Nute Gunray

Nem lesz itt gond szerintem.

Én is olvastam, botrányosan sz*r és felületes cikk, végig "robotozik", még a droid kifejezést sem ismeri, plusz a logikai hibákat felsoroló rész izzadtságszagát a képernyőn keresztül is éreztem kábé.

Pedig ő nem más, mint Bib Fortuna unokatesója.

Az ember és a rodiai mellett a twi'lek az egyik legelterjedtebb faj Galaxis-szerte, így a párhuzamosan zajló, eltérő evolúciós folyamatok annyira nem is meglepőek. És akkor még ott vannak a már említett különböző beavatkozások, módosítások is. Az tény, hogy ha Mando valamikor kavart Xi'an-nal, az nem vall épp jó ízlésre. Elég visszataszító nőszemély, bár lehet, X éve még vonzó volt.

Az az ogre-szerű lény a rácsok mögött egy új, eddig ismeretlen faj képviselője volt?

Annak ellenére, hogy a korábbi kiadás már megvolt, megvettem A vadászó árnyékot, egyrészt, hogy a Szukits által kiadott könyvekből ne legyen hiány, másrészt a két újonnan lefordított novella miatt. Kicsit furcsa volt, hogy az utóbbiak esetében nem tüntetik fel a fordítót, ráadásul a tartalomjegyzéket is hiányoltam. Szabotőr: Annak idején én fordítottam le ezt a novellát, amely aztán több oldalra is felkerült, így érdekes volt összevetni a két fordítást. Azért annak örülök, hogy egy-két félrefordítástól eltekintve azért a lényeg az én munkámból is átjött. A nyelvezet persze a hivatalos fordításban nagyságrendekkel jobb. Bár a novella elején szerepel az "Első fejezet" kitétel, a fordító a későbbiekben elmulasztotta fejezetekre bontani a művet. Jó volt újraolvasni a történetet, Luceno ebben a korai gyöngyszemben jelentősen gazdagította a Sith-ek ármánykodásainak megnyilvánulási formáit, nem beszélve a galaktikusi politikához és gazdasághoz való hozzájárulásaihoz. Remélem, egyszer ezt a történetet átemelik a kánonba, mert a Dorvallán történt események érdemben hozzátesznek az EP1 előtti helyzethez. Béklyó: A Sötét Oldal energiái csak úgy szikráztak a lapokon a novella olvasása közben. Jelentősen kibővíti Maul korai életét, megmagyarázva kötődését a Dathomirhoz. A novella a TCW projekt része volt, amikor a zabrakot visszahozták az élők közé. Luceno ezt a felvezetést maradéktalanul elvégzi. Azonnal kedvet kaptam a The Wrath of Darth Maul elolvasásához, sajnálom hogy az nem jelent meg magyarul. Luceno ebben az időben írt egy másik Maul-novellát is End Game címmel, azt is szívesen olvasnám egyszer.

Donát, köszi a lebonyolítást! Nagyon jó párharcokra került sor az elmúlt hetekben.

