Nute Gunray

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves Fórumtársamnak!

Azért a Dark Empire más kategória ezekhez képest.

Ez fantasztikus rész lett, imádtam minden percét. Annyi látványos jelenetre került sor, hogy nem is bírom összeszámolni. Nem tudom, melyik tetszett a legjobban. Jó volt látni, ahogy Mando összeverbuválja a csapatot. Cara Dune arca mindent elárult, amikor meg tudta, hogy egy ex-birodalmi hadúr likvidálása a feladat, azonnal elfelejtett minden kétséget és buktatót. Nagyon örültem IG visszatérésének is, szerintem ő lesz a sorozat egyik humorforrása is, még azzal együtt is, hogy pazar módon sikerült megjeleníteni a fenyegető voltát, a programjának átszabása ellenére is (van egy pár másodperc csönd és feszült figyelem, amikor nem lehet tudni, hogy fegyvert ránt vagy teát fog kínálni). Megmondom őszintén, én egy pillanatra megrettentem baby Yoda arckifejezéstől, amikor megpróbálta megvédeni hősünket a Cara okozta "veszélytől". Egy pillanatra én ott semmi cukiságot nem láttam. Hihetetlen módon vele van az Erő: csecsemő létére már sérült végtagot gyógyít maradéktalanul valamint olyan szintű Erő-fojtásra is képes, amit csak Vader-től és Kylo-tól láthattunk. Szerintem ha nincs Mando lélekjelenléte, Cara Dune egyértelműen meghalt volna. Végre ismét színre került Greef Karga, egyértelműen a sorozat egyik legjobb mellékszereplője. A fogdmegjeiben egy pillanatig sem lehetett megbízni. A tábortüzes jelenet nagyon látványos volt, azok az ijesztő szárnyas fenevadak aztán tényleg nem rettentek meg, és még el sem kezdődött a küldetés, máris mínusz egy fejvadász és két blurrg. Kicsit fura volt, hogy Greef és társai nem használtak légisiklót és gyalog járták meg a sivatagot. Nevarro városa tényleg nagy átalakuláson ment át az elmúlt hónapokban. Mindenhol rohamosztagosok, sehol egy helyi. Teljes statárium és kijárási tilalom, és az Új Köztársaság még messzebbnek tűnik, mint valaha. A birodalmi főhadiszállásként berendezkedett kantinban aztán elszabadul a pokol: nekem nagyon hiányozni fog a Kliens, Herzog iszonyúan jól hozta ezt az arisztokratikus és bizarr figurát, akinek a tekintetétől is kényelmetlenség fogja el az embert. Monologizálása a galaktikus polgárháború és a lázadók győzelmének következményeiről érdekes nézőpontot jelenített meg. Persze aztán kiderült, hogy ő egy nagy senki volt urához, Gideon moff-hoz képest, akinek nem is lehetett volna ennél hatásosabb belépője. Imádom Espositót, az általa megformált hadúr hidegvérű szociopata hatalomtechnikus lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a sok hadakozó Birodalom-maradék közül az ő kiskirálysága mennyire jelent nagy súlyt. Az újonnan érkező rohamosztagosok tiszta és ép páncélzatából és felszerelésükből kiindulva ez valóban egy komolyabb "utódállam". Meglátjuk. Rettentően sajnáltam Kuiilt (remélem hogy valóban meghalt, mert csukva volt a szeme és ez általában azt jelenti, hogy súlyos sérülések árán, de túlélte), a (poszt-)Birodalom a két felderítő sikeres hajtóvadászata valamint a kantinát szétlövő halálosztagosok révén most elég potensnek tűnt. Pár vágási hibát leszámítva ez egy tökéletes rész volt, nálam übereli a harmadikat. (Tényleg, a Mandalori enklávé hova léphetett le?)

A harmadik Thrawn könyvben Chiss Fennhatóságként hivatkoztak rá. A Chiss Birodalom szerintem csak egy félhivatalos megnevezés.

