Tenel Ka összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Nekem velük a legrosszabb tapasztalatom a boltban volt. Kasszában voltam általában. Az idősek az esetek kilencven százalékában ott hisztiztek, hogy miért nem engedik őket előre?! Volt, aki rendszeresen beállt előre, bocsánat, előretolakodott, és megsértődött, mikor annak adtam igazat, aki rendesen a sorban állt. Jött a hiszti, hogy ő siet. Ekkor előreengedik. erre ott bénázik 10 percet a kasszánál, nem találja a tárcáját, a szatyrát. Mikor végez, akkor meg odamegy a kolléganőmhöz érdeklődni, és még negyed órát eltölt a boltban. A másik része meg a plázacica, aki angolos kiejtéssel megkérdezi: Unájkumuk van? Utána meg kér Evet(nem, nem ív-nek ejtve!). De volt olyan is, aki megkérdezte, mi a különbség a kétdarabos, és a négydarabos Mach3 pengék között. Azt is gyakran Maccs-nak ejtették, néha még pasik is! Hangsebességről egyik sem hallott ezek szerint! Szóval nekem a gyed és gyes egy kész felüdülés volt a sok drága vevő után! Pedig igyekszem vevőközpontú lenni, de néha annyira lekezelőek. Egy kolléganőmmel közölte a kedves vevő, hogy azért van h kinyalja a p***ját, a másik meg ugyanezzel közölte, hogy mit képzel, ő csak egy cseléd! Na ezeket úgy beállítanám a kasszába, csak egy órára!
-
Egyéb fontos
Volt olyan, hogy felszálltam a metróra, gyerek törülközőben a kezemben, nem kicsit véresen, mert előtte hasította fel. Rohantam vele kórházba. Senki nem állt fel, igaz, fel sem néztek. Hát én elüvöltöttem magam, h valaki adja már át a helyet. Na ekkor feléledtek. Leültem. Akkor volt egy csaj, aki mellettünk állt, és meglátta a vért. Egy tanulmány volt a feje! (Molcsi megúszta egy kapoccsal) Fogason meg volt, hogy mámika versenylovat megszégyenítő gyorsasággal vágtatott, hogy elérje, és mikor beért, egy pillanat alatt átalakult görnyedt őreganyámmá, és úgy ment, mint aki két lépést sem tud tenni anélkü hogy leülne. Ettől is kiütéseket tudok kapni.
-
Amatőr írók
Okk, ez viszont olyan embernél működik, aki amúgy is érdeklődő, nyitott valamennyire. Van aki meghallgatja, megtanulja, oszt kész. Akkor jó, ha elgondolkodik rajta a hallgató. Ahogy leírod, te az utóbbi vagy.
- Egyéb fontos
-
Egyéb fontos
Váltottunk. Mond valakinek ez valamit? : Marcipán fiam, szirénát!
-
Egyéb fontos
Dörmi sincs még, meg Mirr-Murr sincs még. Listára fel! Különösen az utóbbit nagyon szerettem.
-
Egyéb fontos
Nincs még, és igen, az is listámon van, aranyos kis mese tényleg!
- Egyéb fontos
-
Egyéb fontos
Pildi, neked vannak a legközelebb az enyimhez korban a srácaid. Hároméves kor körül milyen könyvek vannak, jó kis rövid mondókákkal, versikékkel. Most kezdi őt érdekelni, különösen amiket mutogatni kell, azok érdeklik. Kezdi a szöveget is tanulni.
-
Egyéb fontos
Teljesen egyetértek. Valahogy az ilyesmik manapság hiányoznak. A tévéből is.
-
Egyéb fontos
Vuk megvan, többit gyüjtögetem. Pl Lolka és Bolka is kéne, meg Nils Holgerson. Érdekes, azt én előbb olvastam, mint láttam, és bizony van benne pár szomorkás hangulatú fejezet. Mackó misi is jó lenne, meg a Speibl és Hurvinek - nem biztos, h ezt jól írom. Meg az Egér a Marson. Tessék csak írni címeket, biztos lesz ami kiment a fejemből!
