Nute Gunray

Boldog születésnapot, Revan!

Harry Mudd-hoz

De miért nem valami más Középfölde-legendát dolgoznak fel? Annyi lehetőség van...

Nekem az effajta átállások mindig nehezen mennek, de csak idő kérdése. Nagyon pofás lett a design. Egyelőre a fordított komment folyammal nem tudok még megbarátkozni, és sajnos olyan sokat mostanában nem vagyok a fórumon, hogy gyorsan megszokjam, de hosszú távon, azt hiszem, nem lesz gond. Gratulálok mindenkinek, aki idejét, pénzét stb. nem sajnálva hozzájárult ahhoz, hogy a fórum is korszerűbbé váljon. Bevallom, az elmúlt időszak zűrös ügyei miatt bennem már az is felmerült (jó mélyen), hogy a fórumnak annyi. Hatalmas veszteség lett volna.

Boldog születésnapot Pildi és Bence!

Nekem működik, úgy tűnik.

Köszi a tájékoztatást!

Most elég komolyan elgondolkodtam azon, hogy annak ellenére is megveszem, hogy az első kiadás megvan. Tudom, pénzkidobás, de nagyon jól mutatna a polcon az egységes kinézet...

Szegény Elon Musk sem tudja még, hogy miért fogják a nevét két évszázaddal később együtt emlegetni a Wright fivérekkel és Zefram Cochrane-nel.

Akkor már csak pótlóbusz lesz a Westend és a Lehel tér között.

Gyönyörű film lesz, tele érzelmes jelenttel. Mostantól indulhat a visszaszámlálás.

Sajnos pont külföldön vagyok munkaügyben, így nem volt se időm/se lehetőségem jegyet venni a premierre. Van esetleg valakinek 1db szabad jegye (ha jól olvasom, páran többet is vettek)?

A közös főszereplőn (Thrawn) túl nincs a kettőnek köze egymáshoz.

A könyvváltozatban meg "Clone háborúja lett". A fordító azt hitte, hogy személy.

Ez a regény előzménye A túlélők keresése c. könyvnek, amely pár évtizeddel később játszódik.

Én is az éjfél előttinek örülnék jobban.

Nagyon örülnék ha a sokat emlegetett Corellia és a kesseli fűszerbánya végre bemutatkoznának a filmvásznon, így a felvázolt sztori nekem nagyon is tetszetős. A Kessel-futamhoz: a parsec távolságot, és nem időt kifejező mértékegység, ha jól tudom.

Pofás a borító, de minek a fehér keret? Ez nem moziplakát.

Én már elengedtem a magyar focit (most is csak azért tudtam , hogy meccs volt, mert az Index a pofámba tolta az eredményt). A tavalyi EB szép élmény volt, azzal el leszek életem végéig.

Akkora mennyiség ömlik a rajongó nyakába, hogy valahol meg kell húzni a határt, ha a Star Wars mellett élete/más érdeklődési köre is van. Ahogy soha az életbe nem fogom elolvasni a Star Wars – Jedi Akadémia-t, úgy ez a kis animációs szösszenet sem érdekel. Ahhoz túl rövid az élet.

Köszi, ez valóban érdekes volt "a magyar feliratban tévesen írják, hogy évszázadok teltek el" --> ezt külön köszönöm, ráncoltam is a homlokom, arra pedig már nem volt energiám, hogy visszatekerjem és újra meghallgassam. Csak egy megjegyzés: T'Pol