Ez a rész nagyon tetszett, főleg az univerzumépítés miatt volt erős. Láthattuk az Új Köztársaságot, mint hatékony szervezetet, börtönhajóval, uniformissal, őrdroidokkal stb. Nem restek elpusztítani egy börtönhajót, ha annak fogvatartottai fellázadnak és/vagy kiszabadítási akció történik. Ez azért egyértelműen határozott fellépésre vall, a Régi Köztársaságban ilyenkor albizottság alakult volna a helyzet megoldásának céljából. Az X-szárnyúak mint rendfenntartó eszköz... no hát különös volt, egy egészen más szerepben jelentek meg, mint eddig. Nagy taps a szereposztásnak egyébként. Volt most idő mindenre. Kellően felvezették a cselekményt, maga a beszivárgási akció is jól ki lett dolgozva. Ennyire irritáló egyénekből összeálló csapatot nem is lehetett volna jobban összeverbuválni... nem is tudom kit gyűlöltem jobban: a gusztustalan Mayfeld, aki persze mindig az erősebbek mögé búj és még baby Yodát is képes volt leejteni. A devaroni Burg, akiről nekem a Hellboy jutott eszembe; egy nagyranőtt tahó volt a javából. Aztán ott volt a ripacs Xi'an, akin aztán nem gondoltam volna, hogy még a testvére, Qin is túl fog tenni. Igazából még a droid Q9-0 tűnt a legnormálisabbnak. Sajnos pont ő lett likvidálva, a többiek halálát hiába várhattam, bár Mando személyiségére inkább ez vall, hogy becserkészi és életben hagyja áldozatait. A fogócska a hajón nagyon izgalmas és látványos volt. Az új köztársasági őrt nagyon sajnáltan. És bár 20 percet mondtak az X-száenyúak megérkezésééig, mire Qint megtalálták, lett 15 perc: ezután ebbe belefért Mando kiszabadulása, a csapat tagjainak egyenkénti levadászása, a droid lepuffantása a hajón, majd a hiperűrugrás vissza az űrállomásig, ahol még diskuráltak is a nem kevésbé ellenszenves Ranzar-ral is. Szóval azért itt a készítők kicsit megbicsaklottak az időérzékükkel, de annyira nem volt zavaró. Ez egy nagyon jó rész volt, nálam valahol a harmadik helyen tanyázik az 1 és 3 után. Az előző kettőnél éreztem kicsi leszálló ágat, ez most szerencsére megfordult.

Luke-re szavazok végül.

Nálam Palpatine minden egyes jelenete, megszólalása aranyat ér, a szereplései az EP 1-6 legerősebb momentumai között vannak, és még akkor is, amikor csak említik (EP4) van egyfajta kényelmetlen érzése a nézőnek. Palpatine a megtestesült Gonosz, lénye valóságos sötét árnyként borult rá a Galaxisra és még halála (?) után is együtt kell élni hagyatékával. Rémuralma után már soha nem lesz olyan a Galaxis, mint annak előtte. A filmtörténet legkarizmatikusabb gonosztevőinek egyike. A nagy trió közül Luke sokáig a legérdektelenebb volt számomra. Az EP4-ben néha idegesítő, sokszor Hamill játéka sem volt rendjén, a későbbiekben pedig Luke a maga útját járja, és már az számít nagyobb ritkaságnak, ha a Luke-Leia-Han hármast együtt láthatjuk (az Endorra érkező Han-féle behatoló osztagból is nagyon kilóg). A hatodik rész legerősebb és legérzelmesebb jeleneteiben ott van, Yoda halála vagy az utolsó párbaja apjával is ilyen, nem beszélve Vader önfeláldozó cselekedetéről és haláláról. De ezekben a jelenetekben is az aktuális partnerek (Yoda, Vader, Palpatine) azok, akik legendássá teszik ezeket a képsorokat. Az EP8-ra azonban Luke már nem ilyen, Kylo mellett nálam ő viszi a prímet és valósággal Mark Hamill jutalomjátéka az egész epizód. A lehető legjobban kezelték Luke karakterét, és már csak a rész végi epikus történésekért is megérte leforgatni a sequel trilógiát. Nagyon nehéz a döntés, meditálnom kell rajta.

Erről lemaradtam, de Sidious-ra szavaztam volna.

A rajzok szerencsére szépek.

Gyorstalpaló a Jabba halála utáni Tatooine történetének alakulásáról.

1. Vérvonal 2. Thrawn 3. A lázadás hajnala 4. Mester és tanítványa 5. Katalizátor

Az EP9 előtt egy héttel egyelőre Luke életíve, tragédiája és dicsőséges távozása jobban megérint. Aztán majd meglátjuk.

