És innentől nem fog érdekelni, hogy kinek a szájából hallom meg ezeket a szavakat. Ott, helyben lelővőm! Ehhez tartsa mindenki magát!

Inara hirtelen elhallgatott, nagyokat pislogott, majd először elfújta a homlokába libbenő hajtincset, aztán mivel ez sok sikerrel nem járt, a kezével egy suhintással a füle mögé igazította. Igazából maga se hitte el, hogy ilyenre képes volt, de amit meg kellett tenni azt megtette. Mindannyiukért.

-Ellenvetés?! -kérdezte utoljára, majd igazodva Maclaine kapitány szokásához, meg se várta az estleges delikvens jelentkezését. -Remek! Indulhatunk.

Elindultak, csöndben. Pusmogást csak elvétve lehetett hallani. Például Toluc felől, aki Calrissian kapitány füléhez hajolt.

-A maga lánya, mi? -kacsintott cinkosan egyet. -Ha ő kötött volna üzletet és nem maga, akkor bizony most nem itt tartanánk. Bár meg kell vallani, a szókimondó tehetsége mellett, lenne mit eltűrnie a magamfajtának.

Kadar gyanakvással vegyített rosszallással pillantott a turánira, majd szótlanul nézte amint amaz idétlen vigyorral az ajkain előresiet és csatlakozott a lányához. Vajon mire célozhatott a turáni? -tette fel magában a kérdést. Nem sok reményt fűzött afelé, hogy bármelyik is kecsegtető alternatívákat fedne.

 

-Végre fény az alagút végén! -kapta fel a karjait Thripio, hálás köszöntést küldve a sötét falak végében fénylő kék foltnak, majdnem elérve azt, hogy a mögötte érkező Thorbjörn felöklelje. A hapan férfi nem túlságosan nézet az orra elé, sokkal inkább a nedvességtől csillámló padlót bámulta.

-Látod ezt Artu?! Kijutottunk!

Artu pityeget egyet, szemlátomást kissé túlzónak találva a társa viselkedését. Általánosságba véve, természetesen Thripio mindent eltúlzott. De ehhez már hozzászokott az évek folyamán. Zötykölődve gördült tovább az enyhén emelkedő járat padlózatán. Itt-ott víz fröcskölődött szét amint a kerekei a gödrökben megülő tócsákba gázoltak.

-Joxxy....Joxxy, hallasz?....Vétel. -szólalt bele ismételten Inara az apró készülékbe amit a szájához emelt. Már mindannyian odakint toporogtak, szembenézve a környék lankáival és az alkonyati égbolt látványával. A legfényesebb csillagok már hunyorogni látszottak.

 

-És mondja csak -fordult a tiszt Joxxy felé a raktér közepéről-, egyedül tartózkodik a hajón?

-Igen. -felelte csüggedten.

-Akkor hát......-emelte fel a tiszt a tekintetét a következő szintre, ahol a függőfolyosó futott körbe-, gondolom arra kell menni. -mutatott fölfelé.

-I-igen, pontosan. -felelte. -A lépcsőn vigyázzanak.

-Csak ön után. -szólt a tiszt és maga elé engedte a szerelőt.

Joxxy érezte, hogy kezd kiszállni belőle az összes összegyűjtött erő. Ha nem talál ki gyorsan valamit akkor alig fél perc múlva lelepleződnek és talán a jobbik esetben letartóztatják. Ha nem, akkor a jeladó mellett közvetlenül kivégzik. Birodalmiaktól bármi kitelik.

Megtette az első lépéseket fölfelé, amikor valami zavar támadt mögötte.

Előbb egy sercegés, aztán egy éles csattanás hallatszott. Megfordult. Egy birodalmi a földön feküdt széttárt karokkal. Aztán egy villanás cikázott keresztül a raktéren. Kék energiakisülés ragadta meg a még talpon maradt rohamosztagos testét és mint valami gigantikus póklábak körbefonták. Az egész csak egy pillanatig tartott, majd az alak összerogyott, ép amikor elsütötte a fegyverét. A vörös plazmasugár nekicsapódott a szemben lévő falnak, közvetlenül a rakodógép lába mellett, majd versenyt kelve a dörrenésével, ide-oda pattogott a raktérben. Még el sem hamvadt amikor egy újabb kék energiavillám sült ki és ölelte át immár a felsikoltó tiszt végtagjait a törzsével együtt. Két másodperccel később már a földön találta magát, a hasonló módon magatehetetlenné vált fehér testpáncélosok között.

Joxxy orrát csak ekkor csapta meg az ózonszag, mely szürke füstpamacsok felől érkezett. Majd meglepetten tapasztalta ahogy egy gömbölyded test lebeg ki a plafon felé szálldosó fellegekből.

-Key?!

-Ö, nos,.....egy köszönömmel is beérem.....-szólalt meg a droid, szétnézve maga alatt. Oldallemezei alól egy manipulátorkar meredezett előre annak végében egy sokkolópálcával. A cső vége még füstölgött, mikor lassan hajtogatni kezdte összefelé a csuklós szerkezetet.

-Az ég szerelmére, tudod te, hogy mit tettél? -kérdezte, elképedve nézve szét maga előtt, aztán egy pillantással a nyitott ajtón keresztül kifelé bámult.

-Persze. -felelte menet közben a lebegő droid. -Megmentettem az életed. Mi mást?

-Ezt tuti meghallották odakint is.

-Nem számít. Úgyis indulnunk kell.

-Micsoda?

-Miss Inara keresett éppen az imént. Azt hiszem bajban vannak. Nem várhattam.

 

 

-Joxxy, azonnal gyere értünk!

-Jó, jó, de mégis hogyan? -kérdezte zaklatottan a kommunikációs panelbe épített mikrofon fölé hajolva. Inara hangja nem tűnt elégé megértőnek.

-Szállj föl a Firehawk-al és gyere ide!

?.se ellenvetést megtűrőnek.

-Párszor már volt alkalmad meglesni, hogy csinálja John vagy Link.

-Mi...micsoda?! -habogta. -De hisz.....

-Pofa be Joxxy! Kifutunk az időből. Szállj föl, most azonnal! Megadom a koordinátánkat.

Egy kattanás jelezte a beszélgetést végét. Joxxy szája nyitva maradt és miközben hátra dölt, ujjaival beletúrt a sötét hajába.

-A sithségit!

-Találó kifejezés. -recsegte Key átlibbenve a másodpilóta ülés fejtámlája fölött. -És egyben helyénvaló arra is ami éppen odakint történik.

Joxxy először nem értette a droidot, annyira lekötötték őt a többiek felé irányuló gondolatai. Aztán megláthatta a saját szemével is, hogy mit nézz annyira Key az ablakpanelek mögött. Két könnyű antigrav bárka tartott feléjük vagy egy tucatnyi állig felfegyverzett katonával. A járművek egymás mellett siklottak, majd úgy húsz méternyire a hajó orrától félrefordultak. A kis alkotmányok mellvédjeire rögzített lézerágyúk egyenesen rájuk szegeződtek, miközben a katonák sorjában leugráltak és legyezőszerűen szétterültek Joxxy látóterében.

-Rossz előérzetem van azzal amit látok.

-Gondolom a rutinellenőrzést most hanyagolhatjuk. -jegyezte meg ironikus hangéllel a droid.

Joxxy gyorsan eldöntötte magában, hogy igazat kell adjon Keynek. Itt nincs idő lacafacázni.

Komoly koncentrálásra volt szüksége, hogy fél másodpercen belül megtalálja a megfelelő gombokat és fogantyúkat. Tenyere elsiklott jó pár panel fölött, és csak remélni merte, hogy azok a legmegfelelőbbek. Inarának így vagy úgy de igaza volt. Párszor elleste miként ügykezelnek a kapcsolók közt Linkék, de ennél semmi több. Egyszer se érzett késztetést arra, hogy csak próbakép beüljön a pilótaszékbe és maga irányítsa a hajót. Ép elég volt arról gondoskodni, hogy valaki irányíthassa.

Mikor a harmadik kapcsoló is zöldre váltott a műszerfal egyik sarkában, odaszólt a droidnak.

-Kösd be magad! Indulunk.

Keynek sikerült reményvesztett kifejezést produkálnia a testének megbillentésével.

-Vicces. Felettébb vicces.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Skythdor, valahol az északi féltekén....

 

-Egyes osztag! Tűzelőállásba! -dörögte a parancsnok a közös frekvencián, mely összeköttetést biztosított a rohamosztagosoknak, kiknek jelenlétére hatalmas felfordulás keletkezett, nem csak a kikötő területén, de még a közeli utcácskákban, tereken is. Senki se érezte magát biztonságban, miért is tették volna, amikor a legtöbbjük jelentős részvételt vállalt az illegalitásban és nem egy ember fejére komoly vérdíj volt kitűzve. Eddig, a nyugodt járőröző katonákat látva, semelyikük fejében sem fordult meg, hogy a magriasok becsapnák őket. Elvégre nekik is érdekük, hogy a portékáikból adódó bevétel meglegyen a súlyos adóterhek elviselése érdekében. Itt valami teljesen más gubanc volt. Meglehet, hogy az egyik szerencsétlen csempész valami vámolatlan cuccal tért be a piacra, aztán lebukott, ahelyett, hogy a többi csempészt követve, full üres hajóval szállt volna le.

De az is meglehet persze, hogy teljesen más a szitu és csupán félreértésről van szó. De még ha az is -vélhették sokan-, akkor se volt tanácsos most a kikötő közelébe tartózkodni.

 

A két osztagnyi katona -tartva az alakzatát- lépésről lépésre, közelebb araszolt az ütött-kopott teherhajóhoz, melynek elülső rámpája épp az orruk előtt záródott be. Nem volt kétség, a hajó legénysége tartózkodott az együttműködéstől. A sugárkarabélyok egy emberként emelkedtek tüzelési pozíciókba, miközben szemből, halk zümmögő hang keletkezett.

-A nyomorult. Szökni akar. -csapta fel a homlokára a sisakrostélyát a parancsnok, majd egy erősítőberendezésért nyúlt a bárka belsejébe.

-Azonnal állítsa le a hajtóműveket, vagy tüzelni fogunk! -töltötte be a kikötő jelentős részét a felerősített hangja, mire még az addig kíváncsiskodó alakok is iszkolásnak eredtek.

A teherhajó pilótája vagy holt süket volt, vagy szimplán örült. -állapíthatta meg a következő másodpercekben a tiszt. Nem hogy csendesült volna a hang, melyet a repulzorok keltettek, de még ehhez kisvártatva be is társultak a hajótörzs oldalából kiálló manőverező-, és meghajtó motorok sivításai is.

-Nos, akkor ennyit a finomabb módszerről. -dünnyögte, leengedvén a mikrofont, majd beszólt a jármű tüzéreihez.

-Álljanak készenlétbe! Ha csak egy centit is megmoz......

-U-uram. Azt hiszem már késő. Nézze! -kocogtatta meg a vállát az egyik közelében tartózkodó katonája és mikor az odafordult, amaz hevesen mutogatott előre. A hajó imbolyogva elemelkedett a dúrbeton repedezett felszínéről és lendületes tempóban közeledni látszott. A jármű, visszahúzódó talpakkal süvített keresztül a műveleti területen, port kavarva fel maga alatt és körül, elsöpörve számos felszerelési tárgyat és portékát amiket a gyorsan menekülő hajótulajdonosok hátrahagytak.

-Ez meg mi a fenét művel!? -kiáltott fel elkerekedett szemekkel a parancsnok.

-El akar söpörni minket!

Mindketten félreugrottak, de még azok is akik ott se voltak a bárkák közelében.

 

 

-Több energiát a meghajtórendszerekbe! -sikította Key, továbbra is ott lebegve a másodpilóta ülés fölött. -Nem hallod?! Több energiát!

Joxxy beharapta az ajkát annyira koncentrált, csak éppen eddig arra, hogy kiegyensúlyozza a repulziós emelőkbe juttatott energiákat. Mit sem látott abból, hogy mi is történik kint valójában.

-De hisz azt csinálom!

-Emeld fel a hajó orrát, te holtkóros! És húzd fel a pajzsokat! Jaaaaaj.....

Fémes csikordulás támad valahonnan a hajó alól, ami egy erőteljes döccenésbe végződött. Tovább haladtak.

-Készítőm! Te elsodortad őket!

-Csönd legyen! Inkább segíthetnél.

-Mi?! Én? -vonta el egy pillanatra a figyelmét a kinti kataklizmáról. -Hisz én csak egy karbantartó droid vagyok. A szerelésen kívül nem értek semmihez se.

-Hát ez az. Én se! -felelte Joxxy riadt tekintettel, szorosan markolva a botkormányt. Újabb csikordulás következett, majd hirtelen tisztulni látszott a táj előttük; szétnyílt a porfelhő, csak azért, hogy egy hatalmas sötét folt teljes egészében eltakarja előlük a kilátást. Egy keresztben parkoló ubrikiai transzport foglalta el a kikötő jelentős részét, több szinttel magasodva föléjük.