-
Egyéb fontos
Hát igyekszem begyüjteni neki a régi cuccokat, meséket. Az említett Mazsola meg a Futrinka utca, és még a Misi Mókus, Jamie és a csodalámpa, Pampalini, Mekk mester. Későbbre megvan a Tündér Lala meg a Palacsintás király, a Tüskevár, Tenkes kapitánya, Egri csillagok, Koppányi aga testamentuma. ÉS remélem, még bővül majd. Majd elfelejtettem a Menő manót, és az Asterix rajzfilmeket. És van egy új gyöngyszem, amit most fedeztem fel: Csodabogarak. Ezt ajánlom mindenkinek, itt egy kis ízelítő: http://www.youtube.com/watch?v=GnHd6rNRrmM Youtuben azt kell beütni: Minuscule, és kidobál egy halom részt. Hatalmas szerintem. Nolcsi imádja a katicát belőle, meg a pókot. Tényleg ajánlom!
-
Egyéb fontos
Azt is szereti! Érdekes, hogy Ravaszdi szomszédnak és Manócskának ugyanaz a hangja!
-
Egyéb fontos
Jajj, kóros Mazsola mérgezésem van. Nolcsi negyedszer nézi végig a Mazsola és Tádé DVD-jét. Annó nekem is ez volt a kedvencem, de ez most kicsit tömény! Néha úgy helyretenném ezt a dög malacot! :)
-
Egyéb fontos
Hát, az a minimum. És mindennap iszunk majd az emlékedre!
-
Amatőr írók
Mondjuk minimum, h az egyetemeken széleslátókörűség legyen, szerintem manapság sem szakbarbárok kellenek, hanem mindenre nyitott szakemberek.
-
Egyéb fontos
Nem azt mondtam, hogy fejbe váglak vele! :)
-
Egyéb fontos
Nagyon köszönöm mindenkinek. Alőbb felhívott Ortis - elment társasjátékozni, Nolcsi miatt most én nem tudtam menni - és ott is mindenki belekiabált a telefonba, boldog szülinapot kívánva.
-
Egyéb fontos
Hjah, ha válogatsz, akkor még egy hordó tiszta vizet is kapsz!
-
Egyéb fontos
Elébb a csajok, utána Ody! Tökkéletes! És a végén Blackside is kezedbe nyom egy fogkefét. Tudod, szép nagy a hajója, sok rajta a budi! :P
-
Egyéb fontos
Ezen is gondolkoztam, főleg, mert nagyon szeretem a hüllőket. Mondjuk a kaméleon kényesebb, de egy gabonasikló pl az is szép, és jópofa. Volt is, de valamiért majd egy éve kimúlt, pedig fiatal volt. Kisfiam már nem emlegeti, de annak idején gyakran leste, és közölte: Pőőődi - Pöszi volt a neve ugyanis) Teknős bizti nem lesz, de esetleg szóba jöhet még a gekkó is Szőrallergia szerencsére nincs a családban, így a Quin - tengerimalac - kívül még a patkány, azom is volt, sosem harapott, és nagyon szelíd jószág lett. Végigült velem 5 órát a suliban! Egyébként lehet h a kutya szobatiszta volt, csak fene tudja, mióta hurcolta a csaj ide-oda. Lehet le sem tette szegény állatot.
-
Amatőr írók
A széles látókörre visszatérve, vajon nem leginkább ott tágítja a látókört, ami a szakodhoz kapcsolódik? Vagy arra is gondoltál, hogy sok emberkével találkozol, és sok féle látókörű ismerősre teszel szert, ami ugye elég sok érdekes beszélgetést, eszmecserét eredményez?