Nekem ez a félig epizodikus jellegű történetmesélés egyáltalán nem jelent csalódást, mert valami hasonlót vártam, és tudomásul kell venni, hogy baby Yoda a főszál, így fejvadászunk belátható időn belül nem fog megszabadulni a gyerektől. Ennek ellenére Tatooine ide, Tatooine oda, ez a rész valamiért most nem annyira tetszett. Míg a 4. rész is úgymond "filler" volt (ami így természetesen nem igaz, hiszen a főszál az, hogy Mandónk menekül a Céh bosszúszomjas tagjai elől), ott valahogy sokkal jobban el voltak találva az arányok, a békés falusi élettel, Mando dilemmájával a letelepedést illetően, illetve Cara Dune karaktere is jól működött. A rész eleji űrcsata egynek elment, de nem estem hanyatt tőle. Mikor a Mos Eisley űrkikötő-hatóság bejelentkezett, hatalmasat dobbant a szívem. Végre, annyi év után és azok az ismerős helyek... igazi fan service ez, de ezek engemet mindig levesznek a lábamról. Azért a város kicsit túl sterilnek tűnt nekem, alig lézengett a háttérben valaki. Lehet, hogy Jabba halála, illetve a pángalaktikus kormán összeomlása után akkora hatalmi vákuum keletkezett, hogy ez kihatott a Tatooine kereskedelmi, gazdasági életére is? Valahogy még reménytelenebb helynek látszott az egész, mint 9 évvel ezelőtt. Változások egyértelműen történtek, hiszen a jól ismert kantinban már EV-szériás droid szervíroz a droidgyűlölő Wuher helyett. Maga a kantin is jóval kihaltabbnak tűnt, mint Luke és Obi-Wan idejében, csak pár lény iszogatott (piros pont jár egy culisetto felbukkanásának). Aztán lehet, hogy csak én magyarázom bele az egészet, és pusztán egy sziesztával teli szabadnap volt Mos Eisley-ban, mikor hősünk a városban landolt. A karókra feltűzdelt rohamosztagos sisakok viszont nagyon adták, egyértelműen az epizód legerősebb mozzanata. A főhős mellé szegődő mellékszereplők most nem voltak olyan emlékezetesek és szimpatikusak, mint korábban IG-11, Kuiil vagy éppen Cara Dune. Még a szerelő Peli Motto volt a legjobb, a sivár élettől megviselt ábrázata és kissé furcsa természete beleillett a tatoone-i képbe. A pit droidok felbukkanásának nagyon örültem. A másik két szereplő, Toro és Fennec már korántsem lett számomra ennyire emlékezetes. Előbbinek a színészi játékával nem voltam kibékülve, utóbbi meg lehetett volna sokkal érdekesebb is. Az azért tetszett, hogy a várakozásokkal ellentétben a kis ficsúr hidegvérrel kivégezte a hirhedt bérgyilkost, és örülök, hogy Toro nem szegődött a hősünk állandó társául. Ahhoz túl irritáló volt. A buckalakók felbukkanásáért is jár a pont, érdekes módon Mandónk az első, aki nem rögtön a fegyveréért nyúl, ha meglát egy ilyet, és amúgy a bolygó látképe is meseszépen lett ábrázolva, a sivataggal és a szurdokkal együtt. Jó volt visszatérni a Tatooine-ra ennyi év után, bár jó lett volna egy-két utalás, hogy most mi is van ott 5 évvel Jabba halála után. Ennek ellenére a rész nekem nem sikeredett emlékezetesre, maga a sztori is csak ímmel-ámmal volt logikusan felépítve és az újonnan szerepelt, ám már ki is írt szereplők sem hagytak bennem semmilyen nyomot. Igazából ha nincs a Tatooine (ami azért a kihaltságával így is hagy bennem tüskét), őszintén szólva elég rossz epizódnak tartanám, de a jól ismert helyszín azért megmenti. Az elejtett utalásból látszik, hogy a Nevarrón történtek hatására az egész fejvadász-ipar felbolydult, pár hét alatt végigszáguldott az események híre a Peremvidéken. Kíváncsian várom folytatást.

Elhunyt René Auberjonois, Odo megformálója.

Tényleg, ezt már elfelejtettem. Annak idején nagyon tetszett.