-Talán jobb lenne kikerülni, vagy inkább növelni a magasságunkat. -vetette fel sürgetően Key.

-Igazán? -kérdezte szarkasztikusan. -Mégis, te szerinted mit csinálok?

-Biztos érdekel a válaszom? -kérdezett vissza a droid, de most már kinyújtóztatva néhány fogókarját, melyekkel egymás után ragadta meg azokat a szabályozókarokat amiket Joxxy nem ért el, vagy egész egyszerűen nem volt ideje foglalkozni velük.

-Oké, elülső pajzsokat maximumra......-tolmácsolta a mozdulatait az immár holt sápadt arcot magára öltő Joxxy, ami nagy szó volt, tekintve, hogy ujjnyi, fekete olajréteg maszatolta be az arcát.

Dübörgés futott végig a hajón, melyet természetesen a pilótafülkében is érezni lehetett.

-Ez meg mi a fene volt? -rikácsolta Key, teljes fényerejével pompáztatva a fotoreceptorát.

-Ez?....Hát a pajzs.....azt hiszem. -pislogott le zavartan a műszerfalra. Key azonban a következő pillanatban már teljesen más véleményen volt. Ő egyenesen kifelé meredt az ablakon, csak azért, hogy utána újult erővel hágjon a magasba a hangja.

-Te szent olajfürdő! Te kilőttél egy torpedót!

-Mi?! -pattant volna fel Joxxy, ha éppen nem lett volna beszíjazva. A nyakát nyújtogatva nézett lefelé, hogy aztán maga is megpillanthassa azt a gyorsan távolodó, kondenzcsíkot maga után húzó hengeres testet, ami a beton fölött majd egy méternyire tört utat előre, egyenesen a transport és annak nyitott zsilipje felé.

-Ez...ez nem.....-rázta meg a fejét hitetlenkedve-....ez nem lehet. Nekünk nincs is torpedónk!

Key gyanakvóan pillantott le a kontrollképernyőre. Be kellett ismernie, Joxxy igazat mondott. Bár ne tette volna.

-Egek! Ezt nem hiszem el! Te kilőtted az egyik mentőkabint!

Joxxy szája nyitva maradt és miközben tovább robogtak a náluk jóval testesebb hajó felé, annak közepén hatalmas tűzlabda kavargott fel, iszonyatos erejű detonációt idézve elől.

-Adj rá mindent Key! -ordította bele a hajtóművek morajló dübörgésébe és a mellkasa felé húzta a vezérművet.

-Bele fogunk rohanni! -rántott meg vagy négy-öt szabályozó kart egyszerre, és sikerült olyan gesztikulációt produkálnia, mint aki egy egész banthacsordát igyekezne féken tartani.

Joxxy összeszorította a fogsorát és imádkozni kezdett, hogy a Firehawk végre elszakadjon a kikötő talajáról. Eközben megfogadta magában, hogy amint lesz rá lehetősége pilótaleckéket fog kérni Linktől, már ha persze megússzák ezt.....ezt és Link dühkitörését -tette hozzá-, mert az tuti, hogy Link ki fogja őt csinálni, ha mindezt megtudja.

Már alig ötven méternyire jártak a kettétört és ripityára szakadt transporttól és a környékén ökleiket rázó alakoktól, amikor a kakofónián túli világ hirtelen meglódult és egyenesen az ég alkonyati égboltja töltötte be a látképet. A Firehawk kitört az ég felé. A hajtóművek dübörgése is mintha szelídült volna.

Joxxy megkönnyebbülten dőlt hátra és sóhajtott fel.

-Ezt megúsztuk!

Valami reagálást várva oldalra sandított. Key még igazított valamit néhány fogantyún, de a tekintete valahogy csak nem akart elszakadni az egyik nyomkövető képernyőről.

Joxxy rosszat sejtett.

-Tartok tőle, hogy nem egészen. -felelte a droid. -Néhány birodalmi járművet észlelek a város határánál. Északra tartanak, egyenesen a többiek által megadott koordináták felé.

Joxxy áthajolt a középső konzolpanel fölött, hogy maga is szemrevételezze a kijelzőt.

-Mennyi időnk van?

-Talán húsz perc. De én jobban aggódok a légvédelem miatt. Odafönt több hadosztálynyi hajó kering.

Joxxy torka teljesen kiszáradt. Keynek igaza volt. Az egy dolog, hogy fölveszik Inaráékat, de a bolygót még el is kell hagyni valahogy.

 

 

-Fenébe is, mi tart már eddig? -toporzékolt Link és fejében már a legrémesebb alternatívák kezdtek kavarogni. Odáig már eljutott, hogy pozitív elvárásokat ne társítson Inara ötletéhez. Joxxy minden csak nem pilóta. Sőt! Ha tehetné még a pilótafülkébe se engedné be. Lehet, hogy a srác jól ért a hajtóművekhez, meg minden máshoz ami ahhoz kapcsolódik, de a hajó navigálása teljesen más tészta. Még a tankönyvek se elegendőek arra, hogy valakiből jó pilóta váljon, hát még úgy, hogy Joxxy múltját ismerve, tuti, hogy még csak szakiskola közelében se járt és más helyen se engedték őt túlságosan eltávolodni a géptermektől. Azonban némi reményhez kellett fohászkodnia, hogy ne őrüljön meg teljesen az aggodalomtól.

-Türelem Link, hamarosan itt lesz. -felelte Inara, aki csöppet sem tűnt nyugodtabbnak mint ő. A fiatal nő csípőre tett kézzel járt fel s alá, miközben a többiek, hol a kövekre üldögélve, hol pedig kisebb csoportokba tömörülve várakoztak. Ez egészen addig így is tartott, amíg Artu élesen fel nem füttyentett.

-Inara kisasszony! Inara kisasszony! -fontoskodott Thripio, a karjait lengetve a nő felé. -Artu érzékelői szerint egy hajó közeledik.

-Ch, jó vicc. -szisszent fel a közelben ücsörgő Dozer. -A kis konzervdoboz még csak arra sem volt képes, hogy azt a Fjedor nevezetű ürgét idejében jelezze. Most meg egész egyszeribben ilyen kifinomult lett minden érzékszerve?!

-Uram, szabadna megjegyeznem, Artu lefuttatott magán egy sor rendszervisszaá.....

-Elég a magyarázkodásból! -lépett közbe Kadar, hanyagul legyintve a kézfejével. Szemmel láthatóan a várakozás őt is megviselte, nem különösképp a tétlenkedés. -Hol és merre az a hajó? Barát vagy ellenség? Fjedor akár vissza is térhet, hogy megbizonyosodjon, hogy itt vesztünk e.

-Artu szerint a Firehawk az kapitány. De nézzék csak, ott jön! -mutatott keresztül a többieken, déli irányba. Az egyre sötétebb horizonton nem sok látszott, leszámítva a fényesebb csillagokat, de aztán hamarosan felfigyelhettek egy lassan mozgó pontra, mely a dombok felett közeledett. Hiába hunyorgott mindenki, egyikük sem ismerte fel először a teherhajó ismert körvonalait, de ezen nem is volt mit csodálkozni, Thripio fotoreceptora sokkal érzékenyebb volt, bár nem annyira amennyire sokszor szerette volna.

Athes, sűrűn ráncolt homlokkal lépett Link oldalára, vele tartott Belénd is.

-Biztos, hogy az egy hajó? No mert elég furcsán kacsázik a levegőben. -kérdezte a vadászpilóta, míg Belénd kapitány Link másik felén, a vállára tette a tenyerét, arcán hordozva a komoly együttérzés tanúsítványát.

Link néhány másodpercig nem szólalt meg, hanem elkerekedett szemekkel nézte, miként bukdácsol a kedvenc hajója, alig néhány méterrel a fűvel benőtt dombok felett....és olykor azokon keresztül.

-Lepuffantom......az már biztos. -nyögte ki végül. -De előtte kitekerem a nyakát.

 

 

-Szerintem nem volt jó ötlet ilyen sokáig várni a hajtóművek átállásával. -jegyezte meg igen borúlátóan Key, számba véve a műszerfalon felsorakozó vészjelzések vörös fényeit.

-Nos, ne felejtsd el, hogy még a levegőben vagyunk. -válaszolta Joxxy, totál feszültség közepette. -Ideértünk még a birodalmiak előtt, fentről nem indítottak el támadást ellenünk, nem égtek ki a relék, és a pajzsokat is sikerült felhúzni. -tette hozzá gyorsan elhadarva, miközben minden idegszálával a hajó irányítására koncentrált.

-Nos igen, ebben igazad van, de vajon hogyan fogod megmagyarázni, hogy miért hagytuk a landolótalpakat annak a hegynek a csúcsán amit tíz perce a hátunk mögött hagytunk?

-Hé! -kapta oda a fejét Joxxy. -Nem érek rá mindennel törődni. Elvégre te vagy a másodpilótám. Igazán figyelhettél volna erre is.

-Igazán? Tudtommal nekem köszönhetjük, hogy nem szálltunk egyenesen bele abba a szállítóhajóba melyet voltál szíves felrobbantani a mentőkabinnal. Másrészről meg -váltott hirtelen hangnemet-, közeledünk a koordinátához. Már látom is őket. Ott, annál a domb tövében, tizenegy óránál.

-Rendben, látom. -dünnyögte a férfi, miközben csökkentette a sebességüket.

-Elég tágas terület van alattunk, szóval lehetőleg, ne a fejükre ereszkedj.

-Kösz. -morogta. -Ez igazán kedves tőled.

-Ja, és egyenlítsd ki a repulzorokat. -folytatta Key, mintha csak egy pörköltrecepthez adná meg a hozzávalókat. -Ha jól látom mindjárt átbillenünk az orrunkon.

 

 

-Nem, nem, nem.......a vektorális hajtóműveket még egy picit......

Link tudta, hogy még ha teljes tüdőből is kiabálna, vagy kivenné akár Inara kezéből az adó-vevőt, akkor se tudja megakadályozni, hogy a Firehawk orra ne fúródjon bele a talajba. A teherhajó nagyjából öt méteres magasságban adta meg magát a gravitációnak és negyed tolóerő támogatásával métereken keresztül túrni kezdte a földet maga előtt. És ha ez még nem lett volna elég, egyenesen feléjük záporoztak a mohás-fűves földgöröngyök.

Link ugrott, Athesel és Beléndel egyetemben. A többiek nagyjából védve voltak attól, hogy a Firehawk ne őket hányja fel az orrával.

A teherhajó hatalmas robajjal zúgott el mellettük, aztán hirtelen megállt, tatrészét az ég felé emelve, majd a lendületétől vesztve -hála a toldozott-foltozott burkolatának-, fülsértő kondulással megállapodott a hasán.

Link alig akart hinni a szemének amikor visszafordult. A Firehawk egyben maradt. De ez neki túl kevés volt, hogy csillapítsa a haragját.

 

-Engedjetek! Hagyj fojtsam meg!

Ketten igyekeztek útját állni Linknek, aki a karjaival kapálózott erős ütemben a leereszkedő hátsó rámpa felé. Az egyik Dozer volt, aki nem szívesen vállalkozott a feladatkörre, tekintve, hogy Link pártját fogta, de másrészről nem tartotta volna hosszútávon kifizetődőnek ha nemet mond Inarának, illetve Kadar is besegített, de mikor megpillantotta a hajó gyomrából kifelé tartó Joxxyt, rosszallóan megrázta a fejét.

-Nem tudjuk, hogy meddig bírjuk visszatartani, fiatalember -szólt oda a technikusnak-, de szerintem jobb ha visszamegy a hajóra és magára zárja a kabinját egy darabig.

-Én igazán sajnálom, Link, de hidd el ha Inara nem erősködik, én.....

Joxxyn látszott, hogy szívén viseli az eseményeket, és őszinte minden mozdulatában, de Linket ez nem hatotta meg.

-Mit tettél a hajóval? -vicsorgott rá. -Ezt megkeserülőd!

Inara elsétált közöttük és már félúton járt a rámpán mikor visszafordult.

-Szép munka volt Joxxy. Be kell valljam, ennél rosszabbra számítottam.

-Mi?! -pislogott rá a férfi, majd széttárta a karjait és követni kezdte őt. -Ezt most, hogy érted?

A turániak és a legénység többi tagja is elkezdett befelé szivárogni. Link lerázta magáról Dozert és Kadart, de nem tört előre, hanem haragos tekintettel nézett fel a hajóra. Tény és való, Joxxy egészben tette le a szeretett teherhajóját, de tudta ennek valahol súlyos ára van. Példának okáért ott vannak a hiányos támlábak amik nélkül a terhelés most a raktér fedőlemezeit éri és ki tudja, hogy meddig bírják ezt elviselni. Az orr-részi érzékelőkről meg nem is beszélve, fordította a tekintetét a feltúrt földhalomba ágyazott hajórészre.