-
Egyéb fontos
Köszönöm. Kutyus: A haverodnak a csajt kellett volna így lerugnia, az a szerencsétlen állat nem tehet arról, kihez került. Ortissal pont ma beszéltünk arról, h nagyon szeretnénk Nolcsinak kutyit, de panelba nem. Fáj a szívem, de teljesen egyetértek. Így megbeszéltük, h valszeg tengerimalaca lesz először. Valszeg én leszek a felügyelő, kisfiam meg a segéd, aki megtanulja, hogy is kell egy kisebb élőlényről gondoskodni. Anyósomnak van kutyusa és cicusa is, Nolcsi szereti őket, és hál istennek soha eszibe sem jut hogy húzza a fülüket vagy farkukat. Kicsit fél is tőlük, vagy inkább óvatos. Megtanulta, h kell közeledni feléjük, mit szabad, és mit nem. Plázáscsajokat amúgy én is messze kerülöm. Azon jár az agyam, ezeknek milyen nevelésük lehet, milyen családjuk. Boltban állandó gond volt velük, mert a tárcájukból nem tudták kiszedni a pénzt a kilométer hosszú körmeik miatt. Hogy hogy törlik ki hátul? És te is figyelj jobban kicsit. Ha valaki zenét halgat, az lehet nem hallja, ha mellette valaki szeretne valamit, arrébb menni, vagy ilyesmi. (sajnos a plázacicákon kívül engem csak a zenét hallgatók tudnak jobban irritálni. Gyakran mintha észre se vennék, h mások is utaznak, se látnak, se hallanak. Bízom benne, te jobban figyelsz azért!
-
Amatőr írók
Nagyon sok igazság van itt. Oldihoz hasonlóan kitérnék arra, h a szélesebb látókör nem kizárólag az egyetemisták "bölcsek köve". Persze valóban tágítja sokak látókörét, de ezt (is) otthonról kéne vinni. A gyerekekkel leülni, filmet nézni, eleinte mesét, aztán tudományos-ismeretterjesztő filmeket. Megbeszélni a gyerekkel azt, amit lát, később meg azt, amit az iskolában tanult. Megmutatni, h a dolgokat több szemszögből lehet vizsgálni, és hogy nem kell megijedni, vagy félni az ismeretlentől. Fontos, h megértse a gyerek, hogy hatással vannak a tettei a világra. Hogy egy eldobott szemét is sokat számít, hogy ha pazarol, akkor nagyon sokat árt magának is, meg a környezetének is. Meg kell ismertetni a gyerekkel a világot - ami nem a plázákban kezdődik, hanem mondjuk a ház melletti játszótéren - vinni kell vadasparkba, állatkertbe, kirándulni kell vele, esetleg lehet otthon kísérletezgetni. Persze mindez időt kíván, és gyakran mondjuk, nincs semmire időnk. Én nagyon igyekszem úgy alakítani a következő éveimet, hogy legyen rá idő. Ez a nevelés része. Aztán mi magunk is sokat tehetünk. Egyre több helyen van szelektív hulladékgyűjtő hely, használjuk hát! Ne szemeteljünk, használjunk energiatakarékos berendezéseket, amennyire lehet. Sétáljunk, fedezzük fel környezetünket. Menjünk el erdőkbe, parkokba szemétgyűjtési akcóióra, tavasszal, ősszel szoktak ilyenek lenni. (tavasszal mentem egyre, de mondjuk eléggé rossz tapasztalatokat szereztem. Annyi konténert kaptunk, amibe a szemét negyede sem fért el. A többb i ott maradt, mert közölték: Nincs több pénz konténerekre! Érdekes helyzet volt...) Aki teheti, járjon biciklivel - egészségesebb is, persze főleg vidéken, nem a belvárosban - és sétáljunk sokat. És próbáljuk mindezt terjeszteni baráti körben is.
-
Egyéb fontos
Meg egy kis élénkítő az "öregharcosnak" ! :)