Elolvastam a két Age of Republic kiadványt a napokban. A várakozásaimtól eltérően a Heroes szösszenetei valamivel jobban tetszettek, de lássuk akkor sorban a történeteket néhány szóban. A hangsúly minden esetben a karakterépítés volt a történetek mélysége helyett. A Qui-Gon-képregényben megismerhetünk egy elsőre csodaszépnek tűnő bolygót, amely azonban a Sötét Oldal érintésétől sem mentes. Az Erő egyensúlyának ezen allegorikus ábrázolása és felismerése mutatja, hogy Qui-Gon már ekkor is a Jedi Rend legnagyobb mestere volt, akinek vezetésével talán túlélhették volna a megpróbáltatásokat. Obi-Wan története ezzel szemben számomra nem volt túl érdekes, túl sok újdonságot az Anakinnal való kapcsolatában sem tudtunk meg. Kár, hogy a holokronról nem tudtunk meg semmit, de a Dallenor helyi lakosai érdekesek voltak, illetve a Jedi könyvtárban felbukkanó Dooku-szobrot is értékeltem. Anakin története érdekességül szolgált a klónháború propaganda-hadviselésével kapcsolatban és a későbbiek fényében enyhén szólva is érdekesek voltak Anakin ekkor még helyes meglátásai a járulékos civil áldozatokkal és a tömeggyilkosságokkal kapcsolatban (bár persze ekkor már túl volt a taszkenek legyilkolásán is...) Yularen vérbeli katonaként viselkedett. Padmé története jól megvilágítja a semleges rendszerek kényes helyzetét a klónháború idején, de ezentúl semmi több. A clabroniak, mint új faj, tetszettek. Ezek mellé kapunk még két rövid sztorit: az elsőben Windu akciózik és egy ízben flashbackben láthatjuk fiatalon és hajjal. Az Oosalon bolygó korábban a Rebels-ben debütált. A másik történetben Rex és Jar Jar bukkan fel, szerintem ez egy teljesen felejthető történet. A Darth Maul-történet színvilága nagyon tetszett, de semmi több. A Sith víziója, ahol Maul ép fogakkal, Jediként van ábrázolva, nagyon ötletes volt. A Jango Fett-történet egynek elment, de semmi több. Egy visszatekintés erejéig láthatjuk, amint a Bogden holdjainál megkapja a megbízatást Tyranus-tól: a Legends-ben jobban tetszik, hogy ezért a munkáért meg kellett harcolnia más potenciális génhordozókkal is (erre egy egész PS2-es játékot felhúztak anno). A Dooku-történetben a Sullust mint helyszín szerepeltetése tetszett nagyon, a SoroSuub és a Kaldana Szindikátus felbukkanása nemkülönben. A Sith-ek már itt, évekkel a háború előtt eltökélten építik ki hátországukat. A Grievous-történet nem igazán nyerte el a tetszésemet, a képsorok, amikor végigmegy a csapdákon, az Indiana Jones-t juttatta az eszembe. A vízióban láthatjuk a tábornokot még a kiborg-átalakulása előtt; lehet jót tett neki az a maszk. Ventress története nagyon semmilyenre sikeredett.

Én is csak félig olvastam, mert a közepétől már spoileres.

De fikáz, pont a "fan service" nem tetszik nekik.

Az evidens volt, hogy a film inkább a TFA-t fogja idézni. De ettől még nem kerül zárójelbe a TLJ sem.

Nem lesz itt gond szerintem.

Én is olvastam, botrányosan sz*r és felületes cikk, végig "robotozik", még a droid kifejezést sem ismeri, plusz a logikai hibákat felsoroló rész izzadtságszagát a képernyőn keresztül is éreztem kábé.

Pedig ő nem más, mint Bib Fortuna unokatesója.

Az ember és a rodiai mellett a twi'lek az egyik legelterjedtebb faj Galaxis-szerte, így a párhuzamosan zajló, eltérő evolúciós folyamatok annyira nem is meglepőek. És akkor még ott vannak a már említett különböző beavatkozások, módosítások is. Az tény, hogy ha Mando valamikor kavart Xi'an-nal, az nem vall épp jó ízlésre. Elég visszataszító nőszemély, bár lehet, X éve még vonzó volt.

Az az ogre-szerű lény a rácsok mögött egy új, eddig ismeretlen faj képviselője volt?

Annak ellenére, hogy a korábbi kiadás már megvolt, megvettem A vadászó árnyékot, egyrészt, hogy a Szukits által kiadott könyvekből ne legyen hiány, másrészt a két újonnan lefordított novella miatt. Kicsit furcsa volt, hogy az utóbbiak esetében nem tüntetik fel a fordítót, ráadásul a tartalomjegyzéket is hiányoltam. Szabotőr: Annak idején én fordítottam le ezt a novellát, amely aztán több oldalra is felkerült, így érdekes volt összevetni a két fordítást. Azért annak örülök, hogy egy-két félrefordítástól eltekintve azért a lényeg az én munkámból is átjött. A nyelvezet persze a hivatalos fordításban nagyságrendekkel jobb. Bár a novella elején szerepel az "Első fejezet" kitétel, a fordító a későbbiekben elmulasztotta fejezetekre bontani a művet. Jó volt újraolvasni a történetet, Luceno ebben a korai gyöngyszemben jelentősen gazdagította a Sith-ek ármánykodásainak megnyilvánulási formáit, nem beszélve a galaktikusi politikához és gazdasághoz való hozzájárulásaihoz. Remélem, egyszer ezt a történetet átemelik a kánonba, mert a Dorvallán történt események érdemben hozzátesznek az EP1 előtti helyzethez. Béklyó: A Sötét Oldal energiái csak úgy szikráztak a lapokon a novella olvasása közben. Jelentősen kibővíti Maul korai életét, megmagyarázva kötődését a Dathomirhoz. A novella a TCW projekt része volt, amikor a zabrakot visszahozták az élők közé. Luceno ezt a felvezetést maradéktalanul elvégzi. Azonnal kedvet kaptam a The Wrath of Darth Maul elolvasásához, sajnálom hogy az nem jelent meg magyarul. Luceno ebben az időben írt egy másik Maul-novellát is End Game címmel, azt is szívesen olvasnám egyszer.