Fejcsóválva vágott neki ő is a rámpának. Valami oknál fogva úgy érezte, hogy ennyivel még nem úszta meg. És talán ez volt az oka annak, hogy nem lepődött meg azon, amikor felérve, felhívták a figyelmét a közeledő birodalmi járművekre, földön és levegőben, egyaránt.

 

-Követjük őket. Célpont még a földön. Ismétlem, még odalent vannak.

Gyors, apró, egyszemélyes vadászgépek merültek bele Skythdor sötét félgömbjébe. Birodalmi V-szárnyú vadászok voltak, fedélzetükön mindenre elszánt pilótákkal. Felettük cirkálók úsztak az űrben teljes blokádot biztosítva a bolygó ezen féltekéje köré.

 

 

-Hányan vannak? -kérdezte Link belehuppanva a pilótaülésbe, figyelmével gyorsan végigszántva a kijelzőket.

-Négy, gyorsan közeledő vadászt érzékelek, plusz kábé ugyanennyi földi jármű déli irányból. -válaszolta Inara mellőle. Kissé hátrébb, Joxxy toporgott, igyekezve nem útjába lenni senkinek sem. Ez Thripionak nem sikerült annyira, mert Dozert morózusan rámordult amikor nem fért el tőle a tűzvezérlő konzoljánál. Az aranyszín droid persze illedelmesen elnézést kért, majd Ferinára hallgatva a hajó utastere felé távozott, azzal a megbízatással, hogy az összes turánit oda invitálja. Ahogy a hely felszabadult, Ferina a navigációs pulthoz ült és onnan követte figyelemmel az eseményeket.

-Mennyi időnk van? -tette fel egyre fokozódó izgalommal a kérdést Link, gyors analízist végezve a rendszerállapotokon melyeket a komputer megjelenített előtte.

-Öt perc mire ideér a földi egység.

-Talán elég lesz. Ferina, kéne néhány használható útvonal vissza, a Méregfogra.

A jedi a navigációs számítógép billentyűzete felé fordult és ujjai gyors táncot jártak fölötte. Link eközben le-föl kapcsolgatott néhány kapcsolót, hol pedig a fejét csóválva igazított a fogantyúk állásain.

-Csodálkozom, hogy Joxxy egyáltalán eljutott idáig vele.

-Itt vagyok mögötted Link. -fonta össze a mellkasa előtt a karjait. -És ezzel én is így vagyok, de tudod van egy apró különbség kettőnk között. Én legalább örülök ennek.

Link kezei megálltak a levegőben, miközben csak félig fordult a pilótafülke hátsó része felé, mintha mondani akarna valamit, de végül csöndben maradt.

-Gondolhattam volna. -vetette oda Joxxy. -Te maradtál egyedül akitől egy halovány köszönöm se ért el hozzám.

Kiviharzott, pont amikor éles statikus sivítás metszette ketté a fedélzetet. Link -miközben tekintette találkozott Inaráéval-, felnyúlt a belső hírközlő mikrofonjáért, mely a mennyezeti konzolsorról lógott alá a spirális vezetékén.

-Mi van, mi történt?

Inara apja jelentkezett be.

-Nem is tudom, hogy mondjam, de találtunk idelent három holttestet. A droidotok szerint a kikötőben kerültek a fedélzetre.

-Tegye ki őket! Aztán készüljenek a felszállásra!

Visszatette a készüléket a helyére, miközben mindvégig állta Inara jócskán szúrós pillantását.

-Most mit vársz tőlem? Ha kijutottunk innen, ígérem, beletúrok az üstökébe, vagy valami. De per pillanat másra nincs időm.

-Ő mindent megtett Link. -mondta lágy hangján Inara.

-Tudom. -dünnyögte vissza. -De majd......majd ezt később folytatjuk. Most ideje eltűnnünk innen.

 

-De mégis, miért éppen a fali rekesz? -kérdezte az erőlködéstől lihegve Mattu, igyekezve menet közben a háta mögé is pillantani. Az előbb, Keche, majdnem felbukott a rámpa szegélyében amikor a másik rohamosztagos testét húzta le a fedélzetről.

-Akkor jó ötletnek tűnt. -felelte Key. -Sietnünk kellett és Joxxy nem akarta őket a raktér közepén hagyni.

-Nos, -vette át a szót Kadar, aki a hapan férfivel együtt, utolsóként cipelték ki a karjaikban az egyenruhás tisztet- minden esetre szép munka volt likvidálni őket.

-Köszönöm, Calrissian kapitány. Azt hiszem megyek és elújságolom a kikötőben történteket Thripionak.

Az emberek közönyösen néztek a droid után aki hamarosan el is tűnt a felső szint összekötő folyosóinak irányában.

-Droidok. -szólalt meg Sobor némi megvetéssel a hangjában vetve egy fél pillantást a vállán ücsörgő madárra. -Sose kedveltem igazán őket. Máskülönben meg -fordult a zsilip felé, ahol Kadar már a zárszerkezet aktiválásába kezdett-, jut eszembe, mit tervezz az R2-essel Calrissian kapitány? A benne tárolt információk a miénk is ugyebár. Mielőbb másolatra lesz szükségünk.

-Na aggódjon barátom. Nem óhajtom átvágni önt és a társait. A hajómon lesz időnk kidolgozni mindent.

Megnyomta a zsilip közelében lévő hírközlő gombját.

-Megszabadultunk a holttestektől. Indulhatunk.

 

-...Indulhatunk.

-Remek! -csapta össze képzeletben a tenyerét Link, majd a gázkarra fektette a tenyerét. -Jobb lesz ha mindenki kapaszkodik.

A hajó megremegett, amint bekapcsoltak a repulziós emelők, majd fokozódó hajtóműhang lopakodott a fülkébe......végül pedig fojtott durranó hangok maszatolták el az összképet.

-Ez meg mi a fene volt? -kérdezte Dozer, egyenesen a mellette lévő falon túlra bámulva, valahová ahol éppen az oldalsó hajtóművet sejtette. Ha egyáltalán onnan jött a hang és nem a fémfalak űztek viccet belőle.

-Hát elég rosszul fest. -jegyezte meg Link. Ő éppen a feje fölötti lévő energiaellátás zöld fényeit leste....leste volna, ha néhány nem a vörösben pislákolna. Rögtön felbúgott a fülke hangszórója. Joxxy volt az.

-Bocs, azt hiszem én tudom, hogy mi volt ez. Egy percet kérek.

Link tekintette újra összefonódott Inaráéval, de csak azért, hogy a nő éreztesse vele a saját akaratát. Ezért türtőztette inkább magát és mélyeket lélegzet. A repulzoraikon szálltak tovább, jelentős lassúsággal, kedvezve ezzel az üldözőiknek.

-Oké, azt hiszem menni fog. -csendült fel Ferina hangja kettőjük mögött, aki végzett a környék menekülőpályáinak számbavételével. Elégé beszédes tekintetek szegeződtek rá.

-A flotta jelenleg távol tartja a nagyobb hajóit a bolygótól, hogy függetlenítve a gravitációs mezőktől, bármikor útra készek legyenek a Hapan Konzorcium felé. Ezeket úgy tűnik megússzuk mielőtt még ugranánk. Viszont....

-Viszont?

-...viszont azok a cirkálók melyek itt maradtak már a mi lehetséges pályáinkat elemzik. Szóval jobb lesz sietnünk.

-Rendben, fiúk-lányok. -tért vissza némiképp sercegve Joxxy hangja a fülkébe épp jókor. -Kicseréltem az elosztót. Mehetünk.

Link teliszívta a tüdejét és előretolta a gázkart.

-Vágjunk bele!

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Skythdor.....

 

A Firehawk hosszú, kékes ragyogásban derengő ioncsóvát húzott maga után, ahogy minél feljebb fúrta magát a légkörben, utat törve magának a fagyos űr világába. Az éji égbolt látványát csupán a csillagok pislákolásai ékesítették, felhő nem volt az égen. Voltak viszont ellenséges vadászgépek és hadihajók, melyek bárhol megbújhattak, hisz ebből a távolságból ők se voltak többek mint apró, fényes pontok a galaxis csillagainak soraiban.

A bolygó gravitációjától szabadulni akaró teherhajó fedélzetét folytonos remegés járta át, ahogy a hajtóművek maximális teljesítménnyel üzemeltek. A turániak kissé mereven néztek össze a társalgó sarkában elhelyezett gyorsulási székeikben. Még Belénd és Athes is úgy pislogtak egymásra mintha a végítéletet mondták volna ki a fejük fölött. Nem volt vitás, mint tapasztalt űrjáróknak, ez még nekik is túl sok volt. A szomszédos konyharészlegből pohár-, edény- és tányércsörömpölésnek zajai szűrődtek ki, továbbá -tetézve a borzalmakat-, Thripio majd félpercenként bejelentette a kataklizma bekövetkeztét. Athes gondolt arra, hogy kicsatolja magát és lekapcsolja a droidot, de amilyen pályagörbén haladtak éppen, nem igazán volt kedve a plafonon kikötni. Így inkább, igyekezet kizárni a droid sopánkodásait a tudatából, lehunyta a szemeit és valamelyik bioszféra hajó hatalmas csarnokába képzelte magát, ahol kedvenc minrasán vágtat a lankák hegyén-hátán. Persze ezt aztán mégse volt olyan könnyen idillivé tenni, mert a tegnapi itókázás és a jelenleg őt ostromló erők hatására hányingere kezdett támadni. Pedig már azt hitte, hogy ezen ő már túl van. Tévedett.

A pilótafülkében se volt különb a helyzet. Link, minden erejét és tudását latba véve, próbálta kontrollálni a hajót, egy másodpercre se feledkezve meg arról a tényről, hogyha akár csak egy ívpercnyire is letérnek a jelenlegi pályájukról, akkor máris nagyobb esélyt adtak a Birodalomnak, hogy egy pillanat alatt elsöpörjék őket Skythdor égboltjáról.

-Inara, pontosabban nem tudnád meghatározni a helyzetüket? -pillantott félre, leellenőrizve, hogy vajon Inara biztos munkát végez e az előtte sorjázó műszerpult kapcsoló és fogantyúi között.

-Sajnálom, de úgy tűnik, hogy minden ami maradt az elülső szenzorokból az már idefent nem működik. -rázta meg a fejét csalódott tekintettel.

Link elhúzta a szája szélét, gondolhatott volna igazán erre a tényre, mielőtt kifakad Inarára. A Joxxy -féle landolásnak hála örülhettek ha az orr-részi burkolat még a helyén volt. Az a sok apró érzékelőantenna mely szerves részét képezné egy ilyen teherhajónak az most valahol a felszínen gazdagította a talaj érckészletét. Ami maradt belőlük az meg a kikényszerített startolásnak hála leszakadt a hajóról. De mindenféleképp, most igencsak szükség lett volna rájuk Nélkülök szinte teljesen vakok voltak. A vizuális repülés ilyen környezetben kész luxus volt, amit ők most nem engedhettek meg maguknak.

-Doz! -fordult hátra derékból. -Mi van a tűzkövető rendszerrel? Rá tudod állítani az előttünk lévő szektorra? De az se lenne baj, ha körbepásztáznál vele.

-Igazad van Link! Használhatjuk őket. -felelte fellelkesülve. A többiek úgy érezték, hogy az örök, morgós, elégedetlenkedő társuknak csak ennyi kellett. Míg odalent mindvégig komor hangulatban leledzett, addig itt, a pilótafülke rászabott sarkában, végre élet költözött bele. Mozdulatai már közel sem voltak kikényszerítettek, hanem, egyszersmind hasznosak voltak. Dozer végre otthon érezte magát, ez nem volt vitás. Az ő kis apró, élettel teli kis szigete itt volt, a fegyveroperátori konzol mögött.

-Oké, ráálltam. -közölte, miután teljesítette a feladatot. -Vadászok két óra irányból! Mögénk akarnak kerülni. Előttünk tiszta a terep még nyolc klikk távolságig. -olvasta le a kiíróernyő adatait, majd kisvártatva visszakapta a fejét. Egy fehér pont tűnt fel hirtelen, szinte a semmiből. -Nem, nem! Várj! Van itt még valami. Gyorsan közelít, egyenesen szemből.

Link értetlen arckifejezésre váltott, miközben hunyorogva lesett kifelé. Az ezernyi csillagon kívül nem látott mást.......vagyis....

-Várjunk csak. Ott mintha..... -hívta fel volna a társai figyelmét arra a fényes pontra melyet észrevett és olyan iramban zúgott alá, mint egy hullócsillag, ám ekkor vakító vörös energiadárdák villogtak el a pilótafülke körül.

-Birodalmi vadászok! -kiáltott fel Inara, amikor elsüvített az első fürge gép mellettük, aztán hirtelen meglódult az égbolt. Link kitérőmanőverbe kezdett.