Tarkin Thrawn Vérvonal

A napokban daráltam le az évadot, friss az élmény, így gyorsan írok is egy rögtönzött véleményt. Továbbra sem érzem úgy, hogy a Rebels egyenértékű lenne a TCW-vel, ahhoz túlságosan is sok a biztonsági játék, valamint a költségvetés is kordában van tartva elődjéhez képest, megfosztva ezzel az ahhoz hasonló fantasztikus látványvilágoktól, amelyek miatt a TCW utolsó évadait én szerettem. A 3. évad Thrawn-ról és az ő "tervéről" szólt. Annak ellenére, hogy valóban kiváló főgonosz (nagy gratula a hangjának), a folyamatosságot én nem éreztem a készítők részéről, hiszen színre lépése előtt a hierarchiában nála magasabb szinten lévő személyek szerepeltek le hőseinkkel szemben (Tarkin és Vader). Az évad nagy része (főleg az első fele) arról szólt, hogy Thrawn okosakat mondott, de aztán Birodalom egy-egy akció során csúnyán kikapott, amelyek végén főadmirálisunk azt hangoztatta, hogy betervezett veszteség, és a kirakós egy újabb darabja került a helyére. Szerencsére az évad végére kiderült, hogy ez valóban nem szemfényvesztés volt, a Főnix-lázadósejt bázisának potenciális helyszínét leszűkíteni egy-két tucat bolygóra egyáltalán nem kis feladat, amely türelmet igényel. Gyanítom, a Birodalom feltörekvő katonai vezérkarának nagy része nem is igazán tud szót érteni Thrawn-nal, hosszabb távú indítékait és motivációit nem képesek megérteni. Sokszor lehetett érezni az évad folyamán, hogy Thrawn túl intellektuális ahhoz a szervezethez, amelyet képvisel. Legtöbbször saját harcostársai bizonyultak a legnagyobb akadálynak ahhoz, hogy tervét kiteljesítse. Szerencsére az inkompetens Konstantine végre a levesbe került, de így is sikerült meggátolnia, hogy Thrawn pontot tegyen a szektor lázadásának végére. A fentiekből kiindulva, az évad első fele számomra sokszor egyhangú és unalmas volt. Ezra most a szokottnál is jobban idegesített, önfejű és makacs volt, újra és újra megszegte a parancsot, hogy aztán hazakullogva beismerje tévedését és elmondjon valami blablát a családról és a bajtársiasságról. Persze az évad első felében is voltak kiemelkedő mozzanatok (The Antilles Extraction), de azért a legtöbbjük időhúzás volt. Ha pl. egy olyan borzasztó rész, mint az Iron Squadron után egy hetet kellett volna várnom arra, hogy lássam a The Wynkahthu Job-t az egyre inkább egysíkú Hondóval (de hát én őt már a TCW-ben sem állhattam), lehet hagyom az egészet a fenébe. A The Last Battle is inkább csak nosztalgiának volt jó; de a B1-esek megjelenését jobban is ki lehetett volna aknázni. Ezra rész végi bölcsessége különösen kínos volt itt. Az An Inside Man-től kezdve aztán jócskán javult számomra a színvonal: Morad Sumar halála (és főleg annak módja) pl. igencsak merész és bátor húzás volt a készítők részéről, amelynek révén Thrawn és a Birodalom kegyetlensége is megmutatkozott direkt módon. Innentől fogva már az is végképp egyértelmű lett, hogy a sorozat legösszetettebb és legkiválóbb karaktere Kallus oldalt vált. Végre volt kiért izgulni, hiszen a mártírszerepre is komoly esélye volt a legutolsó pillanatokig. Én nagyon remélem, hogy Kallus egyszer kap majd egy saját regényt vagy képregényt. A sorozat innentől kezdve sokkal komolyabb hangvételt ütött meg: ilyen volt a Genonis- és a mandalori-szál. Előbbi esetében a Rogue One-nal összhangban megismerhettük a Lázadás árnyoldalait (Saw), illetve a Birodalom legkegyetlenebb arcát, amikor egy egész fajt ítélt kipusztulásra. Az elhagyatott, néma Geonosis szomorú látvány volt (itt megjegyezném a kiváló grafikát, a sokszor ismerős boltíves folyosókat...). Soha nem gondoltam volna, hogy sajnálni fogom ezt a szárnyas fajt, de ebből is látszik, még egy ilyen kollektív társadalmi berendezkedéssel bíró lényeknél sem szabad általánosítani, mert ahogy az embereknél is vannak jók és rosszak, úgy a geonosisiaknál is van "Klik-Klak" és van Kisebb Poggle nagyherceg. Ez a történetszál remekül kiegészítette a többi multimédiás projektet (Tarkin, Katalizátor és Rogue One). A mandalori-szálról: végre kiteljesedett Sabine élettörténete. A Kanan-nel való harc közbeni monológja olyan szívfájdító és szomorú volt (a hatásos zenével együtt), hogy az akár nagyfilmvásznon is megállta volna a helyét. Talán az egész sorozat legmeghatóbb pillanata volt. Ehhez képest a következő rész (Legacy of Mandalore) már "csak" tisztes iparos munka volt. Ezek mellett az évad második felében is belefértek olyan könnyedebb részek, mint a Warhead (ami azonban jócskán előre vitte a