Timothy Zahn: Thrawn – Árulás A trilógia első része, a Thrawn szerintem Timothy Zahn talán legjobb SW regénye, ide értve az olyan Legends klasszikusokat is, mint az 1991-93-as Thrawn-trilógia. Talán csak A jövő látomása veszi fel a versenyt azzal a regénnyel. Ehhez képest a trilógia második darabja, a Szövetségek nekem csalódás volt, sok részét untam, az érdekesnek induló történet rejtélye és a nyomozási szakasz hamar beletorkollott egy unalmas és ötlettelen akciókavalkádba. A Thrawn és Vader közötti interakciók viszont érdekesek voltak. Szerencsére a harmadik rész újra azt a minőséget képviseli, mint az első kötet. A történet a Rebels 4. évadának 9. része után játszódik, miután a Birodalom vereséget mér a lothali lázadókra és elfogják Hera Syndullát. Ami nagyon tetszik az új kánonban, hogy sokkal nagyobb mélységekben mutatják be a birodalmi hadigépezetet és bürokráciát, mint annak előtte bármikor. A Halálcsillag építésének viszontagságait, mélyreható gazdasági következményeit már számos könyv témája körbejárta, ehhez tesz hozzá egy jókora adagot Zahn, aki szokásához híven élvezhető stílusban írja le a Birodalom hatalmi rivalizálásait és belharcait. Már rögtön az elején kapunk két nagykutyát Tarkin és Krennic képében. A politikában járatlan Thrawn kénytelen megvédeni ambiciózus TIE Defender programját a Csillagpor-projekttel szemben, amely minden, de tényleg minden költségvetési forrást elszipkáz (és ezzel megágyaz egyébként a Birodalom gyors katonai összeomlásának is, amely így vízfejű szervezetként már nem tudja a szükséges méretben bővíteni és modernizálni flottarendszereit). Thrawn kezdetben elég unalmasnak tűnő feladatot kap határidőre: a Halálcsillag projekt egyik szállítmányozási útvonalát kell kártevő-mentesítenie. A történet aztán csakhamar eszkalálódik, előbb az erőforrások szándékos megcsapolása derül ki, majd még tovább a gryskek fokozódó érdeklődése a Birodalom irányába. Ezzel párhuzamosan Thrawn egyre tágabban értelmezi a Birodalmi Flotta szigorú és doktriner direktíváit. A könyv szinte végig katonai űrhajókon játszódik, ennél fogva a történet hadi cselekmények láncolata, amelyek során a különböző taktikai megoldások egyfajta logikai fejtörőként jelennek meg. A feladványt mindig Thrawn szolgáltatja, majd Faro és/vagy Eli Vanto megfejti. A fizikus végzettségű Zahn rendkívül ötletesen és érdekfeszítően írta meg ezeket a harci manővereket, némi realitást adoptálva a Star Wars világába. Ám éppen ezért ezeket a sorokat körültekintően kell olvasni, hogy az olvasó ne veszítse el a fonalat már az elején, hogy a Chimaera vagy éppen a TIE vadászok mit miért tesznek. Thrawn tehát továbbra is az a kiismerhetetlen, az érzéseit és szándékait ritkán felfedő figura, akit már eddig is ismerhettünk. Kicsit több információt kapunk a chiss-ekről és az Erő-érzékeny navigátoraikról is, bár jobban örültem volna, ha a politikai berendezkedésük is terítékre kerül. Mindenesetre egy-két utalás történik arra, hogy a társadalmat oligarchikus berendezkedésű befolyásos arisztokrata famíliák uralják, akik egymással is rivalizálnak. Ar'alani admirális kezdetben unszimpatikus, de aztán egyre többször mutatja meg, hogy képes racionálisan gondolkodni, felmérni a helyzetet és félretenni az esetleges ellenérzületet a még chiss-ek között is különc és csodabogár Thrawn irányába. Eli Vanto nekem kicsit most sótlan volt, igazából a rész végi csatát leszámítva nem sok szerep jutott neki, az aloxor-i kitérő is inkább arra szolgált, hogy kezdjenek vele valamit, mert maga az akció nem lendítette előre a cselekményt. Faro hozta a formáját, teljes mértékben a főadmirális szellemi partnere tudott lenni a különböző válságos helyzetben. Érdekesebb karakter volt Ronan, a Csilagpor-projekt helyettese, akit nem is neveznék birodalminak, hiszen a Császárt megveti, a birodalmi célkitűzést nem különben, ő csak Krennic-et és projektjét bálványozza, neki egyedül az igazgató elismerése számít és vakbuzgó bürokrataként még az egyenruháját is leutánozza (köpenye nem egy helyen szolgál humorforrásként a könyv során). Aztán ott van még a kezdetben egész szimpatikus Savit, aki aztán a regény végére sokat veszít méltóságából. Ja és ott van még Pellaeon is, aki szép lassan visszaszivárog a kánonba (egy Rebels cameo után). Amit sajnáltam, hogy a grysk-ek társadalmáról, motivációról ismét nem tudtunk meg sokat, bár szolgafajaik révén gyanítható, hogy egy igen kegyetlen harci népségről van szó, akik sáskaként igáznak le bolygókat egymás után, kiszipolyozva minden értéket és ellenállást. Remélem lesz majd egy kép erről a fajról, mert egyelőre nem tudom elképzelni, hogy néznek ki. A trilógia méltó lezárást kapott, de az első részt azért erősebbnek éreztem, így 4,5/5. Ha minden igaz, ezután megkapjuk majd újabb trilógia formájában Thrawn elő-előéletét is (talán itt a grysk-ekről is kiderül több minden, a chiss-ek mellett természetesen), bár én már inkább arra lennék kíváncsi, mi is lett vele és Ezra Bridgerrel az eltűnésük után.