-Kapaszkodjatok!

A Firehawk megpördült párszor a hossztengelye mentén, miközben pajzsai hárították az első lövéseket. Erejük kevésnek bizonyult ahhoz, hogy áttörjék azt. Egyenlőre.

-Ferina, mi van a komputerrel?

-A koordináták betáplálva. Húsz másodperc még mire kikerülünk Skythdor vonzásából.

-Csak jussunk is el addig. -vicsorogta Link, majd egy újabb elfordulást eszközölt. Épp jókor. A következő hullám lézersugár pont ott metszette volna a pályájukat ahonnét letért. Ám a következő pillanatban nem várt dolog történt. Miközben egy pillanatra megállapodott a csillagtenger felettük, újfent felragyogtak azok a fények, melyekre Link éppen felhívta volna a többiek figyelmét és a lézertornyok szenzorai is jelezték. Most azonban már jóval közelebbről látszódtak. Oly annyira, hogy kivehetővé vált az, hogy kettős fénypontról van szó és ezekhez egy csészealjforma test is társul.

-Mi a....? -húzta össze a szemöldökét Link, aztán egyszeribben döbbenten hátrahőkölt. A kettős, fehér fényforrás alól vaskos lézersugarak törtek elő és zúgtak el egyenesen a fejük felett. Link ösztönösen lehajtotta a fejét és már csak a vállai közül láthatta amint az azonosítatlan hajó elsuhan a pilótafülke fölött. Mielőtt azonban még Inarával tartalmasan összenézhettek volna, felreccsent a kommunikációs pult. Egy igen ismerős hang fúrta be magát a Firehawk fedélzetére. Ismerős és egyben felfűtött.

-Üdvözletem Firehawk! Itt Cypher kapitány beszél az Ezeréves Sólyomról. Tiszta a terep uraim.

A pilótafülkében hüledezve néztek össze. Eltelt néhány másodperc mire feleszméltek, a koréliai teherhajó pilótáinak boldog kacagásának közepette.

-Hm, remélem hallanak minket. -sercegett fel újra Cypher hangja, amint érezhetően másnak intézte a szavait. És ez így is volt, ugyanis rögtön Moryn jóval fiatalabb hangját hallhatták meg.

-Vagy talán éppen az állukat keresik a padlón.

Link hitetlenkedve megcsóválta a fejét, mialatt Inara mosolyogva nyomta le az adásváltó gombot.

-Ezeréves Sólyom, itt Inara Calrissian. Köszönjük a segítségüket. Megkérdezhetem, hogy hogyan találtak meg?

-Ó, azt hiszem erre most nincs időnk kisasszony. Ugyan a vadászgépeket elkergettük, de számos hadihajó tart felénk. Javaslom tűnjünk innen, mielőtt túl késő lesz.

-Igaza van Cypher kapitány. Küldjük a koordinátákat. A közelben itt van édesapám hajója, oda tartunk.

-Rendben kisasszony. Akkor odaát találkozunk.

-Vettem. És még egyszer köszönjük.

-Nincs mit. Örülünk hogy önöket még épségben találtuk. -Cypher hangjából némi keserűség szűrődött ki amit Inara egy pillanatra nem tudott hová tenni. Ám volt egy olyan sejtése, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy ő és nem John Maclaine fogadta a hívást és köszönte meg egyben a nem várt segítséget.

Kikapcsolta az adó-vevőt és Linkre pillantott.

-Mehetünk.

Link Ferinára sandított aki bólintott, hogy minden rendben van. Átküldte a pontos koordinátákat és innentől nem volt más hátra mint közösen megpillantani, ahogy a csillagok előbb elnyúlnak körülöttük, majd átlépve a hipertérbe, magukba szívják annak látványát.

 

 

Coruscant, Republica 500

 

Dervex óvatosan kisétált a télikerbe. Még mindig sajgott a sérülése, mit önmagától szenvedett el, kényszerű házi fogságra ítélve saját magát. Nem szerette a tétlenkedés és a semmit tevést, a holo-film nézést, zene hallgatást és olvasást is meg lehet unni. Cselekvésre vágyott. Olyanra, mellyel lelkének szomját csillapíthatta volna. Elmélkedni kezdett, sorsán, eddigi tettein, helyét a Birodalomban. Eme mélázások már akkor elkezdődtek, mikor a bachta-tartályban lebegett. Hetek múltán, belátta hibáit; már nem okolta magát, ám bosszúra és megtorlásra vágyott. Ő mindent megtett, képességei legjavát nyújtotta, mégis kudarcot vallott. Bár Palpatine oly mértékű keggyel illette meg, melyről álmodni sem mert, nem végeztette ki, miután kiderült, hogy az Árnykoronán kívül az ezüstös gömb is a turániaknál van. Inkább önként dőlt lándzsájába, rosszul tette. Az Uralkodó még a gyógykezeléséről is gondoskodott. A hibát nem a kegytárgy szem elől tévesztésekor, hanem a trónteremben vétette. Oldalához kapott, aggódóan megtapogatta a kötést. Néha, ha hirtelen vagy rosszul mozdult, a varratokon keresztül átvérzett. Megnyugodva, aprót sóhajtott, a friss kötés fehér volt, mint az első hó. Kis kannát vett elő és elkezdte öntözgetni a húsevővirág gyűjteményét. A bejáratot elfoglaló télikertben a négyzetméterre eső védett fajok száma egy botanikust is zavarba ejtett volna. A rendkívül drága és igen harapós növények a Galaxis számos sarkából származtak, esőerdők mélyéről, füves puszták tengeréből, kietlen sivatagok oázisaiból, onnét ahol megfordult a szolgálata során, onnét mindig hozott, eme élőlényekből. Szuvenír a távoli vidékekről. Kedvelte őket. Míg a bachta tartályos kezelése tartott, míg a hatalmas tartályban töltötte a kényszerpihenőt, remélte, hogy a droid gondját viseli felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének. Visszatette az öntözőkannát és egy doboznyi lisztkukacot vett elő. Elgondolkodva lóbálta az üvegcsét, majd egy csipesz segítségével adagolni kezdte a finom fehérjeforrást a kincseinek. Élvezettel nézte, amint az egyik lárva hatalmas kínnal küzd az életéért a növény emésztő enzimjeivel szemben. Épp az utolsókat osztotta szét, mikor diszkrét csengetés után nyílt az ajtó.

Dervex holtra váltan vetette magát fél térdre, hirtelen megfeledkezett a varratokról, virágról, világról, mindenről. Az Uralkodó állt előtte, kíséretéhez hozzá tartozó a jól ismert vörös őrök nélkül. Miért is hiányoztak, szükségtelenek voltak, hiszen Sidious épp az egyiküket jött ?meglátogatni?.

-Állj fel fiam, erre semmi szükség! -kérte a lesunyt fejjel, egyik kezében lisztkukacos üveget tartó őrnek. ?Hagyjuk a formaságokat. A hirtelen mozdulatok még hátráltatnák javulásod.

-Felséged igazán kegyes, mint mindig! -Dervex felemelkedett és igyekezett letenni az üvegcsét. Nagy nehezen két balkonláda közé préselte, majd beinvitálta a Galaxis mindenható urát.

-Örömömre szolgál, hogy vendégül láthatom szerény lakomban. -mutatta az utat, a ?szerény? lak tulajdonosa. Közel sem volt az. A Republica 500 legdrágább lakásai közé tartozott, külön landoló platformmal, személyi lifttel, a legjobb biztonsági szolgálattal. Mindazon javakkal melyek a kiváltságosok jogai voltak. A császári testőrök pedig közéjük tartoztak.

A császár épp átlépte volna a nappali és a téli kert küszöbét, mikoron egy bizalmatlan külsejű növény hirtelen a köpenye után kapott. A Sith Lord amúgy is gyanakodva szemlélte a kiszámíthatatlan szervezeteket, ellenszenvvel lépkedett köztük. Apró kézmozdulatára, azonban az orvul támadó, azon nyomban száradásnak indult, majd mikor Palpatine kényelembe helyezte magát egy hatalmas fotelben, teljesen elfonnyadt. Az Uralkodó undorral vette szemügyre a falon terpeszkedő modern műalkotásokat. Az egyik ?képen? világos barna hátteret, sötétbarna és fekete háromszögek tarkították. Csúcsaikból vékony nyúlványok eredtek és kapcsolták össze őket egymással, nem hasonlított semmire. Még, hogy a modern művészet értelmes, gondolta Sidious miközben a saját több ezer éves freskói jutottak eszébe. Azokat értő művészek készítették. Dervex félre értette az Uralkodót, lelkesen magyarázni kezdett.

-Elméletileg ezek az agyban lévő neuronokra hasonlítanak, sokak szerint?.

-Értem. -bólintott kedvtelenül. Tekintete a másik vörös korongokat és fehér pacákat ábrázoló műre tévedt. Testőre követte pillantását.

-Azok vörös vértestek, tudja Fenség azok a kis piros fánkok az érrendszerből??.

Ha nem lenne kiváló Császári Testőr, Kennede egyik legjobb tanítványa, már rég kivégeztettem volna Vader-rel. Jó, hogy Dervex nem tudott a gondolatokban olvasni.

Sidious megunta a különös tárlatvezetést és gyorsan a jövetele tárgyára tért.

-Új megbízást adok neked a turáni söpredékkel kapcsolatban!

Dervex rögtön elkergette zavarodottságát és szemében bosszú csillant. Végre, gondolta, minden idegszálával a császár szavaira figyelt.

-A Skythdor-i különítmény kudarcot vallott. A nyomukra kell lelned, fel kell kutatnod őket! -folytatta nyugodtan Sidious. -Tehát fölkutatod a Galaxis minden kvadrátját utánuk, elém hozod a vezetőiket és az Árnykoronát! -Palpatine olyan közönnyel mondta, mintha ez lenne a világegyetem egyik legrelevánsabb összefüggése. Biztos volt benne, hogy a bosszú és a düh remek ösztönzői és útitársai lesznek alattvalójának.

Dervex csak erre várt, szinte öröm mámorban úszott, ám igyekezett titkolni. Alig várta, hogy útra keljen. Még a nehezen gyógyuló sérülései is, mintha megtáltosodtak volna. Érezte, amint a hegek elkezdenek összébb húzódni, a varratok mentén regenerálódni a dicsőséges feladat hallatára??.

-Igenis Fenség!- Rebegte a vörös köpenyes.

-Van még valami amiről tudnod kell. -emelte fel a görbe, karvalyokéhoz hasonló ujját. -Egy kalóz.....áruló a soraikból, ?.fog elvezetni hozzájuk. Kövesd az ő nyomát és rálelsz ellenségeinkre.

-Értem Fenség. -ereszkedett ismét féltérdre a testőr. -Nem fog csalódni bennem.

Palpatine felemelkedett a fotelből és alattvalójához lépett. Elégedetten somolygott a csuklya alatt. Minden úgy lesz, ahogyan előre eltervezte.

-Tudom fiam, tudom.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
-Folytassa! -vált hirtelen túlzó követelőzővé a nő hangja és testtartása is kissé elbizonytalanította a devaroniant, de egyben készségesé tette.

-Minden jel szerint az információ azokról az elveszett kincsekről szólnak, melynek nyomai Fwellen is megtalálhatóak voltak. De ennél többet nem mondhatok. A hírforrásaimat nem szoktam kiadni....

-Ennyi éppen elég lesz. -vicsorogta a nő sziszegő hangon és lassan visszadőlt a pad háttámlájához. -Ha az érzésem nem csal, akkor meglehet, hogy duplán jól jár velem.

G'hevur egy pár boksszal arrébb lévő társasághoz vezette Aurra Singet. Mikor odaértek, a két aqualish csatlakozott hozzájuk, legalábbis közelebb helyezkedtek el a korábbi pozícióikból.

-Ez....ez nem lehet igaz! Nem ebben állapodtunk meg. -hüledezett egy hang a boksz mélyéről, mialatt a hozzá tartozó alak, öklömnyi, fekete szemével nagyokat pislogott, egyenesen Sing irányába. -Ő egy fejvadász és megfenyegetett mindkettőnket! Így van, Roylee?

A másik alak aki az asztal mögött ült, kevésbé volt meglepett. Arcára amolyan fanyar nemtörődömség ült ki. Meg se szólalt eleinte, hagyta, hogy a devaronian közbe vágjon.

-Nyugalom Gundo barátom. -próbálta lecsillapítani a rodiait, és még a fogai is kivillantak mikor feszélyezetten elmosolyodott. -Aurra Sing ígéretet tett nekem, hogy békén hagyja magukat. -fordult a fejvadásznő felé, aki ekkor már a két alakkal szemben foglalt helyet. Tekintete némi elégedettségről árulkodott, mely jobbára abból fakadt, hogy szemtanúja lehetett annak, hogy Gundo mennyire is tart tőle. A rodiai úgy remegett mint egy kocsonya, miközben igyekezet kerülni a szemkontaktust.

