A lenti videót (kiskutyák ) pedig annyit, hogy nagyon szomorú, hogy abból a gyerekből ennyire hiányzott az empátia, az együttérzés. Hogy nem érzett semmit, mikor ledobta a síró kölköket. Dzséjttel értek egyet, hogy van elég lehetőség manapság, hogy az állatok ne így végezzék. Aki felelősséggel tart állatot, és nem akar kölyköt, az műtesse meg az állatot. De állítólag már nekik is van tabletta. A kicsiket meg lehet menhelyre vinni, vagy elajándékozni.
Persze mindig is könnyebb volt vízbe fojtani őket. Sokszor hallottam, hogy az milyen "humánus"! Ilyenkor csak hideg dühöt érzek. (Oldi, tudom, régebben ez általános szokás volt, remélem, lassan ez is fejlődik. Mármint az állattartás kultúrája. Amibe beleértem az oltásokat is, meg a kutyagumis zacsit )
Mostanság sok rettenetes dolgot olvasok. Mikor gyerekek ölnek gyerekeket. Hidegvérrel. Kegyetlenül. Gyakran kínozzák a másikat. Vagy ez a lány. Sokat gondolkozom, hogy vajon milyen nevelést kaptak? Mitől lett ilyen sivár a lelkük. Biztos meg van mindene ennek a lánynak. Legalábbis nem volt topis, koszos, nem volt a rucija foltos. Nem volt semmilyen etnikum. Vajon mennyit voltak a szülei vele?
A másik meg hogy mit hordoz alapból belül. Ortis tudja, hogy ha tehetném, egy halom állatom lenne, lehetőleg menhelyi. Nem bírom, ha állatot, vagy gyereket kínoznak. És fel is zaklatnak az ilyesmik, főleg hírekben.
Nolcsi kiskorától érzékeny. Eleinte attól is kétségbeesett, mikor Ortissal csikiztük egymást, és hangosan nevettünk. Ha veszekedünk, ránkkiabál: Ajja, Apa! Állatot sosem nyúz, padig anyósnál van kutya, cica. Egyikkel sem volt durva soha. Szóval ez valahol benne van "gyárilag".
Vagyis bárhonnét közelítem, az ilyet nem értem meg, és nem is akarom megérteni.