Nute Gunray

Gondoltam rá én is, hogy gyorsan túladok a régi A vadászó árnyék példányomon, de a szívemhez nőtt, életem legelső fizetéséből vettem meg annak idején, így marad. Ennek ellenére az új kiadást is megveszem.

Igen, de a Mos Eisley mesék színvonala nagyságrendekkel jobb, emlékeim szerint.

Igen, betettem, bocsánat.

A Wookieepedia-n minden könyvnek van saját adatlapja, ahol felsorolják az összes szereplő vagy megemlített karaktert, helyszínt, fajt, szervezetet, csatát stb.

Nagyon tanulságos egyébként, hogy Dooku-t, aki egyébként eredendően nemes célokat hangoztatott a Rend megreformálását illetően, miként nyelte el fokozatosan a Sötét Oldal, hogy a hangzatos célokból a Klónháború idejére már ne maradjon más, csak a puszta hatalomvágy. Claudia Gray: Mester és tanítványa spoiler:

Claudia Gray: Mester és tanítványa 8 évvel járunk a Baljós árnyak eseményei előtt. A boldog békeidők ezek. Sehol nincs még az eluralkodó zűrzavar vagy éppen a Kereskedelmi Szövetség, nem hallunk Palpatine mesterkedéseiről, aki egyelőre csak tényleg egy "backbencher" lehet a Szenátus soraiban, a Galaxisban maximum lokális háborúk dúlnak, míg a Köztársaság élén is egy potensnek tűnő kancellár áll - egyelőre. A viharfelhők azonban már ott vannak: a Jedi Tanács önteltebbnek tűnik, mint valaha, jócskán elrugaszkodva a valóságtól, tagjuk közt tudva már olyan alakokat, mint Eeth Koth, Saesee Tiin vagy Mace Windu. Dooku már kilépett a Rendből és láthatóan sodródik a Sötét Oldal felé (ha már nincs ott), megkörnyékezve sebzett lelkű egykori padavanját, Rael Averross-t (egyelőre azonban nem ér célt). A Köztársaság már a határain belül sem képes gátat vetni olyan rothadást előidéző jelenségeknek, mint a korrupció és a rabszolgaság, miközben egyes vállalatok, mint pl. Czerka állam az államban státuszt élveznek. Tehát egyelőre nyoma sincs annak, hogy a Köztársaság két évtizeden belül el fog tűnni, de a baljós előjelek eddigre, YE 40-ben jelen vannak. Ebben a helyzetben kapcsolódunk be Qui-Gon és Obi-Wan életébe. Hosszú évek után sincs köztük harmónia, személyiségük olyannyira eltér egymásétól, hogy ez láthatóan kikezdi a hagyományos mester-tanítvány viszonyt. És bár ez a jellembeli eltérés még az EP1-ben is megfigyelhető, ott úgy látszott, ezzel inkább kiegészítik egymást, még akkor is, ha Anakin felbukkanása jelentősen háttérbe szorítja Obi-Want (ezt nem csak az olvasó/néző, hanem a padawan is így érzi, ahogy az epilógusban kiderül). Itt azonban olykor akkora feszültség érezhető a két Jedi között, amely már-már az Anakinnal való nehézségeket idézi. Jelen könyv annak a története, hogy ez a két személy miként jut el arra a pontra, hogy feltétlenül bízzanak egymásban és megkapjuk azt a harmonikus mester-tanítvány viszonyt, amelyet a filmre már készen láthatunk. A könyv erősségei közé tartoznak a Dooku-féle flashback-jelenetek is, amelyek rávilágítanak arra, hogy a gróf már akkor sem volt egy szokványos Jedi-mester. A küldetés helyszíne Pijal, egy távol eső, ám papíron a Köztársaság kötelékébe tartozó bolygó, amelynek hovatartozása a pángalaktikus kormányhoz csak annyit jelent, hogy a Czerka az évtizedek, évszázadok alatt különböző koncessziók és szerződések révén félgyarmati státuszba süllyesztette a bolygót, átvéve olyan hagyományos kormányzati szerepköröket, mint az igazságszolgáltatás vagy a rendfenntartás. Örülök a Czerka szerepeltetésének, amely egy ízig-vérig Legends-találmány és már a Kotor-ban is legalább akkora fekélyt jelentett a Galaxis gazdaságában, mint itt. A Pijal a hipertéri folyosó tervezett megnyitásával nagy lehetőséghez jutna, de egyes terrorcselekmények ezt akadályozni láttatják. Annak idején a Jedi-rend ide helyezte Averross-t régensnként... nem tudom ez mennyire bevett feladat a Jediknél, hogy ily direkten beleavatkoznak egy helyi kormány működésébe, hiszen Averross 8 év után már gyakorlatilag a bolygó uralkodójának tekinthető. Tetszett az ő karaktere, az örök renitens, és ha már Obi-Wan azon megdöbbent, hogy csak 5 éves korában fedezték fel, mint erőhasználót, képzelhető, hogy a 10 éves Anakin felvétele mily kivételes eljárás lehetett. Qui-Gon és Obi-Wan nyomozásai során két drágakőcsempésszel kerülnek össze - őket annyira nem jellemezném, megmaradtak egyszerű mellékszereplőknek, nem túl egyedi vonásokkal. A történet során hangsúlyosan előtérbe kerülnek a próféciák és az ahhoz való hozzáállás, miközben Obi-Wan folyamatosan arra kényszerül, hogy őrlődjön a Tanács és sok esetben önjáró mestere között. Qui-Gon azonban sokszor felületes és nem ismeri kellőképpen tanítványa összetett személyiségét. Jó tulajdonsága azonban, hogy képes az önkritikára és -korrekcióra. Miközben persze hajtja a becsvágy, hogy a Tanács tagja lehessen és belülről kezdeményezze az általa olyannyira óhajtott reformokat, a végén még is a helyes döntést hozza meg és befejezi a valahol volt egyik legnagyobb Jedi kinevelését. A Pijal-ra visszatérve: a csavar a végére nem volt túl meglepő, de Gray jól alakította a szálakat, miközben az is hangsúlyozásra kerül, hogy a rabszolgák és a Czerka ténykedése Fanry számára is csak pusztán ürügy volt a teljhatalomra. A kissé amatőr palotaforradalmát azonban viszonylag simán felszámolják és a Pijal megindulhat a rendszerváltozás útján (bár a könyv sokszor hangsúlyozza, hogy a monarchia és a demokrácia összeegyeztethetetlen, ez azonban egyáltalán nem igaz). Fanry után a monarchia olyannyira elveszti tekintélyét és jogalapját, hogy az ahhoz való visszatérésre már nincs mód. Claudia Gray eddig 4 könyvvel járult hozzá a kánonhoz, ezek mindegyike ott van az élmezőnyben, továbbra is ő a kedvencem. Nehéz eldönteni az egymás közötti sorrendet. A Vérvonal és az Elveszett csillagok valamivel jobban tetszettek, a Leia, az Alderaan hercegnőjével azonban egy szinten van. Persze ezek nüansznyi különbségek, egyértelműen 5/5.