-Igazam van, Sing? -kérdezte a nőt, és csak remélni merte, hogy nem hazudott neki.

-Meglátjuk. -felelte ridegen, további kétséget és riadalmat ültetve el Gundo tudatában, miközben tekintette átvándorolt Royleera, aki az asztalon könyökölve, őt nézte.

-Miért éppen téged választott? -kérdezte a férfi amolyan beletörődött hangnemben. Aurra emlékeiben még ott éltek a férfi utolsó szavai mielőtt elváltak volna. Tudta, határozott jellemmel van dolga, ellentétben Gundoval akit mélységesen megvetett.

-Nos -dőlt hátra a fejvadásznő, kényelembe helyezve magát-, talán azért, hogy legyen kivel riogatnia a társadat.

Ahogy arra számítani lehetett a rodiai összerezzent. Titkolni se lehetett volna azt, hogy Aurra Singet mennyire is szórakoztatja a helyzet. Azonban a hangja ezek után némileg komolyabbá vált.

-Gondolom eljutott hozzá ez meg az a korábbi munkáimról. Nekem legalábbis ezt mondta. -pillantása a devaronianira tévedt. -Azonban meg kell valljam, rátok aztán nem számítottam, bár kezd összeállni a kép ezek után.

-Nos...-dörzsölte össze a tenyereit G'hevur-, talán ideje lenne, hogy rátérjünk a részletekre.

Elhallgatott egy pillanatra, de csak addig, míg körbe nem hordozta a tekintetét a csehón.

-De ez lehetőleg ne itt tegyük meg.

 

A koréliai szektor kikötőig jutottak el, egészen pontosan K'hesh hajójába. Legalábbis egészen addig az ő tulajdona volt, míg ott nem hagyta a fogát Fwellen. Aurra Singnek ismerős volt természetesen a hajó, magától ment fel a rámpán, be egészen a társalgóig anélkül, hogy bárki is mutatta volna neki az irányt. Azonban nem kis meglepettségére hamarosan ismeretlen arcok bukkantak fel az egyik bejáróban. A devaronian készségesen mutatta be őket.

Az egyikőjük egy magas theelin nő volt, Ryela Nasen. A testére simuló ruhájának dekoltázsa mentén előtünedeztek a fajára jellemző pigmentfoltok, melyhez tökéletesen idomult a kék hajszíne. Megjelenésével hűvösséget és egyfajta távolságtartást fejezet ki, melyet Sing megjegyzett magában. Igaz, nem is állt szándékában itt bárkivel is barátkozni, viszont tudta jól, hogy két egyforma jellem akár össze is ütközhet egymással. De előfordultak már szoros szövetségek is. De neki eszében sem volt, hogy ez utóbbihoz ragaszkodjon.

A nő biccentett feléje, miközben karba font kezekkel féloldalasan nekidőlt egy beépített tárolóegység falának. Aurra Sing viszonozta a fejmozdulatot, majd figyelme a másik személyre vetült, aki alig fért be a bejárati nyíláson. Barabel volt, közülük is talán a legnagyobb akivel Aurra Sing eddig találkozott. Durak volt a neve és körülbelül olyan vastag volt a karja mint Aurra dereka. Nem volt vitás, Durak helye a csapatban az erőfölényt szimbolizálta. És mint azt Aurra tapasztalt szemével felmérhette, a barabel nem a buta, lomha izomkolosszusok közé tartozott. Le merte fogadni, hogy Durak képes lenne egész álló nap futni akár egy standardnál is erősebb gravitációjú bolygó felszínén, miközben ő a hátán ül.

A hüllőszerű teremtmény rávicsorította a széles pofájában meredező tűhegyes fogsorát. Aurra nem vitte túlzásba az üdvözlést, megismételte az előzőt. Ennyi volt és nem több. G'hevur nem árult el többet róluk, és ők se voltak közlékenyek. Sőt amazok se voltak túlzottan kíváncsiak, megelégedtek annyival, hogy a devaroniani a nevén nevezte őt. Senki se vette zokon, hogy nem alakult ki bájcsevej vagy valami hasonló bájolgás. Úgy tűnt, hogy itt a legtöbben alkalmi vendégeknek számítanak, nélkülözve a szoros kötelékek elsajátítását.

Igazság szerint nem is lett volna idő másra, mert G'hevur a társalgó közepén terpeszkedő asztalhoz lépett és letett rá egy lapos holokijelzőt.

-Most pedig szeretném önöknek bemutatni a fő megbízónkat. -közölte a ceremónia mesterek hanglejtésével, majd elhátrált az asztaltól, visszatérve a két aqualishhoz akiknek még mindig nem tudta a nevét Aurra.

A kis készülék fölött kékes derengés támadt, majd egy borostás arc nézett le rájuk a magasból. Úgy tűnt, hogy odaát gondoskodtak arról, hogy kellő tekintélyt adjanak a megjelenéshez.

-Üdvözlöm önöket. A nevem Fjedor.....

 

Dick ennél többet nem is várhatott el. Azonban elégedett se volt. Sőt. Csalódottan nyomta ki a megfigyelőrendszert, mikor a társaság kifelé tartott a bárjából. Rákönyökölt a forgószékének karfájára és a gondolataiba merült. Igyekezett valami igazán hasznosat kielemezni abból amit hallott.

Kincsek.

Fwell.

Expedíció.

Nem volt vitás, hogy komoly dologról volt szó. És ami igazán zavarta az az, hogy ő eddig mit sem hallott Fwellről. Pedig ha itt beszélnek róla, akkor valahol a közelben lehetett. Nem is beszélve a kincsekről. Eddig nem egy kalandor vetődött erre és mesélt már sok különböző csecsebecséről amit kiástak, de még közülük se tett senki említést soha Fwellről.

Jobb lesz ennek utánajárnia-gondolta-, ha hasznot akar szerezni abból a beruházásból, hogy felvevőket rejtett az összes boksz mélyére. Eszébe jutott egy név, aki talán szolgálhatna neki pár olyan infóval amihez ő képtelen hozzájutni. Hiába, még a profi hírszerzők se lehetnek mindig mindenhatóak.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nar Shaddaa, koréliai negyed, űrkikötő.....

 

-.....ezért kell nektek mielőbb Modarach-re érnetek. Én pedig addig elkészítem a további útvonaltervet.

-Várjunk csak. -mordult fel a barabel óriás, érezhetően, nemtetszésének adva hangot, miközben vetett egy célzatos pillantást a devaronianra. -G'hevur nem említett semmiféle turáni flottát. Mi nem háborúra jelentkeztünk.

-Megértem az aggodalmadat Durak. Az eredeti tervek nem is erről szóltak. De történt egy apró kis hiba a számításokba. Mint nem is oly régen kiderült, azok a nyavalyások túlélték a csapdámat.

-Veszélyesek ezek a turániak? -vakantotta a hologram felé a kérdését Ryela. Minden jel arra mutatott, hogy nem igazán vesz komolynak bármiféle fenyegetettséget. Inkább merésznek bizonyult a kérdése, mintsem követelőzőnek. Azonban a választ nem Fjedor szolgáltatta, hanem a fagyos hangján megszólaló Aurra Sing.

-Én már összefutottam egyikőjükkel. Becsempészte magát K'hash legénységébe.

-Toluc....-mondta ki undorodva Fjedor a nevet, mire a fejvadásznő bólintott.

-Aztán persze jöttek a többiek is. Alig tudtunk kijutni onnan. -tette hozzá, körbehordozva a tekintetét. Ha valakit is sikerült ezzel még jobban elbizonytalanítania az elhatározásában, akkor az jól titkolta. Kivételt persze csak Gundo jelentett. Ő továbbra is a válla közt hordta a füleit.

-De én úgy halottam -folytatta-, hogy Coruscantnál csúfos vereséget szenvedtek. Egy darabig biztos nem fognak egy birodalmi vagy más állam flottájának esni. De az is igaz, hogy ők nem az a nép mely sokáig nyalogatná a sebeit. Nem hiába, hogy most ilyen kiélezett lett a verseny a kincsekért. Nem vitás, ha megszerzik a kincseket akkor még komoly fejfájást tudnak okozni mind a Birodalomnak, mind nekünk.

-Szóval akkor mire kell számítanunk? -tette fel a kényszerű, ámde higgadt kérdését Durak, alkalmasint a fejvadásznőre pillantva.

-Ha mindaz amit Fjedor elmondott, igaz, akkor versenyfutás kezdődik az idővel. Elnézve benneteket, ha netalán összefutnánk velük, nem hinném, hogy sok esélyünk maradnak. És bár azt kell, hogy mondjam eszem ágában sincs egy ilyen szedett-vetett csapattal tartani, de igen ígéretesek azok az információk amiket megtudtam. -Aurra szája szegletében könyörületlen, fagyos mosoly bujkált. -Számomra ínyencségnek érkezik az, hogy leszámolhatok ?régi csempész ismerőseimmel?.

G'hevur tett egy lépést előre mit sem palástolva az érzelmeit, melybe most csöppnyi aggodalom vegyült.

-De azért remélem, ez nem fogja a figyelmét elvonni a kötelezettségéről.

Aurra tudta kinek tartozik felelettel; egyenesen a hologram szempárjára szegezte a tekintetét.

-A devaronian barátod azt kérte, hogy ügyeljek a biztonságukra. Nos.... én gondoskodok róla, hogy ez így legyen.

-Rendben fejvadász, rendben.....-kacagott fel Fjedor. -Tetszik a hozzáállásod.

-Azért minket se írjál le. -lépett közelebb az asztalhoz Ryela, kihívóan bámulva bele Fjedor másvilági tekintetébe, mely még a hologramadás ellenére is csillogni látszott. De a további szavait Aurrának címezte. -Durakkal nem egy akciót csináltunk már végig Ord Mantelltől Tatooinig.

-Szívem. -vette át a szót a fejvadásznő. -A kalandorok élete meglehet, hogy izgalmas, de megnéznélek mikor majd süvítenek feléd a turániak nyilai.

-Elhiheted, nem fogok meghátrálni attól sem.

A két nő még egy néma percig állta egymás tekintetét, miközben a kommunikációs rendszer hűen közvetítette Fjedor elégedett kacaját. Úgy tűnt, ő felettébb élvezi az e fajta kis kiélezett helyzeteket.

Aztán idővel, mindenki a saját munkájához látott.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
-Pethy Bone egy szakadár hapan nemesi ház utolsó sarja aki megúszta az Ereneda ítéletét. Egykoron maga is infiltrator képzést kapott, sőt, az élcsoportba tartozott.

Niobe hirtelen köpni, nyelni nem tudott. Tény és való, hogy nem volt tudatában a szakadár családok teljes történelmével de a képzés alatt kiváló eredményeket elért társak nevét évfolyamról évfolyamra megjegyezte. De ezek szerint tudása nem volt teljes.

-És ez most gondot okozhat? -kérdezte kissé megszeppenve.

-Ch, gondot? -szólalt meg Yve. -Egymagában nem, de tudva, hogy a Kyeteera klánnak a hadvezére melynek éppen borst törtünk az orra alá, talán jogos a nemtetszésünk az útiránnyal kapcsolatosan.

-A fenébe. -dőlt hátra Niobe megadóan.

-Hát igen. A fenébe is. -tette hozzá a saját álláspontját Yve felsóhajtva.

Eriadu....

 

-Loor kormányzó. Miben segíthetek önnek?

-Üdvözlöm Tarkin nagymoff. Elnézést, hogy ilyen késői órában zavarok, de úgy tűnik a kommunikációs hálózat félreinformált.

-Semmi gond. -mondta szárazon, miközben a tekintete egy pillanatra félresiklott az íróasztala fölött lebegő hologramról, át az egyik oldalsó falnak jelentős részét beborító ablakra, melynek túloldalán heves villámok cikáztak keresztül a kormányzósági palota, tengerpartra nyíló oldalán. -Az egyik reléállomásra valószínűleg csak egy gyenge jel jutott el a helyi időzónáról. Éppen egy markáns ciklon érte el a szárazföldet.

-Értem. Nos remélem további károsodások nélkül átvészelik a vihart.

Tarkin halkan megköszörülte a torkát, nem igazán fűlt foga az időjárási problémák ecseteléséhez.

-Loor kormányzó. Történt valami komoly dolog amiért hívott?

A derengő hologram ellenére is látszott, hogy Loor zavarba jött.

-Ó, igen. -szabadkozott. -Úgy tűnik gondjaink akadtak.

Tarkin gyanakvóan felhúzta az egyik szemöldökét.

-Az elmúlt napokat illetően, nem ön az első aki ezt megemlíti. Manapság úgy tűnik számos kormányzó képtelen élni az eszközeivel, hogy fenntartsa a Rendet és az.....

-Tisztelettel nagymoff, ez tartok tőle jóval komolyabb probléma mint amire mi jelen helyzetben fel tudunk készülni.

