Nute Gunray

Azoknak, akik nem ismerik a Legends-t: Most már Pellaeon felbukkanásának tudnék csak igazán örülni.

És ezzel a résszel Rukh is a kánon része lett.

Az én előzetes várakozásaimat jelentősen felülmúlta, nagyon tetszett. Szimpatikus szereplők még nincsenek (sőt, Michael - jut eszembe,ez női név is? - inkább idegesítő), de a látvány nagyon bejövős. Még mindig azt mondom, jobb lett volna az egészet egy teljesen más korba helyezni, de így sem rossz. Végre ismét Star Trek a tv-ben, ahova való.

Alan Dean Foster: A közelgő vihar Hosszú idő után ez volt az első Legends-történet, amit olvastam. Maga a sztori nem nagy eresztés, gyakorlatilag össze lehet foglalni néhány mondatban, de a könyv egyediségét az adja, hogy egy olyan korszakban játszódik, amely soha nem lett igazán kibontva, másrészt a történésekre felületesen utalás történik az EP2-ben Mace Windu részéről, amikor az "ansioni határvitát" említi Obi-Wanék visszaérkezése kapcsán. Magának a könyvnek kissé bizalmatlanul álltam neki, mert Alan Dean Foster számomra nem alkotott maradandót a Star Wars-univerzumban: az EP4 könyvváltozata tisztes iparos munka, de semmi egyéb; a legelső EU-alkotást, az elég fantáziátlan magyar címfordítással megáldott Splinter of the Mind's Eye-t pedig alaposan elkoptatta az idő vasfoga (hiszen már 1980-ban negligálva lett!), ma már inkább csak Star Wars-történeti kuriózum; az EP7 könyvváltozata pedig egyenesen borzalom, bár erről csak kis részben tehetett az író. Ilyen előzményekhez képest A közelgő vihar kellemes csalódás. A közelgő vihar tehát egy egyszer olvasható kalandregény, jó és kevésbé jó megoldásokkal, sablonos történettel, amelynek egyediségét a történések időpontja, a puskaporos levegő hangulata adja. 4/5

Én imádtam, az egyik legjobban kidolgozott sci-fi sorozat.

Én most olvasom. Annyiban azért elfogult vagyok a regénnyel, hogy az EP1 és EP2 közötti történetek mennyisége ritka, mint a fehér holló (sőt, ezen kívül talán csak a Jedi Quest-sorozat van, amit nem olvastam sajnos), így hajlamos vagyok megengedőbb lenni. A felénél tartok, eddig kimondottan tetszik.

Alexander Freed: Alkony század Egy Star Wars-történethez képest szokatlanul kemény háborús regényt kapunk, sok szenvedéssel, nélkülözéssel és halálozással. A sztori úgymond lényegtelen is, a könyv egy század mindennapos küzdelmeit mutatja be a Halálcsillag felrobbantása utáni időszaktól kezdve, amikor a Birodalom minden mázt hátrahagyva nyílt diktatúrát és megtorlást vezetett be. A könyv erősségének azt tartom, hogy ezúttal nincsenek hősök és kiemelkedő harcosok, a szereplők hétköznapi katonák, technikusok stb. akik bármelyik pillanatban feldobhatják a talpukat, és ezt a regény is megfelelően érzékelteti. Nem egy karakter teljesen váratlan, hirtelen (mi több, sok esetben "off-screen") halált hal, amely még inkább erősíti az olvasóban azt az érzést, hogy mindenki túlélése csak egy hajszálon, a véletlenek összjátékán függ (hiszen még Veszett is oly halált hal, ami egy filmvásznon elképzelhetetlen lenne, egy olyan magas beosztású szereplőt illetően, mint amilyen ő volt). A flashbackek, de főleg a rohamosztagos csaj fejezetei számomra is kissé megakasztóak voltak, bár előbbiek szerepeltetését indokolta a főszereplő Namir karakterének mélyítése, aki soha egész életében nem élt békés körülmények között, és el sem tudja képzelni, hogy mi lesz, ha egyszer vége a háborúskodásnak (és amikor a lázadók esetleges győzelmének esélye még továbbra is csekély, de már nem oly valószínűtlen, mint Yavin előtt, ő a többiekkel ellentétben nem tud ennek örülni, hiszen a háború a lételeme). Namir mellett csak Chalis volt hasonlóan összetett karakter, bár a kettejük közti dialógusok dinamikáját nem mindig találta el a szerző. Valahogy hiányzott számomra az a folyamat, ami jól bemutatta volna az igencsak nagy szinuszgörbével jellemezhető viszonyrendszerüket. Talán jobb választás lett volna az író részéről, ha a kormányzó nem éli túl a harcokat a végén. Az ellenoldalról: Verge és Tabor Seitaron a birodalmi tisztek két arcehtípusát jelenítette meg. Bár azt a törekvést a regényírók részéről soha nem értettem, hogy miért kell mindig előhúzni egy fiatal, erőszakos, feltörekvő birodalmit, aki a semmiből előkerülve valahogy mindig kívül esik a hierarchián, megkerülve a többieket és hangzatos címeket használva (ez esetben prelátus). Verge is inkább azokra a régi Legends-főgonoszokra emlékeztetett (Trioculus, Brakiss, Kueller), akik miatt sokat kritizálták a filmeken túli kiadványokat. Túl sok már a Császár "kedvenc fiacskájából"... Seitaron ezzel szemben a (katonai szinten) kontinuitást képviseli a Köztársaság utolsó időszaka és a Birodalom között, akinek példája remekül mutatja, hogy az "átállás" sokak szemében zökkenőmentesen zajlott a klónháború végével, és a Birodalom megalakulása a Galaxis életében egyáltalán nem volt sokkélmény. Ami kimondottan tetszett, az a sullusti események részletes bemutatása, itt feltétlenül meg kell említeni Nien Nunb felbukkanását és szerepeltetését mint a sullusti ellenálló sejt vezetőjét. Számomra ez egy élvezetes olvasmány volt, bár kiemelkedőnek én sem mondanám. 4,5/5