Donát, köszi a lebonyolítást! Nagyon jó párharcokra került sor az elmúlt hetekben.

Ez a rész nagyon tetszett, főleg az univerzumépítés miatt volt erős. Láthattuk az Új Köztársaságot, mint hatékony szervezetet, börtönhajóval, uniformissal, őrdroidokkal stb. Nem restek elpusztítani egy börtönhajót, ha annak fogvatartottai fellázadnak és/vagy kiszabadítási akció történik. Ez azért egyértelműen határozott fellépésre vall, a Régi Köztársaságban ilyenkor albizottság alakult volna a helyzet megoldásának céljából. Az X-szárnyúak mint rendfenntartó eszköz... no hát különös volt, egy egészen más szerepben jelentek meg, mint eddig. Nagy taps a szereposztásnak egyébként. Volt most idő mindenre. Kellően felvezették a cselekményt, maga a beszivárgási akció is jól ki lett dolgozva. Ennyire irritáló egyénekből összeálló csapatot nem is lehetett volna jobban összeverbuválni... nem is tudom kit gyűlöltem jobban: a gusztustalan Mayfeld, aki persze mindig az erősebbek mögé búj és még baby Yodát is képes volt leejteni. A devaroni Burg, akiről nekem a Hellboy jutott eszembe; egy nagyranőtt tahó volt a javából. Aztán ott volt a ripacs Xi'an, akin aztán nem gondoltam volna, hogy még a testvére, Qin is túl fog tenni. Igazából még a droid Q9-0 tűnt a legnormálisabbnak. Sajnos pont ő lett likvidálva, a többiek halálát hiába várhattam, bár Mando személyiségére inkább ez vall, hogy becserkészi és életben hagyja áldozatait. A fogócska a hajón nagyon izgalmas és látványos volt. Az új köztársasági őrt nagyon sajnáltan. És bár 20 percet mondtak az X-száenyúak megérkezésééig, mire Qint megtalálták, lett 15 perc: ezután ebbe belefért Mando kiszabadulása, a csapat tagjainak egyenkénti levadászása, a droid lepuffantása a hajón, majd a hiperűrugrás vissza az űrállomásig, ahol még diskuráltak is a nem kevésbé ellenszenves Ranzar-ral is. Szóval azért itt a készítők kicsit megbicsaklottak az időérzékükkel, de annyira nem volt zavaró. Ez egy nagyon jó rész volt, nálam valahol a harmadik helyen tanyázik az 1 és 3 után. Az előző kettőnél éreztem kicsi leszálló ágat, ez most szerencsére megfordult.

Luke-re szavazok végül.

Nálam Palpatine minden egyes jelenete, megszólalása aranyat ér, a szereplései az EP 1-6 legerősebb momentumai között vannak, és még akkor is, amikor csak említik (EP4) van egyfajta kényelmetlen érzése a nézőnek. Palpatine a megtestesült Gonosz, lénye valóságos sötét árnyként borult rá a Galaxisra és még halála (?) után is együtt kell élni hagyatékával. Rémuralma után már soha nem lesz olyan a Galaxis, mint annak előtte. A filmtörténet legkarizmatikusabb gonosztevőinek egyike. A nagy trió közül Luke sokáig a legérdektelenebb volt számomra. Az EP4-ben néha idegesítő, sokszor Hamill játéka sem volt rendjén, a későbbiekben pedig Luke a maga útját járja, és már az számít nagyobb ritkaságnak, ha a Luke-Leia-Han hármast együtt láthatjuk (az Endorra érkező Han-féle behatoló osztagból is nagyon kilóg). A hatodik rész legerősebb és legérzelmesebb jeleneteiben ott van, Yoda halála vagy az utolsó párbaja apjával is ilyen, nem beszélve Vader önfeláldozó cselekedetéről és haláláról. De ezekben a jelenetekben is az aktuális partnerek (Yoda, Vader, Palpatine) azok, akik legendássá teszik ezeket a képsorokat. Az EP8-ra azonban Luke már nem ilyen, Kylo mellett nálam ő viszi a prímet és valósággal Mark Hamill jutalomjátéka az egész epizód. A lehető legjobban kezelték Luke karakterét, és már csak a rész végi epikus történésekért is megérte leforgatni a sequel trilógiát. Nagyon nehéz a döntés, meditálnom kell rajta.