Hát nem tudom. Szerintem ebben a történetben nem volt két kötetnyi anyag. Nem az volt a könyvvel a baj, hogy összecsapott, hanem az, hogy unalmas, sótlan és érdektelen.

Most olvasom. Hála égnek, visszaköszön az első rész minősége. A második rész nálam eléggé alacsonyra tette a lécet, de szerencsére pozitívan csalódhattam.

Én nem éreztem túltoltnak ezt a cukiság adagot, sőt, szerintem egész jól keverik az arányokat a készítők eddig. Biztos, hogy baby Yoda marad a központi szál, hiszen Mandónknak miatta kell menekülnie. Nagyon izgalmas, hogy vajon mi lesz a következő úticél, örülök, hogy nem ragadtak le ezen a bolygón.

Ez nagyon jó

Szerintem is eddig ez volt a leggyengébb rész, de ezt is szigorúan a sorozat színvonalának skáláján érdemes értelmezni. Bőven jó epizód volt, még ha a történet itt-ott már ellőtték különböző sorozatokban (a TCW mellett még néhány Star Trek-epizód is eszembe jutott). Az AT-ST lehengerlő volt, valahogy most sokkal félelmetesebbnek hatott, mint mondjuk az EP6-ban. Persze a csapdába csalásának módja újfent megmutatta, miért is nem gyártanának ilyen lépegetőket a valóságban. Pozitívan csalódtam Cara Dune-ban, első látásra nem tűnt túl szimpatikusnak (a hozzá hasonló harcos női karaktereket nem kedvelem), de két mondat után megkedveltem és karaktere jól működött Mando mellett. Nem gondoltam volna, de baby Yoda részről-részre emelni tudja a cukiság faktort. Ahogy szürcsölte a levest, az fenomális volt. Nagy piros pont a klatuiniak felbukkanásának: a régi fajok szépen lassan visszaszivárognak a képernyőre. A halászó átalakított asztromech egységek nekem nagyon tetszettek. Összességében jó rész volt, de az első három színvonalát nem éri el, sem történetben, sem zenében, sem képi világban (az új bolygót, Sorgant kicsit unalmasnak találtam). Filler volt, de annak a jobb fajtájából.

Az EP8 miatt Luke.