-Valóban? Ezt fejtse ki bővebben! Bár kétlem, hogy a Galaktikus Birodalom kormányzói számára bármiféle erő akadályokat gördíthetne.

 

Quara, Quara City....

 

-....továbbá megsemmisítették a raktárakat, épületeket, ?.. űrkikötőt az egész várossal......Miss Kyeteera, Orwell elpusztult. -sóhajtott fel a kétségbeesése határán átlibbenve az arasznyi hologramként jelen lévő rys-i férfi.

A hüllőszerű kinézetű nő nem szentelte teljes figyelmét az íróasztala fölött lebegő alakra, hanem a kényelmes karosszékében elfordulva valahová az irodája hátsó falát beborító ablaksoron túlra meresztette a tekintetét, mely alatt arcizmai állandósulva remegtek a férfi szavai közepette, melynek keretén belül az felsorolta a birodalmi támadás áldozatául esett kárait. Legszívesebben mást is tett volna. De tartott tőle, hogy az iroda falai bánnák ha ő most szabadjára engedné az indulatait.

-Ön most honnan hív Porgge?

-A Minny Lyartanról, asszonyom.

-Meglett az a teherhajó? -húzta fel a nem létező szemöldökét a nő, miközben a hangja ridegséget és enyhe gúnyt tükrözött. -Az előző hívásakor úgy tűnt, hogy gondjai adódtak a hajóval.

-Khm, nos, asszonyom, ez azóta megoldódott.

-Porgge, ön valamit nem akar nekem elmondani. -fordult immár teljes egészében az íróasztalába épített kommunikációs eszköz felé.

A kékes fátyolban vibráló alak hallgatásba merült és lehajtotta a fejét.

-Porgge...? -hajolt előre a nő és hangjába csöppnyi türelmetlenség tódult.

-Azt hiszem, hogy a Minny Lyartant valaki ellopta az előző nap. -motyogta a férfi, nem merve a nő tekintetébe pillantani.

-Szóval úgy. És előkerült a tettes? -lövellt egy szúrós pillantást a hologram felé, miközben a szeme sarkából mozgást érzékelt az iroda távolabbi része felől.

-Már épp neki akartunk kezdeni egy szkennelésnek amikor az a birodalmi hadihajó....

-Ezek szerint nem. -adta meg maga a választ.

Hátradőlt és komoran a férfi szemébe nézett.

-Ez nem vett jó fényt magára Porgge. Csalódtam magában.

-Igen, asszonyom. -hajtotta le ismételten a fejét.

-Az a jelentés mely Rys'waarról jött, leszögezi, hogy egy koréliai Action osztályú teherhajó tehető felelőssé a bányászkolónia elleni támadásért. A jellemzők pedig megegyeznek az ön irányítása alá rendelt hajóéval Porgge. Az biztos, hogy én nem rendeltem el akciót aznap. Az is biztos, hogy az ön korábbi jelentése ellentmondásban van a jelenlegi....

-Miss Kyeteera, az igazat mondtam önnek. A hajót ellopták.

A nő szája sarka enyhén felfelé görbült amint kiérezte a férfi hangjából a rettegést, amit ő a rideg tárgyilagosságával szült.

-És vajon ez engemet most meg kell hogy nyugtasson, hogy nem maga intézett-e előzőleg elrendelt támadást a bányatelep ellen? Nem ez az első ilyen fiaskója Porgge. -figyelmeztette a férfit a metsző hangjával. -Hibáinak száma az utóbbi időben....

-Igen, meglehet, hogy sokat hibáztam, de esküszöm, hogy ehhez semmi közöm.

A nő felállt a helyéről és miközben a hologram az asztalán az ő mozdulatait követte, jómaga igyekezett leplezni előtte fagyos mosolyát. A Klán feje leplezetten örült a férfi könyörgő nyüszítésének, de egyben meg is vetette őt. Egy magafajta rys-i hüllő messzemenőkig távol tartja magát efféle formuláktól.

-Ajánlom is. Viszont a lopás esett mellett nem mehetek csak úgy el.

-Igen Miss Kyeteera. -vágta rá azonnal a férfi. -Amint megérkezünk alaposan átvizsgáltatom a hajót. Egyenlőre úgy tűnik, hogy a komputerekből töröltek minden árulkodó jelet.

-Semmi kétség, ez profikra vall. Valaki vagy valakik ránk kenték ezt a támadást. A legmegfelelőbb embert fogom a kikötőbe küldeni, hogy vizsgálja ki az ügyet.

A vibráló alak pár foknyival elfordította a fejét, amint az irodai holovevő hatósugarába bekerült egy magas, karcsú, atletikus emberi nő sziluettje.

-Igen asszonyom. Várni fogjuk a szakembert.

-Helyes. Maga pedig mindenben a segítségére lesz.

-Értettem asszonyom.

A férfi képe megremegett, majd eltűnt az asztalról amint Ryatalla Kyeteera inaktiválta az eszköz, hosszú ujjának egyetlen egy érintésével a kapcsolótáblán.

-Azonnal indulok. -jött a háta mögül még az övénél is fagyosabb hang. -Nem lehetnek messze.

-Légy óvatos! Rosszat sejtek. Valami itt nincs rendben.

-Megnyugodhatsz. Akárki is akarta megtéveszteni a birodalmiakat, engem nem fognak.

Kyeteera haloványan elmosolyodott és szembe fordult a vele egymagasságú nővel.

-Bone, benned még sose csalódtam. Nincs kétségem afelől, hogy mi is vár azokra akik rútul fel akartak minket ültetni.

Pethy Bone, tiszteletteljes főhajtást eszközölt, majd távozása közepette gondolatainak szövevényébe merült. Valahonnan, mélyről, az ösztönei egy sejtelemnek kezdtek hangot adni.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
-Azok a rohamosztagosok már kész taktikai séma alapján ütöttek ránk, ez pedig nem lehet véletlen.

-Valaki közülünk? -kérdezte szemöldök ráncolva az egyik szakállas rigeli aki Ramoosal szemben támaszkodott neki az egyik asztalnak.

-Nem. Rigeli ilyet nem tesz. -szögezte le. -Emlékeztek arra amikor közvetlenül a támadás előtt hívtak? Egy nő volt a vonalban. Eddig sose hallottam a hangját, de úgy tűnt, hogy ő igen jól ismer engemet.

Mooren hümmögve vakargatta meg a borostás állát.

-De ki akarná a vesztünket? Res Rigelnek nincsenek külső ellenségei.....na persze a birodalmiakon kívül.

-Nem tudom barátom. -sóhajtott fel az ezredes. -Ennek kéne többek között utánajárnunk.

Res Rigel, Premsus kanyon....

 

Durva, évmilliókkal ezelőtt született sziklafalak magasodtak köréjük, már-már fojtogatóan, bezártság érzetét hintve a törékeny emberi lényekre. A maroknyi csapat tagjai -egyszerű járműveiket maguk mögött hagyván-, gyalogosan szelték keresztül a megmaradt kilométereket, melyek hol meredeken, hol pedig kanyargósan követték egymást az eltelt órákban. Vékony ösvényen haladtak, az egyetlenen, mely a kopár hegység mélyén fekvő településhez vezet. A többi rendszerint zsákutcákba, vagy egyszerűen ragadozók fészkeibe torkollottak.

Ramoos Diesel ezredes vezette őket, olykor nagyokat fújtatva, rátámaszkodva a térdeire néhány másodpercnyi pihenőt ?engedélyezve? maguknak. A negyedik ilyen szünet után, tudta, nincsenek már messze a céljuktól. Az utolsó kaptatón kell átverekedniük magukat.

Míg szemből széllökések nehezítették a tempójukat, hátuk mögött a tüskés nyakú ryff-ek éles sikoltásai űzték őket. A nap magasan járt, mégis, a kanyonok töveibe alig jutott fény. Ami eljutott, azt is mohon itták be a széllökésekben zörgő kórók, mint egyetlen éltető energiát nyeldesve a fennmaradásukhoz. Nem volt tanácsos sokáig egy helyben tartózkodniuk. A sötétség és a félhomály itt sose kedvezett az emberi lényeknek.

 

A lépcsőzetesen kialakított teraszokon barlangüregek futottak körbe. Előterükben emberek jártak-keltek; szokványos hétköznapi látképet mutatva menedékül szolgáló otthonuk életképéről és egyszersmind teljesen ellentétes képet festve a nagyobb, ismertebb városokban található, megszokott mindennapokról. Itt nem voltak divatos ruháikban flancoló asszonyok, se az utca porában játszó gyermekek; itt menekültek éltek többnyire, akik katonákká álltak. Férfi és nő egyaránt kivette a részét az ellenállásból, sőt nem volt ritka, hogy a gyermekek szüleik oldalán lesték el azokat a fortélyokat melyek a túlélésükhöz elengedhetetlenek voltak. Akik pedig árvák voltak, mert sok volt köztük az ilyen, az a szomszéd családhoz állt.

A mai nap mindazonáltal rendkívüli volt. Régi ismeretségből adódó, ám mégis új ellenálló csoport csatlakozik ma hozzájuk a távoli Rigel Cityből, melynek technológiai színvonalát mostanra a birodalom az ilyen barlangi életkörülmények szintjére, vagy annál is rosszabb állapotba züllesztett hadi erejével. De tévedett amikor azt hitte, hogy ezzel teljesen ellehetetleníti a rigelieket és szolganépet csinálhat belőlük. Az ellenállás és azzal együtt a bábkormánytól független szabadcsapatok létszáma egyre csak nőtt. A bolygó egész területén számos gócpont jött létre, annak ellenére, hogy a birodalmiak naponta számolták fel őket. De minél több megtorlás érte a rigelieket, annál elszántabbak lettek; győzelmi esélyük pedig nem igen volt.

-Clemer! Clemer! Jönnek!

A kis Ricel még csak félúton járt a meredeken felfelé kapaszkodó lépcsősoron, de hangja már a tanácsgyűlésnek helyt adó barlang nyílásában megjelent férfit ostromolta.

Az ösztönösen komor képpel megáldott Clemer, elpillantott arra, mely felé a fiú vadul nyújtogatta a karját. Mellette, két oldalról megszelídített ryffek morogtak az emberi hallóküszöb szegmensében, jelezvén gazdájuknak az éberségüket.

A völgy nyílásából először csak két ?Szöcske? tűnt fel, majd hamarosan a terepsiklók jól ismert búgó hanga töltötte be a város egész légterét.

Mögötte még egy alak lépett ki a tűző napfényre, melyet a magas napállásnak köszönhettek. Az illető nő volt és egyben a sok lépcsőzésben megfáradt Ricel édesanyja.

-Ramoos az? -kérdezte a férfitől, miközben hagyta, hogy a fia átölelje a derekát.

-Úgy tűnik. -felelte, tekintetével követve a két járőrhajó landolását a laposra csiszolt főtéren, mely egy kisebb járműparkot szolgált ki az itteniek számára. Kicsivel később négy terepsikló fékezett le a lépcső aljához közel.

Mindketten összenéztek egy ki nem mondott jelre, melyen keresztül tudatosították egymás felé a fejükben gomolygó gondolataikat. Egyikőjük se kérdőjelezte meg a másikban felsejlő aggodalmát. Mély lélegzetet vettek és várakozó tekintettel néztek le, a járműveket hátrahagyó társaságra.

 

-Csak én látom úgy, hogy elégé feszültek? -hajolt oda Mooren Ramoos füléhez, miközben éppen felfelé haladtak.

Az ezredes elbizonytalanodott, hogy mit is feleljen és a másik oldalán vele tartó Richez fordult.

-Tartanak tőlünk? -kérdezte halkan, mire a nála pár évvel fiatalabb férfi megvonta a vállait.

-Én átadtam nekik az üzeneteteket.

-Talán mégiscsak nyomja a lelküket valami. -dünnyögte az orra alatt Ramoos, mire a húga hirtelen köztük termett és átfogta a felkarját, távolabbra késztetve ezzel Ricet a bátyától.

-Ne feled drága bátyám, hogy tisztelnek téged. Természetes, hogy távollétedben a békés szavaid nem egészen csillapították aggodalmaikat. Talán a mostani találkozás után megnyugszanak. De persze ehhez az kell, hogy ne úgy nézz rájuk mint aki leigázni jött őket. -tette hozzá finom nyomatékkal a szavait.

-Majd igyekszem. -közölte alig hallhatóan a bátyja mert már alig pár lépcsőfoknyira voltak a céljuktól. Felöltötte magára a viszontlátás kedélyes baráti mosolyát és kinyújtotta a karját az őket váró férfi felé.

-Clemer, de jó újra látni titeket! -oldalra pillantott, a férfi mellett álló nőre, aki rámosolygott. -Ryta....

-Ram, Res áldásával köszöntünk titeket.