Erről lemaradtam, de Sidious-ra szavaztam volna.

A rajzok szerencsére szépek.

Gyorstalpaló a Jabba halála utáni Tatooine történetének alakulásáról.

1. Vérvonal 2. Thrawn 3. A lázadás hajnala 4. Mester és tanítványa 5. Katalizátor

Az EP9 előtt egy héttel egyelőre Luke életíve, tragédiája és dicsőséges távozása jobban megérint. Aztán majd meglátjuk.

Nekem ez a félig epizodikus jellegű történetmesélés egyáltalán nem jelent csalódást, mert valami hasonlót vártam, és tudomásul kell venni, hogy baby Yoda a főszál, így fejvadászunk belátható időn belül nem fog megszabadulni a gyerektől. Ennek ellenére Tatooine ide, Tatooine oda, ez a rész valamiért most nem annyira tetszett. Míg a 4. rész is úgymond "filler" volt (ami így természetesen nem igaz, hiszen a főszál az, hogy Mandónk menekül a Céh bosszúszomjas tagjai elől), ott valahogy sokkal jobban el voltak találva az arányok, a békés falusi élettel, Mando dilemmájával a letelepedést illetően, illetve Cara Dune karaktere is jól működött. A rész eleji űrcsata egynek elment, de nem estem hanyatt tőle. Mikor a Mos Eisley űrkikötő-hatóság bejelentkezett, hatalmasat dobbant a szívem. Végre, annyi év után és azok az ismerős helyek... igazi fan service ez, de ezek engemet mindig levesznek a lábamról. Azért a város kicsit túl sterilnek tűnt nekem, alig lézengett a háttérben valaki. Lehet, hogy Jabba halála, illetve a pángalaktikus kormán összeomlása után akkora hatalmi vákuum keletkezett, hogy ez kihatott a Tatooine kereskedelmi, gazdasági életére is? Valahogy még reménytelenebb helynek látszott az egész, mint 9 évvel ezelőtt. Változások egyértelműen történtek, hiszen a jól ismert kantinban már EV-szériás droid szervíroz a droidgyűlölő Wuher helyett. Maga a kantin is jóval kihaltabbnak tűnt, mint Luke és Obi-Wan idejében, csak pár lény iszogatott (piros pont jár egy culisetto felbukkanásának). Aztán lehet, hogy csak én magyarázom bele az egészet, és pusztán egy sziesztával teli szabadnap volt Mos Eisley-ban, mikor hősünk a városban landolt. A karókra feltűzdelt rohamosztagos sisakok viszont nagyon adták, egyértelműen az epizód legerősebb mozzanata. A főhős mellé szegődő mellékszereplők most nem voltak olyan emlékezetesek és szimpatikusak, mint korábban IG-11, Kuiil vagy éppen Cara Dune. Még a szerelő Peli Motto volt a legjobb, a sivár élettől megviselt ábrázata és kissé furcsa természete beleillett a tatoone-i képbe. A pit droidok felbukkanásának nagyon örültem. A másik két szereplő, Toro és Fennec már korántsem lett számomra ennyire emlékezetes. Előbbinek a színészi játékával nem voltam kibékülve, utóbbi meg lehetett volna sokkal érdekesebb is. Az azért tetszett, hogy a várakozásokkal ellentétben a kis ficsúr hidegvérrel kivégezte a hirhedt bérgyilkost, és örülök, hogy Toro nem szegődött a hősünk állandó társául. Ahhoz túl irritáló volt. A buckalakók felbukkanásáért is jár a pont, érdekes módon Mandónk az első, aki nem rögtön a fegyveréért nyúl, ha meglát egy ilyet, és amúgy a bolygó látképe is meseszépen lett ábrázolva, a sivataggal és a szurdokkal együtt. Jó volt visszatérni a Tatooine-ra ennyi év után, bár jó lett volna egy-két utalás, hogy most mi is van ott 5 évvel Jabba halála után. Ennek ellenére a rész nekem nem sikeredett emlékezetesre, maga a sztori is csak ímmel-ámmal volt logikusan felépítve és az újonnan szerepelt, ám már ki is írt szereplők sem hagytak bennem semmilyen nyomot. Igazából ha nincs a Tatooine (ami azért a kihaltságával így is hagy bennem tüskét), őszintén szólva elég rossz epizódnak tartanám, de a jól ismert helyszín azért megmenti. Az elejtett utalásból látszik, hogy a Nevarrón történtek hatására az egész fejvadász-ipar felbolydult, pár hét alatt végigszáguldott az események híre a Peremvidéken. Kíváncsian várom folytatást.

Elhunyt René Auberjonois, Odo megformálója.