A Chrome továbbra is jelez.

Boldog születésnapot, zilllosarkany!

Utólag is boldog születésnapot Dzséjt és Yoda József!

Az EP7 számtalan jelenete (személyes drámák, karakterábrázolások) bizonyította, hogy Abrams jó választás. Kevesebb fan service és egy ütősebb történet kell, és akkor nem fogok csalódni.

Fargo (De amúgy én ennek az epizódnak az értelmét nem igazán vágtam...)

Ja igen, tényleg. Köszi.

Bár az ehhez hasonló hírek egy projekt esetében sem jó fejlemények, de az igazat megvallva én egyáltalán nem sajnálom Trevorrow távozását. A Jurassic World számomra hatalmas csalódás volt, egy önmaga paródiájába fúló szirupos giccshalmaz. Akkor már inkább Johnson kapja meg a 9-es részt is.

Innentől fogva örömjáték kell, hogy legyen, a cél teljesült.

A Rebel Rising-et nagyon várom.

Ha jól emlékszem, ő Jabba testvére volt az EU-ban, ugye?

Mark Hamill világhírűvé tett egy magyar mozimagazint. De hogyan? Azért ilyen se történik mindennap... (ha volt már linkelve a kép/sztori, bocsánat)

Csak ma éjjel néztem meg. Imádtam minden percét, a megírt párbeszédek végre a sorozat korai évadait idézték, és egyáltalán nem hiányoltam az akciókat (bár a legvégén abból is kaptunk egy irdatlanul látványosat)

Ezek a sorozatok összefüggnek, az NJO nélkül értelmetlen kiadni a LOTF-szériát.

Na erről ennyit, talán majd jövőre...

Wil Wheaton az a bizonyos Wil Wheaton?

Boldog születésnapot!

Én megvárom a hétfőt, de egyszerűen nehéz nem spoilerbe ütközni. És ez esetben elég volt csak felmenni a youtube-ra, a rendszer ajánlója rögtön a képembe tolta (de ugyanez volt az ötödik rész is előtt, hétfőn hajnalban...)

Ez azért korántsem "kis hiba", itt súlyos kronológiai mulasztás történt, amely az író és a (e tekintetben) a Story Group hanyagságáról árulkodik. "de mert eltévesztett egy kitalált történet le sem jegyzett évszámát... hát állítsuk már mindjárt falhoz" - Ilyet egyébként ki mondott? Vagy mostantól már nem is lehet semmit sem kritikával illetni, mert úgy is csak kitalált történet? Érdekes, egyesek most milyen megengedőek, míg a régi EU-ról egy ilyen "kis hibáért" valósággal leszedték volna a keresztvizet.