sztorit és a robbanás igencsak látványos volt) és a Double Agent Droid (bizarr, de a végén az éneklő AP-5 nekem bejött ), de ezek talán kellettek is a komoly részek mellett felvezetőként (azt azért sajnálom, hogy Zeb karakterét továbbra is ilyen ökörködések során veszik elő főszereplőnek, pedig benne hatalmas potenciál lenne... ha valaki, akkor a geonosisiak tragikus sorsát ő érthette volna meg a leginkább...) Számomra az egyik leghangulatosabb epizód a Through Imperial Eyes volt. Amikor Kallus és Lyste a főadmirális szállására tartott, szinte tapintani lehetett a feszültséget. Ismét bemutatkozott egy régi TCW-karakter, Yularen, aki nekem mindig is nagy kedvencem volt és már jóval a TCW előtt felfigyeltem rá. Ez a rész Kallus és Thrawn mesterkedését is tökéletesen bemutatta, a Birodalomban az efféle hatalmi játszmák mindennaposak. Talán épp ezért is olyan nagy horderejű esemény volt, hogy Mon Mothma nyíltan, pontról-pontra a Császár fejéhez vágta jogos vádjait beszédében. Ennek megjelenése is csak megerősítette azt bennem, hogy Lucas nagy hibát követett el, amikor az EP3-ban törölte a teljes politikai szálat. Érdekes, hogy míg korábban (a demokrácia utolsó napjaiban) Bail tűnt a harciasabbnak, addig az évek alatt fokozatosan Mothma vált a lázadás informális (szellemi) vezetőjévé (persze, tudhatjuk, hogy Bail miért is húzta meg magát a Birodalom kikiáltása után, ő még annyi figyelmet sem kockáztathatott meg magának, mint párttársai). A Secret Cargo-ban végre láthattuk, ahogy a különböző sejtek fokozatosan egyesülnek, hogy összehangolják akcióikat (ez nyilván egy hosszabb folyamat, így nem jelenthető ki, hogy ezzel meg is alakult volna az Egységes Lázadás). Sajnos a Rebels arra alkalmatlan, hogy az ebből adódó konfliktusokat és nehézségeket hitelesen is bemutassa, de erre ott lesz a többi projekt (ezt a Rogue One már hatásosan elkezdte, de részben ide sorolható az Alkony század is). A Twin Suns ismét remek bizonyíték arra, hogy Filoni, aki ízig-vérig érti a Star Wars esszenciáját, megérdemelne már egy egész estés filmet (vagy legalábbis egy forgatókönyvet). Persze, mindenki nagy összecsapásra várt... én is... Mégis, a rész végén teljesen elégedett voltam, sőt ez így sokkal, de sokkal jobb lett. A Star Wars nem Dragon Ball, annál sokkal több. És nagy bátorság kellett ahhoz, hogy Maul történet szálát mintegy három kardcsapással lezárja. Abban, hogy Kenobi és Maul sorsa ennyi évtized után ismét összefonódott, volt valami szomorú és megkapó. Mindketten rengeteget veszítettek, míg eljutottak a Tatooine homokos sivatagába (megjegyzem a bolygó hangulatát a Rebels sokkal-sokkal jobban adta vissza, mint a TCW bármikor is). Maul, akinek soha nem volt választási lehetősége és esélye, hogy más élete legyen, végre megnyugvásra talált... korábbi ellensége és megcsonkítója karjaiban. Obi-Wan pedig ismét bebizonyította, hogy miért ő, és csakis ő a legtökéletesebb Jedi. Fantasztikus epizód volt (talán csak Ezra nem kellett volna bele, az ő jelenlétét feleslegesnek éreztem), bár akár egy duplarészt is elbírt volna, de így sem lehet panasz.. És emellett Filoni tovább mélyítette a Lucas által megkezdett bizonytalanságot a prófécia helyes értelmezésével kapcsolatban. Hogy jó ötlet volt-e vagy sem visszahozni Mault, azt továbbra sem tudom eldönteni, de ha már megtették, most tisztes és kerek lezárást kapott. Az évadzáró (Zero Hour) grandiózusra sikerült, elbúcsúztunk az évadban egyébként is jobbára passzívan szemlélődő Satótól, miközben a Főnix-sejt megsemmisült. Mothma mellett bemutatkozott Dodonna is. Alig várom már Raddus-t (és Ackbart?), Rieekant vagy éppen Madine-t. Összegezve kissé felemás évad volt, amelynek második fele viszont olyan kiemelkedő epizódokat hozott, hogy nagyon várom a folytatást. Vezéráldozatra továbbra sem került sor, de úgy érzem, a következő évadban ez már megkerülhetetlen lesz.

Úgy teljes a történet, ha ehhez hozzátesszük, hogy a későbbiek folyamán az ENT (4. évad valamelyik történetszála) adott egy magyarázatot arra, hogy a 23. század klingonjai miért csupasz bőrűek és teljesen hasonlatosak az emberekhez. Na most ezt a magyarázatot, úgy látszik, a DIS teljesen negligálta. Persze lehet azzal érvelni, hogy nem minden klingon fertőződött meg a vírussal (ez így is van, ha jól emlékszem), de azért az vicces lenne, ha a DIS-ben csak "basic", a TOS-ban pedig csak génmódosított klingonok jelennének meg.

Star Wars-történeti mérföldkő: először láthattunk WC-t az univerzumban.