Kölcsönösen átölelték egymást, régi rigeli szokás szerint. Ramoos megérezte ahogy ölelésében Clemer túlságosan is görcsösen állt előtte. Mindazonáltal a premsusi vezető megtartotta a tekintetében azt az enyhe csillogást mely tükrözte leplezett örömét a találkozás iránt.

-Ram, bátyám -hajtotta le a fejét, mikor külön váltak-, fogadd személyesen is az őszinte sajnálatunkat a történtekért.

Mellette Ryta is követte a mozdulatát, mire Ramoos Diesel zavartan megrázta a fejét.

-Ugyan, erre semmi szükség. Hoovert már....

-Nem mentegetőzni akarunk Ram. De jobbnak látjuk ha személyesen is kifejezhetjük sajnálatunkat a veszteségedért.

-Clemer, erre tényleg semmi szükség. Ha ti is ott lettetek volna akkor a birodalmiak még súlyosabb károkat okozhattak volna az egész ellenállásban. Így legalább lehetőségünk adódhat arra, hogy legközelebb minimum százszorosan adjuk vissza ezt a Császárnak.

-Úgy legyen, barátom. -bólintott egy pillanatnyi hatásszünet után a másik, félmosolyt csalva a szája szegletébe, majd oldalra állt és készségesen mutatott befelé, a barlangba. -Gyertek, a többiek már megérkeztek.

-Ricel, -guggolt le az édesanyja a fia elé, és félresöpört a homlokából néhány kósza hajtincset- vigyázz Grebbre és Lobora, rendben?

-Oké anya.

-Aztán ne hagyd magad Ricel. -vetette oda Clemer, már a többiek felé fordulva. -Csak keményen velük! Ti pedig -folytatta a ryffekre pillantva-, most neki tartoztok engedelmességgel.

-Úgy lesz Clemer. -hunyorgott fel a férfire a kisfiú, miközben átvette a vastag pórázokat.

Ryta még adott egy csókot Ricel feje búbjára, majd ő is a többiek után eredt. Fia egészen addig követte a tekintetével míg el nem nyelte a barlang sötét ürege.

-Rendben fiúk, -pillantott le a derekáig érő állatokra, melyek kissé bizonytalanul pislogtak vissza rá- az lesz a legjobb ha végigjárjuk az őrposztokat.

Felnézett a kék égboltra, már amennyi látszott belőle a sziklafalak gigászainak sziluettjei között.

-Sötétedésig bőven van idő. Gyertek.

Lazán megrántva a pórázokat megindult a lépcsőkön lefelé. Grebb és Lobo pedig, túljutva a kötelező, kezdeti idegenkedésen, engedelmesen követték őt. Úgy, ahogy azt a gazdájuk meghagyta nekik.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
-Rendben emberek. Irány a fedélzet!

Fejemre húztam a sisakomat és Wolfiet a lábam mellé parancsoltam.

-Hamarosan megmutathatod, hogy mennyivel is többet érsz mint egy szervtelen letapogatóegység. -jegyeztem meg neki, mire ő -talán megérezvén a szavak közt bujkáló kihívást- határozottan rám emelte a tekintetét.

-Oké, csak vicceltem kislány. -szabadkoztam rögvest, mielőtt súlyosabb ?megrovást? kapnék tőle. -Te vagy a legjobb.

Mintha elégedetten mordult volna, esetleg csupán valamelyik mozgó daru zúgott volna fel hangosabban.....Nem tudhattam pontosan, de azt igen, hogy Wolfie késznek mutatkozott, hogy bármikor, bárhol bizonyíthassa a tudását és a hűségét. Akárcsak bárki más a társaiért a Galaktikus Birodalom kötelékeiben.

Res Rigel, a fővárostól északra, Alfa Felderítő század, valahol a landolóövezet környékén....

 

-Ilyen sűrű erdőt még soha nem láttam, uram. Itt annyi a gyökér, hogy az egy egész szektornyi bolygórendszerhez is sok volna.

-Nézze a jobbik oldalát Klember hadnagy. Alig van aljnövényzet.

-Ez nem igazán vigasztal, uram. -dörzsölte le a csizmatalpához tapadt ragacsos talajt, majd elpillantott a háta mögé. -De amint látom visszatért Tequdar őrmester. Remélem találtak valamit.

-Helyes, hadnagy. Menjen csak. Addig se kell hallgatnom a siránkozásait. -tettem hozzá eme utóbbi kijelentésemet magamban tartva.

Épp jókor sikerült megszabadulnom a hadnagytól, mert jobbról egy ismerős páncélba bújtatott alak tűnt fel a fák közül, egy gyorsan közeledő robogó nyergében. Zim volt az. Mellém kanyarodott, majd lehuppant a földre az antigravitációs járműről. Az egykori kiképzőm felcsapta a homlokára a sisakrostélyát. Arcvonásai enyhe izgatottságról árulkodtak. A hat órányi kutatómunkálatok után ez jó jelnek számított.

-Találtunk valamit ami érdekes lehet. Innen körülbelül egy órányira, egy dombos vidéken.

 

Zim igazat mondott. Tényleg egy órába került mire átvágtunk az erdőn és felkapaszkodtunk egy fűves-sziklás területre. Innen jól be lehetett látni a messzi horizonton fekvő fővárost. Már ami megmaradt belőle. A túlsó oldalról pedig a helyiek által Premsus-nak keresztelt hegyvonulat égre meredő falai húzódtak kelet-nyugati irányba. De nem a panorámában való gyönyörködésre jöttünk ide fel -emlékeztettem magamat pár másodpercnyi szemlélődés után. Kissé távolabb a platóktól egy terjedelmes fekete, üszkös foltra bukkantunk az egyik faóriás tövében. Zim vezetett oda minket, de már az emelkedő csúcsára érve vissza kellett tartanom Wolfiet, akinek ösztöneit szemmel láthatóan felkeltette valami.

-Fogalmam sincs, hogy mi lehetett itt, de a kutászdroidok is teljesen bizonytalanok. -mutatott el Zim, néhány lebegő felderítőegység felé, akikkel az emberei foglalatoskodtak.

-Valószínűleg egy villámlás, vagy talán egy eltévedt lövedék okozta Rigel City bombázásakor. -vonta meg a vállait Deamler őrmester a balomon, miután kidugta a fejét a vastag gyökérlabirintusból, melyek pár méterrel a fejünk fölött torkollottak egy vaskos törzsbe.

-Nem hinném. -szólalt meg ismételten Zim, vetve egy pillantást Wolfiera. -A kutya érezz itt valami mást is.

-Így igaz. -bólintottam, majd felmutattam úgy három méteres magasságba, ahol néhány rojtos háncs fonta körbe a gyökereket. -Látják? Azokkal ott összefogtak valamit. Megesküdnék, hogy itt nem is oly rég egy kunyhóféleség állt.

-Nem találtunk semmiféle berendezési tárgyat. -rázta meg a fejét az őrmester bizonytalanul. -Elég nagy villám lehetett.

-Nem egészen. Inkább alapos gyújtogatás.

Kesztyűs kezemet végighúztam az egyik megperzselődött gyökéren. Az üszkösödés csak a legkülső réteget érintette. Egy centivel alatta a rostok élénk színűek maradtak.

-Hogy mondja százados? Mégis miből következtet erre.

-A százados annak idején tűzoltó volt. -felelte Zim, rám pillantva.

-És persze egy rendkívüli tulajdonságokkal bíró állat gazdája. -tettem hozzá Wolfiera vezetve a tekintetem aki a légszimatolás után immár a talajhoz nyomta az orrát. -A kislány nagyon kiszagolt valamit.

-És mintha a Premsus felé érezné a nyomokat. -tette hozzá Zim. Wolfie felpillantott rám és halkan, türelmetlenül felnyüszített. Ennél többet nem is ?mondhatott? volna.

-Deamler őrmester! -emeltem fel a hangomat, mire rögvest összerezzentek mellettem a plasztoid páncéljának az elemei.

-Uram!?

-Szedje össze az embereket és szóljon Kolder hadnagynak is. Fejezzék be a környéken a kutatást. Itt nem fogunk találni semmit se. És hívják ide az őrnagyot is.

-Értettem, uram.

Deamler távozott, Zim mellettem maradt.

-Hegymászás? -kérdezte meglendítve a fegyverét a hegyvonulat felé.

-Úgy valahogy. Remek terep, hogy ott rejtőzködjenek az ellenállók.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
Többek között a legutóbbi kesseli utamnak köszönhetem, hogy a Birodalom elkapott, majd bebörtönzött a peremvidéki Artus Prime bolygón, majdnem 3 évvel ezelőtt. Furcsa, olyan tisztán emlékszem az egészre, mintha csak tegnap történt volna?

Az Artus Prime bolygó, 3 évvel korábban?

Az Artus Prime egy Peremvidéki világ, melynek felszínét kopár, kietlen, sziklás területek borítják. A gyakori meteorzáporoknak köszönhetően rögvidékei erősen lepusztultak, a földrengések pedig számos mély hasadékot hoztak itt létre. A felszín csontszáraz, a bolygó nedvességtartalma gyakorlatilag a nullával egyenlő. Az Artus Prime minden hibája, és zord körülményei ellenére koránt sem lakatlan.

A Galaxis aktuális kormánya, a Galaktikus Birodalom fennhatósága alatt áll. Egy hasadék mentén kialakított épületkomplexum található itt, amely egyszerre tölti be a bánya, és a börtön szerepét. A munkaerő viszonylag olcsó. A foglyok többségét a leigázott világok rabszolgái teszik ki, de akad itt jó pár közveszélyes bűnöző is. Mindez nem teljesen relatív, mert van köztük pár olyan ember is, akire ártatlanul nyomták rá a ?közveszélyes bűnöző? bélyeget.

Az Artus Prime sárgás légkörén túl, egy Lambda osztályú űrkomp lépett ki a hiperűrből. Oldalán a Birodalom hatszög alakú emblémája volt rá felfestve kék színnel. Ugyan már egy kicsit megkopott, de továbbra is tisztán kivehető maradt. Sok mindent jelképezett ez a jel, mindenki szemében mást, és mást.

Egyesek számára hatalmat, befolyást és az ezzel járó tekintélyes vagyont, másoknál kínt, szenvedést, életfogytig tartó rabszolgaságot. Az emberek hajnalát, és más, idegen fajok alkonyát. Viszont vannak köztük olyanok is, akik csak egy egyszerű vállrándítással fogadták a Birodalom felemelkedését, és továbbra is csak az érdekli őket, hogy miként kerülhetik meg a törvényt, és hogy miként bonyolíthatják tovább sértetlenül az üzleteiket. De mindezen gondolatok mellett mindenkinek egyaránt eszébe jutott az az ember, akinek ez az egész köszönhető volt. Az ember, aki a sötét csuklyájába burkolózva rejti el arcának szörnyű sebeit, az ember, aki végzetes tőrdöféssel szúrta szíven a demokráciát, a szabadságot, és magát a Köztársaságot. Az ember, akit mindenki csak Császárként szólít, mert valódi nevét az emberek csak félelemtől átitatva merik kimondani. A Császár, aki a markában tartotta az egész Galaxist, akinek még a legtávolabbi csillagrendszerekbe is elért a keze, olykor egy-egy sötét ügynöke képviseletében. Ez volt a Galaxis történetében az az időszak, amelyet egy átlag ember nemes egyszerűséggel csak ?Sötét Időknek? hív...

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Lambda osztályú űrkomp lassan közelített az Artus Prime, és a bolygót védelmező Lancer osztályú fregatt, a Berserker felé.

Az űrkomp fedélzetén Ryven parancsnok összefonta a karjait a háta mögött. Közvetlenül a pilóták ülései mögött állt, egyenes testtartással, kifejezéstelen arckifejezéssel. Rezzenéstelen tekintettel meredt a messzeségbe.

- Lambda osztály űrkomp, azonosítsa magát, különben haladéktalanul megsemmisül! ? tört elő recsegve a hangszóróból a Berserker repülésirányító tisztjének hangja.

- Itt Ryven parancsnok beszél. ? válaszolta ? A zöld azonosítókód átküldése folyamatban van. Kulcsfontosságú elítéltet szállítunk a bolygóra, a feladatunk elsőbbséget élvez. A parancs a legfelsőbb szintekről érkezett.

- Vettem, parancsnok, megkezdtük az azonosítókód leellenőrzését, egy pillanat türelmet kérünk... ? pár perces hallgatás után folytatta ? Az ellenőrzést elvégeztük, minden rendben találtunk, szabadon leszállhat a bolygóra, a börtön felett átmenetileg kikapcsoltuk a pajzsot, vadászkíséretet biztosítunk önöknek. Jó utat uraim!

- Köszönjük! ? felelte Ryven. Két TIE vadász szállt fel a Berserker hangárjából, és az űrkomp két oldalán foglaltak helyet. Ezeknek a vadászoknak a sikoly-szerű hangja minden épeszű ember ereiben megfagyasztották a vért, ellenben a birodalmi katonákat eltökéltséggel, és büszkeséggel töltötte el.