A Gyűrű keresése és a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről egy és ugyanaz. Az utóbbi kiadás jobb, mert néhány ponton a Tolkien Társaság javította a fordítást, kompatibilissé téve a Gyűrűk urával.

A bookline-nál van kiszállítási díj, a libri-hu-n nincs, ha boltba rendeled.

Szerintem jó regény, én szeretem a politikával átitatott SW-történeteket, de Lucenótól pl. a Darth Plagueis és A gonosz útvesztője jobban tetszett.

Én is a Darth Bane-trilógiával kezdeném. Amikor hosszú évek SW-könyves eseménytelensége után 2010. karácsony tájékán megláttam a polcokon A pusztítás útját, az maga volt a mennyei mámor. Igazából az újra aktivizálódó Szukits-kiadások vezettek vissza ehhez a fórumhoz pár év meglehetősen inaktív időszak után.

Persze, mindenképp tegyél vele próbát, Barbara Hambly könyveinél például nagyságrendekkel jobb, de nekem az Új lázadás, a Szökevények vagy éppen a Korélia-trilógia jobban tetszett.

Ami a Kolibrinél megjelent az utóbbi években, az elvileg mind kánon.

Szerintem célszerűbb, ha a Legends már úgy marad, ahogy eddig volt. Láthatóan itt a fórumon is már kevesebb hozzászólást generál, ráadásul miután már kiadták magyarul a Legends 4/5-ét, fölösleges lenne visszamenőleg akár megnyitni a topikokat.

A Különbéke nekem nagyon nem tetszett. Egyébként a Valhalla Páholy fordításainak, korrektúráinak minősége iszonyúan gyatra volt, rengeteget rontott az olvasás élményéből.

Én is most olvasom, 150 oldalt már elolvastam. Zseniális párbeszédek, karakterdinamika, ez a könyv rengeteget tesz hozzá a Qui-Gon és Obi-Wan közötti mester-tanítvány kapcsolathoz, amelynek éppen csak a felszínét sikerült megkapargatni a Baljós árnyakban. Ebben a tekintetben már most nagyságrendekkel jobb ez a regény, mint A megtévesztés leple. Ja és Claudia Gray továbbra is no.1. nálam.

Mondjuk ez inkább a háborús propaganda kategóriájába tartozik.

Ody-val értek egyet, teljesen felesleges volt ezt így bedobni, elég olcsó megoldás ahhoz, hogy valami kvótaszerű elvárásnak megfeleljenek. Ettől függetlenül nekem Flix és Orka a kedvenceim maradnak, csak nem értem, miért ne lehettek volna simán barátok és üzlettársak, miért kell mindenhova beleerőltetni romantikát és szexualitást, legyen az épp természetes vagy természetellenes.

Nagyon jó kedvcsináló. Előreveszem a listámon a könyvet, amit kézhez kapom.

Én is. Egyelőre nekem túl hosszú sorozatnak tűnik a magyar piacra méretezve.

Persze, én csak pusztán a díj presztízsére értettem.

Albert Flórián óta a legnagyobb egyéni teljesítmény magyar labdarúgásban.

Meghalt a Nog-ot játszó színész, Aron Eisenberg. 50 éves volt. Érdekes egyébként, hogy az igencsak sztereotip vonásokkal rendelkező ferengiket zsidó származású színészek formálták meg, Armin Shimerman, Max Grodénchik, a most elhunyt Aron Eisenberg vagy éppen Wallace Shawn (Zek).

A Darth Plagueis nálam is viszi a prímet.

Szerintem itt le kell fordítani, mert a Galaxisban nem angolul beszélnek. Persze a hajónevek így is megtartják eredeti alakjukat, amit én nem mindig értettem. Egyébként én is a Koréliai Hajógyárat támogatom (most megnéztem, annak idején én Koréliai Gépészetként fordítottam a vállalat nevét, ma már nem így tennék).