Ryven parancsnok hátrafordult, és a kezében egy hengeres tárggyal hadonászva a fogolyhoz beszélt.

- Ne próbálkozz semmivel, amíg itt vagy, megértetted? ? a rab nem válaszolt, még csak a parancsnok szemébe se nézett. ? Csak átmenetileg helyezünk el téged itt. - Ryvent egyre inkább zavarta, hogy a rab még csak figyelemre sem méltatta. Ő nem az a fajta ember volt, aki visszaélt volna a hatalmával. Egy tisztességes, a Birodalomhoz maximálisan hű katona volt. Parancsnoki rangjából adódóan elvárta azt, hogy miközben ő beszél valakihez, az nézzen a szemébe. Ellenben a felettesével, Rogant tábornokkal, aki nem tűrte el, hogy ha a szemébe néznek. Rogant meglehetősen ingerlékeny, és szigorú tábornok volt. Az ő jelenlétében a katonáknak fokozottan fegyelmezett magatartást kellett tanúsítaniuk.

Ryven végül megunta a dolgot, és úgy döntött, hogy előhozakodik azzal az információval, amellyel garantáltan felkeltheti a rab figyelmét.

- Ebben a börtönben fogsz poshadni mindaddig, amíg Vader nagyúr el nem jön érted. Személyesen. ? a fogoly, bár továbbra sem szólalt meg, a név hallatán felkapta fejét. Ryven elérte, amit akart. Egyenesen a fogoly szemébe nézett. Tekintetében ugyanazt a gyötrő fájdalmat vélte felfedezni, amelyet az összes többi, megtört rabszolgáéban.

- Nem hiába szokták azt mondani, hogy a szem a lélek tükre. ? gondolta Ryven, végül megelégelte a dolgot, és az egyoldalú beszélgetés lezárása érdekében csak annyit mondott:

- Rendben van. Majd odalent, a bányákban megered a nyelved. ? elfordult tőle. Még egyszer megvizsgálta azt a hengeres tárgyat, amely az utazás során mindvégig a keze ügyében volt. Majd odaszólt a sarokban lévő szállítókonténer mellett álló rohamosztagoshoz. ? Ezt tedd a többi holmija közé! ? Egy laza mozdulattal a rohamosztagos kezébe dobta. A levegőben megcsillant a napfény a fémes felületén. A rohamosztagos magabiztosan, fél kézzel kapta el a feléje hajított tárgyat, majd azzal a mondattal felelt, amire a Carida-i katonai akadémián minden rohamosztagost elsőként tanítanak meg:

- Igenis, uram!

Szó nélkül elvégezte a Ryventől kapott parancsot. A szállítókonténer ajtaja gombnyomásra sziszegő hang kíséretében zárult be. Ryven visszafordult az ablak felé, és figyelemmel kísérte, ahogy a hajó behatol az Artus Prime sárgás légkörébe. Mikor megérkeztek a hasadék menti börtönkomplexum leszállópályájához, a TIE vadászok éles kanyart véve visszafordultak, és visszarepültek a Berserker hangárjába.

 

Az űrkomp szárnyai a leszállás során függőlegesen felfelé hajlottak, végül földet értek. A hajórámpa sziszegve kinyílt, majd Ryven parancsnok vezetésével nyolc rohamosztagos bukkant elő a járműből. A kíséret közepén a fogoly sétált nyugodt léptekkel. A kerek leszállópálya mellett egy torony foglalt helyet, melynek tetején két reflektor pásztázta a környéket. A toronyból két birodalmi munkás lépett ki, felmentek a hajó fedélzetére, két oldalt megfogták a szállítókonténert, és kiegészítették a menetet. A rohamosztagosok dübörgő léptekkel, és tüzelésre készen tartott E-11-es sugárvetőkkel szorosan körbeállták a foglyot, hogy aztán biztonságban elkísérhessék a cellájába.

Szerkesztve: - KisKósa

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
-Rendben fiúk, -pillantott le a derekáig érő állatokra, melyek kissé bizonytalanul pislogtak vissza rá- az lesz a legjobb ha végigjárjuk az őrposztokat.

Felnézett a kék égboltra, már amennyi látszott belőle a sziklafalak gigászainak sziluettjei között.

-Sötétedésig bőven van idő. Gyertek.

Lazán megrántva a pórázokat megindult a lépcsőkön lefelé. Grebb és Lobo pedig, túljutva a kötelező, kezdeti idegenkedésen, engedelmesen követték őt. Úgy, ahogy azt a gazdájuk meghagyta nekik.

Res Rigel, Premsus Citytől délre....

 

 

-Ne olyan gyorsan! Grebb, Lobo, halljátok?!

Ricel erősen zihált. A meredek kaptató jobban kifogott rajta mint ahogy ő azt gondolta. De talán nem is a meredek ösvény az oka mindennek, hanem Grebb és Lobo. Ahogy apró markában szorongatva a pórázukat igyekezett őket visszatartani, egyre erősebben zsibbadtak a karjai és már a légszomj is kerülgetni kezdte.

-Ez nem ér! Nektek sokkal könnyebb. -jegyezte meg a nyakuk körül futó tüskékre pillantva, aztán vetett egy pillantást a vaskos lábaikra is. -Nekem csak két lábam van! Lassítsatok!

Grebb -aki a bal oldalról húzta-vonta őt-, hátrapillantott, amolyan ?Nem én tehetek róla? tekintettel. Ricel nagyokat fújtatva, hol a szabad kezével a térdére támaszkodva, hol pedig az ösvény melletti sziklákba kapaszkodva igyekezett lépést tartani velük. Kezdte elég rossz ötletlen vélni ezt az egész sétálósdit. Igaz, nem most először viszi sétálni a ryffeket, de most valahogy mintha egész máshogy viselkednének. Ez az iram tőlük elégé szokatlan volt, főleg annak tudatában, hogy a városi odújukban egész nap csak lustálkodnak. De nem baj, szépen megállnak majd egy kis pihenőre a kaptató tetején akár tetszik nekik, akár nem. -döntötte el Ricel, azzal a ténnyel egyetemben, hogy elsőként ki fogja inni a megmaradt vízét a kulacsából, minden óvatossága ellenére melyre a felnőttek figyelmeztették őket, gyerekeket, ha hosszabb távra kalandoznának el a környéken. Nem egyszer fordult már elő, hogy a terepet oly kiválóan ismerő kamaszok mégiscsak elkeveredtek az ösvények labirintusaiban és mire rájuk találtak, majdhogynem kiszáradtak. Itt a nedvesség nagy kincs volt és egyben nehezen hozzáférhető. De Ricel úgy vélte, hogy az őrposztokon belüli körben nagy gond nem történhet. A vad ryffek kerülik az embert ha az nem fenyegeti őket és máskülönben is, egész jól kiismerte magát a környéken. Sokkal jobban mint a pár évvel idősebb társai.

-Nocsak, nocsak. Kit sodortak erre Premsus szelei?!

A hang egyenesen szemből fogadta, de a levegőért kapkodva ő nem sokat értett az üdvözlő szavakból Hunyorogva pillantott fel a durva talajról melyet eddig bámult. Fentről egy árnyék vetült rá, pont eltakarva a delelőpontot jócskán hátrahagyó napot.

-Hello Heras! -köszöntötte az ismerős alakot, akihez még csatlakoztak páran a háta mögül, mind olyanok akiknek öltözékén számtalan muníciós öv keresztezte egymást.

-Szervusz Ricel! -kurjantott feléje az egyikük mosolyogva, majd a társaira pillantott. -Fiúk, megjött a váltás.

Ricel a fáradtsága ellenére ösztönösen elmosolyodott. Leplezni se tudta volna, hogy mennyire is jól érzi magát a felnőttek eme világában. Nem sok városi kölyök álmodozhatott arról, hogy a hegyek közt bujkáló, szabadságukért küzdők oldalán keveredhet különböző kalandokba. Persze Ricel tudta, hogy mindez itt veszélyes, ha másról nem, hát azokból az elmesélésekből amiket olykor éppen Heras, Lapert, Nerett vagy éppen Guinter szokott megejteni neki. Másrészről azonban, ahogy egyre idősebbé vált, úgy érezte a saját bőrén is, hogy ezek a mesék igencsak valóságosak tudnak lenni. Főleg azok után amit kihallgatott anyjáék egyik beszélgetéséből amit Clemerrel ejtett meg és Rigel Cityről szólt. Timmy még sose járt a fővárosban, de amit hallott róla abból azt a következtetést vonta le, hogy nem is fog.

Megtette az utolsó métereket, majd kétrét görnyedve, térdeire tapasztva a tenyereit kifújta magát.

-Csak nem megint Clemer ryffeit sétáltatod? -bökött az állatok felé a fejével Guinter, miután visszaereszkedett az őrposztnak szolgáló, tenyérnyi kilátó sarkába összehordott fegyverládák egyikére, mely fölött alkalmi ponyva biztosított árnyékot. Tőle balra, egy dupla csövű sugárvető pihent az állványán, torkolataival az alant húzódó völgyekre meredve és éppen támasztékot szolgált Nerett könyökének.

-Kevés gyereket láttam aki egyáltalán ilyen közel engedtek volna magukhoz. Már ha persze nem említjük Drewnel ikrek esetét.....

-Elég legyen a rémmesékből Nerett! -intette meg emelt hangon a társukat Heras, majd hatalmas tenyerével beletúrt a kölyök üstökébe. -Tedd le magad fiam. Elégé kimerültnek tűnsz.

Egy lapos kőre mutatott a mellvédnek összehordott szikladarabok tövében. Ricel lehuppant és lefektette maga mellé a ryffeket egy-egy kihangsúlyozott vezényszóval. Korábbi fogadalmához hűen, előkapta a vállszíján lifegő kulacsát és jó nagyokat kortyolt belőle. A többiek nevetve lesték a mozdulatait, máskülönben meg igen büszkék voltak rá. Ricel ügyes és egyben okos fiúnak ismerték, aki minden porcikájában örökölte szülei tulajdonságait.

-Mintha csak az apádat látnám kölyök. -folytatta Heras, ábrándos félmosollyal, kényelmesen nekitámaszkodva a kilátó mellvédjének. -Sráckorunkban ő volt mindig az aki elkódorgott, túl a város határain. -fejével jelképesen az őket körkörösen körbeölelő hegyekre mutatott. -Nem egyszer volt, hogy az öregje elfenekelte mikor késő este tért csak haza. Le se tagadhatnád, hogy az ő vére folyik az ereidben.

-Ezt sose mesélte. -hunyorgott feléje a fiú.

-Hát miután anyáddal összejött, rövidre lett fogva a póráza.

A férfiak jóízűen felkacagtak. Ricel kissé elbizonytalanodva figyelte őket.

-Bizony fiam, édesanyád mellett már nem volt meg neki az a fene nagy szabadsága, hogy csak úgy kimaradozzon. -törölte le kézfejével a könnyeit a szeme sarkából Lapert aki a második legidősebb volt Heras után és ezzel azzal a joggal volt felruházva, hogy maga is igen jól emlékezzen Timmy édesapjának gyerekkori csínytevéseire.

A nevetés lassan kuncogássá enyhült, majd fokozatosan elcsendesült, főleg azután, hogy mindannyian észrevették Ricel egykedvű szótlanságát. Heras komoran lehajtotta a fejét és felsóhajtott, miközben a ryffeken enyhe izgatottság kezdett kibontakozni.

-Remélem Korus az öreg Rest is úgy bosszantja mint ahogy bosszantotta a birodalmiakat. Ennyi szenvedés után.... -gondterhelten félrefordította a fejét -Nem ezt érdemeljük fiam. Te sem érdemelted meg, hogy elveszítsd őt.

Grebb apró, háromszögletű hegyes fülei felágaskodtak a feje két oldaláról és megfeszítette az izmait. Pupillái kitágultak és kék hüllőszerű bőre vörös árnyalatokat kezdett ölteni. Eme jelenetsor nemcsak Ricel figyelmét keltette fel, hanem a felnőttekét is. Főleg azután, hogy Lobo felpattant a helyéről és valahová a mellvéden túlra pillantott mereven, már-már szoborszerűen.

-Itt valami nincs rendben. -kapta fel a fejét Heras, aki jól ismerte a ryffek viselkedését. Számtalanszor összefutott már jó néhányukkal a járőrözései folyamán.

Ricel a pórázok után kapott, mielőtt teljesen elvesztette volna a kontrollját a két állattal szemben.

-Hé, nyughassatok! Mi ütött belétek? -A ryffek torkából mély morgás tört fel, de tekintetüket egy pillanatra sem vonták el a mellvéd egyik pontjáról. -Már idefele is furcsák voltak.

Tette hozzá egyre kétségbeesettebben, miközben a pórázok megfeszültek a vékony karjaiban.

-A ryffek tudomásom szerint két dolog miatt szoktak idegeskedni. Az egyik